ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

Kézirat, Vácrátót 2003

L4a – Zárt mészkerülő tölgyesek

Írta: Fekete Gábor (1997) és Szmorad Ferenc, Bölöni János (2003)

Kiegészítette: Kun András, Bartha Dénes, Ódor Péter, Tímár Gábor

Definíció: Tölgyes és bükkös régióban, szélsőségesen savanyú talajokon kialakult, rendszerint gyenge-közepes növekedésű, záródó, cserjeszint nélküli erdők, ahol a lombkoronaszint domináns faja a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea s.l.), a gyepszintet acidofrekvens lomberdei fajok [Luzula luzuloides, Deschampsia (Avenella) flexuosa, Vaccinium myrtillus, stb.] alkotják, s ahol esetenként számottevő lehet a mohaszint borítása. Az állományok rögzítendő minimális kiterjedése 500 m². Az idegenhonos fafajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50%.

Termőhely: Középhegységeink tölgyes és bükkös régiójában, gerinceken, tetőkön, meredek oldalakon, domború (konvex) lejtőformák mellett találhatók. Bükkös régióban – az inverzió jelensége folytán – a mészkerülő bükkösök számára alkalmas termőhelyeknél magasabb fekvésben, exponáltabb (és emiatt mezoklimatikusan szárazabb) helyzetben fordulnak elő. Szinte valamennyi kitettségben megtalálhatók, de állományaik egyes tájegységekben (pl. Zempléni-hegység) – a mészkerülő bükkösökhöz hasonlóan – zömmel északi-északnyugati-nyugati kitettségben tenyésznek. Kialakulásukat, előfordulásukat döntően befolyásolja, illetve a termőhelyi viszonyokat leginkább meghatározza a kifejezetten savanyú kémhatású mállásterméket szolgáltató szilikátos kőzetek vagy egyes felszíni kilúgzódásra hajlamos üledékes kőzetek (kavics, homokkő) jelenléte. Az előforduló talajtípusok (sziklás-köves váztalaj, ranker, savanyú és podzolos barna erdőtalaj) igen sekély, sekély, esetleg középmély termőréteg-vastagsággal, rossz víz- és tápanyag-gazdálkodással jellemezhetők. A savanyú-szélsőségesen savanyú, tápanyagszegény, száraz termőhelyeken a talajok biológiai aktivitása csekély, a humuszosodás rendkívül lassú, a jellemző humuszformák (nyers humusz, illetve móder) mellett sok helyütt csak minerális talajfelszínt találunk. A másodlagos állományok részben az elmondottakhoz hasonló – másodlagosan kialakult – termőhelyeken találhatók, részben azonban a fatenyészet számára sokkal kedvezőbb termőhelyi feltételek mellett, de erodált, a felszínen kilúgzott csonka (csonkult) erdőtalajokon tenyésznek.

Állománykép: Az állományok általában sarj eredetűek, egykorúak, de növekedés és záródás tekintetében termőhelytől függően változatosak lehetnek. A nagyon gyenge termőhelyeken az állomány (idős korban) csak 8-10 m-es magasságot és csak 70-80%-os záródást ér el, így a ritkán álló, girbe-gurba, erőteljesen szétágazó koronájú fák között kisebb (szobányi) fedetlen foltok is előfordulhatnak. Kedvezőbb talajadottságok mellett az állománymagasság 15-18 m is lehet, de a záródás rendszerint e helyeken sem haladja meg a 80%-os értéket. A 18 m-es állománynagyságot, illetve a 80%-os záródást hazánkban legfeljebb a másodlagosan kialakult állományok lépik túl, ezeknél azonban a gyepszint mészkerülő jellege a talajfelszíni erózióhoz, s nem pedig a sekély, gyenge talajhoz kötődik.

A lombkorona rendszerint egyszintes, az elegyfa fajok megjelenési helyein ritkán kétszintes. Cserjeszint általában nincs, a „cserjeszintben” legfeljebb a jellemző fafajok cserje-méretű egyedei találhatók meg. Az egyes állományok belső struktúrája jobbára azonos, változatosságot legfeljebb az erdőbelső fénygazdagsága miatt helyenként meg-megerősödő gyepszint – különböző gyepmagasságot eredményező – dominanciaviszonyai hozhatnak.

A mohaszint – különösen a meredekebb, nyíltabb állományrészeken – a talajon számottevő borítást érhet el. Kirívóan gyenge termőhelyeken az állományképet fedetlen (nudum) foltok és kiterjedt zuzmóbevonatok is befolyásolják (a sziklakibúvásokon mészkerülő sziklabevonat növényzet jelenik meg).

