ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

Kézirat, Vácrátót 2003

M4 – Nyílt, gyepekkel mozaikos homoki tölgyesek

Írta: Fekete Gábor (1997) és Kun András, Molnár Zsolt (2003)

Kiegészítette: Bölöni János, Bartha Dénes, Tímár Gábor

Definíció: A Magyar Alföld homokján, többnyire száraz gyepekkel mozaikosan, kisebb facsoportok, vagy nagyobb állományok formájában megjelenő, Quercus robur dominálta erdőssztyep erdeje. A cserjeszint változó sűrűségű, többnyire magas és záródó, másutt nyílt gyepekkel mozaikos. A gyepszintben gyakori fű a Festuca rupicola és a Poa angustifolia. Az erdőfolt rögzítendő minimális kiterjedése 150 m². Az idegenhonos fafajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 75%.

Termőhely, elhelyezkedés: Az Alföldön savanyú vagy bázikus kémhatású homokon egyaránt kialakultak. Főképp a Nyírség és a Duna-Tisza köze területéről ismertek. Mindig magasabb térszinteken jelennek meg, mint az üdébb termőhelyen, mélyebb fekvésben előforduló, ligeterdőkkel rokon gyöngyvirágos-tölgyesek [L5]). Talajuk rozsdabarna erdőtalaj, vagy váztalaj (akár elvíztelenedett humuszos öntés talaj is), ritkábban karbonátmaradványos vagy csernozjom barna erdőtalaj. Vízellátottságuk – vélhetően az alföldi vízrendezések nyomán – drasztikusan romlott.

Állománykép: Közepes vagy alacsony növekedésű erdők. A fák magassága ritkán haladja meg a 15 m-t. Kiritkuló, illetve foltokban felnyíló koronaszintű, fényben gazdag belsejű állományok, többnyire dús cserjeszinttel és nem ritkán foltokban sűrű gyepszinttel.

Jellemző fajok: A lombszintben uralkodó a Quercus robur, amelyhez az Ulmus minor, Acer campestre, helyenként az Acer tataricum, Pyrus pyraster, Populus fajok járulhatnak. A cserjeszintben állandó a Crataegus monogyna, gyakori a Ligustrum vulgare és a Prunus spinosa, járulékos fajok a Rosa spp., az Euonymus europaeus, Cornus sanguinea és a Sambucus nigra. A gyepszintben a gyakori fű a Festuca rupicola, és Poa angustifolia. A további lágyszárú fajokat az alegységeknél soroljuk.

Alegységek, ide tartozó típusok és további jellemző fajok:

1. A Nyírség pusztai tölgyesei (Festuco rupicolae-Quercetum roboris). Állományaik lombszintjében jellemző lehet a Tilia tomentosa is. A gyepszintben helyenként tömeges az Anthoxanthum odoratum, Hierochloë repens, Molinia arundinacea és savanyú talajon olykor a Pteridium aquilinum. A gyepszintben egy sereg tölgyerdei faj kap helyet, közülük az állandóbbak: Trifolium alpestre, Dictamnus albus, Peucedanum oreoselinum, Pulmonaria mollis, Melampyrum nemorosum, Viscaria vulgaris (Lychnis viscaria), Vincetoxicum hirundinaria. A Duna-Tisza közi pusztai tölgyesektől számos faj jelenléte különbözteti meg, ilyenek: Euphorbia angulata, Melampyrum nemorosum, Hypericum montanum, Trifolium pannonicum. A Nyírségnek is nevet adó nyíresek a pusztai tölgyes leromlási fázisának tekinthetők.

2. A Duna-Tisza köze homoki erdőssztyep tölgyese a Nyáras pusztai tölgyes (Populo canescentis-Quercetum roboris). Jellemző és tömegességével megkülönböztető a Populus x canescens és P. alba állandó fellépése. Ritkán a nyárak hiányozhatnak (pl. Nyárlőrinc), helyenként és szálanként a molyhos tölgy is megjelenik. További kísérők az Ulmus minor, a Pyrus pyraster. A cserjeszintben állandó a Ligustrum vulgare, olykor tömeges a Rubus caesius. A Juniperus communis az árnyalást nem tűri, ezért kiszorul az állományok szélére. A gyepszintben a Festuca rupicola mellett néhány árnyéktűrő faj: Poa nemoralis, Brachypodium sylvaticum, kisebb mélyedésekben, északias lejtőkön a Polygonatum latifolium, Polygonatum odoratum is megjelennek. Helyenként sűrű, magas gyepet képez a Calamagrostis epigeios. Jellemző és szép állományai Csévharaszton és a Nagykőrösi erdőben tanulmányozhatók. A Kisalföldön a pusztai tölgyesnek csak igen leromlott, alig felismerhető származékai maradtak fenn.

3. A borókás-nyárasok, ill. más száraz homoki cserjések azon foltjai, amelyek legalább 20%-ban tölgyet is tartalmaznak.

4. Azok a homoki tölgyültetvények, amelyekben erdei, erdőssztyep, sztyepfajok vannak és az erdő ligetes fiziognómiájú.

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

1. Nem tartoznak ide a gyöngyvirágos-tölgyesek kiszáradó állományai. A talajvíz szintjének süllyedése nyomán növekvő szárazodás hatására ezekből lassan kiszorulnak a ligeterdei lágyszárúak, koronaszintjük felszakadozik, azonban ezt nyárak töltik be, illetőleg a cserjeszint válik egyre sűrűbbé. Ha csak alig található meg bennük a homoki tölgyesre jellemző szárazerdei és szárazgyepi fajkészlet [L5].

