ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

Kézirat, Vácrátót 2003

H5a – Kötött talajú sztyeprétek (lösz, agyag, nem köves lejtőhordalék, tufák)

Írta: Molnár Zsolt, Varga Zoltán (1997) és Horváth András (2003)

Kiegészítette: Illyés Eszter, Bartha Sándor, Kun András, Bölöni János, Bagi István, Molnár Zsolt

Definíció: Elsősorban az alföldi és hegylábi lösz, valamint a homokot kivéve minden nem kemény alapkőzeten kialakult, humuszban általában gazdag talajokon élő zárt szárazgyepek. Domináns fűfajuk legtöbbször a Festuca rupicola, gyakran a Bromus inermis, Agropyron intermedium (Elymus hispidus), Stipa-fajok és a Bothriochloa ischaemum. Rögzítendő minimális kiterjedés: 5-10 négyzetméter. Az idegenhonos (többnyire inváziós) fajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50%.

Termőhely: Az Alföldön és annak peremein, főleg a típusos és ártéri lösz, vagy egyéb puha alapkőzeten kialakult mészlepedékes csernozjom, réti csernozjom, vagy degradált csernozjom talajokon élnek. Esetenként (pl. az Illancs peremén) lösszel kevert homok az alapkőzet. Löszhátságokba mélyedő völgyek, völgyrendszerek lejtőin, szikes puszták magasabb padkáin, löszhátain, mezsgyéken, kunhalmokon, löszpartok lankásabb lejtőin tenyésznek. Relatíve meredek (20-40°-os) völgyoldalak esetén inkább a délies és nyugatias kitettséget preferálják (északias lejtőkön gyakran a [p] váltja fel). Hegylábi, hegy- és domboldali előfordulásaik általában kőzethatású (humuszkarbonát, ranker) vagy barna erdőtalajokra (csernozjom-, karbonátmaradványos- és csonka barna erdőtalaj) esnek. Ekkor többnyire délies kitettségű, meredek oldalakban vagy azok alján találhatóak. A talaj sziklákat, kőtörmeléket nem tartalmaz (ill. kivételesen kevés törmelék lehet benne). A talaj humusztartalma a felső rétegben legalább néhány %, a löszplatókon és kevésbé meredek lejtőkön a zártabb vegetáció alatt akár kétszer-háromszor több, mint a meredekebb völgyoldalak felnyíló növényzetű, erodálódó felszíne alatt. Ha az erózió jelentős, akkor a sztyeprét fajokban elszegényedik, degradálódik.

Állománykép: A legszebb állományok zárt, többszintű, fajgazdag, kétszikűekben is bővelkedő gyepek. A talajfelszínre indás, elterülő, tőlevélrózsás növények fekszenek (kakukkfű, kései pitypang), föléjük a különféle pázsitfüvek, valamint kutyatej, peremizs, zsálya, csüdfű, stb. fajok nőnek, a virágzatok és egyes fészkesek (pl. imola), ernyősök (pl. gurgolya) pedig a legfelső, akár 1 m magas szintben helyezkednek el. Meredekebb lejtőkön, délies expozícióban, erősödő legeltetés hatására azonban a gyep strukturáltsága, összborítása, fajszáma csökken. Egy-két pázsitfű válik uralkodóvá, csökken a kétszikűek aránya. Tiszántúli állományai általában egyszerűbb szerkezetűek, alacsonyabbak, fajszegényebbek, míg a hegylábak, dombvidékek felé az erdőssztyep és erdei, valamint a kollin-montán fajok száma nő.

Jellemző fajok: Állományalkotó pázsitfű lehet a Festuca rupicola, Bromus inermis, Bothriochloa ischaemum, Stipa capillata, melyekhez társulhat az Elymus hispidus, Koeleria cristata, Stipa joannis (S. pennata), S. pulcherrima, Carex humilis, Brachypodium pinnatum, Chrysopogon gryllus, Helictotrichon (Avenula) spp., Poa angustifolia. A természetesebb állományokban e füvek együttesen is jelen lehetnek, a zavartabb gyepekben egynek vagy kettőnek a dominanciája nő meg. A kétszikűek közül jellemző a Salvia pratensis, S. nemorosa, S. austriaca, Euphorbia pannonica (E. glareosa), Viola ambigua, Dianthus collinus, Taraxacum serotinum, Ajuga laxmanni, Chamaecytisus austriacus, Thalictrum minus, Teucrium chamaedrys, Centaurea sadleriana, Fragaria viridis, Astragalus onobrychis, Astragalus austriacus, Ranunculus polyanthemos, Plantago media, Adonis vernalis, Galium verum, Galium glaucum, Filipendula vulgaris, Dorycnium spp., az egyszikűek közül pl. a Carex carophyllea, Iris pumila. Erősödő zavarás hatására egyre gyakoribbá válik a Falcaria vulgaris, Eryngium campestre, Ononis spinosa, Agrimonia eupatoria, nagy polikormonokat képez a Salvia nemorosa.

