ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
H4 – Félszáraz irtásrétek, száraz magaskórósok és erdőssztyeprétek
Írta:
Fekete Gábor (1997) és Horváth András (2003)
Kiegészítette:
Kun András, Bölöni János
Definíció:
Főleg széleslevelű pázsitfüvek által dominált, eltérő származású
és fajösszetételű, fajokban, így kétszikűekben is gazdag, erdei
maradványokat is hordozó xeromezofil irtásrétek és gyepek. Állományalkotó füvei
általában a Bromus erectus és a Brachypodium pinnatum, ritkábban
az Arrhenatherum elatius, Bromus pannonicus, Stipa tirsa, Sieglingia (Danthonia)
alpina. Rögzítendő minimális kiterjedése:
Termőhely: Elsősorban a középhegységi és a dombvidéki régiókban elterjedt, mindenféle alapkőzeten megtalálható, de az Alföldön is többfelé, akár lazább, akár kötöttebb talajon előfordulhat. A lösz erdőssztyepnek része, az egykori erdőszegélyekről, erdei tisztásokról származik, és terjedt el elsősorban az északias kitettségű löszvölgy oldalakra (pl. Mezőföld, Gödöllői-dombvidék). Síkvidéki tájban erdős környezetben jelenhet meg (pl. Szigetköz), vagy láprétek, mocsárrétek kiszáradásával jöhet létre, ha az erdőssztyep fajok megtelepedésére mód nyílik (pl. Miklapuszta).
Állománykép: Általában többszintű, magas, zárt, fajgazdag gyep. Az alapmátrixot főleg széleslevelű pázsitfüvek hozzák létre, amelyek többnyire sűrű állományt képeznek. Jellemzőek az árvalányhajak is. Keskenylevelű pázsitfüvek is elegyednek; ha az állomány szárazodásnak indult, akkor egyre nagyobb arányban van jelen pl. a Festuca rupicola vagy a Chrysopogon gryllus, és a gyep zártsága is némileg csökkenhet, bár nem nyílik fel. Esetenként a Carex humilis is szubdomináns lehet (pl. lazább talajon, homokos alapkőzeten). A tipikus állományokban sok a kétszikű, amelyek jelentős része erdőssztyep vagy erdei faj (ez részben az erdei irtásrét eredetre utal). A kétszikűek több szintben foglalnak helyet, jellemzőek a magas termetű fajok. Inkább a nagyfoltos mintázat jellemző, ám sok esetben a „jól összekevert” fajok egynemű gyepstruktúrát alakítanak ki. Előfordul az is, hogy az állományalkotó fű sűrű, szinte homogén gyepet képez, s ebben a többi faj alárendelt szerephez jut. Mivel gyakran erdőirtások helyén jött létre, megfelelő kezelés nélkül hajlamos a cserjésedésre, erdősödésre. A 20-25%-nál erősebben cserjésedett állományok már mozaikos élőhelynek tekintendők.
Jellemző fajok: Az állományalkotó faj legtöbbször a Brachypodium pinnatum vagy a Bromus erectus. Az árvalányhajak közül előfordul a Stipa joannis (S. pennata), S. tirsa (S. stenophylla), S. dasyphylla, S. pulcherrima. A széleslevelű pázsitfüvek közül rajtuk kívül gyakran előfordul az Arrhenatherum elatius, Bromus pannonicus, Dantonia alpina, Holcus lanatus, Festuca pratensis, Avenula pubescens, A. pratensis, Dactylis glomerata, Briza media. A sások közül jellemző a Carex michelii, C. montana, C. tomentosa, C. halleriana, C. caryophyllea. A kétszikűek közül gyakran van jelen az Euphorbia glareosa (E. pannonica), Hypochoeris maculata, Inula ensifolia, I. hirta, Dorycnium herbaceum, D. germanicum, Filipendula vulgaris, Salvia pratensis, Coronilla (Securigera) varia, Leontodon hispidus, Pulsatilla grandis, Echium russicum (E. maculatum), Aster amellus, Chrysanthemum (Tanacetum) corymbosum, Anemone sylvestris, Linum flavum, L. tenuifolium, Polygala major, P. comosa, Geranium sanguineum, Genista tinctoria, Plantago media, Trifolium alpestre, Trifolium montanum, Betonica (Stachys) officinalis, Chamaecytisus albus, Lembotropis nigricans, Campanula bononiensis, C. glomerata, C. persicifolia, C. macrostachya. A legfelső gyepszint magas termetű, kórós kétszikű fajai közül említhető pl. a Centaurea sadleriana, Cirsium pannonicum, Peucedanum cervaria, Peucedanum alsaticum, Libanotis pyrenaica. Jellemzőek az orchideafélék, így pl. az Orchis ustulata, O. purpurea, Orchis tridentata, Ophrys insectifera, Himantoglossum adriaticum, Coeloglossum viride.
