ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

 

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

 

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

 

Kézirat, Vácrátót 2003

H3a – Lejtőgyepek egyéb kemény alapkőzeten

Írta: Fekete Gábor (1997) és Kun András (2003)

Kiegészítette: Bölöni János

Definíció: Keskenylevelű pázsitfüvek dominálta záródó, középmagas, fajgazdag, száraz gyeptársulások a sztyepzóna hegy- és dombvidéki képviselői. Közös jellemvonásuk, hogy kemény alapkőzetekhez (ez egyaránt lehet meszes, vagy szilikátos kőzet, de dolomit és könnyen málló mészkő nem) kötődő, csaknem fátlan hegylábi, illetve lejtőgyepek. A gyepszint minimális záródása 40-50%. Rögzítendő legkisebb kiterjedésük 20 m2. A legfontosabb állományalkotó fűfajok: Festuca rupicola, F. valesiaca, F. pseudodalmatica, Bromus inermis, Stipa spp.

 

Termőhely, elhelyezkedés: Alapkőzetben nem válogatnak, a meszes és szilikátos kőzeteken egyaránt megjelenhetnek. Talajuk leggyakrabban kőzettörmelékkel kevert, humuszgazdag kőzethatású talaj, amely gyakran lejtőhordalékkal, lösszel kevert. Változatos égtáji kitettségben találhatók, de leginkább jellemzőek a délies és nyugatias kitettségű lejtőkön. Magassági elterjedésük tág határok között változik, de a legtöbb állományuk az alacsonyabb tengerszint feletti magasságokban fordul elő.

 

Állománykép: Záródó gyepek, amelyek többnyire a gyepes növekedésű pázsitfüvek dominanciájával jellemezhetők. A csomós füvek alkotta alapszerkezetben számos faj megjelenhet, amelyek helyenként szinte hiány nélkül töltik fel a közöket, másutt nyílt foltok is vannak a gyepben. A szubdomináns és szubordinált fajok között leginkább széleslevelű füveket, xero- és mezofrekvens évelőket találunk, a rövid életű évelők, a törpecserjék és az egyévesek ritkábbak. Általában közepes- vagy magas gyepszintű, erősen avaros állományok, gyakran cserjékkel, facsoportokkal. Gyakran másodlagos termőhelyeken (főként egykori száraz erdők helyén) is megjelennek.

 

Alegységek, ide tartozó típusok és jellemző fajaik:

 

1. A Dunántúli-középhegységben, főként mészköveken alakul ki a Cleistogeni-Festucetum sulcatae. Elsősorban a triász mészkő alkotta hegyek lejtőin, de az eruptív kőzeteken is megtaláljuk; dolomiton ritka. Talaja típusos rendzina, amely általában kevés törmeléket is tartalmaz. Záródó, vagy zárt gyep, amelyben gyepalkotó a Festuca rupicola, F. valesiaca, az árvalányhajfajok (Stipa capillata, S. pulcherrima), a Chrysopogon gryllus és Bothriochloa ischaemum. A dominánsak mellett jellemző faj az Astragalus austriacus, Euphorbia pannonica (E. glareosa). Chamaecytisus austriacus, Convolvulus cantabrica, Sternbergia colchiciflora, Jurinea mollis, Stipa dasyphylla. Állandó fajai továbbá: Adonis vernalis, Thymus marschallianus, Galium glaucum, Sanguisorba minor, Stachys recta, Allium flavum, Centaurea micranthos, Linaria genistifolia, Erysimum odoratum, Seseli osseum, Trinia glauca, Salvia pratensis, Teucrium chamaedrys, Dianthus pontederae (D. giganteiformis subsp.), Eryngium campestre, Helianthemum ovatum, Koeleria cristata, Phleum phleoides, Helictotrichon pratense (Avenula pratensis), Pulsatilla grandis.

 

