ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

Kézirat, Vácrátót 2003

M5 – Homoki borókás-nyárasok

Írta: Fekete Gábor (1997) és Molnár Zsolt (2003)

Kiegészítette: Vidéki Róbert, Bölöni János, Tímár Gábor

Definíció: Ligetes megjelenésű, homoki gyepekkel mozaikos, cserjés vagy erdőformájú, kevés fajú és erdei fajokban szegény, boróka és / vagy fehér, illetve szürke nyár dominálta állományok az Alföld homokvidékein. Minimális záródás 20%, rögzítendő minimális kiterjedés 500 négyzetméter. Az idegenhonos fafajok maximális aránya (amennyiben egyébként az élőhely egyértelműen azonosítható) 50%.

Termőhely: Az Alföldön, elsősorban a Duna-Tisza köze meszes homokterületein elterjedtek. Délen a boróka helyét a galagonya veszi át. Az abiotikus feltételek meglehetősen szélsőségesek: a félig vagy egészen megkötött homokbuckák gerinceinek vagy oldalainak igen száraz termőhelyein, máskor időszakos nedvességgel ellátott homorúbb felszíneken egyaránt kifejlődhetnek (lásd még alább is).

Állománykép: A borókás-nyárasok részben a homoki vegetáció primer szukcessziója folyamán alakulnak ki, az évelő nyílt homokpusztagyepekből, máskor közvetlenül a csaknem fedetlen nyers felszínt népesítik be. Van olyan nézet is, hogy a pusztai tölgyes leromlási stádiumának tekintendők. Nem tudjuk, hogy a mai állományok hanyadrésze felel meg ezeknek a típusoknak. A homoki termőhely különbségei - amelyek a homok geomorfológiai formakincsének következményei - fiziognómiájukban és a két névadó faj vitalitásában, mennyiségi arányaiban is meglehetősen eltérő típusokat hozhatnak létre, így célszerűnek látszik, hogy a faji jellemzést is az alegységek leírása során adjuk meg.

Állományképük a szinte teljesen zárt erdőtől, a ligetes, egyenetlen lombkorona-magasságú foltokon át a kis fa- és bokorcsoportokig, illetve a magányosan álló fákig, nagyobb bokrokig tart. Jellemzőek a csokrosan növő nyárcsoportok. A zártabb állományokban a borókás cserjeszint megritkul, de a fagyalos-galagonyás sűrűsödik.

Vegetációs és táji környezet: Nyílt homoki gyepekkel mozaikol, homoki sztyeprétekkel érintkezik. Minimális kiterjedés: néhány fa vagy cserje.

Alegységek, ide tartozó típusok, jellemző fajok:

1. Pionír-típus (Festucetum vaginatae juniperetosum). Mindig a buckatetőkön, szélverte oldalakon, szélsőségesen száraz termőhelyeken jelenik meg. Talajvíz a gyökerek által elérhető közelségben nincs, zártabb erdő létrejönni nem tud. A kisebb-nagyobb foltokat képező borókák között csupasz vagy virágosokkal, mohákkal gyengén fedett homokot találunk, amelyen a talajképződés el sem indulhatott. A borókák között egy-egy szál letörpült, csenevész sarjeredetű nyár – Populus alba vagy Populus x canescens – jelenik meg. Sarjai a borókák védelmében jelennek meg, de itt záródni nem képesek. A bokrok között még a homokpusztagyep fajai – Festuca vaginata, Stipa borysthenica, Euphorbia seguierana, Linum hirsutum subsp. glabrescens - húzódnak meg. Jellemzőek a mohás-zuzmós foltok: Tortula ruralis, Cladonia-k, a kilúgzott, árnyas helyeken a Hypnum cupressiforme.

2. Teknőtípus (Junipereto-Populetum, Carex liparicarpos szubasszociáció). A buckák oldalain található teknők a tetőkhöz képest kedvezőbb mikroklímával rendelkeznek, és itt némi összefutó vízzel, felgyülemlő szerves törmelékkel is számolhatunk. Ennek hatására a csoportokat képező borókák védelmében megjelenhet a fehér nyár, sarjai itt védelmet találnak és felnőve lazán záródott csoportokat képeznek. A csoport belsejében a boróka a fényigényét rendszerint nem tudja kielégíteni, ezért a boróka kiszorul a fehér nyár csoportok szélére, helyét pázsitfüvek váltják fel. A fajkészlet átmenetet jelez a nyílt gyepek és az erdők között, bár valódi erdei faj alig vagy nem találja meg létfeltételeit. Megjelennek viszont erdőszéli vagy sztyepfajok, így az Asparagus officinalis, Lithospermum officinale, Euphorbia cyparissias, Poa angustifolia, Teucrium chamaedrys, Viola rupestris, jellemző nitrofilek: Melandrium album (Silene latifolia), Cynoglossum officinale,

3. Völgy- és arénatípus (Junipereto-Populetum ligustretosum). Előbbi a nagy, meredek letörésű buckák szélárnyékos oldalán helyezkedik el. A lábazatban a már elérhető talajvizet hasznosító fehér nyárak sarjaikkal felkúsznak az oldalra. A 12-16 m magas, záródott állományok alatt gazdag cserjeszint alakul ki, amelyben uralkodó a Ligustrum vulgare, mellette jellemző a Rhamnus catharticus, a Crataegus monogyna, Rubus caesius. Az arénatípusban jó termőértékű réti talaj is képződik. A termőhelyi viszonyok már erdő kialakulásának feltételeit adják meg; néhány aljnövényfaj – Polygonatum odoratum, Vincetoxicum hirundinaria, Hieracium umbellatum, Viola odorata, Lithospermum officinale, Brachypodium sylvaticum - is erre utal.

