ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

 

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

 

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

 

Kézirat, Vácrátót 2003

L1 – Mész- és melegkedvelő tölgyesek

Írta: Fekete Gábor (1997) és Bölöni János, Kun András (2003)

Kiegészítette: Fekete Gábor, Bartha Dénes, Szmorad Ferenc, Nagy József

Definíció: Alacsony vagy közepes növekedésű, záródó, gyakran dús cserjeszintű és fejlett gyepszintű domb- és hegyvidéki tölgyesek. A talaj többnyire sekély és / vagy köves, a lombszint legjellemzőbb faja a molyhos tölgy (Quercus pubescens s.l.). Gyakori a fejlett magas cserjeszint (Cornus mas, Crataegus monogyna) vagy a fiatal fákból (Fraxinus ornus) álló második lombszint. A gyepszint tömegesebb fajai főleg füvek és sások, jellemzőek a fény- és / vagy melegigényes, gyakran szárazságtűrő lágyszárúak. Rögzítendő minimális kiterjedése 500 m2. Az idegenhonos fafajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50%.

 

Termőhely: A mész- és melegkedvelő tölgyesek meleg, délies kitettségű lejtőkön, hegyorrokon, hegylábi részeken összefüggő nagyobb állományokat is alkothatnak, olykor platóhelyzetben (sekély talajokon) mintegy klímazonális társulásként lépnek fel. Sokféle, kemény és lágy alapkőzeten előfordulhatnak, de nagy mésztartalmúakon gyakoribbak. A talaj többnyire sekély és / vagy köves, rendszerint valamilyen kőzethatású, bázis-ionokban gazdag talaj. A meleg oldalak molyhos tölgyes erdei a vad különösen kedvelt tartózkodási és táplálkozási helyei.

 

Állománykép: Közepes vagy gyenge növekedésű erdők, a fák idős korban is csak ritkán haladják meg a 16-18 m-t, az állományok jellemző magassága 8-15 m. Mai képüket egykori hagyásfák és sarjak közé betöltődött fiatalabb fák, magasabb cserjék jellemzik leginkább, de találunk csaknem betöltődés nélküli állományokat is. A gyakori betöltődést az állományok kezelésében bekövetkezett változás okozza. Az elegyfákat korábban kivágták, az erdőt sok esetben legeltették, ami ligetes, nem teljesen zárt állományokat eredményezett. Mára az ilyen típusú beavatkozások ritkultak (favágás) ill. gyakorlatilag megszűntek (legeltetés). Ezért az idősebb fák közötti hézagokat részben vagy egészben elkezdték kitölteni a fák és a cserjék. Az így létrejött lomb- és cserjeszint nem egyenletes magasságú, a szintek összefolynak, az alacsonyabbakban uralkodhatnak a fák (főleg a virágos kőris), vagy a cserjék is. A lomb- és a cserjeszint együttes záródása többnyire nem teljes, a fényben gazdag erdőbelső fejlett gyepszintet eredményez. A gyepszintben szinte mindig vannak sűrű foltok, ezek a lomb- és a cserjeszint zártságának megfelelően lehetnek elszórtan, de (elsősorban a betöltődés nélküli állományokban) alkothatnak összefüggő szőnyeget is. Előfordulnak teljesen zárt, sűrűn betöltődött, szinte gyepszint nélküli állományok is. A molyhos tölgyesekben olykor kisebb-nagyobb sztyep- és szegélyfajokban gazdag tisztások is találhatók.

 

Jellemző fajok: A lombszintet leggyakrabban a Quercus pubescens s.l. és a Quercus cerris alkotják, főként a Dunántúlon Fraxinus ornus-szal. Északkelet felé a cser- és a molyhos tölgy ritkábbá, a Quercus petraea s.l egyre gyakoribbá válik. Jellemző elegyfa lehet a Sorbus torminalis, S. domestica és az Acer campestre, a további fafajok ritkábbak (pl. Tilia spp., Fraxinus excelsior, Acer platanoides, Carpinus betulus), inkább nagyobb tengerszint feletti magasságban, ill. völgyek alján, vagy az átmeneti jellegű állományokban jelennek meg.

