ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
C23 – Tőzegmohás átmeneti lápok és tőzegmohalápok
Írta:
Rédei Tamás (1997) és Ódor Péter, Szurdoki Erzsébet (2003)
Kiegészítette:
Bölöni jános, Bagi István, Lájer Konrád, Molnár Zsolt, Tímár Gábor
Definíció: Mohaszintjében tőzegmohák által uralt, zömükben fátlan lápok. Mészben, tápanyagban szegény, savanyú talajú ill. vizű, kis kiterjedésű vizes élőhelyek, amelyekben tőzegképződés zajlik. Uralkodók bennük a tőzegmohák, melyek vagy kiterjedt szőnyeget alkotnak, vagy sásfélék (esetleg gyékény, nád) között fordulnak elő. A növényzet felszínéhez közel, állandó felszín alatti vízborítás jellemzi őket, vagy úsznak (tehát a vízen úszó tőzegen jön létre a tőzegmohás).
Termőhely:
Lefolyástalan, pangó, vagy – források közelében – áramló vizes területeken
alakulnak ki, méretük néhány négyzetmétertől akár egy hektárig is
változhat (hazánkban). Ezek létrejöhetnek rétegforrások kifolyói mellett;
folyóvizekhez kapcsolódó elzárt morotvákban, holtágakban, pangó vizű
medencékben; valamint víztesttől független lefolyástalan medencékben. A
növényzet felszínéhez közel, állandó, felszín alatti vízborítás jellemzi
őket. A vízszint hóolvadás után ill. csapadékos időszakokban eléri a
felszínt, aszályos időszakban
Állománykép: Uralkodnak bennük a mohák és a lágyszárúak (magányos fák, cserjék előfordulhatnak, sőt esetenként foltokat is alkotnak). A tőzegmohák által uralt mohaszint zárt, amely megjelenhet önállóan (edényesek elszórtan előfordulnak benne), vagy egy többé-kevésbé zárt, sásfélékből, gyékényből, esetleg nádból álló edényes vegetáció alsó szintjeként. Az uralkodó fajok mind a mohaszintben, mind az edényesek esetében változhatnak, állományok között, de állományon belül is (elkülönülő foltokat, társulás-mozaikot hozva létre).
Jellemző fajok: A mohaszintben uralkodó fajok lehetnek a Sphagnum és Polytrichum fajok, valamint az Aulacomnium palustre, Calliergonella cuspidata. Az edényes vegetációt többnyire egyszikű fajok kiterjedt foltjai alkotják, ezek lehetnek: Eriophorum és Typha fajok, Carex elata, C. nigra, C. echinata, C. panicea, C. lasiocarpa, C. rostrata, C. vesicaria, C. elongata, C. pseudocyperus. Az erdősülés leginkább Alnus, Salix, Populus és Betula fajokkal valósul meg.
Vegetációs és táji környezet: Táji léptékben általában nagy kiterjedésű vegetációs egységek között jelennek meg. Ezek hegyvidéken és dombvidéken többnyire lomberdők, melyek lehetnek üde lomberdők és cseres-kocsánytalan tölgyesek (Középhegység), mészkerülő erdők, lombelegyes fenyvesek, cseres-kocsányos tölgyesek (Nyugat-Dunántúl). Nagyobb vízfolyásaink környékén ligeterdők, rétek, rosszabb esetben szántók veszik körül. A lápok lágyszárúak és mohák által uralt részei körül, és között, gyakran jelennek meg fűz- és nyírlápok (esetenként égerlápok), amelyek mohaszintjében szintén gyakoriak lehetnek a tőzegmohák.
Alegységek, ide tartozó típusok:
1. Tőzegmohás forráslápok, amelyek elsősorban rétegforrások, szivárgó vizek mentén alakulnak ki, főleg a Nyugat-Dunántúlon és a Zemplénben. Többnyire kis foltokat alkotnak nagyobb kiterjedésű lápréteken. Edényes szintjük zárt, jellemző fajaik a Carex echinata, Drosera rotundifolia, Eriophorum latifolium. A mohaszint zárt, uralkodó benne a Calliergonella cuspidata, Aulacomnium palustre, Sphagnum subsecundum, S. contortum. Ide sorolandók az alábbi cönológiai kategóriák: Carici echinatae – Sphagnetum, Carici nigrae – Sphagnetum.
2. Tőzegmohás átmeneti lápok, amelyek elsősorban lefolyástalan medencékben jelennek meg többnyire hegy- és dombvidéken (Őrség, Kőszeg, Balaton-felvidék, Északi-középhegység). A vegetációt egy teljesen zárt lágyszárú szint uralja (elsősorban sásfélék és gyékény), ezek a fő tőzegképző növények. A mohaszint ennek tövében jelenik meg, amelyben az uralkodó tőzegmohák mellett (Sphagnum fallax, S. angustifolium, S. palustre) jelentős az egyéb lombosmohák (Aulacomnium palustre, Calliergonella cuspidata, Calliergon cordifolium, Drepanocladus fajok) borítása, valamint megjelenhetnek bennük a Polytrichum fajok zsombékjai. Ide sorolandók az alábbi cönológiai kategóriák: Carici acutiformis – Sphagnetum, Phragmiti communis – Sphagnetum recurvi, Sphagno fallaci – Caricetum elatae, Caricetum rostratae.
