ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

Kézirat, Vácrátót 2003

M1 – Molyhos tölgyes bokorerdők

Írta: Fekete Gábor (1997) és Kun András, Bölöni János (2003)

Kiegészítette: Nagy József, Bartha Dénes, Tímár Gábor, Szmorad Ferenc, Fekete Gábor

Definíció: Alacsony-letörpülő, csak foltokban záródó koronaszintű hegy-dombvidéki erdő-gyep mozaikok. A lombszint legjellemzőbb faja a Quercus pubescens. A cserjeszint gyakran fejlett, a koronaszinttől nem választható el élesen. Kizárólag száraz gyepekkel, sziklai gyepekkel együtt jelennek meg. A facsoportok-ligetek minimális részaránya a mozaikban 50%, a mozaik rögzítendő legkisebb kiterjedése 200 m². Az idegenhonos fafajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50%.

Termőhely, elhelyezkedés: A Kárpát-medence belsejének alacsonyabb hegyein, a szubmediterrán és a kontinentális vegetáció találkozási övében gyakran kifejlődnek molyhos tölgyes bokorerdők. A Dunántúli-középhegység és az Északi-középhegység, a Mecsek és a Villányi-hegység területén, alacsonyabb tengerszint feletti magasságokban, délies kitettségű meleg, száraz, sziklás-köves lejtőkön (kivételesen edafikus okból, az alapkőzet vízszintes rétegeződése miatt, platókon is) fordulnak elő. A bokorerdők alapkőzet tekintetében inkább a mésztartalmú kőzetekhez (mészkő, dolomit; innen a karsztbokorerdő megnevezés) kötődnek, de vulkáni alapkőzeteken (leginkább andeziten) is megjelenhetnek. Talajuk sekély, kőtörmelékes rendzina, sziklás-köves-váztalaj, illetve erubáz lehet.

Állománykép: A molyhos tölgyes bokorerdők legszembetűnőbb ismérve egyedi fiziognómiájuk. A fák magassága csak 4-6 m, ritkábban 7-8 m, sokszor már aljuktól elágazóak, girbe-gurbán növekvők. A fák gyakran 5-10-20 törzsből képződő csoportok formájában jelennek meg. A csoportokon belüli lombkorona-záródás általában mindössze 50-80%-os. A fák, facsoportok száraz gyepekkel alkotnak mozaikot. A facsoportokat a sziklagyep vagy sztyeprét felé gyakran kettős sáv zárja le: egyrészt a ligeteket körülölelő cserjék gyűrűje (közöttük olyan fajoké, amelyek, klonális terjedésük következtében, nagy területet tudnak sűrűn beborítani, és amelyek letörpülve a gyepszint alkotójaként is megjelennek, pl. Cotinus coggygria, Ligustrum vulgare), másrészt pedig egy sarjtelepes, illetve nagyobb termetű kórós kétszikűek alkotta szegély (köpeny). Ez utóbbi olyan fajok együttese, amelyek kisebb egyedszámban a facsoport-belsőben is megélnek, de leginkább a peremeken tömegesek és vitálisak.

Jellemző fajok: A facsoportok alkotója a Quercus pubescens. Nyugaton jellemző elegyfa a Fraxinus ornus, északon gyakoribb a Quercus petraea s.l., és a Cerasus (Prunus) mahaleb. A cserjeszint többnyire dús, 30-60% borítású, benne tömeges és állandó a Crataegus monogyna, Cornus mas, Euonymus verrucosa, Prunus spinosa, Ligustrum vulgare, Viburnum lantana, Rosa canina, néhol a Colutea arborescens, nyugaton a Cotinus coggygria is.

A kis facsoportok belsejében 5-10 erdei fajnál több ritkán jelentkezik, ezeknek is egy jó része nem zárt erdők növénye, hanem az erdőssztyep formációra jellemző. A száraz gyepek fajai az erdőfoltokba is behatolnak. Gyakori, hogy közel azonos számú sziklagyep-, illetve sztyeprét elem található egy-egy erdőfoltban, mint amennyi xero-mezofrekvens széleslevelű faj. Ugyanakkor a száraz gyepek fajainak egyedszáma, tömege alulmarad az erdeiekkel szemben.

