ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

Kézirat, Vácrátót 2003

L2a – Cseres-kocsánytalan tölgyesek

Írta: Fekete Gábor (1997) és Bölöni János (2003)

Kiegészítette: Kun András, Fekete Gábor, Bartha Dénes, Szmorad Ferenc, Tímár Gábor, Nagy József, Csiky János, Juhász Magdolna

Definíció: Hegy-dombvidékeink alacsonyabb régióiban előforduló, cser- és kocsánytalan tölgy különböző arányú elegyei alkotta erdők igen változatos gyűjtőcsoportja. A lombszintben uralkodó a Quercus cerris és / vagy a Q. petraea s.l., a Q. robur teljesen hiányzik, az árnyaló fafajok (főleg a Fagus sylvatica és a Carpinus betulus) hiányoznak vagy nagyon ritkák. A gyepszintben mindig van több-kevesebb igényesebb fényigényes és / vagy szárazságtűrő erdei faj (nem lehetnek egyeduralkodóak sem a zavarástűrő, sem az üde erdei fajok). Többnyire gyakoriak a füvek és a sások is. Rögzítendő minimális kiterjedése 1000 m². Az idegenhonos fafajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50%.

Termőhely, elhelyezkedés: Általában 200-450 (ritkábban 500-600) m tszf. magasságokban fejlődik ki. A legkülönbözőbb alapkőzeten előfordulhat, talaja többletvízhatástól mindig független, többnyire valamilyen laza alapkőzeten kialakult barna erdőtalaj (elsősorban barnaföld), ritkábban kőzethatású talaj (rendzina, ranker) (olykor a kemény alapkőzet keveredik a rajta lévő vékonyabb, lágy kőzettel – lösz, agyag – és ebből alakult ki a talaj).

Állománykép: Közepes vagy jó növekedésű (15-25 m) erdők. A lombszintet laza, sok fényt áteresztő lombozatú fafajok uralják. Ma már leggyakrabban homogén szerkezetű, egykorú erdők, a változatosabb szerkezetű állományok ritkák. A cserjeszint borítása a korábbi emberi hatások és a talaj függvényében igen változó lehet. Rendszeres irtás következtében alacsonyabbá válik, mészben gazdagabb talajokon sűrűbb, magasabb, kisavanyodó talajon alacsonyabb és ritkább lehet. A gyepszint a cserjeszint záródásának és magasságának megfelelően hasonlóan változó. Alacsony és / vagy ritka cserjeszint többnyire fejlettebb, magas és sűrű cserjeszint kisebb borítású gyepszinttel kapcsolódik össze. A cseres-kocsánytalan tölgyesek fiziognómiájára általános szabályt felállítani igen nehéz, a kép igen változatos lehet.

Jellemző fajok: A lombszint uralkodó, legjellemzőbb fafaja a Quercus cerris és / vagy a Q. petraea s.l. Az elegyfajok (legjellemzőbb talán az Acer campestre, A. platanoides, a Pyrus pyraster, a Sorbus torminalis, ritkábban a Tilia cordata, a Carpinus betulus; de szinte bármelyik hazai, hegy-dombvidékeinken előforduló fafaj jelen lehet) részben termőhelyi, részben történeti okokból gyakran hiányoznak vagy ritkák. Meszes alapkőzeten és / vagy emberi hatásra gyakran jönnek létre csaknem elegyetlen cseresek. A talaj kémhatásának a savas felé tolódásával, ill. a tengerszint feletti magasság növekedésével, ill. az ország területén északkeleti irányban haladva a lombszintben egyre inkább a kocsánytalan tölgy jut uralomra.

A cserjeszintben minden gyakoribb erdei cserjefaj előfordulhat [pl. Crataegus monogyna, C. oxyacantha (C. laevigata), Cornus mas, C. sanguinea, Ligustrum vulgare, Rosa canina s.l., stb.]. Jellemző lehet egyes fafajok akár nagyobb arányú megjelenése is (legfontosabbak: Acer campestre, Fraxinus ornus). Kisebb mennyiségben jelen lehet a Carpinus betulus és a Tilia cordata, ritkábban a F. excelsior és az A. platanoides is. Ez utóbbiak megjelenése azonban – mennyiségüktől, valamint a gyepszint összetételétől függően – már arra utalhat, hogy itt valamilyen üdébb erdő is lehetne.

