ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

Kézirat, Vácrátót 2003

LY4 – Tölgyes jellegű sziklaerdők, tetőerdők és egyéb elegyes üde erdők

Írta: Fekete Gábor (1997) és Bölöni János (2003)

Kiegészítette: Kun András, Bartha Dénes, Csiky János, Nagy József, Szmorad Ferenc

Definíció: A Középhegység sziklás, köves és / vagy kőtörmelékes gerincein, tetőin, domború felszíni formáin, tető közeli részein, ritkábban hegyoldalakban megjelenő, kis kiterjedésű, tölgyes jellegű elegyes erdeinek gyűjtőcsoportja. A bükk visszaszorul, jellemző a magas kőris és / vagy a kocsánytalan tölgy (ill. a virágos kőris és a molyhos tölgy) kisebb-nagyobb arányú előfordulása. A gyakori magas cserjeszint meghatározó faja a húsos som, máskor sziklai cserjék (madárbirs fajok, szirti gyöngyvessző) a jellemzőek. A gyepszint többnyire jól fejlett, összetétele igen változó lehet. Egyes típusokban gyakori a kora tavaszi hagymás-gumós aszpektus és sok a nitrofiton (tetőerdők, Tilio-Fraxinetum). Máskor a gyepszintet száraz és fényigényes erdei fajok uralma jellemzi, száraz gyepi fajokkal kiegészülve. Rögzítendő legkisebb kiterjedése mintegy 500 m². Az idegenhonos fafajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50%. Ritka és / vagy kevéssé ismert élőhelytípusok, minden ide sorolt állományról rövid leírás készítendő.

Termőhely: Tetők, sziklás gerincek, hegyorrok sekély, humuszgazdag erubáz, ranker és rendzina (ritkán váz-) talajának erdei, mintegy 3-400 m tszf. magasságtól felfelé. Egyaránt előfordulhatnak bázikus és szilikátos alapkőzeten is.

Állománykép: Közepesnél nem jobb növekedésű erdők, idős korban sem mindig haladják meg 20 m-t. A lombszint záródása igen változó lehet (lásd altípusok is). A zártabb típusok állományképét erősebben meghatározza utóbbi 100-150 éves történetük, gyakran legalább részben sarjerdők. Ezek elegyes, csaknem teljesen zárt, de sokszor nem teljesen árnyaló erdők, a lombszint – faji összetételéből adódóan – a fényt közepesen vagy jól átereszti. A lombszintet gyakran ligetesen álló, nagy, laza koronájú, nem ritkán csúcsszáradt fák jellemzik, sok sarj eredetű, alacsonyabb fával, valamint ezek közé betöltődött fiatalabb egyedekkel. Más típusaik nem teljesen zártak, ligetesek, nem egyszer gyepekkel mozaikosak. Egyes altípusoknál gyakori a fejlett cserjeszint. A gyepszintben szinte mindig van egy-két nagy borítású fűfaj.

Jellemző fajok: A lombszint elegyes, szinte mindig legalább 5 fafaj alkotja. Legjellemzőbb faja többnyire a magas kőris (Fraxinus excelsior), máskor a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea s.l.). A Dunántúlon jellemző a molyhos tölgy (Quercus pubescens s.l.) és a virágos kőris (Fraxinus ornus) nagyobb arányú jelenléte is. Gyakori további fajok a gyertyán (Carpinus betulus), a mezei és korai juhar (Acer campestre, A. platanoides), a kis- és nagylevelű hárs (Tilia cordata, T. platyphyllos), a csertölgy (Quercus cerris), a bükk (Fagus sylvatica), a barkóca berkenye (Sorbus torminalis) és a vadkörte (Pyrus pyraster).

A cserjeszintet többnyire a Cornus mas és Crataegus fajok uralják. Egyes típusokban jellemző lehet az Euonymus verrucosus, a Corylus avellana, a Staphylea pinnata, vagy a Sambucus nigra. Más típusait sziklai cserjék jellemzik: Cotoneaster spp., Spiraea media.

