ÉLŐHELYISMERETI ÚTMUTATÓ 2.0
Készült az Á-NÉR1997 (Fekete G., Molnár Zs. & Horváth F. (szerk.) (1997): A
magyarországi élőhelyek leírása és határozókönyve. Természettudományi
Múzeum, Budapest.) alapján
Szerkesztette: Bölöni János, Kun András és
Molnár Zsolt
Kézirat, Vácrátót
2003
P45 – Fáslegelők, fáskaszálók, felhagyott legelőerdők, gesztenyeligetek
Írta:
Varga Zoltán, Szmorad Ferenc (1997) és Bölöni János (2003)
Kiegészítette:
Kun András, Molnár Zsolt, Bartha Dénes, Szmorad Ferenc, Tímár Gábor
Definíció: Emberi
használattal, legeltetéssel és / vagy kaszálással kialakított, fás – gyepes
élőhelyek. Az eredeti vagy telepített fás növényzet sokszor tájképileg is
jellemző. A fák láthatóan nem zárt állásban nőttek: szinte mindig
alacsonyan elágazók, vastag oldalágakkal, sokszor csaknem a földig ágasak,
koronájuk terebélyes, átmérőjük nagy. A fák – legalább részben –
idősek, minimális átmérőjük 30-
Termőhely: A legtöbb fáslegelő az alföldi vagy a medenceperemi nagy folyók mentén, a hullámtereken vagy a mentett korábbi ártereken jött létre, vannak azonban jellegzetes homoki, dombvidéki és középhegységi fáslegelők is. Ezért termőhelyi viszonyaik nagyon sokfélék, egységesen nem jellemezhetők. A legelőerdők korábban általánosan elterjedtek voltak országszerte, mára azonban viszonylag kevés nyomuk maradt, sík- és hegyvidéken egyaránt. Ezeket többnyire szárazabb termőhelyeken találjuk. Hazánkban a szelídgesztenyének a Nyugat- és Dél-Dunántúlon, valamint szigetszerűen a Dunakanyarban vannak nagyobb állományai. Ezek az állományok jórészt déli kitettségű, meleg, napos domboldalakon állnak. A szelídgesztenye mészkerülő, káliumigényes fafaj, talajok közül a savanyú alapkőzeten kialakult vagy kilúgzás miatt lesavanyodott, többletvízhatástól független barna erdőtalajokon érzi leginkább jól magát.
Állománykép: Az ide vont élőhelyek közös jellemzője, hogy az itt található fák nyílt állásban fejlődtek. Ezért alacsonyak, ritkán haladják meg a 20m-t, alacsonyan elágazók, gyakran földig ágasak, sok vastag oldalágra bomlanak. A korona széles, átmérője nagy (elérheti vagy meg is haladhatja a fa magasságát). A fáslegelők és fás kaszálók jellemző képét a ligetesen, elszórtan, egymástól gyakran elég távol álló fák és a közöttük található egybefüggő gyepes részek alakítják ki. A felhagyott legelőerdőkre és egykori fás legelőkre, kaszálókra – a terebélyes koronájú fák mellett – jellemző, hogy a fák közötti teret elkezdték kitölteni a cserjék és a fiatal fák. Ez a betöltődés alkothat kisebb csoportokat, de sűrű, átjárhatatlan szövevényt is. A gyepszint a betöltődés mennyiségétől függően lehet zárt és ritkás is, de többnyire tartalmaz kisebb sűrű foltokat. A nagyobb kiterjedésű gesztenyéskertek az értékes gyümölcsű fafaj termesztésbe vonásával alakultak ki (a szelídgesztenyét már a római kortól kultiválják a Pannon-medencében). A gesztenyések egy részét erdők helyére (részben szabályos hálózatban) telepítették, más részük a szelídgesztenye egyedeket is tartalmazó erdők irtásával alakult ki (ez esetben a gesztenyefákat visszahagyták, s olykor pótlásokat is eszközöltek). Az állományok gyakran erősen ligetesek, a koronaszint záródása néha a 30%-ot sem éri el, de a zártabb állományok mutathatnak erdő jelleget is. A gesztenyefák a nyílt állás miatt terebélyes koronát nevelnek, gyakoriak a tekintélyes kort megért (esetleg több száz éves) egyedek. A gyepszint magas borítási értéket mutat
Jellemző fajok: A fás legelők, fás kaszálók és legelőerdők idős fái a gyakoribb honos fafajok közül kerülnek ki: tölgyek, gyertyán, bükk, vadkörte, mezei juhar, magyar kőris, fehér fűz. A felhagyott állományokban megkezdődő betöltődést azonban már részben más fajok jellemzik: a cserjék közül leggyakoribb a Crataegus monogyna, a Rosa canina és a Prunus spinosa, a fák közül a vadkörte, a kőris fajok, a gyertyán, a mezei juhar, a nyír, a rezgőnyár és a csertölgy. A Tisza mentén lévő, egy-két évtizede felhagyott fás kaszálókon a betöltődés nagy részét gyakran adventív fajok (gyalogakác, amerikai kőris, zöld juhar) teszik ki. A gesztenyeligetekben a Castanea sativa mellett más fafajt ritkán találunk.
