ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
A1 – Állóvízi sulymos, békalencsés, rucaörömös, tócsagazos hínár
Írta: Borhidi Attila (1997) és Szalma
Elemér (2003)
Kiegészítette: Molnár Zsolt
Definíció: Eutróf állóvizek lebegő és sekélyen gyökerező egyéves, magas borítási értékű hínártársulásai / hínárállományai. Az élőhely rögzítendő minimális kiterjedése pár m2 (pl. Lemna), vagy a víz mozgási viszonyaitól és / vagy vízmélységtől függően (pl.) a mocsári növények védelmében vékony szalagszerű is lehet.
Termőhely: Duzzasztott folyószakaszok, víztározók, tavak nyugodt (lenitikus), sekély vizű öbleiben és a folyóinkat szegélyező, főleg hullámtéri holtmedrekben fordulnak elő. A termőhelyek szemi- vagy asztatikus vízforgalmúak. Az élőhelyet meghatározó vízutánpótlásuk tápanyagban gazdag felszíni vizekből történik, melyek +/- évenként átöblítik azokat. Termőhelyeiken (szezonális) oxigén-rétegzettség nem alakul ki. Fajaik az eutróf állóvízi élőhelyeket indikálják.
Állománykép: A társulások szerkezetét alapvetően a domináns fajok növekedési formája és stratégiája határozza meg. A főbb növekedési formák a következők: Trapoid típus: emerz gyökerező, a víz színén úszó levélrózsákkal, Hydrocharoid típus: emerz lebegő, nyeles levelek olykor úszó indás rozettában állnak, Lemnoid típus: emerz lebegő, növények kicsik, leveleik nincsenek, a növények telepszerűek, és Ceratophylloid: szubmerz lebegő, a levelek örvökben állnak, finoman szeldeltek, gyökértelen, a szár néha betemetődik. Általában fajszegény, magas A-D értékkel jellemezhető társulások, egyfajú állományok is előfordulhatnak. Állományai az élőhelyek vízutánpótlási és a víztest áramlási / mozgási viszonyainak jellegei miatt keveredhetnek (komplexeket alkothatnak) [A23] vagy zónaszerűen [A3a] kapcsolódhatnak egyéb élőhelyekkel (fajokkal). Az [A23] esetében, pl. tündérrózsával, az [A3a] esetében, pl. tündérfátyollal.
Jellemző fajok:Növényzetét, terméssel vagy/és kitartórüggyel (turionnal) szaporodó, egyéves, hydro-therophyta (HyTh) fajok alkotják. Ezek: Trapa natans, Hydrocharis morsus-ranae, Myriophyllum verticillatum, Ceratophyllum demersum, Ceratophyllum submersum, Utricularia australis, Lemna gibba, Lemna minor, Spirodela polyrhiza, Wolffia arrhiza, Salvinia natans.
Vegetációs és táji környezet: Tipikusan vizes élőhelyekre jellemző környezet, pl. nagyobb folyóink mentén, puhafa ligeterdővel [J4], fűzláppal szegélyezett holtmedrek (melyeknek vízutánpótlása csak felszíni vizekből történik), más állóvizek. Zonálisan legtöbbször [B1]-hez kapcsolódik.
Alegységek, ide tartozó típusok:
1. Trapetum natantis: Sulymos, tápanyagban gazdag, jól átmelegedő eutróf állóvizek emerz gyökerező karakterfajú hínárja, a víz nátrium- és klorid-ion –koncentráció növekedésére érzékeny, már enyhén szikes vizekben sem fordul elő.
2. Hydrocharietum morsus-ranae: Békatutajhínár, közepes vagy magas hidrokarbonát-tartalmú, kalciumban közepesen gazdag, mérsékelten eutróftól gyenge disztrófig terjedő tápanyag ellátottságú, gyengén árnyékolt álló vizekben fordul elő. Igényes a víz K-tartamával és CO2- kínálatával szemben.
3. Salvinio-Spirodeletum: Vízipáfrány társulás, eutróftól gyenge disztrófig terjedő tápanyag ellátottságú, felmelegedő állóvizekben fordul elő. Az alkálifémek kationjainak koncentráció-növekedése kedvező a társulás számára, amely egyrészt a száraz években mineralizálódó víztesttel, másrészt a nyári aszpektus végén a hínárállományok dekompozíciójával magyarázható. A domináns hidrokarbonát mellett a Na- és K- ionok összes mennyisége meghaladja a Mg- és Ca- ionok koncentrációját, és növekszik a víz lúgossága.
4. Lemnetum minoris: Az apró békalencse-hínár széles ökológiai igényű társulás. Egyfajú állományai a tápanyagban gazdag szikesedő vizek indikátora.
