ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

 

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

 

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

 

Kézirat, Vácrátót 2003

B2 – Harmatkásás, békabuzogányos mocsári-vízparti növényzet

Írta: Borhidi Attila (1997) és Bagi István (2003)

Kiegészítette: Lájer Konrád, Molnár Zsolt

Definíció: Édesvizek, vízpartok közepes magasságú, többnyire laza szerkezetű növénytársulásai által jellemezhető, napfényes, általában sekély vízű, pionír jellegű élőhelyei, amelyek hosszabb-rövidebb idő alatt (pl. évek-évtizedek) nádasokká vagy sásosokká alakulhatnak át. Jellemző, illetve domináns fajaik: Glyceria maxima, Sparganium erectum, Phalaroides (Phalaris, Baldingera) arundinacea, Glyceria notata, Sagittaria sagittifolia, Leersia oryzoides, Acorus calamus (lásd még a típusoknál). Ide soroljuk a parti növények által létrehozott, monodomináns úszógyepeket. Rögzítendő minimális kiterjedése néhány m2.

 

Termőhely: Ökológiailag nem egységes élőhely. Az egyes idetartozó társulások ökológiai igényei a domináns fajéhoz igazodnak. Közös ökológiai sajátság a tartós (de nem egész éven át tartó) vízborítás és – kevés kivétellel (pl. lápok) – a legalább lassú vízáramlás. Részben idetartoznak a friss vizű patakokat és a sebesebb folyókat kísérő nádas jellegű társulások, amelyek oxigénben gazdag, de tápanyagokban szegényebb vizekben, kavicsos vagy agyagos aljzaton nőnek. Másrészt ide sorolhatók azok a meleg állóvizekben vagy lassú folyású eutróf vizekben növő alacsony nádas jellegű növénytársulások, amelyek kemény (agyagos, márgás vagy homokos) aljzaton fejlődnek.

 

Állománykép: Többnyire 1-1,5 m magas, viszonylag lazább szerkezetű (olykor azonban tömött), gyakran kétszintű társulások, amelyeket főleg olyan évelő növények alkotnak, amelyek a változó vízellátottságú, amfibikus parti zónához alkalmazkodtak. A magjuk elsősorban itt csírázik ki, de az elárasztást is jól elviselik. Kevés fajból álló társulások, melyek általában az erős kompetíció által kialakított, jellemzően klón-, illetve sarjtelep által meghatározott állományokat alkotnak. Az áramló vizek menti élőhelyeken előtérbe kerülnek a kisebb kompetitív erővel, de a változó környezethez jobban alkalmazkodó fajok (Sparganium erectum subsp. neglectum, Glyceria notata, G. fluitans, Nasturtium officinale). Felső szintjükben többnyire egy faj uralkodik, alsó szintjükre kisebb termetű, törékeny szárú kétszikű növények jellemzőek. Állományaik, társulástól függően néhány m2-es kiterjedéstől hektárnyi területűig terjedhetnek.

 

Jellemző fajok: Felső szintben: Acorus calamus, Glyceria maxima, G. notata, G. fluitans, Sparganium erectum, Leersia oryzoides, Phalaroides (Phalaris, Baldingera) arundinacea, Catabrosa aquatica, Berula erecta (Sium erectum).

 

Alsó szintben: Rorippa amphibia, Nasturtium officinale (ritkán önállóan is), Myosotis palustris, Stellaria uliginosa, Veronica anagallis-aquatica, V. beccabunga

 

Vegetációs és táji környezet: Hegy- és dombvidéki patakpartok, kiszélesedő öblözetek, átfolyások szétterülő, de valamelyest mindig áramlásban lévő vizek. Alföldi lassú folyók, holtágak, lefűződő meanderek, kiszélesedő partszakaszok, ahol az áramlások lelassulnak, ritkábban hullámterek pangóvizei. Holtágak május végénél ritkán hosszabb ideig, vízzel maximum 30 cm-re borított partjai, laposai, amelyek nyár közepére rendszerint kiszáradnak. Egyéb mesterséges vizes élőhelyek: csatornák, árkok, hullámtéri anyagárkok, szántók és lápok érintkezési vonalai.