Vegetációs és táji környezet: A Középhegységben a melegkedvelő erdők tisztásain, szegélyeinél, lejtősztyeprétekkel mozaikosan fordul. Elő. Valójában bármelyik vegetációs zónában létrejöhet erdőirtásokat követően, a cseres-tölgyes övtől a bükkösig. Az Alföld különböző tájegységeiben az erdőssztyep egykori jelenlétére utal, gyakran az egykori erdő (pl. lösztölgyes) kiirtását követően terjedt el; fásszárú vegetáció ma már ritkán szegélyezi. Ritkás cserjések árnyékában is jól megél.
Alegységek, ide tartozó típusok:
1. Ide tartoznak a szubatlanti-szubmediterrán jellegű Bromion erecti csoport („Mesobromion”) társulásai (Onobrychido viciaefoliae-Brometum erecti és Carlino acaulis-Brometum), amelyek főként a mezofil erdők termőhelyein alakultak ki, jellemzőek bennük a mezofil réti fajok (pl. Arrhenatherum, Holcus lanatus). Ezek fajkészletüket és termőhelyüket tekintve is gyakran átmenetet jelentenek az üdébb rétek felé [E1, E2].
3. Az alföldi laposok egykori mocsár- és láprétjeinek kiszáradása, sztyepesedése révén is kialakulhatnak Brachypodium-os állományok, melyekben sok a Chrysopogon, a Centaurea sadleriana, jellemző a Peucedanum alsaticum, Betonica (Stachys) officinalis, Iris spuria, Orchis-fajok, Hypochoeris maculata, Trifolium montanum.
5. Az erdőzónába tartozó síkvidéki zárt erdők irtásain, mély fekvésű tisztásain is kialakulhatnak főleg Brachypodium pinnatum dominálta, de sztyepréti és réti fajokkal elegyes félszáraz gyepek.
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. Mivel folyamatos az átmenete a sztyeprétek felé, ezért azoktól való elkülönítése esetenként gondot okozhat. Általánosságban azonban kijelenthető, hogy a xerofil füvek (pl. Festuca rupicola, Chrysopogon gryllus) által dominált állományok nem ide sorolandók, ha a széleslevelűek borítása (elsősorban a Brachypodium-é és a Bromus erectus-é) nem éri el a 10%-ot, és az erdőssztyep vagy erdei fajok száma is alacsony [pa, H5a, H5b].
3. Nem tartoznak ide Középhegységben inkább üde jellegű, az alföldön jobbára száraz, a Calamagrostis epigeios által dominált gyomos gyepek [OC].
4. Nem vonhatóak ide a középhegységi erdőspusztarétek, amelyekben a legfőbb állományalkotó füvek a Stipa tirsa (Campanulo-Stipetum tirsae) és a Sieglingia (Danthonia) alpina [pa].
