ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
J6 – Keményfás ártéri erdők
Írta:
Kevey Balázs (1997) és Király Gergely, Molnár Zsolt (2003)
Kiegészítette:
Bölöni János, Bartha Dénes, Tímár Gábor
Definíció: Síkságok (kisebb
kiterjedésben szélesebb dombsági völgyek, hegylábak) egykori vagy mai árterének
magasabb szintjein kialakult jó növekedésű erdők, amelyeket Quercus
robur, Fraxinus angustifolia (vagy F. excelsior), s mellettük
számos üde lomberdei vagy ligeterdei fafaj alkot. Cserjeszintjük általában
fejlett, gyepszintjükben üde lomberdei ill. általános ligeterdei fajok
uralkodnak. Rögzítendő minimális kiterjedése kb.
Termőhely: A keményfás ligeterdők a síkvidéki folyók árterének azon szintjein alakultak ki, amely egykor évi néhány hetes elöntést kapott. A vízrendezések miatt az elöntés ma már igen ritka, általában az egykor nyilván nedvesebb állományok szárazodása figyelhető meg (ezek lombszintje még kb. az eredeti képet idézi, de a talajban és a gyepszint fajösszetételében már szembetűnő változások mutathatók ki). Az egykori állományok kis erekkel, holtágakkal átszőttek, nedvesebb foltokkal és helyenként szárazabb hátakkal is mozaikosak voltak. A mai ármentett oldalon, erdészeti kezelés alatt álló állományok termőhelye jóval egységesebb, nincsenek vizes mélyedések, és az egykori erek feliszapolódtak, ill. részben elzárták őket. Előfordulhatnak dombvidékek patakjainak, kisebb folyóinak szélesebb völgyeiben is, ahol régen égerligetekkel is érintkezhettek. Különleges esetben égerlápokból kiemelkedő magasabb szinteken ill. homokterületek mélyebben fekvő részein (nem mai ártereken) is létrejöhetnek állományai.
Talajviszonyaikra jellemző, hogy öntés eredetű talajaik később a barna erdőtalajok irányába továbbfejlődtek (pl. öntés erdőtalaj, réti erdőtalaj). Az állományok növekedését döntően meghatározza az egykori hordalékrétegek minősége és rétegzettsége, illetve a vízellátottság (ma ritka az elöntés, inkább csak a folyók szintjével együtt mozgó talajvízből kapilláris vízemelés, jellemző így az időszakos és állandó vízhatás).
Állománykép: Jó vagy kiváló
növekedésű állományok (helyenként
Jellemző fajok: Természetes körülmények között fafajokban gazdag élőhely, a mai állományok nagy részében 1-2 fafaj (főleg a kocsányos tölgy és a magyar kőris) dominál, az elegyfajok száma és borítása is kicsi. A lombszintben uralkodó fajok lehetnek: Quercus robur, Fraxinus angustifolia, F. excelsior – de dominanciájuk nagyrészt az egyoldalú erdészeti kezelés eredménye (de a mélyedésekben természetes körülmények között is kialakulhattak nyáras vagy kőrises foltok). Az érintetlenebb foltokon nagyobb számban előfordulhatnak: Ulmus minor, U. laevis, Acer campestre, Populus alba – e fajok a felső lombszintbe is felnőhetnek. A nedvesebb részeken szálanként Salix alba, S. fragilis fordulhat elő, további ritkább elegyfák lehetnek: U. glabra, Carpinus betulus, Tilia cordata. A kisebb termetű fafajok közt felbukkan: Malus sylvestris, Pyrus pyraster, Padus avium (Prunus padus), Alnus incana. Egyes állományokban adventív fajok is megtalálhatók (pl. Robinia pseudo-acacia, Juglans nigra, Ailanthus altissima, Fraxinus pennsylvanica), illetve néhol erdészeti betelepítés miatt a tölgyeket a Quercus cerris képviseli. Helyenként nem egyértelmű, hogy egyes fafajok (főleg: Tilia spp., Acer spp.) erdészeti telepítésből, vagy őshonosan fordulnak elő.