4. A Dél-Kiskunság boróka nélküli galagonyás nyárasai, amelyek amúgy hasonlóak a borókás-nyárasokhoz, de gyakrabban érintkeznek homoki sztyepekkel (cönológiai tabelláról nincs tudomásunk).

5. A borókás, homoki fajokban gazdagabb, olykor kiligetesedő idősebb homoki fehér / szürkenyáras telepítések.

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

1. Azok a nyáras-borókások, amikben 20% feletti a tölgy borítása [M4], vagy 50% feletti az inváziós fajok borítása [nem gyűjtjük].

2. A jellegtelen telepített zárt vagy ligetes homoki fehér/szürkenyárasok [RB].

3. A zárt homoki tölgyesek nyáras konszociációja. Ezek ritkán mozaikolnak nyílt homoki gyepekkel és gyakrabban fordulnak elő bennük érzékenyebb erdei fajok [L5]. Ha a „konszociáció” ténye vitatható, akkor [RB]-be sorolandók.

4. A nyílt homoki tölgyesek nyáras konszociációja. Megkülönböztetése nehéz, leginkább a szomszédosság segíthet [M4 vagy M5, illetve G1 vagy H5b].

5. A hegy- és dombvidéki borókás legelők, borókás-nyíresek [P2b].

6. Nem homokon, spontán létrejött, boróka nélküli fehér / szürke nyárasok [RB].

(A kizárólag borókát tartalmazó, 20%-ál kisebb borítású cserjéseket a száraz cserjésekhez kellene sorolni, de oda csak 30% felettieket lehet.)

Felismerhetőség: Mind terepen, mind műholdfelvételen könnyen felismerhető élőhely.

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Fontos a foltosság, a fiziognómia, az edifikátor fajok megléte (a fajgazdagság önmagában kevésbé), az erdei fajok megléte, a gyomok (inváziós fajok) mennyisége, a gyep-erdő mozaik spontán dinamikája. A túllegeltetés, a fakitermelés, az akác terjedése, a leégés és az emberi használat (pl. katonaság, rekreáció) degradálja leginkább.

5-ös: Amíg nem tudjuk eldönteni, hogy a primer vagy a leromlási eredet-e a valós helyzet, addig minden olyan állomány, amely természetközeli képet mutat, 5-ösnek tekintendő. Természetközeli az állapot, ha a fásszárúak spontán eredetűek (semmilyen sorbarendeződés sem figyelhető meg), a zártabb részeken erdei fajok is megjelennek, az erdőszegély spontán fejlődésű (de fajokban nem feltétlen gazdagabb), vannak tisztások és azok nem jellegtelenek, akác nincs (<2%).

4-es: Károsító legeltetés, jelentősebb fakivágás, foltokban pusztító égetés és legfeljebb 15% akác jelenléte esetén csökken a természetesség. Ha amúgy az állomány természetközeli mintázatú és fajkészletű, akkor 4-esbe sorolandó!

3-as: 15% feletti akácelegy, gyomosodás, sérült foltmintázat, fragmentálódás, csökkenő spontán dinamika esetén.

2-es: Ilyen állomány alig van, leginkább a töredékek vagy az igen lepusztított állományok.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Jó regenerációs képességű, gyors dinamikájú élőhely. Fajai zömmel jó mobilitásúak, jó a megerősödési képességük is. Természetes állapotában is fajszegény élőhely, így kevés fajjal is jól regenerálódik. A mozaikos termőhelyi mintázat "segít" a foltos állományszerkezet kialakításában. Élőhelyeinek használata kisebb az országos átlagnál, így gyakrabban képes regenerálódni.

Regenerációs potenciál helyben:

Jó: Általában jó a regenerációs képessége.

Közepes: Ha pl. egy égés során a talaj is átégett, akkor a boróka nehezen regenerálódik, de a nyár igen, így az élőhely gyorsan, de nem teljesen, illetve lassan, de teljesen regenerálódik.

Kicsi: Az ilyen eset ritka.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban: 

Jó: Nyílt homoki gyepbe, illetve felnyíló homoki sztyeprétre hamar rátelepül, ha nincs közben jelentős zavaró tényező.

Közepes: Ha a regenerációt legeltetés, inváziós faj terjedése vagy égetés fékezi.

Kicsi: Csak drasztikus korlátozás esetén képzelhető el, vagy ha nincs kolonizálható termőhely. Egyes esetekben a természetközeli állapotú száraz homoki gyep hosszú ideig ellenáll a kolonizációnak (pl. Tázlár).

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón: 

Jó: Szántón is jól regenerálódik (50-200 méteres körzetben, 20-30 év alatt), ha a termőhely homok és humuszban szegény és nincs közben jelentős zavaró tényező.

Közepes: Ha a regenerációt legeltetés, inváziós faj terjedése vagy égetés fékezi.

Kicsi: Csak drasztikus korlátozás esetén képzelhető el, vagy ha nincs kolonizálható termőhely.

FG [MZs] [+VR, BJ, TG]