ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
J5 – Égerligetek
Írta:
Kevey Balázs (1997) és Király Gergely, Nagy József (2003)
Kiegészítette:
Bölöni János, Tímár Gábor
Definíció: Hegy- és
dombvidékek patakvölgyeiben, medencéiben kialakult mezofil-higrofil
jellegű erdők, amelyek lombszintjében általában domináns (vagy ha
nem, akkor is majdnem mindig jelen van) az Alnus glutinosa.
Cserjeszintje és gyepszintje üde lomberdei és ligeterdei elemeket egyaránt
tartalmaz, a kora tavaszi aszpektusa gyakran szembetűnő.
Rögzítendő minimális kiterjedésük kb. 300-
Termőhely: A hegy- és dombvidéki keskeny patakok „árterén” helyezkednek el, de helyenként szivárgóvizes oldalak alján, nem sík terepen is létrejöhetnek. Tényleges elárasztást csak igen rövid ideig kapnak (pl. intenzív esők esetén), viszont a talajvíz szintje tartósan magas. Talajaik öntés vagy hordalék eredetűek (pl. lejtőhordalék erdőtalaj, öntés erdőtalaj), szélesedő völgyekben réti talajokon is előfordulhatnak (ez arra is utalhat, hogy a mai égerliget helyén korábban hosszú ideig rétvegetáció volt). A talaj minősége elsősorban a faállomány növekedését befolyásolja, a cserje- és lágyszárúszint kialakulásában a jó vízellátottság miatt nem játszik nagy szerepet. Nem átalakított állományaikra jellemző a jelentős termőhelyi (talaj, hidrológiai viszonyok) mozaikosság, amely elsősorban a mikrodomborzat alakulásától függ. A mikrodomborzat gyakori elemei (a teljesség igénye nélkül): patak közeli mozgóvizes sáv (itt csoportosul a higrofil elemek nagy része); magasabb hátak (általában üde lomberdei aljnövényzettel); lefűződő ágak, visszaduzzasztott részek pangó vizes foltjai („láposodó” fragmentumok – ezek akár 10-20 éves léptékben is „égerláp” irányba fejlődhetnek); vízmosások, leszakadó partoldalak (utóbbiak egészen speciális moha-élőhelyek).
Állománykép: Idős korban az állományok felső lombszintje elérheti a 20-25 m-t. Képüket az erdészeti kezelések jelentősen befolyásolják, az erős erdészeti kontroll alatt álló foltok meglehetősen homogének (mind fiziognómia, mind fafaj-készlet szempontjából). A jó természetességi állapotú idősebb foltokon a legmagasabb fák szintje általában nem záródott teljesen, gyakran több korosztály (helyenként már árnyaló fafajokból) található meg alattuk. A cserjeszint változó erősségű, az árnyalás függvényében alakul. Az erősen kezelt, éger vagy magas kőris faállományú származékok alatt igen erős, magas cserjeszint is kialakulhat. Erős, összefüggő gyepszint általában csak a lékesedő, vagy kimondottan laza foltok alatt jön létre.
Az erdészetileg kezelt állományoknál (ma csaknem mind ilyen nálunk) a vágásforduló során megfigyelhető egy „szárazodási folyamat”, a fiatalosban még éger dominálta, sokszor elnedvesedett állomány alá fokozatosan települnek be az üde lomberdei lágyszárúak, sőt később a fafajok is (ez alapján több, ma égerligetnek nevezett foltról feltételezhető, hogy természetes körülmények közt egy, a ligeterdők és üde lomberdők között egyensúlyozó tartós stádium alakulna ki).