 

A cserjeszintet – a betöltődő fák mellett – fény- és melegigényes fajok jellemzik, legfontosabb a Cornus mas, a Crataegus monogyna, a Viburnum lantana, az Euonymus verrucosus. Egyes állományokban gyakoribb lehet a Cotinus coggygria is.

 

A gyepszint tömegesebb fajai főleg füvek és sások (pl. Brachypodium sylvaticum, B. pinnatum, Melica uniflora, Dactylis glomerata s.l., Carex michelii, C. humilis, C. halleriana). Jellemzőek a fény- és / vagy melegigényes, gyakran szárazságtűrő lágyszárúak (pl. Lithospermum purpureo-coeruleum (Buglossoides purpureo-coerulea), Dictamnus albus, Sedum (Hylotelephium) maximum, Orchis purpurea, Vincetoxicum hirundinaria, Peucedanum cervaria, Polygonatum odoratum, Chrysanthemum (Tanacetum) corymbosum, Iris graminea, I. variegata, Pulmonaria mollis, Trifolium spp.). A Mercurialis ovata, a Piptatherum (Oryzopsis) virescens és a Veratrum nigrum a dunántúli, az Aconitum anthora pedig az északkeleti állományokban lehet jellemző. Gyakran fordulnak elő egyes általános erdei fajok (pl. Primula veris, Viola odorata) is. A felnyíló foltokon egyes száraz gyepi (pl. Inula spp., Festuca spp., Adonis vernalis), az árnyasabb (többnyire Melica uniflora uralta) részeken pedig az üde erdei (pl. Galium odoratum, Mercurialis perennis, Stellaria holostea) fajok jelenhetnek meg. Nem egy állományban nagyobb tömegben jelentkezhetnek zavarástűrő, gyakran rövid életű fajok (pl. Alliaria petiolata, Torilis japonica, Chaerophyllum temulum, Stellaria media) is. Ez a túlszaporodott nagyvadállomány túrásával-taposásával ill. a talaj időszakosan változó vízellátásával (kora tavaszal üde, majd gyorsan kiszáradó talajfelszín) magyarázható.

 

Vegetációs és táji környezet: Nagyobb kiterjedésben különféle tölgyesek uralta tájban fordul elő, gyakran érintkezve ill. fokozatos átmenetekkel kapcsolódva a cseres-kocsánytalan tölgyesekhez, bokorerdőkhöz, száraz és sziklás gyepekhez, de nem ritkán üde erdőkhöz, törmeléklejtő- és sziklaerdőkhöz is.

 

Alegységek, ide tartozó típusok:

 

I. A hazai cönológiai irodalom a következő társulásokat sorolja ide: 1. Corno-Quercetum pubescentis, 2. Vicio sparsiflorae-Quercetum pubescentis, 3. Euphorbio-Quercetum, 4. Tamo-Quercetum virgilianae, 5. Cirsio pannonici-Quercetum pubescentis, 6. Seslerio hungaricae-Quercetum virgilianae, 7. Epipactio microphyllae-Quercetum pubescentis, 8. Poo pannonicae-Quercetum petraeae.

 

II. Az eltérő alapkőzet ill. sokféle termőhely és kezelés következtében a kép igen változó lehet, erre adunk néhány jellemző példát (ezek tulajdonképpen nagyobb részben a fenti társulások más típusú csoportosítását jelentik):

 

1. Molyhos tölgy dominálta, kevés betöltődést és magas cserjét tartalmazó, füvek dominálta, fajgazdag, zárt gyepszintű állományok. A gyepszintet a fényigényes / szárazságtűrő fajok tömeges előfordulása jellemzi.

 

2. Molyhos és csertölgyet változó arányban tartalmazó, fiatal fákkal (legnagyobb mennyiségben virágos kőrissel) betöltődött, változóan, de inkább kevésbé záródó gyepszintű állományok. Nem ritkán a gyepszint borítása kisebb 20%-nál. A gyepszint faji összetétele igen változó lehet.