A gyepszint legszembetűnőbb fajai az általános erdei füvek és sások közül kerülnek ki (pl. Melica uniflora, Poa nemoralis, Festuca heterophylla, Carex montana, C. flacca, C. michelii), ezek közül legalább egy nagyobb mennyiségben jelen kell legyen. Mint általában a fényben gazdag erdőkben, gyakori lehet a Brachypodium sylvaticum, és a Dactylis glomerata s.l. is. Jellemző még a fényben gazdag és / vagy száraz erdei fajok legalább néhányának jelenléte [pl. Pulmonaria mollis, Brachypodium pinnatum, Chrysanthemum (Tanacetum) corymbosum, Lathyrus niger, Sedum (Hylotelephium) maximum, Campanula persicifolia, Silene viridiflora, Potentilla alba, Digitalis grandiflora, Trifolium, Vicia, Hieracium fajok, északkelet felé a Lychnis coronaria is]. A környező üde erdőkkel gyakori közös faj lehet a Viola alba, a Galium schultesii, a G. sylvaticum és a Potentilla micrantha. A tavaszi geofiton aszpektus nem jellemző, fajai inkább csak szálanként, kisebb mennyiségben jelennek meg. A cseres-tölgyesekben olykor meglehetősen sok üde lomberdei fajt találunk (pl. Galium odoratum, Stellaria holostea, Carex pilosa, Lathyrus vernus). Ez elsősorban akkor fordulhat elő, ha a talaj vízgazdálkodása jobb, vagy a közelben sok az árnyas üde erdő. Szárazabb körülmények ill. elszigetelt állományok esetében az üde lomberdei fajok hiányoznak (a fajszegény, jellegtelen gyepszintű állományokból is hiányoznak). A talaj kémhatásának savanyodásával párhuzamosan szintén egyre kevesebb az üde lomberdei faj és nő a tápanyagszegény környezetet jól tűrő, gyengén mészkerülő fajok (pl. Veronica officinalis, Luzula luzuloides, Genista, Chamaecytisus, Hieracium fajok) száma. Ugyanakkor gyakoriak a jellegtelen gyepszintű állományok is. Ekkor a gyepszintet általános és / vagy zavarástűrő erdei fajok uralják (pl. Brachypodium sylvaticum, Dactylis glomerata s.l., Viola odorata ill. Torilis japonica, Chaerophyllum temulum, Alliaria petiolata, Urtica dioica, Geum urbanum) és a száraz, fényben gazdag tölgyesekre jellemző (feljebb részben említett) fajok ritkák (de nem hiányoznak teljesen!). A száraz tölgyesek legjellemzőbb generalista maradékai ezekben az erdőkben talán a Clinopodium vulgare és a Veronica chamaedrys.

Vegetációs és táji környezet: Középhegységeinkben kiterjedt, az egyes tájegységekben széles „növényzeti öveket” alkotó élőhelytípus. Csaknem valamennyi hegy-dombvidéki élőhelytípussal érintkezhet. Gyakrabban alkot átmeneteket és komplexeket a mész- és melegkedvelő tölgyesekkel [L1], a gyertyános-kocsánytalan tölgyesekkel [K2], a törmelékes, sziklás erdőkkel [LY2, 3, 4] és a mészkerülő tölgyesekkel [K7b, L4a]. Külön figyelmet érdemelnek a lösztölgyesekkel [M2] rokon állományok, ezeket külön gyűjtjük, az [L2x] részeként.

Alegységek, ide tartozó típusok:

