ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
J2 – Éger- és kőrislápok, égeres mocsárerdők
Írta:
Molnár Zsolt (1997) és Kevey Balázs, Molnár Zsolt (2003)
Kiegészítette:
Bölöni János, Bartha Dénes, Juhász Magdolna, Tímár Gábor
Definíció: Tőzeges
talajú, többnyire nyáron is vízborította, lápi fajokban (pl. Thelypteris,
Carex elata) gazdag éger-, vagy részben kőriserdők. Vizük
állandóan pangó jellegű (éger- és kőrislápok), illetve csak
csapadékosabb időszakokban mutat gyengébb áramlást (mocsárerdők). Az
égerligetekkel szemben gyertyános-tölgyes és bükkös fajokban igen szegények.
Ide tartoznak a megváltozott vízellátású, kiszárított ill. kiszáaradóban
lévő állományok is. Rögzítendő minimális kiterjedése kb.
Termőhely: A láperdők többnyire zsombékosokból és fűzlápokból fejlődnek, de láprétek beerdősülésével is kialakulhatnak. Az állandó vízborítás anaerob körülményeket biztosít, ezért alattuk tőzegfelhalmozódás figyelhető meg. Glejes, tőzeges láptalajuk savanyú kémhatású, mészben és bázisokban szegény. Vízutánpótlásukat dombhátak közötti völgyekben többnyire források, alföldi régiókban pedig a folyók talajvízszintje biztosítja. Patakmenti égerligetekből is kialakulhatnak a völgyfejlődés folytán mederelzáródás, ill. lefűződés, mederáthelyeződés révén. Kialakulásukat az atlantikus és a boreális éghajlati hatás jelentősen elősegíti, ezért nálunk elsősorban viszonylag hűvösebb klímájú dombvidékeken, illetve alföldi peremvidékeken (Hanság, Szigetköz, Dráva-sík, Bereg-Szatmári-sík, Nyírség) fordulnak elő, de megtalálhatók az Alföld kontinentálisabb tájain is (Mezőföld, Duna-Tisza köze). Az égeres mocsárerdők nagyrészt dombvidékek (pl. Zákányi-dombok, Belső-Somogy, Zselic, Völgység) szélesebb, ellaposodó völgyeiben figyelhetők meg, de megtalálhatók egyes alföldi területeken is (pl. Szigetköz, Dráva-sík, Mezőföld). Félig pangó vizes termőhelyük miatt némi ligeterdős sajátságokat is mutatnak.
Állománykép: A
láperdők felső lombkoronaszintje magassága 15-
Jellemző fajok: A lombkoronaszintet csaknem kizárólag Alnus glutinosa alkotja, de kőrislápok esetén a Fraxinus angustifolia subsp. angustifolia kerül előtérbe. Szórványos elegyfák lehetnek: pl. Padus avium (Prunus padus), Populus tremula, Ulmus laevis, Betula spp. Ártéri láposodó morotvák mellett Salix fajok jellemzőek. A cserjeszintben jellemző a Frangula alnus, a Salix cinerea, a Viburnum opulus, ritkán a Ribes nigrum is megjelenhet.
A gyepszint legjellemzőbb fajai a következők: Carex elongata, C. elata, C. acutiformis, C. riparia, Thelypteris palustris, Dryopteris carthusiana, D. dilatata, Peucedanum palustre, Oenanthe aquatica. A fák közötti vízzel borított részeken gyakran vízi növények (Lemna minor, L. trisulca, Spirodela polyrrhyza, Utricularia vulgaris stb.) élnek. Akadnak egyéb védett növényritkaságok is (Dryopteris assimilis, D. cristata, Hottonia palustris, Menyanthes trifoliata, Ranunculus lingua, Urtica kioviensis stb.). Az üde erdei fajok ellenben teljesen vagy csaknem teljesen hiányoznak.