Jellemző fajok: A lombkoronaszint domináns fafaja a Quercus petraea s.l. Az üde tölgyesekre jellemző elegyfafajok (gyertyán, mezei juhar, madárcseresznye, stb.) hiányoznak, vagy csak rendkívül szórványos előfordulásúak. Jellemző, de az erdőművelési munkák miatt gyakran hiányzó elegyfa viszont a Betula pendula, Populus tremula, fiatalabb állományokban a Salix caprea. Szálanként a Fagus sylvatica is megjelenik, s a magasabb régiók, illetve a Nyugat-Dunántúl állományaiban fel-felbukkan a Sorbus aucuparia is. A Nyugat-Dunántúlon fontos kísérőfaj a Pinus sylvestris és a Castanea sativa, a Dunántúli-középhegység egyes részein a Fraxinus ornus, a Quercus pubescens, a Quercus cerris, és egyes berkenyefajok (Sorbus spp.), továbbá a Mecsekben a Tilia tomentosa. A mesterségesen bevitt, vagy szubspontán megtelepedett fafajok közül felsorolandók még a különböző fenyőfélék (Picea abies, Pinus sylvestris, Pinus nigra, stb.).

Az állományoknak jellemző cserjéje gyakorlatilag nincs, legfeljebb a Frangula alnus szórványos megjelenése említhető.

A gyepszint fajszegény, karakterét dominánsan az acidofrekvens fajok határozzak meg. Az általános és üde lomberdei növények csak rendkívül elszórtan, akcidens elemként jelennek meg. A jellemző fajok közül általánosan elterjedt a Luzula luzuloides, Calamagrostis arundinacea, Veronica officinalis, Genista germanica, Chamaecytisus spp., Hieracium spp., szórványosabb megjelenésű a Melampyrum pratense. Egyes tájegységekből hiányzik, s elsősorban a hűvösebb-csapadékosabb klímájú Északi-középhegység és Nyugat-Dunántúl állományaiban jelenik meg az Deschampsia (Avenella) flexuosa, Vaccinium myrtillus, Calluna vulgaris (utóbbi faj főként a felszakadozó koronaszintű részeken). Ezen kívül az Északi-középhegységben – s ott is ritkán – kerülnek szem elé a Vaccinium vitis-ideae, Lycopodium clavatum, L. annotinum, Diphasium (Lycopodium) complanatum, Huperzia selago, Pyrola spp. előfordulásai. A mecseki állományokból megemelítendő néhány délies elterjedésű faj (pl. Luzula forsteri, Tamus communis), a nyugat-dunántúli állományokból pedig a Galium rotudifolium (fenyőelegyes erdőkben) és a Galium sylvaticum. Másodlagos állományokban gyakori jelenség, hogy az acidofrekvens fajok üde lomberdei lágyszárúakkal [pl. Dentaria (Cardamine) bulbifera, Stellaria holostea] mozaikosan jelennek meg. Jelen vannak továbbá (olykor nagyobb számban is) olyan fényigényes és / vagy szárazságtűrő fajok, amelyek közül nem egy enyhén acidofrekvens is egyben [pl. Chrysanthemum (Tanacetum) corymbosum, Viscaria vulgaris (Lychnis viscaria), Digitalis grandiflora, Solidago virga-aurea, Lathyrus niger, Trifolium spp., Poa nemoralis].

A gyepszint leggyakoribb dominanciatípusait a Luzula luzuloides, Calamagrostis arundinacea, Deschampsia (Avenella) flexuosa, Vaccinium myrtillus alkotja. A koratavaszi geofiton aszpektus hagymás-gumós növényei nagyon ritkák, vagy hiányoznak.

A mohaszint jellemző faja a Dicranum scoparium, Dicranella heteromalla, Pohlium nutans, Polytrichum piliferum, Polytrichum juniperinum, ritkábban a Leucobryum glaucum. A fatörzsek tövén és a törzsek körüli talajfelszínen jelentős borítással rendelkezik továbbá a Hypnum cupressiforme, a sziklakibúvásokon pedig mészkerülő sziklai mohák jelennek meg (pl. Hedwigia ciliata, Grimmia hartmanii, Polytrichum piliferum). A zuzmóflórát elsősorban Cladonia-fajok adják.

