ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

 

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

 

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

 

Kézirat, Vácrátót 2003

B6 - Zsiókás és sziki kákás szikes mocsarak

Írta: Bagi István (1997, 2003)

Kiegészítette: Molnár Zsolt, Tímár Gábor

Definíció: Erősen szikes talajú, a vegetációs időszak jelentős részében (esetleg egészében) szikes vízzel borított mocsarak, amelyek növényzetét uralkodóan Bolboschoenus maritimus, Scirpus lacustris subsp. tabernaemontani, Eleocharis uniglumis, Scirpus litoralis, esetleg konszociáció alkotóként a Phragmites australis alkotja. Rögzítendő minimális kiterjedés néhány négyzetméter.

 

Termőhely: Sekély, általában 25-50 cm mély, magas sótartalmú (legtöbbször lúgos) vizű élőhely. A legnagyobb vízmélység a tavaszi hóolvadást követően alakul ki, majd normális csapadékú években (a nem szabályozott élőhelyeken) a vízmélység folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Az élőhely nedvességét biztosító víz jelentős része származhat a talajvízből, mely egyben - az eddigi feltételezések szerint – a szikesedést okozó sók forrása is. A vegetációs időszak végére kiszáradó élőhelyek talaja rétegzettséget nem mutató szoloncsák. Az élőhely kialakulása és tartós fennmaradása magas talajvízszinthez és párologtató vízgazdálkodású területekhez kötődik. Tőzegfelhalmozódás a talaj magas sótartalma és a rendszeres kiszáradás miatt nem következik be. Az időszakos, kiszáradó tavakban élő, nagyobb kiterjedésű állományokat olykor kaszálják, hogy terjedését megakadályozzák. Kontinentális, a sztyep, erdőssztyep zónához kötődő intrazonális élőhely.

 

Állománykép: Az élőhely növényzetének fiziognómiáját a magas növésű (80-120 cm) kákafélék határozzák meg. Nagyon gyakran ezek is kétszintűek: az alsó kákaszintet az Eleocharis uniglumis alkotja (megjegyzendő, ez a struktúra csak a tavaszi, kora nyári aszpektusra jellemző, mert a csetkáka hamar elszárad). Bár olykor nagy kiterjedésű homogén állományokat alkotnak, gyakori az uralkodó fajok változó dominancia viszonyai által kialakított mozaikosság. A növényzet alkotásában jelentős lehet még a nád, amely a kákafélék fölé nőhet (akár 2,5 m magas is lehet). Azon állományok esetében, amelyek vízzel borítottak a vízben az adott víztípusnak megfelelő vízinövényzet fejlődik ki, elsősorban a sziki hínár [A5] fajaival. A víz elpárolgásával a vízinövényzet elpusztul, anyaguk nemezesen a kákák szárára szárad. A mohaszint legtöbbször hiányzik, esetleg a Drepanocladus aduncus szaporodik fel.

 

Jellemző fajok: A vegetáció kevés fajú, gyakran csak egy vagy néhány domináns faj alkotja (Bolboschoenus maritimus, Scirpus lacustris subsp. tabernaemontani, S. litoralis, Eleocharis uniglumis). Az egyéb fajok gyakran csak a kiszáradás után jelennek meg, jelentős részük sótűrő (Puccinellia limosa, Plantago maritima, Aster tripolium subsp. pannonicus, Agrostis stolonifera (vízi formája is lehet), sótűrő Atriplex és Chenopodium fajok), a szikes tófenék növényzet fajai: Crypsis aculeata, C. schoenoides, C. alopecuroides, Suaeda maritima, Salsola soda. Zavartabb, kevéssé szikes állományaira jellemző a Cirsium brachycephalum. A hosszabb vízborítás alatt álló, kevéssé szikes vizű állományokban jelentősebbek lehetnek a nádasok és sásosok fajai (Typha fajok, Lycopus europaeus, Alisma fajok, főleg az A. lanceolatum, Iris pseudacorus, Eleocharis palustris, Scirpus lacustris subsp. lacustris, Carex fajok, Cladium mariscus, Epilobium tetragomum, Lythrum salicaria, L. hyssopifolia, Lysimachia vulgaris, Mentha aquatica, Lotus glaber, Stachys palustris), a kiédesedést a Phragmites australis jelentőségének növekedése kísérheti.

 

Vegetációs és táji környezet: Szikes területek mélyebb részein, megfelelő vízellátottság esetén szinte törvényszerűen megjelenő élőhely. Különösen nagy állományai alakulhatnak ki a szikes tavak parti zónáiban, lefűződő mellékmedrekben, olykor csaknem a szikes tavak teljes medrét kitöltve. Hosszan elnyúló, meanderező állományai éppúgy vannak, mint a lokális mélyedéseket kitöltő, 1-2 m2-es kisebbek. Jellemző a mesterségesen létrehozott, szikes területeket átszelő kiszáradó árkokban, kevésbé a mélyebb csatornák partjain.