Vegetációs és táji környezet: A láperdőket a mélyebb vízzel borított részeken fűzlápok, különféle lápi és mocsári növényzet szegélyezik. Ahol a láperdők körül megmaradt a természetszerű vegetáció, a magasabb fekvésű részeken többnyire tölgy-kőris-szil ligetekbe mennek át.
Alegységek, ide tartozó típusok:
I. Faji összetételük alapján a következő csoportjaik vannak:
1. Égeres láperdő (Carici elongatae-Alnetum). Termőhelyük mély, talajukat szinte egész évben víz borítja, ezért benne intenzív tőzegképződés figyelhető meg. A lombkoronaszint domináns fája az Alnus glutinosa. Állományai csapadékosabb dombvidékeken (Belső-Somogy) és az Alföld kevésbé kontinentális peremvidékein (Hanság, Szigetköz, Dráva-sík, Bereg-Szatmári-sík, Nyírség) fordulnak elő. Az általánosan elterjedt lápi növények mellett színezőelemeit az alábbi növényritkaságok képezik: Ribes nigrum, Salix pentandra, Spiraea salicifolia, Dryopteris cristata, D. expansa, Hottonia palustris, Hydrocotile vulgaris, Montia fontana, Osmunda regalis, Ranunculus lingua, Sium sisaroideum (S. sisarum), Urtica kioviensis.
2. Éger-kőris láperdő (Fraxino pannonicae-Alnetum). Termőhelyük kevésbé mély, talajukat az előbbi társuláshoz képest ritkábban borítja víz, ezért kevesebb tőzeget tartalmaz. A lombkoronaszintben az Alnus glutinosa mellett ill. gyakran helyette, a Fraxinus angustifolia subsp. pannonica is jelentős szerephez jut. Szórványosan előfordul a Duna-Tisza közén, de az utóbbi időben néhány állománya a Dráva-síkon is előkerült. Aljnövényzete az égeres láperdőhöz képest fajszegényebb, differenciális faja nincs.
3. Tőzegmohás égerláp (Sphagno squarrosi-Alnetum). Termőhelyén a talajvízszint állandóan a felszín közelében van. Tápanyagban többnyire szegény vizük erősen savanyú kémhatású. Állományait Magyarországon eddig csak úszólápokon figyelték meg (Belső-Somogy: Baláta-tó). Lombkoronaszintjük alacsony, az Alnus glutinosa alkotja. Cserjeszintjük az előbbiekhez képest fejlettebb. Jellemzőjük a nagyrészt tőzegmohákból álló (Sphagnum squarrosum, S. palustre) álló, csaknem összefüggő mohaszőnyeg.
4. Égeres mocsárerdő (Angelico sylvestris-Alnetum). Félig pangóvizes termőhelyeken jön létre, s termőhelye kevésbé mély. Vize a csapadékosabb évszakokban lassú mozgásnak indul, ezért némi oldott oxigént tartalmaz. Nyári aszály idején termőhelye pangóvizes jelleget ölt, s vizének oxigéntartalma gyakorlatilag elvész. Talaja ezért kevesebb tőzeget tartalmaz, mint a valódi láperdőké, s termőrétege átmenetet képez a tőzeges láptalaj és a réti talaj között. Vízgazdálkodásának kettős arculata faji összetételére is rányomja a bélyeget, ezért a láperdei jelleg mellett ligeterdei sajátosságokkal is rendelkezik. Állományai eddig néhány dombvidéki (Zselic, Völgység, Belső-Somogy) és síksági tájról (Szigetköz, Mezőföld, Dráva-sík) kerültek elő, de valószínűleg még több helyen is előfordulnak. Lombkoronaszintjében általában az Alnus glutinosa uralkodik, de közötte más fafajok (Fraxinus angustifolia subsp. pannonica, Salix alba, Salix fragilis) is szerephez juthatnak. Cserjeszintjében a Frangula alnus és a Salix cinerea mellett a Padus avium (Prunus padus) és a Viburnum opulus is meghatározó szerepet tölt be. Gyepszintjét magastermetű sások (Carex acutiformis, C. gracilis, C. riparia, C. vesicaria) hatalmas tömege jellemzi. Többnyire hiányoznak a valódi láperdei elemek. Szórványosan megjelennek – bár meghatározó szerepet nem töltenek be – egyes Fagetalia (Arum maculatum, Asarum europaeum, Carex remota, Circaea lutetiana, Galium odoratum, Knautia drymeia, Ranunculus lanuginosus) és magaskórós (Cirsium oleraceum, Equisetum telmateia, Filipendula ulmaria) növények. Jelenlétük az égerligetekkel kapcsolatos némi rokonság jele.