A cserjeszint általános fajai: Cornus sanguinea, Euonymus europaeus, a Dunától K-re Acer tataricum (néha az alsó lombszintekbe is felkúszik). degradáltabb részeken Crataegus monogyna, Prunus spinosa, Sambucus nigra, a nagy termetű fajok közül ritkábban előkerül még a Corylus avellana, Cornus mas, Crataegus oxyacantha (C. laevigata), Viburnum opulus, Frangula alnus. (Gyakran az előbb felsorolt fafajok fiatal egyedei is nagy tömegben alkotják a cserjeszintet). További, kisebb termetű fajok: Ligustrum vulgare, helyenként (Dél-Dunántúl) Lonicera caprifolium – de a felsoroltakon kívül számos más cserjefaj is előfordulhat, főleg szegély helyzetben. Jelentős lehet a liánok szerepe (pl. Hedera helix, Clematis vitalba), tömegességüket a fényviszonyok határozzák meg.
A gyepszint általában gazdag, bár borítását az árnyalás erősen befolyásolhatja. Tömeges ill. gyakori fajai nagyjából megegyeznek az üde lomberdők, különösen az alföldi gyertyános-tölgyesek típusalkotóival (pl. Aegopodium podagraria, Allium ursinum, Galium odoratum, Polygonatum latifolium, Circaea lutetiana). Gyakori a szép kora tavaszi aszpektus (Corydalis spp., Anemone spp., Galanthus nivalis, Leucojum vernum, Scilla bifolia agg., Isopyrum thalictroides). A bolygatottabb állományokban (ilyenből van a több!) sokszor erőteljes gyomosodás figyelhető meg (pl. Urtica dioica, Parietaria officinalis, Humulus lupulus, Alliaria petiolata, Galium aparine), leginkább a nyári aszpektusban. Az inkább ligeterdei fajok gyakran csak színezők (pl. Cucubalus baccifer, Stachys sylvatica, Carex remota, C. brizoides, sőt nagyobb tarackos sások is). Egyes helyeken számos kimondottan montán elem is előfordul bennük (pl. Asarum europaeum, Ranunculus lanuginosus, Melica uniflora, Galeobdolon luteum agg.). A D-Dunántúlon számos szubmediterrán faj ide is behúzódik (pl. Ruscus aculeatus, Tamus communis, Helleborus odorus).
Vegetációs és táji környezet: Egykor az alföldek magasabb ártereinek uralkodó erdőtársulása volt. Ma kevés nagyobb tömbben, ill. elszórt fragmentumokban még mindig síkságaink meghatározó, legnagyobb kiterjedésű állománytípusa. Természetes vegetációs kapcsolatai ma már nehezen bogozhatók ki, az ártéri kiemelkedéseken alföldi száraz és üde tölgyesekbe mehet át, míg a holtágaknál, vízfolyásoknál füzes-nyáras ártéri erdőkbe. Magasabb térszíneken fokozatosan lép át a gyertyánelegyes és más zárt tölgyesekbe.
Alegységek, ide tartozó típusok:
I. A keményfás ártéri erdők elsősorban florisztikai különbségek alapján leírt hazai társulásai: 1. Scillo vindobonensis-Ulmetum, 2. Pimpinello majoris-Ulmetum, 3. Fraxino Pannonicae-Ulmetum, 4. Knautio drymeiae-Ulmetum.
II. A felismerésük megkönnyítése érdekében gyakorlatiasabb alkategóriák különíthetők el, amelyeket a természetességi állapot, a (növény)földrajzi környezet, valamint az egykori és mai kezelések alapján alakíthatunk ki (lásd részletesebben a természetesség kategóriáinál).
III. Tovább csoportosításuk helyett típusaikat, változatosságukat inkább adott szempont alapján folyamatos átmeneteket alkotó állományok két végpontjának megadásával próbáljuk érzékeltetni. Ezek a valóságban igen változatos komplexekként jelennek meg:
Az Alföld belsejében ill. az egykor erőteljes emberi hatásnak kitett keményfás ligeterdőkben kevés, olykor csak néhány (elsősorban a gyepszintben) igényesebb, üde erdei fajt találni, míg az Alföld peremén ill. az emberi beavatkozásoktól jobban megkímélt állományok gyepszintje üde erdei, olykor montán jellegű fajokban többnyire igen gazdag.
