ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
J1b – Nyírlápok, nyíres tőzegmohalápok
Írta:
Kevey Balázs (1997) és Ódor Péter, Szurdoki Erzsébet (2003)
Kiegészítette:
Bölöni János, Kun András
Definíció:
Lombkoronaszintjében nyírek által uralt, ligetes láperdők (záródás 40-80%).
Lefolyástalan, pangó vizű medencékben, morotvákban megjelenő kis
kiterjedésű állományok, az év nagy részében a talaj (ill. tőzeg)
felszínéhez közeli, állandó felszín alatti vízborítás jellemzi őket.
Talajuk tőzeg, vagy tőzeges láptalaj, folyamatos tőzegképződéssel.
Aljnövényzetükben jellemzőek a lápi és mocsári növények, uralkodók a
sásfélék, a mohaszint borítása jelentős. Rögzítendő minimális
kiterjedésük kb.
Termőhely:
Lefolyástalan, pangó vizes területeken alakulnak ki, méretük kb. 100 m2-től
néhány hektárig változik. Létrejöhetnek folyóvizekhez kapcsolódó elzárt
morotvákban, holtágakban, pangó-vizes mélyedésekben; valamint víztesttől
független lefolyástalan medencékben is. Jellemző a gyepszint (ill. talaj,
tőzeg) felszínéhez közeli, állandó felszín alatti vízborítás. A vízszint
hóolvadás után ill. csapadékos időszakokban eléri a felszínt, aszályos
időszakban
Állománykép: Alacsony, 8-10 m-es magasságot ritkán meghaladó, ligetes lombszintű, fényben gazdag erdők (40-60%-os záródás). A cserjeszint nem zárt, de borítása jelentős lehet. A lágyszárú szint fejlett, magassásos fiziognómiájú, az edényes növények tövében jelentős borítású mohaszint alakul ki. Egyes állományaikban a lágyszárú borítás kisebb, de a tőzegmohák zárt szőnyeget képezhetnek. A mélyebb fekvésű magassásos vegetáció és a fák töve körül megjelenő szárazabb részek növényzete gyakran szerkezetében eltérő, zsombék-semlyék komplexet alkothat. A különböző állományok uralkodó fajai jelentősen eltérhetnek mind az edényesek esetében, mind a mohaszintben.
Jellemző fajok: A lombkoronaszint uralkodó fajai a Betula pubescens, a B. pendula, néhol gyakori lehet a Salix pentandra is. A cserjeszintet elsősorban a Salix cinerea és a Frangula alnus, valamint a nyírek újulata alkotja, de gyakran megjelenik a Viburnum opulus és a Populus tremula.
A gyepszint magassásos részében elsősorban a Carex acutiformis, C. riparia, C. lasiocarpa válhat uralkodóvá, de a degradáltabb állományokban nagyobb mennyiségben jelentkezhet a Phragmites australis, a Juncus effusus és az Urtica dioica is. Gyakori lehet a Lysimachia vulgaris, Lycopus europaeus, Solanum dulcamara, Eriophorum spp., Comarum palustra (Potentilla palustris), Caltha palustris, Calamagrostis canescens, Peucedanum palustre. A nyírek körüli magasabb térszíneken a páfrányok (Thelypteris palustris, Dryopteris carthusiana, Athyrium filix-femina) válnak uralkodóvá, gyakori itt a Carex elongata, C. pseudocyperus.
A mohaszintben az alacsonyabb térszíneken vagy a tőzegmohák válnak uralkodóvá (elsősorban Sphagnum angustifolum, S. fallax, S. flexuosum, S. palustre és S. fimbriatum), vagy un. „barna” mohák (lápi, oldalt termő lombosmoha fajok) a dominánsak, mint az Aulacomnium palustre, Amblystegium riparium, Brachythecium rutabulum, B. mildeanum, Calliergonella cuspidata, Calliergon stramineum. A fák körüli szárazabb részeken más mohák jellemzőek, mint pl. Polytrichum commune, Amblystegium serpens, Pohlia nutans, Lophocolea heterophylla, L. bidentata, Hypnum cuppressiforme, Plagiomnium és Plagiothecium fajok.
Vegetációs és táji környezet: A nyírlápok általában lápi-mocsári vegetációtípusok között, mozaikosan jelenek meg (ezek lehetnek magassásosok, zsombékosok, láprétek, fűzlápok), de előfordulnak tőzegmohalápokon is.
Alegységek, ide tartozó típusok:
1. Babérfüzes nyírláp (Salici pentandrae – Betuletum pubescentis). Nagyobb folyóvölgyeink lefolyástalan morotváiban, pangó vizes területein fordul elő, elsősorban a Nyírségben, de a Hanságban és a Dráva-síkon is megjelenhetnek (megjelenhettek). A tőzegmohás nyírlápokhoz képest többnyire tápanyagban gazdagabb, kevésbé savanyú lápok. Lágyszárú szintjük zártabb, elsősorban a Carex acutiformis és a Thelypteris palustris uralkodik bennük, nagyobb a mocsári fajok aránya. Mohaszintjük kevésbé zárt, „barna mohák” uralják.
