ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
F4 – Üde mézpázsitos szikfokok
Írta:
Bagi István (1997, 2003)
Kiegészítette:
Molnár Zsolt
Definíció: Erősen szikes talajú, hosszabb ideig vízborította (tavasszal vizes, nyáron akár csontszáraz), rétszerű gyepek, amelyekben az évelő növényzet összborítása az 50%-ot meghaladja. Domináns fajai a Puccinellia limosa, P. festuciformis subsp. intermedia, Carex divisa. Rögzítendő minimális kiterjedés néhány négyzetméter. F5-felé csak önkényes határ húzható (évelő fajok összborítása minimum 50%). Tavaszi és nyárvégi aszpektusuk lényegesen különbözhet.
Termőhely: Szoloncsák (Duna-Tisza köze, Fertő) vagy szoloncsákos szolonyec (Tiszántúl) talajon kialakuló, kontinentális, tipikusan pontusz-pannon jellegű élőhely, amely a sztyep, erdőssztyep zónához kötődik. Állományai kialakulásának feltétele a magas talajvízszint és az oldott sókban gazdag talajvíz. Párologtató vízháztartás mellett a sók felszíni vagy felszínközeli feldúsulása következik be. Fontos további feltétel a relatíve hosszú ideig fennálló vízborítás. Az élőhely kialakulhat a szikes tavaknak gyakran közvetlenül a szikes mocsárral érintkező szikfok zónájában, de az ahhoz kapcsolódó vakszik zónába is behatolhat. Helyenként a teljes tómedret kitöltheti. A nagyobb állományok gyakoribbak a lefűződő mellékmedrekben, de akár 1 m2-nél kisebb foltokat is alkothatnak. Magas talajvízszint esetén a padkatetők, olykor szántóföldek szikes foltjainak pangóvizes részein is létrejöhet. Az Alföldön általánosan elterjedt, nagyobb állományai találhatók még a Fertő-tó keleti részén, elsősorban az osztrák oldalon.
Állománykép: A társulások fiziognómiáját elsődlegesen a vízellátottság határozza meg. A tartósabban vízborította területeken a mézpázsit magasra növő, olykor zsombékoló állományokat alkot, szárazabb körülmények között magassága lényegesen csökken, legfeljebb csomókat képez. Utóbbi élőhelyeken intenzív legeltetés hatására a növény csomóképző hajlama nem jelentős, a gyepje egyenletesnek tűnik. Ilyenkor könnyű a potenciális borítást alulbecsülni. A vízellátás alapvetően befolyásolja a fajösszetételt is, melynek kialakításában az élőhely edafikus adottságainak és az esetleges degradációs hatásoknak is jelentős szerepük van. A nedvesebb élőhelyek magasabb gyepjeit igen jó minőségű szénájuk ("méz"pázsit) miatt még ma is lehetőség szerint kaszálják (évente egyszer), máskor, illetve kaszálás után legeltetik. A gyepet a megfelelő intenzitású birkalegeltetés nem károsítja, túllegeltetés esetén a növényzet felszakadozik, kis borítású vakszik foltok keletkeznek, hasonló folyamat játszódik le az állatok által gyakrabban taposott csordajárások mentén is.
Jellemző fajok: Leginkább fajszegények a szoloncsákos talajú, tartósan vízborította állományok, növényzetük alkotásában mindössze néhány faj vesz részt. A nedvesebb változatok esetében uralkodóak a mézpázsitok (Puccinellia limosa, P. festuciformis subsp. intermedia), jellemző, olykor jelentős borítású fajok még a Lepidium crassifolium (L. cartilagineum), Aster tripolium subsp. pannonicus, Artemisia santonicum subsp. santonicum és subsp. patens, Plantago maritima. Megjelenhetnek még a Camphorosma annua, a Suaeda pannonica (eddig ezt maritima-nak hívtuk, ez a nagyobbik, erőteljesebb sóballa), Salsola soda, Gypsophila muralis, Spergularia salina, S. media. Az erősen sós, de semleges kémhatású szikfokokban jellemző lehet a Salicornia prostrata, a Suaeda prostrata (korábban pannonica, ez a ritkább, törékenyebb alkatú sóballa). A szikes tófenék növényzet számos eleme (Chenopodium chenopodioides, Suaeda pannonica (az új név szerint!), Cyperus pannonicus) található meg a nyírségi elterjedésű mézpázsitosok állományaiban is. A szoloncsákos szolonyec talajúak esetében az előzőleg említett domináns fajok mellett számos egyéb faj fordulhat elő (Myosurus minimus, Plantago tenuifolia, Plantago schwarzenbergiana, Pholiurus pannonicus, Acorellus pannonicus (csak Nyírségen), Matricaria chamomilla var. salina, Rorippa sylvestris subsp. kerneri, Taraxacum bessarabicum, Carex secalina stb.), amelyek között sok az endemikus vagy szubendemikus faj. A szolonyeces jelleg erősödésével alakulnak ki azok az átmeneti típusok, amelyekben sok szikespusztai elem is megtelepedik (Artemisia santonicum, Festuca pseudovina, Bupleurum tenuissimum, Podospermum canum, Limonium gmelini). Ezek jellemző, esetleg uralkodó faja a Carex divisa. A felszíni rétegek kilúgozódásával párhuzamosan észlelhető gyakori degradációra utaló jel az erős mohásodás (Funaria hygrometrica) és gyomosodás ("belső" gyonfajokkal: Atriplex littoralis, A. prostrata, A. tatarica, Chenopodium chenopodioides, Ch. glaucum, Lactuca saligna, és "külsőkkel", főleg szoloncsákon: Lactuca serriola, Erigeron (Conyza) canadensis, Elymus repens, Polygonum aviculare, sőt Ambrosia artemisiifolia).
