ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót 2003
A23 – Tündérrózsás, vízitökös, rencés, kolokános (láptavi) hínár
Írta: Borhidi Attila (1997) és Szalma
Elemér (2003)
Kiegészítette: Molnár Zsolt
Definíció: Disztróf termőhelyeket (a láposodás kezdeti stádiumát) jelző, többnyire nagy termetű, gyökérrel rögzült hínárnövények többé-kevésbé összefüggő gyepe a víz felszíne fölé emelkedő dekoratív szaporító szervekkel.
Termőhely: Állóvizű vagy gyenge vízmozgású, disztróf (humuszos-, polihumózus) jellegű tavak és holtmedrek, melyeknek vize az anaerobikus bomlás (tőzegképződés) miatt humuszsavakban gazdag, a víz színe sötétbarna. Vízforgalmuk eu-, szemi- vagy asztatikus lehet. Az élőhely jellegét meghatározóan vízutánpótlása kettős, melyet egyrészt az állandó vagy időszakosan (periódikusan) feláramló, mezo- vagy/inkább oligotróf felszín alatti vizek -, ezért vizük gyakran (periódikusan) oxigén-rétegzett, a fenéken gyakori az oxigénhiány (anaeróbia), másrészt felszíni vizek biztosítják. Vegetációja a lápi sorozat részét képezi. Az élőhelyeken a vízutánpótlás milyenségétől és mértékétől függően a jellemző növényállományok gyakran komplexeket alkothatnak az eutróf állóvízi-, ritkábban áramló vizű élőhelyeket indikáló vízinövényfajokkal. A társulások szerkezetét alapvetően a domináns fajok növekedési formája és stratégiája határozza meg.
Állománykép: A főbb növekedési formák a következők: Nymphaeoid típus: emerz gyökerező, rizómás növények, a víz felszínén úszó nagy, kiterült ép levelekkel, alámerült (szubmerz) levelek nincsenek, Nupharoid típus: emerz gyökerező, rizómás növények, a víz felszínén úszó nagy, ép levelekkel, az alámerült (szubmerz) levelek egyszerű lemezűek, kevéssé tagoltak, laposak. Stratiotoid típus: a levelek a vízből kiemelkednek, tőrózsában állnak, nagyobb méretűek. Jellemző fajok nagyon dekoratívak, általában az előzőnél [A1] lazább szerkezetű, többszintű, a felső szinten a nagy úszó (Nymphaea, Nuphar), vagy a víz fölé kiemelkedő (Stratiotes) leveleik alapján is könnyen azonosíthatók. Az élőhelyek vízutánpótlási és vízáramlási / mozgási viszonyainak milyensége miatt keveredhetnek [A1], [A3a] vagy az előrehaladott lápi feltöltődési stádium miatt [A4]kategóriákba tartozó fajokkal – itt elsősorban Hottonia-val.
Jellemző fajok: Jellemző növényzetét évelő, hydro-kryptophyta1 (HyG), hydro-hemikryptophyta2 (HyH) és „díszítő elemként” egyéves hydro-therophyta3 (HyTh) fajok alkotják. Fajaik: Nymphaea alba1, Nuphar lutea1,2, Potamogeton lucens2, Potamogeton coloratus2, Potamogeton filiformis3, Potamogeton berchtoldii, Potamogeton acutifolius3, Stratiotes aloides3, Utricularia vulgaris, Ranunculus aquatilis3, Lemna trisulca3, Riccia fluitans3.
Vegetációs és táji környezet: Tipikusan vizes élőhelyekre jellemző környezet, zonálisan legtöbbször [B1]-hez kapcsolódik. Gyakran lápi sorozatba tartozó (láprét, égerláp) és / vagy szikes élőhelyekre jellemző táji környezetben.
