ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

 

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

 

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

 

Kézirat, Vácrátót 2003

K2 – Gyertyános-kocsánytalan tölgyesek

Írta: Borhidi Attila (1997) és Bölöni János (2003)

Kiegészítette: Tímár Gábor, Csiky János, Nagy József, Szmorad Ferenc, Kun András, Juhász Magdolna, Fekete Gábor, Bartha Dénes

Definíció: Elegyes, Quercus petraea s.l., valamint gyertyán és / vagy bükk uralta üde, többnyire mély talajú hegy-dombvidéki erdők. A lombszintben nagyobb arányban jelen lehetnek a hársak és ritkábban a juharok is. Az ilyen erdők egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy az állományokban együtt jelentkeznek az árnyas és a fényben gazdag erdők sajátosságai. Az erdőbelső nagyobb részben és jellemzően árnyas, de a fényben gazdagabb részek többnyire jelen vannak (arányuk azonban igen változó lehet). A cserjeszint ritkán ér el nagyobb záródást. A gyepszint legnagyobb mennyiségben előforduló fajai az általános és az üde erdei fajok közül kerülnek ki, gyakori a fejlett kora tavaszi geofiton aszpektus. Rögzítendő minimális kiterjedése 1000 m2. Az idegenhonos fafajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50%.

 

Termőhely: Hegyoldalakon, tetőkön és völgyek alján egyaránt előfordulhat. Többnyire mély barna erdőtalajok, ritkábban kőzethatású- és lejtőhordalék-erdőtalajok erdei, csaknem minden alapkőzeten kialakulhatnak. Hegylábi helyzetben gyakran a völgyek aljára szorulnak vissza, nagyobb tszf. magasságban a Középhegység egyes részein (elsősorban északkeleten) jól felismerhető régiót alkotnak, máshol szórványosan vagy a környező erdőtípusokkal többféle átmenetet alkotva találhatóak (pl. Dunántúli-középhegység egyes részei ill. Délnyugat-Dunántúl).

 

Állománykép: Többnyire jó növekedésű, idős korban 20 m-t meghaladó átlagmagasságú erdők. Természetesebb körülmények között változatos szerkezetűek és fafajösszetételűek. A mai állományok lombszintje – a régóta tartó emberi hatásoknak megfelelően – többnyire egyenletesen kettős (de helyenként összefolyhat). A felső lombszintet a fényt jól áteresztő lombozatú, az alsót az árnyaló fafajok uralják. A lombszint által átengedett fény összes mennyisége a korábbi beavatkozásoknak, a talajnak, és az állomány korának megfelelően igen tág határok között változhat. A természetszerű állományokra a fényben gazdagabb és árnyas foltok kis területen megjelenő mozaikja a jellemző. A kezelt erdők között gyakran találunk egyenletesen árnyas állományokat, de a második lombszint a korábbi erdészeti beavatkozások miatt részben vagy egészben hiányozhat is, ekkor az erdőbelső fényben gazdagabbá válik. A cserjeszint nem vagy csak kisebb foltokban jelentős, kivéve a tartósan második szint nélküli állományokat, ahol igen fejlett lehet (bár ez szintén függ a cserjeszintet gyakran érintő erdészeti beavatkozásoktól). A gyepszint térben és időben is igen változó, tavasszal többnyire jól fejlett, nyáron a lombszint árnyalásának megfelelően egyaránt lehet nudum és közel 100% is.

 

Jellemző fajok: A lombszint elegyes, nem ritkán kettőnél több fafajból áll, legfontosabb fajai: kocsánytalan tölgy (Quercus petraea s.l.), gyertyán (Carpinus betulus), kislevelű hárs (Tilia cordata), bükk (Fagus sylvatica). Jellemző lehet a Quercus cerris, a Cerasus (Prunus) avium, a Fraxinus excelsior és a Dél-Dunántúlon az ezüst hárs (Tilia tomentosa) jelenléte, de minden hazai, hegy-dombvidéken élő fafaj előfordulhat. A Nyugat-Dunántúlon elegyfa lehet az itt őshonos erdeifenyő (Pinus sylvestris) is. A négy legjellemzőbb fafaj aránya tág határok között változhat, a többi általában kisebb mennyiségben fordul elő. Kivételt jelenthet a csertölgy, a magas kőris, az ezüst hárs és a mezei juhar, amelyek – nagyobb területen elsősorban – emberi hatásra lehetnek jelen magasabb arányban a gyertyános-kocsánytalan tölgyesekben.