2. Nyíres tőzegmohalápok (Betulo pubescenti – Sphagnetum recurvi). Elsősorban tőzegmohalápokon jelenik meg, Keleméren és a Beregi-síkon. Kis kiterjedésű állományok. Tápanyagszegényebb, savanyúbb kémhatású élőhely, mint az előző altípus, lágyszárú szintje fejletlenebb, elsősorban ebben az altípusban találhatók meg az Eriophorum fajok és a Carex lasiocarpa. A mohaszintet főleg a tőzegmohák zárt szőnyege alkotja.
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. Fűzlápok [J1a], tőzegmohás átmeneti lápok és tőzegmohalápok [C23], zsombékosok [B4], nem zsombékoló magassásrétek [B5], égerlápok [J2]. Mind a fátlan lápi élőhelyektől, mind a különböző láperdőktől a nyír (elsősorban a Betula pubescens) bizonyos záródást (40-80%) elérő dominanciája alapján határolhatjuk le, a lágyszárú szint szerkezetében és kompozíciójában az állományaikkal határos egyéb lápi vegetációtípusoktól gyakran nem, vagy kevéssé különbözik.
2. Nem tartoznak ide a Duna-Tisza-köze nyíresei ill. nyíresedő kékperjései, valamint a Hanság pionír nyíresei (ekkor az uralkodó faj a Betula pendula) [RB].
Felismerhetőség: Terepen a nyír dominanciája alapján viszonylag jól felismerhetők. Műholdfotón kis kiterjedésük miatt rosszul felismerhetők, valamint összekeverhetők egyéb láperdőkkel.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Természetességüket és regenerációs potenciáljukat a fűzlápokhoz (J1a) hasonlóan a terület vízellátása határozza meg. Mind a vízellátottság, mind a reduktív viszonyok meghatározók aljnövényzetükben. Többnyire lágyszárú lápi közösségek, átmeneti lápok, magassásosok beerdősülésével jönnek létre (ez a láp szempontjából akár degradációnak is felfogható, de természetes folyamat).
5-ös: A közelmúltban drasztikus zavarásoktól mentes, jó vízellátottságú állományok, aljnövényzetét a „jellegzetes fajok” ill. „alegységek” részben felsorolt lápi, kisebb mértékben mocsári növények alkotják, az ott felsorolt jellegzetes kísérő és karakter fajokban gazdag állományok.
4-es: Az eredeti vegetáció domináns elemei még megvannak, de sok kísérő elem hiányzik, gyakorivá válnak a degradációra utaló fajok (Juncus effusus, Urtica dioica), de ezek nem válnak uralkodóvá. Jellemző állományaikra a gyakori kiszáradás.
3fG: A láp már régóta rossz vízellátottságú, kiszáradt, de még a lápi – mocsári fajok meghatározók, a színező elemek hiányoznak, zavarástűrő fajok és üde erdei elemek uralkodnak, az inváziós fajok aránya viszont kicsi.
3fSz: A nyíreken kívül a vizes élőhelyek zavarástűrő elemei, esetleg üde erdei fajok alkotják csak a vegetációt, de kis gyakorisággal még túlélnek az egykori nyírláp domináns fajai. Az inváziós fajok borítása jelentős.
2-es: A jellegzetes lápi elemek, az egykori magassásos vegetáció hiányzik, vagy csak nyomokban maradt meg, az inváziós fajok aránya jelentős.
2-es: A nyírek alatt inváziós fajok monodomináns állománya található, de az eredeti élőhely felismerhető.
Tőzegmohalápokban a nyírlápok (nyíres foltok) kiterjedése, a nyírek záródása gyakran a tőzegmohaláp degradációjával, szárazodásával van összefüggésben, ezért a természetvédelem gyakran visszaszorítja a nyírfákat, a fátlan tőzegmohaláp megóvása érdekében (pl. Siroki Nyírjes-tó, Bereg: Bábtava).
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Ha a faállomány alatt legalább foltokban túléltek az egykori nyírláp uralkodó edényes és moha fajai, valamint nem alakultak ki inváziós fajok homogén foltjai akkor általában jól regenerálódik a vízviszonyok kedvezővé válása után. A faállomány sarjadzás révén gyorsabban regenerálódik, mint az aljnövényzet, többnyire a domináns fagyedek is túlélik a szárazabb időszakokat.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: Minden legalább 3-as természetességű állománya, amelyben még túlélt az egykori nyírláp flórája (legalábbis a gyepszint és mohaszint domináns fajai). A megfelelő mennyiségű és minőségű vízállapotok visszaállítása után feltehetően jól regenerálódik. A lápok tartós jó vízállapota megakadályozza a nyírláp záródását, a zavarástűrő fajok előretörését.
Közepes: Erősen degradált (2-es természetesség) állományaiból az uralkodó zavarástűrő fajok (pl. Juncus effusus, inváziós gyomok), még jó vízellátottság esetén is nehezen szorulnak vissza.
Kicsi: Ha a faállomány is, és a lápi – mocsári közösség is eltűnt a területről.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Ugyanaz, mint a regenerációs potenciál helyben.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:
Közepes: Ha a vízellátás folyamatosan biztosított, a nyírek legalább sarj formájában a (mezsgyéken) túlélték a beavatkozást, a közelben mind a lápi közösségek megtalálhatók.
Kicsi: Ha az eredeti vegetáció maradványai teljesen eltűntek és a lápi társulások nagy területen megszűntek a régióban.
KB [ÓP, SzEr] [+BJ, KA]