ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

 

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

 

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

 

Kézirat, Vácrátót 2003

M6 – Sztyepcserjések

Írta: Seregélyes Tibor (1997) és Horváth András (2003)

Kiegészítette: Bölöni János, Kun András, Nagy József, Molnár Zsolt, Bagi István

Definíció: Füves területeken kisebb-nagyobb foltokat alkotó, vagy általában xerotherm erdők szélén szegélytársulást létrehozó, mély talajú, 1 méter magasság körüli, legalább 50%-ban záródó cserjések. Főbb állományalkotó fajaik: Amygdalus nana (Prunus tenella), Cerasus (Prunus) fruticosa, kis termetű Rosa-fajok, ezek összesített aránya el kell érje a kb. 20%-ot. Rögzítendő minimális kiterjedése 5-10 m2, legkisebb szélessége 1-2 m.

 

Termőhely: A középhegységi és az alföldi régióban egyaránt megjelenik. A Középhegységekben a sziklai cserjésekkel szemben általában mélyebb talajon, enyhébb lejtőn, leggyakrabban áthalmozott löszön, esetenként kemény alapkőzetre rakódott sekély (10-20 cm vastag) löszrétegen alakult ki. A talajtípus ezekben az esetekben sokféle lehet (pl. rendzina, barna erdőtalaj, degradált csernozjom). Az Alföldön és a dombvidékeken egykor elterjedt volt, ma löszvölgyek, löszmélyutak peremén, meredek lejtőkön, más cserjések, lösztölgyes maradványos, vagy tájidegen erdők szegélyében, mezsgyéken, fordul elő. A talaj ezekben az esetekben főleg humuszban gazdag mészlepedékes csernozjom, degradált csernozjom, barna erdőtalaj lehet.

 

Állománykép: Alacsony, legfeljebb 1 m magasra növő, de gyakran csak félméteres vagy még alacsonyabb cserjés. A domináns cserjefaj borítása legalább 40-50%-os, gyakran sűrű állományt képez, amelybe esetenként más cserjefajok is elegyedhetnek. Bár lágyszárú szint is kialakul, de az csak a ritkásabb, felnyílt cserjeszintű foltokban, és a szegélyeken fajgazdag és fejlett. Számos kétszikű jellemző, sok erdőssztyep elemmel, de a sztyepréti fajok (így pázsitfüvek) egy része is benyomulhat. Néha egyes kétszikűek nagy borításban lehetnek jelen (pl. a Dictamnus albus), és a virágzás időszakában az állomány képének meghatározó elemei.

 

Jellemző fajok: Állományalkotó cserje az Amygdalus nana (Prunus tenella), a Cerasus (Prunus) fruticosa, a Rosa spinosissima és a Rosa gallica lehet. Ezekhez társulhat, de csak alárendeltebb szerepben, pl. Crataegus monogyna, Prunus spinosa, Colutea arborescens, Rosa canina. A sztyeprétekből, löszgyepekből származó fajok közül említhető a Festuca rupicola, Agropyron intermedium (Elymus hispidus), Bromus inermis, Vinca herbacea, Inula hirta, I. ensifolia, Fragaria viridis, Adonis vernalis. A széleslevelű pázsitfüvek közül gyakori a Brachypodium pinnatum, Dactylis glomerata s.l. Jellemzőek az árvalányhajak is. Az erdei-erdőssztepp elemeket, pl. a Phlomis tuberosa, Dictamnus albus, Iris variegata, Peucedanum cervaria, Teucrium chamaedrys, Geranium sanguineum, Erysimum odoratum képviseli.

 

Vegetációs és táji környezet: Mezsgyéken, löszmélyút peremeken önállóan, kizárólag szántóföldi környezetben is előfordulhat, de gyakrabban lejtősztyeprétekkel, löszgyepekkel, természetes vagy tájidegen erdőfoltokkal mozaikosan jelenik meg. Másodlagosan is kialakulhat, felhagyott szőlőkben, gyümölcsösökben, tölgyes irtásterületeken. Esetenként a törpemandula kertekből kivadult és rézsűkre telepített állományaival is számolni lehet.

 

Alegységek, ide tartozó típusok:

 

1. Törpemandulás cserjés (Amygdalaetum nanae).

 

2. Csepleszmeggyes cserjés (Crataego-Cerasetum fruticosae) (amennyiben nincs jelen egyéb, sziklai cserjefaj, elsősorban szirti gyöngyvessző vagy madárbirs, akkor kemény alapkőzeten is).

 

3. Gyakran az Amygdalus nana (Prunus tenella) és a Cerasus (Prunus) fruticosa együtt alkot cserjést.

 

4. Rosa spinosissima cserjések.

 

5. Rosa gallica alacsony, sűrű cserjései.

 

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

 

1. A középhegységi, kemény alapkőzeteken kialakuló sziklai cserjések [M7].

 

2. A lösztölgyesek cserjeszintjében, szegélyében tenyésző ritkás Amygdalus nana (Prunus tenella), Cerasus (Prunus) fruticosa, Rosa spinosissima és R. gallica előfordulások.

 

3. Az igen kicsiny, 5 m2 alatti kiterjedésű, bár önálló foltok.

 

4. A löszgyepekben, lejtősztyepréteken élő, a 30%-os zártságot el nem érő cserjés foltok.

 

5. Az erdőszegélyek 1.5-2 m-es, vagy annál magasabb szegélycserjései [M8], amelyekben a sztyepcserjések jellemző cserjefajai hiányoznak vagy legfeljebb alárendelt szerepet játszhatnak.