 

A cserjeszintben mindig találni általános erdei fajokat, amelyek közül több gyakrabban jelenik meg az üdébb erdőkben [pl. Corylus avellana, Cornus sanguinea, Crataegus oxyacantha (C. laevigata)]. Előfordulhatnak a környező szárazabb erdők mész- és melegkedvelő cserjéi is (pl. Euonymus verrucosus, Cornus mas). Gyakori, hogy a cserjeszintben egyes fafajok, elsősorban a gyertyán, a hársak, vagy a mezei juhar az uralkodó.

 

A gyepszint leggyakoribb fajai az üde erdei (pl. Galium odoratum, Stellaria holostea, Carex pilosa, Vinca minor, Viola sylvestris (V. reichenbachiana), Euphorbia amygdaloides, Dentaria (Cardamine) bulbifera, Polygonatum multiflorum, Campanula rapunculoides, Pulmonaria officinalis) ill. az általános erdei (pl. Convallaria majalis, Melica uniflora, Poa nemoralis, Brachypodium sylvaticum) fajok közül kerülnek ki. Ezek egy része tavasszal virágzó geofiton [pl. Adoxa moschatellina, Corydalis spp., Galanthus nivalis, Scilla spp., Dentaria (Cardamine) bulbifera, Isopyrum thalictroides, Anemone ranunculoides]. Rendszeresen előfordul több-kevesebb fény- (pl. Campanula persicifolia, Festuca heterophylla, Melittis carpatica, Primula veris) ill. nedvességigényesebb (pl. Aegopodium podagraria, Carex sylvatica, Galeobdolon luteum agg.) faj is. Északkeletről délnyugat felé megjelennek, ill. egyre gyakoribbá válnak az atlantikus és illír jellegű fajok (pl. Knautia drymeia, Cyclamen purpurascens, Primula vulgaris, Vicia oroboides, Lathyrus venetus, Ruscus hypoglossum, Tamus communis, Aremonia agrimonoides).

 

Vegetációs és táji környezet: A gyertyános-kocsánytalan tölgyesek általában széles, folyamatos és nem ritkán mozaikos átmenetet alkotnak a bükkösök [K5] és a különféle fényben gazdag tölgyesek [L1, L2a, L2b, L2x, K7b, L4a] között, térbeli elhelyezkedésük is többnyire ilyen. (Néhol azonban igen keskenyek, sőt hiányozhatnak is.) A Nyugat-Dunántúlon mészkerülő lombelegyes erdeifenyvesekkel [N13], völgyek alján égerligetekkel [J5] is érintkezhet.

 

Alegységek, ide tartozó típusok:

 

I. Florisztikai – növényföldrajzi csoportosítás: 1. Carici pilosae-Carpinetum, 2. Waldsteinio-Carpinetum, 3. Cyclamini purpurascenti-Carpinetum, 4. Helleboro dumetorum-Carpinetum, 5. Anemoni trifoliae-Carpinetum, 6. Asperulo taurinae-Carpinetum.

 

II. A gyertyános-kocsánytalan tölgyesek fenti cönológiai egységei más szempontok (elsősorban a jellemző fafajösszetétel) szerint is csoportosíthatók, ezek közül emelünk ki néhány gyakoribb, ismertebb típust:

 

1. A legjellemzőbbnek tartott típust a kocsánytalan tölgy és a gyertyán dominanciája jelzi, a további fafajok ritkák.

 