 

Alegységek, ide tartozó típusok:

 

Az alegységeket a domináns fajok alapján érdemes megkülönböztetni, kialakulásuk elsősorban az állományok vízborítottságának tartamától és a talaj (illetve aljzat) só- és tápanyagtartalmától függ:

 

1. Erősen lúgos szikes, viszonylag sekély vizű, a vegetációs időszak végére többnyire szárazra kerülő élőhelyek jellemző alegysége a zsiókás (Bolboschoenetum maritimi).

 

2. Hasonló környezeti feltételek mellett, de némiképp hosszabb vízborítás hatására alakul ki a sziki kákás alegység (Schoenoplectetum tabernaemontani).

 

3. Kevésbé sós és lúgos kémhatású talajon (bár olykor szikes tavakban is, pl. Kardoskút), hosszabb vízborítás hatására fejlődik ki a zsiókás nádas alegység (Bolboschoeno-Phragmitetum), amelynek kialakulását a szomszédos szántókról bemosódó tápanyagok is elősegítik.

 

4. A legsekélyebb részeken az Eleocharis uniglumis homogén állományokat hozhat létre (Bolboschoenetum maritimi eleochariosum)

 

 A fenti alegységek egymással mozaikokat alkothatnak, átmeneti állományaik is kialakulhatnak, a zsiókás és a sziki kákás alegység a kísérőfajok alapján nem választható szét.

 

5. A másodlagos (pl. csatornákban fejlődő, akár több 100 méter hosszú, de igen keskeny) sziki mocsár állományokat is ide soroljuk.

 

6. A tengermelléki (parti) kákás (Schoenoplectetum tabernaemontani-litoralis) a Velencei-tó délkeleti részére, a Fertő-tó környékére és Hévízre korlátozódik. Állományai sekély, erősen felmelegedő, iszapos talajú, enyhén szikes vizekben, nem ritkán partrendezéssel kapcsolatos kotrások után inváziószerűen jelennek meg.

 

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

 

1. A Polygono-Bolboschoenetum társulás állományai az élőhely nem szikes jellege miatt [B3]-ba sorolandók (a zsiókán kívül más szikre jellemző faj nincs).

 

2. Azon nádas (esetleg gyékényes) állományok, amelyek alatt nem alakul ki a szikes mocsárra jellemző kákás szint [B1a] (Bolboschoenus, S. lac. ssp. tabernaemontani, Eleocharis uniglumis), és/vagy nem szikes tóban fekszik.

 

3. A tavikákás mocsarak (Schoenoplectetum lacustris, amelyek pl. szikes pusztákon is gyakoriak, de a fentebb leírtaknál sokkal kevésbé szikesek) a [B1a]-be sorolandók

 

Felismerhetőség: A zsiókás és sziki kákás szikes mocsarak élőhely a tavak zárt nádasai és gyékényesei felé mutathat átmeneteket, attól jól megkülönböztethető a sótűrő fajok jelenléte alapján. Az élőhely térbelileg leggyakrabban a mézpázsitos szikfokokkal érintkezik, azonban a köztük lévő határ többnyire éles (gyorsan kialakul az adott helyre jellemző társulás). A műholdfelvételeken igen jól felismerhető, leggyakrabban rózsaszín-piros (de gyakran élénkzöld) színű, a nádas típusok feketésbe hajlanak. Szikes tavakban kifejlődött állományain sokszor jól felismerhető a terjedés következtében kirajzolódó, különböző méretű körökből álló mintázat. Ha szikes rétekkel érintkezik, a műholdfotón a határ elmosódhat, a mézpázsitosokkal érintkező állományok esetében a határt a kékes-zöld árnyalatba való ugrás többnyire jól mutatja.

