L5 – Alföldi zárt kocsányos tölgyesek

ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

Kézirat, Vácrátót 2003

L5 – Alföldi zárt kocsányos tölgyesek

Írta: Fekete Gábor (1997) és Bölöni János (2003)

Kiegészítette: Molnár Zsolt, Bartha Dénes, Tímár Gábor, Kun András

Definíció: Az Alföld szárazabb területeinek zárt, elöntést nem kapó, kocsányos tölgy (kivételesen magyar kőris) uralta, üde-félszáraz erdei. Eredetileg részben keményfás ligeterdőkből (ill. hasonló termőhelyű zárt alföldi erdőkből) származnak, de ma már ligeterdei jellegüket elvesztették. Ez leginkább gyepszintjükben mutatkozik meg, ahol az igazi ligeterdei fajok ritkák vagy hiányoznak, helyüket általános erdei fajok veszik át. Ritkábban megjelenhetnek hegylábi környezetben is (homokon). Rögzítendő minimális kiterjedésük 500 m². Az idegenhonos fafajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) homokon 75% (a magas idegenhonos fafajarányt ezen erdők egyedi jellege ill. gyakori nagyfokú átalakítottsága indokolja), egyéb alapkőzeten 50%.

Termőhely, elhelyezkedés: 600 mm alatti átlagos csapadékot kapó, 150 (kivételesen 180) m tszf. magasságig terjedő területek erdei. Árterekből kiemelkedő magasabb térszínek sík felszínein vagy enyhe hajlatokon, buckaközökben, lápmedencék peremén, üdébb mélyedésekben alakulnak ki állományai. Az alapkőzet leggyakrabban homok, ritkábban valamilyen kötöttebb, agyagosabb folyami hordalék. A talajok vízgazdálkodása és tápanyag-ellátottsága viszonylag jó. A vízellátottság a korábbi, feltételezhetően természetes viszonyokhoz képest rendszerint kisebb-nagyobb mértékben romlott, ami esetenként fennmaradásukat is veszélyeztetheti.

Állománykép: Közepes vagy jó növekedésű erdők, idős korban elérhetik a 20-25 m-t. A lombszintet laza, sok fényt áteresztő lombozatú fafajok uralják, amelyekhez árnyalóbb fafajok általában csak kisebb arányban csatlakoznak. A cserjeszint fejlett és gazdag, 2-5 m magas. A gyepszint mozaikos, helyenként nagy borítású, máshol visszaszorul.

Jellemző fajok: Természetközeli állományaikban a Quercus robur uralkodik, de vannak olyan származéktípusai, amelyekben a Betula pendula, a Populus alba, a P. tremula, a P. x canescens, a Fraxinus angustifolia subsp. pannonica, a F. excelsior (elsősorban Szigetköz) vagy a Tilia tomentosa (Nyírség) is uralomra juthat. További jellemző elegyfajok az A. tataricum (gyakran a cserjeszintbe visszaszorulva), az Ulmus minor és a Pyrus pyraster. Ma már gyakran jelen van a lombszintben kisebb-nagyobb mennyiségben az akác (Robinia pseudo-acacia) is. Legfontosabb cserjéi a gyakran nagy tömegben fellépő Crataegus monogyna, C. oxyacantha (C. laevigata), Cornus sanguinea, Rhamnus catharticus, Rubus caesius, Sambucus nigra és Ligustrum vulgare.

A gyepszint talán leggyakoribb fajai: Convallaria majalis, Polygonatum latifolium, Brachypodium sylvaticum, Dactylis glomerata s.l, Viola odorata, V. cyanea, Carex michelii, Galium mollugo és ritkán Poa nemoralis, Melica altissima. A vegetációs időszak kezdetén a Corydalis cava és a Ficaria verna (Ranunculus ficaria), Scilla vindobonensis alkothat kora tavaszi aszpektust. Az élőhelytípus átmenetet képez a gyertyános-tölgyesek, keményfás ártéri erdők és a száraz tölgyesek között, ezért állományaikban az üde erdei fajok mellett megjelennek a tölgyesek fényigényes és / vagy szárazságtűrő fajai is [pl. Clematis recta, Lithospermum purpureo-coeruleum (Buglossoides purpureo-coerulea), Pulmonaria mollis, Astragalus glycyphyllos, Vincetoxicum hirundinaria, Viola hirta]. Kisebb számban, de csaknem mindig találunk vízigényesebb fajokat is [pl. Pulmonaria officinalis, Agropyron caninum (Elymus caninus), Festuca gigantea, Viola sylvestris (V. reichenbachiana), Bromus ramosus s.l.]. Ma már az állományok jelentős részének a gyepszintje jellegtelen, sok általános erdei és zavarástűrő fajjal [pl. Urtica dioica, Geranium robertianum, Veronica hederifolia, Alliaria petiolata, Geum urbanum, Agropyron (Elymus) repens, Galium aparine], ahol a fentebbi és azokhoz hasonló igényesebb erdei fajok ritkák.

