ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

Kézirat, Vácrátót 2003

LY2 – Törmeléklejtő-erdők

Írta: Fekete Gábor (1997) és Csiky János, Bölöni János (2003)

Kiegészítette: Nagy József, Szmorad Ferenc, Tímár Gábor

Definíció: Hársakban gazdag, kőrisekkel, juharokkal és bükkel elegyes, törmelékszoknyákon, sziklás, meredek oldalakon, sziklaletöréseken megjelenő, üde vagy félüde talajú élőhelyek. Rögzítendő minimális területe 500 m². Az idegenhonos fafajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50%.

Termőhely, elhelyezkedés: Tipikus kifejlődésű állományaival a gyertyános-tölgyes és a bükkös öv sziklaletörései, fennsíkperemei alatt, törmelékszoknyákon, perigalciális blokk fácieseken találkozhatunk. A talaj alsóbb szintjeiben, vagy a vastag regolit (felhalmozódott törmelék) alatt, bizonyos időszakokban (pl. hóolvadáskor, nagyobb esőzések idején) a vízszivárgás jellemző lehet. A szubsztrát általában az ún. lejtőtörmelék-erdőtalaj. A felszíni vízszivárgásos sziklás oldalakon, szűk völgyekben a magasabb lombkoronájú [LY1] váltja fel.

Állománykép: A termőhelyet jellemző, tőből csokros elágazású, közepesen magas hársak dominanciája már messziről felismerhetővé teszi. A lombkorona általában nem tud záródni. A sziklafalakról leszakadó szikláknak, a sekély talajnak, a szabadon betörő szeleknek köszönhetően itt azok a fajok vitálisabbak (Tilia spp.), amelyek a gyakori sérüléseket könnyebben kiheverik (jó visszaszerző-képességű, plasztikus gyökérzetű fák), valamint jól és gyorsan újulnak (ilyen körülmények között is, pl. Fraxinus spp., Acer spp.). A törmelékhúzódásnak, a sajátos fényviszonyoknak köszönhetően a fák sokszor hajlott törzsűek. A cserjeszint általában gyengén vagy közepesen fejlett. A gyepszintben uralkodnak a klonális és hagymás, gumós növények. A mohaszint gyakran fejlett.

Jellemző fajok: A lombkoronában uralkodnak a (15-20 m magas) hársak és / vagy a magas kőris, de jelentős szerephez juthat a bükk, a mezei, a hegyi és korai juhar, a gyertyán, valamint a virágos kőris. Elegyfák lehetnek a cserjeszintből kimagasló berkenyék és a mogyoró is.

A cserjeszint jellemző fajai a Cornus mas, az Euonymus verrucosus, a Staphylea pinnata, a Lonicera xylosteum, a Ribes uva-crispa. Az Északi-középhegységben a Ribes alpinum és a Rosa pendulina, a Dunántúlon a Viburnum lantana, a Dél-Dunántúlon a Ruscus aculeatus színesíti a fajkészletet.

A gyepszintben tömegesen léphet fel a Mercurialis perennis, a Melica uniflora, a Galeobdolon luteum agg., a Dryopteris filix-mas. Jellemző az Omphalodes scorpioides, a Geranium lucidum, a Gagea minima, és számos a szurdokerdőkkel közös, nitrofita, gyom jellegű erdei növény (pl. Urtica dioica, Chelidonium majus, Scrophularia vernalis, Parietaria officinalis, Lamium maculatum). A finomabb törmeléken, fejlettebb talajon, illetve a kőzetdarabok közötti humuszos mélyedésekben fajgazdag Corydalis spp. uralta kora tavaszi geofiton aszpektust találunk.

Vegetációs és táji környezet: Általában bükkösök, gyertyános-tölgyesek övezik, szurdokerdők, sziklai cserjések, sziklai és mészkerülő erdők, ritkábban égerligetek és különféle tölgyesek szegélyezik. A Ctenidio-Polypodietum és a Hypno-Polypodietum [I4] állományokkal mozaikkomplexeket alkothatnak. Erdészeti beavatkozások eredményeként tájidegen ültetvények (főként akácosok, fenyvesek) is előfordulhatnak mellettük.