Vegetációs és táji környezet: Állományai a tölgyes és bükkös régió erdőtakaróján belül elszórtan, kisebb foltokban jelennek meg. Területük jórészt néhány tized hektár és 5-10 hektár közé esik, a 15-20 hektáros állományok már nagyon ritkák, s ennél nagyobb kiterjedésben pedig valószínűleg nem is fordulnak elő. A természetes állományok határai – leszámítva (bükkös övben) az inverzió folytán alacsonyabban fekvő mészkerülő bükkösök irányába keresendő (a lombkoronaszint dominanciaviszonyai alapján meghatározható) határokat – viszonylag élesek, a termőhelyi-domborzati viszonyok változásával szoros összefüggést mutatnak. Kontakt élőhelyeik leggyakrabban cseres- és gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, ritkábban szikla- és törmeléklejtő-erdők, mészkerülő gyertyános-tölgyesek, nyílt mészkerülő tölgyesek, mészkerülő sziklagyepek, a bükkös régióban bükkösök és mészkerülő bükkösök. Másodlagos állományaik – amelyek határai nem feltétlenül élesek, s amelyek a termőhelyi-domborzati váltásokkal nem feltétlenül mutatnak összhangot – elsősorban települések környékéhez, illetve korábban intenzíven használt (legeltetés, alomszedés, vonszolásos faanyagmozgatás, stb.) területekhez köthetők, de fafajcsere folytán mészkerülő bükkösökből átalakult állományaik bárhol előfordulhatnak. A másodlagos állományok kontakt élőhelye szinte mindig cseres-kocsánytalan tölgyes, gyertyános-kocsánytalan tölgyes, vagy mészkerülő bükkös.

Alegységek, ide tartozó típusok:

I. Regionális típusok (regionális asszociációk): 1. Deschampsio flexuosae-Quercetum sessiliflorae, 2. Castaneo-Quercetum, 3. Luzulo forsteri- Quercetum.

II. A mészkerülő jelleg kifejezettsége, erőssége alapján felállítható típusok: 1. kifejezetten mészkerülő jellegű (az acidofrekvens fajok kifejezett dominanciájával jellemezhető) állományok (a természetes állományok zöme és a nagyon erősen degradált talajú másodlagos állományok), 2. mészkerülő jellegű átmeneti (szórványosan vagy mozaikosan üde lomberdei fajokat is tartalmazó) állományok (a természetes állományok töredéke és a mérsékelten degradált talajú, másodlagos állományok).

III. Mészkerülő tölgyes, illetve mészkerülő gyertyános-tölgyes jelleg alapján felállítható típusok: 1. határozottan tölgyes állományok (a Fagus sylvatica és a Carpinus betulus hiányzik), 2. mészkerülő gyertyános-tölgyesek felé átmenetet mutató tölgyes állományok (a Fagus sylvatica vagy a ritkán a Carpinus betulus elegyaránya 0-20%).

IV. Elegyesség alapján: 1. elegyetlen, vagy mérsékelten elegyes (< 20%) állományok, 2. erősen elegyes (20-50%) állományok, 3. elegyfafajok (Betula pendula, Populus tremula, stb.) alkotta konszociációk, ahol az elegyfák aránya 50-80%.

V. Tájidegen fafajok (fenyőfélék) jelenléte alapján felállítható típusok: 1. tájidegen fafajok nélküli, vagy csak elenyésző arányú (< 20%) tájidegen fafajt tartalmazó típusok, 2. tájidegen fafajokat jelentősebb (20-50%) arányban tartalmazó típusok.

A fenti szempontok alapján elkülönített típusok egymással különböző kombinációkat alkotva jelennek meg!

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

1. 500 m²-nél kisebb kiterjedésű mészkerülő vagy mészkerülő jellegű tölgyes foltok a „beágyazó” élőhelytől függően [L2a], vagy [K2] kategóriába kerülnek.

2. Mészkerülő, vagy mészkerülő jellegű tölgyes-bükkös állományok, ahol a bükk elegyaránya meghaladja a 20%-ot [K7b] (az [L4a] és a [K7b] egységek között legtöbbször csak a lombkoronaszint dominanciaviszonyai alapján tehető különbség, illetve húzható határ).

3. A lombkoronaszintben több-kevesebb gyertyánt, kislevelű hársat, madárcseresznyét, a gyepszintben pedig üde lomberdőkre jellemző fajokat (Stellaria holostea, Carex pilosa, stb.) tartalmazó, részben mezofil karakterű, gyertyános-tölgyesek degradált termőhelyein kialakult állományok [K7b].