A Tiszántúlon fordul elő az Anchusa (Cynoglottis) barrelieri, Adonis x hybrida (A. transsylvanica), és esetenként a Salvia nutans. Főleg a hegylábi és mezőföldi állományokban jellemző az Allium paniculatum, Linum hirsutum, Inula oculus-christi, Inula hirta, Inula ensifolia, Silene longiflora (S. bupleuroides), Jurinea mollis, Aster amellus, ritkábban a Serratula radiata, Crambe tataria, Nepeta parviflora. Az erdei-erdőssztyep fajok közül megjelenik pl. a Phlomis tuberosa, Nepeta pannonica (N. nuda), Inula germanica.

Vegetációs és táji környezet: Általában szántóföldek közé ékelődnek fragmentált reliktum állományai, amelyek a Mezőföldön leginkább völgyrendszerekben, a hegylábakon, a hegyekhez esetleg csak lazán kapcsolódó domboldalakon, a Tiszántúlon kunhalmokon, mezsgyéken maradhattak meg. A Tiszántúlon jellemző a szikespusztai környezet, melyben a kissé magasabbra kiemelt, talajvízhatás által már nem érintett, nem sós feltalajú hátakon, padkákon élnek. Dombvidéki, hegylábi tájban gyakran kiskertek, gyümölcsösök fogják közre állományait. Lösz erdőssztyep mozaikok mára már nagyon kis kiterjedésű foltokra zsugorodtak össze, ennek tagjai a löszgyepek mellett xeromezofil gyepfoltok [p], sztyepcserjések [M6] és lösztölgyesek [M2] lehetnek.

Alegységek, ide tartozó típusok:

1. Társulástanilag a löszpusztagyep (Salvio-Festucetum rupicolae) tartozik ide, amelynek három variánsát különböztetjük meg: tiszántúli (tibiscense), a Mezőföldön, Gödöllői-dombvidéken, Budai-hegységben tenyésző pannonicum, valamint a submatricum, amely az Északi-középhegység hegylábi régiójában él.

2. A domb- és hegyvidékek irányában az állományokban egyre nő az erdei és erdőssztyep elemek aránya (ld. fentebb), a hegylábakon pedig a társulás jellemző tagjaként számos hegyvidéki faj említhető [pl. Pulsatilla pratensis subsp. zimmermannii (P. montana), Chamaecytisus albus, Sieglingia (Danthonia) alpina, Centaurea triumfetti].

3. Ebbe a típusba tartoznak a hegylábak olyan szárazgyepjei is, amelyek kötött (de nem köves, sziklás) alapkőzeten élnek, és amelyeket a Festuca rupicola, F. valesiaca, Elymus hispidus, Bromus inermis, Bothriochloa ishaemum, Stipa capillata, (ritkábban S. pulcherrima, S. joannis (S. pennata) dominálja. Az állományok legtöbbje egykor vagy még jelenleg is legeltetett, illetve régen felhagyott szőlő, gyümölcsös helyén kialakult gyep. Társulástani besorolásuk sokszor nehézségekbe ütközik.

4. A lejtő meredekségétől függően zártabb és nyíltabb (egyben szárazabb) változatai különböztethetők meg. A zártabbakban főleg a Festuca rupicola uralkodik, a meredekebb lejtőkön átveszi helyét a Stipa capillata, Chrysopogon gryllus, Elymus hispidus, Bothriochloa ischaemum. A Bromus inermis is főleg a szárazabb változatokban van jelen.

5. A további tipizálás a löszgyep leromlásával kapcsolatos, az így létrejövő típusok elvileg mindegyik variánson belül kialakulhatnak, felsorolásuk és rövid jellemzésük a természetesség alatt található.