Alegységek, ide tartozó típusok:

Fontos megjegyeznünk, hogy az új kategorizálás szerint nem teszünk különbséget a regionális törmeléklejtő-erdők között, illetve a korábban a dél-dunántúli mezofil erdőkhöz sorolt mecseki és villányi-hegységi ezüst hársas törmeléklejtő-erdőket is ebbe a kategóriába vontuk. A jelenlegi élőhely-tipizálás tehát egyetlen (hársak, kőrisek, juharok uralta) „törmeléklejtő-erdő” kategóriával operál, amely a különféle regionális határvonalak utólagos meghúzása esetén tetszőleges altípusokra osztható.

I. Ide tartoznak a középhegységi törmeléklejtő-erdők (1. Mercuriali-Tilietum), a dél-dunántúli ezüst hársas törmeléklejtő-erdők (2. Tilio argenteae-Fraxinetum), az Aggteleki-karsztvidékről ismert víznyelő eróziós völgy-erdők (3. Astrantio-Tilietum) és az északi-középhegység vulkáni kőzetein, periglaciális blokk fáciesen kialakuló sziklagörgeteg-erdők (4. Roso pendulinae-Tilietum cordatae).

II. A törmeléklejtő-erdők – elhelyezkedésüknek megfelelően – egyfajta sorozatot alkotnak a melegebb környezetben, délies kitettségben előforduló, tölgyes fajokban gazdagabb állományoktól (1) a szinte szurdokerdő jellegű, üdébb, hűvösebb környezetben találhatókig (2):

1. A lombszintben domináns a magas- (esetleg a virágos) kőris, előfordulnak tölgyfajok, de a bükk, a hegyi juhar ritka vagy hiányzik, a gyepszintben az üde erdei fajok ritkábbak, a zavarástűrő nitrofitonok tömegesek.

2. A lombkoronában domináns a nagylevelű hárs, a hegyi juhar, a bükk, de a tölgyek hiányoznak, és megjelenhet a Sorbus aucuparia. A cserjeszintben ritka, montán fajok (pl. Ribes alpinum, Rosa pendulina, Clematis alpina) díszlenek, a melegigényes Cornus mas és Viburnum lantana visszahúzódik, s a gyepszintet a nagyobb termetű harasztok uralják.

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

1. Nem tartoznak ide a bükk dominanciájú (hárs elegyes), száraz tölgyes fajokban gazdagabb, dunántúli-középhegységi karsztbükkösök (Fago-Ornetum), a bükki nyúlfarkfüves sziklai bükkösök (Seslerio hungaricae-Fagetum), a sziklai hársasok (Tilio-Sorbetum), a nőszőfüves sziklai bükkösök (Epipactio atrorubentis-Fagetum) [LY3].

2. Nem soroljuk ide a Tilia spp. ültetvényeket, amelyek legtöbbször nem a fentiekben leírt szélsőséges termőhelyeken találhatók, s ezért fajkészletük is eltérő [RC, esetleg K2].

3. Az elakácosodott, elfenyvesített állományokat sem sorolhatjuk ide [RD].

4. Az [LY2]-ket a sok rokon vonást mutató szurdokerdőktől [LY1] a hegyi juhar (Acer pseudoplatanus) és az érzékenyebb sziklalakó páfrányok, tipikus szurdokerdei elemek [pl. Phyllitis (Asplenium) scolopendrium, Lunaria rediviva], valamint a higrofil májmohák háttérbe szorulása, hiánya különíti el.

Felismerhetőség: Helyismeret, terepbejárás hiányában, – topográfiai térképek, légi- és műholdfelvételek alapján – csak valószínűsíthető, de biztosan nem azonosítható élőhelytípus. A megfelelő diagnózishoz az élőhely felkeresése, kritikus esetben fajlista készítése szükséges.

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Speciális termőhelyű erdők, természetességüket elsősorban a faállomány szerkezete, kora, valamint a terület ill. környezetének zavartsága határozza meg.