Jellemző fajok: A lombszintben szinte mindig jelen van (és általában domináns) az Alnus glutinosa. Helyenként domináns lehet a Fraxinus excelsior, vagy a Dél-Dunántúlon a Fraxinus angustifolia. A további elegyfák közül a Salix fragilis, S. alba, S. caprea, Populus tremula (ritkán Populus alba, P. nigra) főleg ott válhat dominánssá (konszociáció alkotóvá), ahol az égerliget csak sávszerű, keskeny. További jellemző elegyfák: Padus avium (Prunus padus), Malus sylvestris, Ulmus minor, U. laevis, U. glabra, Carpinus betulus, Quercus robur, a környező üde lomberdőkből gyakran beszivárog a Fagus sylvatica, Acer campestre, A. platanoides, A. pseudoplatanus, Tilia cordata. Olykor nem őshonos fafajok, elsősorban nemes nyárak és fenyők is előfordulhatnak (természetesen emberi hatásra).
A cserjeszint fajgazdagsága több tényező függvénye (pl. korábbi gazdálkodás szegényítő hatása, lombkoronaszint záródása), elmondható, hogy az égerligetekben nagyon sok cserjefaj előfordulhat, de igen sok állomány egészen fajszegény. Gyakori, akár domináns cserjefajok: Cornus sanguinea, Sambucus nigra (bolygatott, másodlagos égerligetekben), Viburnum opulus, Eounymus europaeus, Corylus avellana. Jellemző (kisebb egyedszámú) színező elemek lehetnek: Frangula alnus, Ribes rubrum, Daphne mezereum, Staphylea pinnata. A gyepszintbe olvadva sok esetben jelentős a Clematis vitalba, Rubus caesius, R. fruticosus, Hedera helix borítása.
A gyepszint általában erős borítású, gyakoriak (akár fáciesképzők) lehetnek a vegetatív úton is terjeszkedő fajok. Tömeges növényeik az üde lomberdők és ligeterők közös fajai közül kerülnek ki (pl. Aegopodium podagraria, Allium ursinum, Galeobdolon luteum agg., Mercurialis perennis, Oxalis acetosella, Carex sylvatica). Jelentős lehet a főleg ligeterdei kötődésű fajok súlya (pl. Caltha palustris, Carex brizoides, C. pendula, C. remota, Circaea lutetiana, Chrysosplenium alternifolium, Impatiens noli-tangere, Stachys sylvatica). Gyakran jelentős a kora tavaszi aszpektus (pl. Corydalis spp., Anemone spp., Galanthus nivalis, Adoxa moschatellina). A magasabb részeken a ligeterdőkhöz kevésbé kötődő fajok is jelentős aránnyal szerepelhetnek (pl. Melica uniflora, Carex pilosa). Feltűnő színfoltot jelenthetnek a szivárgóvizes foltok (pl. Petasites hybridus, Veratrum album, vagy a már említettek közül Chrysosplenium, Cardamine amara, Caltha, Veronica beccabunga, magasabb hegyvidéken Aruncus sylvestris (A. dioicus), Equisetum sylvaticum, Dryopteris spp.). A széleken és lékekben magaskórósodhatnak (pl. Cirsium oleraceum, Scirpus sylvaticus, Angelica sylvestris), a kimondottan nedves, laza koronaszintű részeken sásosodhatnak (pl. Carex acutiformis, C. riparia, esetleg zsombékos fajok). A zavarástűrő fajok közül elsősorban a csalánnak (Urtica dioica) juthat nagyobb szerep.
Vegetációs és táji környezet: Általában zárt erdőterületekbe ékelődő sávszerű képződmények, amelyeket a szűkebb völgyekben gyertyános-tölgyesek és bükkösök fognak közre (néhol szurdokerdőkkel is érintkezhetnek), a nyitottabb (vagy emberi hatásoknak jobban kitett) völgyekben mocsárrétek, magaskórósok kísérik. A szélesebb talpakon, ill. a síkabb vidékre kiérve egykor nyilván keményfás ligeterdőkbe mehettek át – sajnos az ilyen átmenetek ma már alig tanulmányozhatók.