5. Lemnetum gibbae: A púpos békalencse-hínár a foszfátban gazdag, hidrokarbonátos eutróftól a hipertrófig terjedő, gyakran szennyezett állóvizekben jellemző, a klorid-ion–koncentráció növekedését jól elviseli. Az eutrofizálódott és a viszonylag erősen terhelt vizek indikátora.
6. Ceratophylletum demersi: Érdes tócsagaz-hínár, közvetlen a víz felszíne alatt alkot sűrű, lebegő szőnyeget. Széles ökológiájú társulás. Tápanyagban gazdag eutróf állóvizekben igen produktív és iszapfelhalmozóként jelentős szerepet játszik a feltöltődési folyamatban. A vízszennyezések következtében visszaszoruló hínártársulások helyeit elfoglalja.
7. Wolffietum arrhizae: A vízidarahínár a tápanyagban és többnyire hidrokarbonátban gazdag, eutróf állóvizek jelzője.
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. Myriophyllum spicatum vagy Potamogeton pectinatus dominanciájú csatornák Ceratophyllum-al és Lemna-val. (Ezeket szikes/szikesedő élőhelyek közé sorolnám)
2. Egyéves (HyTh) „Kis békaszőlő fajok” (pl. Potamogeton filiformis) dominanciájú levezető csatornák, kisebb tavak Ceratophyllum-mal és Lemna-val, esetleg Ranunculus-szal.
Felismerhetőség: terepen karakterfajaik alapján nagyon jól felismerhetők. A műhold felvételeken a termőhely jól látszik, ellenben nem vagy nagyon nehezen lehet az egyes állományokat elkülöníteni.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Az élőhely tápanyag-ellátottságának (jelen esetben antropogén terhelése) és halobitásának mértéke jelentős szerepet játszik az egyes alegységek karakter fajainak tömegességében, és bizonyos mértékű különbséget mutatnak a termőhely-igényéiben (lásd Alegységek, ide tartozó típusok). A csoportot kivétel nélkül egyéves vagy turionnal áttelelő inváziós fajok alkotják, ezért az élőhelyeken – alegységek karakter fajainak termőhely-igényeit figyelembe véve – általában magas borítási / egyedszám értékkel lehet azokat jellemezni. Élénk dinamikájú társulások, melyek állományai évről évre számottevő különbségeket mutatnak a záródás, a horizontális mintázat, foltosság, zonalitás tekintetében, melyet többek között a víz mozgási viszonyai, hullámtéri holtmedreknél az elárasztás időtartalma, a víztest leülepedő hordalékának mennyisége, víz mélysége (stb.) határozzák meg, ezért a természetesség megítélésében kevésbé jelentős szerepet játszik. A termőhely vízellátottsága szempontjából az állandó vízborítást igénylik, vízszintingadozással szemben nem érzékenyek. A hínáraratást nem viselik el. Az élőhelyek természetességének, a termőhely „jóságának” megítélése szempontjából fontosnak tartom az élőhely karakter és kísérő fajainak morfológiai sajátságainak figyelembe vételét is. Tapasztalataim szerint a sulyom esetében, ha a termőhely megfelelő, a rozetta -emerz levelek- („salátaszerűek”) és a szubmerz levelek jól fejlettek. A növény számára kedvezőtlen körülmények (túlzott vagy kevés tápanyag ellátottság, víz mozgási viszonyok megváltozása, folyamatos hullámverés) esetén az emerz levelek mérete csökken, a szubmerz levelek fejletlenek vagy teljesen hiányozhatnak. Hydrocharis esetében is az emerz levelek méretének csökkenése hasonlót jelez. Az Utricularia és Ceratophyllum esetében, kedvezőtlen körülmények között (tápanyag ellátottság túlzott növekedése, vagy az élőhely bepárlódása során növekvő sótartalom) a turionok lényegesen hamarabb, akár a vegetációs időszak közepén- alakulnak ki. (Normális esetben ezek csak a vegetációs periódus végén jelennek meg). Békalencse fajoknál megfigyelhető, hogy számukra termőhely-igényeitől eltérő tápanyagszegény vizekben lényegesen kevesebb sarjhajtásokat hoznak. A fentiek akkor is igazak, ha pl adott termőhelyen alacsony borítási értékkel szerepelnek a karakter fajok.
5-ös: [A1]-re karakter fajokban viszonylag gazdag, gyakran sulyom, őszi aszpektus elején sulyom-rucaöröm dominanciájú, a fajösszetétel kiegyenlített, legalább kétszintű, emerz, szubmerz fajokból álló, vízszennyezés bizonyízthatóan nincs, nincs oxigén-rétegzettség, parti régióban mocsári fajokkal alkotnak zonációt (pl. Labodár).