2. A kocsánytalan tölgy dominálta típusban a tölgyek aránya meghaladja a mintegy 60%-ot, az árnyaló fafajok (gyertyán, bükk, hársak) aránya valamilyen oknál fogva alacsonyabb, az egyéb fafajok (a cser is) ritkák. Az okok lehetnek természetesek vagy ember által előidézettek, de a kettő bármilyen arányú kombinációja sem kizárt. Az árnyaló fafajok hiányozhatnak az állomány fiatal kora óta, de lehetséges, hogy csak később szorultak vissza. Jelen ismereteink alapján azt feltételezzük, hogy a fafajösszetételt az ember kisebb-nagyobb mértékben a tölgyek javára megváltoztatta, közvetett vagy közvetlen módon visszaszorítva az árnyaló fafajokat (de azt sem tartjuk teljesen elképzelhetetlennek, hogy gyertyános-kocsánytalan tölgyes erdőknek természetközeli állapotban lehetnek olyan típusai ill. fázisai, amikor az összetételük és a szerkezetük részben vagy esetleg egészében ilyen vagy hasonló). A gyepszint a sok fénynek köszönhetően fejlett, rendszerint sok fű- és sásfajjal. Az üde vagy az általános erdei fajok a leggyakoribbak, de megjelenhetnek a fényben gazdag és / vagy száraz erdők fajai is. Pl. olyan idős kocsánytalan tölgy uralta állományok, amelyek alatt sűrűn újul a bükk és a gyertyán, jelezve, hogy ezeket korábban mesterségesen szorította vissza az ember (pl. Zempléni-hg.). Ide tartoznak a korábbi erdőhasználatok miatt gyertyán állományrészüktől megfosztott (tehát: gyertyán nélküli), de láthatóan üde (potenciálisan gyertyános-tölgyes) kocsánytalan tölgyesek.

 

3. Olyan elegyes erdők, ahol a gyertyános-kocsánytalan tölgyesekre legjellemzőbb négy fafaj (kocsánytalan tölgy, bükk, gyertyán, kislevelű vagy ezüst hárs) mindegyike nagyobb arányban (5-10% felett) fordul elő, de egyik elegyaránya sem haladja meg a kb. 50%-ot.

 

4. Kocsánytalan tölgy és bükk alkotta állományok (kivéve, ha a gyepszint jellemzően mészkerülő jellegű). Vulkáni kőzeteken (pl. Visegrádi-hg., Börzsöny, Zempléni-hg.) gyakori típus, a kora tavaszi geofitonok ritkák.

 

5. Olyan hegy-dombvidéki gyertyános-tölgyesek (főleg a Dunántúlon), ahol a kocsánytalan tölgyet részben a csertölgy helyettesíti (a tölgyek legfeljebb fele cser, a többi kocsánytalan). A Dél-Dunántúlon jellemző lehet még az ezüst hárs kisebb-nagyobb arányú jelenléte is.

 

6. Bükk és csertölgy dominálta elegyes erdők, a bükk aránya kisebb, mint kb. 50% (bár ezek vélhetően többnyire egykori bükkösök, jelenlegi fajkészletük alapján mint élőhely a gyertyános-tölgyesekhez állnak közelebb) (pl. Bakony).

 

7. A csertölgy és gyertyán alkotta erdők (kb. 10-15% gyertyán elegyarány felett), ahol az eredeti élőhelytípus még jól felismerhető (a gyepszintben üde erdei fajok jellemzőek és nem zavarástűrők). A gyertyán és a cser mellett változó mennyiségben jelen lehetnek egyéb fafajok is (pl. bükk, hársak, kőrisek, juharok). Ezek egykori gyertyános-tölgyesek, ahol a kocsánytalan tölgyet a korábbi használatok egészben (vagy csaknem egészben) cserre cserélték (azaz a kocsánytalan tölgy hiányzik vag igen ritka).

 

8. Kislevelű vagy ezüst hárs és gyertyán uralta állományok, amelyekből hiányzik vagy alárendelt szerepű a bükk és jelen van a kocsánytalan, esetleg a csertölgy is (azaz ha van bükk, akkor a tölgyek aránya eléri ezt). Bár ezek részben lehetnek bükkösök származékai is, jelenleg a [K2]-be soroljuk.

 

9. Hegy-dombvidéki elegyetlen vagy csaknem elegyetlen gyertyánosok, ha az elegyfajok közül a bükk hiányzik vagy nem jellemző. A kocsánytalan, ritkábban a csertölgy szálanként többnyire (de nem mindig) jelen van.