Vegetációs és táji környezet: Síkvidéki erdők, természetes körülmények között a ligeterdőkkel, gyertyános-kocsányos tölgyesekkel ill. a felnyíló erdőssztyep erdőkkel állnak kapcsolatban. Ma már sokszor a telepített erdőkben alkotnak kisebb-nagyobb szigeteket.

Alegységek, ide tartozó típusok:

1. A zárt homoki tölgyesek: 1. Polygonato latifolii-Quercetum roboris, 2. Convallario-Quercetum roboris, 3. Iridi variegatae-Quercetum roboris, valamint a homokon található, hasonló szerkezetű és faji összetételű, kocsányos tölgyel jellemezhető erdők.

2. A zárt homoki tölgyesek nyáras konszociációja. Ezek ritkán mozaikolnak nyílt homoki gyepekkel és gyakrabban fordulnak elő bennük érzékenyebb erdei fajok. Ha a „konszociáció” ténye vitatható, akkor [RB]-be sorolandók.

3. Az olyan alföldi tölgyesek, ahonnan teljesen (vagy csaknem teljesen) hiányzik a gyertyán és a gyepszintben az üde erdei fajok többnyire nem gyakoriak, mellettük gyakran megjelennek a fényigényes és / vagy szárazságtűrő fajok.

4. A sziki tölgyesek (Galatello-Quercetum roboris) zárt állományrészei, zárt lombkoronájú, erdei fajokban általában gazdagabb, sztyepfajokban viszont igen szegény belső foltjai (egykor ezek nagyobb része valószínűsíthetően ártéri erdő volt).

5. A kiszáradt, illetve kiszáradóban lévő, elöntést már nem kapó keményfás ligeterdők származékai. A lombszint kevésbé jó növekedésű (idős korban sem haladja meg a 20 m-t), a magyar kőris és a szilek visszaszorulnak. A cserjeszintben a Cornus sanguinea helyét egyre inkább a galagonyák veszik át. A gyepszintben az üde és ligeterdei lágyszárúak mind fajszámban, mind borításban visszaszorulnak, helyüket általános erdei és zavarástűrő fajok veszik át.

6. Sziki fajokat nem tartalmazó, többé-kevésbé zárt lombkoronájú kiszáradt ártéri tölgyesek, amelyekben gyakori lehet a magyar kőris és a lombkorona általában magasabb 15 méternél.

7. A Szigetköz kavicshátainak erdőssztyep erdei.

8. Az olyan, idősebb, telepített, elegyetlen vagy magyar kőrissel elegyes kocsányos tölgyesek, amelyek gyepszintjébe már erdei fajok települtek be (esetleg maradtak korábbról) (pl. Polygonatum latifolium, Convallaria majalis, Pulmonaria officinalis).

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

1. Felnyíló, gyepekkel mozaikos lösz, sziki és homoki tölgyesek [M2, M3, M4]. Ahol az erdő ligetes és nehezen dönthető el, hogy zártnak vagy nyíltnak minősül, az [L5] és a megfelelő nyílt erdő együttes megadását kérjük.

2. Telepített és spontán kialakuló magyar kőrisesek [RC].

3. Olyan telepített kocsányos tölgyesek, ahol a gyepszint nem tartalmaz erdei fajokat (a legáltalánosabb Brachypodium sylvaticum, Geum urbanum mellett) [RC].

4. Elöntést kapó zárt tölgyesek [J6].

5. Gyertyánelegyes, üde erdei fajokban nem szegény tölgyesek [K1a].

Felismerhetőség: Terepen részben jól, részben nehezen felismerhető, műholdfotón csak valószínűsíthető. Az üzemtervi adatok alapján csak részben ismerhető fel (a homokon lévő állományok egy része).

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Az Alföld belsejének zárt tölgyerdeinek természetességét – ma már – elsősorban faji összetételük, kisebb mértékben szerkezetük határozza meg. Természetességüket növeli, ha a lombszintben kevés vagy nincs inváziós fafaj, gyepszintjük fajgazdag (elsősorban erdei és erdőszegély ill. erdőssztyep fajokban). Jelenlegi természeteségüket sok helyen erősen bafolyásolják a termőhelyi körülményekben, elsősorban a vízellátottságban bekövetkezett változások (talajvízszint süllyedése). Ez gyakran a gyepszint fajkészletének kedvezőtlen átalakulásával jár együtt (növekszik a zavarástűrő fajok mennyisége). Gyakori az adventív fafajok (elsősorban az akác) kisebb-nagyobb arányú jelenléte, ami a természetesség csökkenésével jár együtt.