I. A hazai szakirodalom a cseres-kocsánytalan tölgyeseket 1. Quercetum petraeae-cerris és 2. Potentillo micranthae-Quercetum dalechampii néven említi. Az ebbe a csoportba sorolt hegy-dombvidéki cser- és kocsánytalan tölgy uralta erdők rendkívül változatosak mind szerkezetüket, mind faji összetételüket tekintve. Fafajösszetételük alapján lehetnek: elegyetlen cseresek, elegyetlen kocsánytalan tölgyesek, cser- és kocsánytalan tölgy különféle arányú elegyei, ill. mindez kiegészülhet elegyfafajok kisebb-nagyobb arányú jelenlétével. Szerkezetüket tekintve lehetnek homogén, csaknem cserjeszint nélküli, gazdag, többnyire füves gyepszintű erdők, vagy fejlett, magas, cserjefajok uralta cserjeszinttel rendelkező állományok, amelyek gyepszintje többnyire ritkás, lehetnek fafajok fiatalabb egyedeivel betöltődött és így alsóbb lombszinttel rendelkező erdők, ekkor a gyepszint borítása kisebb. A gyepszint összetételét nézve uralkodhatnak a fényben gazdag erdőkre és ezek szegélyeire jellemző füvek, sások és egyéb fajok, de a leggyakoribb fajai kikerülhetnek az általános erdei füvek ill. kétszikűek közül is. Előfordul, hogy a zavarástűrő fajok mennyisége a legtöbb és olykor az üde erdők fajai is meglehetősen nagy számban lehetnek jelen.

II. Mindezen szempontok szerint kiragadott néhány jellemző szinte bármilyen mértékben és léptékben keveredhet egymással, mégis a jelenleg legismertebb, leggyakoribb kombinációk a következők (a típusokat fafajösszetételük, majd szerkezetük, gyepszintjük jellege alapján csoportosítottuk):

1. Cseresek: az urakodó fafaj a csertölgy, a kocsánytalan tölgy ritka vagy hiányzik.

1a. Elsősorban mészkövön és dolomiton gyakoriak a csaknem elegyetlen, jól fejlett (magas, elég zárt, többnyire fajgazdag) cserjeszintű cseresek. A cserjeszint gyakran többszörösen visszavágott. A gyepszintre zártabb és ligetes foltok mozaikja jellemző. A gyepszint többnyire nem túl fajgazdag, a fényigényes (tölgyes) fajok kiseb-nagyobb mennyiségben rendszerint jelen vannak, de az uralkodók lehetnek általános erdei és / vagy zavarástűrő fajok is. Többnyire nem elfüvesedett erdők. Idősebb korban 15 m-nél magasabb erdők. A lombszintben a kocsánytalan tölgyet a molyhos tölgy és a magas kőris helyettesítheti (elsősorban délies kitettségű völgyelésekben ill. kb. 400 m tszf. magasság felett.

1b. Molyhos tölgyesek (és bokorerdők), ill. üde erdők (bükkösök, gyertyános-tölgyesek) közötti (mind elhelyezkedését, mind fajkészletét tekintve) átmenetet képező „cseres-tölgyesek”. A molyhos tölgyesek és az üde erdők állományai között dolomiton, elsősorban a Dunántúli-középhegységben gyakran jelenik meg egy csertölgy dominálta, olykor elég széles, máskor igen keskeny sáv, ahol az aljnövényzetben a molyhos tölgyesek és az üde erdők fajai keverednek, az igazi tölgyes fajok ritkák vagy hiányoznak. Soha sem elfüvesedett állományok. Előfordulhat meredek oldalakkal és a közöttük lévő mély völgyekkel jellemezhető területeken, a hegyoldalak közepén (ez a gyakoribb), de tetőkön is (ritkábban).

1c-d. Elsősorban emberi hatásra gyakran jönnek létre más termőhelyen (más alapkőzeten) is elegyetlen vagy csaknem elegyetlen füves cseresek. A változó borítású, de szinte mindig alacsony (1-1,5 m-nél kisebb) cserjeszint jellemzi. A gyepszint képét fű-és sásfajok határozzák meg. A gyepszint lehet fajgazdag (1c) és jellegtelen is (ekkor általános erdei és / vagy zavarástűrő fajok uralják) (1d).

1e. Korábbi erdőkiélések nyomán degradált talajú, elég gyenge növekedésű, cserjeszint nélküli, mérsékelt, fajszegény gyepszintű, gyakran Festuca fajokkal jellemezhető állományok. A gyepszintben az erdei fajokat gyakran legalább részben általános gyepi fajok helyettesítik.

