ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

Kézirat, Vácrátót 2003

B5 – Nem zsombékoló magassásrétek

Írta: Borhidi Attila (1997) és Lájer Konrád (2003)

Kiegészítette: Máté András, Tímár Gábor

Definíció: Legalább időszakosan vízzel borított, tápanyaggal jól ellátott termőhelyen kialakuló gyepes társulások, amelyekre jellemző, hogy a növényzet növekedése révén szembetűnő felszíni egyenlőtlenségek csak kivételesen jönnek létre. A növényzet alatt tőzegképződés rendszerint nem folyik. A domináns fajok a következők lehetnek: Carex acuta (=C. gracilis), C. acutiformis, C. disticha, C. melanostachya, C. otrubae (=C. cuprina), C. riparia, C. vesicaria, C. vulpina. Az állományok minimális kiterjedése kb. 10 m². Az idegenhonos (többnyire inváziós) fajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50%.

Termőhely:Általában eutróf vizes élőhelyeken találhatóak, jellemzően időszakosan elöntött területeken (pl. ártereken, beleértve a hullámtereket). Nyílt vizek parti zónájában feltöltődési stádiumként jelennek meg. Többnyire ásványi üledéken alakulnak ki, de tőzegen is előfordulnak. A vízszint és a talajnedvesség a zsombékosokhoz képest nagyobb, kevésbé kiszámítható ingadozásokat mutat. Ezzel, valamint a gyakori iszaplerakódással van összefüggésben, hogy talajukban kedvezőbbek a feltételek a szerves anyagok lebomlása számára, mint a zsombékosok esetében.

Állománykép: Többnyire tarackoló sásfajok alkotta egyenletes, szőnyegszerű állományok. A gyep magassága rendszerint eléri a fél métert, a sások levele gyakran és jellemzően ívesen hajló, visszabókoló.

Jellemző fajok: Az említett domináns fajokat gyakran kísérik a magassásosokra általában jellemző fajok, pl. Lythrum salicaria, Lysimachia vulgaris, Galium palustre, továbbá a Scirpus sylvaticus, Ranunculus repens, Iris pseudacorus, Eleocharis palustris.

Vegetációs környezet: Tipikusan ártereken, tóparti zonációban, mocsárrétek mélyedéseiben találjuk állományaikat, amelyek rendszerint nádasokkal, gyékényesekkel, harmatkásásokkal, virágkákás, csetkákás mocsarakkal, zsombékosokkal, láperdőkkel, lápcserjésekkel, üde láprétekkel, kékperjés rétekkel vagy mocsárrétekkel érintkeznek.

Alegységek, ide tartozó típusok:

I. Szüntaxonok:

Caricetum acutiformis, Caricetum distichae, Caricetum gracilis, Caricetum melanostachyae, Caricetum ripariae, Caricetum vesicariae, Caricetum vulpinae

II. Szerkezeti-fiziognómiai szempontú csoportosítás:

1. Tipikus magassásrétek.

2. Zsombékosodó magassásrétek: a definícióban említett magassásrét-fajok olyan állományai, amelyekben zsombékra emlékeztető képződmények figyelhetők meg. Ennek oka lehet a víz tulajdonságainak bizonyos megváltozása (pl. kevesebb oxigén), gyakran az erős vadjárás, legeltetés, stb.

III. Egyebek

Ide sorolandók a nádasodó nem zsombékoló magassásrétek is.

Nem ide tartozó típusok:

1. Lápi magassás gyepek [B4].

2. Láprétszerű zsombékosok [B4].

3. Zsiókás és sziki kákás sziki mocsarak [B6].

4. Fekete sásos mocsárrétek [D34].

5. Olyan mocsárrétek, amelyek alsóbb szintjében összefüggő sásos foltok alakultak ki [D34].

6. Láperdők, mocsárerdők, amelyek gyepszintjében gyakran sásos foltok is találhatók [J1b, J2].

7. Tőzegmohás átmeneti lápok, felső szintjükben Carex acutiformis gyepével [C23].

8. Kiszáradt, erősen elgyomosodott (pl. Solidago gigantea, Urtica dioica), eredetileg valóban magassásrét Felismerhetőség: Műholdfotón állománynagyságtól függően valószínűsíthető vagy nem is látszik. Terepen az alegységek többsége jól felismerhető. Zsombékosodó magassásréteknél a domináns faj ismerete fontos. Érdemes megjegyezni, hogy ez (pl. Carex acutiformis) általában jóval szélesebb levelű (ilyen termőhelyen legalább 7 mm), mint a zsombékosok domináns fajai, amelyeknek levele ritkán szélesebb 5-6 mm-nél (utóbbiak között kivétel csak a Carex pseudocyperus: 5-10 mm, de ez gyakran virágzik és virágos vagy terméses állapotban a nagy, egymáshoz igen közel eredő és végül hosszú nyélen bókoló termős füzérkékről könnyen felismerhető). Keskenyebb levelű (de legalább 5 mm) magassásrét fajok közül csak a Carex acuta zsombékosodására vonatkozóan vannak adatok, amikor Caricetum elatae-re emlékeztet, de ez ritka jelenség. Ilyenkor arra érdemes figyelni, hogy a Carex elata tövén kemény állagú, ormós hátú, többnyire fényes sárgásbarna pikkelyek vannak.

