ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
M7 – Sziklai cserjések
Írta: Fekete Gábor (1997) és Nagy József (2003)
Kiegészítette: Bölöni János, Kun András, Bartha Dénes,
Szmorad Ferenc
Definíció: Ritka sziklai cserjefajokból (Spiraea media, Cotoneaster spp.,
Amelanchier ovalis, stb.) álló, alacsony növésű (0,3-
Termőhely: A
Középhegység exponált gerincein, sziklás csúcsain, szálban álló szikláin, köves
meredélyein, andezit, mészkő, dolomit, gabbró alapkőzeten alakulnak
ki. Talajuk köves, sziklás váztalaj, sekély, magas kőzettartalmú erubáz,
ranker, barna, vagy fekete rendzina. A talajoldat pH-ja semlegeshez közeli,
enyhén bázikus, vagy enyhén savanyú. Termőhelyei általában napfényesek,
vagy félárnyékosak, szélnek kitettek, talajuk gyorsan kiszáradó. Leggyakrabban
északias és délies, de minden más kitettségben is, enyhe és nagy (5-40°)
lejtőszögű termőhelyeken egyaránt kialakulnak. 250-
Állománykép: A domináns
sarjtelepképző cserjefajok 50-100% borítású, nyílt, vagy zárt állományokat
alkotnak, amiket sziklakibúvások, száraz gyep foltok, egyesével álló, alacsony
fák Fraxinus ornus, Quercus pubescens, Q. cerris, Q. petraea s.l.
tarkíthatnak. A Matricum és a Mecsek területén a Spiraea-cserjések
gyakran a kontakt erdőtársulásokkal szoros kapcsolatban 1-
A fanyarka-madárbirs cserjés hazai előfordulásának értelmezése problémás, mivel tipikusnak tekinthető, kiterjedt, zárt állományok helyett laza, egymástól különálló bokrok, bokorcsoportok formájában jelenik meg.
Jellemző fajok: Uralkodóak a társulásalkotó cserjék: Spiraea media, Cotoneaster spp., Rosa spinosissima, a Dunántúli-khg.-ben az Amelanchier ovalis. Gyakori lehet még a Cornus mas, Crataegus monogyna, Rosa spp., Cotinus coggygria, Cerasus (Prunus) fruticosa, Sorbus spp., stb.
A fajgazdag Spiraea-cserjések jellemző növénye a Waldsteinia geoides, valamint sok száraz tölgyes és a száraz gyepi faj, köztük számos erdős-sztyep elem: Aconitum anthora, Carex brevicollis, Carduus collinus, Doronicum hungaricum, Euphorbia epithymoides (E. polychroma), Filipendula vulgaris, Geranium sanguineum, Iris variegata, Melica altissima, M. picta, Nepeta pannonica (N. nuda), Pulmonaria mollis, Primula veris, Ranunculus illyricus, Teucrium chamaedrys, Vincetoxicum hirundinaria. Andeziten magas konstanciát érhet el a Festuca pseudodalmatica és a Poa pannonica subsp. scabra. Jellemző a főleg Corydalis solida alkotta fejlett koratavaszi aszpektus. Északias kitettségben megjelenhet az Allium montanum (A. senescens subsp.), Rosa pendulina, Cystopteris fragilis, Polypodium vulgare, Dianthus carthusianorum. A mecseki állományok differenciális fajai: Doronicum orientale, Helleborus odorus, Inula spiraeifolia, Tamus communis.
A fanyarka és madárbirs cserjék közti gyepben sziklai és lejtősztyepfajok uralkodnak (Melica ciliata, Bromus pannonicus, Helianthemum canum, H. nummularium subsp. obscurum, Sedum album, S. sexangulare, Linaria genistifolia, Arabis turrita, Stachys recta) több erdős-sztyep elemmel együtt (Polygonatum odoratum, Geranium sanguineum).
Vegetációs és táji környezet: A sziklai cserjések ökoton jellegű termőhelyüknek köszönhetően más növénytársulásokkal összetorlódva, azokkal mozaikolva jelennek meg. A fátlan növénytársulások közül nyílt és zárt sziklagyepekkel, sziklahasadék gyepekkel, lejtősztyepekkel érintkezhetnek. Az erdőtársulások közül mész- és melegkedvelő tölgyesek, bokorerdők, törmeléklejtő-erdők, hárs-kőris sziklaerdők, ritkábban cseres-tölgyesek, elegyes karszterdők jellemzőek.