3. Tőzegmohalápok, amelyek lefolyástalan medencékben (Északi-középhegység), valamint lefűződött morotvákban (Beregi-sík) alakultak ki. Jellemző rájuk, hogy mohaszintjük zárt, amelyet elsősorban tőzegmohák alkotnak, viszont lágyszárú szintjük gyér – fellazuló, ezért tőzegük elsősorban mohatőzeg. Szálanként előfordulhatnak a molyhos nyír egyedei. A lágyszárú szint jellegzetes fajai az Eriophorum vaginatum, Carex lasiocarpa, Vaccinium oxycoccos. A mohaszint uralkodó tőzegmoha fajai a Sphagnum palustre, S. fallax, S. angustifolium, S. flexuosum, jellegzetes faja a S. magellanicum, valamint gyakran előfordulnak a Polytrichum commune és P. strictum zsombékjai. Ide sorolandók az alábbi cönológiai kategóriák: Sphagno flexuosi – Eriophoretum angustifolii, Carici lasiocarpae – Sphagnetum, Eriophoro vaginati – Sphagnetum recurvi.
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. Olyan fűzlápok [J1a] és nyírlápok [J1b] (ritkán égerlápok [J2]), amelyeknek mohaszintjében megjelennek (esetleg tömegesek) a tőzegmohák.
2. Mészkerülő forrásgyepek [C1], amelyekben a tőzegmohák nem, vagy igen kis gyakorisággal jelennek meg.
Felismerhetőség: Terepen a tőzegmohák tömeges megjelenése alapján viszonylag jól felismerhetők. Műholdfotón kis kiterjedésük és részbeni fedettségük miatt (erdei lápok) nem felismerhetők, valamint összekeverhetők nem tőzegmohás lápokkal, mocsarakkal, láp- és mocsárrétekkel. Mivel hazai állományaik viszonylag jól feltártak, az előzetes ismeretek alapján műholdfotón is meg tudják jelölni állományaik nagy részét a szakemberek.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A tőzegmohás átmeneti lápok és tőzegmohalápok természetességének megítélése részben a vegetáció faji összetétele és a fajok tömegviszonyai alapján történik, de ezt jól kiegészíthetik a vegetáció szerkezetének és legfontosabb termőhelyi változók (elsősorban a vízellátás) jellemzői. Természetesebb állományokban a tőzegmohák szinte zárt mohaszintet alkotnak, amelybe egyéb, a tápanyagszegény lápokra jellemző, mohafajok keverednek. Az edényes vegetáció főleg a tápanyagszegény lápokra jellemző lágyszárúakból áll, amelyek a tőzegmohalápokban fellazult szerkezetben jelennek meg, tőzegmohás átmeneti lápokban zárt vegetációt is alkothatnak (de alattuk szintén találunk szinte zárt mohaszintet). A lágyszárú szint domináns fajai többnyire tápanyagszegény lápok sásféléi (lásd jellemző fajok). Ezen felül számos színező elem megjelenik, amely lehet pl. Drosera rotundifolia, Menyanthes trifoliata, Vaccinium oxycoccus, Dryopteris cristata. A lápon belül többnyire elkülönül a mélyebb semlyékek és a szárazabb zsombékok vegetációja. Az általános lápi-mocsári elemek (pl. Scutellaria galericulata, Lysimachia vulgaris, Peucedanum palustre, Dryopteris carthusiana) kis mennyisége nem csökkenti a természetességet, de dominánssá válásuk igen. Egyes jól terjedő, zavarástűrő lágyszárú állományának megnövekedése egyértelmű degradációra utal, ilyen a Juncus effusus, Phragmites communis, esetenként a Typha spp. és a Molinia arundinacea spp.. A degradáció másik jele a cserje ill. faállomány elburjánzása. Természetes körülmények között ez egy lágyszárúak és mohák által uralt vegetációtípus, fák-cserjék csak elszórtan jelennek meg benne (nyír, hamvas fűz, mézgás éger, babérfűz, kutyabenge). Zártabb cserjések, láperdők csak a lápok rosszabb vízellátottságú szélén szoktak megjelenni (ez egy önálló vegetációtípus: J1a, J1b). A láp teljes felületének becserjésedése, beerdősülése degradációs (bár természetes) folyamat (ennek bizonyos mértéke fölött, már nem [C23] alacsonyabb természetességű értékéről, hanem más vegetációtípusról, pl. [J1a, J1b] beszélünk). Mind a cserjésedés, mind az agresszív mocsári lágyszárúak térhódítása a láp rosszabbodó vízellátottságával függ össze. Egy magas természetességi értékű lápban a vízszint még a nyári hónapokban sem süllyed 20 cm-nél mélyebbre a mohaszinthez képest. Ezt az időjárási szélsőségeken kívül okozhatja a láp lecsapolása, illetve régiójának vízrendezési munkái, amik a talajvíz csökkenését, a térség vízgazdálkodásának megváltozását eredményezik. A tápanyagszegény lápi elemek visszaszorulását, és a mocsári elemek előretörését a víz tápelemekben való feldúsulása is okozhatja, ami lehet mezőgazdasági műtrágyázás, ill. lakossági talajvíz-felszíni víz szennyezés következménye is.
