A táji adatlap [pdf]
Táji adatlap, azaz egy kvadrát összefoglaló jellemzése (törtkvadrát esetén 25% felett külön adatlapot kell kitölteni, egyébként egyik szomszédjához kell vonni)
A táji adatlap célja, hogy olyan vegetációs attribútumokról gyűjtsünk adatokat, amelyeket hatszögszinten nem gyűjtünk, hatszöges adatokból nem származtatható, ugyanakkor az ország természetes növényzeti örökségének értékelésekor a 2800 pixeles térkép alapvető fontosságú.
A hatszöges adatlap segíti a vegetációosztályozási tudásunk tudatos bővítését is.
Figyelem! Közvetlenül a felmérés befejezése után töltsük ki (ne várjunk napokat)!
Minden lapra meg
kell adni - méghozzá olvashatóan.
A nevet kell olvashatóan beírni.
Meg kell adni, hogy pl. 1998-2001 közöttiek a régi terepi adatok, és hogy kb. hányszor jártunk a területen. 1995-nél régebbi tereptapasztalat nem használható fel, mert akkor térképezésünk már nem az aktuális állapotokat dokumentálná.
Azt kell megadni, hogy
· az adott mmÁ-NÉR kategóriának az adott tájban milyen altípusai figyelhetők meg (a legfontosabb, legjellemzőbb hármat kell beírni az Élőhelyismereti útmutató listáit használva, a sorszámot és a nevet is megadva, ha nincs név, akkor 2-3 jellemző szót), nyilván a legtöbb esetben nem pont ugyanúgy néznek ki a kvadráton belüli állományok, mint azt az altípusleírásban olvassuk, ezért a kellően hasonló altípusokat adjuk meg.
· milyen olyan altípusok vannak, amik az útmutatóban nem szerepelnek (fajkészlet, szerkezet, dinamika, eredet stb.). Ezen altípusok megadása azért nagyon fontos, mert ez alapján lehet majd bővíteni az Élőhelyismereti útmutató példatárát (ezt kb. negyedévente fogjuk megtenni). Kérünk róluk 1-2 állományleíró mondatot!
Ide kell beírni azt a terepi szituációt, annak az állománynak a leírását, ahol komoly besorolási problémánk volt. A terepgyakorlatok tapasztalata alapján ezen rovat kitöltése az a módszer, ahogy az ÉIÚ-ban előforduló pontatlanságok, táji különbségből adódó bizonytalanságok javíthatók. Helyhiány esetén a lap hátulján folytassuk!
Ide kell írni, ha az ÉIÚ használata közben hibát, hiányt, félreérthető részt találtunk benne.
Mert tudni szeretnénk, hogy mely faj, hol, mely élőhelyet és mennyire árasztott el.
Özöngyom: természetvédelmi szempontból káros inváziós faj, inváziós faj: minden faj, amely képes gyorsan terjedni és nem őshonos.
Látjuk.
A felsorolt fajoknak meg kell adni "mennyiségét" is: 1. Az adott faj nem fordul elő az adott élőhely állományaiban. 2. Előfordul, de - még - nem vagy alig károsít. 3. Már közepesen vagy erősen károsít.
Fontos: a szántókon, ruderális helyeken stb. élő inváziós fajokat itt nem vesszük figyelembe (őket a hatszögenkénti inváziós-borítással dokumentáljuk). Itt a már ható fajokat (azaz a természetesebb növényzetben lévőket) dokumentáljuk.
1. Nem láttuk az adott fajt az adott élőhely állományaiban (ezt értelemszerűen nem dokumentáljuk).
2. Jelen van, de most még nem vagy alig károsít az özönnövény, ha:
· csak néhány idős (egykorú) fa van, borításuk kevesebb, mint 10%, de nincs újulat, tehát nem terjednek
· csak újulat van (fák esetében) (ami nem biztos, hogy megmarad), nincs kifejlett fa, borítás kevesebb, mint 10%
· idős fák és újulat is van, de a borítás kevesebb, mint 3%
· liánoknál: a fertőzött terület kevesebb, mint 3%
· polikormon képző fajoknál a legnagyobb folt átmérője kisebb, mint 5 méter, a borítás kevesebb, mint 3%
· egyéb fajoknál a borítás kevesebb, mint 3%
3. Jelen van és már most is közepesen vagy erősen károsít
· a 2. pontnál nagyobb jelenlét
Nem a kategóriákat rövidítjük, hanem a fajokat, majd jellel adjuk meg a kategóriát.