2. A gyep és cserjék nélküli, néhány fából álló idősebb Quercus robur facsoportok.

3. A jellegtelen homoki tölgyültetvények [RC].

Vegetációs és táji környezet: Az élőhely leggyakrabban a homoki gyepekkel [G1, H5b], vagy azok degradált állományaival [OC] mozaikol. A homoki tölgyesek gyakran érintkeznek száraz cserjésekkel [P2b], gyöngyvirágos-tölgyesekkel [L5], és nem ritkán tájidegen fajokkal elegyes erdőkkel [RD].

Felismerhetőség: Terepen jól felismerhető, műholdfotó alapján csak valószínűsíthető.

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Fontos az erdő horizontális mintázata, foltossága, lékesedése, szintezettsége, korosztályeloszlása; legalább az erdő szegélyében és a ligetes részeken az erdőssztyep- és a sztyepfajok száma, tömegessége, az erdőbelsőben pedig az erdei fajok, illetve az elegyfafajok száma és tömegessége. Gyakori a jellegtelenedés és a gyomosodás, az akác terjedése. A nagyobb foltok (több hektár) és a zárt tölgyesekbe ágyazottak általában természetesebbek. Degradáló tényezők: erdőgazdálkodás, inváziós faj terjedése, kiszárítás, vadtúltartás, olykor a legeltetés.

5-ös: A természetközeli, fajgazdag és szerkezetileg is a leírásnak megfelelő, sok idős fát, valamint álló és fekvő holt fát is tartalmazó állományok. Alacsonyabb kategóriába akkor kerülnek, hogyha valamilyen okból fajszegények, elszegényedettek, durva erdészeti beavatkozás – fafajcsere – vagy kiszárítás sújtja. Akác nincs benne, vagy csak szálanként (<1%).

4-es: A megnövekedett zavarás, vadkár, erdősítés, kiszárítás hatására elszegényedő, kissé gyomosodó (pl. akácosodó), de az eredeti fajkészletet és dominancia-viszonyokat még többé-kevésbé őrző élőhelyek. Idegenhonos fajokat maximum 25%-os részesedéssel tartalmazhatnak.

3-as: Azok az állományok, amelyek valamilyen zavarás – legeltetés, erdészkedés, kiszárítás, akác terjedése – miatt fajkészletükben elszegényedtek, és/vagy idegenhonos fajokat nagy mennyiségben – 25-60% – tartalmaznak, gyomosak, a jellemző fajok csak kis számban és borítással vannak jelen.

2-es: A 60%-nál jobban akácosodott, fenyvesedett vagy más idegenhonos fafajt tartalmazó állományok, ahol a lomb-, cserje- és/vagy gyepszintben az eredeti fajkészlet maradványai még megtalálhatók, és az élőhely teljes biztonsággal azonosítható.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): A homoki erdők veszélyeztetettsége az összes hazai lomberdő között a legnagyobb. Ez a megállapítás érvényes a gyöngyvirágos-tölgyesre is és a pusztai tölgyesre is. Valójában mára nem egyszerűen veszélyeztetettségről, ennél többről: rohamos pusztulásukról, regenerációs képességük drasztikus csökkenéséről beszélhetünk. Az állományok feldarabolódtak, kiterjedésük csökkent, legtöbbjüket akácosok veszik körül, az utóbbi évtizedekben végbement több méteres talajvízszint-süllyedés miatt a termőhely kiszáradt, a fák csúcsszáradnak, pusztulnak, az erdők spontán kiligetesednek, sztyepesedési folyamat indult el. Az erdőgazdálkodás (és/vagy a vadgazdálkodás) nagy intenzitással folyik, a tölgyet szinte kizárólag akáccal, fenyővel, vörös tölggyel, fehér nyárral helyettesítik, mert a tölgy alig újul, illetve nehezen újítható (de a mai állományok még sokáig fenntarthatók). Karakter- és jobb kísérőfajaik mobilitása általában alacsony, ezért csak igen közeli (10-50 méter) propagulumforrás esetén terjednek. Az akác viszont rohamosan terjed.

Regenerációs potenciál helyben:

Jó: Ilyen nincs.

Közepes: Egyes területeken tölggyel regenerálódik (Csévharaszt, Jánoshalma), másutt az elegyfafajok képesek a korona zárására.

Nagyon kicsi: Az esetek nagy részében.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:

Jó: Ilyet nem ismerünk.

Közepes: Tisztásai beerdősülhetnek, de a fajok kis mobilitása miatt csak lassan.

Kicsi: Az esetek nagy részében.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón: 

Kicsi: Szántón nem tudjuk elképzelni a regenerálódást, a telepített tölgyesekbe a specialista fajok nem települnek be.

Kérések a felmérőkhöz: Minden állományuk nagy értéket képvisel. Ezért a bejárt foltok mindegyikéről rövid ismertetést kérünk.

FG [KA, MZS] [+BJ, BD, TG]