ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

 

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

 

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

 

Kézirat, Vácrátót 2003

L2b – Cseres-kocsányos tölgyesek

Írta: Bölöni János (1997)

Kiegészítette: Kun András, Király Gergely, Bartha Dénes, Fekete Gábor, Tímár Gábor, Csiky János, Juhász Magdolna

 

Definíció: Csapadékosabb síkságokon, alacsony, lapos dombvidékeken előforduló, cser- és kocsányos tölgy különböző arányú elegyei alkotta erdők. A lombszintben uralkodó a Quercus cerris és / vagy a Q. robur., de a Q. petraea s.l és szálanként a Carpinus betulus is gyakran jelen van. Gyakran változó vízellátású (időszakosan nedves ill. száraz) területek edafikus okból tölgy dominanciájú erdei. Egyes típusainak jelenlegi állományai másodlagosak lehetnek, helyükön korábban (100-200 éve) sokszor fás legelők voltak, ez gyakran meglátszik a szerkezetükön és a fajkészletükön is. Az igényesebb szárazságtűrő és / vagy fényigényes erdei fajok is előfordulnak, de többnyire kisebb számban. Rögzítendő minimális kiterjedése 1000 m2. Az idegenhonos fafajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50%.

 

Termőhely, elhelyezkedés: Általában 200 m tszf. magasság alatt, csapadékosabb (600 mm feletti) klímában jelenik meg. Kialakulásuk olyan helyekhez köthető, ahol az alapkőzet egykori folyóvízi eredetű hordalék, de a folyók elvándorlása ill. bevágódása, vagy valamilyen tektonikus mozgás miatt az ártérnél jóval magasabb szinten állnak. Talajuk többnyire agyagos, cementált kavicson kialakult, magas váz- (kavics)tartalmú, erősen kötött réteg(ek)et tartalmazó, a viszonylag sok csapadéknak megfelelően gyakran felső rétegeiben többé-kevésbé kilúgzott, savanyú, elég rossz tápanyag-, víz- és levegőgazdálkodású. Belső-Somogyban enyhén savanyú homokos, kavicsos üledéken fordul elő. A talaj gyakran a korábbi tájhasználat miatt is tömörödött, erodált. Általában változó vízellátású talajokon alakulnak ki, egyes részeik tavasszal felszínig nedvesek, esetenként vízállásosak, nyárra teljesen kiszáradhatnak, de termőhelyileg elég mozaikosak, más foltokon nem mutatható ki többletvízhatás.

 

Állománykép: Talajuktól függően gyenge, közepes vagy jó növekedésű (idős korban 15-25 m-t elérő) erdők. Gyakran kisebb ligetes részekkel, mocsaras, vízállásos foltokkal, gyepekkel mozaikosak. A lombszintet laza, sok fényt áteresztő lombozatú fafajok uralják. Mivel korábban részben fás legelők ill. erősen legeltetett erdők voltak, ez gyakran látszik a szerkezetükön. A változatosabb szerkezetű állományok záródása nem teljes, a lombkoronák közötti hézagokat szúrós cserjék tölthetik ki. A ma már homogén szerkezetű, egykorú erdők esetében az egykori terebélyes fákat ültetett faállományra cserélték. A cserjeszint borítása közepesen vagy erősen fejlett, de emberi hatásra hiányozhat is. A gyep- és mohaszint a lomb- és cserjeszint záródásának és magasságának megfelelően változó.

 

Jellemző fajok: Jelenleg fafajokban meglehetősen szegény erdők, a lombszint uralkodó, legjellemzőbb fafaja a Quercus cerris és / vagy a Q. robur, de a Q. petraea s.l és szálanként a Carpinus betulus is gyakran jelen van (a kocsánytalan tölgy helyenként domináns szerephez is jut). Az elegyfajok (legjellemzőbb talán az Acer campestre, a Pyrus pyraster, az Ulmus minor) részben termőhelyi, részben történeti okokból gyakran hiányoznak vagy ritkák. Az erdészeti telepítések révén nagyon gyakori mesterségesen bevitt elegyfaj a Pinus sylvestris (néha más fenyőfélék is).

 

A cserjeszintben legjellemzőbbek a korábbi legeltetést ill. az annak felhagyását jól tűrő szúrós fajok (pl. Crataegus monogyna, Prunus spinosa, Juniperus communis, Rosa canina s.l.), valamint a vörösgyűrű som (Cornus sanguinea) és a változó vízellátásra utaló kutyabenge (Frangula alnus) – de a fényigényes boróka mindenütt erősen visszaszorulóban van.

