ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
H5b – Homoki sztyeprétek
Írta:
Molnár Zsolt, Varga Zoltán (1997) és Kun András (2003)
Kiegészítette:
Bölöni János, Molnár Zsolt, Horváth András
Definíció: Az alföldeken,
homok alapkőzeten kialakult, humuszban gazdag talajok zárt szárazgyepjei.
A gyepszint minimális záródása 50%. Rögzítendő legkisebb kiterjedésük
Termőhely, elhelyezkedés: Az alföldi homokhátságok, folyóvölgyek hordalékkúpjainak homoksztyeprétjei. Az alapkőzet általában kolloidokban gazdag homok, ez lehet lösszel, vagy agyaggal való keveredés és / vagy egykori erdőborítás következménye. A kolloid tartalom az előfeltétele a viszonylag stabil humuszanyagok képződésének és felhalmozódásának. Talajuk humuszos homoktalaj, amely nem ritkán csernozjom jellegű. A homoki sztyeprétek kialakulásához a talajtani adottságok mellett nagyban hozzájárult a klíma is. A Nagyalföld közepén a kontinentális klímájú évek gyakorisága eléri a 40%-ot. A Duna-Tisza közének központi régiójában ezért a mai homoki sztyeprétek töredékesebbé, sztyepréti fajokban szegényebbé válnak, mint a szegélyeken, illetve egyre inkább kötődnek az árnyaláshoz, vagy a mélyebb fekvés (buckaoldal, buckaköz) nyújtotta kedvezőbb vízellátottsághoz. A talajvízszint csökkenésével az igényesebb sztyepréti fajok lejjebb húzódnak és benépesítik az egykori buckaközi vizes gyepek kiszáradt, de még humuszos talaját. Ezért a homoki sztyeprétekhez vontuk a buckaközi szárazgyepeket és ide vesszük a buckaközök mai cinegefüzeseit is.
Jó tápanyag-szolgáltató talajaik miatt a sík vidékeken szinte mindenütt beszántották állományaikat. Csak töredékes formában, kisebb foltokban maradtak fenn, részben degradált és sokszor másodlagos állapotban.
Állománykép: Fiziognómiájukra jellemző, hogy természetes állapotukban összetett, a degradáció hatására leegyszerűsödik. A fő szerkezetképző általában egy csomós fű, ritkábban sás, amelyek ritkás mozaikjában szálas füvek és alacsony évelők fordulnak elő. Kétszikűekben meglehetősen gazdagok, fajdiverzitásuk magas. Általában ősiek, de sok a többé-kevésbé másodlagos állomány, melyek egykori pusztai tölgyesek, illetve kiszáradó rétek helyén alakultak ki vagy háborgatott termőhelyen regenerálódtak. Az erdei, réti és gyomfajok jelenléte, a karakterfajok mennyisége és a polikormonos struktúra azonban legtöbbször elárulja az állomány származását.
