ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

 

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

 

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

 

Kézirat, Vácrátót 2003

LY1 – Szurdokerdők (hegyi juharban gazdag, sziklás talajú, üde erdők)

Írta: Fekete Gábor (1997) és Csiky János, Bölöni János (2003)

Kiegészítette: Nagy József, Szmorad Ferenc, Bartha Dénes, Tímár Gábor, Molnár Zsolt

Definíció: Jó növekedésű (20-30 m), hegyi és korai juharban, magas kőrisben gazdag, bükk elegyes erdők. Meredek oldalú (illetve völgyalji helyzetű), sziklakibúvásos, kőtörmelékes, felszíni vízszivárgásos, hűvös, párás levegőjű élőhelyek. Rögzítendő minimális területe 500 m2. Az idegenhonos fafajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50%.

 

Termőhely, elhelyezkedés: Hegy- és dombvidékeink bükkös és zárt tölgyes öveihez kötődő, csak szigetszerűen fellépő, ritka élőhelyek. Tipikus termőhelyeit a hirtelen mélyülő, szűk keresztmetszetű, vízszivárgásos völgyekben találjuk, – ahol a hideg, párás levegő megreked, – de magasabb (> 700 m), sziklás csúcsok alatti, (általában északias kitettségű) meredek, hasonló mikroklímájú (gyakran kőfolyásos) oldalakon is megtalálható. Ez utóbbi szituációban is – legalább időszakosan (pl. hóolvadás után) – a felszínen, vagy a talaj felső rétegeiben vízszivárgás jellemző. A jó növekedésű szálerdők aljzata üde vagy félnedves köves, sziklás váztalaj, valamint kőzethatású és lejtőhordalék erdőtalaj lehet. Jellemző az élőhelyre, hogy a „hideg légtó” jelenség miatt a tömörödött hófoltok néhol tavasz derekáig, nyár elejéig is megmaradhatnak.

 

Karsztvidékeken visszatérő/ismétlődő jelenség, hogy a szurdokerdő-fragmentumok a mélyebb töbrök északias kitettségű oldalában is megjelennek

 

Állománykép: Jó növekedésű (kifejlett állapotban 20-30 m magas) erdők, amelyeknek felső és alsó lombkorona szintje is kialakulhat. A fák általában magukban (az uralkodó fafajok visszaszerző képessége ui. közepes vagy gyenge), de kettős, hármas csokrokban is állhatnak, s a felszíni kőzetmozgások miatt kissé hajlottak lehetnek. A csuszamlások, széldöntések, hó- és fagykárok gyakorisága miatt az egyébként zárt lombkorona sokszor felnyílik. A meredek oldalakon nem ritka a „részeg fa” (egymásnak támaszkodó sokáig még élő fák), gyakori a lékképződés, s jellemző a nagy mennyiségben felhalmozódó holt szervesanyag.

 

A cserjeszint általában gyengén fejlett, a lékekben uralkodó lehet. Látványos a sziklafalakra kapaszkodó Hedera helix függöny. A gyepszintben jellemző a kora tavaszi geofiton aszpektus, feltűnőek a magaskórós nitrofitonok és a páfrányok. A nedves sziklakibúvásokon fajgazdag mohaszint alakul ki.

 

Jellemző fajok: A lombkorona uralkodó fái az Acer pseudoplatanus, az A. platanoides, a Fagus sylvatica, a Fraxinus excelsior. Leggyakoribb elegyfák (amelyek néha dominánssá válhatnak) a Carpinus betulus, a különböző hárs fajok és az Ulmus glabra.

 

Az általában gyér cserjeszintben jellemző a Staphylea pinnata, a Corylus avellana, a Rubus idaeus és a Sambucus spp. A lékekben a fenti fajokon kívül a lombkorona fafajainak cserje termetű egyedei léphetnek fel nagyobb tömegben.

 

A gyepszintben a kora tavaszi geofitonok közül kiemelésre érdemes a Corydalis cava, az Isopyrum thalictroides és az Adoxa moschatellina. A magaskórósok jellemző képviselői az Aegopodium podagraria, az Anthriscus nitida, a Lunaria rediviva, a Salvia glutinosa, a Scrophularia vernalis, a Senecio nemorensis agg., a Petasites albus, Impatiens noli-tangere, Pleurospermum austriacum. Jellegzetes páfrányok a Polystichum spp., a Cystopteris fragilis, a Gymnocarpium spp., a Phyllitis (Asplenium) scolopendrium és a Dryopteris spp. Vízszivárgásos helyeken gyakran megjelenik a Chrysosplenium alternifolium. Szilikátos kőzeteken fajszegényebb, fejletlenebb gyepszintű, meszes alapkőzeten fajgazdagabb állományai találhatók. Megemlítendő továbbá, hogy a törmelékmozgás miatt a szurdokerdők természetes velejárója a nitrofita erdei zavarástűrők, pl. Urtica dioica, Parietaria officinalis, Geranium robertianum, stb. elszaporodása, amely fajoknak a szurdokerdők feltehetőleg ősi termőhelyei.