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

1. Az alföldi hordalékkúpok, laza öntéstalajok homoki sztyeprétjei ([H5b]: Astragalo-Festucetum rupicolae), amely egyébként fajkészletében és fiziognómiájában nagy hasonlóságot mutat. A homoki sztyeprétekből azonban hiányzik pl. az Euphorbia pannonica (E. glareosa), Viola ambigua, Phlomis tuberosa, Taraxacum serotinum, jelen lehetnek viszont homokpusztai fajok (Iris arenaria, Dianthus serotinus, stb.). A kettő közötti átmenet lehetséges (pl. az Illancs peremén).

2. A Középhegység lejtőssztyeprétjei [pa] felé is fokozatos lehet az átmenet, de azok tipikus állományaiban jellemzőbbek a hegyvidéki fajok (pl. árvalányhajak: Stipa pulcherrima, S. dasyphylla, S. tirsa), és az alapkőzet is kemény. A talajban és a felszínen is több-kevesebb kőzettörmeléket találni.

3. A félszáraz gyepek [p] is mutatnak átmenetet a löszgyepek felé, de azok a löszlejtők északias oldalán tenyésznek, általában több bennük az erdőssztyep elem, jellemzőbbek a széleslevelű pázsitfüvek, domináns pl. a Brachypodium pinnatum, Bromus erectus.

4. Azok a degradált gyepek, amelyek eredete kérdéses, tehát nem bizonyítható löszgyepből való származásuk, vagy pedig igen erősen gyomossá, szélsőségesen leromlottá váltak [OC].

5. A cickórós füves puszta (Achilleo-Festucetum pseudovinae) az [F1b]-hez sorolandó (azonban nagyobb kiterjedésű állományain belül előfordulhatnak löszgyep foltok!).

6. Az erdei klímában, erdőirtásokat követően kialakuló gyepek többnyire xeromezofil jellegűek, ezért nem ide, hanem a [p]-hez tartoznak.

7. Azok a nagyon fiatal parlagok, amelyeken még nem a fentebb felsorolt fajok dominálnak, az [OC]-be tartoznak.

8. A Calamagrostis epigeios uralta fajszegény száraz gyepek, felhagyott gyümölcsösök szintén az [OC]-hez sorolandók.

Felismerhetőség: Űrfotón szántóföldi környezetben, vagy erdős tájban viszonylag jól elkülönül, de pusztán színe alapján nem mindig azonosítható be (azonos színűek lehetnek a mezofil rétek, a [pa], a [p], az [OC], stb].). Terepen, alföldi és hegylábi tájban viszonylag jól felismerhető, leromlottabb változatainak besorolása okozhat gondot. A [H5b]-től és a [pa]-tól való elkülönítésében segíthet az alapkőzet vizsgálata.

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Az erdőssztyep átmeneti biom egyik gyep komponense. Egykor széles elterjedésű volt, ma gyakran csak kis maradványfoltok formájában létezik. Állományaik számos esetben másodlagosak, de többszáz évesek. Az eredeti helyét jórészt felszántották és a gyep a szomszédos völgyek meredek oldalain kiirtott erdők helyén regenerálódott. Cönológiai szervezettségét tekintve az egyik legfejlettebb, legkülönlegesebb hazai növényközösség. Szerkezetét hosszabb távon valószínűleg a különféle enyhe zavarások (tűz, legeltetés) és a klímatikus fluktuációk (csapadékos, aszályos időszakok váltakozásai) tartják fenn. Ezek pontos szerepéről azonban adataink hiányosak. A leginkább veszélyeztetett élőhelyek közé tartozik, mivel területe lecsökkent, a környező stabilizáló hatású erdő komponens a legtöbb helyen hiányzik, egykori csernozjom talaja erodálódott, a szomszédos nagyüzemi szántóföldek, ültetett akácosok veszélyeztetik.

Fennmaradása, koordináltsága, gazdagsága szakmánk egyik legnagyobb, mindmáig megoldatlan rejtélye. Természetvédelmi értéke ellenére védelme nem megoldott, sürgető feladat. A nagyüzemi, intenzív mezőgazdasági művelés táji kontextusait az utóbbi 40 évben erősen lerontotta. Ezt tetézték a 70-es, 80-as évek túllegeltetései, majd az utóbbi 10 évben a legeltetés tömeges felhagyása.