2a. Gyakoriak a csaknem cserjeszint nélküli, füves cseres-tölgyesek, itt a két tölgyfaj aránya tág határok között változhat, de ritkább tölgy aránya eléri a 10-20%-ot. A gyepszint többnyire igen sűrű, a legfontosabb elemei a füvek. A gyepszint többnyire fajgazdag, ritkábban jellegtelen (ekkor általános erdei és / vagy zavarástűrő fajok uralják). Igen gyakori a cserjeszintben szegény cseres-kocsánytalan tölgyesekben a jó fényellátás hatására a Poa nemoralis felszaporodása. Az üde erdei fajok gyakoribbak lehetnek, elsősorban ott, ahol az állomány jellemző füve a Melica uniflora.

2b. Változatos képű és összetételű, cser- és kocsánytalan tölgyet is legalább 10-20%-ban tartalmazó állományok, ahol a füves foltok mellett nagyobb arányban előfordulnak cserjés részek is.

3a. A talaj kémhatásának a savas felé tolódásával a lombszintben egyre inkább a kocsánytalan tölgy jut uralomra (a cser aránya 10-20% alatti). A cserjeszint hiányzik (vagy nem jellemző), a gyepszint alapvetően füves, a pH csökkenésével borítása lazává válhat, a faj- és az egyedszám is csökken. Egyre gyakrabban fordulnak elő a tápanyagszegény és / vagy savanyú talajt jól tűrő fajok, gyakoribbá válnak a mohafoltok is (de ezek együttesen a gyepszintnek kevesebb mint a felét teszik ki). A zavarástűrő, az általános és üde erdei fajok aránya azonban csökken.

3b. A tengerszint feletti magasság növekedésével ill. északkelet felé haladva szintén a kocsánytalan tölgy aránya nő, a cser egyre ritkábbá válik, pl. a Középhegység kb. 500 méter feletti hegyein (Mátra, Bükk) a cser elmarad, tiszta Quercus petraea erdők alakulnak ki, ahol a szubmediterrán fajok is elmaradnak. A szerkezet és a gyepszint borítása változó lehet, de legjellemzőbb talán a ritka cserjeszint és a fejlett, füves gyepszint.

 4. Azok a “konszociáció” jellegű állományok (mezei juharosok, magas kőrisesek), ahol a tölgyek elegyaránya eléri a 10-15%-ot és a cseres-kocsánytalan tölgyes élőhely egyértelműen felismerhető (pl. a gyepszint és / vagy a környezet alapján).

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

1. Molyhos tölgy dominálta [L1] erdők nem tartoznak az [L2a]-ba.

2. Molyhos tölgyesek [L1] uralta tájban (dolomiton, mészkövön, hegylábi részeken nem ritka szituáció), ahol az igaz L2a ritka vagy hiányzik, a hasonló jellegű, molyhos tölgy elegyes cseresek, vagy molyhos tölgy dominálta erdők nem ide tartoznak (pl. Tekeres-vgy. Veszprémtől D-re, vagy Balaton-fv.: Örvényes, Pécsely, vagy Tótvázsony) [L1].

3. Kis kiterjedésű, csertölgy dominálta erdőmaradványok dolomiton nem vagy nem biztos, hogy L2a-ba, inkább az [L1]-be tartoznak.

4. Azok a „konszociáció” jellegű állományokat (mezei juharosok, magas kőrisesek), ahol a tölgyek elegyaránya nem éri el a 10-15%-ot ill. az eredeti élőhely nem ismerhető fel [RC].

5. A cser- és kocsányos tölgy dominálta, nem változó vízellátású (azaz nem pangóvizes), dombvidéki, hegylábi erdők (pl. Vértes és a Bakony ÉNY-i lába , Gödöllői-dv.) nem az L2a-ba tartoznak [L2b, L2x, ill. RC, ha a gyepszint jellegtelen].

6. Üde aljnövényzetű elegyetlen vagy elegyes csertölgy dominálta erdők, elcseresített üde erdők (bükkösök, gyertyános-tölgyesek) nem tartoznak bele az L2a-ba [RC, ha a gyepszint jellegtelen, K2, ha üde erdei fajok jellemzik].

7. Északias kitettségben, völgyaljakban üde erdők dominálta tájban található csertölgy dominálta részek nem vagy csak kis részben tartozhatnak L2a-ba (pl. Agár-tető vagy Pulától D-re) [K2, RC].

8. A valószínűleg telepített, elcseresített, természetszerű erdőnek nem vagy csak részben tekinthető erdők nem tartoznak az L2-be. Ezek egy része biztosan egykori gyertyánelegyes üde erdők helyett lett kialakítva [RC].

