ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
K7b – Mészkerülő gyertyános-tölgyesek
Írta:
Borhidi Attila (1997) és Szmorad Ferenc, Bölöni János (2003)
Kiegészítette:
Bartha Dénes, Ódor Péter
Definíció: Hegy- és
dombvidéken, savanyú alapkőzeten, erodált felszínű (csonka) erdőtalajokon
gyakran másodlagosan kialakult, rendszerint közepes növekedésű, zárt
lombkornaszintű, cserjeszint nélküli erdők, ahol a lombkoronaszint
domináns faja a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea s.l.) és a gyertyán
(Carpinus betulus) és / vagy a bükk (Fagus sylvatica), s a
gyepszintet acidofrekvens fajok [Luzula luzuloides, Deschampsia (Avenella)
flexuosa, Vaccinium myrtillus, stb.], illetve kisebb hányadban általános és
üde lomberdei fajok alkotják. Az állományok rögzítendő minimális
kiterjedése
Termőhely: Középhegységeink tölgyes (azon belül gyertyános-tölgyes) régiójában, erózióra hajlamos gerinceken, oldalakon, domború (konvex) lejtőformák mellett (de nem feltétlenül meredek termőhelyeken, leggyakrabban csupán 5-15ş-os lejtőkön), elsősorban lejtők alsó harmadában fordulnak elő. Megtalálhatók üde gyertyános-tölgyesek és zárt mészkerülő tölgyesek érintkezési zónájában is, e helyeken azonban az állományok szélessége nemigen haladja meg a 10-20 m-t (illetve a meghatározott minimális kiterjedést). Kitettség tekintetében az állományok semmiféle törvényszerűséget nem mutatnak, másodlagos jellegük miatt – arra alkalmas termőhelyeken – bárhol előfordulhatnak. Kialakulásuk, illetve előfordulásuk kifejezetten savanyú kémhatású mállásterméket szolgáltató szilikátos kőzeteken (agyagpala, gneisz, kvarcit, porfirit, kvarcfillit, zöldpala, riolit, homokkő, stb.) létrejött, a korábbi erdei haszonvételek (tarvágás, vonszolásos faanyagmozgatás, alomszedés, legeltetés) miatt erodálódott felszínű (csonka, csonkult) barna erdőtalajokhoz (esetleg rankerhez) kötődik. Ezek a talajok savanyú és podzolos barna erdőtalajokból kialakult (degradálódott), rendszerint középmély termőréteg-vastagságú talajok, melyek a fatenyészet számára viszonylag kedvező adottságokat biztosítanak, az erodált talajfelszín jellemzői (rendkívül alacsony pH-értékek, rossz vízgazdálkodás, tápanyagszegénység, alacsony biológiai aktivitás, nyers humusz, illetve móder humuszformák, kis foltokban minerális talajfelszín) azonban a mészkerülő jellegű aljnövényzet (gyep- és mohaszint) térfoglalásához teszik lehetővé. A megadott termőhelyi jellemzők sok esetben kevésbé erodált, vagy ép talajú foltokkal mozaikosan jelentkeznek, ami helyenként kisebb mértékű – a növényzetben is megmutatkozó – termőhelyi variabilitást von maga után.
Állománykép: Az állományok rendszerint sarj eredetűek, egykorúak, 80-100%-os záródásúak. Az idős korban mérhető állománymagasság 10-12 m-től (leggyengébb termőhelyek) egészen 18-25 m-ig (legjobb termőhelyek) terjedhet. A sarj eredet miatt jellemzőek (különösen a gyertyánnál) a több törzsből álló sarjcsokrok. A lombkorona rendszerint kétszintes, egyszintessé csak akkor alakul, ha az állományokban uralkodóvá válik a gyertyán. Cserjeszint nincs, a „cserjeszintben” legfeljebb a jellemző fafajok cserje-méretű egyedei fordulnak elő. Az egyes állományok belső struktúrája nagyjából egyveretű, de – a többi mészkerülő erdőhöz hasonlóan – a gyepszint dominanciaviszonyaitól függően változó gyepmagasság hozhat némi változatosságot.
A mohaszint (illetve a talajt fedő zuzmótakaró) általában gyér borítású, az állománykép szempontjából nem meghatározó, így mohás altípusokat nem tudunk elkülöníteni. A növényzettől fedetlen (nudum) foltok ritkák, legfeljebb kis kiterjedésűek.
