ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
B4 – Lápi zsombékosok
Írta:
Borhidi Attila (1997) és Lájer Konrád (2003)
Kiegészítette:
Molnár Zsolt, Máté András
Definíció: Legalább
időszakosan vízzel borított, tápanyaggal közepesen ellátott
termőhelyen kialakuló gyepes társulások, amelyekre jellemző, hogy a
növényzet növekedése révén szembetűnő felszíni egyenlőtlenségek
(az állományon belül éles határral elváló zsombék-semlyék és / vagy néha
úszógyep mozaikok) jönnek létre. A növényzet alatt rendesen tőzegképződés
folyik. A domináns zsombékképző fajok a következők lehetnek: Calamagrostis
canescens, Calamagrostis neglecta, Carex appropinquata, C. elata, C.
lasiocarpa, C. paniculata, C. pseudocyperus, C. rostrata, Juncus maritimus, nagyon
ritkán a Carex buxbaumii, C. elongata. Az állományok minimális
kiterjedése kb.
Termőhely:Lápok tartósabb vízborítású vagy egész évben vízzel átitatott talajú területein fordulnak elő. Legtöbbször disztróf-mezotróf vagy mezotróf állóvizek feltöltődésében vesznek részt, de forrásos, szivárgó vizű termőhelyeken, sőt néha patakmedrekben is megtalálhatók. Tőzeg vagy egyéb biogén anyagképződés az aljzatban általában kimutatható. A vízszintingadozás rendszerint mérsékeltebb, mint a magassásrétek állományaiban, így a gyökérzóna a szárazabb periódusokban is nedves marad.
Állománykép: Az állományalkotó fajok növekedési formájából következően rendszerint éles, máskor inkább elmosódó határral elváló zsombék-semlyék mozaikok formájában jelenik meg.
Jellemző fajok: Az említett domináns, zsombékalkotó fajok mellett gyakran előfordul a Peucedanum palustre. A legjellemzőbb fajok ritkák [Carex buxbaumii, C. lasiocarpa, C. rostrata, Comarum palustre (Potentilla palustris), Epilobium palustre, Lathyrus palustris, Menyanthes trifoliata, Ranunculus lingua, Thelypteris palustris és egyes moha fajok: Drepanocladus lycopodioides, Drepanocladus sendtneri]. Egyes alegységekben gyakori az Equisetum fluviatile, Galium palustre, Lycopus europaeus, Lysimachia vulgaris, Lythrum salicaria, Mentha aquatica, Scutellaria galericulata, Stachys palustris. Különösen láprétszerű állományokban található az Angelica sylvestris, Caltha palustris, Carex panicea, Cirsium rivulare, Valeriana dioica. Az utóbb említett angyalgyökér és kétlaki macskagyökér a Carex paniculata zsombékjain is gyakran megjelenik éppúgy, mint az Equisetum palustre és a Galium uliginosum. A semlyékekben talán legjellemzőbb, de ritka faj a Menyanthes trifoliata, gyakoribb a Hydrocharis morsus-ranae, Lemna minor, Oenanthe aquatica, Polygonum amphibium, Potamogeton natans, Spirodela polyrrhiza.
A ritka és a többi alegységtől eléggé különálló tengerparti szittyós jellemző fajai a domináns Juncus maritimus mellett: Schoenoplectus americanus = Schoenoplectus pungens, Schoenus nigricans, Eleocharis quinqueflora, Bolboschoenus maritimus.
Vegetációs környezet: Tipikusan tóparti zonációban, illetve láposodó vagy elláposodott medrekben találjuk állományaikat, amelyek rendszerint nádasokkal, tavi kákásokkal, magassásrétekkel, láperdőkkel, lápcserjésekkel, üde láprétekkel, kékperjés rétekkel vagy mocsárrétekkel érintkeznek.
Alegységek, ide tartozó típusok:
I. Szüntaxonok:
Calamagrostetum canescentis, Calamagrostetum neglectae (=Carici-Calamagrostetum neglectae), Caricetum buxbaumii, Caricetum elatae, Caricetum elato-lasiocarpae, Caricetum paniculatae, Caricetum paradoxae, Carici pseudocyperi-Menyanthetum, Equiseto limosi-Caricetum rostratae, Ludwigio-Caricetum pseudocyperi, Schoenoplecto-Juncetum maritimi.