5-ös: Tőzegmohaláp esetén zárt tőzegmohaszint, zsombék – semlyék szerkezet, jellemző tápanyagszegény lápi sásfélék elszórt egyedei (ritkás állományok is lehetnek), színező elemekben gazdag, cserjeszint gyér. Zavarástűrő és általános mocsári elemek tömegessége kicsi.
5-ös: Tőzegmohás átmeneti láp esetén a sásfélék zárt szintje alatt zárt mohaszint, tőzegmohák uralkodnak, színező elemekben gazdag, cserjeszint gyér. Zavarástűrő és általános mocsári elemek tömegessége kicsi.
5r-es: A terület alapvetően 4-es, de kisebb részben (kevesebb, mint 10%) 5-ös foltok is megjelennek.
4-es: A tőzegmohák borítása felszakadozó, az edényes vegetációt alapvetően a tápanyagszegény lápok növényei alkotják, kis tömegességgel jelennek meg benne zavarástűrő lágyszárúak (pl. Juncus effusus), a cserjésedés nem jelentős, illetve csak kisebb foltokban az.
4: A lápban egyenletes a mohaszint borítása, a lágyszárú szintben kevés a zavarástűrő, de a lápban viszonylag egyenletes, jelentős cserjeszint jelenik meg.
3: A tőzegmohák csak a láp kis részét borítják, a tápanyagszegény lápok sásféléi uralkodók, de helyenként dominánssá válnak a zavarástűrő fajok, a cserjékkel – fákkal borított részek számottevőek, alattuk a láp kiszárad, tőzegmohák csak foltokban élnek túl. A színező elemek megvannak, de gyakoriságuk kicsi.
3: A lápot részben cserjés, részben zavarástűrő ill. mocsári fajok (Phragmites communis, Juncus effusus, Typha spp., Deschamsia caespitosa, Agrostis stolonifera) telepei alkotják, ebben elszórva kis gyakorisággal jelenek meg a tápanyagszegény lápok sásféléi és a tőzegmohák. A színező elemek hiányoznak.
E növényzeti típust csak akkor használjuk, ha a tőzegmohák borítása még számottevő. Ha csak egy-két kis foltban jelennek meg tőzegmohák, akkor inkább [B4, B5], illetve cserjés esetén a [J1a, J1b] kategóriákat használjuk.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Egy állomány regenerációja alapvetően a láp vízellátásától függ. Ha helyreáll a láp magasabb természetességű állapotára jellemző tartós vízborítás, illetve magas vízszint, ez mind a cserjéknek – fáknak, mind az agresszív zavarástűrő, mocsári fajoknak többnyire kedvezőtlen (pl. a Juncus effusus-nak nem). Jó vízellátottság esetén a mechanikai zavarások után (taposás, vaddisznótúrás) is jól regenerálódik. Ezek a zavarások viszont tartós és jelentős degradációt okozhatnak ill. felgyorsítják a degradációs folyamatokat száraz körülmények esetén. A cserjésedés, beerdősödés növeli a párologtatást, ami szárazodást eredményez, vagyis ilyen esetekben nem tudnak regenerációs folyamatok érvényesülni. Amennyiben cél a tőzegmohás láp vegetációjának visszaállítása akkor cserjeirtásra (ritkításra) van szükség. Amíg a lápban megvannak a tőzegmohák túlélő telepei addig kedvező termőhelyi körülmények között gyors regenerációra, kiterjedésre képesek. Az elszigetelt állományok regenerációjáról, ahol propagulum limitáció jelentkezik, keveset tudunk, de feltehetően hosszú kolonizációs idő várható.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: Minden állományban amiben az uralkodó és a színező elemek még megvannak, foltokban dominánsak (5-3 természetesség).
Közepes: Azokban az állományokban, amelyekben csak az eredeti vegetáció egyes uralkodó fajai maradtak meg kis gyakorisággal (pl. egy-két tőzegmoha folt), színező elemek eltűntek (3 állományok). Valamint azokban az állományokban ahol a Juncus effusus tömegessé vált, habár az eredeti fajok is megmaradtak.
Kicsi: Ahol tartós vízrendezés történt, a vegetációt inváziós fajok (pl. Solidago gigantea) uralják, az egykori vegetáció teljesen megszűnt. Ezek már nem C23 élőhelyek, csak valamikor azok voltak.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Ugyanaz, mint a regenerációs potenciál helyben.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:
A lehetőség elég ritka, C23 termőhelyén nemigen hoznak létre szántót. Ehhez hasonló jelenség lehet viszont a tőzegbányászat. Egy felhagyott tőzegbánya regenerációs potenciálja igen kicsi (gyenge), többnyire inváziós fajok állományai alakulnak ki rajtuk.
RT [ÓP, SzEr] [+BJ, BL, LK, MZs, TG]