Aneg = Acer negundo, Ail = Ailanthus altissima, Amor = Amorpha fruticosa, Asc = Asclepias syriaca, Ast = Aster spp., Celt = Celtis occidentalis, Echin = Echinocystis lobata, Elae = Elaeagnus angustifolia, Frax = Fraxinus pennsylvanica, Phyto = Phytolacca spp., Prser = Prunus serotina, Rey = Reynoutria spp., Sol = Solidago spp., Rob = Robinia pseudo-acacia, Vit = Vitis spp., e. = egyéb
1. ezt értelemszerűen nem kell jelölni, 2. bekarikázzuk, 3. bekarikázzuk ÉS álló keresztet rajzolunk bele
Egyéb faj esetében kiírjuk a nevét, és azt karikázzuk be. Né: amennyiben nem fordul elő inváziós faj az élőhely foltjaiban, akkor a "nem észleltem"-et kell bekarikázni.
Azon fajokat, melyek a tájban közepesen vagy erősen károsítanak, de nincsenek a listán.
Mert tudni szeretnénk, hogy mennyire átjárható a tágabb táji környezet (a kvadrát) az adott élőhely populációi számára, azok mennyire tudnak terjedni, illetve a másik oldalról közelítve az élőhely folt(ok) mennyire elszigetelt(ek). Ez leginkább művi (másodlagos, átalakított) környezetben nagyon fontos. Információt nyerhetünk a természetes élőhelyként nem térképezhető, de az élőlények terjedése szempontjából hasznos növényzetről, illetve az űrfelvételen, országos térinformatikai adatbázisokban nem szereplő terjedési akadályokról.
Az elszigeteltséget két léptéknél gyűjtjük: 1. a hatszög és környezete léptékében, 2. a kvadrát léptékében. Az ennél durvább léptékű elszigeteltséget az adatbázisból fogjuk származtatni.
Az adott élőhely foltjai közötti teret kitöltő növényzet (illetve növényzethiány) jellemzésére szolgál. Nem a pontos faji összetételre, szerkezetre vagyunk kíváncsiak, kizárólag az átjárást szolgáló (illetve azt lehetetlenné tevő) minőségre. Azt, hogy az adott élőhely különböző fajai hogyan viselkednek, mennyire képesek terjedni, nem kell figyelembe vennünk! Csak a mátrix érdekes.
A kvadrát bejárása során tapasztaltakat kell összegezni, és egy rövid véleménybe sűríteni. Figyeljünk az átalakított környezet természetes fajokat (is) tartalmazó maradvány foltjaira (pl. mezsgyék, árokpartok, cserjesávok, mezővédő erdősávok), és a természetközeli környezet rosszul besorolható, atipikus, átmeneti részeire (pl. erdőszélek, nagyon mozaikos élőhelyek, nyílt erdőfoltok)! A meglévő összefüggő folyosók, valamint az erős terjedési akadályok (autópálya, nyílt vízfelület, széles akácosok, kis/kevés gyepet körülvevő nagy, zárt akár természetközeli erdők) kiemelten fontosak, de általában elég nyilvánvalóak.
1. Nincs átjárhatóság 2. Rosszul átjárható 3. Jól átjárható
1. Az élőhely fajainak nincsenek (töredék)populációi az adott Á-NÉR-hez tartozó foltok közti területeken, ha vannak, akkor viszont terjedési akadályok teszik elszigeteltté a foltokat, azaz nincsenek ökológiai folyosók és lépegető kövek, illetve ha utóbbiak vannak is, a terjedési akadályok lehetetlenné teszik működésüket. Az adott élőhely szempontjából (!) a táj nem átjárható.
2. Vannak (töredék)populációk a foltok közti területeken, azaz van kevés folyosó és/vagy lépegető kő, de az utóbbiak távolsága elég nagy (200 méter felett), esetleg sok a terjedési akadály.
3. A táj tele van szórva az adott élőhely foltjaival, fajaival, kevés a terjedési akadály, sok a folyosó és/vagy a lépegető kő, utóbbiak távolsága nem túl nagy.
A „távolság elég nagy” ill. a „távolsága nem túl nagy” durva fogalmak, sokat nem érdemes rajtuk meditálni, a legtöbb esetben 50-200 méter körül van a határ.