5. Nem tartoznak ide a franciaperjés és a veres csenkeszes hegyi rétek [E1, E2]. Ezek esetében a réti fajok uralkodnak, a száraz gyepi fajok pedig hiányoznak vagy alárendeltek. (Ezek felé azonban a félszáraz irtásrétek folyamatos átmeneteket képeznek, elsősorban meszes alapkőzeten, ezért az elkülönítésük sokszor nem könnyű.)
Felismerhetőség: Műholdfotón a táji környezet alapján ugyan valószínűsíthető a jelenléte, de nem különíthető el a xerofil gyepektől. Terepen azonban viszonylag könnyen felismerhető.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Az ide tartozó állományok természetességének megítélésében legfontosabb a fajösszetétel, a fajgazdagság és a fiziognómiai struktúra. A fajösszetétel szempontjából lényeges, hogy a természetesebb foltokban magas a kétszikűek aránya, ezek közül sok az erdei és erdőssztyep faj, a pázsitfüvek közül pedig a széleslevelű mezofil fajok mellett jelen vannak – bár többnyire csak alárendelt szerepben – xerofil sztyepréti fajok. A degradálódás során a kétszikűek aránya csökken, eltűnnek az erdei-erdőssztyep elemek, zavarástűrő fajok lépnek fel. Szintén a leromlást jelzi a mezofil/xerofil pázsitfű-arány csökkenése, vagyis az állományok sztyepesedése, de egyes széleslevelű füvek tömegessé válása ugyancsak a degradálódás ismérve. A fajgazdagság a természetes állományokban nagy: egy 4 m2-es kvadrátban 30-40 közötti, esetenként 40-50 is lehet. A pázsitfűfajok száma egy 4 m2-es kvadrátban gyakran tíznél is több, és köztük széleslevelűek és keskenylevelűek egyaránt előfordulnak. A degradálódás során a ritkább fajok gyorsan kiesnek, a fajszám jelentősen csökken. A fiziognómiai struktúra a természetes állományokban összetett: az állományalkotó széleslevelű pázsitfű sűrű gyepje alatt kisebb termetű vagy tőlevélrózsás kétszikűek, xerofil füvek kisebb csomói élnek, benne közepes termetű kétszikűek tarka mozaikja figyelhető meg, míg a legmagasabb (50-100 cm-es), ritkás szintet magas termetű kórók, virágzatok alkotják. A leromlás során ez a sokszínűség fokozatosan eltűnik, a domináns faj alapmátrixa válik meghatározóvá. Szélsőséges szárazodás során a sűrű gyep kiritkul, esetleg felnyílik. A leromlás jele a nagyfokú (60-70%-os vagy még fokozottabb) cserjésedés is. A mintázat a természetes állományokban lehet foltos, ahol a foltokat a klonális domináns fajok polikormonjai hozzák létre, de azokon belül a többi faj általában jól összekevert.
A xeromezofil jelleget erdős, hegyvidéki tájban az erdőirtások után a napfényes-félárnyékos helyek biztosítják, és általában szükség van az állomány használatára (extenzív legeltetésére, kaszálására) a cserjésedés-erdősödés megakadályozása érdekében. Dombvidéki, alföldperemi helyzetben a legeltetés csak még mérsékeltebb lehet, különben a taposás és legelés a gyepszerkezet és a fajkészlet átalakulásához, meredek lejtőkön a talaj eróziójához, végső soron az állomány sztyepesedéséhez vezet. Szárazabb alföldi körülmények között a leromlás (és a végső eltűnés) veszélye nagy (bár a laposok egykori mocsár- és láprétjeinek kiszáradása során kialakulásukra is lehetőség nyílik). Alföldön és dombvidéken a természetesebb foltok többnyire (de nem feltétlenül) erdőssztyep-mozaik fragmentumokban figyelhetők meg.