Leginkább a közepesen fejlett gyepszint eltérései alapján lehet elkülöníteni az alább ismertetett, földrajzilag is elég jól elváló altípusokat. Ugyanakkor azonban sok a közös, mindegyik altípusban gyakran meglévő növény: Brachypodium pinnatum, Dictamnus albus, Polygonatum odoratum, Vincetoxicum hirundinaria, Teucrium chamaedrys, Chrysanthemum (Tanacetum) corymbosum, Geranium sanguineum, Genista tinctoria subsp. elatior, Silene nutans, Lithospermum purpureo-coeruleum (Buglossoides purpureo-coerulea), Inula ensifolia, Carex humilis és még számos más faj. A szárazgyepek minden típusban jelen lévő fajai pl. Stachys recta, Anthericum ramosum, Bromus erectus, Salvia pratensis, Potentilla arenaria, Asperula cynanchica, Sanguisorba minor, Linaria genistifolia, Agropyron intermedium (Elymus hispidus), Dianthus pontederae (D. giganteiformis subsp.).

Vegetációs és táji környezet: Az élőhely fentebb is leírt jellegéből következik, hogy foltjai szinte minden esetben valamilyen sziklagyeppel [G2, G3] vagy – a gyorsabb talajképződésre alkalmas alapkőzeteken – zártabb gyeppel, sztyepréttel [p, p, pa] váltakoznak. A molyhos tölgyes bokorerdők többnyire érintkezésben állnak száraz cserjésekkel, zárt száraz tölgyesekkel, és erdei fajkészletük is jórészt ezekből származtatható; velük szemben "új" erdei fajokat nem – vagy csak kivételesen – hordoznak.

Alegységek, ide tartozó típusok:

I. Növényföldrajzi – cönológiai csoportok:

1. Cotino-Quercetum pubescentis. A Dunántúli-középhegység dolomitján, a Bükkben dolomiton és homokkövön. Legszebb állományai a Vértesben és a Keleti-Bakonyban találhatók. Nyugat-balkáni rokonságú, szubmediterrán fajokban gazdag típus. A lomb szintben Quercus pubescens és Fraxinus ornus uralkodik. A cserjeszintben gyakran tömeges a Cotinus coggygria. A gyepszintben Coronilla coronata, Carex halleriana, C. humilis, Inula ensifolia, Geranium sanguineum, Mercurialis ovata, Limodorum abortivum és mások jellemzőek, csakúgy mint sok beszivárgó dolomitsziklagyep-faj.

2. Inulo spiraeifoliae-Quercetum pubescentis. A Mecsekben és a Villányi-hegységben alakul ki. Az állományok lombkoronaszintjében a Quercus pubescens és Fraxinus ornus mellett a Tilia tomentosa is helyet kap. Sajátos képet nyújt a fákra, bokrokra felkúszó Tamus communis. A cserjeszintben a Cotinus ritka, de megjelenik a Lonicera caprifolium és a Rosa arvensis; a gyepszintben pedig a Paeonia officinalis subsp. banatica, Orchis simia, Ornithogalum sphaerocarpum, tömeges a Ruscus aculeatus.

3. Ceraso mahaleb-Quercetum pubescentis. Az Északi-középhegységben, valamint a Dunántúli-középhegység egyes részein (Budai-hg., Gerecse, Balaton-felvidék) alakul ki, főképpen mészkövön, de eruptív alapkőzeten – leginkább andeziten – is. Általában a Quercus pubescens uralkodik a felső szintben, de észak felé egyre nő a Quercus petraea s.l. szerepe is. A Fraxinus ornus viszont a Cserháttól kelet felé megritkul, majd elmarad, helyét a Fraxinus excelsior veszi át. A cserjeszint sűrűsége változó, a szárazabb, savanyúbb termőhelyen (pl. andezit) általában igen ritkás, esetenként hiányzik, fajai főként a Cornus mas, Cerasus mahaleb és néhol a Spiraea media,  Colutea arborescens is.