 

Módosított Német-Seregélyes-féle természetesség: A fajszegénység ennek az élőhelynek alapvető sajátsága, a természetesség megítélésekor a strukturális fiziognómiai jellemzőket kell előnyben részesíteni. A talaj feszíni rétegeinek magas sótartalma csak néhány erősen sziktűrő növény megtelepedését teszi lehetővé. A "fajgazdagságot" növelhetik a szikes tófenék növényzet fajai, de a glikofil elemek (netalán a szikes területek ruderáliái, így az Atriplex-fajok) megjelenése már bizonyos kilúgozódásra, esetleg az élőhely tendenciózus kiszáradására utalhat. Az élőhely természetességét inváziós fajok nem veszélyeztetik (Az eleve kilúgozottabb állományokban legfeljebb az Elaeagnus angustifolia telepedhet meg, de nem terjed és idővel kipusztul.) A természetesség megítélésében fontos fiziognómiai elemek (szintezettség, mozaikosság) mellett a táji környezetnek lehet még nagyobb jelentőséget tulajdonítani. Megjegyzendő, hogy bizonyos esetekben, így a szikes tavak szabad vízfelszínének megőrzése végett, az élőhely vagy legalábbis egyes társulásainak (Bolboschoeno-Phragmitetum) visszaszorítása lehet a cél; A természeti érték megállapításánál ezekre a speciális igényekre nem voltunk tekintettel.

 

5-ös: A Schoenoplectetum tabernaemontani-litoralis minden állománya (annak ellenére, hogy a Scirpus litoralis eredete – azaz melegkori reliktum jellege – kérdéses).

 

5-ös: Nagy kiterjedésű (> 1 ha), szintezett, sűrű, glikofitonoktól (kivétel a nád) mentes homogén állományok.

 

5-ös: Nagy kiterjedésű (> 1 ha), sűrű, glikofitonoktól (kivétel a nád) mentes jellegzetesen mozaikos állományok.

 

4-es: Niritkuló, nagy vagy közepes, de 100m2-nél nagyobb kiterjedésű, jó állapotú, glikofitonokat alig tartalmazó állományok.

 

4-es: Kis kiterjedésű (< 100 m2), de jobb állapotú állományok (ha egyéb természetközeli sziki élőhelyekkel szabályosan mozaikolnak a kvadrátra eső állományok területe összeadandó!).

 

3-as: Erősen kiritkult állományok (összborítás <50%), kivéve a szikes tavak medrében kialakulókat, ha a réseket [F5] tölti ki (ezek [F5] állapotától függően 4-es vagy 5-ös természetességűek).

 

3-as: Ha a kilúgozottabb élőhelyeken a glikofitonok aránya eléri a 20%-ot (ha ennél is magasabb, akkor más, pl. [B]-be vagy [O]-ba tartozó élőhelyhez kell sorolni).

 

3-as: A kiszáradás miatt elgyomosodó állományok.

 

3-as: Nem természetes eredetű élőhelyeken kialakult jobb állapotú állományok (pl. felhagyott halastavak, csatornapartok).

 

2-es: Kiszáradt, elgyomosodott, extrém mód kiritkult állományok.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Megfelelő körülmények között igen könnyen regenerálódik, a regenerálódott állományok – a társulások fajszegénysége okán – az eredetiektől nem különböznek, így rövid időn belül tipikus állományok jöhetnek létre mesterségesen kialakított élőhelyeken is. A kis kiterjedésű Schoenoplectetum tabernaemontani-litoralis regenerálódási potenciálja valószínűleg szintén nagy, mert a parti káka állományok sokszor inváziós jelleget mutatnak. Az élőhely tartósabb kiszáradása esetén a sziki mocsár eltűnik (látszólag csak a nád marad meg letörpült állapotban), de elegendő néhány vizes év, és a teljes állomány a korábbi állapotnak megfelelően maradéktalanul megújul. A víz magasabb tápanyagtartalma gyorsítja a szikes tavakban az élőhely regenerálódását (és terjedését), különösen a Bolboschoeno-Phragmitetum tápanyagigénye magasabb. A szikes mocsarak esetleges visszaszorításának legjobb módja a tápanyag-bemosódás megakadályozása.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

 

Jó: Minden állomány jól regenerálódik, ha a vízellátottság megfelelő és a talaj / víz sótartalma kellően magas.

 

Közepes: Változó vízellátás esetén.

 

Kicsi: Tartós, maradandó kiszáradás esetén nem vagy alig regenerálódik, a talaj kilúgozódása vagy a víz kiédesedése elnádasodásához vezet.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:

 

Jó: Tartósabban vízborítás alá kerülő mézpázsitosokban.

 

Jó: Magasabb tápanyag terhelés esetén a szikes tavak szabad vízfelszíne és a szikes tófenék növényzet terhére.

 

Közepes: Tartósan átnedvesedő szikes rétek növényzetében.

 

Kicsi: Alacsony sókoncentrációjú nádasok, gyékényesek helyén.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:

 

Jó: Nincs ilyen helyzet.

 

Közepes: Szikes belvizes szántók legmélyebb foltjaiban, ha nincs vízelvezetés, állományai általában nem tartósak.

 

Kicsi: Nincs ilyen helyzet.

 

 

BI [BI] [+MZs, TG]