ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

 

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

 

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

 

Kézirat, Vácrátót 2003

D6 – Ártéri és mocsári magaskórósok

Írta: Bagi István (2003)

Kiegészítette: Molnár Zsolt

Definíció: Hullámtéri, ártéri és mocsári élőhelyeken kialakuló, magasnövésű kétszikű fajok által dominált élőhely. Jellemző fajok: Tanacetum (Chrysanthemum) vulgare, Althaea officinalis, Lythrum salicaria, Lythrum virgatum, Lysimachia vulgaris, Pastinaca sativa, Glycyrrhiza echinata, Atriplex sagittata, Artemisia vulgaris, Rumex crispus. Rögzítendő minimális kiterjedése 50 m2. Az idegenhonos (többnyire inváziós) fajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50%.

 

Termőhely: Változatos körülmények hatására létrejövő, de elsősorban üde, félüde vízellátottságú termőhelyeken kialakuló élőhely. Legtöbbször a réteknek megfelelő körülmények között alakul ki, állományai gyakoriak az ártéri erdők szegélyében. Az élőhely helyzete a nedvességgrádiensen a mocsrak és a rétek közötti, de ezektől függetlenül, önállóan is megjelenik. Talaja réties jellegű, de hullámtéri körülmények között akár nyers öntés is lehet. Kialakulása csaknem mindig visszavezethető a rendszeres kaszálás elmaradására. Emiatt az inváziós fajok hatásának fokozottan kitett, természetközeli állományaiban erősen visszaszorulóban lévő élőhely. Gyakori megszállói: Amorpha fruticosa, Aster és Solidago fajok, Xanthium italicum.

 

Állománykép: Az élőhely fiziognómiáját a magaskórós fajok határozzák meg, melyek a felső szintet alkotják, ezek 1,5-2 m magas állományokat is képezhetnek. Az alsóbb szintekben a rétek, az ártéri és mocsári félruderális élőhelyek fajai jellemzőek, de a felső szint erős árnyékoló hatása miatt olykor az alsóbb szintek kevéssé fajgazdagok, helyenként szakadozottak. A füvek részaránya egyik szintben sem éri el az 50%-ot, egyébként a jellemzőbbek a Phalaroides (Phalaris, Baldingera) arundinacea, az Agrostis stolonifera és a Poa pratensis. Az állományok nagysága tág határok között változik, de a 100 m2 alattiak már jellegteleneknek tekintendők.

 

Jellemző fajok: Gyakoriak és az állomány képét meghatározók: Tanacetum (Chrysanthemum) vulgare, Althaea officinalis, Lythrum salicaria, Pastinaca sativa, Lythrum virgatum, Epilobium hirsutum, Lysimachia vulgaris, Eupatorium cannabinum, Iris pseudacorus, Symphytum officinale. Főképp mocsáriakban: Angelica sylvestris, Caltha palustris, Valeriana officinalis, Thalictrum flavum, Thalictrum lucidum. Főképp ártéri-hullámtéri viszonyok között: Betonica (Stachys) officinalis, Euphorbia palustris, Rorippa austriaca, Glycyrrhiza echinata, Atriplex sagittata, Rumex crispus, Veronica longifolia (Pseudolysimachion longifolium), Chrysanthemum serotinum (Leucanthemella serotina). Zavartabb vagy kiszáradtabb állományokban elszaporodhatnak: Artemisia vulgaris, Chenopodium album, Cirsium arvense, Cirsium vulgare.

 

Vegetációs és táji környezet: Fás növények állományaival, vagy magányos füzekkel, facsoportokkal tagolt mocsári, ártéri táj, időszakosan vízállásos laposokkal, hullámtereken időnkénti elöntésekkel. Valószínűsíthető, hogy a karakteres, üde kocsordos-fátyolos nőszirmos rétek, rétsztyeppek kiszáradásával, eljellegtelenedésével egyidejűleg tűnik el, vagy veszíti el karakterfajait ez a közösség is, ezért a folyószabályozások korszakában ármentesített területek másodlagos szikespusztai környezetében már nem, vagy csak jellegtelen formában található meg.

 

Alegységek, ide tartozó típusok:

 

Társulástanilag nehezen besorolható állományok:

 

1. Részben rétek magaskórósodó (egyszikűekben elszegényedő) állományai,

 

2. részben ártéri és mocsári félruderális növényzet magastermetű kétszikűekben gazdag fáciesei a fenti fajokkal.

 

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

 

1. Gyomos mocsarak, akkor is, ha gyom jellegű magaskórós fajok (pl. Cirsium arvense) dominálnak [OA].

 

2. Pántlikafüves mocsarak [B2].

 

3. Pántlikafüves ártéri rétek, magaskórós fajok hiányával, réti fajok dominanciájával [D34].

 

4. Füvek vagy alacsony kétszikűek uralta ártéri gyepek [D34 vagy OB].

 

5. Patakparti és lápi magaskórósok [D5]. Ebből az élőhelyből [D6] jobbára hiányoznak az ott [D5] jellemző következők: Petasites hybridus, Cirsium oleraceum, Aegopodium podagraria, Heracleum sphondylium, Nasturtium officinale, Sonchus palustris, Scrophularia umbrosa.

 

6. Felső szintjében főképp (>50%) ruderális elemekből (Xanthium, Bidens, Chenopodium, Artemisia) álló állományok [OB, vagy egyéb].

 

7. Inváziós fajokkal jelentős mértékben (>50%) sújtott állományok.

 

Felismerhetőség: Terepen a fiziognómiája miatt viszonylag könnyen felismerhető élőhely. Műholdfotón leginkább barnás-sárga színben tűnnek fel, a zártabb gyepektől nehezen elkülöníthetőek.