Alegységek, ide tartozó típusok:
I. A hazánkból említett társulások (1. Carici pendulae-Alnetum, 2. Carici brizoidi-Alnetum, 3. Aegopodio-Alnetum, 4. Paridi quadrifoliae-Alnetum, 5. Petasiti hybridi-Salicetum fragilis) terepen nem mindig különíthetőek el egymástól, (karakterfajaik sokfelé ritkák vagy hiányoznak). A Nyugat-Közép-Európából leírt hegyvidéki kőrisliget-társulás (Carici remotae-Fraxinetum) hazai előfordulása nem bizonyított, bár nem teljesen kizárt (Mátra).
II. Jobban felismerhető alegységek, amelyek egymással gyakran mozaikolva fordulnak elő:
1. Sásosodó égerligetek: főleg szélesebb völgytalpakon, nagytermetű tarackos sásokkal. A patak folyása többnyire lelassul. Gyakran korábban rétre vagy magassásosra spontán terjeszkedő vagy telepített égeresről van szó. Ezek az „égeres mocsárerdőkhöz” hasonló képű állományok lehetnek, de a vízellátásuk folyamatos, nem (vagy csak rövid időszakokra) pangó víz.
2. Égerliget patakmenti mozgóvizes résszel (pl. Caltha palustris, Chrysosplenium alternifolium, Cardamine amara, Dryopteris spp., Athyrium filix-femina jellemzi)
3. Magasabban fekvő hátak, jelentősebb üde lomberdei faj betelepedéssel, a lombszintben az éger lehet alárendelt (helyette pl. Fraxinus, Carpinus, Acer, Fagus).
4. Az előző kettő közötti „típusos” égerliget, a gyepszintben sok liget- és üde erdei fajjal.
5. Szivárgóvizes letörések, lábak, rétegforrások égeresei (pl. Petasites hybridus, P. albus, Veratrum album).
6. Az olyan patakparti ligeterdők, ahol az égert – többnyire emberi hatásra – nagy részben vagy teljesen fűz fajok (elsősorban a Salix fragilis) helyettesíti és az aljnövényzet – utalva az élőhely eredetére – üde erdei elemekben gazdag (törékeny fűz “konszociációk” és / vagy Petasiti hybridi-Salicetum fragilis). Ilyen füzesek egy patak mentén akár néhány száz méterenként váltakozhatnak égeresekkel.
A fenti altípusok elsősorban termőhelyi különbségek nyomán alakulnak ki. Terepi elkülönítésük (térképezés vagy listázás szintjén) nem javasolt, megértésük viszont nagyban elősegítheti az élőhely megismerését.
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. Egykori hegy- és dombvidéki rétekre, sásosokra telepített égeresek. Leválasztásuk igen nehéz, mert ezen élőhelyek természetes visszaalakulási folyamatainak egyik gyakori végterméke égerliget. Javasolt az igazi erdei fajokban szegény, homogén (helyenként ültetvényszerű) állományokat inkább [RB]-be vonni.
2. Pionír égeresek (pl. útrézsűkön). Mindig fiatal, legfeljebb középkorú állományok, a termőhelyi szituáció és a lágyszárú fajkészlet különbségei alapján elég könnyen leválaszthatók [RB].
3. Keményfás ligeterdők helyére telepített égeresek, széles völgyekben vagy alföldi nagyobb folyók mai vagy egykori árterén [RB].
4. Nem tartoznak ide a tőzeges talajú, többnyire nyáron is vízborította, lápi fajokban (pl. Thelypteris, Carex elata) gazdag égerlápok és az égeres mocsárerdők. Ezek vize állandóan pangó jellegű (éger- és kőrislápok), illetve csak csapadékosabb időszakokban mutat gyengébb áramlást (égeres mocsárerdők). Az égerligetekkel szemben gyertyános-tölgyes és bükkös fajokban igen szegények [J2].