4. Az acidofrekvens fajok mellett száraz tölgyes elemeket, sziklaerdei-sziklagyepi és mészkerülő jellegű gyepekre jellemző növényeket tartalmazó, ligetes, idős korban is csak 8-10 m-re növő állományok [L4b].

5. Mészkerülő tölgyesek termőhelyén álló származékerdők, ahol az elegyfafajok (Betula pendula, Populus tremula) aránya meghaladja a 80-90%-ot: pl. elegyetlen, vagy közel elegyetlen nyíresek [RB].

6. 50%-nál több adventív fafajt (fenyőféléket) tartalmazó származékerdők [RD].

Felismerhetőség: Terepen (amennyiben a lombkoronaszint dominancia-viszonyai alapján a tölgyes jelleg egyértelműen megállapítható) viszonylag jól felismerhető élőhelytípus, problémák egyes másodlagos állományok besorolásával, illetve esetlegesen az állományhatárok megállapításával lehetnek. Topográfiai térképeken – előzetes tapasztalatok alapján – bükkös régióban az állományok előre „sejthetők”. Légifelvételen és műholdfotón gyakorlatilag felismerhetetlenek.

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A természetesség a gyepszint vonatkozásában nem igazán értelmezhető, mert gyomosodástól a legtöbb helyen a termőhely jellemzők miatt nem kell tartanunk (kivétel pl. akácosodás), illetve mert magának az élőhelytípusnak, illetve a mészkerülő jellegnek a fennmaradását, konzerválását éppen a talajfelszínt érő degradatív hatások segítik elő. Ezen túlmenően fontos hangsúlyozni, hogy a „természetesség” vizsgálata során csakis a strukturális és kompozicionális jellemzőket tudjuk vizsgálni, az állományok primer vagy szekunder jellegét nem.

5-ös: Idős, vastag (50 cm feletti átmérőjű) fákat is tartalmazó, változatos szerkezetű, legalább fele részben nem nyilvánvalóan sarj eredetű állományok.

4-es: Idős, vastag (50 cm feletti átmérőjű) fákat tartalmazó, de homogén szerkezetű, nagyobb részben sarj eredetű állományok.

4-es: Változatos szerkezetű, de idős, vastag fát nem tartalmazó állományok.

4-es: Nem változatos szerkezetű, idős fákat nem tartalmazó, de nem fiatal (20 cm feletti átmérőjű) állományok.

3-as: 50-70% arányban elegyfákat tartalmazó, származékerdő-jellegű állományok.

3-as: Fenyőfélékkel elegyes állományok (ahol a fenyők elegyaránya kb. 20-50%).

3-as: Fiatal sarjerdők (a fák átlagos átmérője kisebb 20 cm-nél).

2-es: Nem ismerünk ilyet.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Az élőhelytípus kialakulásában a legnagyobb szerep a termőhelyi, elsősorban a talajtani tényezőknek van. Ez egyben azt is jelenti, hogy mindez a regenerációra is nagy hatással van. Fontos még a regenerációs képesség megítélésekor az állományt korábban ért emberi hatások mennyisége, minősége és gyakorisága. Ezek egy része – amelyek a talaj savanyodásához, a termőréteg vékonyodásához hozzájárultak – tulajdonképpen növeli az élőhely regenerációs képességét. Ezen hatások hiányában ugyanis előfordulhat, hogy a mészkerülő jelleg az idők folyamán csökken vagy akár meg is szűnik.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

Jó: Erdős, természeteshez közeli környezetben szinte mindig.

Közepes: Mérsékelten fenyvesített és elegyfákat max. 30-50 %-ban tartalmazó állományok.

Kicsi: Erősen elfenyvesített (esetleg akácosodó) és származékerdővé alakult állományok.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:

Jó: Nincs ilyen állomány.

Közepes: Nincs ilyen állomány.

Kicsi: A szomszédos élőhelyekre vonatkoztatott „regenerációs potenciál” nagyon-nagyon kicsi, vagy nulla, mert a szomszédos élőhelyeket a zárt mészkerülő tölgyesek jobbára csak pionír fafajaikkal képesek meghódítani, de ez nem jelent expanziót, hiszen így származékerdők [RC], vagy inkább spontán pionír erdők [RB] jönnek létre.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:

Jó: Nincs ilyen állomány.

Közepes: Nincs ilyen állomány.

Kicsi: Nem tudunk ilyenről (bár elméletileg nem teljesen kizárt), élőhelyüket manapság már ritkán szántják.

FG [SzF, BJ] [+KA, BD, ÓP, TG]