 

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Az élőhelyet az inváziós fajok erősen veszélyeztetik. Ez részben az élőhely kialakulásával, részben az általában kedvező környezeti feltételeknek a következménye. A réties jellegű nem kaszált élőhelyek kedvező alkalmat nyújtanak az inváziós fajok behatolása számára (Amorpha fruticosa, Fraxinus pennsylvanica), maga az ide tartozó társulások magaskórós jellegű fiziognómiája is maga után vonhatja a hasonló konstitúciójú inváziós fajok beengedését (Solidago spp., Aster spp., Erigeron (Stenactis) spp., Fallopia spp., Xanthium italicum). A kialakulásuk körülményei, továbbá az erős inváziós nyomás miatt csak őshonos fajokból álló, kiterjedtebb állományaik nagyon megritkultak, ártereinkről csaknem eltűntek. Az élőhelyek kiszáradása a természeti érték további romlását eredményezheti, ekkor a szárazságot jobban tűrő, emellett – olykor gyomoknak tartott – ruderális elemek is jelentős arányban jelennek meg, ezek is gyakran magaskórós alkatúak. Az élőhelynek nincsenek igazán jó karakterfajai, amelyek alapján a természetességet biztosabban becsülni lehetne: jobbaknak tekinthetők azok az állományok, amelyekben a mocsarakkal, nádasokkal, üde rétekkel közös magaskórós jellegű fajok uralkodnak. A természetesség megállapításánál leginkább a fiziognómia, az inváziós fajok aránya, a gyomfajok aránya, továbbá a táji környezet minősítése alapján célszerű eljárni.

 

5-ös: Nagy kiterjedésű, az őshonos (főleg színes virágú) magaskórós fajok által meghatározott fiziognómiájú, többszintű, fajgazdag, de ruderális vagy inváziós elemeket nem tartalmazó állományok, főképp üde élőhelyeken (ilyen állományok valószínűleg már csak elvétve akadnak).

 

4-es: Nagy kiterjedésű, a kiszáradás miatt már ruderális elemeket is tartalmazó (max. 20%), magaskórós megjelenésű állományok, melyekben az inváziós fajok hiányoznak, vagy csak igen kis arányban (<10%) fordulnak elő.

 

4-es: Erdőszéli keskenyebb zónákat alkotó állományok, melyekből az inváziós fajok hiányoznak, vagy csak igen kis arányban fordulnak elő, kevés a ruderális elem, a fiziognómia magaskórós jellegű.

 

3-as: Nagyobb kiterjedésű, de ruderális (max. 50%) vagy – kisebb arányban (<25%) – inváziós elemeket is tartalmazó magaskórós jellegű állományok.

 

3-as: Foltokban felszakadozó, alacsonyabb felső szintű állományok melyekben a színes virágú jellegzetes fajok visszaszorulóban vannak, de inváziós fajokat csak közepes arányban (max. 30%) tartalmaz.

 

2-es: Kiszáradó, fajszegényebb állományok, a ruderális elemek maximum 75%-os részarányával.

 

2-es: Inváziós fajokkal erősen, de maximum 50%-ban fertőzött állományok, amelyekben a jellegzetes fajok még megvannak és a fiziognómia magaskórós jellegű maradt.

 

Regenerációs (dinamikus természetesség) potenciál: Az élőhely regenerációs potenciálja a megfelelő vízellátottságú élőhelyeken igen jó. A magaskórós jellegű fajok a kaszálás elmaradása esetén átmenetileg – az élőhely becserjésedése előtt – előnybe juthatnak a réties élőhelyet biztosító környezetben. Az ártereken az elöntés okozta fluktuációk szintén a gyors növekedésű magaskórós fajoknak kedveznek. Az erdőszéleken az időszakos árnyékolás hozza kompetitív hátrányba a napfényigényesebb réti (fű)fajokat. Tehát a regeneráció, új helyek elfoglalásának képessége az élőhely számára adott. Ugyanakkor a fenti feltételek egyben az inváziós fajok megjelenése és elterjedése számára is kedvező lehetőséget kínálnak. Az inváziós fajok részben a becserjésedés gyorsításával, részben az őshonos fajok kiszorításával a regenerálódást és fennmaradást erősen korlátozzák, olykor lehetetlenné teszik.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

 

Jó: A legtöbb megfelelő vízellátottságú állomány esetében, ha inváziós fajok nem, vagy csak kis arányban (<5%) fordulnak elő.

 

Közepes: A kiszáradó félben lévő, esetleg erősebb zavarásnak (legeltetés) kitett állományok.

 

Kicsi: Kiszáradó, inváziós fajok által mérsékelten megszállt állományok.

 

Kicsi: Az inváziós fajok által elözönlött állományok esetében.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:

 

Jó: Réties vegetációban a kaszálás elhagyása vagy a gyep mérsékelt sérülése esetén.

 

Közepes: Réties körülmények között, ha a regenerálódást inváziós fajok akadályozzák.

 

Kicsi: Zártabb vegetációban, rendszeres kaszálás és legeltetés esetén.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:

 

Jó: Ártereken megfelelő nedvességviszonyok között vélhetően minden felhagyott szántón jól regenerálódna.

 

Közepes: Ártereken kívül és az optimálisnál szárazabb ártéri körülmények között, mivel számos ruderális elem hátráltatja a tipikus állományok kialakulását (ld. szántószéli árokpartok).

 

Kicsi: Szárazabb körülmények között, továbbá, ha inváziós fajok a regenerálódást akadályozzák.

 

 

[BI] [+MZs]