 

3. Molyhos és csertölgyet változó arányban tartalmazó, fejlett magas cserjeszinttel (legnagyobb mennyiségben húsos sommal) rendelkező, változóan záródó gyepszintű állományok. A somok alatt a gyepszint többnyire ritkás, közöttük fejlettebb. A gyepszintben a fényigényes / szárazságtűrő fajok aránya tág határok közt változhat. Előfordulnak olyan állományok is, ahol ez a fajcsoport csak kisebb mennyiségben van jelen, mellette zavarástűrők és / vagy üde erdei geofiták jelenhetnek meg nagyobb arányban.

 

4. Sekély talajú, többnyire erősen cserjés, 15 m-nél alacsonyabb, csertölgy dominálta, de kevés molyhos tölgyet is tartalmazó, molyhos tölgy uralta egyéb erdőkkel érintkező erdők.

 

5. Nem csak délies kitettségben lévő, molyhos és csertölggyel jellemezhető, de elegyfákban (pl. Tilia platyphyllos, Acer platanoides, Fraxinus excelsior, Carpinus betulus) gazdagabb, a gyepszintben kevesebb fényigényes és több általános vagy üde erdei elemet tartalmazó, átmeneti jellegű, sok helyen árnyas állományok.

 

6. Fraxinus ornus dominálta „konszociációk”, ha a további fafajok legalább szálanként jelen vannak (együttes arányuk min. 5-10%), egyébként [RC].

 

7. Többnyire vulkáni eredetű alapkőzeten előforduló, magasabban fekvő, száraz, meleg, meredek, délies vagy nyugatias lejtőkön álló, rossz növekedésű, 8-12(15) m magas, gyakran csúcsszáradt kocsánytalan tölgyesek. Az elegyfák közül a virágos kőris helyenként gyakori lehet, a többi (pl. molyhos tölgy, csertölgy, magas kőris, barkócaberkenye) általában csak szórványos. A cserjeszint változóan fejlett. Gyakori / tömeges fajaik: Vicia sparsiflora, Carex humilis, Festuca valesiaca, Melica uniflora, Laser trilobum.

 

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

 

1. Az elsősorban a Dunántúli-középhegységben előforduló, virágos kőrissel betöltődő cser- és / vagy kocsánytalan tölgy dominálta erdők [L2a]. Ez gyakori jelenség a rendszeres túlgyérítések miatt. A korábbi cserje- és lombszintet ekkor a virágos kőris magoncai, majd ismételt erdészeti beavatkozások után sarjai uralják. A lombszintből a molyhos tölgy hiányzik (legfeljebb 1-2 példány lehet jelen). A gyepszintben a leggyakoribbak az általános erdei, valamint a fényigényes és /  vagy szárazságtűrő fajok.

 

2. Elegyetlen kőrises származékerdők [RC].

 

3. Középhegységi száraz gerinceken többnyire a bükkös övben a zárt bükkösök felett kialakuló közepes növekedésű, fajszegény kocsánytalan tölgyesek. Gyepszintjükben tömeges a Poa nemoralis, Dactylis glomerata s.l. [L2a.]

 

Felismerhetőség: Terepen jól felismerhető, műholdfotón csak valószínűsíthető. Az üzemtervi adatok alapján nagyobb kiterjedésű állományai azonosíthatóak.

 

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Természetességüket leginkább az állományok szerkezete befolyásolja, ami viszont a korábbi emberi hatásokkal van kapcsolatban. Jelentős szerepet játszik még az adventív fafajok, elsősorban a feketefenyő, az akác és a bálványfa mennyisége, aránya is. A gyepszint szerepe a természetesség megítélésében sokkal kisebb, mivel a kifejezetten jellegtelen fajkészletű gyepszinttel rendelkező állományok ritkák. Gyepszintjük a korábbi emberi hatásokkal szemben a hazai erdők közül talán a legnagyobb pufferrel rendelkezik. Mindezek miatt az állományok nagy részének természetessége 4-es, ez azzal is magyarázható, hogy hazánkban ez az egyik olyan erdei élőhelytípus, amelyet – arányaiban, a többi erdőhöz viszinyítva – viszonylag kevesebb erdészeti beavatkozás (fakitermelés) ér. Manapság egyre inkább kikerülbek a gazdálkodás alól.