A gyepszint az állományok többségében fajgazdag és igen változatos összetételű, alapvetően két, egymástól eltérő típusba sorolható. A tetőerdők és Tilio-Fraxinetum-ok gyepszintjét a fejlett kora tavaszi geofita aszpektus (pl. Corydalis spp., Galanthus nivalis, Ficaria verna (Ranunculus ficaria), Allium ursinum, Gagea lutea, G. minima, Adoxa moschatellina), sok üde erdei (pl. Galium odoratum, Helleborus spp., Mercurialis perennis, Stellaria holostea) és zavarástűrő, gyakran gyors életciklusú (pl. Lamium maculatum, Chaerophyllum temulum, Smyrnium perfoliatum, Geranium lucidum, Alliaria petiolata, Urtica dioica, Parietaria officinalis) faj jellemzi. Gyakoriak a füvek és a sások is (pl. Melica uniflora, Dactylis glomerata, Carex pilosa, Bromus ramosus s.l., Hordelymus europaeus, Brachypodium sylvaticum, Poa nemoralis). Nem ritkák ugyanakkor a fényigényes és / vagy szárazságtűrő fajok sem (pl. Veratrum nigrum, Lithospermum purpureo-coeruleum (Buglossoides purpureo-coerulea), Scutellaria columnae, S. altissima, Vincetoxicum hirundinaria). A Mecsekben és a Középhegység keleti részén jellemző az Aconitum anthora és a Waldsteinia geoides is. Sok az általános erdei faj (pl. Viola odorata, Campanula spp., Ajuga reptans).

Másik típusára az üde erdei, a zavarástűrő és a tavaszi hagymás-gumós fajok csaknem teljes hiánya jellemző. Helyüket füvek, sások [pl. Brachypodium pinnatum, Bromus pannonicus, Carex humilis, C. montana, Festuca pseudodalmatica, Poa pannonica), erdei (pl. Polygonatum odoratum, Chrysanthemum (Tanacetum) corymbosum, Solidago virga-aurea, Digitalis grandiflora] és száraz gyepi (pl. Inula spp., Anthericum ramosum, Linum flavum), esetenként sziklai és sziklagyepi fajok (pl. Phyteuma orbiculare, Jovibarba hirta, Allium montanum (A. senescens subsp.), Biscutella laevigata) veszik át. Gyakoribbak a tölgyes fajok is. Lásd az altípusoknál.

Vegetációs és táji környezet: A tetőerdők többnyire átmeneti sávot alkotnak az üde lomberdők (bükkösök), valamint a mész- és melegkedvelő tölgyesek között. A Tilio-Fraxinetum-ok többnyire üde és / vagy sziklás erdőkkel, sziklagyepekkel érintkeznek. A többi ide sorolt élőhely száraz és üde erdők, esetleg félszáraz és száraz gyepek különböző mozaikjának képezik részét.

Alegységek, ide tartozó típusok:

I. Magas kőrisben többnyire gazdag, üde nitrofil gyepszintű erdők:

1. Tilio-Fraxinetum: A hárs-kőris sziklaerdő északi-középhegységi elterjedésű. Exponált sziklás gerinceken és hegycsúcsokon, szálban álló sziklákon és mozgó sziklatömbökön, elsősorban mészkövön kap lábra, de előfordul gabbrón, andeziten és bazalton is. A lombkorona hézagos, lazán záródó, a fák gyakran csúcsszáradtak. A Fraxinus excelsior, valamint Tilia platyphyllos és / vagy T. cordata uralkodnak a legfelső szintben, melléjük a Quercus petraea s.l., Acer campestre, Quercus cerris, Carpinus betulus társulhat. A cserjeszintben a húsos som, a Crataegus monogyna, gyakori, ritkább a Spiraea media. A hársas-kőrises azonosításához a gyepszint fajai elsőrendű fontosságúak (pl. Aconitum anthora, Carex brevicollis, Hesperis matronalis, Carduus collinus, Asyneuma canescens, Scutellaria altissima, Melica picta, M. altissima, Sisymbrium strictissimum, Geranium lucidum, Waldsteinia geoides). A gyepszintben a száraz tölgyesek fajai és néhány tölgyes-bükkös faj elegyedik.