A gyepszintben állandóbb a Lathyrus pannonicus subsp. collinus, Chamaecytisus albus, Carduus collinus, Pulmonaria mollis, Aconitum anthora, helyenként a Phlomis tuberosa, Achillea crithmifolia (utóbbi andeziten).

4. Kocsánytalan tölgyes bokorerdők. Ez az andezit "bokorerdő" egy olyan formája, ahol nem Q. pubescens él, hanem Q. petraea s.l., és / vagy Q. cerris. Ezek a fák ugyan alacsonyak (max 5-6 m) és girbe-gurbák, de nem csoportokban nőnek, hanem magányosak, a cserjeszint fejletlen. A gyepben keverednek mindenféle száraz gyepi, és sokszor mészkerülő fajok, de ez utóbbi esetében nem a legtipikusabbak (talán, mert a közelmúltban savanyodott el a talaj). Jellemző lehet a Poa pannonica, Carex humilis, Luzula campestris, Festuca-k. Igen jelentős minden esetben a muflon-kár, mivel főleg bérceken, gerinceken jelennek meg.

II. Fizognómiai alapú csoportosítás:

Ebből a szempontból a bokorerdők több típus átmeneteinek foghatók fel, a legjellemzőbbek:

1. Cserjés erdő – gyep mozaik. A fák csoportosulnak, a cserjeszint itt gazdag, a gyepfoltokon viszont hiányzik vagy kisebb foltokban jelenhet meg. A gyepszint borítása mozaikosan változó.

2. Ligetes jellegű bokorerdők. A fák ligetesen, nagyobb részben egyenletesen helyezkednek el, a cserjeszint fejletlen, a lombszinttől jól elválik, a gyep folyamatosan vagy szinte folyamatosan borítja a nyíltabb és az árnyasabb részeket egyaránt. A lombszint záródása nem éri el a 60-70%-ot, a gyepszintben a gyepi – erdőszéli fajok aránya kimagasló.

3. Sziklákon, sziklapadokon kialakuló bokorerdők. A lomb és a cserjeszint is ligetes, közel azonosan fejlett, magasság szerint alig válnak el egymástól. A gyepszint ligetesebb, kevéssé fejlett, az „igazi” gyepfoltok ritkábbak.

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

1. A laza alapkőzeten (homok, lösz), illetve kőzettörmeléket nem tartalmazó talajon található állományok. Azokat vagy nyílt erdőnek [M2, M4], vagy zárt erdő [L1] és száraz gyep mozaikjának kell tekinteni.

2. A megadottnál (50 m²) kisebb kiterjedésű és / vagy csak cserjékből álló foltok. Ezeket a gyepek részének tekintjük.

3. Nem tartoznak ide az erodált talajú, üres gyepszintű, ligetes, bokorerdő képű állományok. A legjellemzőbb erdei gyomok, nitrofitonok, amelyek dominálhatnak: Cynoglossum officinale, Ballota nigra, Leonurus cardiaca, Alliaria petiolata, Brachypodium sylvaticum, stb [RC].

4. A felhagyott kőbányákban kialakuló, tölgyet nem tartalmazó pionír állományok, amelyek zártságuk és faji összetételük függvényében [P2b]-be vagy [RC]-ba sorolandók.

Felismerhetőség: Terepen jól felismerhető, műholdfotó alapján is eléggé nagy pontossággal valószínűsíthető.

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A molyhos tölgyes bokorerdők a magyarországi középhegységek délies kitettségű lejtőin, erős környezeti stressznek kitett termőhelyeken találhatóak meg. Mivel ezek a területek gazdasági célra csak nagyon kis mértékben használhatók, ezért állományaik jó része természetközelinek tekinthető. A csökkent természetességű állományok kialakulása elsősorban a kopárfásítások (fenyvesítés), az erdészeti beavatkozás (levágás és többszöri sarjaztatás), valamint a vadkár-legelés nyomán bekövetkező erózió hatására alakulnak ki. A természetesség egyrészt a koronaszint- és cserjeszint (sokszor nem válik el élesen) fajösszetételétől, másrészt a gyepszint állapotától (gyomosságától, erodáltságától) függ.