 

Vegetációs és táji környezet: Az állományok kiterjedésére – a völgyalji helyzet miatt – jellemző a keskeny (10-40 m), de esetenként akár többszáz méteres hosszúság. Emiatt az állományok igen nagy felületen érintkeznek egyéb élőhelytípusokkal, többnyire bükkösökkel, gyertyános-tölgyesekkel, sziklai és mészkerülő erdőkkel, égerligetekkel. Ritkábban száraz tölgyesek vagy nyílt, sziklai élőhelyek szegélyezhetik. Erdészeti beavatkozások eredményeként tűlevelű ültetvények és akácosok is előfordulnak mellettük.

 

Alegységek, ide tartozó típusok:

 

Fontos megjegyeznünk, hogy az új kategorizálás szerint nem teszünk különbséget a regionális szurdokerdők között, illetve a korábban a dél-dunántúli mezofil erdőkhöz sorolt mecseki és dél-zalai szurdokerdőket is ebbe a kategóriába vontuk. A jelenlegi élőhely-tipizálás tehát egyetlen (jó növekedésű) „szurdokerdő” kategóriával operál, amely a különféle regionális határvonalak utólagos meghúzása esetén tetszőleges altípusokra osztható.

 

I. Ide tartozik az összes, hazánkból kimutatott szurdokerdő (1. Scolopendrio-Fraxinetum, 2. Parietario-Aceretum, 3. Scutellario altissimae-Aceretum, 4. Polysticho setiferi-Aceretum) és a középhegységi régióban feltételezett mély talajú szurdokerdő (5. Corydalo cavae-Aceretum pseudoplatani) is.

 

II. Ide soroljuk azokat a völgyalji, üde és / vagy törmelékes talajú, hegyi és korai juhar uralta termőhelyeket is, amelyek gyepszintjéből hiányzik a szurdokerdőkre jellemző specialista (Tilio-Acerion) fajok többsége, de a geomorfológia, a fiziognómia és a fajkészlet alapján leginkább ezekre hasonlítanak (szurdokerdő fragmentumok, egyes löszmélyvölgyek). Ezt az altípust kérjük mindig jelezni.

 

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

 

1. Nem soroljuk ide a hegyi, a korai juhar, a magas kőris ültetvényeket [RC], az elkőrisesedett bükkösöket [K5], amelyek legtöbbször nem a fentiekben leírt termőhelyeken találhatók, s ezért fajkészletük is eltérő.

 

2. Nem tartoznak ide az Aggteleki-karsztvidék víznyelő eróziós völgyeiből leírt Astrantio-Tilietum [LY2], a bükk dominanciájú (hárs elegyes), száraz tölgyes fajokban gazdagabb, dunántúli-középhegységi karsztbükkösök (Fago-Ornetum), a bükki nyúlfarkfüves sziklai bükkösök (Seslerio hungaricae-Fagetum), a nőszőfüves sziklai bükkösök (Epipactio atrorubentis-Fagetum) sem [LY3].

 

3. Nem soroljuk ide a vendvidéki, őrségi mélyebb vízmosásokban kialakult Tilio-Acerion, bükkös és magaskórós fajokban gazdag luc elegyes élőhelyeket. Ezek a Mészkerülő lombelegyes fenyvesek [N13] közé tartoznak.

 

4. Az (ország különböző helyein található) ellucosított állományok sem tartoznak ide [RD].

 

Felismerhetőség: Helyismeret, terepbejárás hiányában, – topográfiai térképek, légi- és műholdfelvételek alapján – csak valószínűsíthető, de biztosan nem azonosítható élőhelytípus. A megfelelő diagnózishoz az élőhely felkeresése, kritikus esetben fajlista készítése szükséges.

 

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Speciális termőhelyű erdők, természetességüket elsősorban a faállomány szerkezete, kora, valamint a terület ill. környezetének zavartsága határozza meg.

