ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

Kézirat, Vácrátót 2003

K7a – Mészkerülő bükkösök

Írta: Borhidi Attila (1997) és Szmorad Ferenc, Bölöni János (2003)

Kiegészítette: Csiky János, Kun András, Ódor Péter, Tímár Gábor

Definíció: Bükkös régióban, szélsőségesen savanyú talajokon kialakult, rendszerint gyenge-közepes növekedésű, záródó, cserjeszint nélküli szálerdők, ahol a lombkoronaszint domináns faja a bükk (Fagus sylvatica), a gyepszintet acidofrekvens lomberdei fajok [Luzula luzuloides, Deschampsia (Avenella) flexuosa, Vaccinium myrtillus, stb.] alkotják, s ahol esetenként számottevő lehet a mohaszint borítása. Az állományok rögzítendő minimális kiterjedése 500 m². Az idegenhonos fafajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50%.

Termőhely: Középhegységeink, ritkán dombvidékeink bükkös régiójában, gerinceken, meredek oldalakon, domború (konvex) lejtőformák mellett, jellegzetesen északi-északnyugati-nyugati kitettségben találhatók. Kialakulásukat, előfordulásukat döntően befolyásolja, illetve a termőhelyi viszonyokat leginkább meghatározza a kifejezetten savanyú kémhatású mállásterméket szolgáltató szilikátos kőzetek (riolit, dácit, andezit, agyagpala, gneisz, kvarcit, porfirit, kvarcfillit, zöldpala), vagy egyes felszíni kilúgzódásra hajlamos üledékes kőzetek (kavics, homokkő) jelenléte. Az előforduló talajtípusok (sziklás-köves váztalaj, ranker, savanyú, podzolos és pszeudoglejes barna erdőtalaj) igen sekély, sekély, esetleg középmély termőréteg-vastagsággal, rossz víz- és tápanyag-gazdálkodással jellemezhetők. A savanyú-szélsőségesen savanyú, tápanyagszegény, száraz termőhelyeken a talajok biológiai aktivitása csekély, a humuszosodás rendkívül lassú, a jellemző humuszformák (nyers humusz, illetve móder) mellett sok helyütt csak minerális talajfelszínt találunk. A másodlagos állományok részben az elmondottakhoz hasonló – másodlagosan kialakult – termőhelyeken találhatók, részben azonban a fatenyészet számára sokkal kedvezőbb termőhelyi feltételek mellett, de erodált, a felszínen kilúgzott, csonka (csonkult) erdőtalajokon tenyésznek. Érdekességképpen megemlítendő, hogy a mészkerülő bükkösök ritkán dolomit alapkőzeten, kilúgzódó feltalaj mellett is megjelenhetnek.

Állománykép: Az állományok általában sarj eredetűek (s ezért gyakran sarjcsokrosak), egykorúak, de növekedés és záródás tekintetében – termőhelytől függően – mutatnak némi változatosságot. Egészen gyenge termőhelyeken az állomány (idős korban) csak 8-10 m-es magasságot és csak 70-80%-os záródást ér el, így a ritkán álló, csökött, erőteljesen szétágazó koronájú fák között kisebb (szobányi) fedetlen foltok is előfordulhatnak. Kedvezőbb talajadottságok mellett az állománymagasság 15-20 m is lehet, s a záródás – a bükk koronafejlesztési tulajdonságai miatt – már megközelítheti a 100%-ot. Másodlagosan kialakult állományoknál – ahol a gyepszint mészkerülő jellege a talajfelszíni erózióhoz, s nem pedig a sekély, gyenge talajhoz kötődik – pedig akár 25 m-es magasságot is mérhetünk.

A lombkorona rendszerint egyszintes, kétszintessé jórészt csak elegyfa fajok megjelenése miatt alakul. Cserjeszint nincs, a „cserjeszintben” – pl. lékekben – legfeljebb a lombkorona fafajainak cserje-méretű egyedei találhatók meg, az állományok belső struktúrája így meglehetősen egyveretű. Némi belső változatosságot a gyepszint dominanciaviszonyai hozhatnak: a domináns („típusalkotó”) lágyszárú növénytől függően meglehetősen változó gyepszintmagasság alakulhat ki, de előfordulnak szinte nudum típusok is.