5-ös: Fajszegény, kétszintű, természetes úton történő tápanyagdúsulás miatt az eutrofizációt jelző fajok (Lemna minor, Spirodela polyrhiza, Ceratophyllum demersum, Wolffia arrhiza) tömegesek, bizonyíthatóan nincs vízszennyezés, nincs oxigén-rétegzettség, a víz enyhén sós / szikesedő.
4-es: Fajösszetételében kevésbé kiegyenlített, két szintű, alsó szinten pl. a Ceratophyllum tömeges, bizonyíthatóan van vízszennyezés, nincs oxigén-rétegzettség, parti régió mocsári fajokkal. (pl. Mártélyi Holt-Tisza).
3-as: Fajszegény, eutrofizációt jelző fajok (Lemna gibba, Wolffia, Ceratophyllum demersum) tömegesek, jelentős mértékű a vízszennyezés, ez esetben oxigénhiány, anaerob viszonyok lehetnek (pl. Körösök visszaduzzasztott szakasza, meleg száraz nyarakon).
2-es: Hipertróf vizek, anaerob víztest, maximum 1 faj (pl. Lemna gibba). Halgazdaság által használt élőhelyek, és / vagy bizonyíthatóan növényevő halakkal „kilegeltetett” élőhely.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Általában könnyen regenerálódik. Propagulumforrás távolsága a vízgyűjtő esetében több kilométer is lehet, vagy pl. Lemna, és Utricularia fajok esetében bizonyítottan vízimadarak is terjeszthetik. Karakterfajok igen leromlott állományokban is túlélhetnek. Fajaik invázív, „gyomjellegűek”, mindig magas egyedszám / borítási értéket „próbálnak” elérni. A sulyom esetében megfigyelhető, hogy zárt homogén állományaiban csak egy rozettát hoz létre – un. „árnyék forma”-, míg az állományok szélén /vagy alacsony egyedszám esetén, egy növényen 2-5 rozetta is található – un. „fény forma”. A létrehozott termések száma ez utóbbiban lényegesen magasabb. Regenerációt korlátozza a termőhely állapotára vonatkozóan; az átöblítés hosszabb idejű elmaradása, a túlzott szennyezése (szennyvíz bevezetés, horgászat során túlzott mértékű haletetés „beetetés”), a tájhasználat; közvetlen part menti nyaralók pont szennyezése, a kialakított betonpart (Szarvasi Holt-Körös), libatartás, halászat, hínáraratás, növényevő halak betelepítése (!), és az élőhely kiszáradása – rossz vízgazdálkodás. (De a vegetációs periódus végén történő nem tartós vízszint csökkenés (leeresztés, Kiskörei-tározó), bizonyos fajok esetében (Trapa, Ceratophyllum) növelheti a termések csírázási százalékát, de tartós szárazra kerülés az állományok pusztulását okozza.) Hullámtéri holtmedrek esetében az átöblítődés után az állományok gyorsan regenerálódnak. Az állományok belső dinamikájára általában jellemző, hogy tápanyag feldúsulás hatására bizonyos fajok (Lemna, Spirodela, Wolffia, Ceratophyllum) vegetatív szaporodás sebességének mértéke és / vagy tömegprodukciója növekszik. Táji környezet az alegységek szempontjából fontos hatású lehet, de eddig még kevésbé vizsgálták. Pl. a környék milyen mértékben csatornázott, az élőhely belvíz tározóként is „funkcionál”. Esetleg a környék szikes vizeit, vagy valamilyen, pl. állattartó telep szennyvizét szállítja-e (Körtvélyesi Holtág).
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: Minden legalább 4-es természetességű állományai, de lehet, hogy a degradáltabbak is
Közepes (lassú nem teljes) túlzott mértékű – hosszú ideig tartó – tápanyagterhelés esetén (átöblítödés hiánya), az élőhely vízminőségének tartós megváltozása során.
Kicsi: Hipertróf vizekben, vagy növényevő halak betelepítése után-
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó: Partszegélyi [A23], [A3a] állományokba szinte minden esetben besodródik, [A23] esetében 2-3 év után azt fel is válthatja.
Közepes: Tápanyagszegény disztróf vizekben, láptavakban, áramló vizű élőhelyek folyamatosan bolygatott partszegélyi régiójában.
Kicsi: Növényevő halak betelepítése után.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos élőhelyen:
Jó. Ha megfelelő propagulumforrás létezik, a vízmozgási viszonyok megfelelőek (lenitikus), az átöblítés biztosított, a víz tápanyag ellátottsága és halobitás foka megfelelő, tehát nem hipertróf / vagy oligtróf és nem szikes.
Közepes: Van vízáramlás, a víz tápanyag ellátottsága és halobitás foka növekszik.
Kicsi: Intenzív vízhasználat, halgazdaság, növényevő halak betelepítése után
BA [SzE] [+MZs]