 

5-ös: Idős, vastag (az átlagos méreteket jelentősen meghaladó, kb. 40-50 cm feletti átmérőjű) tölgyfákat is tartalmazó, változatos horizontális és vertikális szerkezetű állományok. A feketefenyő aránya kisebb 5%-nál, egyéb adventív fafaj nem fordul elő.

 

4-es: Idős, vastag (40-50 cm feletti átmérőjű) fákat tartalmazó, de homogén szerkezetű, nagyobb részben sarj eredetű állományok. A feketefenyő maximális elegyaránya 20%, egyéb adventív fafaj nem fordul elő.

 

4-es: Változatos szerkezetű, de idős, vastag fát nem tartalmazó állományok. A feketefenyő maximális elegyaránya 20%, egyéb adventív fafaj nem fordul elő.

 

4-es: Nem változatos szerkezetű, idős fákat nem tartalmazó, de nem fiatal (a fák átlagos átmérűje nagyobb 20 cm), fajgazdag állományok. A feketefenyő maximális elegyaránya 20%, egyéb adventív fafaj nem fordul elő.

 

4-es: Fiatal sarjerdők (a fák átlagos átmérője kisebb 20 cm-nél), kevés adventív feketefenyővel (max. 5-10%), fajgazdag gyepszinttel.

 

3-as: Változatosabb vagy homogén szerkezetű, idősebb erdők, ahol a feketefevyő aránya 20-50% közötti.

 

3-as: Akáccal, bálványfával elegyes állományok (elegyarányuk kisebb 10-20%-nál).

 

3-as: Fiatal, jellegtelen gyepszintű sarjerdők (a fák átlagos átmérője kisebb 20 cm-nél).

 

2-es: Az adventív fafajok aránya nagyobb (50%-ig), de az eredeti élőhely biztosan azonosítható.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Regenerációs potenciáljukat – jelenleg – leginkább az inváziós fafajok jelenléte ill. hiánya határozza meg. Lassíthatja a regeneráció – olykor jelentős mértékben – a túlszaporított vadállomány és a korábbi emberi hatások (sarjaztatás). A regeneráció sebessége – feltételezéseink, megfigyeléseink szerint – nem egyenletes, kisebb-nagyobb foltokon természeteshez közeli körülmények között is igen lelassulhat, megrekedhet (de alapjában véve is elég lassúnak feltételezhető). Általában a regeneráció esélye jó, de sebessége inkább közepes. Szomszédos vegetációs foltban, szántón (ami jelen esetben többnyire felhagyott gyümölcsöst jelet) terjedése megfelelő körülmények között nem ritka, de mindig lassú.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben: 

 

Jó: Erdős, természeteshez közeli környezetben szinte mindig (de a sebessége általában csak közepes).

 

Közepes: Kis kiterjedésű, gyepekkel körülvett fragmentumok.

 

Közepes: Nagy vadlétszám esetében, ez jelentősen lassíthatja az egyébként sem gyors regenerációt.

 

Közepes: Hegylábi, erdőperemi állományok.

 

Kicsi: Akáccal, bálványfával elegyes vagy érintkező állományok. Mindkét fafaj akkor is szinte teljesen megakadályozza az élőhely regenerációját, ha csak néhány példánya van jelen.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban: 

 

Jó: Ilyen nincs.

 

Közepes: Ilyen sincs.

 

Kicsi: A molyhos tölgynek (és a csernek is) van némi határozott pionír jellege, sokszor hódít(anak) száraz gyepeket, másodlagos kőtörmelékes nyílt talajfelszíneket – de persze lassan, [L1]-hez hasonló élőhelyeket létrehozva.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón, felhagyott szőlőben-gyümölcsösben: 

 

Jó: Ilyen nincs.

 

Közepes: Ilyen sincs.

 

Kicsi: Felhagyott szántókon, gyümölcsösökban történő regenerálódása is csak igen lassú lehet.

 

 

FG [BJ, KA] [+FG, BD, TG, SzF, NJ]