2. Elsősorban az Északi-középhegységben (Mátra, Bükk, Zempléni-hg.) kialakuló, de már a Visegrádi-hegységben is megjelenő típusok a [p] élőhely felé átmenetet képező, de a domináns fűfaj alapján ide vonandó Stipetum tirsa által dominált lejtőgyepek. 150 és 350 m közötti magasságokban, andeziten, rioliton, ezek tufáin és löszön is megtalálhatók. Gyakran felhagyott szőlőkben vagy szőlők mezsgyéin, települések közelében fordulnak elő. Pázsitfüvek által dominált állományaikban sok szép és színes virágú kétszikűt láthatunk. Olykor legelőnek használják, ilyenkor kora tavasszal gyakorta felégetik. Jellemző fajaik: Stipa tirsa, Festuca rupicola, F. valesiaca, Koeleria cristata, Campanula macrostachya, Cirsium pannonicum, Agropyron intermedium (Elymus hispidus), Eryngium campestre, Inula ensifolia, I. hirta, Sieglingia(Danthonia) alpina, Dianthus pontederae (D. giganteiformis subsp.), Galium verum, Thymus marschallianus, Teucrium chamaedrys, Viscaria vulgaris (Lychnis viscaria). Ezekhez szép számban tölgyes fajok is társulnak: Geranium sanguineum, Peucedanum cervaria, Genista tinctoria subsp. elatior, Sedum (Hylotelephium) maximum, Trifolium montanum, Dictamnus albus, Helictotrichon compressum (Avenula compressa). Megjelennek a sztyepcserjék: Amygdalus nana (Prunus tenella), Cerasus (Prunus) fruticosa, Rosa gallica, máskor erdei cserjefajok is. A gyep bővelkedik a ritka – illetve csak regionálisan jellemző – fajokban. Ilyenek: Echium russicum (E. maculatum), Stipa pulcherrima, Stipa dasyphylla, Trinia ramosissima (T. kitaibelii), Crupina vulgaris, Pulsatilla pratensis subsp. zimmermannii (P. montana), Thlaspi jankae, Hypochoeris maculata.

 

3. A szilikátos kőzetek zárt sztyeprétje a Potentillo-Festucetum pseudodalmaticae. A szilikát sziklagyepekhez, illetve az andezit bokorerdőkhöz, vagy a melegkedvelő tölgyesekhez csatlakozik. A társulás elterjedésének nyugati, illetve délnyugati határát a Visegrádi-hegységben éri el (bár megjelenik a Balaton-felvidék bazaltvulkánjain is). A gyep állandó fajai: Festuca pseudodalmatica, Thymus marschallianus, Potentilla arenaria, P. argentea, Stachys recta, Asperula cynanchica, Campanula macrostachya, Sedum sexangulare, Seseli osseum, Teucrium chamaedrys. Az állandó fajok száma kevés. A pázsitfüvek közül fellép még a Melica transsilvanica, M. ciliata, Festuca valesiaca, Bothriochloa ischaemum, Cleistogenes serotina. Ezt a fajkészletet egészítik ki a száraz tölgyesek felől érkező, szórványosan megjelenő elemek, így a Geranium sanguineum, Achillea distans, Trifolium montanum, Asparagus officinalis.

 

4. A Mecsek Serratulo radiatae-Brometum pannonici lejtősztyepjében az uralkodó Bromus pannonicus mellett nagy szerepet játszanak a délies elemek. Ilyen faj például: Artemisia alba subsp. saxatilis, Plantago argentea, Serratula radiata, Centaurea axillaris, Dianthus giganteiformis subsp. giganteiformis, Galium lucidum.

 

5. A Fertőmelléki-dombsor lajta mészkövén jelenik meg a kelet-alpesi jellegű Medicagini minimae-Festucetum valesiacae lejtősztyeprét. Az általánosan elterjedt lejtősztyep fajok mellett ebben él a Globularia cordifolia.

 

6. Az olyan állományok, amelyek nem sorolhatóak be egy jól definiált társuláshoz, de fiziognómiájukban, fajkészletükben a leírásnak megfelelnek. A fent felsorolt domináns fajok mindegyike, együtt és egyenként is lehet vezérfaj az egyes állományokban.

 

7. Ide tartoznak a hegylábi szőlők-gyümölcsösök helyén létrejött olyan gyepek, amelyek fajkészlete a fentieknek megfelelő.

 

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

 

1. Nem tartoznak ide a hegylábi puha alapkőzeten (lösz, agyag) található lejtőgyep állományok közül azok, amelyek talaja nem kevert a kemény alapkőzet apróbb-nagyobb méretű darabjaival (Pulsatillo-Festucetum rupicolae). Ezek [H5a]-hoz tartoznak.

 

2. Nem tartoznak ide azok a hegylábi állományok, amelyek magas füvűek és a szálas levelű füvek mellett dominálnak bennük a széleslevelű fűfajok is. Nem tartoznak ide azok az átmeneti állományok sem, amelyek igen gazdagok xero- ill. mezofrekvens, széleslevelű kétszikűekben (főként a Peucedanum cervaria borítása lehet nagy, esetenként a 40-50%-ot is elérheti). Ezek a [p] élőhelyhez vonandók.

 

3. Nem tartoznak ide a hegylábi szőlők és gyümölcsösök helyén létrejött gyepek közül azok, amelyekben a széleslevelű füvek és a kétszikű fajok dominálnak. Ezek – további döntés alapján – [p]-hez, vagy [OC]-hez sorolandók.

 

4. A hegyi száraz legelő (Cynodonti-Festucetum pseudovinae), amely a jellegtelen, vagy másodlagos gyomos szárazgyepekhez [OC] sorolandó.

