ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
F2 – Szikes rétek
Írta:
Molnár Zsolt (1997) és Bagi István (2003)
Kiegészítette:
Tímár Gábor
Definíció: Magasfüvű,
a vegetációs időszak kezdeti szakaszán átmenetileg vízzel borított rétek,
melyek különböző mértékben szikesedett, illetve szikesedő
(szolonyeces vagy szoloncsákos) réti talajokon alakulnak ki. Jellemző
fűfajaik: Agrostis stolonifera, Alopecurus pratensis, Beckmannia
eruciformis, Glyceria fluitans subsp. poiformis, Alopecurus geniculatus,
Festuca arundinacea, Elymus repens. Jellegzetesebb egyéb egyszikűek: Carex
distans, C. melanostachya, Juncus gerardii. A domináns egyszikűeket a
szikesekre jellemző kétszikűek kísérik, amelyek kaszálás után nagyban
segítik az élőhely azonosítását. Rögzítendő minimális kiterjedése
néhány
Termőhely: Szolonyeces vagy szoloncsákos réti talajon kialakult kontinentális jellegű szikes pusztai élőhely. Az Alföld szikes talajain mindenütt általánosan elterjedtek állományai. Normális csapadékú években ősztől kora nyárig (a szárazabbak csak májusig) vizenyősek, a maximális vízmélység (vízborítás) a hóolvadás utáni hetekben jellemző. Vizük a szoloncsákos rétek esetében főképp talajvízből, a szolonyeceseknél jelentős részben felszíni összefolyásból származik. A szoloncsákos rétek talaja gyakran kevésbé agyagos, ezért a nyári kiszáradás folyamán a talajvíz sótartalma a párolgás során a felszín közelében koncentrálódik. A kötöttebb talajokon kialakuló szolonyeces rétek esetében a sófelhalmozódás maximuma mélyebben, a gyakran oszlopos B-szintben található. Mindkét esetben a felszíni 5-10 cm-es réteg magasabb humusztartalmú, ezért kémhatása közel semleges. (Lényeges különbség a szikfok növényzettel szemben.) Nyáron teljesen kiszáradnak vagy csupán nedvesek (de nagy nyári záporok után néhány hétig újra vízborítottá válnak), száraz időben a talajfelszín a szolonyeces talajúaknál poligonálisan megrepedezik. A szolonyeces típusok jellemző elterjedési területe: Tiszántúl, különösen a Hortobágy, Nagykunság, Békési Sárrét, Körös-vidék, egyebütt a Jászság, Borsodi-Mezőség, Tisza-mente, Dunai Alföld. A szoloncsákosoké: Duna-Tisza közi hátság, Velencei-tó, Fertő. A szikes rétek állományainak jelentős része másodlagos, mert egykori mocsarak helyén alakultak a vízrendezések után a vízmennyiség csökkenésével, a zónák lejjebb helyeződésével; gyakori fajszegénységüknek részben ez az oka.