 

Alegységek, ide tartozó típusok:

 

1. Acoretum calami: A kálmos állományokat sokan a valódi nádasokhoz sorolják az állományok sűrűsége miatt, de a társulás magassága és növekedési típusa alapján inkább ide sorolandó. Leggyakrabban a harmatkásással (Glycerietum maximae) érintkezik, ez a faj a kálmos egyik leggyakoribb kísérője is, sőt elegyes állományok is kialakulhatnak. Egyéb gyakori kísérők: Oenanthe aquatica, Rorippa amphibia, Iris pseudacorus, Carex vulpina. Főképp alföldi és dombvidéki elterjedésű, szubmediterrán jellegű.

 

2. Glycerietum maximae: A sűrűbb állományokat alkotó, harmatkásás társulás főleg olyan állóvizekben helyettesíti a nádast, ahol a vízszintingadozás erős és a magas vízállás nyár derekáig is eltart. A vízfolyásos helyeken, levezetőárkokban, csatornákban, a gyorsabb folyású szakaszokon, oxigénben gazdagabb vízben van előnyben. A tavi zonációban gyakran a nádas part felőli oldalán helyezkedik el. Tavakban, árkokban, folyók holt- és mellékágaiban gyakori, az egész országban elterjedt, de jelentősebb állományai a síkvidékekre jellemzőek. Gyakori kísérőfajai: Polygonum amphibium, Alisma plantago-aquatica, Carex gracilis, továbbá számos magaskórós elem: pl. Lythrum salicaria, Lysimachia vulgaris, Iris pseudacorus, Stachys palustris, Lycopus europaeus.

 

3. Veronico-Glycerietum notatae (=Glycerietum plicatae): A fodros harmatkásás gyors sodrású, kristálytiszta, hidegvizű hegyi patakok mentén alakul ki. Inkább alacsony növésű, laza állományokat alkot. Jellemző kísérő fajai a Veronica beccabunga, Myosotis palustris, Berula erecta (Sium erectum). Elsősorban hegyvidéki társulás.

 

4. Glycerio notatae-Catabrosetum aquaticae: Hegyvidéki elterjedésű társulás, mely az előzőhöz hasonlít, azonban a Glyceria notatát a Catabrosa aquatica helyettesíti.

 

5. Glycerietum fluitantis: A réti harmatkásás elsősorban síkvidéki jellegű (főképp a Kisalföldön igen elterjedt) társulás, de a középhegységekben és az Alföldön is megtalálható. Patakokban, árkok mentén, a középvízszint alatt (10-30 cm) helyezkedik el. Tápanyagokban gazdag vizekben fejlődnek alacsony növésű, laza állományai. Gyakori kísérői: Sparganium erectum, Veronica beccabunga, Phalaroides (Phalaris, Baldingera) arundinacea.

 

6. Leersietum oryzoidis: Folyószakaszok, árkok, levezető csatornák és kisebb tavak feltöltési zónájában jelenik meg, ahol az alacsony vízzel való elárasztás és az amfibikus fázis hosszan tartó, a talaj sokáig iszapos. Közepes magasságú, inkább laza állományokat alkot. Gyakran ártéri gyomtársulásokkal érintkezik. Jellemző kísérői: Rorippa amphibia, Oenanthe aquatica, Ranunculus sceleratus, továbbá számos iszapnövény.

 

7. Nasturtietum officinalis: A vízitormás tiszta, lassan folyó vagy állóvizekben a vízfelszínt sűrűn borító, alacsony, általában kis kiterjedésű állományokat alkotó, nálunk a domb- és hegyvidékekre is felhúzódó elsődlegesen síkvidéki társulás. Kísérői lehetnek: Berula erecta (Sium erectum), Glyceria maxima.

 

8. Rorippo-Phalaridetum: Árterek alsó szintjein, mocsarak parti zónájában, tápanyagban gazdag hordalékon, erős glejesedés mellett kialakult talajokon előforduló társulás, amely fiziognómiájában a Glycerietum-ra emlékeztet, amellyel gyakran érintkezik, azt a part felől övezi.

 

9. Glycyrrhizo echinatae-Phragmitetum, Glycyrrhizo echinatae-Phalaroidetum: Az előző nádasodásával, illetve pántlikafüvesedésével kialakuló átmeneti jellegű alföldi társulások.