A fáslegelők és fáskaszáló gyepje igen heterogén képet mutat, a legfontosabb típusok talán a mocsárrétek, szikes puszták, homoki gyepek, félszáraz gyepek és a hegyvidéki sovány gyepek közül kerülnek ki. A legelőerdők gyepszintje – gyakran nagyobb mennyiségben – erdei fajokat is őriz, ehhez fülönféle száraz és üde gyepi fajok, zavarástűrők társulhatnak. A gesztenyések gyepszintje cönológiailag heterogén, fajgazdag. Fajai a potenciális erdőtársulások, illetve a másodlagos mezofil és xeromezofil gyepek elemei különféle arányú keverékei. Az állományokban – különösen a nyíltabb, gyepekkel erősen mozaikoló foltokon – számos ritka, védett faj (Pulsatilla pratensis subsp. nigricans, P. grandis, Orchis morio, Carlina acaulis, Platanthera bifolia, Listera ovata) is megjelenik.
Vegetációs és táji környezet: A korábbi legelőerdők és fás legelők többnyire erdőkkel és gyepekkel is érintkeztek. Ma már gyakrabban vannak gyepek és szántók uralta tájban. A gesztenyeligetek hagyományos az erdők, erdőtömbök szélén találhatóak.
Alegységek, ide tartozó típusok:
I. Fás legelők, fás kaszálók, legelőerdők:
1. Fás legelők és kaszálók: a fák záródása kb. 5-50%, a cserjeszint hiányzik, a gyepszint zárt. A gyep igen változó lehet (lásd fent).
2. Felhagyott fás legelők és kaszálók: a kép hasonló, de a fák közötti részt elkezdték betölteni a cserjék és a fiatalabb fák. A Tisza mentén pl. terebélyes, sarjaztatott és botolt fehér és törékeny füzek, fekete és fehér nyárak, helyenként fehér eperfák, vénic-szilek alkotják a lombszintet. Az állományok részben még nyíltak, de nagyrészt már cserjésednek.
3. Felhagyott legelőerdők: az idős fák záródása 50-80% közötti – és már régóta nem nőtt kb. 80% fölé. A legeltetés megszűnte miatt az állományok cserjésednek, megindult a fiatal fafajokkal való betöltődésük is. Az idős fák és a betöltődés együttesen már elérheti a 100%-os záródást. Ezért gyakran elsősorban a terebélyes koronájú, alacsony fákról ismerhető fel a leginkább. Az idős fák és a gyepszint alapján lehetnek bükkös és tölgyes jellegűek (az utóbbi sokkal gyakoribb). A teljes záródású állományok sorolhatók a megfelelő természetes élőhelyhez is (pl. K2), de mindkét élőhely is felírható (ez lenne a legkobb).
II: Gesztenyések:
1. Nyílt, rét jellegű művelt gesztenyeligetek: A koronaszint alacsony záródása (50% alatt) miatt ezen állományok erdő jellegüket elveszítették, határozottan gyep-erdő mozaiknak tekinthetők. A terebélyes koronájú gesztenyefák mellett más fásszárú növényt ritkán találunk, gyepszintjükben a réti elemek dominálnak: Helictotrichon (Avenula) pubescens, Briza media, Campanula patula, Bromus erectus, Holcus lanatus, Trisetum flavescens, Arrhenatherum elatius, Dactylis glomerata s.l., Festuca rupicola, Pastinaca sativa, Galium mollugo.