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Elsősorban a fajgazdagság és a sásos állományképe határozza meg a természetességet. A különböző élőhelyek magassásosai, azok állományalkotó fajainak térbeli elhelyezkedése (a vegetáció szerkezete) utalhat a termőhelyi viszonyokra, kialakulásának körülményeire, amelyek együttesen segíthetnek eldönteni annak természetességét. Érdemes figyelni a talajfelszín egyenetlenségeit, mert ezek esetenként rámutatnak a magassásos kialakulására, pl. 1./ zsombékos helyén kiszáradás és/vagy kaszálás hatására kialakulhatnak nem zsombékoló magassásosok, 2./ hosszanti párhuzamos barázdák a magassásosban, amelyek akár régebbi feltörés nyomai is lehetnek. A magassásosok nagyobb vízingadozásnak vannak kitéve, mint a zsombékosok, ezért a vízhiányra kevésbé érzékenyek. Az ártéri állományok nagyobb vízingadozást is elviselnek, egy mocsári és/vagy lápi magassásos társuláshoz képest. A magassásos állományok az év bizonyos időszakában felszíni vízhatásúak. A nem zsombékoló magassásosok egyes típusai stabilak (pl. C. riparia dominálta állományok) és ugyanazon helyen akár évtizedek távlatában is megfigyelhetők – ezek általában a kisebb vertikális vízmozgásnak kitett típusok. Más típusai a nagyobb vízingadozás miatt szinte évről évre – pl. ártereken – vagy a klímánkra jellemző évtizedes csapadékingadozás miatt időszakonként hol fentebb, hol lentebb „költöznek” (pl. a C. disticha dominálta állományok). Utóbbiak fajszegényebbek, de ezért nem rosszabbak. Kismértékű vízkészlethiány nem degradálja állományaikat, de mesterséges kiszárításukat követően hazai gyom és invázív növények lepik el. Tájidegen növények – pl. Solidago félék – különösen akkor, ha nincs „hasznosítva”. Mechanikai jellegű beavatkozás általában – pl. legeltetés – csak kissé degradálja állományait. A nem zsombékoló magassásosok magukra hagyva cserjésednek. A cserjésedés mértéke a termőhelyi viszonyoktól függ. Az aerob termőhelyű állományokra a természetes vízkészletek megőrzése egyértelműen pozitív hatást gyakorol. A tájrehabilitációnak szánt nyakonöntés előtt viszont érdemes az állományok fajkészletét megvizsgálni, és az ismeretanyag tudatában elvégezni a vízkészlet emelését. Az anaerob termőhelyű állományoknál a természetes vízkészletek megőrzésén kívül általánosságban kijelenthető, hogy egyéb vízkészlet növelés nem kívánatos. A tűzre, változó mértékben. de érzékenyen reagáló vegetációtípus.

5-ös: Az év legalább felében felszíni vízhatásnak kitett – májusig. Tájidegen fajok nincsenek. A gyomosodás csak kis mértékű. Nem vagy alig nádasodik. A karakter fajokon kívül, további színező fajok is előfordulnak.

4-es: Az év legalább felében felszíni vízhatásnak kitett – májusig. Tájidegen fajok 1% alatt. A mocsári gyomnövényzet borítása a víz visszahúzódása után időszakosan lehet nagyobb. Nem vagy alig nádasodik. A karakter fajokon kívül, további 1-2 színező faj is előfordul.

3-as: Az év legalább kora tavaszi fázisáig felszíni vízhatásnak kitett. Tájidegen fajok 1-10% között. Gyomosodást jelző fajok jellemzőek. Gyakran nádasodik. Színező fajok nincsenek vagy csak igen kis mennyiségben.

2-es:  Felszíni vízborítás egyáltalán nincs. A fajkompozíció felismerhető, de már vagy kiszáradt és/vagy az inváziós fertőzöttség és gyomosodás mértéke 10 – 50% között mozog.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): A nem zsombékoló magassásosok – ha a szűkebben vett környezetben nincsenek tájidegen növényfajok – könnyen regenerálhatók. A regeneráció a domináns és kísérő fajok közeli meglététől és a fajgazdagságtól függ. Akár teljesen „új” felszínen is – pl. felhagyott szántón – regenerálható, mindez elsősorban a felszíni vízkészlettől, a talaj szerkezetétől és a környező magassásosok állapotától függ.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

Jó: Ha a magassásrét számára elegendő vízmennyiség áll rendelkezésre és a természetesség legalább 4-es.

Kicsi: Ha nem áll rendelkezésre a magassásrét számára elegendő vízmennyiség (irreverzibilisen kiszáradt termőhely).

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban: 

Jó: Ha kialakulásának kedvező vízállapotokat teremtünk. Általában rehabilitációk során fordulhat elő.

Közepes (lassú, nem teljes): Ha a szomszédos állományok is erősen sérültek.

Kicsi: amennyiben nem változtatunk a vízviszonyokon.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:

Jó: ha a szántón optimális vízkészletet állítunk elő, továbbá a szomszédos vegetációban a nem zsombékoló magassásos vegetációnak legalább 4-es természetességi fokú állományai vannak jelen.

Közepes (lassú, nem teljes): ha a szántón optimális vízkészletet állítunk elő, továbbá a szomszédos vegetációban a nem zsombékoló magassásos vegetációnak legalább 3-as természetességi fokú állományai vannak jelen.

BA [LK] [+MA, TG]