 

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

 

1. Különféle, több fafaj alkotta elegyes erdők, ha a fafajok nagyobb része üde erdőre utal, a talaj sekély, köves, gyakori a húsos som alkotta magas cserjeszint. A fák közül jellemző a hársak, juharok és a magas kőris nagyobb aránya, valamint a bükk és / vagy a csertölgy jelenléte, a kocsánytalan tölgy és / vagy a gyertyán gyakori hiánya [LY4]. (Ha van is gyertyán és kocsánytalan tölgy, együttes arányuk kisebb kb. 20%-nál.)

 

2. Olyan csertölgy és gyertyán dominálta erdők, amelyek gyepszintje jellegtelen, az üde erdei fajok hiányoznak vagy ritkák, szerepüket zavarástűrő fajok veszik át [RC].

 

3. Olyan pionír erdők, ahol tudjuk, hogy azok néhány tíz évvel korábban még gyepek vagy szántók voltak [RC].

 

4. Nem ide sorolandók egyes nagyobb folyókba ömlő középhegységi patakok völgyeiben (pl. zebegényi Malom-völgy) kialakult gyertyános-kocsányos tölgyesek sem. Középhegységi környezetben létrejött alföldi jellegű élőhely, de a gyepszintben a középhegységi üde erdők fajai dominálnak [K1a].

 

5. Olyan gyertyán (hárs, magas kőris) uralta erdők, amelyek valószínűleg vagy biztosan bükkösök származékai. A második leggyakoribb fafaj a bükk, a tölgyek hiányoznak vagy ritkák [K5].

 

Felismerhetőség: Terepen részben jól felismerhető (máskor kevésbé), műholdfotón nem ismerhető fel, bár esetenként valószínűsíthető. Az üzemtervek alapján a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek legalább fele felismerhető.

 

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A természetességüket leginkább fajkészletük és az állományok szerkezet befolyásolja. Növeli a természetességet, ha a lombszintben több fafaj van jelen, és egyik sem monodomináns, ha a gyepszint fajgadózdag és üde erdei fajok jellemzik, ha jelen van a háborítatlan erdők szerkezeti jellemzői közül minél több (pl. igen idős élő és holt fák, vegyes korszerkezet, stb.).

 

5-ös: Változatos szerkezetű állományok, idősebb, vastagabb fákkal, több-kevesebb álló és fekvő holtfával. Többnyire a négy legfontosabb alkotó fafaj (kocsánytalan tölgy, gyertyán, bükk, valamelyik hársfaj) mindegyike jelen van. A gyepszint fajgazdag, borítása a lombszint záródásának és a fafajok elhelyezkedésének megfelelően mozaikos. Az idegenhonos fafajok közül legfeljebb 5%-ig fenyőfajok lehetnek jelen.

 

5-ös: Felhagyott középerdők: a szórtan meghagyott tölgy és ritkábban bükk hagyásfák között sűrű betöltődés alakul ki, elsősorban gyertyánból. Szórtan sok elegyfafaj megtalálható. A gyepszintben a zavarástűrő fajok legfeljebb szórványosan fordulnak elő. Az idegenhonos fafajok közül legfeljebb 5%-ig fenyőfajok lehetnek jelen.

 

4-es: Elegyes, gyertyánt mintegy 33-67%-ban tartalmazó (a többi főleg kocsánytalan tölgy), idősebb állományok. A fenyők maximális aránya 10-15%. Egyéb nem őshonos fafaj nem fordul elő.

 

4-es: Idősebb, több elegyfafajt (gyertyán, bükk, hársak, magas kőris), de viszonylag kevés tölgyet (33% alatt) tartalmazó, viszonylag fajgazdag gyepszintű állományok. A fenyők maximális aránya 10-15%.

 

4-es: Idősebb, tölgy uralta, kevés árnyaló fafajt tartalmazó, viszonylag fajgazdag gyepszintű állományok. A fenyők maximális aránya 10-15%.

 

3-as: Olyan, egyébként 4-es természetességű állományok, ahol jelen van az akác vagy a bálványfa (maximális arányuk 5-5%).

 

3-as: Csaknem elegyetlen sarj gyertyánosok. A fenyők maximális aránya 15-20%, az akácé és a bálványfáé 5-5%

 

3-as: Csertölgy és gyertyán alkotta állományok, ha a gyepszint alapján még ide sorolhatók. A fenyők maximális aránya 15-20%, az akácé és a bálványfáé 5-5%.