5-ös: A természetközeli, fajgazdag és szerkezetileg is a leírásnak megfelelő, lábon álló és fekvő holtfát is tartalmazó állományok. Alacsonyabb kategóriába akkor kerülnek, hogyha valamilyen okból fajszegény, elszegényedett az állomány, durva erdészeti beavatkozás vagy vadkár sújtja.

4-es: A megnövekedett zavarás, legeltetés, égetés hatására, esetleg a sikertelen erdősítés, vagy vadkár következtében elszegényedett, de az eredeti fajkészletet és dominancia-viszonyokat még többé-kevésbé őrző élőhelyek. Ide kerülnek a jó állapotú, a regenerációban előrehaladott másodlagos állományok is.

3-as: Azok az állományok, amelyek valamilyen zavarás miatt fajkészletükben elszegényedtek, kissé gyomosak, a jellemző fajok csak kis számban és borítással vannak jelen. Ide tartoznak a kevés jellemző fajjal rendelkező másodlagos állományok is. Idegenhonos fafajokat maximum 40%-os részesedéssel tartalmazhatnak.

2-es: A 40%-nál jobban fenyvesített vagy más idegenhonos fafajt tartalmazó állományok, ahol az eredeti fajkészlet maradványai még megtalálhatók.

2-es: Az erősen (50% felett) elkőrisesedett (virágos kőris) bokorerdők, amelyek gyepszintjében nincsenek a sztyeprétekkel közös, ill. erdősztyep fajok.

2-es: Felhagyott kőbányákban kialakuló, fajokban szegény, de molyhos tölgyet tartalmazó másodlagos állományok.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben: Amennyiben megfelelő fajforrás rendelkezésre áll, úgy több évtized alatt elképzelhető a korona- és cserjeszint fiziognómiájának részleges regenerációja. Emellett a másodlagos állományok általában fajszegények, homogének, a fajösszetétel teljes helyreállása még optimális esetben (szomszédos fajgazdag bokorerdő) is valószínűleg több évszázados folyamat. Az bizonyosnak látszik, hogy az erős zavarások után többnyire rendkívül lassan és megváltozott formában regenerálódnak. Kisebb-nagyobb mértékben befolyásolhatja a regenerációt a túlszaporodott vadállomány is. Jelenlegi ismereteink ezzel kapcsolatban nem teljesek, de az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a túlzott vadlétszám elsősorban a regeneráció sebességét lassítja le.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:

Jó: Teljes kímélet és legalább 3-as természetesség esetében szinte mindig.

Jó: A facsoportok kivágását, leégését követően akkor, ha a humuszos réteg nem károsodott, illetve amennyiben a fa- és cserje propagulumkészlet rendelkezésre áll.

Közepes: Akkor, ha a facsoportok levágása után a talajréteg erodálódik, vagy rendszeresen égetik.

Kicsi: Hogyha befásítják a helyét.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:

Jó: Ilyen nincs.

Közepes: Záródó lejtőgyepekre könnyen kiterjed, hogyha nem kaszálják és/vagy égetik.

Közepes: Nyílt gyepeken, ahol erős az eróziós hatás.

Kicsi: Gyakran égetett, erősen legeltetett gyepekre alig, vagy lassan terjed

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos kopáron (bányában):

Jó: Ilyet nem ismerek.

Közepes: Ilyet nem ismerek.

Kicsi: Nem túl gyakran, ha a szomszédos, vagy kis távolságban lévő lejtő, vagy nyílt kőzetfelszín erodáltsága nem nagymértékű, ekkor általában üres gyepszintű virágos kőrisesek alakulnak ki.

Érdemes felírni: A 2-es természetességű bokorerdőkről rövid leírás ajánlott.

FG [KA, BJ] [+ NJ, BD, TG, SzF, FG]