5. Füzes mocsárerdők. Az ármentett területek morotvái, láposodó holtágai mellett levő pangóvizes területek – többnyire sekély állóvízzel borított, kissé tőzeges talajú és magassásos, olykor kifejezetten lápi aljnövényzetű – füzesei. Termőhelyi tulajdonságok tekintetében a fűzligetek és az égeres mocsárerdők között vannak, aljnövényzet tekintetében gyakran az égeres mocsárerdőkhöz állnak közelebb. Ilyen állományok dombvidéki tájak kiszélesedő, félig pangóvizes völgyeiben is előfordulnak. Az ilyen állományok eredetileg a természetes ártér szerves tartozékai, az ártéri szukcessziósor részét képezik. Ahol nem osztották gátakkal hullámtérre és mentett oldalra a nagy folyók árterét (geomorfológiailag természetes ártér esetén, ahol a folyófejlődés még dinamikus pl. a Dráva somogyi szakaszán), ott jelenleg is megfigyelhetők az ártéren. A hasonló jellegű állományok fejlődési iránya ingadozó: attól függően, hogy jön-e nagyobb áradás, lehet belőlük fűzliget ill. a mocsár- és láperdőkhöz hasonló állomány is. Ha nagyobb áradás jön (nem évente, hanem ritkábban, esetleg több évtizedenként), akkor teljesen átöblíti és átrendezi az ilyen élőhelyeket is, de a közbeeső időben pangó víz a jellemző. Sajnos ilyen dinamikusan változó ártér máshol már alig van, és a gátakon kívül nyilván inkább csak a láposodás irányába mennek a folyamatok.
II. Könnyebben felismerhető alegységek alakíthatóak ki a jellemző fajokban való gazdagság és a degradáltság mértéke alapján:
1. Természetközeli, bővizű típus, nagyobb nyílt vízfelszínekkel, zsombékoló sásokkal (pl. Carex elata) és hínárfajokkal (pl. Hottonia palustris). Jellemző, bár ritka karakterfajok: Salix pentandra, Ribes nigrum, Spiraea salicifolia, Dryopteris carthusiana, D. dilatata, Osmunda regalis, Comarum palustre (Potentilla palustris), Calamagrostis canescens, Hydrocotile vulgaris, Sium sisaroideum (S. sisarum)és Urtica kioviensis.
2. Sásos típus, melyben a száradás miatt a tarackoló sások dominálnak, a karakterfajok eltűnőben vannak.
3. Ligeterdő felé mutató átmenet alakul ki, ha a kiszáradás lassú, nincs erőteljes gyomosodás és van a közelben fajgazdag ligeterdő. Jellemző fajai: Deschampsia caespitosa (gyakran domináns), Ranunculus repens, Sium latifolium, Symphytum officinale, a cserjék – Cornus sanguinea és a ligeterdő fáinak fiatal egyedei – felszaporodnak.
4. Jellegtelen, gyakran gyomos, magaskórós fiziognómiájú, teljesen kiszáradt típus. Gyakori lehet benne az Urtica dioica, Solidago gigantea, Rubus caesius, Rudbeckia laciniata, Aster x salignus és a Sambucus nigra.