Állománykép: A fiziognómiát
a magas növésű füvek határozzák meg, melyek a felső gyepszintet is
alkotják. Az állomány magassága
Jellemző fajok: A szolonyeces és a szoloncsákos típusok fajkészlete lényegesen eltérő, de mindkettőre jellemző, hogy bár jelen vannak a mocsári és részben a szárazabb gyepek fajai, a réti és a nedves sziki fajok uralkodnak. Mindkét típus jellemző füve az Agrostis stolonifera. A szolonyecesekben ehhez gyakran társulnak a következők: Alopecurus pratensis, Beckmannia eruciformis, Glyceria fluitans subsp. poiformis. Kiszáradó állományaik közös füvei a Poa angustifolia, Festuca pseudovina. A szoloncsákosodó típusok karakterfajai: Juncus gerardii, Taraxacum bessarabicum, Carex distans, Scorzonera parviflora, Triglochin maritimum, Orchis laxiflora spp. palustris, a szolonyecesekéi: Rorippa sylvestris subsp. kerneri, Ranunculus lateriflorus, R. sardous, Oenanthe silaifolia. Több-kevesebb gyakorisággal mindkettőben megjelenhetnek a következők: Mentha pulegium, Centaurea pannonica, Pastinaca sativa, Achillea collina, A. asplenifolia, Inula britannica, Lysimachia nummularia, Lotus glaber, Rhinanthus angustifolius subsp. serotinus, Trifolium fragiferum, Cirsium brachycephalum, Galium verum, Linum perenne. Ritkább szoloncsákos fajok: Glaux maritima, Melilotus dentatus, Orchis coriophora. Ritkább szolonyeces fajok: Plantago schwarzenbergiana, Oenanthe silaifolia. Átmeneteket jelzők: Aster tripolium subsp. pannonicus, Carex divisa, Hordeum hystix (szikfok felé), Plantago maritima, Limonium gmelini, Scorzonera cana (szikes puszták áthúzódó fajai). Festuca pratensis (mocsárrétek felé). A szikes rétek növényzetében még számos réti elem is megjelenik, melyek felsorolásától eltekintünk. Kiszáradó és / vagy zavart típusok fajai főképp szoloncsákon a Dactylis glomerata az üdébb, a Cynodon dactylon a szárazabb helyeken. A túlkaszálás a szoloncsákosakon a Festuca arundinacea gyakoriságának növekedésével jár. A szoloncsákos sziki rétek kiszáradása következtében az Elymus repens csaknem monodomináns állományokat alkothat, a szolonyeces rétek leginkább ürmöspusztába száradnak ki.
Vegetációs és táji környezet: Bármely szikes terület, melynek üdébb részei is vannak: szikes laposok, szikerekkel tagolt felszíni formák, sziki mozaikok. Teljes kifejlődésű zonációban a szikes mocsarak és a szikes puszták között helyezkedik el, sokszor a szikfokokkal váltakozva, helyenként egymást helyettesítve fordulnak elő állományai. Szolonyeces típusaik tízhektárnyi homogén állományokat alkothatnak. Tipikusabb formában legalább 50m2-esnél nagyobb foltokban jelenhetnek meg.
Alegységek, ide tartozó típusok:
I. Szoloncsákos típusok:
1. Tipikus szoloncsákos sziki rét: Agrostio-Caricetum distantis, számos hidro- és haloökológiai szubasszociációval, melyeknek zavartabb (túlkaszált, legeltetett) típusaik is vannak. A Duna-Tisza közi homokhát szikes területeinek jellemző társulása, amelynek fragmentumai lazább talajokon a homokháton kívül is fellelhetők: - typicum, - poëtosum angustifoliae, - festucetosum pseudovinae, - festucetosum arundinaceae, - cynodonetosum.
2. Az előző tartósabban vízborította, leginkább szikes mocsárral érintkező részén kifejlődő társulás, esetenként több mocsári elemmel (Eleocharis uniglumis, E. palustris, Scirpus lacustris subsp. tabernaemontani, Bolboschoenus maritimus): Scorzonero parviflorae-Juncetum gerardii.
3. Az 1. (Agrostio-Caricetum distantis) Fertő melléki földrajzi változata: Taraxaco bessarabicae-Caricetum distantis.
II. Szolonyeces típusok:
4. Tipikus szolonyeces sziki rét: Agrostio-Alopecuretum pratensis és annak a különböző hidro- és haloökológiai körülmények által kialakított szubasszociációi: - typicum, - poëtosum angustifoliae, - agropyretosum repentis (ez is az [F2]-be sorolandó!)
