ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0

Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi Múzeum, Budapest.) alapján

Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és Molnár Zsolt

Kézirat, Vácrátót 2003

P2b – Galagonyás-kökényes-borókás cserjések

Írta: Seregélyes Tibor (1997) és Bölöni János (2003)

Kiegészítette: Kun András, Horváth András, Molnár Zsolt, Szmorad Ferenc

Definíció: Általában a művelés felhagyása miatt – esetleg évszázadok múltán – cserjésedő egykori erdőterületek vagy erdő-gyep mozaikok. Az élőhelytípusnak az a lényege, hogy egy többnyire száraz (vagy kiszáradt) gyepes terület (kaszáló, legelő, esetleg emberi behatás által korábban kevéssé érintett sztyepterület) cserjésedni kezd és ennek hátterében szinte mindig közvetlen vagy közvetett kultúrhatást találunk. Így régi legelők többnyire másodlagos sztyepnövényzetének, felhagyott szőlők, gyümölcsösök lassú cserjésedése, leégett bokorerdők helyén visszaálló, az eredetihez képest módosult fajösszetételű (cserjék uralta) fás vegetációja ebbe a jelenségkörbe, illetve élőhelytípusba tartozik. Rögzítendő minimális kiterjedése 100 m², a cserjék borítása el kell érje a terület harmadát. Szélessége min. 5 m. A fák aránya kisebb 50%-nál. Az idegenhonos cserje- és fafajok aránya kisebb 50%-nál. Ezek a cserjések ma gyakran helyettesíthetik az erdőket (korábban – természetesebb körülmények között – ez nem lehetett jellemző, bár egyes esetekben előfordulhatott).

Termőhely: Gyepes területek cserjésedése az ország csaknem minden pontján és vegetációs övében megtörténhet a bükkös régiótól a homokpusztákig. Leggyakrabban mégis az Alföldön és a hegylábi – dombvidéki részeken figyelhető meg. A talaj gyakran erodált, sekély, így kialakulhat felhagyott bányafelszíneken is.

Állománykép: Gyepekkel mozaikos vagy zárt, cserjefajok által uralt élőhelyek. Magasságuk ritkán haladja meg az 5 m-t.

Jellemző fajok: Legjellemzőbbek egyes fényigényes cserjefajok: a Crataegus monogyna és a Prunus spinosa. Gyakori lehet még a Juniperus communis, a Rosa canina, és más rózsa fajok, a Ligustrum vulgare, esetleg a Cornus sanguinea. További érdekesebb cserjék: Cornus mas, Viburnum lantana, Rhamnus catarthicus. Ahol a közelben erdő is van, ott egyes fafajok is előbb-utóbb megjelennek, pl. Pyrus pyraster, Acer campestre, Fraxinus ornus, Quercus cerris, stb. A gyepszint igen változó lehet, a nyíltabb részeken fűfajok dominálnak (legjellemzőbbek a Festuca fajok, a Brachypodium pinnatum, a Bromus erectus, B. inermis, a Dactylis glomerata s.l. és a Calamagrostis epigeios). A cserjék alatt igényesebb erdei fajt csak a legritkább esetben találunk, inkább tág ökológiai tűrőképességű, általános és / vagy zavarástűrő erdei fajok jelennek csak meg (pl. Alliaria petiolata, Brachypodium sylvaticum, Viola odorata, Geum urbanum).

Vegetációs és táji környezet: Galagonyás és hasonló cserjések leggyakrabban valamilyen száraz gyeppel mozaikosan fordulnak elő, de nem ritkán erdők szélén, nyiladékain alakulnak ki. Az Alföldön megtaláljuk ezt az élőhelytípust szántók közötti mezsgyéken, árkokban is. Hegyvidéken ritkán erdővel körülvéve is kialakul.