Alegységek, ide tartozó típusok:
1. Nymphaeetum albo-luteae: Tündérrózsa–vízitök hínár, disztróf vizű, 0,5-2 m-es mélységű álló- vagy gyengén áramló vizekben általánosan elterjedt. Legtöbbször két monodomináns szubasszociációra tagolódik, aszerint, hogy a tündérrózsa populáció (nymphaeetosum albae) vagy a tavirózsa (vízitök) populációi (nupharetosum luteae) uralkodnak. Ez utóbbi főként gyengén áramló vizekben. A kevert állományok igen ritkák. A társulás gyakran kétszintű, amennyiben alámerült hínárfajokból egy második szint is kialakulhat.
2. Stratiotetum aloidis: Kolokános, mérsékelten eutróf vagy gyengén disztróf – barna vagy fekete – állóvizekben található.
3. Lemnetum trisulcae: Keresztes békalencse hínár, oligo-, mezotróf, és disztróf, hidrokarbonátban nem különösebben gazdag, gyakran nádasok által árnyékolt vízfelületű állóvizekben fordul elő. Állományai többnyire megbízhatóan jelzik a tápanyagban szegény, szennyezetlen vizeket.
4. Riccietum fluitantis: Riccsiahínár, többnyire tápanyagban szegény, humuszanyagokban és CO2-ban gazdag, gyengén bázikustól gyengén savanyú kémhatásúig terjedő, nyáron jól felmelegedő, barna vagy fekete vizű morotvákban, holtágakban, láptavakban, nádasoktól árnyékolt állóvizekben fordul elő.
5. Lemno-Utricularietum vulgaris: Rence-békalencse
hínár, tavak, holtmedrek oligo- és gyengén disztróf vizű, nádasokkal
árnyékolt tisztásain alkot övezetet. Általában sekély, 40 és
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
Azok az állományok, ahol a jellemző fajok csupán szálanként fordulnak elő (igaz ez jelzés értékű).
Felismerhetőség: Terepen a karakterfajok (Nymphaea, Nuphar, Stratiotes) alapján jól felismerhető, „díszítő elemek”, pl. a „kis békaszőlő” fajok határozása nehezebb, ezért herbárium készítése feltétlenül ajánlott. A műholdfelvételeken az élőhely jól látszik, alegységeit csak terepen, megfelelő gyakorlattal lehet elkülöníteni.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Az élőhelyek kialakulásában feltételezhetően, döntő szerepet játszanak a hidrológiai és a hidrogeológiai folyamatok. Ezekről a folyamatokról a vegetáció kutatás szempontjából nagyon keveset –szinte semmit sem- tudunk. A természetesség megítélésében elsődlegesen fontos a karakter –, másodlagosan a kísérő fajok megléte, fajszáma és tömegessége. Mozaikszerűen vagy zonálisan [A1] és / vagy ritkábban [A3a] kategóriákba tartozó fajokkal keveredhet, melyek közül elsősorban az [A1] eutrofizációt jelző fajainak tömegviszonyai több híján, szolgáltathatnak információt az élőhelyek antropogén eredetű terhelésének mértékéről ill. természetességéről. Tapasztalataink szerint szukcessziósan stabil, legalább is az évelő (Nymphaea, Nuphar) karakter fajokra vonatkozólag. Strukturális tulajdonságok, azaz horizontális mintázat, foltosság a természetesség megítélésében nem játszanak jelentős szerepet, ellenben a szintezettség feltételezésünk szerint fontos. Zonálisan a példák túlnyomó többségében a mocsári vegetációt követi, ennek szélén keveredhet is azzal. A degradálódás fő okai a lecsapolás és az elszennyeződés. A termőhelyi viszonyokra jellemző, hogy humuszsavakban gazdag sötétbarna vizű un. „fekete vizek”. Egyéves fajairól (pl. Stratiotes, vagy „kicsi” Potamogeton-ok) nagyon keveset tudunk, így nem ismert a fajok mobilitása, keveset tudunk belső dinamikájukról, a mintázatban betöltött szerepükről. Feltételezhető, hogy fajszámuk és mennyiségük az élőhely vízellátottságának milyenségétől és mennyiségétől függ. Táji környezete változatos: égerláp, láprét, szikesek, puhafa ligeterdő.