Az ember hatása a lombszint faji összetételén (és többnyire ezzel párhuzamosan a szerkezetén is) látható: az erőteljesen kezelt állományok lombszintjét akár szinte egyetlen fafaj (többnyire a kocsányos tölgy, ritkábban a magyar kőris vagy a fehér nyár) is alkothatja (ekkor a további fafaj vagy fafajok aránya kisebb lehet 5%-nál), míg a megkímélt ligeterdőkre jellemző a fafajokban való nagyfokú gazdagság (ekkor gyakran még a leggyakoribb elegyaránya sem haladja meg az 50%-ot és legalább 5 fafaj elegyaránya több mint 5-5%).
A keményfás ligeterdők termőhelyileg a puhafás ártéri erdők és a gyertyános-kocsányos tölgyesek vagy a zárt homoki tölgyesek között helyezkednek el. Ez faji összetételükben is megnyilvánul: a mélyebben fekvő, több elöntést kapó (a fűz nyár ligetekhez közelebb álló) állományokban gyakrabban fordulnak elő nyár- és fűzfajok, a gyepszintben mocsári növények, míg a magasabb térszíneken találhatóakban (amelyek a gyertyános-tölgyesekhez közelítenek) megjelenik a gyertyán, ezzel párhuzamosan fokozatosan elmaradnak a füzek és a nyárak, a gyepszintet üde erdei fajok uralják. A zárt homoki tölgyesek felé átmenetet képező állományokban az elegyfafajok ritkulnak, a gyepszintben a ligeterdei fajok helyét üde és általános erdei, kis részben fényigényes fajok veszik át.
Ide tartoznak a ligetes, de üde és / vagy rendszeresen árvíz / belvízborította keményfás ártéri erdők és a tavasszal vízborította, Carex acutiformis-os kocsányos tölgyesek is.
Ide soroljuk az olyan még puhafák uralta – elsősorban fehér nyáras – állományokat is, amelyekben megjelentek a keményfás ligeterdőkre jellemző fajok (a lombszintben elsősorban a magyar kőris, a gyepszintben pl. a Circaea lutatiana, a Polygonatum latifolium). A lombszintben a füzek aránya kisebb 10%-nál, a keményfáké nagyobb 10-20%-nál (ezek egykori fűz-nyár ártéri erdők, amelyek már átalakulóban vannak a keményfás ártéri erdők felé).
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. Hegy- és dombvidéki szűkebb völgyek spontán vagy ültetett kőrises állományai (ezek feltehetően égerliget származékok) [RC].
2. Alföldi nedves területekre (de nem keményfás ártéri erdő helyére) telepített kb. elegyetlen kocsányos tölgyesek vagy magas kőrisesek, fajszegény gyepszinttel (ezek idővel hordozhatnak [J6] jelleget, de a jellegtelen telepítések inkább [RC]-be vonandók).
Felismerhetőség: Terepen jól felismerhető, műholdfotón csak valószínűsíthető. Az üzemtervek alapján is sok állománya megtalálható.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Fontos az erdő szerkezete, korosztályösszetétele, a lombszint elegyessége, általában a fajgazdagság, illetve a gyepszint érzékenyebb erdei elemekben, illetve montán fajokban való gazdagsága. Jellemző a tavaszi felszíni víz vagy átitatott talaj, a termőhely kiszáradását a mocsári fajok eltűnése jelzi. Az inváziós fajok tömegessége figyelendő. Alföldi környezetben sajátos mikroklímájú élőhely, ezért táji környezetére érzékeny (fragmentált állományok). Leggyakrabban már nem érintkezik közvetlenül ternészetes szomszédjaival a puhafás ártéri erdőkkel, illetve a gyertyános-tölgyesekkel (előbbiek a hullámtérre kerültek, utóbbaik alig maradtak). A kiszárítás és fragmentálódás mellett a nem ritkán destruktív erdőgazdálkodás és a vadtúltartás degradálja.
5-ös: Idős, strukturált lombszintű, elegyes állományok, fajgazdag, mozaikos cserjeszinttel. A lombszintben egyik fafaj aránya sem haladja meg a 60-70%-ot és legalább háromé eléri a kb. 10-15%-ot. Lágyszárúszintjük montán elemekben és érzékeny erdei fajokban gazdag, mivel nem tette tönkre korábbi talajforgatás az erdőfelújítások során. Lábon álló és korhadó fában gazdagok (méretes fák is vannak).