 

5. Nem tartoznak ide az alföldi környezetben található gyepek. Ezek ritkán, kis állományaikban lehetnek hasonló fajkészletűek, de akkor [p]-hez, vagy még inkább [H5a]-hoz, vagy [H5b]-hez vonandók.

 

Vegetációs és táji környezet: A kemény alapkőzethez kötődő lejtőgyepek igen gyakran valamilyen sziklagyep szomszédságában találhatók, ez lehet [G2], vagy [G3] is. A Dunántúli-középhegységben eléggé általános az a jelenség, hogy a [p], vagy [p] lejtőgyepekkel együtt jelennek meg. Még jellemzőbb, hogy valamilyen száraz cserjéssel, esetleg erdő-gyep mozaikkal, illetőleg fényben gazdag gyepszintű tölgyessel együtt találjuk.

 

Felismerhetőség: Terepen jól azonosítható, műholdfotóról valószínűsíthető.

 

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Elterjedtségük és igen nagy változatosságuk következtében nehéz egységes szempontokat adni a természetesség megítéléséhez. Jelenleg létező állományaik részben másodlagosan, illetve a molyhos tölgyesek visszaszorítása és a folytonos kezelés – égetés, legeltetés – hatására jöttek létre. Száraz élőhelyek lévén alig, vagy csak időlegesen gyomosodnak, a zavaró hatásokra – vadkár, legelés, gyakori égetés -, cserjésedésre, erdősítésre a dominancia viszonyok és a szerkezet megváltozásával, valamint a jellegtelenítő fajok felszaporodásával reagálnak.

 

5-ös: A jó állapotú, fajgazdag, szerkezetileg is ép állományok, amelyeket nem ért durva károsító hatás, erdészeti beavatkozás, vadkár.

 

4-es: A kevésbé fajgazdag, de természetközeli állományok, amelyek jórészt jellemző fajokból állnak, dominancia viszonyaik az eredeti állapotot mutatják, a gyomosodás elhanyagolható mértékű.

 

3-as: A megnövekedett zavarás, legeltetés, égetés hatására, esetleg a sikertelen erdősítés, vagy spontán cserjésedés következtében elszegényedett, de az eredeti fajkészletet és dominancia-viszonyokat többé-kevésbé még őrző élőhelyek. Ide kerülhetnek a jó állapotú, a regenerációban előrehaladott másodlagos állományok is.

 

2-es: Azok az állományok, amelyek túllegeltetés, égetés, erdősítés, cserjésedés vagy vadkár miatt fajkészletükben elszegényedtek, a jellemző fajok csak kis számban és borítással vannak jelen. Ide tartoznak a kevés jellemző fajt tartalmazó másodlagos állományok is.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség):Dinamikai folyamataikról keveset tudunk. Eredetüket tekintve kisebb részben ősiek, nagyobb részt igen régen (több száz éve), nyitott koronaszintű alacsonyerdők leirtása után kialakult, másodlagos, regenerálódott állományok. Mindezek következtében tájanként meglehetősen különböző, változatos formában és fajösszetétellel megjelenő élőhelyek. Az erős zavarások után többnyire rendkívül lassan és megváltozott formában regenerálódnak. A zavart és regenerálódott állományokra jellemző a kis fajszámmal és nagy borítással jelentkező domináns fű jelenléte, a zavarástűrő kétszikűek felszaporodása. Mivel azonban ezek a gyepek a gyomosodás által kevéssé veszélyeztetettek, a zavartalanság fenntartása esetén a regeneráció az esetek nagyobb részében végbemehet. Ennek korlátja lehet a legelés elmaradásakor erősen meginduló cserjésedés, illetve az a tény, hogy érzékenyek egyes fajok inváziójára (akác, bálványfa).

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

 

Jó: Amennyiben az állomány nem szenved jelentős károsodást a vadtól, eróziótól, égetéstől, vagy erdősítéstől, illetve az eredeti fajkészlet rendelkezésre áll. Nincsenek a közelben idegenhonos özönnövények.

 

Közepes: Erős cserjésedés, égetés, túrás, nagyobb eróziós kár, telepített, de erősen felritkult erdősítésben.

 

Kicsi: Túllegeltetés, sűrű erdősítés esetén.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:

 

Jó: Nincs.

 

Közepes: Szomszédos felnyíló erdősítésben akkor, hogyha a cserjésedés nem erőteljes.

 

Kicsi: Szinte minden más esetben.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos felhagyott szőlőben-gyümölcsösben:

 

Jó: Nincs.

 

Közepes: Nagy kiterjedésű felhagyott gyümölcsösökben, szőlőkben a Középhegység hegylábi régiójában akkor, hogyha több évtized-évszázad áll rendelkezésre és akkor, ha nem túl erős a cserjésedés.

 

Kicsi: Szinte minden más esetben.

 

 

FG [KA] [+BJ]