2. Tetőerdők (Aconito anthorae-Fraxinetum orni, Veratro nigrae-Fraxinetum orni és hasonló állományok, többnyire a tölgyes övben): A Dunántúl mészkő és dolomit hegyeinek lapos tetőin, 300-600 m tszf. magasságban, sekély, köves-sziklás rendzinán alakulnak ki, átmeneti sávot alkotva az üde lomberdők (többnyire bükkösök), valamint a mész- és melegkedvelő tölgyesek között. Elegyes, csaknem teljesen zárt, de sokszor nem teljesen árnyaló erdők. A lombszint összetétele igen változatos, legjellemzőbbek a Fraxinus excelsior, F. ornus, Tilia platyphyllos, T. tomentosa (Mecsek), Quercus cerris, Q. pubescens, Carpinus betulus, Fagus sylvatica, Acer campestre, Pyrus pyraster, elegyarányuk igen tág határok között változhat, a Mecsekben a tölgyek és a virágos kőris, a Középhegységben a magas kőris a leggyakoribb, de előfordulhat a hársak dominanciája is (de a magas kőris ekkor is jelen van). A cserjeszint legjellemzőbb faja a húsos som. A fejlett gyepszint tömeges fajai részben általános lomberdei füvek, részben nitrofil zavarástűrő fajok, továbbá az üde lomberdei fajok. Gyakori még a száraz tölgyesek fajai közül Lithospermum purpureo-coeruleum (Buglossoides purpureo-coerulea), az általános lomberdei fajok közül pedig a Glechoma hirsuta és a Polygonatum latifolium.

3. Bükkös övi magas kőrises tetőerdők: 6-900 m magas csúcsokon, gerinceken, sekély, kőzethatású talajokon, főleg bükkösök és természetes hársas-kőrisesek helyén, emberi tevékenység, (szénégetés, kíméletlen tarvágások, stb.) széldöntések, jégtörések, erdőtüzek többnyire együttes hatására kialakult erdők (pl. Bakony, Magas-Börzsöny, Mátra, Bükk). Az egyes állományok gyakran egykorúak, homogének. Domináns fafaja a magas kőris, de kisebb elegyaránnyal Acer platanoides, A. pseudoplatanus, A. campestre, Fagus sylvatica, Tilia cordata, T. platyphyllos, Ulmus glabra, Carpinus betulus, Sorbus torminalis is jelen lehet. A lombkoronaszint a fényt közepesen engedi át, ennek ellenére a cserjeszint többnyire fejletlen, ha van akkor inkább sziklákhoz, szegélyekhez kötődik. A fajgazdag gyepszintben számos üde és egyéb lomberdei faj konstans (Galeobdolon luteum agg., Stellaria holostea, Mercurialis perennis, Stachys sylvatica, Glechoma hirsuta, Carex pilosa, stb.). Koratavasszal az üde, humuszos talajú, napfényes termőhelyeken tömegesek a geofitonok (Galanthus nivalis, Corydalis cava, Gagea lutea, stb.), ezeket zavarástűrő nitrofrekvens fajok (Parietaria officinalis, Chelidonium majus, Anthriscus sylvestris, Geranium robertianum, Urtica dioica, stb.) és néhány tömeges pázsitfűféle (Melica uniflora, Brachypodium sylvaticum, Dactylis glomerata s.l., Poa nemoralis) követi. Enyhe, északias kitettségben nudum állományok is előfordulnak.

II. Kocsánytalan tölgyben gazdag, tápanyagszegény talajú erdők:

1. Szilikát sziklaerdők (Sorbo-Quercetum és hasonló állományok): A Zempléni-hegységből leírt társulás, de hasonló élőhelyek előfordulnak a Középhegységben, a Pilistől keletre többfelé is. Sziklagerinceken a sziklagyepek felé gyakran erdőhatárt képezve kisebb kiterjedésű állományokban, tápanyagokban szegény erubáz vagy váztalajokon jelenik meg. A fák igen rossz növekedésűek, a lombkoronaszintben uralkodik a Quercus petraea s.l. Kísérői olykor a Betula pendula, a Sorbus aria és a S. aucuparia. A cserjeszint nem fejlett (Cotoneaster spp.). A gyepszint fajai – társulástani értelemben – több irányból származtathatók. Acidofil erdőkből levezethető a Calamagrostis arundinacea, Luzula luzuloides és a Vaccinium myrtillus. Erős a xerotherm komponens, pl. Festuca pseudodalmatica, Poa pannonica, Jovibarba hirta, Allium montanum (A. senescens subsp.), Melica ciliata, Campanula glomerata, Inula hirta, Hieracium bauhinii, Galium glaucum. A képet tovább tarkítja néhány réti faj (pl. Festuca ovina, Antennaria dioica). A tölgyes fajok is megjelennek [így: Genista pilosa, Polygonatum odoratum, Silene nutans, Digitalis grandiflora, Solidago virga-aurea, Sedum (Hylotelephium) maximum, Viscaria vulgaris (Lychnis viscaria)], de szerepük itt alárendeltebb. A moha-zuzmó szintben különösen a Cladonia-fajok gyakoriak.