 

10. Sparganietum erecti: Közepes magasságú, 0,4-0,8 méteres, pionír parti állományokat és nagyobb, 1,3-2,5 méteres egyenletesen jó vízellátású állományokat alkot a tavak közepesen mély, tápanyag- és kalciumban általában gazdag vízű partszakaszain vagy lassú folyású folyók állóvizű szakaszainak partján. Talaja egyaránt lehet ásványi vagy organikus eredetű. Gyakori kísérője a Glyceria maxima, amelybe gyakran beékelődve található. Főképp kis kiterjedésű állományokat alkot, az egész országban elterjedt.

 

11. Egyéb egyfajos úszó gyepek: pl. Oenanthe aquatica állományai, mert ezek nem tudnak saját szubsztrátot létrehozni, és nem is előfutárai a [B12] élőhelyeknek.

 

12. A magas, sűrű, zárt, nem réti fiziognómiájú, réti fajokban szegény pántlikafű állományok. A Glycerium maximae-t, Sparganium erecti-t, Caricetum ripariae-t, C. acutiformis-t rendszerint a part felől övezi.

 

13. A fenti társulásokba nehezen besorolható, de domináns és kísérőfajaik, valamint termőhelyük alapján ide sorolandó vegetációs foltok, és részben a fenti karakterfajok monodomináns állományai.

 

14. A fenti társulások másodlagos, hiányosan kifejlett állományai (pl. szabályozott patakok, csatornák mentén, tartamosabb erdei pocsolyák körül), ha domináns fajaikban és a termőhelyükben B2-jellegűek.

 

15. Ide soroljuk a parti növények által létrehozott, monodomináns úszógyepeket.

 

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

 

1. Az élőhely rendkívüli heterogenitása miatt alaposan áttanulmányozandók a további [B]-s élőhelyek (különösen [B1a és B3]), és a leírások alapján kell dönteni.

 

2. Patakparti magaskórósok [D5], a patakparton kialakuló nádas [B1a].

 

3. Leromlott, kiszáradt, gyomos állományok [OA].

 

4. A sziki mocsarak [B6].

 

5. A nád nem tartozik a domináns fajok közé, de nádas foltokkal mozaikolhat ez az élőhely.

 

6. A [B2] és [B3] élőhelyek gyakran mozaikolnak, ilyenkor mindkettőt meg kell adni.

 

7. A mételykórós (Rorippo-Oenanthetum aquaticae) a [B3]-ba tartozik.

 

Felismerhetőség: Terepen viszonylag jól felismerhető élőhelyek. A műholdfelvételeken az egyéb [B]-s (pirosas árnyalatú) élőhelyektől nem különíthetők el.

 

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A primer szukcessziós jellemzők miatt alapvetően fajszegény élőhelyek tartoznak ide. Ennek megfelelően a fajgazdagság kritériuma csak korlátozottan érvényesíthető a természetesség megítélésében. Elsődleges fontossága mind strukturális, mind kompozicionális sajátosságokat mérlegelve a fiziognómiának, továbbá az inváziós és gyomfajok hiányának, az élőhely állapotának és eredetének van. Egyes ritkább fajok alkotta, emellett kis területi elterjedtségű társulások esetében az állományaikat a legmagasabb természetvédelmi értékű kategóriá(k)ba kell sorolni. Az élőhely igen sokféle környezeti igényű társulást tartalmaz, ennek megfelelően a környezeti adottságoknak egységes szerepet a természetesség megítélésében nem lehet tulajdonítani. A következőkben csak néhány lényeges szempontot emelünk ki, de a fenti kritériumokat minden egyes társulás esetében át kell gondolni.

 

5-ös: Az Acoretum calami, a Veronico-Glycerietum notatae és a Glycerietum notatae-Catabrosetum aquaticae minden olyan állománya, amely inváziós fajoktól csaknem mentes (<5%), továbbá az élőhely vízellátottsága megfelelő.