Optimális kifejlődése esetén kétszikűekben gazdag vertikálisan tagolt magas gyepet alkot, horizontálisan homogén, állományai jól ismétlődnek (jól koordinált). Gyepjében a fajsűrűség nagy. Kisebb zavarásokra a dominanciaviszonyok kisebb átrendeződésével reagál a gyep, miközben a lokális propagulumkészletet megőrzi, és ezért gyorsan, sikeresen regenerálódik. Az erősebb zavarás részben a helyi propagulumkészletet szegényíti, részben a termőhelyet rontja (taposás, erózió, eutrofizáció). A talaj (és a talajban élő közösségek) enyhébb sérüléseinek módjáról, következményeiről, a talaj geneziséről, regenerációjáról szinte semmit sem tudunk. A zavarások teljes felhagyása a cserjésedés felé mozdítja el a gyepet. Az optimálisnál kisebb, ill. nagyobb zavarás egyaránt segítheti az inváziós fajok megtelepedését.

5-ös: A Festuca rupicola és több más fű együtt jelen van, sok a kétszikű, zárt és strukturált a gyep, az egyes löszgyep-variánsokra jellemző ritkább fajok (ld. fentebb), és erdőssztyep-elemek is jelen vannak.

5-ös: Magas, vertikálisan tagolt, széles levelű mezofil kétszikűekben (pl. Filipendula, Salvia, Centeurea, Thalictrum, Betonica) gazdag gyepek, amelynek alsóbb szintjeiben az alacsonyabb termetű, xerofil, jól sarjadzó fajok (pl. Potentilla, Hieracium, Thymus, Veronica, Bothriochloa ischaemum) is jelen vannak. Enyhén legeltetett, esetenként égetett.

4-es: Bromus inermis-es, Elymus hispidus-os, illetőleg Bothriochloa-Stipa-s gyepek, amelyekben a Festuca rupicola alárendelt szerepben van jelen, de jellemző löszgyep és sztyeprét fajok [pl. Silene longiflora (S. bupleuroides) Taraxacum serotinum, Chamaecytisus austriacus, Inula spp., Veronica prostrata, Echium russicum (E. maculatum), stb.] nagy számban előfordulnak.

4-es: Stipa capillata vagy Chrysopogon gryllus dominálta relatíve fajgazdag gyepek, sztyeprét fajokkal (Inula spp., Jurinea mollis, Astragalus dasyanthus, A. excapus, stb.).

4-es: Festuca rupicola által dominált, fajgazdag, de jellegzetesebb löszgyep elemekben és erdőssztyep fajokban relatíve szegényebb gyepek. A cserjésedésnek a pozitív hatása dominál (közelében fajgazdagabb foltok alakulnak ki, a széleslevelű kétszikűekben felszaporodásával). Calamagrostis foltok, ha vannak, 20% alatt.

3-as: Bromus inermis, Stipa capillata dominálta, polikormonos, egyszerű szerkezetű gyepek.

3-as: Festuca rupicola az állományalkotó, a gyep kevésbé strukturált, kissé-közepesen gyomos, de löszgyep-sztyeprét fajok – ugyan korlátozott számban – még jelen vannak.

3-as: Löszvölgy peremek, erodáltabb lejtők (de nem szakadópartok) felnyíló gyepei, Agropyron pectinatum (A. pectiniforme)-al, Salvia nemorosa-val, Stipa capillata-val és legalább néhány sztyeprét fajjal.

3-as: Olyan Festuca pseudovina gyepek, amelyekben még jellegzetes löszgyep elemek, ha kis számban is jelen vannak. Calamagrostis foltok kiterjedőben (20% felett). (Ha több, nagytermetű cserje, az már más élőhely.) Az inváziós fajok összborítása nem haladja meg a 25%-ot.

2-es: A nem szélsőségesen gyomos löszlegelők (Cynodonti-Poëtum angustifoliae, Trifolio fragifero-Cynodontetum).

2-es: Erősen legelt Festuca pseudovina gyepek, amelyekben még van néhány érdekesebb faj.

2-es: Erősen erodált löszlejtők fajszegény Bothriochloa ischaemum gyepjei, amelyek löszlejtők leromlásával jöttek létre, és egy-két jellegzetesebb sztyeprét-elem még jelen van.

2-es: Olyan jellegtelen – de [H5a] eredetű – állományok, amelyekben az idegenhonos invádorok maximális részaránya 50%.