Felismerhetőség: Terepen jól felismerhető, műholdfotón csak valószínűsíthető. Az állományok egy – elég nagy – része az üzemtervek segítségével is valószínűsíthető.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Az égerligetek természetességének megítélésében a társulásalkotó éger és törékeny fűz mellett az elegyfák jelenléte is támpont lehet (az erdészetek homogén állományok kialakítására törekszenek). Természetességet jelez a ligeterdei fajokból álló cserjeszintet, a sok specialistát, köztük higrofil elemeket tartalmazó, fajgazdag, fejlett gyepszint, a fejlett koratavaszi geofiton aszpektus. A természetességet jelzi szép magaskórósok jelenléte az égerligetek szegélyén.
A degradálódás jele a zavarástűrő cserjefajok (pl. Sambucus nigra, Rubus spp.), liánok (Humulus, Clematis vitalba), nitrofitonok, tájidegen inváziós fajok elszaporodása.
Természetesebb állapotúak a hosszan egybefüggő, minél
szélesebb égerligetek, különösen a széles völgytalpakon, meanderező
patakok mentén találhatók. Ugyanezt jelzik az idős (60 év feletti), vastag
(
Általában természetesebb állományok találhatók a patakok felső (és középső) szakaszain, leromlottabbak az alsókon. Kedvezően hat a természetességre a környező, zárt erdővegetációval borított, hegyvidéki táj. Kedvező, ha a kontakt erdőtársulások gyertyános-tölgyesek, bükkösök. Kedvezőtlen az erdőkben szegény dombvidéki táj és a települések közelsége.
A tájhasználat szempontjából az erdőgazdálkodás, a völgyaljakban épített utak közelsége és az illegális szemétlerakás hatása rontja a természetességet. A vadtúltartás, legeltetés, égetés, kaszálás alig befolyásol.
5-ös: Idős, vastag (40-
4-es: Középkorú vagy idős, de homogén fiziognómiájú, elegyetlen állományok, lágyszárúszintjük fajgazdag, több-kevesebb üde- és ligeterdei, valamint ritka fajjal. Az idegenhonos fafajok aránya minimális (kisebb 5%-nál).
4-es: Változatos szerkezetű, de idős, vastag fát nem tartalmazó állományok, lágyszárúszintjük fajgazdag, több-kevesebb üde- és ligeterdei, valamint ritka fajjal. Az idegenhonos fafajok aránya minimális (kisebb 5%-nál).
3-as: Fiatal vagy középkorú, elegyetlen (vagy közel elegyetlen) égeres, ritkán kőrises állományok. Lágyszárúszintjükben általában kevés erdei vagy ritka fajjal vagy ezek teljesen hiányoznak. Helyükön 100 évvel ezelőtt valószínűleg vagy biztosan nem álltak összefüggő erdők. Az idegenhonos fafajok aránya minimális (kisebb 5%-nál).
3-as: Középkorú (esetleg idősebb), tájidegen fajokkal erősen elegyes állományok, erősen átalakult cserjeszinttel (főleg bodzával), helyükön gyakran 100 évvel ezelőtt nem álltak összefüggő erdők. Az idegenhonos fafajok aránya minimális (kisebb 5%-nál).
3-as: Valamilyen okból vizüket vesztett, elcsalánosodott égerligetek, vagy az érintkező erdők levágása miatt hirtelen kinyílt, becserjésedett (Rubus spp., Sambucus spp.) állományok.
3-as: Olyan állományok, amelyek több nem őshonos fafajt tartalmaznak (20-30%-ig).
3-as: Olyan állományok, amelyek gyepszintjében lágyszárú, tájidegen inváziós fajok (Solidago gigantaea, S. canadensis, Impatiens parviflora, I. glandulifera, Helianthus decapetalus) szaporodtak el (20-50 %-ig).
2-es: A tájidegen fafajok aránya (pl. nemes nyár, erdeifenyő) még nagyobb (kb. 50%-ig).
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben: A regenerációs potenciál elsősorban az erdészet által levágott állományok esetében és a potenciális, völgyalji, fátlan termőhely esetében érdekes kérdés.
