ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
B3 – Vízparti
virágkákás, csetkákás, vízi hídőrös, mételykórós mocsarak
Írta: Borhidi Attila (1997) és Bagi István (2003)
Kiegészítette: Lájer Konrád, Molnár Zsolt
Definíció: Alacsony, többnyire kevéssé versenyképes mocsári növények által alkotott, általában laza szerkezetű vagy törpe termetű mocsári növények állományaiból álló, gyakran iszapos felszínű, vízparti társulások. Jellemző fajok: Butomus umbellatus, Alisma-fajok, Eleocharis palustris. Élőhelyi adottságai miatt ide soroljuk a mételykórós mocsarakat, továbbá a Bolboschoenus maritimus nem szikes élőhelyeken előforduló állományait is. Rögzítendő minimális kiterjedés néhány négyzetméter.
Termőhely: Változó tápanyagtartalmú, nyáron erősen felmelegedő folyó- és állóvizek, gyakran árkok és csatornák partján, főleg keményebb, bázisokban gazdag aljzaton (de savanyún is) kialakult, nagy vízszint-ingadozású vagy többszöri elöntésre kerülő partszakaszok társulásai (utóbbi esetben víztelen időszakok is vannak). Általában kisebb kiterjedésűek, olykor csak néhány m2-es foltokat alkotnak. Pionír jellegű élőhelyek, amelyek hosszabb-rövidebb idő alatt – a [B2]-höz hasonlóan – nádasokká vagy sásosokká alakulhatnak át.
Állománykép: A társulások többnyire nyitottak, erősen napos termőhelyeken alakulnak ki, ahol vagy az aljzat keménysége, a rendszertelen kiszáradás vagy a partszakasz hirtelen emelkedése, esetleg valamilyen emberi behatás – például legeltetés, taposás – a nagy konkurenciaképességű, főleg vegetatív hajtásrendszerrel szaporodó nádas fajokat akadályozza vagy kiszorítja. Az állományok magasságára utal nyugat-európai nevük: kis- és törpe-nádasok.
Jellemző fajok: Főként laza növekedésű, tőlevélrózsás fajok alkotják, mint az Alisma plantago-aquatica, A. lanceolatum, Butomus umbellatus, Sagittaria sagittifolia, de ide soroljuk az egészen alacsony termetű sásfélék (csetkákák, pl. Eleocharis palustris) állományait is.
Vegetációs és táji környezet: Alföldi vagy dombsági vízfolyások jelentős vízingadozású partjai, pangóvizes, többször kiszáradó laposok, hullámtéri kubikgödrök.
Alegységek, ide tartozó típusok:
1. Alismato-Eleocharitetum: Elsősorban sík- és dombvidéken előforduló társulás, amely nyers hordalékkal borított, viszonylag hosszú, ismétlődő elárasztású, sekély hullámtéri szakaszokon, meglehetősen nagy elterjedtségű, de viszonylag kis állományokat alkot. Bár fiziognómiája hasonló a sziki csetkákásokéhoz, azokkal nem összetévesztendő: azok csetkákája az Eleocharis uniglumis. Az ezt a társulást jellemző domináns Eleocharis palustris mellett viszonylag kevés kísérő faj jelenik meg, főleg olyan mocsári-mocsárréti fajok, amelyek hosszan tartó magas vízállást képesek elviselni (Carex vulpina, Gratiola officinalis, Ranunculus repens, Lythrum hyssopifolia), a nádasok kísérő fajai közül az Iris pseudacorus, Alisma lanceolatum és a Butomus umbellatus jellemzőek.
2. Eleocharetum palustris: Síkvidéki jellegű társulás, melyet a Tiszántúl rizsvetéseinek öntözőcsatornáiból írtak le, mely azonban a szikes területeket átszelő árkok és csatornák mentén a rizskultúrák megszűnése után is fennmaradhat. Jellemző fajai a szikes hínár és sziki nádassal közös fajok, mint Alisma lanceolatum, A. gramineum, Najas minor, Zannichellia palustris. Szintén nem tévesztendő össze a szikes mocsarak Eleocharis uniglumis által dominált társulásaival, bár az elkülönítés lehet, hogy nem indokolt.
3. Butomo-Alismatetum plantaginis-aquaticae: A Duna déli szakasza mellől leírt társulás, amely a Mohács környéki Duna-ártéren is előfordul, hosszabb ideig vízzel borított mélyedésekben, friss, finom, nyers hordalékaljzaton. Többnyire kis kiterjedésű, laza állományokat alkot. Síkvidéki elterjedésű.
4. Butomo-Alismatetum lanceolati: Síkvidéki,
kontinentális jellegű társulás, amely gyorsan felmelegedő, sekély
(10-
5. Oenantho aquaticae-Rorippetum amphibiae: Ártéri területek sekély holtágaiban vagy kiöntéseiben, árasztott területeken, tápanyagokban gazdag vízben, iszapos, homokos vagy agyagos talajon, erős vizszint-ingadozású, nyáron kiszáradó élőhelyeken fordul elő. Új termőhelyeket csak kiszáradt állapotban képes meghódítani. Fajszegény társulás, amelyben egy kora nyári Rorippa és egy késő nyári Oenanthe facies váltja egymást. Gyakori kísérőfajaik: Ranunculus sceleratus, Polygonum amphibium, Myosotis palustris. Az ország sík és dombvidéki tájain elterjedt, hullámtéri anyagárkokban, kubikgödrökben gyakoribb.