Alegységek, ide tartozó típusok:
1./a Északi gyöngyvesszős cserjés: Waldsteinio-Spiraeetum mediae, 1./b Északi gyöngyvesszős cserjés cserszömörcés faciese: Spiraeetum mediae cotinosum, 1./c Északi gyöngyvesszős cserjés madárbirses faciese: Spiraeetum mediae cotoneasterosum.
2. Déli gyöngyvesszős cserjés: Helleboro odori-Spiraeetum mediae.
3. Fanyarka-madárbirs cserjés: Cotoneastro tomentosi-Amelanchieretum.
A termőhely jellege alapján más alegységek is felállíthatók:
1. Sziklai termőhelyen (gerinceken, csúcsokon, letöréseken) váztalajokon növő állományok.
2. Füves lejtőkön, alig sziklás, lithomorf talajokon kialakuló, sztyepcserjés jellegű állományok.
3. Félárnyékos erdőszélekhez kötődő, lithomorf talajú, szegélycserjés jellegű állományok.
4. Az első, második és harmadik típus közti különböző átmenetek.
5. Erdőirtásokban megjelenő, kiterjedő, másodlagos gyöngyvesszős cserjések.
Nem idetartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. Nem vonhatók ide az olyan, akár sziklai jellegű, pl. Cornus mas, Prunus spinosa, Rosa canina, Rhamnus catharticus, Corylus avellana, Euonymus verrucosus, stb. uralta cserjések és degradált állományok, amelyekből a Spiraea media, Rosa spinosissima, Cotoneaster spp. egyaránt hiányzik, vagy a közönséges fajokkal szemben kifejezetten alárendelt szerepű (lásd [M8, P2a, P2b]).
2. Nem tartoznak ide az alföldi, dombvidéki és alacsony középhegységi területeken, puha alapkőzeten kialakuló sztyepcserjések és a kemény alapkőzetű (andezit, mészkő, dolomit, stb.) sztyeplejtőkön kialakuló törpemandulások, csepleszmeggyesek [lásd M6].
3. Kiterjedésüktől függetlenül nem sorolhatók ide egyes erdőtársulások (sajmeggyes bokorerdők, törmeléklejtő-erdők, hárs-kőris sziklaerdők, melegkedvelő tölgyesek, cseres-tölgyesek) állományaiban, a lombkoronaszint alatt cserjeszintet alkotó Spiraea media előfordulások.
4. Hasonlóképpen, ne soroljuk ide azokat a keskeny, kimondottan szegélycserjés Spiraea media előfordulásokat, ahol hiányzik a sziklakibúvás és a termőhely nem jellemző (része az adott erdőnek vagy gyepnek, esetleg lehet [M8]).
5. Nem tartoznak ide az egy, vagy néhány bokor alkotta, nagyon kicsi, 10 négyzetméternél kisebb cserjefoltok sem. Ezek a fragmentumok inkább a kontakt növénytársulás részének tekinthetők.
Felismerhetőség: Terepen a kritériumok figyelembe vételével jól felismerhetők. Műholdfotóról kis kiterjedésük miatt nem láthatók, viszont a potenciális termőhelyeik, a sziklakibúvásos hegycsúcsok és hegygerincek jól azonosíthatók.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: A sziklacserjések természetességének megítélésében elsődleges a sziklacserjés fajok társulás-alkotóként való, domináns jelenléte. A természetesebb állományokban mindig jelen van kis borítással, több-kevesebb ritka specialista erdős-sztyep és sziklalakó faj és általában is jellemző a fajgazdagság. A természetes zavarástűrő fajok (Prunus spinosa, Rosa canina, Euphorbia cyparissias, stb.) és nitrofiton gyomok (Galium aparine, Urtica dioica, stb.) elszaporodása a leromlás mértékével arányos. Tájidegen inváziós fajok nem jellemzők.
Kedvezőtlen szukcessziós folyamatnak tekinthető egyes szegély jellegű, alacsonyabb természetességű állományok beerdősödése is. A kiterjedt, összefüggő állományok természetessége jobb, a beerdősülésnek való ellenállóképessége kedvezőbb mint a kisebb, fragmentált állományoké.