2. Zárt, erdő jellegű művelt gesztenyeligetek: A koronaszint viszonylagosan magasabb (50% feletti) záródása miatt ezek az állományok erdőképüket jobban megőrizték. A faegyedek kevésbé terebélyesek, helyenként a Castanea sativa mellett más fafajok [Quercus petraea s.l., Cerasus (Prunus) avium], sőt cserjefajok (Corylus avellana, Cornus sanguinea) is felbukkannak. A gyepszintre jellemző az erdei (gyakran acidofrekvens) fajok dominanciája: Dactylis glomerata s.l., Festuca heterophylla, Luzula luzuloides, Deschampsia (Avenella) flexuosa, Melampyrum pratense, Carex pallescens, Carex montana, esetenként Calluna vulgaris, Vaccinium myrtillus.
3. Felhagyott gesztenyeligetek: A tradicionális gazdálkodási módok hanyatlása, az állományok kiöregedése, de leginkább az elmúlt évtizedekben fokozottan jelentkező gombakárosítók miatt a hajdani gesztenyeligetek jelentős hányadát ma már nem művelik. Ezekben az állományokban a természetes szukcessziós folyamatok következményeképpen lassan megjelennek, illetve ismét dominánssá válnak a termőhely eredeti erdeinek fa-, cserje- és lágyszárú fajai, először a generalista, majd a specialista elemek.
Nem ide tartozó típusok (fontosabb hibaforrások):
1. Szelidgesztenyével elegyes tölgyerdők [L4a]. Ekkor a lombszint záródása többnyire eléri a 80%-ot, a széles koronájú, idős fák hiányoznak vagy nagyon ritkák.
2. Galagonyás, kökényes száraz, félszáraz cserjések [P2a], ahol a hagyásfák hiányoznak vagy ritkák.
3. Hegy és dombvidéki borókás legelőg és egyéb gyepek [P2b]. Nagy, széles koronájú, hagyásfák többnyire nincsenek.
4. Hagyományos gyümölcsösök (fákat gyümölcsfák fajtái képviselik) [P7].
5. Telepített, erdőszerű gesztenyések [RC].
6. Az olyan szép legelők, kaszálók, ahol a fákat idős akácok, nemes nyárak jelenti, ekkor csak a gyepkomponenst gyűjtjük.
Felismerhetőség: Terepen könnyen felismerhető élőhely, műholdfotóról is gyakran azonosítható. Az üzemtervi adatok alapján egyes típusok (főleg a gesztenyések) részben felismerhetők, mások nem. A fás legelők jó része nincs üzemtervezve.
Módosított Németh-Seregélyes-féle természetesség (jelen esetben sokkal inkább kulturális-természeti értékesség): Nehezen értelmezhető, a fáslegelők, fáskaszálók, gesztenyeligetek természetessége tájképi értékükkel, fajgazdagságukkal, a felhagyott legelőerdőké szerkezetükkel és fajkészletükkel jellemezhető (azaz inkább „értékességként” értelmezhető).
5-ös: Tájképileg kiemelkedően szép, idős fákból álló állományok.
4-es: Fajokban gazdag gyepszintű fáslegelők, fáskaszálók, gesztenyeligetek.
4-es: Változatos szerkezetű, fajokban gazdag felhagyott legelőerdők és fáslegelők.
3-as: Fajokban szegényebb gyepszintű fáslegelők, fáskaszálók, gesztenyeligetek.
3-es: Kevésbé változatos szerkezetű, fajokban szegény felhagyott legelőerdők és fáslegelők.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) helyben:
Regenerációjuk kétféleképpen értelmezhető, de mindkettő esetében elsősorban az emberi kezelés (ill. ennek elmaradásának) függvénye: 1/ Regenerációnak az egykori fáslegelő, legelőerdő vagy gesztenyés kialakítását tekintjük. Ez a legeltelés mérsékelt visszaállításával, a fák részleges pótlásával érhető el. 2/ Erdővé alakulásukat tekintjük regenerációnak, ezt minél teljesebb kímélettel lehet segíteni.
Regenerációs potenciál (dinamikus természetesség) szomszédos szántón, szomszédos vegetációs foltban:
Nem értelmezhető. Terjedésre képtelen mesterséges élőhelytípus.
Érdemes felírni: Néhány állomány rövid (vagy akár részletesebb) leírása. Ahol az eredeti ill. regenerálódó élőhely felismerhető, kérjük azt is – külön élőhelyként – feltüntetni.
VZ, SzF [BJ][+ KA, MZs, BD, SzF, TG]