5-ös: Azok az idős (100-150 évnél korosabb) jó fajkészletű, nagy kiterjedésű állományok, emberi beavatkozásoktól csaknem mentes területek sorolhatók ide, amelyekben a taposásból, legelésből eredő károk nem jelentősek, s nagyobb kiterjedésű természetközeli élőhelyek ölelésében találhatók (pl. Mátra: Kékestető).

4-es: Azok az állományok (a hazai törmeléklejtő-erdők nagy része ide sorolható), amelyek 50 évnél idősebbek, struktúrájukon a vad- és emberi (pl. erdészek, barlangászok) zavarás nyomai ugyan felismerhetőek (pl. egyetlen korosztály, néhány erdei gyom megjelenése, szemetelés), a természetes dinamika (kisebb-nagyobb lékekben) azonban itt-ott beindult, s az általános erdei elemek mellett számos specialista, Tilio-Acerion faj is felbukkan. Az adventív fafajok hiányoznak.

4-es: Változatos szerkezetű és összetételű, de a vadállomány által erősen bolygatott talajú állományok. Az adventív fafajok hiányoznak.

4-es: Ide soroljuk a „reliktumokat” őrző elszigetelt állományokat is, amelyeket rontott erdők, vagy tájidegen ültetvények határolnak.

3-as: Középkorú vagy fiatal állományok, az erdészeti beavatkozások, a vad által okozott bolygatás miatt nemcsak a struktúra, de a fajkészlet is erősen egyszerűsödött ill. átalakult: a specialisták eltűntek (vagy látványosan visszaszorultak), az erdei gyomok jelentős mértékben elszaporodtak. Az adventív fafajok aránya kisebb 20%-nál.

3-as: Ide soroljuk a törmelékes oldalakon található Tilio-Acerion fajokban szegény, elgyomosodott, hársak és juharok uralta, fragmentális foltokat is, amelyeket jobb állapotú erdők vesznek körül (pl. Mecsek: Jakab-hegy D-i oldal; Medves-vidék: Szilváskő).

2-es: Ide sorolhatók az adventív fafajokkal (elsősorban akáccal) (20-50%) elegyes állományok, ahol még biztosan felismerhető az eredeti származás.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): A törmeléklejtő-erdők regenerációs potenciálja leginkább kiterjedésükkel, területüket és környezetüket ért emberi hatások mértékével, minőségével, jellegével függ össze. A regeneráció sebességét korlátozhatja a túlszaporított nagyvadállomány. Szomszédos területre (többnyire felhagyott kőbányákra) történő, mindig lassú terjedésük a valóságban (jelenleg) ritkán fordul elő.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

Jó: Saját, törmelékes termőhelyén, a nagyobb állományokon belüli természeti katasztrófákat, kisebb, alkalmi bolygatásokat minden komolyabb sérülés nélkül kiheveri. Nagyobb, jó állapotú erdők ölelésében a kisebb állományok is jól regenerálódnak, ha nincs a területen túl sok nagyvad (ekkor a regeneráció sebessége csökken).

Közepes: Bár véderdő jellegüknél fogva drasztikus kezelésektől – ma már – mentes termőhelyek, az egykori többszöri sarjaztatás gyengíthette regenerációs potenciáljukat. Nagy területen, egybefüggően levágot állományaik is csak lassan regenerálódnak.

Közepes: A túlszaporított nagyvadállomány erősen hátráltathatja az állományok regenerálódását.

Igen gyenge: Főként fragmentális állományok esetében, illetve olyankor, amikor tájidegen ültetvényekkel (pl. akácos, fenyves) érintkeznek.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban: 

Jó: Ilyen nincs.

Közepes: Ilyen nincs.

Gyenge: Ilyen sincs. Más vegetációtípust nem szokott kolonizálni.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szomszédos kőbányában, törmelékes felszínen: 

Jó: Ilyen nincs.

Közepes: Ilyen nincs.

Gyenge: Megfelelő termőhelyen, jó állapotú erdők ölelésében (kisebb próbafejtések, kőbányák helyén, nagyobb kőbányák szegélyében is) kialakulhat, de maga a folyamat lassú és ritka.

FG [CsJ, BJ] [+NJ, SzF, TG]