5. Telepített láp- és mocsárerdők. Ha az égert vagy kőrist fajgazdag sásosba telepítették, akkor idővel viszonylag természetes sásos típusú láperdő alakulhat ki, leggyakrabban azonban ezek az állományok jellegtelenek.
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. Az égerligetekre [J5] a folyó és nem a pangó víz jellemző, gyepszintjükben több-kevesebb üde erdei („Fagetalia”) faj is található, a lápiak viszont hiányoznak (esetleg igen ritkák).
Felismerhetőség:
Terepen jól felismerhető élőhelytípus. Műholdfelvételről és légifotóról is csak mint láperdők valószínűsíthetők, elsősorban környezetük alapján.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Fontos a karakterfajok, a "jó" kísérő, illetve termőhelyjelző, termőhelyigényes fajok száma, tömegessége, a gyomok és zavarástűrők mennyisége, az inváziós fajok jelenléte. Figyeljük az erdő horizontális mintázatát, szintezettségét, korosztályeloszlását! Alapvető a bő (a mocsárerdők esetében az ingadozó), láperdők esetében a tőzegbomlást megakadályozó vízellátottság. Fő degradáló tényezők: kiszárítás, erdőgazdálkodás, vadtúltartás.
5-ös: Bő vízű, megfelelő vízszintingadozású, fajgazdag – specialistákban is gazdag – aljnövényzetű, változatos faállomány-szerkezetű állományok (többkorú lombszint, vannak benne fölnyíló foltok, idős, méretes fák, valamint álló és fekvő holt fa). Inváziós fajok nincsenek, vagy alig vannak (<2%).
4-es: A láperdők esetében bő vízű, a mocsárerdők esetében csekély vízszintingadozású foltok, többé vagy kevésbé fajgazdag aljnövényzettel, homogén erdőszerkezettel.
4-es: Alacsonyabb vízállású, nyárra kiszáradó élőhelyeken, ha a fajkészlet és erdőszerkezet még természetszerű.
3-as: Kiszárított, jellegtelenedő, gyomosodó állományok, olykor jelentős mennyiségű inváziós fajjal.
2-es: Kiszáradt, gyomos (inváziós fajok), de még felismerhető állományok (pl. a gyepszint már eltűnt, de a lombszint még túlél).
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Elsődleges a természetes vízjárás és vízbőség (a termőhely egyedisége, "szélsőségessége"). A fajoknak elég jó a megerősödési képessége, mobilitásuk kisebb. Kiszáradás során a zavarástűrők és az inváziós fajok kompetíciós ereje nő. A regenerációt csökkenti: erdőgazdálkodás, vadtúltartás, kiszárítás.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: Megfelelő vízellátás és kíméletes erdőgazdálkodás esetén. 5-10 aszályos év esetén – a talajvízszint erőteljes süllyedése miatt – gyakran elgyomosodnak (Sambucus nigra, Solidago gigantea, Urtica dioica stb.). Csapadékos évek hatására e gyomok eltűnnek, s az eredeti aljnövényzet – mely a tőzeges láptalajban átvészelte a kedvezőtlen időszakot – néhány év alatt ismét helyreáll.
Közepes: Kiszáradó állapotban, inváziós fajok közelségében, erdőgazdálkodás mellett.
Kicsi: Radikális és tartós talajvízszint-csökkenés, illetve destruktív erdő- és vadgazdálkodás esetén.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó: A szomszédos üde láprétekre, sásosokra viszonylag könnyen ráterjed.
Közepes: Ha a szomszédság természetes vízbőségű üde láprét vagy zsombékos, illetve ha szárazabb termőhelyű, zavart.
Kicsi: Ha nem megfelelő a termőhely, nincs a közelben propagulumforrás.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón, víztestben:
Nem képes ilyen helyeken megtelepedni.
MZs [KB, MZs] [+BJ, BD, JM, TG]