Vegetációs és táji környezet: Szikes tavak és környezetük, padkás szikesek padka alatti nedves laposai, sokszor mozaikos elrendeződésben. Erősebben szikes területek meanderező mélyedéseinek szegélye, nagy kiterjedésű pangóvizes szikes laposok.
Alegységek, ide tartozó típusok:
Szódás, sós szoloncsák talajokon:
1. Puccinellietum peisonis, kisalföldi mézpázsitos rét.
2. Lepidio crassifolii-Puccinellietum limosae, Duna-Tisza közi szikfoknövényzet: - puccinellietosum, - typicum, - asteretosum, - plantaginetosum maritimi (ritkán magasabb a borítása 50%-nál), - atriplicetosum.
3. Chenopodio chenopodioidis-Puccinellietum limosae, nyírségi mézpázsitos szikfok.
Szoloncsákos, helyenként "kérges" szolonyecen:
4. Puccinellietum limosae, mészpázsitos szikfok társulás, főleg Tiszántúl.
Átmeneti típusok:
5. Limonio-Artemisietum santonici, sóvirágos-ürmös szikfoknövényzet, főleg Tiszántúl, de jelentős állományokkal a Solti síkon is (szikfok és vakszik fajokban szegényebb változataik [F1a]-ba.)
6. Caricetum divisae, csátéssásos.
7. Hordeetum hystricis, szikfokon növő sziki tarackbúzás társulás, utóbbi kettő elterjedtsége a Limonio-Artemisietum-hoz hasonló. (Vigyázat: a Hordeumos ürmöspuszta [F1a]!)
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. Az évelő növényzet borítása 50%-nál kisebb [F5].
2. Hordeum hystrixes ürmöspuszták [F1a].
3. Kiszáradt Puccinellietum-ok, ha már a csenkesz és az üröm dominál (pl. Apaj határában) (Artemisio-Festucetum puccinellietosum).
4. Limonio-Artemisietum santonici, sóvirágos-ürmös szikfoknövényzet szikfok és vakszik fajokban szegényebb változatai [F1a]-ba.)
5. Nem ide sorolandók a szikes tavak medrében növő – 50%-nál kisebb borítású – zsombékoló üde mézpázsitosok
Felismerhetőség: A földrajzilag nem elkülönülő alegységek megkülönböztetése nehéz, mivel a nedves és a száraz, valamint a szoloncsák és szoloncsákos szolonyeces talajú alegységek között gyakoriak a csaknem folytonos átmenetek. Átmeneti állományok jöhetnek létre az ürmöspuszták felé is. A fiziognómiát a területhasználat is erősen befolyásolja, ennek ellenére az évelő fajokban gazdagabb és legalább 50%-os összborítású állományokat kell [F4]-be sorolni. Műholdfotón az üde mézpázsitosok kékes, kékes-zöldes, kékes-szürkés árnyalattal tűnnek fel, a szikes rétektől több esetben nehezen elkülöníthetők.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Az üde mézpázsitosok alapvető jellegzetessége a nagyfokú fajszegénység. A legtipikusabb állományoknak egy-egy uralkodó faja van, amely gyakran akár monodomináns állományokat is képezhet (a többi faj nem vagy csak szálanként jelenik meg). Gyakoriak a két faj uralta állományok is (a másik gyakran az Aster tripolium subsp. pannonicus). A természeti érték megállapítását tehát nem lehet a fajgazdagságra alapozni, sőt a nagyobb fajgazdagság sokszor degradációnak vagy az ürmöspusztává alakuláshoz vezető kiszáradásnak a jele. Ugyanakkor fontos értéknövelő tényező lehet az endemikus (szubendemikus) fajok előfordulása. Az állományok megítélése elsődlegesen a fiziognómia, a táji környezet, a területhasználat minősége alapján lehetséges. A nagy kiterjedésű vagy tájképi jelentőségű zonáció-, és mozaikkomplex-rendszer részeként előforduló állományokat kell értékesebbnek tekinteni. Egy-egy állomány fiziognómiáját alapvetően az uralkodó faj(ok) jellege határozza meg. A mézpázsitok konstitúciója rendkívül széles határok között változik: a tartósan vizes élőhelyek zsombékszerű megjelenésétől a legeltetett szárazabb részek egyenletesebb (esetleg felszakadozó) gyepjeiig. A Carex divisa általában egyenletesen sűrű, rövidfüvű gyepet képez. A túllegeltetés, de különösen az ezzel járó taposás az üde mézpázsitosok gyepjeinek felszakadozását, helyenként nagy területeken vakszikbe való átalakulását okozza. A mézpázsitosok talaja átnedvesedve különösen süppedékeny, ami miatt a rajtuk áthaladó autók, munkagépek (elakadva vagy csak áthaladva) nagy károkat okoznak a felszín nagyon tartósan megmaradó felhasogatásával, ebből következően az ilyen állományok tájképi-természeti értékének csökkentésével.