5-ös: Nymphaea vagy Nuphar dominál – („fiatal magoncok” vannak) –, kísérő fajokban gazdag, kiegyenlített fajösszetételű, láposodási stádium előre haladtával általában a szubmerz fajok kiesnek, [A1] esetleg [A3a] fajok vannak de nem tömegesen, mocsári fajokkal zonációt alkot (Baláta-tó).
5-ös Nymphaea és / vagy Nuphar dominál – („fiatal magoncok” vannak) –, kísérő fajok száma kevésbé (1-2), de lehetnek tömegesek (pl. Stratiotes), kiegyenlített fajösszetételű, eutróf állóvízi [A1] fajok dominanciája mérsékelt, azokkal komplexet alkothat , mocsári zonáció van.
5-ös egyéves fajok dominálnak (Stratiotes, Potamogeton), Nymphaea és / vagy Nuphar foltokban megtalálható, mocsári zonáció van.
4-es: Nymphaea és / vagy Nuphar dominál, – („fiatal magoncok” nincsenek) –, kísérő fajok száma kevés, [A1] eutrofizációt jelző fajok (Ceratophyllum, Lemna minor, L. gibba) tömegesen fordulnak elő, mocsári fajok alkotta zonáció van (Alpár).
3-as: Nymphaea és / vagy Nuphar csak foltokban, nem összefüggő állományt alkot, csak idősebb állományok vannak, magas AD értékű [A1] eutróf állóvízi fajokkal (Kisköre), túlzott használat és tápanyagterhelés.
2-es: Nymphaea csak foltokban – lehet betelepített is – rendkívül fajszegény, erősen szennyezett (Tarpa), vagy pl. halászat által hasznosított – növényevő halakkal betelepített- élőhely (Alcsi Holt-Tisza).
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Évelő fajok (Nymphaea, Nuphar) elviselik a hínáraratást –jelen esetben a levél-levélnyél és virág eltávolítását értjük-, jól tűrik a nagy vízszintingadozásokat és akár több hónapot is képesek átvészelni a nedves iszapban, teljes kiszáradás esetén akár 2-3 év múltán a vízminőség és megfelelő vízmélység helyreállása után képes újra megtelepedni. A vízborítás helyreállásakor gyorsan regenerálódik. Karakter évelőfajok jelentősen leromlott állományokban is túlélhetnek. Az egyéves fajokról szinte semmit sem tudunk, így azok belső dinamikájáról, a mintázat és a fiziognómia regenerációban betöltött szerepéről sem. Regenerációját korlátozza a túlzott tápanyagterhelés, az élővízzel való folyamatos átöblítés és a lecsapolás.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: Minden legalább 4-es természetességű állománya, itt az évenkénti (max. egyszer) kaszálást is elbírja (pl. Hanság).
Közepes (lassú nem teljes): 3-as természetességű élőhelyek esetében, tehát a degradált kis kiterjedésű állományok esetében, vagy lecsapolás, túlzott tápanyag terhelés vagy folyamatos átöblítés következtében.
Kicsi: Növényevő halak betelepítése után.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó: Lápi stádium előre haladtával [A1] helyére léphet.
Közepes (lassú nem teljes): Folyamatos átöblített esetén.
Kicsi: Növényevő halak betelepítése után.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos élőhelyen
Jó: Felhagyott tőzegbányákban lehetséges, ha megfelelő propagulum- forrás létezik, és a területen előzetesen nem végeztek vízrendezést.
Közepes (lassú nem teljes): Előzetesen csatornázott, vízrendezett területen.
Kicsi: Nincs ilyen.
BA [SzE] [+MZs]