Alegységek, ide tartozó típusok:

1. A kép nagyon változó, de van néhány olyan típus, amely nagyon gyakori és jól jellemezhető, ezek közül is elsőnek a töviskes (Pruno spinosae-Crataegetum) említendő. Ez vagy elég jellegzetes képű, többnyire 2 m-nél magasabbra növő xerotherm cserjés sáv, amely változó (3-30 m) szélességben jelenhet meg szárazabb tölgyesek szélében és nyiladékain, mezsgyéken, olykor utak mentén, vagy önálló előfordulása is gyakori, legeltetett, többnyire jellegtelen szárazgyepeken, különösen akkor, ha a legeltetést néhány évig szüneteltették. Ez utóbbi helyen nem ritka, hogy egyetlen cserjefajból, a Crataegus monogyna-ból áll, de általában cserjefajokban is elég gazdag. Konstans cserjéi a Crataegus monogyna mellett a Prunus spinosa, a Rosa canina, járulékosak a Cornus sanguinea, Euonymus spp., a Rhamnus catharticus, Rosa spp., Rubus spp., a Ligustrum vulgare stb. 1-2 tővel a sziklai- és a sztyepcserjések fajai is képviseltethetik magukat. A töviskessel mozaikoló gyep igen sokféle lehet, hegyvidéki körülmények között többnyire "Mezobrometum", hegylábon, dombvidéken szekunder löszgyep, pusztafüves lejtősztyep, kivételesen homoki gyep (pl. fóti Somlyó). Ezeknek a közösségeknek "saját" lágyszárú fajaik nincsenek, de bennük elég jellemzőek lehetnek: Agropyron intermedium (Elymus hispidus), Brachypodium pinnatum, Allium scorodoprasum, Asparagus officinalis, Coronilla (Securigera) varia, Astragalus glycyphyllos, Betonica (Stachys) officinalis, Campanula rapunculoides, Origanum vulgare, Polygonatum odoratum, Clinopodium vulgare stb. Az erősen legeltetett állományok gyepje gyakran igen degradált, sok egyéves efemer növénnyel, de változó mennyiségben itt is lehetnek védett fajok.

2. A cserjésedés másik jól karakterizálható típusa a galagonya-veresgyűrű som cserjés (Solidagini-Cornetum), amely többnyire ártereken, a keményfa-ligeterdők szintjén jöhet létre, és hazánkban a Duna felső és alsó folyására jellemző, az ország középső területéről hiányzik. Valójában irtáscserjés, de többnyire régi legelőkön kap lábra, ezért aljnövényzete xerotherm jellegű, főleg Festuco-Brometea-fajok (elsősorban Brachypodium pinnatum, Festuca rupicola) jellemzik. Hasonló cserjés előfordulhat dombvidékeken, pl. felhagyott szőlőkben is. Lehetnek csaknem tiszta Cornus sanguinea állományok is. A két faj alkotta cserjéseket minden esetben ebbe a kategóriába soroljuk (mivel ezek többnyire – bár nem mindig – szárazabb körülmények között jönnek létre).

3. Igen jellegzetes megjelenésűek a hegy- és dombvidéken, de a Duna-Tisza közén is sokfelé megtalálható borókás állományok, ahol elsősorban az erdőirtást követő talajerózió és legeltetés akadályozta a magasabb rendű fás növényzet felnövését. A borókák között általában degradált, legeltetett szárazgyepet találunk (nem egyszer felhagyott szántón).

4. Ide sorolhatók a mészkő és dolomit hegyeken olykor kialakuló, többnyire elég zárt, húsos som uralta cserjések is.

5. A felhagyott, délies kitettségű, meleg, napos kőbányákban kialakuló, tölgyet nem tartalmazó pionír állományok, amelyekben a cserjefajok (pl. galagonyák, sóskaborbolya, varjútövis, kecskerágók, ostorménfa) aránya 50% feletti.

6. Száraz erdők szélén ill. helyén kialakult olyan „cserjések”, amelyeket az őshonos fa- és cserjefajok állandó vadrágás miatt bonsai-szerű megjelenésű állományai alkotnak (pl. a Vértes déli részén kialakult összefüggő Sorbus pseudovertesensis cserjések).

Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):

1. A homoki nyáras-borókások (akkor is, ha a fehér nyár hiányzik, de a tisztások homoki gyepek) [M5].

2. Az olyan cserjésedő, többnyire száraz-félszáraz gyepek, ahol a cserjésedés mértéke nem éri el a cserjés fent meghatározott szintjét – azaz a cserjés mint élőhely nincs jelen [megfelelő gyep, leggyakrabban pa, p, H5a, H5b, OC].

3. Sziklai- és sztyepcserjések – ezeknek a nagyobb mennyiségben előforduló cserjéi mások (elsősorban Spiraea media, Cotoneaster spp., Cerasus (Prunus) fruticosa, Amygdalus nana (Prunus tenella), Rosa spinosissima, R. gallica) [M6, M7].

4. Az olyan cserjések, ahol nagyobb arányban vannak jelen idegenhonos fa és cserje fajok (kb. 50% felett) [nem gyűjtjük].

5. A kifejezetten nedves, vizes körülmények között, kiszáradó lápokon ill. ezek közelében kialakult vörösgyűrű som dominálta cserjések [P2a].

Felismerhetőség: Terepen könnyen felismerhető élőhely, sokszor műholdfotóról is azonosítható vagy valószínűsíthető.

Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség: Többnyire másodlagos élőhelyek, természetességük megítélésében táji és vegetációs környezetük kaphat nagyobb szerepet. A természetességüket növeli, ha a cserjés betelepülő őshonos fákat is tartalmaz.

5-ös: Ilyen nincs.

4-es: Erdős tájak nagy kiterjedésű, cserjefajokban gazdag, többnyire szórtan fákat is tartalmazó cserjései, amelyek rendszerint korábbi legelőkön, réteken alakulnak ki és a környező erdők fajai közül is tartalmaznak már (vagy még) néhányat.

4-es: Ott lehet még 4-es természetességet adni egy ilyen cserjésnek, ahol az erdőt helyettesíti – mivel a korábbi erdőnek már nyoma is alig van a területen, így fajai utólsó őrzője lehet, valamint az erdők klímakiegyenlítő szerepét is részben pótolhatja, Pl. homoki borókások, erdőtlen területek galagonyás, kökényes cserjései.

3-as: Minden egyéb galagonyás, kökényes, rózsás, borókás.

2-es: Olyan cserjések, ahol az adventív cserje vagy fafajok előfordulnak (mintegy 5-50%-os arányig).

2-es: Olyan cserjések, ahol nagyobb mennyiségben (mintegy 25%-os arány felett) fordulnak elő adventív lágyszárú fajok.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség): Könnyen regenerálódó, terjedőképes élőhelytípus. A regenerációs potenciált ebben az esetben a fajkészlet alig befolyásolja.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben: 

Jó: Szinte mindenhol, ahol előfordul.

Közepes: Gyakran égetett területek galagonyás, borókás cserjései. Szintén jelentősen lassíthatja a regenerációt a nagymértékű legeltetés is.

Kicsi: Ilyen nincs (esetleg ha kiirtják és felszántják).

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szomszédos vegetációs foltban: 

Jó: Sok és sokféle száraz gyep könnyen alakul át részben cserjéssé.

Közepes: Erősen legeltetett és / vagy gyakran égetett gyepek.

Kicsi: Zárt erdőkben és nagyobb csapadékmennyiség esetén.

Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szomszédos szántón: 

Jó: Gyakran a felhagyott szántó egy részén a kialakuló száraz gyeppel egyidőben vagy alig később megjelennek a cserjésedő foltok is. Ilyenkor azonban többnyire van cserjés és száraz gyep is a közelben.

Közepes: Erősen legeltetett és / vagy gyakran égetett felhagyott szántó esetében, vagy ha az egykori szántók nagy, egybefüggő területet alkottak.

Kicsi: Nagyobb átlagos csapadékmennyiségű területeken, erdővel legalább részben körülvett folt esetén már csak ritkán alakul ki.

Érdemes felírni: A leggyakoribb 1-2 cserjefaj, cserjék összborításának feljegyzése.

ST [BJ][+KA, HA, MZs, SzF]