5. Kevéssé szikes, tartósabb vízborítású szolonyec rétek: Agrostio-Glycerietum poiformis.
6. Erősebben szikes talajú, tartósabban vízborított szolonyec rétek: Agrostio stoloniferae-Beckmannietum eruciformis.
7. Egyszikűekben elszegényedett szolonyec rétek: Rorippo kerneri-Ranunculetum lateriflori.
8. Kiszáradt szolonyec sziki rét.
III. Szikfok felé átmenetet mutató rétszerű fiziognómiájú típusok (9. és 10.):
9. Csetkákás-fodros ecsetpázsitos szolonyec szikes rét: Eleochari-Alopecuretum geniculati.
10. Sziki őszirózsás sziki rét (Agrostio-Alopecuretum asteretosum = Astero-Agrostietum), ez inkább szoloncsákos szolonyec talajon.
11. Kiszáradó, fajszegény vagy degradálódó, egyértelműen egyik szérieszhez sem sorolható típusok.
12. Szikes talajon és környezetben kialakuló tarackos tippanos gyepek: Agrostidetum stoloniferae, társulástanilag ezek lehetnek: mind az Agrostio-Caricetum, mind az Agrostio-Alopecuretum agrostietosum-aként felfogható állományok.
13. Degradálódott, füvekben elszegényedett, félruderális sziki rét: Loto-Potentilletum anserinae.
15. Az ürmöpuszta által körülvett egyfajos Alopecurus-osok (tkp. Agrostio-Alopecuretum).
16. Azon felülvetett, illetve idősebb, belvizes vetett rétek, amelyek szikes rét felé regenerálódnak. A felülvetett, vetett rétek homogénebbek, gyakran csíkosak, intenzívebb állattartás van vagy volt rajtuk (közeli modern hodályok), a helybeliektől is meg lehet ezt tudni.
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. Caricetum divisae, csátéssásos [F4, szikfok növényzet].
2. Caricetum divisae származékai, főképp Hordeetum hystricis [F4].
3. Nem szikes talajon kialakuló, tippanos gyepek: Agrostetum albae [D34]. Ezek kísérőfajai nem sziki fajok.
4. Nem vagy alig szikes talajokon, kiszáradó ártéri körülmények között létrejövő, sziki fajokat nem vagy csak véletlenszerűen tartalmazó, rétszerű fiziognómiájú gyepek, pl. a Lythro virgatae-Alopecuretum társulás [D34].
5. Tarackbúzás szoloncsákos rétek [OC]-be (mert igen jellegtelenek és kilúgzódók), a szolonyecesek ide tartoznak (mert szikesebbek, karakteresebbek)!