A mohaszint szinte valamennyi állományban jelentős, rendkívül meredek termőhelyeken, illetve nyíltabb állományrészeken pedig szinte kizárólagos (vagyis e helyeken a gyepszint fajai csak mutatóban találhatók meg).

Jellemző fajok: A lombkoronaszint domináns fafaja a Fagus sylvatica. A mezofil bükkösökre jellemző üde lomberdei elegyfafajok (hársak, gyertyán, juharok, stb.) hiányoznak, vagy csak rendkívül szórványos előfordulásúak. Jellemző, de az erdőművelési munkák miatt gyakran hiányzó elegyfa viszont a Betula pendula, Populus tremula, fiatalabb állományokban a Salix caprea. Szálanként a Quercus petraea s.l. is megjelenik, s a magasabb régiók, illetve a Nyugat-Dunántúl mészkerülő bükköseiben fel-felbukkan a Sorbus aucuparia is. A Nyugat-Dunántúlon fontos kísérőfaj a Pinus sylvestris és a Castanea sativa, a mecseki állományokban pedig egyes szubmediterrán elterjedésű, nálunk egyébként inkább a száraz tölgyesekben előforduló fafajok (Sorbus torminalis, Fraxinus ornus) is megjelennek. További – mesterségesen bevitt, vagy szubspontán megtelepedett – fafajokként megemlítendők még a különböző fenyőfélék (Picea abies, Larix decidua, Abies alba, stb.). Az állományoknak jellemző cserjéje gyakorlatilag nincs.

A gyepszint fajszegény, s egyértelműen az acidofrekvens fajok uralják, általános és üde lomberdei növények csak rendkívül szórványosan, akcidens elemként jelennek meg (a mészkerülő bükkösök gyepszintjének tehát – cönológiai értelemben – alig van üde karaktere). A jellemző acidofrekvens fajok közül általánosan elterjedtnek mondható a Luzula luzuloides, Calamagrostis arundinacea, Veronica officinalis, Hieracium spp., szórványosabb megjelenésű a Majanthemum bifolium, Monotropa hypopytis, Melampyrum pratense. Egyes régiók állományaiból hiányzik, s elsősorban a csapadékosabb klímájú Északi-középhegységben és Nyugat-Dunántúlon jelenik meg az Deschampsia (Avenella) flexuosa, Prenanthes purpurea, Vaccinium myrtillus, Calluna vulgaris (utóbbi faj főként a nyíltabb részeken). Ugyancsak e tájegységekben – de kifejezetten ritkán – találjuk meg mészkerülő bükkösökben a Vaccinium vitis-idaea, Lycopodium clavatum, L. annotinum, Diphasium (Lycopodium) complanatum, Huperzia selago, Orthilia secunda, Chimaphila umbellata előfordulásait. A mecseki állományokból megemlíthető továbbá a Luzula forsteri, Melampyrum pratense, a nyugat-dunántúli állományokból a Galium rotundifolium (fenyőelegyes erdőkben) és a Galium sylvaticum. Másodlagos állományokban gyakori jelenség, hogy az acidofrekvens fajok üde lomberdei lágyszárúakkal [pl. Galium odoratum, Dentaria (Cardamine) bulbifera] mozaikosan jelennek meg.

A gyepszint leggyakoribb dominanciatípusait a Luzula luzuloides, Calamagrostis arundinacea, Deschampsia (Avenella) flexuosa, Vaccinium myrtillus alkotja. A koratavaszi geofiton aszpektus hagymás-gumós növényei nagyon ritkák, vagy hiányoznak.

Az esetenként jelentős borítású mohaszint jellemző faja a Dicranum scoparium, Dicranella heteromalla, Polytrichum formosum, ritkábban a Leucobryum glaucum. A zuzmóflórát elsősorban Cladonia-fajok képviselik.