9. A gyertyános-tölgyesek, bükkösök vagy elcseresített származékaik (ahol a csertölgy aránya nem haladja meg a 80%-ot és a gyepszint alapján valószínűsíthető az egykori élőhely) a [K2]-be tartoznak.

10. Elegyetlen cseresek, a gyepszint szinte csak általános erdei, a zavarást elviselő ill. gyorsan visszatelepülő fajokból áll, pl. Brachypodium sylvaticum, Viola odorata, Dactylis glomerata s.l., az igényesebb erdei fajok csaknem vagy teljesen hiányoznak, az eredeti élőhely nem azonosítható, ez már inkább [RC].

Összefoglalva: nem tartoznak az [L2a]-ba a csertölgy dominálta származékerdők, ha biztosan vagy valószínűleg nem cseres-kocsánytalan tölgyes élőhelyen vannak. Ezek termőhelyük, környezetük (alföld, ártér, bükkös környezet) és gyepszintjük alapján (a száraz és / vagy fényben gazdag erdőkre jellemző fajok ritkák vagy hiányoznak, a gyepszintet zavarástűrő és / vagy üde erdei fajok uralják, szélsőséges esetekben az erdőkre jellemző fajok teljesen hiányoznak) ismerhetők fel.

Felismerhetőség: Terepen részben jól, részben nehezen felismerhető, műholdfotón csak valószínűsíthető. Az üzemtervi adatok alapján is gyakran jól azonosítható.

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A cseres-kocsánytalan tölgyesek természetességének megítélését igen sok tényező és sokrétűen befolyásolja. A legfontosabb talán, ami sokszor kevéssé látszik: az állományok – gyakran több száz éves – előtörténete. Ha erről nagyobb mennyiségben rendelkeznénk összegyűjtött adatokkal (amelyek hajmeresztő hatásokat, pl. egykori szántás is mutatnának), akkor sokkal könnyebb dolgunk lenne. A korábbi emberi beavatkozások igen erőteljesen befolyásolták és befolyásolják most is a lomb-, cserje- és gyepszint faji összetételét, fajcsoportviszonyait, gazdagságát, ugyanakkor az erdő szerkezetére is nagy hatással vannak. Mindezek nemcsak a korábbi emberi tevékenységek mennyiségétől, minőségétől és gyakoriságától függenek, hanem a táji környezettől, termőmelytől is.

A 3-as és a 4-es természetesség sok esetben igen nehezen különíthető el (sok az olyan állomány, amelynek a természetessége a kettő között van valahol). Ezeket az állományokat a felmérés során tekintsük 4r-es természetességűeknek.

Az előbbiek mellet az inváziós fafajoknak van nagyobb szerepe a természetesség megítélésében. Az adventív fafajok maximális elegyaránya 5-10% ill. amennyiben ezt meghaladja (50%-ig), de az eredeti élőhely biztosan azonosítható, a természetesség csak 2-es lehet.

5-ös: Idős, vastag (50-60 cm átmérő feletti) fákat is tartalmazó, változatos szerkezetű állományok (vannak elegyfák, fiatal és idős fák, cserjeszint, a záródás és a szintek magassága mozaikosan változik, van álló és fekvő holt fa). A gyepszint fajgazdagsága nem követelmény (de az ilyen állományok gyepszintje többnyire nem fajszegény). Az idegenhonos fafajok hiányoznak. Az ilyen állományok ma már hazánkban nagyon ritkák!

4-es: Fajgazdag gyepszintű, de homogén szerkezetű, elegyfákat alig vagy nem tartalmazó, csaknem cserjeszint nélküli, legalább középkorú állományok (a fák átlagos átmérője nagyobb 25-30 cm-nél), ahol a két tölgyfaj mindegyike legalább 25%-os arányban jelen van. Az adventív fafajok maximális elegyaránya 5%

4-es: Fejlett vagy közepes cserjeszintű, elegyfákat alig tartalmazó állományok, ahol a kocsánytalan tölgy is előfordul. Az adventív fafajok maximális elegyaránya 5%

4-es: Elegyetlen, füves, kocsánytalan tölgy dominálta állományok. Az adventív fafajok maximális elegyaránya 5%

4-es: Elegyes, változatos szerkezetű, de jellegtelen gyepszintű erdők, a gyepszintet általános és / vagy zavarástűrő fajok jellemzik. Az adventív fafajok maximális elegyaránya 5%.