5-ös: A Puccinellietum peisonis minden, nem gyomos állománya, kiterjedésüktől függetlenül.
5-ös: Nagy kiterjedésű (>
5-ös: Tájképi jelentőségű állományok (mozaikkomplexek, zonációrendszerek).
5-ös: Tiszántúli szikfokok endemizmusokban gazdag, gyomokat nem tartalmazó, természetközeli mozaikkomplexekbe, zonációrendszerekbe illeszkedő állományai.
4-es: Kiritkultabb és / vagy kiszáradó, de 50%-nál nagyobb összborítású, jellegzetesen [F4] fajkészletű állományok.
3-as: Gyomosabb és / vagy kiszáradó és/vagy kilúgzódó, de sziki fajokban még gazdag típusok: Lepidio-Puccinellietum atriplicetosum, Hordetum hystricis.
3-as: Felszínükben sérült, felhasogatott, de egyébként jó állapotú, nem gyomos állományok vagy állományrészek.
2-es: Kiterjedten felhasogatott és gyomos állományok.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Az üde mézpázsitosok regenerálódási képessége igen jó. A tartósan vízborította, majd felszínén vagy a felszín közelében kimagaslóan magas sót tartalmazó élőhelyeken más fajok nem képesek megtelepedni, a mézpázsitosok domináns és kodomináns fajai viszont igen gyorsan kolonizálnak. A kelemen-széki tárcsázásos zsiókamentesítés eredménye is már a következő évben mézpázsitos gyep megjelenése lett. Az üde mézpázsitosok fajai az élőhely tartósabb kiszáradását is átvészelik, ugyanis szárazabb igényű növénytársulások elemeiként is a területen vagy területközelben maradhatnak. Az üde szikfokok növényzetének adott helyen való regenerációját csak a víz (illetve talaj) szikességének csökkenése, a túlzott vízhiány, esetleg vízbőség korlátozhatja. A mézpázsitosok élőhelyein a sótartalom csökkenése természetes úton nem szokott rövidtávon bekövetkezni. A tartós szárazság reális veszély, ilyenkor az üde szikfok visszaszorulhat, gyepje felszakadozhat, letörpülhet, ugyanakkor a mélyebb részek felé (ha vannak ilyenek) kolonizálhat. A hosszabb időn át fennálló vízbőség a szikes mocsarak kiterjedését növelheti a mézpázsitosokkal szemben, ugyanakkor a magasabb térszínek szárazabb szikfokjai üdébekké alakulhatnak. Mindkét alapesetben az üde mézpázsitosok területe – ha van elegendő tér(szín) – lényegében alig változik. A túlzott legeltetés a regenerációs képességet nem befolyásolja lényegesen, a legeltetés felhagyása után a gyep gyorsan helyreáll. Az állatok taposása okozta talajsérüléseket a nedves időszakban bekövetkező talajfolyás rövid idő alatt eltünteti. Lényegesen hosszabb idő alatt válnak megfigyelhetetlenné az autók, munkagépek által okozott talajsérülések. Ezek a keréknyomok az üde szikfokok esetében elsősorban tájképileg nemkívánatosak, maguknak az üde szikfok társulásoknak a regenerálódását kevéssé befolyásolják. Az égetés lényeges károsodást a regenerálódási potenciálban vélhetően nem okoz.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: A jó vízellátású állományok mindegyike.
Közepes: Gyomos, szárazabb – főképp szikes rétek helyén létrejött – állományok, mindaddig, amíg a többlet szervesanyag el nem bomlik, a vízháztartás nem javul.
Kicsi: Nemigen van ilyen állomány.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó: Szikes mocsár helyén, ha az több évig nem kap elegendő vizet, de a talaj sótartalma magas marad.
Közepes: Szikes rétek helyén, ha magas sótartalom mellett csökken a vízellátottság; növekvő talajvízszint és/vagy vízborítás után az ürmöspuszták mélyebb térszínein, pangóvizes mélyedéseiben.
Kicsi: Átlagos só- és vízviszonyok mellett.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:
Jó: Erősen szikes területek durva mélyszántása után, ha belvizes évek következnek, óriási felszíneken alakulhatnak ki néhány évig túlélő mézpázsitosok (melyek később visszahúzódnak a kompetíciós gyengeségük folytán a megfelelő termőhelyi foltokra).
Közepes: Ha a szántón erősen szikes és belvizes mélyedés van, akkor is, ha ezt néhány évente újra és újra beszántják.
Kicsi: Száraz, nem eléggé szikes szántókon.
BI [BI] [+MZs]