Vegetációs és táji környezet: Állományainak nagy része a bükkös régió erdőtakaróján belül elszórtan, kisebb foltokban jelenik meg. Területük jórészt néhány tized hektár és 5-10 hektár közé esik, a 15-20 hektáros állományok már nagyon ritkák, s ennél nagyobb kiterjedésben valószínűleg nem is fordulnak elő. A természetes állományok határai – leszámítva az inverzió folytán magasabban fekvő zárt mészkerülő tölgyesek irányába keresendő határokat – viszonylag élesek, a termőhelyi-domborzati viszonyok változásával szoros összefüggést mutatnak. Kontakt élőhelyeik leggyakrabban bükkösök és zárt mészkerülő tölgyesek, ritkábban, szikla- és törmeléklejtő-erdők, mészkerülő sziklagyepek. Másodlagos állományaik – melyek határai nem feltétlenül élesek, s amelyek a termőhelyi-domborzati váltásokkal nem feltétlenül mutatnak összhangot – elsősorban települések környékéhez, illetve korábban intenzíven használt (legeltetés, alomszedés, vonszolásos faanyagmozgatás, stb.) területekhez köthetők. A másodlagos állományok kontakt élőhelye szinte mindig bükkös.

Alegységek, ide tartozó típusok:

I. Regionális típusok (regionális asszociációk): 1. Luzulo nemorosae-Fagetum, 2. Galio rotundifolio-Fagetum, 3. Sorbo torminalis-Fagetum.

II. A mészkerülő jelleg kifejezettsége, erőssége alapján felállítható típusok: 1. kifejezetten mészkerülő jellegű (az acidofrekvens fajok kifejezett dominanciájával jellemezhető) állományok (a természetes állományok zöme és a nagyon erősen degradált talajú másodlagos állományok), 2. mészkerülő jellegű átmeneti (szórványosan vagy mozaikosan üde lomberdei fajokat is tartalmazó) állományok (a természetes állományok töredéke és a mérsékelten degradált talajú, másodlagos állományok).

III. Mészkerülő tölgyes, illetve mészkerülő bükkös jelleg alapján felállítható típusok: 1. határozottan bükkös állományok (a Quercus petraea elegyaránya < 10%), 2. mészkerülő tölgyesek, gyertyános-tölgyesek felé átmenetet mutató bükkös állományok (a Quercus petraea elegyaránya 10-33%).

IV. Az elegyesség, illetve az őshonos elegyfafajok elegyarány-viszonyai alapján felállítható típusok: 1. elegyetlen, vagy mérsékelten elegyes (< 20%) állományok, 2. erősen elegyes (20-50%) állományok, 3. elegyfafajok (pl. Betula pendula, Populus tremula) alkotta konszociációk, ahol az elegyfák aránya 50 – 80-90%.

V. Tájidegen fafajok (fenyőfélék) jelenléte alapján felállítható típusok: 1. tájidegen fafajok nélküli, vagy csak elenyésző arányú (< 20%) tájidegen fafajt tartalmazó típusok, 2. tájidegen fafajokat jelentősebb (20-50%) arányban tartalmazó típusok.

A fenti szempontok alapján elkülönített típusok egymással különböző kombinációkat alkotva jelennek meg!

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

1. 500 m²-nél kisebb kiterjedésű mészkerülő vagy mészkerülő jellegű foltokat elszórtan tartalmazó bükkös állományok [K5].

2. A mintegy 40%-nál több kocsánytalan tölgyet tartalmazó állományok [K7b] (a K7a és a K7b egységek között legtöbbször csak a lombkoronaszint dominanciaviszonyai alapján tehető különbség, illetve húzható határ).

3. Mészkerülő bükkösök termőhelyén álló származékerdők, ahol az elegyfafajok (Betula pendula, Populus tremula) aránya meghaladja a 80-90%-ot: pl. elegyetlen, vagy közel elegyetlen nyíresek [RB].

4. 50-75% adventív fafajt (fenyőféléket) tartalmazó származékerdők [RD].