Regenerácós potenciál (dinamikus természetesség):A [H5a] gyepeket optimális esetben, tehát természetes zavarási rezsim mellett is a folyamatos helyi megújulás, alkalmazkodás, hibajavítás, a gazdag és gyors helyettesítési dinamikák jellemzik. A leromlás során ezek a természetes belső hibajavító folyamatok szegényednek, sérülnek vagy gátlódnak. Leggyakrabban a propagulum utánpótlás gátlódik, máskor a termőhely vagy annak környezete sérül. A túlzott zavarás mellett a szükséges zavarás (enyhe legelés) elmaradása is káros.

Regenerácós potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

Jó: 5-ös és 4-es természetességű gyepben, vagy 3-as természetességű kisebb (500 m2-nél nem nagyobb) foltban, ami 4-es vagy jobb gyepben van.

Közepes: 3-as természetességű gyepben, propagulum források megléte esetén, 2-es természetességű gyepfoltban ha kiterjedése 100 m²-nél nem nagyobb, ha a zavarás nem volt tartós és vannak propagulumforrások a közelben.

Kicsi: 3-as természetességű gyepben, ha nincs a javuláshoz szükséges propagulumforrás, 2-es természetességű vagy [OC] gyepben, ha tartós és a termőhelyet is lerontó volt a zavarás.

Kicsi: Tömeges akác, ezüstfa, bálványfa invázió esetén.

Kicsi: Nedvesebb mikroklímában, erdő vagy cserjés közelében, tartós szervesanyag akkumuláció esetén, ilyenkor Calamagrostis szaporodhat fel, vagy más élőhely irányába megy el a regeneráció ([p] vagy cserjésedés).

Regenerácós potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:

Jó: [p] élőhelyén, ha az szárazodik, túllegeltetik, és a [H5a] propagulumok közvetlenül az állományon belül rendelkezésre állnak.

Közepes: [p] élőhelyén, ha az szárazodik, túllegeltetik, és a [H5a] propagulumok a szomszédságban rendelkezésre állnak.

Kicsi: [p] élőhelyén, ha az szárazodik, túllegeltetik, és a [H5a] propagulumok nem állnak közvetlenül rendelkezésre, de 500 m-en belül van [H5a] élőhely.

Regenerácós potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos parlagon, vagy felhagyott szőlőben, gyümölcsösben:

Jó: Ritka eset, nedvesebb mikroklímában, erdőfoltokkal tarkított tájban. Ha van közvetlenül szomszédos [H5a] gyep, vagy ezzel rokon mezsgye, vagy erdei-, erdőszéli gyepfolt, akkor 5-15 évvel a felhagyás után már 3-as természetességű gyep regenerálódhat.

Közepes: Nedvesebb mikroklímában, ha nincs szomszédos propagulumforrás, de 500m-en belül még előfordul. Ekkor 15-30 évvel a felhagyás után 3-as természetességű gyep regenerálódhat. Enyhe legeltetés vagy kaszálás ezt gyorsíthatja, Calamagrostis felszaporodás vagy cserjésedés, akác, bálványfa, ezüstfa invázió gátolhatja.

Közepes: Gyakori eset hegylábon, dombvidéken, erdőtlenebb, szárazabb (mikro-)klímában, szántóföldek között. Ha van közvetlenül szomszédos [H5a] gyep, vagy ezzel rokon mezsgye, vagy erdőszéli gyepfolt, akkor 15-30 évvel a felhagyás után 3-as természetességű gyep regenerálódhat. Bothriochloa ishaemum felszaporodás vagy cserjésedés, részleges ezüstfa, akác, bálványfa invázió a folyamatot lassíthatja

Kicsi: Bárhol, ahol a propagulum forrás 500 m-nél távolabbi, vagy szárazabb térségekben 500 m-en belüli propagulumforrásnál is.

Kicsi: Bárhol, ahol a túlzott zavarás (pl. túllegeltetés, taposás), a leromlott (eródálódott vagy eutrofizálódott) előhely, vagy cserjésedés, idegenhonos faj inváziója a regeneráció normális lefolyását gátolja.

Érdemes felírni: Kritikusabb helyzetben az alapkőzet feljegyzése, vagy éppen utalás arra, hogy ez kérdéses.

MZs, VZ [HA] [+IE, BS, KA, BJ, BI, MZs]