Jellemző fajok: A lombkoronaszint domináns fafaja a Quercus petraea s.l. és a Carpinus betulus és / vagy a Fagus sylvatica. A meglehetősen ritka elegyfák részben a mészkerülő erdők (Betula pendula, Populus tremula, stb.), részben az üde gyertyános-tölgyesek [Tilia cordata, Acer campestre, Cerasus (Prunus) avium, stb.] elegyfafajai közül kerülhetnek ki. Szálanként a Sorbus aucuparia is megjelenik, a Nyugat-Dunántúlon pedig további jellemző kísérőfaj a Castanea sativa. A mesterségesen beültetett, vagy megtelepedett tájidegen fafajok közül a különböző fenyőfélék (Picea abies, Larix decidua, Pinus sylvestris, Pinus nigra, stb.) jutnak nagyobb szerephez. Az állományoknak jellemző cserjéje gyakorlatilag nincs.
A gyepszint a mészkerülő bükkösökhöz és a zárt mészkerülő tölgyesekhez képest kevésbé fajszegény, benne dominálnak az acidofrekvens fajok [Luzula luzuloides, Calamagrostis arundinacea, Deschampsia (Avenella) flexuosa, Veronica officinalis, Genista spp., Chamaecytisus spp., Hieracium spp., Campanula rotundifolia, Melampyrum pratense, Galium sylvaticum, ritkábban a Vaccinium myrtillus, Calluna vulgaris], de alacsonyabb borítási értékekkel – mozaikosan, kisebb foltokban, vagy elszórtan – rendszeresen jelen vannak egyes általános és üde lomberdei növények [Ajuga reptans, Stellaria holostea, Dentaria (Cardamine) bulbifera, Galium odoratum, Carex pilosa, Mycelis muralis, Melica uniflora, Poa nemoralis, Dactylis glomerata s.l., stb.] is. A Nyugat-Dunántúlon (fenyőelegyes állományokban) megjelenik továbbá a Galium rotundifolium is. A mészkerülő bükkösökben és zárt mészkerülő tölgyesekben szórványosan megjelenő korpafüvek, vörös áfonya és körtikék itt nem fordulnak elő. A gyepszint leggyakoribb dominanciatípusait a Luzula luzuloides, Calamagrostis arundinacea, Deschampsia (Avenella) flexuosa, Vaccinium myrtillus alkotja. A kora tavaszi geofiton aszpektus hagymás-gumós növényei szórványosak, vagy ritkák.
A mohaszint gyér borítású (fajai a Dicranum scoparium, Dicranella heteromalla, Polytrichum formosum lehetnek), de a tölgyek tövén, valamint a törzsek körüli talajfelszínen a Hypnum cupressiforme esetenként jelentős telepeket alkothat.
Vegetációs és táji környezet: Kisebb-nagyobb kiterjedésű állományai a tölgyes (gyertyános-tölgyes) régió erdőtakaróján belül, üde gyertyános-tölgyes állományokkal mozaikosan, vagy (kisebb hányadban) üde gyertyános-tölgyesek és zárt mészkerülő tölgyesek határzónájában jelennek meg. Területük néhány tized hektártól 5-20 hektárig terjedhet. A határok – a gyakori másodlagos, a termőhelyi-domborzati viszonyok változásával szoros összefüggést nem mutató jellegük miatt – sok esetben elmosódottak, s ezért nehezen (vitathatóan) rögzíthetők.
Alegységek, ide tartozó típusok:
I. Regionális típusok (regionális asszociációk) nincsenek, asszoció-szinten valamennyi állomány a Luzulo-Carpinetum alá sorolható.
II. A mészkerülő jelleg kifejezettsége, erőssége alapján felállítható típusok: 1. erősen mészkerülő jellegű (általános és üde lomberdei fajokat alig tartalmazó) állományok, 2. mészkerülő jellegű átmeneti (általános és üde lomberdei fajokat szórványosan vagy mozaikosan, nagyobb arányban tartalmazó) állományok.
III. A főfafajok elegyarány-viszonyai alapján
felállítható típusok: 1. „szabályos” gyertyános-tölgyes jellegű állományok
(a domináns kocsánytalan tölgy a felső, az alárendelt szerepű
gyertyán az alsó lombkoronaszintben fordul elő), 2. gyertyán dominanciájú,
vagy elegyetlen gyertyános állományok, 3. kocsánytalan tölgy és bükk alkotta
állományok, ritkábban
IV. Tájidegen fafajok (fenyőfélék) jelenléte alapján felállítható típusok: 1. tájidegen fafajok nélküli, vagy csak elenyésző arányú (< 20%) tájidegen fafajt tartalmazó típusok, 2. tájidegen fafajokat jelentősebb (20-50%) arányban tartalmazó típusok.
A fenti szempontok alapján elkülönített típusok egymással különböző kombinációkat alkotva jelennek meg!
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. 500 m2-nél kisebb kiterjedésű, illetve a
zárt mészkerülő tölgyesek és üde gyertyános-tölgyesek határán húzódó, 10-
2. Általános és üde lomberdei fajokat nem, vagy alig tartalmazó, csaknem gyertyán és más üde lomberdei elegyfák nélküli állományok (elegyarányuk 10% alatti) [L4a].