4-es: Középkorú, többé-kevésbé egykorú állományok, viszonylag fajgazdag lomb- és cserjeszinttel. Lágyszárúszintjük montán elemekben és érzékeny erdei fajokban gazdag, mivel nem tette tönkre korábbi talajforgatás az erdőfelújítások során.
4-es: Középkorú vagy idősebb, változatos szerkezetű állományok, viszonylag fajgazdag lomb- és cserjeszinttel. A gyepszint – a korábbi emberi hatások eredményeként – igényesebb erdei fajokban kevésbé gazdag.
4-es: Idős, többé-kevésbé homogén lombszintű, elegyfajokban szegény állományok (a lombszintben a domináns fafaj elegyaránya meghaladja a kb. 80%-ot), érzékenyebb fajokban szegény cserjeszinttel. A lágyszárúszint szegényesebb (bár a tavaszi aszpektus, ill. néhány erdei faj megtalálható bennük), mivel korábban teljes talaj-előkészítéssel újították. A szomszédos jobb állományokból van lehetőség a visszatelepülésre.
3-as: Középkorú vagy fiatal, homogén, 1-2 fajból álló lombszintű állományok. Cserjeszintjük, lágyszárúszintjük fajszegény, a korábbi teljes talaj-előkészítéses felújítások miatt. A szomszédos állományokból sem nagyon van visszatelepülési lehetőség, mert azok kb. ugyanígy néznek ki, vagy hasonlóan fajszegények. Gyakran erős a vadjárás.
2-es: Jellegtelen gyepszintű, több (30-50%) idegenhonos fafajt tartalmazó állományok.
Megj.: A tájidegen fajok (kivéve a ritkán előforduló akácot) 20-30% elegyarányig nem feltétlenül rontják komolyan az állomány természetességét.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Lassú dinamikájú élőhely, fajainak zöme kicsi mobilitású (kivéve a bogyós cserjéket). 50-100 méteren belüli propagulumforrásnak lehet egyáltalán hatása. A regeneráció erősen függ a talajok víztartalmától, a kiszárított termőhelyeken az üdébb fajok megerősödési képessége csökken, a gyomoké nő. A keményfás ligeterdőknél a hegyi és korai juhar cserjeszintbeli felszaporodása szintén a szárazodás jele (függetlenül attól, hogy hogyan kerültek oda). A szomszédságra érzékeny (mikroklíma, propagulumforrás, inváziós fajok), ezért fontos az állomány szomszédossága, illetve foltmérete. A regenerációt csökkenti: erdőgazdálkodás, vadtúltartás, kiszárítás, inváziós fajok terjedése.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: Amennyiben nagyobb erdőtömbben vannak kimondottan jó foltok is, és a felújítás gyakorlatából száműzhető a teljes talaj-előkészítés. A termőhely legyen üde.
Közepes: Amennyiben nincs kimondottan jó folt az erdőtömbben, vagy van, de komoly a vadkárosítás, illetve a jobb foltok közötti részeket teljes talaj-előkészítéssel újították vagy újítják.
Alacsony: Fragmentált – izolált – állományok, gyakorlatszerűen teljes talaj-előkészítéses felújítás, erős adventív elegy, magas vadkár, kiszáradt termőhely.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó: Ilyen talán nincs.
Közepes: Fajgazdag keményfás erdők közvetlen szomszédságában lévő üde rétre - a kaszálás elmaradása esetén - néhány évtized alatt rá tud húzódni, de az érzékenyebb erdei elemek betelepedése lassú folyamat (a cserjék és elegyfák jobban terjednek). A puhafaligetek és láperdők kiszáradásuk során – ha van a közvetlen közelben propagulumforrás – lassan keményfás ártéri erdőkké alakulnak.
Kicsi: Ez az általános, mert nagyfokú az elszigeteltség, általános a kiszáradás és az erdőgazdálkodás.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:
Kicsi: Természetesebb fajkészletű és szerkezetű erdő kialakulásához nem csupán 100-150 évre van szükség, hanem üde termőhelyre és mobilis erdei fajkészletre (ez utóbbi talán sehol sem áll rendelkezésre).
Érdemes felírni: Különös figyelmet fordítsunk a dombvidéki szélesebb völgyek keményfás ligeterdő jellegű állományaira, mert azokat a magyar botanika eddig alig vizsgálta (gyakran fel sem ismertük őket).
KB [KG, MZs] [+BJ, BD, TG]