A sziklacserjések állománymagassága nincs mindig szoros kapcsolatban a természetességgel, gyakran a termőréteg vastagságának függvénye.
Ismertek erdőirtásokban másodlagosan kialakult állományok.
A természetesség megítélésében fontos a sziklák, más esetekben sekély talajú, (többnyire sziklakibúvásos) füves lejtőkön levő termőhely, külön-külön, vagy együttes megléte. Kevésbé természetesek az erdőszélek félárnyékában kialakult Spiraea-cserjések.
A tapasztalatok szerint a természetesebb (egyben fajgazdagabb) állományok változatos vegetáció-komplexeket alkotnak más ritka, kis kiterjedésű fátlan élőhelyekkel és gyakran érintkeznek edafikus erdőtársulásokkal.
A tájhasználat szempontjából a természetességet leginkább veszélyeztető tényezők a vadtúltartás, a turizmus, esetenként pedig az erdőgazdálkodás és a kőbányászat.
5-ös: A legszebb Spiraea-cserjések termőhelyei
sziklás hegygerinceken, csúcsokon találhatók, kiterjedésük meghaladja az 50-100
m˛-t, az állomány zárt, de kőzetkibukkanások is tarkíthatják,
magassága
5-ös: Alig sziklás, sekély, lithomorf talajú lejtőkön lejtősztyepel
érintkezve is kialakulnak a sztyepcserjésekhez közelálló, de sziklai
cserjefajok alkotta értékes gyöngyvessző-cserjések. Területük meghaladja
az 50-100 m˛-t, az állomány zárt, magassága
5-ös: Ide tartoznak a legszebb Cotoneaster-cserjések,
melyek termőhelye sziklás hegygerincek, csúcsok letörései mentén,
sziklatornyokon alakul ki. Területük meghaladja a 15-25 m˛-t. Az
állományok kevésbé tudnak záródni, nyílt sziklafelszínek tarkítják, magasságuk
1-
4-es: Viszonylag nagy kiterjedésű, sziklás gerinceken, csúcsokon, lejtőkön növő, jó fajkészletű állomány, mérsékelt vadkárral (rágás, túrás, taposás nyomok), megjelenő nitrofrekvens gyomokkal.
4-es: Érintetlen, kis kiterjedésű, pl.: sziklapárkányon vagy kőzettörmeléken növő, szegényebb fakészletű, esetenként nyíltabb állományok.
4-es: Széles, szegélycserjés jellegű állomány, sziklakibukkanással, több jó erdős-sztyep fajjal.
3-as: Fák félárnyékában növő, szegély jellegű, 10 m˛ körüli, felnyílt, eltérő fajkészletű állományok.
3-as: Különálló, 10 m-nél kisebb cserjés foltok alkotta, felnyílt, erősen fragmentált állományok.
3-as: Kisebb-nagyobb, sziklai termőhelyen vagy füves lejtőn növő állományok, erős vadkárral (durván visszarágva, összetúrva, taposva, trágyázva), elszaporodtak bennük a nitrofrekvens gyomok és a zavarástűrő, szúrós cserjék.
3-as: Az állományban közel azonos borítással vannak jelen a sziklai és egyéb generalista cserjefajok, ilyen esetben általában a gyepszint fajkészletéből hiányoznak a specialisták.
3-as: Száraz tölgyesek kiirtása nyomán lithomorf, esetleg erdei talajokon másodlagosan kialakuló, kiterjedő, generalista fajokkal kiegészülő Spiraea media állományok. Termőhelyük másodlagos.