II. Szerkezeti-fiziognómiai szempontú csoportosítás:
1. Tipikus zsombékosok.
2. Láprétszerű zsombékosok: főként a Carex appropinquata, illetve a Carex elata olyan állományai, amelyekben a zsombékok viszonylag alacsonyabbak és a zsombékok közét évelő lágyszárú növényzet borítja. Általában lényegesen fajgazdagabbak, mint a tipikus zsombékosok. Gyakran előfordul pl. az Angelica sylvestris, Caltha palustris, Cirsium rivulare, Equisetum fluviatile, Ranunculus acris, Valeriana dioica. Szórványosan megjelennek bennük a már inkább láprétekre jellemző fajok, mint a Carex davalliana, Carex hartmanii, Eleocharis uniglumis, Iris sibirica, Juncus subnodulosus, Menyanthes trifoliata.
3. Lápi magassás gyepek: A Carex lasiocarpa és a Carex rostrata magassásos állományai tartoznak ide (mindkét fajnak tőzegmohás átmeneti lápi, továbbá a Carex lasiocarpa-nak üde lápréti társulása is ismert). A tőzegmohás és üde lápréti társulásoktól megkülönbözteti őket a legfeljebb nagyon gyér mohaszint (viszont olyan jellegzetes fajokkal, mint a Drepanocladus lycopodioides és a Drepanocladus sendtneri), legalább az év felében felszíni vízborítás, a lápréti társulástól ezen kívül még a jóval kisebb faj-egyed diverzitás is (tetszőleges skálapontnál).
4. Terjedelmes semlyékek úszó gyepjei. Iniciális állapotban megrekedt zsombéklápok terjedelmes semlyékekkel, ahol tipikusan a Menyanthes trifoliata úszó gyepje alakul ki, de a Carex pseudocyperus „zsombékjai” is gyakran felúsznak. A zsombékokon gyakran Phragmition (pl. Typha) fajok jelennek meg, a semlyék nyílt vizű részein lebegő és gyökerező hínárnövényzet fejlődik.
Nem ide tartozó típusok:
1. Üde láprétek a Carex davalliana, Schoenus nigricans zsombékjaival [D1].
2. Magassásrétek zsombékos habitusra emlékeztető állományai [B5].
3. Carex vulpina zsombékszerű állományai [B5, F2].
4. Az olyan nádasok, amelyek alsó szintjében zsombékok is találhatók, és az állomány nem nádasodó-száradó zsombékos[B1a, B1b].
5. Láperdők, lápcserjések, amelyek gyepszintjében gyakran zsombékok is találhatók [J1a, J1b, J2].
6. Sédbúzás mocsárrétek [D34].
7. Békaszittyó (Juncus effusus) és deres szittyó (Juncus inflexus) zsombékszerű állományai legeltetett mocsárréteken, illetve vadjárta nedves erdei tisztásokon [D34, OA, OB].
8. Tőzegmoha- és átmeneti lápok az Eriophorum vaginatum, illetve Carex elata, stb. zsombékjaival [C23].
9. Kiszáradt, erősen elgyomosodott (pl. Solidago gigantea, Urtica dioica), eredetileg valóban zsombékos állományok [OA].
Felismerhetőség:
Műholdfotón állománynagyságtól függően valószínűsíthető
vagy nem is látszik. Terepen az alegységek többsége jól felismerhető. A
lápi magassás gyepeknél a domináns fajok (Carex lasiocarpa, Carex
rostrata) ismerete szükséges, mert a zsombékos habitus ezeknél gyakran nem
feltűnő, vagy iniciális stádiumaiknál gyakorlatilag hiányzik. A Carex
lasiocarpa feltűnően keskeny (1-
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A zsombékosok esetében a különböző típusok természetességét nem lehet egységes elv alapján meghatározni (egyelőre a Carex elata-s állományokról van ismertetés):
1. Carex elata dominálta állományok: A termőhelyi adottságok fajgazdagságra gyakorolt hatása jelentős, ezért elsődlegesen a zsombékos szerkezetének állapota – semlyékesség, zsombékok magassága –, vízellátottsága és mindezek mellett a fajgazdagsága határozza meg a természetességét. A zsombékosok általában mesterséges hatásokra vízhiánnyal küszködnek, ezért a természetességet leginkább befolyásoló tényezőként ezt jelölhetnénk meg. A vízvesztés mértékétől függ a zsombékosok egyéb behatásokkal szembeni reagálása/ellenállása. Egy kiszáradt zsombékos természetesen könnyen gyomosodik, akár mechanikai beavatkozás (pl. legeltetés vagy kaszálás) nélkül is. A természetközeli állapotú zsombékosok jövőbeni állapotát a tágabban értelmezhető víztéröblözet – tehát a környező magasabb térszínek használata-állapota is befolyásolja. Jó állapotú zsombékos normális vízkészlettel – legrosszabb esetben június közepétől szeptember végéig kerül szárazra – nehezen degradálható és a regenerációs potenciálja is jó. Ezen állományok tájidegen fajokkal is nehezebben fertőződnek.