Kedvező a társulásalkotó éger és a törékeny fűz tömeges jelenléte (közelsége) esetén, kevéssé befolyásol a fajgazdagság és a lágyszárú karakterfajok jelenléte, vagy hiánya. Jó, ha tájidegen kompetítor fafajok nincsenek, vagy 5-10 % alatt marad az arányuk. Kedvezőtlen, ha arányuk nagyobb.
Kedvező, ha minél szélesebb az égerliget, minél
jelentékenyebb állománybelsővel rendelkezik. Ilyen 30-
Jó, ha a természetes vízdinamika érvényesül. Rossz, ha a termőhely vízellátottsága romlik, esetleg ki is szárad.
Jobb zárt erdővegetációval borított, településektől is távol eső hegyvidéki tájban, mint erdőkben szegény dombvidéki területeken. Állományklíma és propagulumforrás szempontjából kedvező, ha völgyalji gyertyános-tölgyesek, bükkösök a kontakt erdőtársulások. Rossz, ha az égerliget telepített akácossal érintkezik. Rossz, ha inváziós magaskórós faj terjed a termőhelyen. Rosszabb települések közelében, mint azoktól távol.
Jobb regenerációra lehet számítani ott, ahol szakaszonként vágják le az égerligeteket, így mindig vannak középkorú és idős állományok is a völgyben, ahonnan a ritka specialista fajok visszatelepülhetnek a felújuló részekbe. Előnyös lenne, ha a tarvágásos letermelések helyett az égerligetekben is terjedne a szálalásos termelésmód.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: Általában ez jellemző, bár az érzékeny fajok visszatelepedése lassú folyamat (míg a faállomány – általában tuskósarjról – egészen gyorsan, néhány évtized alatt regenerálódhat). Jó, ha a patak felsőbb szakaszán maradt idős, fajgazdag égeres, és ha minél szélesebb az állomány (5-8 sor fa), bár ez ritka.
Közepes: Fragmentált erdőtakaró, hegylábi, domblábi táj esetén.
Magaskórós inváziós fajokkal (pl. Helianthus decapetalus, Reynoutria japonica) fertőzött állományokban, folyamatosan romló regenerációs képességre lehet számítani, a fertőzöttség terjedésével arányosan.
Kicsi: Mezőgazdasági területek, üdülők, bányászattak érintett területek közé zárt apró sávok, vízrendezés hatásával érintett termőhelyek esetén (ritka eset). Különösen a keskeny, 2-3 sorban álló, nyitott égerligetekben jellemző az elakácosodás, becserjésedés, elgyomosodás.
Kicsi: Beépítéssel, kiparcellázással sújtott völgyaljak állományaiban.
Kicsi: Az égerfavésszel fertőzött, pusztuló állományokban.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó: Olyan völgyalji, égerligetekkel közvetlenül érintkező patakmenti mocsárréteken és magaskórósokban, amik helyén egykor valószínűleg égerligetek álltak, a talajfelszín kisebb sérüléseiben könnyen megtelepszik az éger. Égerliget kialakulásához a mocsárréten a kaszálás tartós elmaradására is szükség van.
Közepes: Olyan völgyalji, égerligetekkel közvetlenül érintkező magassásosokban, amik helyén egykor valószínűleg égerligetek álltak. A sások között nehezebben telepszik meg és fejlődik az éger.
Kicsi: Azokon a magasabb térszíneken, ahol az éger számára már elégtelen a talajvíz mennyisége.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:
Jó: Nincs ilyen helyzet
Közepes: Nincs ilyen helyzet
Kicsi: Talán egyes ritka esetekben, meggondolatlanul beszántott patakmenti mocsárrétek helyén, belvizes szántókon előfordulhat ilyen szituáció. Ha van ilyen, abban az esetben csak 3-as természetességű állományok kialakulására lehet számítani.
Érdemes felírni: Igazán idős, elegyes égerliget állományok jelzése (a későbbi vizsgálatok érdekében).
KB [KG, NJ] [+BJ, TG]