3. Mészkerülő, vagy mészkerülő jellegű tölgyes-bükkös állományok, ahol a bükk elegyaránya nem éri el a 20%-ot [L4a] (az [L4a] és a [K7b] egységek között legtöbbször csak a lombkoronaszint dominanciaviszonyai alapján tehető különbség, illetve húzható határ).
4. Mészkerülő, vagy mészkerülő jellegű tölgyes-bükkös állományok, ahol a bükk elegyaránya meghaladja a 60%-ot [K7a] (az [K7a] és a [K7b] egységek között legtöbbször csak a lombkoronaszint dominanciaviszonyai alapján tehető különbség, illetve húzható határ).
5. Acidofrekvens elemeket csak nagyon elszórtan tartalmazó, döntően mezofil karakterű gyertyános-tölgyes állományok [K2].
6. Mészkerülő tölgyesek termőhelyén álló származékerdők, ahol az elegyfafajok (Betula pendula, Populus tremula) aránya meghaladja a 80-90%-ot: pl. elegyetlen, vagy közel elegyetlen nyíresek [RB].
7. 50%-nál több adventív fafajt (fenyőféléket) tartalmazó származékerdők [RD].
Felismerhetőség: Terepen (amennyiben a lombkoronaszint dominancia-viszonyai alapján a gyertyános-tölgyes jelleg egyértelműen megállapítható) viszonylag jól felismerhető élőhelytípus, problémák az állományhatárok megállapításával lehetnek. Állományai sem topográfiai térképekről, sem légifelvételekről, sem műholdfotókról nem „szúrhatók” ki.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A természetesség a gyepszint vonatkozásában alig értelmezhető, mert gyomosodástól a termőhelyi jellemzők – viszonylagos tápanyaghiány – miatt nem nagyon kell tartanunk, illetve mert magának az élőhelytípusnak, illetve a mészkerülő jellegnek a fennmaradását, konzerválását éppen a talajfelszínt érő degradatív hatások segítik elő. Ezen túlmenően fontos hangsúlyozni, hogy a „természetesség” vizsgálata során zömmel csakis a strukturális és kompozicionális jellemzőket tudjuk vizsgálni (a szekunder jelleg az állományok zöménél eleve adott).
5-ös: Idős, vastag (
4-es: Idős, vastag (
4-es: Változatos szerkezetű, de idős, vastag fát nem tartalmazó állományok.
4-es: Nem változatos szerkezetű, idős fákat nem
tartalmazó, de nem fiatal (
3-as: 50-70% arányban elegyfákat tartalmazó, származékerdő-jellegű állományok.
3-as: Fenyőfélékkel elegyes állományok (ahol a fenyők elegyaránya kb. 20-50%) (kivéve a délnyugat-dunántúli, erdeifenyővel elegyes erdők).
3-as: Fiatal sarjerdők (a fák átlagos átmérője kisebb 20 cm-nél).
2-es: Jelenleg nem ismert.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): A mészkerülő gyertyános-tölgyesek regenerációjára nagy befolyással van, hogy termőhelyük mennyire állandó (ami elsősorban a korábbi és a jelenlegi emberi hatás mértékével van összefüggésben). Mivel állományaik gyakran másodlagosan kisavanyodott talajokon találhatók, ezért néhány évtizedes kímélet is csökkentheti ill. akár meg is szüntetheti a gyepszint – és ezzel az erdő – mészkerülő jellegét.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: Nem regenerálódó ill. többé-kevésbé változatlan termőhelyi körülmények mellett erdős, természeteshez közeli környezetben szinte mindig.
Közepes: Nem regenerálódó ill. többé-kevésbé változatlan termőhelyi körülmények mellett mérsékelten fenyvesített és elegyfákat max. 30-50%-ban tartalmazó állományok.
Kicsi: Regenerálódó termőhelyi körülmények között szinte mindig.
Kicsi: Erősen elfenyvesített (esetleg akácosodó) és származékerdővé alakult állományok.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó: Gyertyán és más nem acidofrekvens fajok számára is alkalmas, de mészkerülő-jellegű (mérsékelten degradált, savanyú talajú) termőhelyeken, ahol a gyertyán kolonizációs képességi révén könnyen terjeszkedhetnek a mészkerülő gyertyános-tölgyesek.
Közepes: A mérsékelten degradált, savanyú talajú és az üde termőhelyi kategóriák „határmezsgyéjén”.
Kicsi: Üde, mezofil élőhelyek kialakulására alkalmas termőhelyeken.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó. Ilyen nincs.
Közepes: Ilyen nincs.
Kicsi: Nincs tudomásunk arról, hogy előfordul kialakulása felhagyott szántón.
BA [SzF, BJ] [+DB, ÓP]