 

A gyepszint faji összetétele változatos, de jellemzőbbek a fajokban szegény állományok. Egyes (erősebb vízhatás alatt álló) állományokban sok a réti, nagyrészt változó vízellátást is jelző faj, pl.: Molinia spp., Deschampsia caespitosa, Juncus effusus, Potentilla erecta, Agrostis spp., Anthoxantum odoratum, Lychnis flos-cuculi, Ranunculus acris, amelyek közül néhány inkább acidofrekvens jellegű. Nem hiányoznak a fényigényes és /vagy szárazságtűrő erdei fajok sem, bár számuk rendszerint nem túl nagy, pl.: Potentilla alba, Vincetoxicum hirundinaria, Clinopodium vulgare, Trifolium spp., Festuca heterophylla, Betonica (Stachys) officinalis, Peucedanum oreoselinum. Egyes állományokban (főleg a korábbi fáslegelőkben) ubikvista száraz-félszáraz gyepi (pl. Achillea millefolium, Festuca rupicola, Centaurea pannonica, Potentilla argentea agg., Rumex acetosa), másokban (amelyek zárt erdős környezetben találhatóak) általános és üde erdei fajok (pl. Circaea lutetiana, Dryopteris filix-mas, Stachys sylvatica, Festuca gigantea) is előfordulhatnak. Ritkák azok az állományok, amelyek védett fajt őriznek (pl. Asphodelus albus a Bakonyalján és Somogyban, Gladiolus palustris a Bakonyalján). Egyes cseres-kocsányos tölgyesekben a talajon (de főleg a fák körül) jelentős a mohák, elsősorban a Polytrichum formosum aránya. A láposodó helyeken – hazánk tölgyeseiben egyedülállóan – tőzegmoha (pl. Sphagnum fallax, S. palustre, S. fimbriatum) foltok is megjelenhetnek.

 

Vegetációs és táji környezet: Gyakran nedvesebb gyepes mélyedésekkel, vizenyős helyekkel, valamint szárazabb, kötött talajú legelőkkel mozaikosan fordul elő ill. érintkezik. Máskor szántókkal, vagy zárt, üde és nedves erdőkkel, szárazabb termőhelyekre telepített ültetvényekkel határos.

 

Alegységek, ide tartozó típusok:

 

I. Szüntaxonok (amelyek azonban valószínűleg csak az ide sorolható állományok egy részét fedik le):

 

1. Agrostio tenius-Quercetum cerris: A Kisalföld nyugati peremén, cementált kavicstakaró ún. cseri talajain kialakult gyenge növekedésű cseres-kocsányos tölgyesek. Gyakran korábbi legelők helyén állnak, gyepszintjükben ennek megfelelően sok a réti és félszáraz gyepi faj, az erdei fajok ritkák.

 

2. Asphodelo-Quercetum roboris: Enyhén savanyú homokos kavicsos üledéken kialakult jobb növekedésű erdők, gyepszintjükben több erdei fajjal.

 

3. Molinio litoralis-Quercetum cerris: Kavicsos agyagos hordalékon létrejött jobb növekedésű cseres-kocsányos tölgyes, sok réti fajjal.

 

II. Egyéb, elsősorban termőhelyi és fizognómiai-szerkezeti szempontú csoportosítás:

 

1. Egykori fás legelőkön kialakult típus. A fák között gyakran találunk alacsonyan elágazó, nagy koronájú egyedeket. Jellemző a fejlettebb magas cserjeszint, a gyepszintben a sok gyepi és a kevés erdei faj.

 

2. Homogén faállomány-szerkezetű cseres-kocsányos tölgyesek, változó vízellátású talajokon. A jelenlegi faállomány az esetek többségében ültetés (vetés) eredménye. Gyepszintjük lehet fajgazdag (de ekkor kevés erdei és erdőszegély, s több gyepi fajjal) és kifejezetten jellegtelen is. Esetenként kifejezetten vizenyősek, időszakos, vagy állandó (leárnyékolt) vízállásokkal.

 

3. Homogén faállomány-szerkezetű cseres-kocsányos tölgyesek, nem vagy nem nyilvánvalóan változó vízellátású talajokon. A jelenlegi faállomány az esetek többségében ültetés (vetés) eredménye. Gyepszintjük lehet fajgazdag, de többnyire jellegtelen. Erős emberi hatás alatt álló, nem tipikus cseres-kocsányos tölgyesek (tulajdonképpen átmenetek a dombvidéki “valódi” cseres-tölgyesekhez). Felismerésük termőhelyük (agyagos-kavicsos, olykor homokos talaj, sík vagy igen enyhe lejtésű fekvés) és fafajösszetételük (cser- és kocsányos tölgy) alapján lehetséges.

 

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

 

1. A valószínűleg telepített, elcseresített, természetszerű erdőnek nem vagy csak részben tekinthető erdők nem tartoznak az [L2b]-be. Ezek egy része biztosan egykori gyertyánelegyes üde erdők helyett lett kialakítva [RC].

 

2. Elegyetlen cseresek, a gyepszint szinte csak általános erdei, a zavarást elviselő ill. gyorsan visszatelepülő fajokból áll, pl. Brachypodium sylvaticum, Viola odorata, Dactylis glomerata s.l., az igényesebb erdei fajok csaknem vagy teljesen hiányoznak, az eredeti élőhely nem azonosítható, ez már inkább [RC].