Alegységek, ide tartozó típusok és jellemző fajaik:
1. Homoki sztyeprétek: A Duna-Tisza közén, a Kisalföldön, a Duna-völgyében és a Középhegység homokkal kibélelt medencéiben az Astragalo austriacae-Festucetum rupicolae található, a Nyírségben a Pulsatillo hungaricae- Festucetum rupicolae fordul elő. Domináns fajaik: Festuca wagneri (alacsonyabb humusztartalomnál), F. rupicola, Chrysopogon gryllus, Stipa capillata, Poa angustifolia, ritkán a Carex humilis. A nyitottabb, szárazabb állományokban sok lehet a Stipa borysthenica, esetenként nem ritka a Koeleria cristata és Festuca vaginata. Zavarást jelez a Bothriochloa ischaemum, Calamagrostis epigeios és Cynodon dactylon felszaporodása. Gyakoribb kétszikűek: Veronica spicata (Pseudolysimachion spicatum), Potentilla arenaria, Dianthus pontederae (D. giganteiformis subsp.), Silene otites, Salvia pratensis, Filipendula vulgaris,Plantago media, Erysimum diffusum, Asperula cynanchica, Teucrium chamaedrys, Galium verum, Iris humilis, Achillea pannonica, jellemző, de ritkább fajok: Achillea ochroleuca, Trifolium montanum, Peucedanum arenarium, Colchicum arenarium, Iris variegata, Anthericum liliago, Astragalus dasyanthus, A. excapus, A. asper, Adonis vernalis. A nyírségi állományok közül a mérsékelten meszes, löszös homok sztyeprétjei gazdagabbak. A tipikus mészszegény nyírségi homok fajszegényebb. Utóbbi értékes, kontinentális reliktuma (dél-szibériai flóraelem) a Veronica pallens (Pseudolysimachion incanum). Csak a nyírségi gyepekben: Pulsatilla pratensis subsp. hungarica, P. patens, Iris aphylla subsp. hungarica. A homokpuszták tölgyeseinek helyén kialakult, illetve az erdőmaradványok tisztásain található sztyeprétek gyakran feltűnően fajgazdagok. Ilyen helyeken az erdőszegélyből kihúzódhat a Trifolium alpestre, Senecio (Tephroseris) integrifolius, Geranium sanguineum, Anemone sylvestris.
A nagyobb kiterjedésű buckaközökben, lápréti, vagy szikes környezetben, kis magasságú homokhátakon is megjelenik. Ezeken a helyeken jellemző fajai lehetnek: Carex flacca, Anacamtis pyramidalis, Hypochoeris maculata, Polygala comosa.
4. Az egész Alföldre jellemző, hogy a homok és a lösz területenként különböző mértékben keveredik. Ezért javasoljuk, hogy minden [H5a] és [H5b] állomány esetében vizsgáljuk meg az alapkőzetet – vakondtúrásban, lövészgödörben, megkapart talajfelszínen. [H5b]-be a homok és a kissé löszös homoki termőhelyek gyepjei vonandók.
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. Nem tartoznak ide azok a kiszáradó láprétekből fejlődő gyepek, amelyekben széleslevelű fajok – főként a Brachypodium pinnatum – dominálnak, illetőleg amelyekben sok a réti faj. Ezeket [p]-hez kell vonni.
2. Nem tartoznak ide a homoki, illetve egyéb pusztai tölgyesek tisztásain található, erdőssztyep- és széleslevelű fajokban gazdag és réti fajokat is tartalmazó gyepek, ezek szintén [p]-hez vonandók.
3. Nem tartoznak ide a homokos lösz alapkőzetű gyepek [H5a].
4. Nem tartoznak ide azok a buckaközi gyepek, amelyekben 50% feletti a kékperje borítása és réti fajok is találhatók benne [D2].
Vegetációs és táji környezet: A homoki sztyeprétek leggyakrabban évelő nyílt homokpusztagyeppel [G1], láp- vagy mocsárrétekkel [D], jellegtelen száraz gyepekkel [OC] együtt fordulnak elő. Megtalálhatóak Homoki borókás-nyárassal [M5], ritkábban Száraz cserjéssel [P2b], vagy Homoki tölgyesekkel [L5, M4] alkotott mozaikban. Szikes környezetben az [F2], illetve [F4] típusokkal, esetleg [B6]-tal is érintkezhetnek.
Felismerhetőség: Terepen nagy biztonsággal azonosítható (de az alapkőzetre figyelni kell), műholdfotóról csak valószínűsíthető.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Korábban a homoki erdősztyep fátlan komponensének egyik jelentős kiterjedésű és változatos képviselője lehetett. Mai állományai túlnyomórészt töredékesek, illetve részben másodlagosan alakultak ki. A természetesség megítélésében ennél a gyeptípusnál is rendkívül fontos a társulásképző fűfaj(ok) jelenléte és azok dominancia-viszonyai. A következő fontos szempont az alárendeltebb fajok élőhelyi karaktere, tömegessége és mintázata. A domináns Festuca wagneri, de a többi dominánsak is jól tűrik az enyhe legeltetést, vagy az évi egyszeri kaszálást. Az égetés csak több éves-évtizedes gyakoriság esetén jelent optimális mértékű zavarást.