4-es: Elegyes, változatos szerkezetű, de igazán idős élő és holt fát nem vagy alig tartalmazó állományok. Az adventív fafajok maximális elegyaránya 5%.

4r: Sok az olyan állomány, amelynek a természetessége igen nehezen becsülhető, a 3-as és a 4-es között van valahol.

3-as: Elegyetlen cseresek, amelyek szerkezete homogén, a gyepszint jellegtelen, de tartalmaz igényesebb (száraz vagy általános) erdei fajokat,  az eredeti élőhely még valószínűsíthető. Az üde erdei fajok a gyepszintből hiányoznak. Az adventív fafajok maximális elegyaránya 10-15%.

2-es: Az adventív fafajok aránya nagyobb (50%-ig), de az eredeti élőhely biztosan azonosítható.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Regenerációs potenciáljukra leginkább a korábbi és a jelenlegi emberi hatások, valamint a környezetben található inváziós fafajok mennyisége van hatással. A természetesebb állományok regenerációs potenciálja is többnyire nagyobb. Befolyásolja még – elsősorban a regenerációs sebességét – a vadállomány nagysága és a termőhely is (elsősorban a vízellátottság): ha sok a vad vagy szárazabb a termőhely, a regeneráció lassul (de maga a regenerációs képesség ezzel még nem feltétlenül gyengül). Nem terjedőképes élőhelytípus, szomszédos vegetációs foltban, szántón közvetlenül ritkán és igen lassan alakul ki, ezt az esetek többségében valamilyen, többnyire cserjés-gyepes köztes állapot előzi meg (és a cseres-kocsánytalan tölgyes kialakulása ekkor is igen hosszú folyamat).

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben: 

Jó: Minden olyan állomány, amely természetszerű erdőkkel körülvéve, nagyobb erdőtömbben van (ahonnan hiányzik az akác) és hosszabb ideig (minimum 50 évre) magára hagyják.

Jó: Tulajdonkáppen azoknak az állományoknak is jó a regenerációs képessége, amelyek nagyobb természetszerű erdőtömbben vannak, ahonnan hiányzik az akác, de nem hagyják hosszabb időre magára. Ekkor a regeneráció lassul.

Közepes: Alacsony (90 évnél kisebb) vágásfordulóval kezelt, gyakori fafajszelekción átesett állományok.

Közepes: Ha túl sok a vad, az – akár jelentősen is – lassíthatja a regenerációt.

Közepes: Száraz körülmények között szintén jelentősen lassulhat a regeneráció (a regenerációs képesség jó, de a folyamat lassú).

Kicsi: Akácosokkal, akácelegyes erdőkkel érintkező állományok.

Kicsi: Egykori legelőkre visszatelepülő állományok – bár itt inkább igen lassú a regeneráció.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban: 

Jó: Ilyen nincs.

Közepes: Ilyen nincs.

Kicsi: Ill. igen lassú, egyes száraz gyepeken, legelőkön kialakulhatnak fajszegény cseres-kocsánytalan tölgyesekhez hasonló állományok, de maga a folyamat igen lassú, főleg az erdei lágyszárú fajok visszatelepülése – és csak akkor történhet meg, ha van a közelben fajforrásul szolgáló erdő, és hiányoznak az inváziós fafajok (elsősorban az akác és a bálványfa) (de ez sem biztos, csak sejtéseink vannak).

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón: 

Jó: Ilyen nincs.

Közepes: Ilyen nincs.

Kicsi: Nincs ilyenről tudomásunk (de néhány száz év alatt nem elképzelhetetlen).

Érdemes fefírni: A megszokott leírásoknak nem megfelelő állományképű vagy faji összetételű (pl. sok üde erdei vagy zavarástűrő faj) erdőkről minél több adat gyűjtése (szerkezet, jellemző szintek és borításuk, legjellemzőbb fajaik, fajcsoportjaik).

FG [+BJ][+KA, FG, BD, SzF, TG, NJ, CsJ, JM]