 

5-ös: Azok az idős (100-150 évnél korosabb) jó szerkezetű állományok (változatos horizontális és vertikális szerkezet, többkorúság, sok, részben méretes álló és fekvő holt fa) sorolhatók ide, ahol az emberi beavatkozások ritkák (esetleg hiányoznak), így a taposásból, legelésből eredő károk nem jelentősek, s nagyobb kiterjedésű természetközeli élőhelyek ölelésében találhatók (pl. Mátra: Saskő, Bükk: Leány-völgy). Ezekre az állományokra a fajgazdagság, a ritka, specialista fajok fellépése is jellemező.

 

4-es: Azok az állományok (a hazai szurdokerdők jelentős része ide sorolható), amelyek 50 évnél idősebbek, struktúrájukon az erdészeti beavatkozás, a vadzavarás nyomai ugyan felismerhetőek (pl. egyetlen korosztály), a természetes dinamika (kisebb-nagyobb lékekben) azonban itt-ott beindult, s az általános, valamint üde lomberdei elemek mellett számos specialista, Tilio-Acerion faj is felbukkan (pl. Pilis: Csévi-szirtek barlangok alatti törmelékes oldalakon).

 

4-es: A „reliktumokat” őrző elszigetelt állományokat is, amelyeket rontott erdők, vagy tájidegen ültetvények határolnak (pl. Mecsek: Szuadó-völgy).

 

3-as: Jellemzőjük, hogy az erdészeti beavatkozások (pl. a völgyek alján közelítő utak húzódnak), a vadzavarás miatt nemcsak a struktúra, de a fajkészlet is károsodott: a specialisták eltűntek (vagy látványosan visszaszorultak), az erdei gyomok nagyobb mértékben elszaporodtak (pl. tömegesen lép fel a Parietaria officinalis, Urtica dioica, Impatiens parviflora), és az elgyertyánosodott állományokat. Ide soroljuk a törmelékes talajú völgyekben található Tilio-Acerion fajokban szegény hegyi, korai juhar és magaskőris uralta foltokat is, amelyeket jobb állapotú állományok vesznek körül (pl. Karancs-vidék: Tarász-forrás völgye).

 

2-es: Nincs.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): A szurdokerdők regenerációs potenciálja leginkább kiterjedésükkel, területüket és környezetüket ért emberi hatások mértékével, minőségével, jellegével függ össze. Ezt kiegészithetik klimatikus tényezők: a „határhelyzetű”, kevéssé hűvös-párás mikroklímájú állományok regenerációs képessége kisebb lehet. Szomszédos területre történő terjedésük inkább elméleti jelentősségű, a valóságban nehezen képzelhető el.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

 

Jó. Nagyobb állományai a természeti katasztrófákat, kisebb, alkalmi bolygatásokat minden komolyabb sérülés nélkül kiheverik.

 

Közepes: Kisebb és töredék állományai az esetlegesen előforduló erdészeti beavatkozásokat (pl. feltáró utak, széldöntések utáni kezelések, tarvágások) nehezen viselik. Az állományklíma és a fényviszonyok megváltozása következtében gyorsan elgyomosodnak, s a kiszáradást nehezen tűrő specialista fajok eltűnnek. A túltartott vadállomány legelése, taposása révén a gyepszint specialistái visszahúzódhatnak, flórája eljellegtelenedhet, a regeneráció / regenerálódás lehetőségei romlanak.

 

Kicsi: Ha kis kiterjedésű állományai tájidegen fafajok ültetvényeivel (pl. akácos) érintkeznek.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban: 

 

Jó: Ilyen nincs.

 

Közepes: Ilyen nincs.

 

Igen gyenge: A kisebb foltokban elakácosított, potenciális szurdokerdő termőhelyeken, ahol nagyobb természetes állományok övezik a „rontott” erdőket, az akácok 80-100 éves korukra kiszáradnak. Az eredeti fafajok lassan, de biztosan hódítják vissza a területet. DE ez csak részben tekinthető szomszédos vegetációs foltban történő regenerácinak.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos kőbányában, törmelékes felszínen: 

 

Jó: Ilyen nincs.

 

Közepes: Ilyen sincs.

 

Igen gyenge: Ilyen sincs. Kőbányában történő regenerációról nincs tudomásunk, természetes körülményekközött frissen kialakuló kőfolyasról és ennek beerdősüléséről sem tudunk jelenleg.

 

 

FG [CsJ, BJ] [+NJ, SzF, BD, TG, MZs]