5-ös: Idős, vastag (50 cm átmérő feletti) fákat is tartalmazó, változatos szerkezetű (vannak elegyfák, fiatal és idős fák, holt fa, cserjeszint, a záródás és a szintek magassága mozaikosan változik), fajgazdag gyepszintű állományok, pl. Nagykőrösi-, Újszentmargitai-, Ohati-erdő egyes zártabb részei. Az idegenhonos fafajok hiányoznak.

4-es: Minden olyan, legalább középkorú (a fák átlagos átmérője eléri a 25 cm-t) állomány, amely maximum 20% idegenhonos fafaj elegyet tartalmaz és a gyepszintben találni legalább néhány igényesebb vagy lokálisan ritkább fajt.

3-as: Legfeljebb 20% idegenhonos fafajjal elegyes, jellegtelen gyepszintű, legalább középkorú (a fák átlagos átmérője eléri a 25 cm-t) állományok.

3-as: Jellegtelen gyepszintű, de erdei fajokat kis számban tartalmazó, csak őshonos fafajokból álló, nem telepített állományok.

3-as: 20-50% idegenhonos fafajt tartalmazó, de fajgazdag gyepszintű állományok.

2-es: Nagyobb arányú (kb. 50%-ig) akác elegyet (esetleg más tájidegen fafajt) tartalmazó, szegényesebb gyepszintű, de felismerhetően ősi erdők (erre utal pl. a gyepszint faji összetétele).

2-es: Telepített kocsányos tölgyesek, néhány jobb erdei lágyszárúval és / vagy fajgazdag cserjeszinttel.

2-es: Akáccal elegyes, fiatalabb állományok. Ez azonban besorolási problémákat okozhat, célszerű ezeket már [RC]-nek, nagyobb akác arány esetében pedig [RD]-nek tekinteni.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Igen sérülékeny élőhely, a jelenlegi környezet többnyire nem támogatja (sőt általában akadályozza) a regenerációját. Ez természetesen nagymértékben vízellátottság- és egyéb emberi hatásfüggő. Jelenleg a csökkent talajvízszint a regeneráció egyik legnagyobb akadálya. A másikat az erdészeti gyakorlat jelenti (túl alacsony vágáskor, talajelőkészítés, akácosítás, de tulajdonképpen minden beavatkozás ide sorolható). Akadályozza még a regenerációt, hogy az állományok fragmentáltan helyezkednek el, méretük gyakran kicsi, szomszédjukban inváziós fajok állományai vagy szántók, parlagok találhatóak. A jelenlegi éghajlat sem igazán kedvező a gyors, erőteljes regenerációhoz (de ez nem azt jelenti, hogy ezek az állományok jelenleg biztosan képtelenek a regenerációra!). Az „ősi” erdők egyedülálló értéket képviselnek, teljes kíméletet kellene kapjanak. Ezek nagy többségének regenerációs potenciálja az előbbiekben említettek miatt legfeljebb közepes. Megfelelő víz-visszarendezés ill. kímélet esetén nagyban javulna a helyzet. Hosszabb (de talán rövidebb távon is) ez regenerációs potenciáljuk erősődéséhez vezethet. Igen sérülékeny élőhely, amelynek terjedése a korábbi erőteljes emberi hatások miatt igen valószínűtlen. Amennyiben mégis lenne esély a terjedésére, az minden bizonnyal igen lassú lenne. Jelenleg sajnos éppen az ellenkező tendencia érvényesül: az egykori állományok folyamatosan fogyatkoznak.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

Jó: Idősebb állományrészeket tartalmazó, fajgazdag álloányok, amelyek nagyobb, akác nélküli erdőtömbben találhatak és a talajvíz szintje sem csökkent. Ez inkább elméleti lehetőség, nem hiszem, hogy lenne ilyen.

Közepes: Az olyan állományok tartozhatnak ide, amelyek környezetében gyakorlatilag nincs akác és teljes vagy csaknem teljes kíméletben részesülnek. A vízellátottságuk nem romlott jelentős mértékben.

Kicsi: Az összes többi állomány.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:

Jó: Ilyen nincs.

Közepes: Ilyen nincs.

Kicsi: Ez is szinte kizárt, igen sérülékeny élőhely, amelynek terjedése a korábbi erőteljes emberi hatások miatt igen valószínűtlen. Amennyiben mégis lenne esély a terjedésére, az minden bizonnyal igen lassú lenne. Jelenleg sajnos éppen az ellenkező tendencia érvényesül.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:

Jó: Ilyen nincs.

Közepes: Ilyen nincs.

Érdemes felírni: Minden állományról legalább néhány soros leírás készítése ajánlott.

FG [BJ][+MZs, BD, TG, KA]