2-es: Kisebb-nagyobb, sziklai termőhelyen vagy füves lejtőn nőtt állományok, durva vadkárral (tövig visszarágva, összetúrva, taposva, trágyázva). Sziklás-füves lejtőkön tömegesek bennük a nitrofrekvens gyomok és zavarástűrő, szúrós cserjék. Sziklai termőhelyeken a sziklai cserjék csonkjain kívül más nem is marad meg, bár a kökény itt is elszaporodhat. A talaj erodált.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): A vadkárral és a turizmus hatásaival sújtott sziklacserjés sarjtelepek elvileg könnyen regenerálódnak, ha a társulásalkotó fajok nagyobb összefüggő foltjai megmaradtak és a káros hatások mérséklődnek, megszűnnek (ezt követően fontos szerepe lehet néhány csapadékos évnek is). Az előbbi alól kivételt a zavarástűrő, szúrós cserjékkel betöltődött és a 2-es természetességűnek tekintett, tönkrement állományok jelentenek. Nem várható a beerdősülő (átalakuló) állományok esetében spontán regenerálódás. Ez utóbbi folyamat nem leromlást, hanem a szukcesszió előrehaladását jelenti. A kőbányászat természetes sziklacserjéseket semmisíthet meg, miközben új sziklai termőhelyeket is létrehoz, ezeken értékes sziklacserjés állományok nem, vagy csak nagyon hosszú idő alatt alakulnak ki. Hasonló mondható el a száraz tölgyesek kiirtása nyomán másodlagosan kialakuló állományokról, „jó” fajok inkább csak véletlen kerülnek beléjük.
Leromlott állományokban a karakterfajok jelentős része túlél. A mozaikos, diverz vegetációs környezetnek köszönhetően a propagulum forrás gazdag, a fajkészlet regenerálódására általában megvan a lehetőség. Ebben táji különbség nyilván mutatkozhat egy sziklacserjésekben, száraz tölgyesekben és gyepekben gazdag középhegységi táj és egy elszigetelt, kultúrterületekkel körülvett állományokkal rendelkező dombvidéki táj között, az előbbi javára (pl. Börzsöny-Cserhát). Valószínű, hogy a lágyszárú specialista fajok betelepedése a cserjék sarjtelepeibe nagyon lassú folyamat. Tájidegen inváziós fajok nem fenyegetik a sziklacserjéseket. Ha a Spiraea media-t kirándulók kiássák a helyéről, az gyomosodást és eróziót indít el, a regenerálódás lassú és kétes.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Jó: A 4-es, esetenként 3-as természetességű állományokban a vadtúltartás okozta visszarágások a sziklai és egyéb termőhelyeken a vadlétszám lecsökkentése után minden bizonnyal néhány év alatt regenerálódnak, záródik, megnő a sziklacserjés. Ez azonban a vadlétszám várható alakulásának függvénye.
Közepes: Ha a vadtúltartás következtében a talaj tápanyagtartalma is nagyon megnőtt. Ilyen esetben a nitrofitonok további térfoglalására és tartós jelenlétére lehet számítani.
Közepes: Kisebb kiterjedésű, elszegényedett fajkészletű állományok esetében, ha a természetes kontakt növénytársulások megvannak.
Kicsi: Elsősorban a szegélycserjés jellegű állományokat fenyegetheti beerdősülés, ezáltal a cserjés cönostátusának megváltozása.
Kicsi: Ha a vadjárta, degradált sziklacserjés zavarástűrő, szúrós cserjékkel töltődött be, vagy talaja erodálódott. A társulásalkotó sziklacserjés fajok visszaszorultak, esetleg el is tűntek.
Kicsi: Ha a Spiraea-t a kirándulók kiásták, vagy termőhelyét az ember más módon (taposással, létesítményekkel) tönkreteszi.
Nincs ismeretünk arról, hogy őshonos Cotoneaster spp. populációink mennyire fogékonyak a pár éve feltűnt tűzelhalás nevű baktériumos betegségre és ez hogyan fogja érinteni állományaikat.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos vegetációs foltban:
Jó: Kontakt cseres- és melegkedvelő tölgyesek, bokorerdők levágása nyomán, a cserjeszintjükben jelen levő Spiraea könnyen terjedésnek indul, másodlagos gyöngyvessző cserjéseket alakítva ki.
Kicsi: Kontakt száraz gyepekre való terjedése (a szukcesszió) nagyon lassú folyamat.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos kőbányában:
Jó, közepes: Ilyen nincs.
Kicsi: Felhagyott kőfejtők udvarán, meddőhányóin néha megfigyelhetők sziklacserjés fajok pionír megtelepedései, de ezek nem jelentik egyben a társulás kialakulását, különösen rövidtávon!
Kérések a felmérőkhöz: Minden dunántúli-középhegységi állományról rövid leírást kérünk.
FG [NJ] [+BJ, KA, BD, SzF]