ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

 

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

 

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

 

Kézirat, Vácrátót 2003

L4b – Nyílt mészkerülő tölgyesek

Írta: Fekete Gábor (1997) és Szmorad Ferenc, Bölöni János (2003)

Kiegészítette: Fekete Gábor, Csiky János, Kun András, Ódor Péter

Definíció: Elsősorban a tölgyesek régiójában, szélsőségesen savanyú, erodált váztalajokon kialakult, gyenge növekedésű, erősen ligetes (max. 60-70%-os záródást elérő), bokorerdő-jellegű állományok, ahol a lombkoronaszint domináns faja a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea s.l.), a gyér borítású gyepszintet acidofrekvens lomberdei fajok, cseres-tölgyes elemek, egyes sziklagyepi-sziklaerdei fajok és száraz, mészkerülő jellegű gyepek fajai alkotják. A talajt fedő kriptogám szint (mohák, zuzmók) borítása mindig számottevő, s helyenként sziklakibúvások is lehetnek. Az állományok rögzítendő minimális kiterjedése 500 m2, ebből az erdős rész aránya min. 33 %.

 

Termőhely: Állományai középhegységeink tölgyes (cseres-tölgyes és gyertyános-tölgyes), illetve ritkán bükkös régiójában, éles gerinceken, meredek (20-40ş) oldalakon, domború (konvex) lejtőformák mellett, erősen exponált helyzetben találhatók. Szinte valamennyi kitettségben előfordulnak (bükkös régióban már csak déli oldalakon), legtipikusabb állományaikat azonban déli-délnyugati lejtőkön, ormokon, hegytetőkön találjuk. Vadrágás, hajdani erdei legeltetés, tölgypusztulás, bronzkori szántó vagy földvár hatására a talaj lepusztulhat, ill. a csapadék könnyen kimossa és alsavanyítja. Így nagy, hegyoldalnyi foltok is kialakulhatnak. Az alapkőzet mindig szilárd, rendkívül savanyú kémhatású mállásterméket szolgáltató szilikátos kőzet (riolit, agyagpala, gránit, andezit, homokkő, stb.), a rajtuk kialakult talaj pedig igen sekély-sekély termőréteg-vastagságú sziklás-köves váztalaj, vagy ranker. A száraz, rendkívül rossz víz- és tápanyag-gazdálkodású szubsztrát szélsőségesen savanyú, tápanyagszegény, biológiai aktivitása minimális. A talajfelszíni humuszosodás (nyers humusz, esetleg móder humuszformák) gyenge, s nagy területeken lehet jellemző a csupasz ásványi (minerális) talajfelszín.

 

Állománykép: Rendkívül gyenge növekedést mutató, idős korban is csak 5-10 m lombkorona-magasságot elérő, szinte mindig sarj eredetű (s ezért sarjcsokros) állományok. Gyér záródásúak vagy kifejezetten ligetesek (a záródás értéke rendszerint 60-70% alatti), fiziognómiájukat tekintve – az alacsony termetű, göcsörtös, girbe-gurba, sarjeredetű fák, illetve a ligetes-mozaikos jelleg miatt – erősen hasonlítanak a karsztbokorerdőkre (innen az élőhelytípus másik lehetséges elnevezése: mészkerülő bokorerdők). Cserjeszint legtöbbször egyáltalán nincs, az állományok vertikális tagoltságát elsősorban a lombkoronaszintet alkotó fafajok egyedeinek méretbeli eloszlása határozza meg (kifejezetten egyszintes és tagolt, többszintes lomkoronájú állományok is előfordulhatnak). A gyepszint gyér (általában 40-50% alatti) borítású, a talajt fedő kriptogám szint (mohák, zuzmók) ugyanakkor jelentős, az állomány képét is meghatározó mértékű borítást érhet el. Az állományok megjelenését az elmondottakon túl meghatározhatják továbbá talajfelszínen mutatkozó sziklakibúvások, köves gerincek (ezeken a felnyíló, fátlan részeken az állományokat sziklagyepek mozaikjai tarkíthatják.

 

Jellemző fajok: A lombkoronaszint domináns fafaja a Quercus petraea s.l. Elegyfafajai alig vannak, a legszárazabb helyeken jelenik meg esetleg a Quercus pubescens (s.l.), a Quercus cerris, egyes berkenyék (Sorbus spp.) és (elsősorban a dunántúli állományokban) a Fraxinus ornus. A tájidegen fafajok közül szórványosan (beültetve vagy szubspontán megtelepedve) legfeljebb a Pinus sylvestris, illetve a Robinia pseudo-acacia fordulhat elő. Az állományoknak jellemző cserjéje tulajdonképpen nincs, a fafajok (elsősorban a Fraxinus ornus) cserje-termetű egyedei mellett legfeljebb szórványosan jelenik meg egy-egy száraz tölgyesekre jellemző cserjefaj (Ligustrum vulgare, Prunus spinosa, Crataegus monogyna, stb.).