Figyelem: nem csak az számít, hogy az adott élőhelykategóriáinak vannak-e foltjai, folttöredékei a tájban, hanem hogy az alkotó fajoknak vannak-e egyedei, populáció(töredékei) - akármilyen élőhelyen. Pl. egy nádas akkor sem elszigetelt, ha egymagában áll, de körben mindenfelé ligeterdők, sásosok, csatornák vannak, náddal és nádasban is élő fajokkal. Ugyanakkor elszigetelt, ha a kvadrát sok nádas foltja között sűrű akácosok, települések (utcák) akadályozzák a terjedést.
Fajok esetében nem a ritka fajokat értjük, hanem az élőhely törzsfajait, domináns és szubdomináns fajait, gyakoribb színezőelemeit.
1. N 2. Rossz 3. Jó
Bekarikázás. Ha a táj egyik felé ilyen, a másikon olyan, akkor kettő karikázandó be.
Kétes eseteket.
A regenerációs potenciált két léptéknél gyűjtjük:
1: a hatszögeknél a tájrészlet általános regenerációs potenciálját beépítjük az ökorégiós helyi szintézisbe (azaz nem élőhelyenként gyűjtjük),
2: táji szinten viszont minden élőhelyre külön-külön adjuk meg, illetve becsüljük a regenerációs potenciálját, méghozzá háromféleképpen:
· regeneráció helyben: "helyben", azaz a meglévő, többé-kevésbé degradált állományok regenerációs képességét,
· regeneráció szomszédos vegetációban: a szomszédos, érintkező - legalább 2-es természeteségű - vegetációfoltban való regenerációs képességét (kiterjedési, ráterjedési képesség), illetve
· regeneráció felhagyott szántón: a tájban lévő felhagyott szántón való regenerációs képességét.
Minden esetben egyszerre néznünk kell az adott Á-NÉR-kategória helyi állományainak képességét, illetve a kvadrátban jellemző táj segítőkészségét. Pl. a vizes élőhelyeknek általában jó a regenerációs képességük, de ha egy adott kvadrátban kevés és igen fajszegény vizes élőhely maradt, és a tájat teljesen lecsapolták, a talajvízszint lesüllyedt, akkor kicsi a regenerációs képesség.
A kvadrátban előforduló azonos Á-NÉR kategóriához tartozó foltok mindegyikét figyelembe kell venni (ha nagy eltérések vannak az egyes foltok (inkább folttípusok) regenerációs potenciálja között, akkor kettő is megadható)!
Az alapélmény az, hogy néhány területet hosszabb időn keresztül figyelve kiderült, hogy egyes élőhelytípusok gyorsan, mások lassan vagy sehogy sem regenerálódnak egy nagyobb diszturbancia (pl. tárcsázás, felülvetés, beszántást követő felhagyás) után. Általános megfigyelés, hogy a nedves élőhelytípusok sokkal gyorsabban jönnek rendbe, mint a szárazak. Ugyanakkor különbségek vannak a regenerálódás sebességében és módjában kistájak, térségek között. Ha közel vannak a propagulumforrások, gyakran minden „oda való” faj visszaköltözhet. Bizonyosnak tűnik az is, hogy az extrémum-limitált, illetve a tápanyagszegény élőhelyek regenerációja általában „jobb” mint másoké, mert itt kevésbé jelennek meg inváziós fajok.
Miért érdemes a regenerációs potenciálról adatokat gyűjtenünk? Azért, mert az élőhely "jóságára", egy terület értékességére szeretnénk következtetni. A jóság itt nem pillanatnyi állapotot, sokkal inkább a jövő lehetőségeit hivatott tükrözni. A regenerációs potenciál esetében kicsit olyan a helyzet, mint az 1980-as évek elején, amikor a statikus természetvédelmi „jóság” problémaköre volt terítéken. Ekkor szültetett meg a mai is használatos Németh-Seregélyes-féle természetességi skála. Most születik a dinamikus természetességé, azaz a regenerációs potenciálé. Bár nem könnyű a fogalom operativizálása, néhány év tereptudása alapján durva skálán (!) várhatóan már elég magabiztosan becsülhető (kivételes esetek persze bőven vannak).
Nyilván a regeneráció sebességét, módját befolyásolja a „környék általános természetességi állapota”, amelynek számos összetevője van, de a részleteket itt nem boncolgatjuk.