2. A Dunántúli-középhegységben (elsősorban a Bakonyban és a Vértesben) a Fago-Ornetum-ok mellett (vagy azok részeként) is találunk tölgyes sziklaerdőket. Ezek legtöbbször ligetes fiziognómiájú, alig vagy lazán záródó (20-80%) erdők. A lombszint domináns faja a Quercus petraea s.l., jellemzőek még a molyhos tölgy, a hársak, a lisztes berkenyék és a virágos kőris. A cserjeszint lehet jelentéktelen (a ligetes lombszint ellenére), de fejlett is. Jellemző fajai sziklai cserjék (Cotoneaster spp., Amelanchier ovalis), a zártabb cserjeszintű állományokban a fő tömeget a Fraxinus ornus (ritkábban és / vagy a Cornus mas) adja. A ligetes állományok gyepszintje igen fajgazdag, sok ritka és / vagy védett fajt tartalmaz, szárazgyepi és száraz erdei fajok különféle arányú keverékei alkotják (pl. Bromus pannonicus, Carex humilis, Inula spp., Prunella grandiflora, Linum tenuifolium ill. Brachypodium pinnatum, Geranium sanguineum, Trifolium alpestre, Peucedanum cervaria, Betonica (Stachys) officinalis). Gyakran előfordulnak a zárt sziklagyepekre jellemző reliktumjellegű fajok (pl. Phyteuma orbiculare, Coronilla vaginalis, Polygala amara). Megjelenhet – különösen a zártabb állományokban – a Carex alba, a C. humilis, és a Calamagrostis varia is.

3. Elsősorban a Dunántúli-középhegységben előforduló, általában kis kiterjedésű, kérdéses hovatartozású, elegyes erdők. Mindig változatos domborzati körülmények között, dolomit gerinceken, hegyorrokon, valamint meredek letöréseken megjelenő állománytípus. Többnyire hordoznak több-kevesebb sziklaerdő jelleget is, ami nem ritkán faji összetételükben is megmutatkozik. Rendszerint tölgyes jellegű, változatos florisztikai összetételű erdők. Fontos ismérvük, hogy az igen heterogén faji összetételű faállomány legalább 5 fafajból áll, de nem ritkák a 7-8 fafajt tartalmazó állományok sem. Ezek közül az esetek többségében egyik faj elegyaránya sem éri el az 50%-ot (a leggyakoribb fafaj általában 25-30%-os borítású). A legfontosabbak: tölgyek (Quercus cerris, Q. petraea s.l., Q. pubescens), virágos kőris (Fraxinus ornus), bükk (Fagus sylvatica), gyertyán (Carpinus betulus), nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos), korai juhar (Acer platanoides), barkóca berkenye (Sorbus torminalis). A teljesen zárt állományok többségében a cserje- és gyepszint csekély borítású és fajokban is meglehetősen szegény, a ligetesebbekben mindkettő fejlettebb lehet. A cserjeszintet mészkedvelő fajok jellemzik (Cornus mas, Euonymus verrucosus, Staphylea pinnata). A gyepszint florisztikai összetétele igen változó, fontosak a mészkedvelő, rendszerint sziklás erdőkben és északias kitettségben megjelenő egyszikűek (pl. Carex alba, Calamagrostis varia, Melica nutans) (ezek azonban nem minden állományban fordulnak elő). A tavaszi geofiták és a zavarástűrő fajok többnyire ritkák. További fajai általános lomberdei növények (köztük igényesebb tölgyes fajok), fényigényes és üde erdei fajok is lehetnek.

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

1. A meredek, köves, sziklás, törmelékes, sok nitrofita, zavarástűrő és / vagy tavaszi geofita fajt tartalmazó erdők [LY1, LY2].

2. A bükk dominálta, sziklás talajú, szárazságtűrő / fényigényes, sziklai, gyakran reliktum jellegű lágyszárúakat tartalmazó erdők [LY3].

3. A hársak dominálta, meredek, sziklás, törmelékes, a gyepszintben zavarástűrő fajt nem vagy alig tartalmazó erdők. A lombszintből a magas kőris hiányzik (legfeljebb 1-2 db lehet jelen) [LY3].

4. A bükkösök, gyertyános-tölgyesek igazi termőhelyein kialakult-kialakított elegyetlen, többnyire középkorú vagy fiatalabb magas kőrisesek. Nem vagy nem csak tetőkön, hanem hegyoldalakban, nedves hajlatokban, völgyek alján fekvő erdők. A talajuk többnyire barna erdőtalaj, nem, vagy csak kevéssé sziklás, köves. Az elegyfák csaknem teljesen hiányoznak (együttes arányuk nem éri el az 5-10%-ot), a gyepszint fajszegény, szárazságtűrő fajok alig fordulnak elő, az üde erdei fajok borítása is alacsony [RC].