Mivel az ide tartozó xeromezofil gyepek kialakulása leggyakrabban erdőirtásokhoz kapcsolódik, az állományok szukcesszionálisan nem stabilak, leromlásuk könnyen bekövetkezik, érzékenyek a környezeti feltételek megváltozására. Az erdőssztyep területeken, délies kitettségű, meredek lejtőkön a legkritikusabb a termőhely szárazodása, és minden olyan tényező, ami közvetlenül vagy közvetetten szárazodást okoz (pl. égetés, taposás, talajerózió). Elsősorban az erdőzónában, illetve a vastagabb termőrétegű talajokon pedig a cserjésedés és erdősödés, végső soron a teljes beárnyékolás a xerofil, fénykedvelő fajok eltűnéséhez vezet. A kényes "egyensúly" feltétele tehát: mind a mezofil, mind a xerofil fajok, illetve az erdei, az erdőssztyep és a sztyepréti elemek életfeltételei adottak legyenek.
5-ös: Többszintű, fajgazdag, zárt gyepek, sok színező elemmel, ritkább erdőssztyep, erdei és sztyepréti fajokkal. Állományalkotó a Brachypodium pinnatum, de kis csomókban jelen van pl. a Festuca rupicola, illetve sok más fű.
5-ös: Mezofil erdők Bromus erectus dominálta irtásrétjei, sok mezofil pázsitfűfajjal. Fajgazdag, strukturált gyepek.
4-es: Az állományalkotó fű (a Brachypodium pinnatum vagy a Bromus erectus) erősen elszaporodott (de még nem egyeduralkodó), némileg csökkent a fajszám, egyszerűsödött a gyep.
4-es: A nem megfelelő kezelés miatt csökken a fajkészlet, de a jellegzetes erdei vagy erdőssztyep elemek jelen vannak.
4-es: Jellemző, de nem egyeduralkodó sem a Brachypodium, sem a Bromus erectus, hanem egymással, vagy más pázsitfüvekkel (pl. Stipa-fajok, Chrysopogon gryllus, Festuca rupicola) együtt alkotják a gyep kissé ritkásabbnak tűnő, de egyébként teljesen zárt alapmátrixát. Jellemzőbbé váltak a xerofil elemek, de erdei és/vagy erdőssztyep fajok többen is jelen vannak.
4-es: Fajgazdag, strukturált gyepek, de a fák és a cserjék aránya már eléri az 50-60%-ot.
4-es: Polikormonképző fajok nagyobb foltjaival jellemezhető (ún. szegélyesedett) állományok, amelyekben a fajszám nagy, és a ritkább fajok is jelen vannak.
3-as: Intenzív legeltetés miatt, vagy más okoknál fogva az állomány sztyepesedik: a xerofil, keskenylevelű pázsitfüvek válnak dominánssá (de még jelen vannak a széleslevelűek is), az erdőssztyep fajok aránya kicsi.
3-as: Általában a rendszeres kezelés (pl. kaszálás) elmaradása miatt átalakult gyepek, eluralkodtak egyes sarjtelepképző fajok, a fajszám lecsökkent.
3-as: Cserjésedésnek indult állományok, ahol a gyep aránya 15-30%, és a gyep szerkezete egyszerűsödött, a fajkészlet csökkent.
3-as: A zavarástűrő mezofil fajokat nagyobb arányban befogadó, sztyeprét elemekben szegény állományok.
3-as: Agropyron intermedium (Elymus hispidus) uralta sztyepesedett gyep, amelyben még mezofil füvek és egyes erdőssztyep fajok is megtalálhatók.
3-as: Bromus erectus által dominált, elszegényedett fajkészletű állományok, néhány erdei vagy erdőssztyep fajjal.
2-es: Túllegeltetett állományok, Brachypodium csak szálanként, legfeljebb egy-két erdőssztyep faj (de nem a Festuca pseudovina, a Bothriochloa ischaemum, vagy a Stipa capillata a tömeges, mert akkor már [H5a] vagy [OC] lenne).