 

A gyepszint jórészt szegényes, de a zárt mészkerülő tölgyesekénél némileg magasabb a fajszám, ugyanis a mészkerülő erdőkre jellemző lágyszárúak (Luzula luzuloides, Genista pilosa, Calamagrostis arundinacea, Rumex acetosella, Veronica officinalis, Hieracium spp., stb.) mellett szálanklént rendszeresen megjelennek egyes cseres-tölgyesekre [Digitalis grandiflora, Viscaria vulgaris (Lychnis viscaria), Silene nutans, Chrysanthemum (Tanacetum) corymbosum, stb.], illetve sziklás termőhelyekre [Sedum (Hylotelephium) maximum, Jovibarba hirta, stb.] és száraz, mészkerülő jellegű gyepekre (Luzula campestris, Anthoxanthum odoratum, Hieracium pilosella, Jasione montana, Antennaria dioica, Galium glaucum, Anthericum ramosum, stb.) jellemző növények is. A legszárazabb foltokon előfordulhat a Polypodium vulgare s.l. is.

 

A gyepszint domináns faja legtöbbször a Genista pilosa, Solidago virga-aurea, Melampyrum pratense lehet. A koratavaszi geofiton aszpektus hagymás-gumós növényei hiányoznak. Gyakoriak a kevéssé jellegzetes gyepszintű (az acidofrekvens fajok borítása alacsony, fajszámuk kicsi) állományok, amelyek inkább termőhelyükről ismerhetők fel.

 

A kriptogám szint borítása jelentős, domináns fajai a Polytrichum juniperinum, Pohlia nutans, Dicranella heteromalla, Dicranum scoparium, Hypnum cupressiforme, illetve Cladonia spp. A legszárazabb foltokon az összefüggő zuzmó-szőnyegre rátaposva az recseg-ropog. A sziklakibúvásokon mészkerülő sziklai mohák jelennek meg (pl. Hedwigia ciliata, Grimmia hartmanii, Polytrichum piliferum). A fatörzsek (elsősorban a tölgyek) tövén és alsó részén gazdag epifiton mohavegetáció található, jellemző fajaik a Hypnum cupressiforme, Homalothecium sericeum, Platygyrium repens, Dicranum montanum.

 

Vegetációs és táji környezet: Állományai rendszerint a tölgyes régió erdőtakaróján belül, kisebb foltokban jelennek meg. Területük jórészt néhány tized hektár és 1-2 hektár közé esik, ennél nagyobb kiterjedésben ritkán fordul elő (pl. Mátra: Domoszló és Markaz közt a Cseres). Az állományok határai viszonylag jól megfoghatók, a termőhelyi-domborzati viszonyok változásával szoros összefüggést mutatnak, illetve a szomszédos élőhelyektől számos differenciális vonás különbözteti meg őket. Kontakt élőhelyeik leggyakrabban cseres-kocsánytalan tölgyesek és zárt mészkerülő tölgyesek, de ritkábban gyertyános-tölgyesek, bükkösök, s esetleg sziklagyepek, törmelékgyepek, lejtősztyepek is lehetnek.

 

Alegységek, ide tartozó típusok:

 

I. Regionális típusok (regionális asszociációk): 1. Genisto pilosae-Quercetum petraea, 2. Genisto pilosae-Quercetum polycarpae.

 

II. A mészkerülő jelleg kifejezettsége, erőssége alapján felállítható típusok: 1. inkább mészkerülő jellegű (az acidofrekvens fajok kifejezett dominanciájával jellemezhető) állományok, 2. inkább xerotherm (cseres-) tölgyes jellegű állományok.

 

III. Tájidegen fafajok (fenyőfélék, akác) jelenléte alapján felállítható típusok: 1. tájidegen fafajok nélküli állományok, 2. csekély arányú (< 20-30%) tájidegen fafajt tartalmazó állományok.

 

A fenti szempontok alapján elkülönített típusok egymással különböző kombinációkat alkotva jelennek meg!

 

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

 

1. 500 m2-nél kisebb kiterjedésű mészkerülő és xerotherm tölgyes jellegeket együttesen mutató állományfoltok a „beágyazó” élőhelytől függően [L2a], vagy [L4a] kategóriába kerülnek.