Pl. a Soroksári-Dunán a XX. század első felében, a Nagy-Dunáról való leválasztás után néhány évtized alatt nagyon fajgazdag növényzet alakult ki úszólápokkal, gazdag hínárvegetációval stb., azaz nagy volt a terület regenerációs potenciálja. Amikor az 1970-es évek végén a felső szakaszt megkotorták, az eredeti növényzet a kotrás után itt már nem állt vissza, csak egy fajszegény, keskeny, gyomos jellegű nádszegély. Ugyanakkor az alsóbb szakaszokon még változatlanul jó volt a növényzet. Azt, hogy valami baj van a Soroksári Dunával, csak a felsőbb szakaszon látható, gyenge regeneráció (az elmaradt dinamika, az "elveszett" potenciál) indikálta, azaz nem a megmaradt rész statikusan értelmezett természetessége. Mára a középső és alsó szakasz is nagyon erősen romlik, a makrofiton hínárvegetáció összeomlott, az úszólápokon is megfigyelhetők a degradációs jelenségek.
További kérdések is fölmerülnek. Amikor regenerációról beszélünk, valójában mivé regenerálódik? Pl. Dabason, amikor a felszántott és visszagyepesített rét néhány évi kaszálás után szépen visszaalakul valamilyen fajgazdag láprét-sztyepprét átmenetté, akkor a kialakult élőhelytípus semmiképpen sem azonos a potenciális növényzettel, mert az magyar kőrises vagy tölgyes vagy keményfaliget, vagy valami efféle. A rétben ma is ott vannak a tölgycsemeték, a nem kaszált részeken pedig pillanatok alatt feltör a magyar kőris. Ugyanakkor a mesterségesen fenntartott rét nagyon jó, nagyon fajgazdag, ezt tekintjük itt természetvédelmi célállapotnak, és azt akarjuk, hogy a regeneráció ide konvergáljon.
Kérdés az is, hogy a másodlagos szikeseknek, a kiszárított alföldi erdőknek, a másodlagos sziklagyepeknek, a kibányászott, de már regenerálódó területeknek mi alapján becsüljük a regenerációs potenciálját?
Mondhatjuk tehát azt (legalábbis most még, a fogalom durva közelítésénél), hogy mindent regenerálódásnak tekintünk, ami egy rosszabb (fajszegényebb, gyomosabb, instabilabb, nagyfoltos szerkezetű stb.) állapotból egy „jobb” – általában, de nem mindig –, természetközelibb állapot felé tart.
A regenerációs potenciál három megnyilvánulása:
· regeneráció helyben: valamely élőhely alkalmassága arra, hogy az adott táji környezetben degradálódás után az elképzelhető legjobb (legtermészetesebb) állapotát elérje;
· regeneráció szomszédos - legalább 2-es természeteségű - vegetációban: valamely élőhely alkalmassága arra, hogy a szomszédos érintkező vegetációt leváltva, annak helyén regenerálja magát (emberi beavatkozás nélkül) (pl. egy kiszáradó rétre rátelepül a szomszédos sztyepprét; tisztásra a szomszédos erdő) (figyelembe kell venni az élőhely helyi állományainak képességét (van-e akkora fajkészlet, vannak-e akkora foltok, ahonnan beteleülhet) ÉS a helyi táj segítőkészségét (mennyi terjedési akadály van, mekkora a táj zavartsága, vannak-e ilyen termőhelyű vegetációs foltok))
· regeneráció felhagyott szántón: valamely élőhely alkalmassága arra, hogy képes betelepülni a tájban lévő meglévő vagy jövőbeni felhagyott szántóra (hínár esetében víztestbe, sziklagyep esetén sziklafelszínre), hogyan tudnak regenerálódni több évig tartó szántáson átesett állományai; vizsgálandó, hogy be/visszatud-e települni és az, hogy van-e olyan termőhelyű szántó, ami szóba jöhet (pl. egy kiszáradt rét felszántás után már általában csak valamiféle szárazgyeppé tud regenerálódni)
Az bizonyos, hogy egy bármiféle terület általános regenerációs potenciálját becsülni csak több lépcsőben lehet. Mindenképpen szükséges lenne az, hogy aki a becslést végzi, a helyet, a tájat hosszabb időn keresztül ismerje. Egy ilyen általános ismeret alapján „érzésből” egyszerű 3-as vagy 5-ös skálán adható egy „saccimetriás”, primer becslés. A regenerációs potenciál becslése néhány év terepbejárása során megtanulható, megérezhető, ha szemünket nyitva tartjuk az ilyen jelenségekre.