6. Polygono-Bolboschoenetum (nem szikes zsiókás): Nagyobb állományokat ártéri, hullámtéri árkokban és kubikokban képez, keskeny zónákat alkot a holtágak, meanderek sekély vizű parti részein. A talaj nem szikes, de legtöbbször erősen kötött, amely szárazra kerülő élőhelyeken ugyanúgy megnehezíti a növények vízfelvételét, mint a magas sótartalmú szikes aljzat. Nem a sziki sorozat tagja! A társulás fiziognómiáját a Bolboschoenus maritimus határozza meg. Jellemző fajai: Glyceria maxima, Scirpus lacustris subsp. lacustris, Oenanthe aquatica, Lythrum salicaria, Polygonum amphibium. Szikre jellemző faj a zsiókán kívül nincs. Főleg síksági elterjedtségű. Ide sorolandók azok az állományok is, melyekben gyakori a Butomus umbellatus.
7. Equisetetum fluviatilis.
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. Egyéb B kategóriás élőhelyek, különösen fontos hangsúlyozni a sziki csetkákások [B6] máshová tartozását.
2. Sziken előforduló szikikákások (Bolboschoenetum maritimi) [B6].
3. Folyómedrek és zátonyok, továbbá az egyéb élőhelyek üde iszapnövényzete [I1].
Felismerhetőség: Terepen viszonylag könnyen felismerhetők jellemző fajösszetételük alapján. A műholdfotókon az egyéb nádasoktól nem különíthetők el, emellett borításuk függvényében igen eltérő árnyalatokban jelenhetnek meg.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Az élőhelybe tartozó társulások azért nem fejlődhetnek zártabb nádas-sásos vegetációjú típusba, mert valamely külső tényező azt akadályozza. Ezek lehetnek természetes eredetű hatások (rendszertelen és/vagy gyors kiszáradás) és antropogén okokra visszavezethetők (legeltetés miatti erős taposás, vízelvezetés). Az élőhelybe tartozó társulások állományalkotó fajai között nincsenek ritkább (védett) fajok, legtöbbjüket és természetes kísérőiket kis vagy közepes kompetíciós képesség jellemzi. A fajgazdagság kritériuma csak korlátozottan érvényesíthető a természetesség megítélésében. Elsődleges fontossága a fiziognómiának, a kiterjedtségnek, a táji környezetnek, továbbá az inváziós és gyomfajok hiányának, az élőhely állapotának és eredetének van.
5-ös: A leírásoknak fajkészletében, termőhelyében stb. megfelelő állományok, melyek természetes eredetű élőhelyeken jöttek létre, fennmaradásukat természetes tényezők biztosítják, emellett kiterjedésük eléri a térszín által lehetővé tett maximumot, azaz zonációs rendszerüket, mozaikosságukat üres és zavart foltok, termőhelyidegen vegetációtípusok nem zavarják.
4-es: Mérsékelten kiszáradó és / vagy zonációjában, mozaikosságában zavartabb (a lehetőségek által biztosítottnál kisebb kiterjedésű) állományok, melyek gyomokat inváziós fajokat nem vagy alig (<5%) tartalmaznak.
3-as: Mozaikosságukat, zonációjukat, fajösszetételüket tekintve regenerálódó, felismerhetően mesterségesen létrehozott élőhelyeken kialakult másodlagos állományok (a nem "felismerhetően mesterségesen létrehozott" élőhelyeket természetesnek tekintjük).
2-es: Kiszáradó, gyomos, az állományalkotó fajokat csak foltokban tartalmazó állományok.
2-es: Inváziós fajok által erősebben (max. 50%) befolyásolt állományok, amelyek az állományalkotó fajokat még jelentős borításban tartalmazzák.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Az élőhely mindaddig könnyen regenerálódik, amíg fennállnak azok a korlátozó tényezők, amelyek szukcesszióját, azaz nádasba, sásosba való alakulását akadályozzák. Emellett szükséges a megfelelő vízellátottság – időszakos vízborítás – biztosítása is, mert tartósabb kiszáradás esetén réties (taposás esetén félruderális gyep) jellegű vegetáció alakulhat ki. A regenerációt csaknem lehetetlenné teszi az élőhely becserjésedése, esetleg inváziós fajok megjelenése. Az állományok felégetése vélhetőleg stabilizálja a kialakult állapotokat.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: az élőhelynek megfelelő vízellátás mellett (ez persze a parti zonáció mentén más és más lehet), a szukcessziót visszafogó környezeti hatások fennállása esetén legtöbb állománya könnyen regenerálódik.
Közepes: a mérsékelten kiszáradt állományok regenerációja közepes, lassítja a regenerációt a szukcessziót fékező hatások mérséklődése, de a leírásnak megfelelően tipikus állományok kialakulását a túlzott antropogén eredetű hatások is csökkenthetik.
Kicsi: erősen kiszáradt élőhely esetében, továbbá megnövekedett kompetíciós viszonyok között (sások, nád), becserjésedés és/vagy inváziós fajok megjelenése (Amorpha fruticosa, Fraxinus pennsylvanica) esetében.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó: minden megfelelő vízellátású nádas-sásos, esetleg mocsári, lápréti foltban, ha ott a szukcessziót valamely külső tényező visszafordítja (pl. égetést követő erős legeltetés).
Közepes: minden köztes esetben.
Kicsi: zártabb, zavarásnak nem vagy alig kitett nádas-sásos állományokban, szikesedő aljzatú helyeken.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón, friss iszapfelszínen:
Jó: Ha jó a vízellátás, és nem szennyezett a friss iszapos terület.
Közepes: Belvizes szántón, ha hosszabban megáll rajta a víz, és nem szántják be egy-két évig.
Kicsi: Száraz körülmények között.
Érdemes felírni: Uralkodó fajok megnevezése. Természetes és mesterséges élőhelyeken kialakult állományok arányának megjelölése.
BA [BI] [+LK, MZs]