5. A Délnyugat-Dunántúl vegyes (üde és mészkerülő) karakterű fenyőelegyes lomboserdei [N13].

Felismerhetőség: Terepen (amennyiben a lombkoronaszint dominancia-viszonyai alapján a bükkös jelleg egyértelműen megállapítható) viszonylag jól felismerhető élőhelytípus, problémák egyes másodlagos állományok besorolásával, illetve esetlegesen az állományhatárok megállapításával lehetnek. Topográfiai térképeken – előzetes tapasztalatok alapján – bükkös régióban az állományok előre „sejthetők”. Légifelvételen és műholdfotón gyakorlatilag felismerhetetlenek.

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A természetesség a gyepszint vonatkozásában nem igazán értelmezhető, mert gyomosodástól a legtöbb helyen a termőhelyi jellemzők miatt nem kell tartanunk (kivétel pl. akácosodás), illetve mert magának az élőhelytípusnak, illetve a mészkerülő jellegnek a fennmaradását, konzerválását éppen a talajfelszínt érő degradatív hatások segítik elő. Ezen degradatív hatások híján a természetes szukcesszió az átalakulásukat eredményezi (a [K5] felé). Ezen túlmenően fontos hangsúlyozni, hogy a „természetesség” vizsgálata során csakis a strukturális és kompozicionális jellemzőket tudjuk vizsgálni, az állományok primer vagy szekunder jellegét nem.

5-ös: Idős, vastag (50 cm feletti átmérőjű) fákat is tartalmazó, változatos szerkezetű, legalább fele részben nem nyilvánvalóan sarj eredetű állományok.

4-es: Idős, vastag (50 cm feletti átmérőjű) fákat tartalmazó, de homogén szerkezetű, nagyobb részben sarj eredetű állományok.

4-es: Változatos szerkezetű, de idős, vastag fát nem tartalmazó állományok.

4-es: Nem változatos szerkezetű, idős fákat nem tartalmazó, de nem fiatal (20 cm feletti átmérőjű) állományok.

3-as: 50-80% arányban elegyfákat tartalmazó, származékerdő-jellegű állományok.

3-as: Fenyőfélékkel elegyes állományok (ahol a fenyők elegyaránya kb. 20-50%) (kivéve a délnyugat-dunántúli, erdeifenyővel elegyes erdők).

3-as: Fiatal sarjerdők (a fák átlagos átmérője kisebb 20 cm-nél).

2-es: Nincs.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Többnyire jól regenerálódó élőhelytípus, a regeneráció mértékére és sebességére elsősorban az emberi hatásnak lehet jelentős befolyása.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

Jó: Erdős, természeteshez közeli környezetben szinte mindig, amennyiben a vágáskor nem túl alacsony (azaz kb. 100 év feletti).

Közepes: Mérsékelten fenyvesített és elegyfákat max. 30-50%-ban tartalmazó állományok.

Közepes: Alacsony vágásfordulóval (80-100 év alatti) kezelt, gyakran sarj eredetű állományok.

Kicsi: Erősen elfenyvesített (esetleg akácosodó) és származékerdővé alakult állományok.

Kicsi: Elszigetelt, kis kiterjedésű állományok, ahol a környéken a bükk ritka vagy hiányzik.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:

Jó: Nincs ilyen állomány.

Közepes: Nincs ilyen állomány.

Kicsi: A szomszédos élőhelyekre vonatkoztatott „regenerációs potenciál” nagyon-nagyon kicsi, vagy nulla, mert a szomszédos élőhelyeket a mészkerülő bükkösök pionír fafajaikkal képesek „birtokba venni”, de ez nem jelent expanziót, hiszen így származékerdők [RC], vagy inkább spontán pionír erdők [RB] alakulnak ki.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:

Jó: Nincs ilyen állomány.

Közepes: Nincs ilyen állomány.

Kicsi: A szomszédos élőhelyekre vonatkoztatott „regenerációs potenciál” nagyon-nagyon kicsi, vagy nulla, mert a szomszédos élőhelyeket a mészkerülő bükkösök pionír fafajaikkal képesek „birtokba venni”, de ez nem jelent expanziót, hiszen így származékerdők [RC], vagy inkább spontán pionír erdők [RB] alakulnak ki.

BA [SzF, BJ] [+CsJ, KA, ÓP, TG]