A gyep felnyílása esetén időlegesen elgyomosodhat, kisméretű foltokon ez nem okoz tartós károsodást. Az erős zavarás, gyakori égetés nyomán a gyep felszakadozik, a jellemző fajok száma csökken, a zavarást jobban tűrők felszaporodnak. Erős és állandó zavarásra, vagy nagy szárazság következtében egészen üres, zsombékos szerkezetű típusok is kialakulhatnak (ezek fajkészlete a G1-hez is hasonló lehet). Utolsók között tűnik el a domináns Festuca, ekkorra helyét generalista gyepfajok és gyomok veszik át.
5-ös: A természetközeli, fajgazdag, záródó állományok. Kisszámú ilyen létezik, többnyire erdőmaradványok szomszédságában, tisztásain.
4-es: A megnövekedett zavarás, égetés, legeltetés, kaszálás hatására elszegényedett, de az eredeti fajkészletet és foltszerkezetet még őrző élőhelyek. Ide kerülnek a jó állapotú, a regenerációban előrehaladott és fajgazdag másodlagos állományok is.
3-as: Azok az állományok, amelyek túlhasználat miatt elszegényedtek, a dominancia viszonyok lényegesen eltorzultak, kissé gyomosak, a jellemző fajok csak kis számban és borítással vannak jelen. Ide tartoznak a még kevés jellemző fajt tartalmazó regenerálódó, vagy másodlagosan kialakuló állományok is.
2-es: A kizárólag generalista gyepfajokból álló, szétesett szerkezetű, erősen gyomosodó állományok. Ezek gyakran másodlagosak. Az inváziós fajok maximális részaránya 50% lehet.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség):Dinamikai folyamataikról szinte semmit nem tudunk. Az egykori erdők kiirtása után valószínűleg átmenetileg nőhetett a területük, majd a legelők feltörésével minimálisra zsugorodott. A láprétek kiszáradása révén ma újra kiterjedőben vannak, a most létrejövő állományok azonban jelentősen különböznek (mind a fajok dominancia-viszonyait, mind szerkezetüket tekintve) az igen töredékes maradványokban létező zárt homoki lejtő- és platógyepektől. Kimondható tehát, hogy az erős zavarások után többnyire rendkívül lassan és megváltozott formában regenerálódnak. A regeneráció sebességét nagyban meghatározza a propagulum-forrás távolsága. A regenerációnak korlátja lehet a cserjésedés, illetve az a tény, hogy meglehetősen érzékenyek egyes fajok inváziójára (selyemkóró).
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: Ha nincs mélykaszálás, gyakori legeltetés, égetés. Ha a regenerálódó folt mérete nem haladja meg a néhány négyzetmétert.
Közepes: Gyakori legeltetés, égetés esetén.
Kicsi: Erős legeltetés, taposás, gyakori égetés, mélykaszálás esetén.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó: Ilyet nem ismerek.
Közepes: Ilyet nem ismerek.
Kicsi: A nyílt homokpuszta gyeppel mozaikoló erdőfoltok szegélyén – ha a tájban rendelkezésre áll a fajkészlet – kialakulhat, hasonlóképpen a mocsárrétek, láprétek kiszáradó foltjain, nedves gyepek közé ékelt alacsony dombhátakon és a buckaközökben is létrejöhet.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:
Jó: Ilyet nem ismerek.
Közepes: Ilyet nem ismerek.
Kicsi: Humuszanyagokban nem túl szegény talajú homoki szántókra igen lassan kiterjedhet. Ezek az állományok üresek, a ritkásan álló fűcsomók között alig találunk karakterisztikus fajokat (többnyire generalisták és gyomjellegű fajok töltik ki a Festuca wagneri és F. pseudovina csomók közeit).
MZs, VZ [KA] [+BJ, MZS, HA]