5. Sokszor igen nehéz határt húzni a középhegységi, köves talajon megjelenő elegyes erdők és a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek között [K2]. Az elválasztás megkönnyítése érdekében két élőhelynél írtak közül azt érdemes kiemelni, hogy jelen felmérésben ebbe a csoportba kérjük sorolni az összes olyan üde, sziklás vagy köves talajú erdőt, amely a leírások alapján nem tartozik egyértelműen a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek közé. Ezeknél pl. – a további jellemző tulajdonságok mellett – a gyertyán és a kocsánytalan tölgy együttes aránya kisebb 20%-nál.

Felismerhetőség: Terepen a jellegzetes állományok jól felismerhetők, a gyakori átmenetiek és a hazánkban kevésbé tanulmányozott típusok kevésbé, műholdfotón és üzemtervek alapján nem ismerhető fel.

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A természetességet leginkább a fajkészlet és az állomány-szerkezet határozza meg. Kisebb jeletőssége lehet a vadállomány nagyságának.

5-ös: A ritka, védett vagy reliktum fajokban gazdag, legalább középkorú állományok kivétel nélkül.

5-ös: Idős, vastag (70 cm átmérő feletti) fákat is tartalmazó, változatos szerkezetű (vannak elegyfák, fiatal és idős fák, cserjeszint, a záródás és a szintek magassága mozaikosan változik), fajgazdag gyepszintű állományok.

4-es: A homogén szerkezetű vagy középkorúnál idősebb, nem kifejezetten fajszegény állományok – még akkor is, ha esetleg sok zavarástűrő fajt tartalmaznak, az egyéb fajok mellett.

4-es: A változatos szerkezetű, de sok látható emberi hatást (sarjeredet, egykori ligetesség) magukon viselő, fajgazdagabb tetőerdők.

3-as: Azok az állományok, amelyek középkorú vagy idős fákat csak szórtan tartalmaznak, a gyepszintet jellegtelen vagy szinte kizárólag zavarástűrő fajok uralják. Az adventív fafajok aránya legfeljebb 20%.

3-as: A fiatal, gyakran agyonsarjaztatott tetőerdőszerűségek – ha egyáltalán felismerhetőek ebben az állapotban.

2-es: A felismerhető, de 20-50% idegenhonos fafajt – elsősorban fenyő fajokat – tartalmazó állományok.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Többnyire jól regenerálódó állományok, különösen a tetőerdők regenerációs képessége jó. Ez részben az olyan fafajok nagy arányával magyarázható, amelyek jól újulnak. Kivételt talán csak azok a sziklaerdők jelentenek, amelyekben a kocsánytalan tölgy a domináns fafaj, ezeknél a tölgy újulása okozhat problémákat. A folyamat feltehetően lassú, ezért ezen állományok regenerációs képességét nehéz megítélni. A gyakran túlszaporodott vadállomány mindenesetre nem kedvez a megújulásnak.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben: 

Jó: A legtöbb ide tartozó állomány – úgy tűnik, egy bizonyos fokig – jól regenerálódik, többnyire még erőteljes emberi hatások után is.

Közepes: Olyan sziklaerdők, amelyekben a kocsánytalan tölgy a domináns fafaj, de a vadállomány nincs túlszaporítva.

Kicsi: Olyan sziklaerdők, amelyekben a kocsánytalan tölgy a domináns fafaj és a túlszaporított a nagyvadállomány.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban: 

Jó: Ilyen nincs.

Közepes: Ilyen sincs.

Kicsi: Egyes nyílt bükkös sziklaerdőkben ill. ezek sziklagyepekkel mozaikos szegélyein (Fago-Ornetum) a bükk visszaszorulása figyelhető meg. Ezek vélhetően a fentebb leírt tölgyes típussá, esetleg zárt sziklagyepekké fognak alakulni.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón, kőbányában, törmelékes felszínen, szomszédos vegetációs foltban: 

Jó: Ilyen nincs.

Közepes: Ilyen sincs.

Kicsi: Ilyenről sincs tudomásunk.

Kérések a felmérőkhöz: Minden állományról legalább néhány soros leírás készítése kötelező, másként nem használható kategória.

FG [BJ][+KA, BD, CsJ, NJ, SzF]