 

3-as: Korábbi erdőhasználatok miatt gyertyán állományrészüktől megfosztott (tehát: gyertyán nélküli), de láthatóan üde (potenciálisan gyertyános-tölgyes) kocsánytalan tölgyesek.

 

2-es: Az olyan állományok, ahol az eredeti élőhely biztosan felismerhető, de az adventív fafajok aránya nagyobb (50%-ig).

 

Regenerációs potenciál:

 

Ritka emberi hatás esetén többnyire jól regenerálódó élőhely. A regeneráció sebességét és mértékét leginkább a korábbi és újabb emberi hatások, egyes adventív fafajok (akác, bálványfa) jelenléte ill. hiánya, valamint a befoglaló erdőtömb kiterjedése határozza meg. Az erdészeti kezelés a leggyakoribb hátráltató tényező. A vegetációs és táji környezet is befolyásolhatja a regenerációt: tölgyesek uralta tájak kisebb gyertyános-tölgyes fragmentumai esetén a regeneráció várhatóan lassabb, nehezebb. Szomszédos vegetációs foltra ill. szántóra csak ritkán és lassan kiterjedő élőhelytípus.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

 

Jó: Erdős, természeteshez közeli környezetben lévő, idősebb, változatosabb szerkezetű, elegyes állományok egy része esetében: az emberi beavatkozás ritka és mérsékelt, a vágáskor 100 év feletti.

 

Jó: Az állomány fajokban viszonylag gazdag, szerkezete homogén, ritka, kíméletes erdészeti beavatkozások érik, nincs fafajszelekció, a vágáskor jóval 100 év feletti.

 

Közepes: A korábbi emberi hatások a fafajkészletet jelentősen átalakították, valamelyik állományalkotó fafaj ritkává vált (esetleg hiányzik). Ez még teljes vagy csaknem teljes kímélet esetében is jelentősen lassítja a regenerációt. Pl. kocsánytalan tölgy vagy gyertyán uralta, csaknem elegyetlen állományok.

 

Közepes: Erősen túlszaporodott nagyvadállomány esetén, ha a termőhely vízellátottsága jó és az állományt ritkán vagy egyáltalán nem éri emberi hatás.

 

Közepes: A sarj eredetű állományok regenerációs potenciálja – hosszú távon – szinte mindig kisebb a mageredetűeknél.

 

Kicsi: Akáccal, bálványfával elegyes vagy érintkező állományok.

 

Kicsi: Csertölgy és gyertyán alkotta állományok (tul. a 3-as természetességű állományok nagy része).

 

Kicsi: A korábbi emberi hatások a fafajkészletet jelentősen átalakították, valamelyik állományalkotó fafaj ritkává vált (esetleg hiányzik) és az állományt gyakori emberi hatások érik vagy a vágáskor 90-100 év alatti.

 

Kicsi: Erősen túlszaporodott nagyvadállomány esetén, különösen szárazabb körülmények között. Az ilyen helyzetet gyakran sűrű ágú cserjékké, bonszájokká rágott fák jelzik. Az ilyen állományokat többnyire viszonylag gyakori erdészeti beavatkozások érik, általában ez is gyengíti a regenerációs potenciált.

 

Kicsi: Hegylábi, erdőperemi állományok.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban: 

 

Jó: Ilyen nincs

 

Közepes: Ilyen sincs

 

Kicsi: Megfelelően csapadékos környezetben egyes gyepekre kiterjedhetnek gyertyános-kocsánytalan tölgyesekhez hasonló állományok, de ez nem jellemző, a regenerálódás igen lassú lehet (emberi léptékkel mérve legalábbis).

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón: 

 

Jó: Ilyen nincs

 

Közepes: Ilyen sincs

 

Kicsi: Egyes felhagyott szántókra kiterjedhetnek gyertyános-kocsánytalan tölgyesekhez hasonló állományok, de ez nem jellemző, a regenerálódás igen lassú lehet (emberi léptékkel mérve legalábbis).

 

 

BA [BJ][+TG, CsJ, NJ, SzF, KA, JM, FG, BD]