 

6. A másodlagosan kialakuló töviskes (Pruno spinosae-Crataegetum), amelyben az Amygdalus nana (Prunus tenella) és a többi jellemző cserje legfeljebb egy-két tővel képviselteti magát [P2b].

 

Felismerhetőség: Műholdfotón nem láthatók, és a táji környezet elemzése alapján is csak egyes esetekben feltételezhető előfordulásuk. Terepen elég könnyen beazonosíthatók, a kicsi vagy ritkásabb állományok besorolása igényel fokozott körültekintést.

 

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A természetesség megítélésében a fajkészleten kívül mérlegelendő az állományok mérete, eredete és táji környezete. Kisebb sztyepcserjés foltok mezsgyéken, völgyek szántófölddel határos peremein, sztyeprétekben néhány m2-es foltokként többfelé előfordulnak, de azok természetessége kicsiny kiterjedésük miatt általában nem éri el a 4-es értéket. Az állományalkotó cserjefajon kívül a természetesnek tekinthető foltokban mindig jelen vannak erdőssztyep és sztyeprét fajok, bár sokszor erősen alárendelt szerepben, ám néha jelentősebb borításra is szert tehetnek (pl. a Phlomis tuberosa, Dictamnus albus stb.). Az állományok esetenként másodlagos eredetűek (pl. a törpemandulát sokfelé ültetik, és elvadulhat), ezekből a jellegzetes lágyszárú fajok hiányoznak. A természetes, ősi állományok az erdőssztyep élőhely-komplexének részei, így erdőfoltokkal és sztyeprétekkel határosak.

 

5-ös: Nagyobb (legalább 15-20 m2-es) kiterjedésű, fajgazdag állományok, sztyeprét vagy természetes erdő társaságában. A domináns cserje sűrű állományt képez.

 

5-ös: Legalább 15-20 m2-es kiterjedésű állományok, amelyben a domináns cserje némileg ritkásabb (60-70%-os záródású) állományt képez, sok nagyobb termetű, esetleg kórós lágyszárú kétszikűvel, erdőssztyep, sztyeprét elemekkel.

 

4-es: Kisebb, 10-20 m2 kiterjedésű, vagy erdősztyep fajokban szegényebb állományok.

 

4-es: Néhány más cserjével elegyes állományok, amelyekben a nem karakter cserjefajok csak szubdomináns szerephez jutnak, sok a jellemző kétszikű faj.

 

3-as: Kis kiterjedésű, homogén cserjések, néhány jellegzetes lágyszárúval, szántó peremén.

 

3-as: Igen kicsiny (5-10 m2-es) ritkás (50%-os záródású), gyomos, vagy éppen egy cserjefajjal monodomináns, sűrű (sokszor feltételezhetően másodlagos) állományok.

 

2-es: Ilyen nincs, a galagonyás, kökényes cserjések, amelyek szórványosan tartalmaznak Amygdalus-t, vagy Cerasus fruticosa-t, kis termetű Rosa-fajokat, egy-két erdőssztyep fajt, azok még a [P2b]-be sorolandók.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): A regenerációs potenciál főképp a domináns cserjefaj vegetatív szaporodóképességétől, és a rendelkezésre álló fajkészlettől függ. A jajrózsa lokális terjedését több helyen megfigyelték, a csepleszmeggy terjedéséről is vannak tapasztalatok, a törpemandula vegetatív terjedése is lehetséges. A domináns cserjefajok vegetatív terjedése azonban még nem hozza létre az élőhely természetközeli foltjait, ahhoz a jellegzetes sztyepréti vagy erdőssztyep fajok betelepülésére is szükség van. Tapasztalatok azt mutatják, hogy erdőssztyep környezetben a regenerációs potenciál jobb, mint a mezsgyéken, kisebb peremeken növő izolált állományoké. A szántóföldekkel, más művelt területekkel, akácosokkal határos sztyepcserjés foltok állandó zavarásnak, potenciálisan gyomosodásnak vannak kitéve, regenerációjuk ezért visszafogott. A meredekebb lejtők sekélyebb termőrétegű talajain is nehezebben újul meg.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben: 

 

Jó: Ha a terület galagonyával, kökénnyel való becserjésedése nem fenyeget, a lágyszárú erdőssztyep növények aránya magas, a talaj eróziójának mértéke legfeljebb igen kicsi.

 

Közepes: Ha a szomszédos gyepeket nem túl intenzíven, de legeltetik, a jellemző lágyszárúak száma korlátozott.

 

Kicsi: Ha szegélyének nagy részén intenzív művelésű szántófölddel határos, völgyperemi helyzetben csak keskeny (1 m-nél keskenyebb) sávot alkot, vagy a szomszédságából a töviskes és más cserjések térhódítása várható. Rendszeres felégetés esetén.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban: 

 

Jó: Ha a folt gyepes, a talaj eróziója nem számottevő, a közvetlen szomszédságban az állományalkotó cserjék egészséges, nagy állományt alkotnak, és sok az erdőssztyep faj. Hogyha a felhagyott szőlő-gyümölcsös kis területű, vagy erősen mozaikos.

 

Közepes: Ha erdőssztyep zónában a folt viszonylag meredek, délies kitettségű lejtő xerofil gyepje.

 

Kicsi: Ha intenzív a legeltetés, számottevően erodálódik a talaj.

 

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón:

 

Felhagyott szántón valószínűleg egyáltalán nem alakulnak ki állományai.

 

Érdemes felírni: A domináns cserjefaj(ok) esetleges feljegyzése.

 

 

ST [HA] [+ BJ, KA, NJ, MZs, BI]