ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
A3a – Áramlóvízi, (nagylevelű) békaszőlős, tündérfátylas hínár
Írta: Borhidi Attila (1997) és Szalma
Elemér (2003)
Kiegészítette: Molnár Zsolt
Definíció: A víz különböző mozgásviszonyait elviselő, többnyire nagy termetű, szubmerz és emerz gyökérrel rögzült, évelő, pionír növénytársulások.
Termőhely: Állandó vagy periodikusan ismétlődő vízáramlású, eu-, szemi- vagy asztatikus vízforgalmú, sekély vizű, legalább a vegetációs időszakban állandó vízszintű, – mesterségesen, vagy ritkán természetes úton visszaduzzasztott – patakokban, folyószakaszokon, csatornákban, nagyobb vízfelületű tavakban jelennek meg. Fajösszetételük alakulásában jelentős szerepet játszik a víztest tápanyag-ellátottsága. A folyók felső régióján (rhitális régió) az oligo- vagy mezotróf-, a folyók alsó-szinttájain (márna- és dévérkeszeg szinttájak) a hordalékban és növényi tápanyagban gazdagabb, mezo- vagy eutróf vizeket indikáló vízinövények jelennek meg (pl. Tisza-tó, Körösök).
Állománykép: A felső szakasz növényzetét amphibiózus egyéves hydro-therophyta (HyTh), míg a közép- és alsó szakasz növényzetét egyöntetűen hydro-hemikryptophyta (HyH) évelő fajok alkotják. Jellegzetes pionír növénytársulások, jól tűrik a bolygatást és az erősebb áramlást is elviselik. Nagyobb tavainkban jellegzetes, kör alakú „polikormonokat” alkotnak, ez a műholdfelvételeken is jól látható. Lassan áramló csatornákban mindig a nyílt víz felőli-belső zóna. Betelepedésük során a víz mozgási viszonyait megváltoztatva, eutróf állóvízi [A1] fajokkal keveredhet, vagy alkothat zonációt pl. tündérfátyolhínár – sulymos. Potamogeton natans, Potamogeton lucens és ritkán Nymphoides peltata fajok [A23]-alis keveredhetnek.
Jellemző fajok: Az áramló vizű élőhelyek jellemző fajai: I. a folyók felső szakaszain: Ranunculus fluitans, Ranunculus peltatus, Ranunculus penicillatus subsp. pseudofluitans, Callitriche hamulata; II – Szorosan az [A3a]-hoz tartozóan – a közép- és alsószakaszain: Potamogeton nodosus, Potamogeton natans, Potamogeton lucens, Potamogeton pectinatus (subsp. pectinatus), Potamogeton perfoliatus, Myriophyllum spicatum, Nymphoides peltata.
Vegetációs és táji környezet: Tipikusan vizes élőhelyekre jellemző környezet, zonálisan legtöbbször [B1]-hez kapcsolódik.
Alegységek, ide tartozó típusok:
1. Ranunculus fluitantis: Az úszó víziboglárka–hínár erősebb sodrású, áttetsző vizekben, homokos aljzatú folyómedreken él, nálunk a felső Duna-szakasz mellékágaiban fordul elő, ritka, intenzív kutatása feltétlenül szükséges.
2. Potamogetum natantis: Úszó békaszőlő-hínár, különösen pionír termőhelyeken sikeres, mert széles ökológiájú faj, amely igen különböző tápanyag – ellátottságú, álló vagy lassan áramló vizekben képes, többnyire monodomináns állományokat alkotni.
3. Potamogetum nodosi: Imbolygó békaszőlő-hínár, különösen pionír termőhelyeken sikeres, mert széles ökológiai igényű faj, amely igen különböző tápanyag – ellátottságú vizekben, főként lassan áramló vizű, vagy hullámveréses parti zónában képes, többnyire monodomináns állományokat alkotni.
4. Potamogetum lucentis: Fényes békaszőlő-hínár, nagyobb folyók közép- és alsó lassú folyású szakaszain vagy holtmedreiben, továbbá mélyebb állóvizekben, többnyire semlegestől gyengén lúgosig terjedő kémhatású, közepes tápanyagtartalmú, kalciumban és magnéziumban gazdag, magas keménységi fokú vizekben fordul elő.
5. Potamogetum pectinati: Fésűs békaszőlő-hínár, nagy kiterjedésű monodomináns állományai, nagyobb síksági tavaink melegvizű, sekélyebb, eutróf vagy gyengén szikes, tápanyagban gazdag vizű, hullámveréses parti zónában, főleg durvább szemcséjű homokos aljzaton, vagy az Alföldön keményebb aljzatú szikes tavakban is közönséges.
6. Myriophyllo-Potamogetum: Süllőhínáros békaszőlő-hínár, melegvizű, hidrokarbonátban gazdag, mérsékelten eutróf vizű, nagy tavak, tározók iszapos hullámveréses parti zónájában kialakuló, gyakran igen sűrű társulás. A Myriophyllum spicatum mint széles ökológiájú, enyhén sótűrő faj, több különböző Potamogeton fajjal alkothat társulást. Ezek közül legismertebb a nagy tavaink, különösen a Balaton nagy alámerült hínárja Potamogeton perfoliatus-szal, 2-3 m-es vízmélységig, az északi part mentén és a Keszthelyi-öbölben. A Duna mentén Potamogeton lucens-szel való társulása elterjedt.