 

5-ös: A [B2]-be sorolt típusok mindegyike, ha a fenti leírásoknak fajkészletében, termőhelyében stb. megfelel, emellett természetes eredetű élőhelyen jött létre, kiterjedése eléri a térszíni- és hidrogeográfiai lehetőségek által biztosított maximumot (nincsenek zavart, csupasz, gyomos foltok a mozaikban) és jól kifejlődött zonációrendszer részét képezi, inváziós fajoktól csaknem mentes (<5%), továbbá az élőhely vízellátottsága megfelelő (ezt a fajok vitalitásából, a közvetlen táji környezetből becsülhetjük).

 

4-es: Mérsékelten kiszáradó és / vagy zonációjában, mozaikosságában zavartabb (a lehetőségek által biztosítottnál kisebb kiterjedésű) állományok, melyekben ruderális elemek és gyomok nem vagy alig fordulnak elő (nem könnyen gyomosodik), az inváziós fajok aránya 5%-nál kisebb.

 

4-es: A természetesnek "megfelelővé" regenerálódott, mesterségesen létrehozott élőhelyeken kialakult állományok (pl. bő-, de ingadozó vízű, fejlett mocsári növényzetű csatorna).

 

3-as: Erősebben kiszáradó, gyomosodó, ruderális elemeket tartalmazó állományok, melyekben még a felsorolt állományalkotó fajok az uralkodóak.

 

3-as: Mozaikosságukat, zonációjukat, fajösszetételüket tekintve regenerálódó, felismerhetően mesterségesen létrehozott élőhelyeken kialakult másodlagos állományok (a nem "felismerhetően mesterségesen létrehozott" élőhelyeket természetesnek tekintjük).

 

2-es: A kiszáradt, gyomos, nem jól regenerálódó, de [B2]-höz kapcsolódó fajok alkotta foltok (ha nem tudunk [B1a], [B2], [B3] stb. között dönteni, akkor [OA]).

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Az élőhely a tavi, vízparti szukcesszió korai fázisait képviselő társulásokat foglal magába, ebből következőleg jellemzően sásos vagy nádas élőhelyekké alakul. Minden olyan behatás, amely a szukcessziót lassítja, egyben ezeknek az állományoknak – társulástól függően – a fennmaradását is elősegítheti. Jellemző lehet például a nagyobb alföldi állományokat képező társulások leégése vagy felégetése, hosszú árvízi elöntése. Az állományok fajösszetételét és szukcesszióját erősen befolyásolják a feltöltődési folyamatok, a víz minőségében, mennyiségében és áramlásviszonyaiban bekövetkező változások. Az élőhelyek cserjésedése, valamint inváziós fajok megjelenése a regenerálódási képességet nagyban csökkenti.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

 

Jó: Megfelelő vízellátás és áramlásviszonyok mellett – ha nem is az eredeti altípusba – legtöbbje könnyen regenerálódik.

 

Közepes: Mérsékelten gyomosodó, kissé cserjésedő, inváziós fajok által mérsékelten érintett állományok regenerációja közepes mértékű, ha az eredeti vízviszonyok állnak vissza.

 

Kicsi: A megváltozott vízellátottságú állományok nem vagy nehezen regenerálódnak, az adott társulás számára kedvezőtlenül megváltozott vízminőség esetén más, de esetleg ugyanebbe az élőhelybe tartozó állomány regenerálódhat. A kisebb kiterjedésű állományok cserjésedése, inváziós fajok megjelenése a regenerációt erősen gátolja vagy lehetetlenné teszi. A szukcesszió korai fázisain túllépett (elnádasodott, elsásosodott) állományok nem regenerálódnak.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:

 

Jó: A szabaddá vált, a kialakulási feltételeket, tartósabb vízborítást (áramlás és aljzat viszonyokat) biztosító élőhelyeken.

 

Közepes: Minden köztes esetben (?).

 

Kicsi: Zártabb nádas-sásos növényzettel borított foltban, nem megfelelő vízellátottság esetén.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón, friss iszapfelszínen:

 

Jó: Ha jó a vízellátás, és nem szennyezett a friss iszapos terület.

 

Közepes: Belvizes szántón, ha hosszabban megáll rajta a víz, és nem szántják be néhány évig.

 

Kicsi: Száraz körülmények között.

 

Érdemes felírni: Uralkodó fajok megnevezése. Természetes és mesterséges élőhelyeken kialakult állományok arányának megjelölése.

 

 

BA [BI] [+LK, MZs]