 

2. Mészkerülő elemeket szórványosan tartalmazó, nem ligetes, időskorban 8-10 m-nél magasabb, dominánsan cseres-kocsánytalan tölgyes jellegeket mutató állományok [L2a].

 

3. Xerotherm, illetve cseres-tölgyes elemeket csak szórványosan tartalmazó, Fraxinus ornus nélküli, záródó, döntően mészkerülő karakterű kocsánytalan tölgyes állományok [L4a].

 

4. Kocsánytalan tölgy dominanciájú, mészkerülő bokorerdőkhöz hasonló fizognómiájú, de már inkább sziklaerdő-karakterű állományok (Sorbo-Quercetum) [LY4].

 

5. Molyhos-tölgy és más tölgyfajok által uralt, nem mészkerülő karakterű bokorerdő-állományok [M1].

 

Felismerhetőség: Terepen viszonylag jól felismerhető élőhelytípus. Topográfiai térképeken – előzetes tapasztalatok alapján – az állományok esetenként előre „megsejthetők”. Felnyíló lombkoronaszintjük miatt légifelvételen és műholdfotón – a természetföldrajzi adottságok ismeretében és helyi tapasztalatok birtokában – előfordulásuk valószínűsíthető.

 

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A természetesség a gyepszint vonatkozásában nem igazán értelmezhető, mert gyomosodástól a legtöbb helyen a termőhely jellemzők miatt nem kell tartanunk (kivétel pl. akácosodás), illetve mert magának az élőhelytípusnak, illetve a mészkerülő jellegnek a fennmaradását, konzerválását éppen a talajfelszínt érő degradatív hatások segítik elő. A „természetesség” vizsgálata során így csakis a strukturális és kompozicionális jellemzőket tudjuk minősíteni. A természetességet a másodlagos kialakulás alig befolyásolja.

 

5-ös: Idős, vastagabb (30 cm feletti átmérőjű) fákat is tartalmazó, változatos szerkezetű, legalább fele részben nem nyilvánvalóan sarj eredetű állományok.

 

4-es: Idős, vastagabb (30 cm feletti átmérőjű) fákat tartalmazó, de homogén szerkezetű, nagyobb részben sarj eredetű állományok.

 

4-es: Változatos szerkezetű, de idős, vastagabb fát nem tartalmazó állományok.

 

3-as: Idős és vastagabb fákat nem tartalmazó, homogén, teljesen sarj eredetű állományok.

 

3-as: Fiatalabb sarjerdők.

 

3-as: Fenyőfélékkel elegyes állományok (ahol a fenyők elegyaránya kb. 20-50%).

 

2-es: Nem ismerünk ilyet.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Az élőhelytípus kialakulásában a legnagyobb szerep a meglehetősen szélsőséges termőhelyi, elsősorban a talajtani tényezőknek van. Ez egyben azt is jelenti, hogy mindez a regenerációra is nagy hatással van. Az állományok regenerációja mindig lassú, ugyanakkor maga a regenerációs képesség jó. Fontos még a regenerációs képesség megítélésekor az állományt korábban ért emberi hatások mennyisége, minősége és gyakorisága. Ezek egy része – amelyek a talaj savanyodásához, a termőréteg vékonyodásához hozzájárultak – tulajdonképpen növeli az élőhely regenerációs képességét. Ezen hatások hiányában ugyanis előfordulhat, hogy a mészkerülő jelleg az idők folyamán csökken. Kis kiterjedésű élőhely, így regenerációjára a környezet is erőteljes hatással lehet. Terjedésre igen kissé képes élőhelytípus.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

 

Jó: Nincs ilyen állomány.

 

Közepes: Az állományok zöme – mivel a regenerációs folyamatok a termőhelyi stressz miatt lassúak, vontatottak – ide sorolható.

 

Kicsi: Ahol a regenerációt egyéb tényezők is lassíthják, pl. sok nagyvad, fenyvesítés.

 

Kicsi: Az olyan nyílt mészkerülő tölgyesek, amelyek környezete erősen zavart: legalább részben másodlagos gyepekkel, idegenhonos fafajok (pl. akác, fenyők) állományai veszik körül.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón, szomszédos vegetációs foltban:

 

Jó: Nincs.

 

Közepes: Nincs.

 

Kicsi: Ritkán az érintkező zárt mészkerülő tölgyesek ligetesedésével kiterjedhetnek állományai.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón, szomszédos vegetációs foltban:

 

Jó: Nincs.

 

Közepes: Nincs.

 

Kicsi: Nincs. Termőhelyén szántókat nem alakítottak ki. Felhagyott kőbányákban sem jelenik meg (tudomásunk szerint).

 

 

FG [SzF, BJ] [+FG, CsJ, KA, ÓP]