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): A regenerációs potenciál ott a legnagyobb, ahol a makro-, a mezo-, de legalább a mikroklíma mind a xerofil, mind a mezofil fajok együttes jelenlétét lehetővé teszi, és a "vegyes" fajkészlet a közelben rendelkezésre áll. Erdőzónában mezofil erdők irtásai helyén csak valamilyen kezelés biztosíthatja a fennmaradását, de ha a legelés vagy kaszálás rendszeres, ám nem intenzív, akkor az állományok léte és regenerációja biztosított. Erdőzónában az exponáltabb, vékonyabb termőrétegű, némileg sziklás talajokon a regeneráció általában jó, a részleges árnyékolás segítheti a fennmaradást, kezelésre többnyire nincs szükség. Erdőssztyep-zónában, szárazabb alföldi körülmények között a regeneráció lehetősége a termőhely száraz voltával fordított arányban áll; meredekebb lejtőkön bármiféle kezelés a regenerációt teljesen megakadályozhatja.
A belső dinamikák általában gyorsak, 5-10 év alatt az állomány teljesen átalakulhat: jelentősen becserjésedhet vagy éppen ellenkezőleg felnyílhat és sztyepesedhet. Ugyanakkor a regeneráció is viszonylag gyors lehet, ha a megfelelő körülmények rendelkezésre állnak, pl. az egykori intenzív legeltetéssel felhagynak. A regenerációs potenciál általában erdőssztyep tájban a legerősebb, mert itt az erdei, az erdőssztyep és a sztyepréti fajok is általában rendelkezésre állnak, és a mezo- vagy mikroklimatikus feltételek is adottak. A fás-erdős foltok széléről lehetőség van a gyepek kiterjedésére, rossz körülmények esetén pedig ide húzódhatnak vissza. A táji környezet ebben az esetben tehát nem csak fajkészletével, hanem struktúrájával is elősegítheti a regenerációt. A fajkészlet csökkenésével a regeneráció jelentős mértékben csökken, egy-két polikormonképző faj egyeduralkodóvá válhat. Ezek a fajok (pl. a Bromus erectus, a Brachypodium pinnatum) bár egyes esetben könnyen elterjedhetnek, de az így regenerálódó gyep csak 3-as természetességű lesz.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: Ha nagy a fajgazdagság, a közelben is vannak hasonló állományok, megfelelő a kezelés (pl. rendszeres extenzív kaszálás, extenzív legeltetés, vagy egyik sem; ráadásul ez típusonként és lokalitásonként eltérhet). Ha nincsenek a közelben inváziós fafajok.
Közepes: Ha a használat nem optimális, de kielégítő, és a
gyep kiterjedése 30-
Kicsi: Ha a használat nem megfelelő, a gyep kiterjedése
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó: Ha a mikroklíma relatíve kiegyenlített, nem túl száraz, és a szomszédos foltból lehetőség van a legtöbb jellemző növény bevándorlására, illetve valamilyen extenzív kezelés (pl. legeltetés) a becserjésedést, beerdősödést adott esetben gátolja. Ha nincsenek a közelben inváziós fafajok.
Közepes: Ha a környéken a rendelkezésre álló fajkészlet korlátozott, a területhasználat segítő, de nem optimális. Ha a közelben inváziós fafajok vannak.
Kicsi: Ha a mikroklíma túl száraz, vagy ha a talaj erodálódik, vagy ha a terület könnyen becserjésedik.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:
Jó: Erdős tájban a szomszédos foltból lehetőség van a legtöbb jellemző növény bevándorlására, és valamilyen extenzív kezelés (pl. legeltetés) a becserjésedést, beerdősödést gátolja.
Közepes: Ha a környéken a rendelkezésre álló fajkészlet korlátozott, a területhasználat segítő, de nem optimális, erdős tájban.
Kicsi: Ha a mikroklíma túl száraz, vagy ha a talaj erodálódik, vagy ha a terület könnyen becserjésedik, elsősorban alföldi körülmények között.
Érdemes felírni: Rövid leírás azon állományokról vagy legalább egy részükről, ahol a domináns fű nem a Brachypodium pinnatum vagy a Bromus erectus.
FG [HA] [+KA, BJ]