 

Összefoglalva: nem tartoznak az [L2b]-be a csertölgy dominálta származékerdők, ha biztosan vagy valószínűleg nem cseres-kocsányos tölgyes élőhelyen vannak. Ezek termőhelyük, környezetük (alföld, ártér, bükkös környezet) és gyepszintjük alapján (a gyepszintet zavarástűrő és / vagy üde erdei fajok uralják, egyes esetekben az erdőkre jellemző fajok teljesen hiányoznak) ismerhetők fel.

 

A Kisalföld nyugati pereme, a Bakonyalja és Belső-Somogy, valamint a Délnyugat-Dunántúl néhány további része kivételével kevéssé valószínű (bár nem kizárható) ilyen állományok megfigyelése. Ezeken a területeken is ügyelni kell arra, hogy a nyilván gyepre telepített (és erdei jellegüket, fajkészletüket több száz éve elveszített) állományok ne kerüljenek ide. A felsorolt területeken kívüli előfordulásuk alapos tanulmányozás és feljegyzések alapján vehető indokoltnak.

 

Felismerhetőség: Terepen részben jól, részben nehezen felismerhető, műholdfotón csak valószínűsíthető. Az üzemtervi adatok alapján is gyakran (bár nem mindig) jól azonosítható.

 

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A cseres-kocsányos tölgyesek természetességére leginkább az állományszerkezet és a fajkészlet van hatással. Mindezek a korábbi emberi beavatkozásoktól függenek leginkább. A jobb fajkészletű állományok szerkezete többnyire homogén, ugyanakkor a változatosabb szerkezetű állomámyai korábban gyakran legelő, fás legelők voltak, ezért gyepszintjük – főleg erdei fajokban – szegényebb lehet.

 

5-ös: Idős, vastag (50-60 cm átmérő feletti) fákat is tartalmazó, változatos szerkezetű állományok (vannak elegyfák, fiatal és idős fák, álló és fekvő holt fák, cserjeszint, a záródás és a szintek magassága mozaikosan változik). Ilyen állomány alig lehet.

 

4-es: Idősebb vagy középkorú, homogén szerkezetű, elegyfákat alig vagy nem tartalmazó, fajgazdagabb gyepszintű állományok. Az erdeifenyő aránya kisebb 10%-nál.

 

4-es: Idősebb vagy középkorú, változatosabb szerkezetű állományok, a gyepszint fajgazdagságától függetlenül. Az erdeifenyő aránya kisebb 10%-nál.

 

3-as: Minden olyan állomány, ahol a fenyők aránya 10-20, vagy az egyéb idegenhonos fafajok aránya 0-20% közötti.

 

3-as: Elegyetlen, legfeljebb középkorú cseresek (ritkábban elegyetlen kocsányos tölgyesek), amelyek szerkezete homogén, a gyepszint jellegtelen, de az eredeti élőhely még valószínűsíthető.

 

2-es: Az adventív fafajok aránya nagyobb (50%-ig), de az eredeti élőhely még valószínűsíthető (de a 2-es természetesség kerülendő, mert ilyen állapotban igen nehezen felismerhető élőhely).

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Regenerációs képességük általában jó, de a regeneráció – még erdészeti kezelés hiányában is – csak közepes sebességű. Gyakran gyepekkel érintkező élőhely, ekkor viszonylag könnyen, de igen lassan terjedhet, mai állományainak egy része is így alakult ki.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

 

Jó: Minden olyan állomány, amelyet hosszabb ideig (minimum 50 évre) magára hagynak (bár ilyen ma valószínűleg nincs!).

 

Jó: A legtöbb állomány, ha nem kapja meg a hosszú kíméletet, ekkor a regeneráció sebessége lassul.

 

Közepes: Alacsony (90 évnél kisebb) vágásfordulóval kezelt, gyakori fafajszelekción átesett állományok.

 

Kicsi: Akácosokkal, akácelegyes erdőkkel érintkező állományok.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:

 

Jó: Ilyen nincs.

 

Közepes: Zártabb erdőterületek tisztásain, kis kiterjedésű (erdőkkel érintkező) egykori legelőfoltokon.

 

Kicsi: ill. igen lassú, egyes gyepeken, legelőkön kialakulhatnak fajszegény cseres-kocsányos tölgyesekhez hasonló állományok, de maga a folyamat igen lassú, főleg az erdei lágyszárú fajok visszatelepülése – és csak akkor történhet meg, ha van a közelben fajforrásul szolgáló erdő (és nincsenek inváziós, tájidegen fafajok).

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:

 

Jó: Ilyen nincs.

 

Közepes: Ilyen sincs.

 

Kicsi: Azaz lassú: Talán nagyobb tömbök (akác nélkül!) kis zárvány parlagterületein. Esetleg cseres-kocsányos tölgyessel érintkező parlagokon, ha van a közelben fajforrásul szolgáló erdő (és nincsenek inváziós, tájidegen fafajok).

 

Érdemes fefírni: A megszokott leírásoknak nem megfelelő állományképű vagy faji összetételű erdőkről minél több adat gyűjtése (szerkezet, jellemző szintek és borításuk, legjellemzőbb fajaik, fajcsoportjaik).

 

 

BJ [+KA, KG, BD, FG, TG, CsJ, JM]