7. Nymphoidetum peltatae: Tündérfátyol-hínár, tápanyagban
gazdag, meleg, síkvidéki álló vagy lassan áramló vizek, gyengén lúgos
kémhatású, eutróf vagy disztróf víztesteiben, 20-
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. Myriophyllum spicatum vagy Potamogeton pectinatus dominanciájú csatornák Ceratophyllum-al és Lemna-val. (Ezeket a szikes/szikesedő élőhelyek közé sorolnám)
2. Fajaik az élőhelyen szálanként vagy alacsony borítási értékkel (1-5 %) szerepelnek.
Felismerhetőség:
Terepen jellemző, főként monodomináns, polikormonokat alkotó állományai alapján jól felismerhetők. Ha csak szálanként fordulnak elő bizonyos társulásokban – igaz, ez jelzés értékű –, de arra az élőhelyre jellemző, dominánsnak tekinthető társulás(ok) alapján érdemes besorolást elvégezni. Műholdfelvételen az élőhely jól elkülöníthető.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A természetesség megítélésében fontos a karakter fajok száma. Fajszegény, pionír, évelő fajok alkotta csoport, az élőhelyen több – ebbe a csoportba tartozó – faj alkothat külön-külön polikormonokat, ezek általában monodomináns, egyszintű állományok (pl. Balaton), ezért szintezettségük nem játszik szerepet a természetesség megítélésében. „Fajgazdagságát” más csoportból, általában mozaikosan vagy zónaszerűen betelepült (pl. [A1] vagy ritkább esetben [A23]) vízinövényfajok növelhetik (Kisköre). Nagyobb vízszint ingadozást, nehezen vagy egyáltalán nem viselik el. Hínáraratást, mechanikai hatásokat a domináns fajok elviselik. Vízszennyezéssel (ipari, kommunális) szemben érzékenyek. A szukcesszió kezdő stádiumát képviselik. Más vegetáció típusban visszaszorul, nem versenyképes.
5-ös: Az élőhelyen több karakterfaj alkot polikormonokat, a partszegélyi zónában más csoportba tartozó hínár- és mocsári fajjal együtt.
5-ös Az élőhely szikesedő (esetleg szikes) nagy vagy közepes kiterjedésű sekélytó, kistó, fertő, egy vagy kettő karakterfaj alkot polikormonokat,
4-es: Az élőhely nem szikesedő, nagy vagy közepes kiterjedésű, kettő karakterfaj alkot polikormonokat, körülötte nagy nyíltvízi felület.
4-es: Az élőhelyen két karakterfaj alkot polikormonokat, a partszegélyi zónában más csoportból betelepült fajszegény hínár- és mocsári fajokkal együtt (duzzasztott nagyobb csatornák).
3-as: Az élőhely jellege a fentiekhez hasonló, bizonyítható tápanyagterhelés van, csak egy faj alkot polikormonokat, általában fajszegény élőhely [A1] eutrofizációt indikáló fajok találhatók (Lemna, Ceratophyllum).
2-es: Teljesen leromlott, szennyvíz csatornához hasonló, hipertróf víz.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Általában könnyen regenerálódnak. A regeneráció a domináns fajok vízgyűjtő területen belüli meglététől függ. Generatív és vegetatív úton történő szaporodásuk lehetővé teszi, hogy az élőhelyen gyorsan elszaporodjanak. A magok csírázási százalékos értékét jelentősen növeli, ha a mag a vegetációs periódus végére, „szárazra”, átnedvesített iszapba kerül (téli vízszint csökkenés). Vegetatív szaporodásuk több módon történhet: A./ Rövid életű módosult földalatti, üledék felszínéhez közel levő tarackszerű hajtással (módosult szárral). Ezek szétdarabolódása során mindegyikből új növény fejlődik. B./ A módosult földalatti hajtás disztális részén lévő egyéves földalatti gumóval. A vegetációs periódus végére alakulnak ki, tápanyagot raktároznak. A következő vegetációs szakasz elején „csíráznak ki”, belőlük új növény fejlődik. C./ Fragmentumokkal, letöredezett felszíni hajtásdarabokkal. A felszíni hajtásdarabok letöredezése (pl. kaszálás során) után mellékgyökereket képeznek. Mellékgyökérzetükkel a tavak, folyószakaszok fenékiszapjába kapaszkodnak, új növénytelep kialakulását eredményezik. A karakter fajok leromlott állományokban is túlélhetnek, ritkább fajokról (Ranunculus, Callitriche) kevés az ismeretünk. Így keveset tudunk azok dinamikájáról, a mintázat és a fiziognómia regenerációban betöltött szerepéről. A vízgyűjtő terület, mint propagulum forrás jelentős. Regenerációt gátolja a folyamatos vízszintingadozás, a folyószakaszokon a visszaduzzasztás- és a duzzasztott csatornák folyamatos vízutánpótlásának megszűn(tet)ése, a kommunális és ipari vízszennyezés.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: Minden legalább 4-es természetességű állománya, de lehet degradáltabb is (mechanikai feldarabolódás kimondottan elősegíti terjedését, vagy az állományok jobb regenerációját).
Közepes (lassú nem teljes): 3-as természetességű állománya, mivel nem versenyképes fajok, az eutróf állóvízi [A1] állományok uralkodóvá válása során visszaszorul.
Kicsi: Túlzott vízterhelés, vízszint ingadozás hatására, vagy már elhínarasodott foltokban, vagy növényevő halakkal betelepített élőhelyeken. 2-es természetességnél.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó: Ha pl. előző évben hínáraratást végeztek [A1] helyét felváltja.
Közepes (lassú nem teljes): Lenitikus öblökben [A1]-el együtt.
Kicsi: Nincs ilyen.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos élőhelyen
Jó: Kikotort csatornában, vagy újonnan létesített tavakban vagy csatornákban.
Közepes (lassú nem teljes): Viszonylag kis területű lenitikus vizekben.
Kicsi: Nincs ilyen.
BA [SzE] [+MZs]