A vízkészlet hiányával küzdő vagy erősen túlhasznált állományok gyomosodnak – amennyiben van honnan betelepülni tájidegen növénynek. A semlyékek eltűnése a jobb vízellátottságú állományokban nem valószínű. A kevésbé jobb vízellátottságú zsombékosok – amelyeket legalább az év felében víz borít - extenzív szarvasmarha legeltetésével fenntarthatók. A cserjésedés csak vízhiányos állapotában veszélyeztetheti, amelyet bizonyos körülmények között szintén szarvasmarha legeltetésssel lehet megakadályozni. A zsombéksásosok természetességét kizárólag a fajgazdagság alapján meghatározni nem lehet.
5-ös: Az év jelentős részében vízhatásnak kitett – szeptember végétől június végéig. Tájidegen fajok nincsenek. A gyomosodás csak kis mértékű. Nem vagy alig nádasodik. A karakterfajokon kívül további színező fajok is előfordulnak.
4-es: Az év jelentős részében vízhatásnak kitett – szeptember
végétől június végéig. Tájidegen fajok 1 % alatt. A gyomosodás csak kis
mértékű. Nem vagy alig nádasodik. A karakter fajokon kívül, további 1-
3-as: Vízkészlete nem biztosított, fajszegény, tájidegen fajok 1-10 %. Gyomosodást jelző fajok jellemzőek. Színező fajok nincsenek vagy csak igen kis mennyiségben.
2-es: A zsombékos jelleg és a fajkompozíció felismerhető, de már vagy kiszáradt és/vagy az inváziós fertőzöttség és gyomosodás mértéke 10 – 50% közötti.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): A zsombéksásos közepesen regenerálódik, míg a rostostövű sásosok csak kis sikerrel regenerálhatók. A regeneráció a domináns és kísérő fajok közeli meglététől függ, a fajgazdagságtól közvetlenül talán kevésbé, de leginkább a vízellátottságtól. Mechanikai sérülés (kaszálás, legeltetés) esetén a jó vízellátottságú állományok könnyebben regenerálódnak. A rossz vízellátottságú állományoknál előfordulhat durvább mechanikai sérülés, pl. feltörés. Tapasztalatok szerint a vízállapotok helyreállítása után, ha van magforrás, 20 év alatt egy üresebb és kissé szerkezet nélküli állomány újra kialakulhat. Akár teljesen új felszínen is képes szép és szinte természetes állapotokat mutató állománya kialakulni, pl. Kunpeszér XXIII/a csatorna, ahol a semlyékekben Hottonia-s, Utricularia-s lápi hínár van jelen és a zsombékokon Ranunculus lingua él. (Egy meglévő állomány esetében a regeneráció alfája és omegája a vízkészlet állapotán múlik.)
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: Minden legalább 4-es természetességű állománya, sőt, talán a degradáltabbak is, ha kiterjedtek és ha a táji környezet mozaikos, természetes.
Közepes (lassú, nem teljes): A degradált és kisebb kiterjedésű állományok.
Kicsi: Igen kevés állomány sorolható ebbe a csoportba, pl. amelyeknél elhelyezkedésükből adódóan teljesen reménytelen a regeneráció (pl. Homokhátság egyes részein. Az ország többi részén a vízkészletek adottak.).
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó: Ha kialakulásának kedvező vízállapotokat teremtünk. Általában vízháztartási rehabilitációk során fordulhat elő. Igen kevés esetben jár sikerrel, mert többnyire nem jól végzik a rehabilitációt (rosszak a vízparaméterek).
Közepes (lassú, nem teljes): Ha a szomszédos állományok is erősen sérültek.
Kicsi: természetes vízviszonyok mellett nem tud kiterjedni.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:
Jó: Ilyenről nincs tudomásunk.
Közepes (lassú, nem teljes): ha a szántónak kellően tőzeges a talaja, van lehetőség a vízkészletek megőrzésére és a közelben van magforrás.
Kicsi: Minden más esetben.
BA [LK] [+ MZs, MA]