8. Csillagpázsitos, szálasperjés gyepek, melyek nem tartalmaznak réti és/vagy sziki elemeket, Cynodonto-Poëtum [OC].
9. Félruderális rétszerű gyepek [OB, OC].
10. Vetett vagy felülvetett nem szikesrétszerű gyepek [OB, OC, vagy egyéb nem természetes élőhely].
Felismerhetőség: A szikes rétek elkülönítése az egyéb rétszerű fiziognómiát mutató élőhelyektől olykor nehéz. Problémát jelenthet a szárazabb vagy egyszikűekben elszegényedett típusok rétjellegének felismerése (ez főképp a szoloncsákos típusok esetében okozhat nehézséget). Nehéznek bizonyulhat a mocsárrétektől [D34] való megkülönböztetés, de a degradáltabb, de még [F2]-be sorolható típusok elkülönítése is. Tekintettel arra, hogy a fajkészlet ismerete sok esetben a megoldás kulcsa, a rétek felmérését a problémás területeken lehetőség szerint a kaszálások előtti időpont(ok)ra kell időzíteni (figyeljük a le nem kaszált foltokat, illetve a sarjadó kétszikűeket!). A műholdfotókon a rétek változatos sárgás-zöldes árnyalatban tűnnek fel, a szikfokba hajlók kékesebbek. A réttípusoknak egymástól élőhely szerint való elkülönítése műholdfotó alapján szinte lehetetlen.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A szikes rétek természetességét több ismérv egyidejű mérlegelésével lehet megadni. Egyik szempont a fiziognómia, mely leggyakrabban (néhány szoloncsákos típus kivételével) több gyepszintű állományok kialakulásában nyilvánul meg. Az uralkodó szint magassága összefüggésben áll a vízviszonyokkal, a kiszáradás az átlagmagasságot csökkenti, a szintezettséget leegyszerűsíti. A másik kritérium a fajösszetétel. A tipikus állományokban a szálfüvek uralkodnak, a jobb gyepek emellett fajgazdagok is (a szoloncsákos rétek általában több fajúak a szolonyeceseknél). Fontos ismérv még a szikes területekre jellemző karakterfajok megléte, de a szikes rétek esetében nagy lehet a mocsárréti fajok aránya is (a vízbőség által mérsékelt sóhatás miatt a mocsárréti fajok is megtalálhatók). Fontos ismérv a táji jelleg: általában a nagy kiterjedésű, a szikes zonációrendszerbe jól illeszkedő, esetleg egyéb sziki társulásokkal mozaikokat alkotó állományokat tekinthetjük természetközelibbeknek. Fontos megbecsülni a területhasználat intenzitását, a szikes rétek egy jelentős részét ugyanis legelőként hasznosítják. Különösen ronthatja a szikes rétek vegetációjának természeti értékét a liba- és kacsatartás. Az egyéb állatokkal való túllegeltetés bizonyos szúrós (Ononis spinosa, Carduus nutans, Cirsium vulgare) esetleg molyhos (Althaea officinalis) fajok elszaporodását idézheti elő, hosszabb távon – a szelektív legelés és a jelentős taposás miatt - sérülhet a jellegzetes réti fiziognómia. A szikes rétek az inváziós fajoknak elég jól ellenállnak, általában az ilyen fajok aránya alacsony. Veszélyeztető tényező lehet viszont a becserjésedés (szoloncsákon), amely megfelelő területhasználattal – rendszeres kaszálás, mérsékelt legeltetés – megelőzhető. Az egyik leggyakoribb cserjésedést okozó faj az Elaeagnus angustifolia. A szikes rétek vegetációját a jó regenerációs képesség miatt az égetés nem befolyásolja károsan, sőt a gyomosodást a fölhalmozódott szervesanyag eltávolításával gátolja. Az égetésnek a fajdiverzitásra való hatása a különböző típusok esetében változó megítélés alá esik.
5-ös: Szolonyeces esetben nagy (> 2ha) kiterjedésű (vagy a szikes zonációba, mozaikba szépen illeszkedő több kisebb folt), egyenletesen sűrű, magas, szintezett gyepű állományok, a karakterfajok megtalálhatók, zavarásra utaló fajok nincsenek.
5-ös: Szoloncsákos esetben, közepes (
4-es: A fentebb megkívántnál kisebb kiterjedésű állományok, de egyébként a fenti kritériumoknak megfelelnek.
4-es: A kiszáradás jelei mutatkoznak, vagy a gyep kismértékben sérült (pl. legelés, közlekedés), vagy a sziki fajok aránya alacsonyabb, vagy a karakterfajok egy része hiányzik, de degradációra utaló fajok nem fordulnak elő vagy ritkák (<5%).
3-as: Erősebben megváltozott struktúrájú, fajszegényebb gyepek, degradációra utaló fajokkal.
3-as: Túllegeltetett típusok, amelyek fajösszetétele a szúrós fajok irányába tolódott el.
3-as: A szolonyecrétek tarackbúzás szubasszociációi, ha nem részei egy jól kifejlődött zonációrendszernek (akkor azokkal együtt értékelendők).
3-as: Az erősen kiszáradt (szárazgyepi fajokban gazdagodó) típusok, ha a kiszáradás nem járt a jellemző fajgazdagság nagyfokú csökkenésével.
3-as: Csomós ebíres típusok (a Dactylis glomerata az uralkodó fűfaj).
3-as: Felülvetett, de jó fiziognómiájú, gyomokat alig tartalmazó állományok, a sziki fajok nem hiányoznak.
2-es: Erősen sérült struktúrájú, fajszegény, gyomos vagy gyomosodó gyepek a regeneráció lehetőségével.
2-es: Hajdani libalegelők, melyekben még sok a ruderália.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): A szikes rétek regenerációs potenciálja megfelelő hidro- és haloökológiai körülmények között (ld. fentebb) igen jó: Mind a domináns, mind a kísérőfajok hamar megjelennek és néhány éven belül kialakítják a terület ökológiai adottságának megfelelő fiziognómiájú állományokat. A szikes rétek jó területfoglaló és regenerálódó képességének tulajdonítható, hogy jelenlegi élőhelyeiken gyakran másodlagosan jöttek létre a gátépítések és/vagy a vízrendezések okozta talajvízszint-csökkenés miatt elszikesedett mocsárrétekből, illetve a kiszáradt ártéri-mocsári növényzet helyén. A szikes rétek az alkalmankénti leégetést többnyire jól elviselik, sem a mérsékelt legeltetés, sem a nem túl intenzív taposás nem csökkenti a regenerációs potenciáljukat. A libatartás viszont súlyos veszélyeztető tényező: egyrészt a libák a gyepet "tövestül" tépik ki (csökkentve az új gyep kihajtásának intenzitását), másrészt erősen savas trágyájuk alapvetően változtatja meg az élőhely talajtani adottságait (kilúgozódás, tápanyagbevitel). Mindezek következtében igen erős, tartósan fennmaradó gyomosodás jön létre. Hasonló okokból a műtrágyázás tartósan hátráltathatja a regenerációt. A szikes rétek talajának tartós kiszáradása a rétjelleg megszűnéséhez vezet, ha mindez felszíni vagy felszín közeli sófelhalmozódással is társul, szikfok vagy vakszik jellegű növényzet alakul ki helyükön, más esetekben (pl. szolonyecen általában) ürmöspusztává alakulnak.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: Kevéssé megváltozott vagy állandó vízellátás és szikhatás, valamint megfelelő kezelés (kaszálás, mérsékelt intenzitású legeltetés) esetén minden állomány jól regenerálódik.
Közepes: Ha a vízellátás és talaj szikessége megváltozik: kiszáradás esetén előbb a szikes rétek szárazságtoleránsabb társulásai alakulnak ki, majd a rétjelleg megszűnik. Víztöbblet, tartósabb elárasztás esetén mocsári élőhelyek jönnek létre. A sóhatás csökkenésével változatlan vízviszonyok mellett mocsárrétek alakulhatnak ki. A felülvetett vagy mérsékelten gyomos állományok regenerációja lassabb.
Kicsi: Műtrágyázás vagy baromfi (lúd, kacsa) tartás miatt tápanyagtöbblettel terhelt gyomos élőhelyeken.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó: Sóvesztéses üde szikfokokban, kiszáradó szikes mocsarakban, sófelhalmozódásos mocsárréteken, lápréteken, víztöbblet esetén cickórós és ürmös szikes puszták mélyebb fekvésű foltjaiban.
Közepes: Ha a fenti folyamatok kisebb mértékű átalakulást tesznek lehetővé.
Kicsi: Nagyfokú tápanyagtöbbletet mutató, gyomos élőhelyeken; szárazabb növényzetben.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:
Jó: kellően szikes talajú szántók mélyebb fekvésű belvizes foltjaiban gyors a regeneráció
Közepes: ha nem elég szikes a szántó talaja, vagy nincs lehetőség a víz hosszabb idejű pangására
Kicsi: erősen felgyomosodott, nagy tápanyagtöbbletű szántók
Érdemes felírni: Uralkodó fűfaj(ok) megnevezése.
MZS [BI] [+TG]