Általában könnyebb azt megadni, hogy a tájban az adott élőhely regenerációs esélyei milyen mértékben térnek el az elvileg lehetségestől (vagy az "országos átlagtól"), mint egy abszolút skálán becsülni az adott tájban az adott élőhely regenerációs potenciálját, mondjuk egy tizes skálán. A hatszögek szintjén ezért a regenerációs potenciált közvetlenül nem gyűjtjük, de annak összetevőit igen:
· a természetességet, kiterjedést
· az élőhely mintázatát: egy-két folt, több folt
· a táji környezet adottságát (szomszédosság, elszigeteltség, veszélyeztető tényezők)
Táji szinten a regenerációs potenciált szintetikusan értékeljük, azaz becsüljük: egyszerre vesszük figyelembe az élőhely képességét és a táj adottságait.
Szintetikus adatként, tehát kvadrátszinten (de ott élőhely-kategóriánként) rögzítjük a regenerációs potenciált minden kvadrátban hármas skálán:
J: jól regenerálódik = az eredeti vagy a mostani potenciális vagy valamilyen természetvédelmi szempontból kedvező élőhelytípus (saját magához képest) gyorsan regenerálódik (regenerációsképesek a meglévő foltok, van fajforrás, van hol regenerálódnia), a regeneráció eredménye természetes vagy természetközeli növényzet. (Azért "saját magához képest", mert egy Festucetum vaginatae kedvező körülmények között 10 év alatt kialakulhat, egy öreg bükkös nyilvánvalóan nem.)
Köz: közepesen, lassan és/vagy nem teljesen regenerálódik, azaz az élőhely képes korlátozott regenerációra, a tájban erre lehetősége van, de az eredeti élőhelytípus csak lassan és/vagy nem teljesen alakul ki, az eredmény gyakran közömbös fajokkal „terhelt”.
K/N: nem vagy csak igen kis mértékben regenerálódik, a tájban az adott élőhely nem képes regenerálódni, mert annyira leromlott, vagy mert nincsenek hozzá megfelelő forrásállományok. Az esetleg megvalósuló regeneráció során az eredeti élőhelytípus nem alakul vissza, hosszabb idő után is csak olyan növényzet figyelhető meg, amely még csak nem is emlékeztet a természetesre (gyomokból álló tenger, gyomcserjés stb.).
NH: nincs hova ráterjednie, nincs olyan szomszédos vegetációtípus, amire rá tudna terjedni, nincs olyan felhagyott szántó (vagy egyáltalán nincs szántó), ahol kialakulhatna. Ilyen esetben nem vizsgáljuk, hogy az élőhely önmagában képes lenne-e rá.
FIGYELEM: Ha az ÉIÚ-ban az van írva, hogy nincs olyan eset, hogy jól vagy közepesen regenerálódna egy adott élőhelytípus, és mégis ilyen helyzetet találunk, "közepes" vagy "jól" is megadható, de ekkor a lap hátulján ezt indokolni kell. Ezekből az értékekből magára a kvadrátra egy összesített, származtatott regenerációs potenciál értéket fogunk majd adni egy finomabb skálán. Ez a térkép országos összefüggésben már beszédes lehet.
Vigyázni kell arra, hogy a természetesség és a regenerációs potenciál nem mindig korrelál egymással.
Hangsúlyozzuk, hogy a regenerációs potenciált sokkalta könnyebb durván saccolni, mint mérni. (Egy festményről is meg lehet mondani, hogy szép vagy nem szép, de próbáljon valaki erre objektív skálát csinálni.)
Az Élőhelyismereti útmutatóban a regenerációs potenciál esetében is sok példával szeretnénk elősegíteni a szabványosítást.
A regenerációs potenciál nagyobb, ha a területen valamilyen tényező extrémum-limitációja érvényesül (minél inkább, a gyomosodási hajlam általában annál kisebb, és ez jó).
· Felszántott, megtúrt szikesek, felhagyott szikes libatelepek: gyakran nagyon „jó”, vakszikes növényzet jön létre rajtuk.
· Devasztált száraz homok: ideális esetben, ha a környezete is jó, nemigen gyomosodik, rosszabb esetben kicsit (pl. Cenchrus stb.).
· Állandó fakadóvíz: tönkretett forrásláp alapfajkészlete gyorsan kialakulhat, persze a ritkább fajok nem jönnek.
· Rendszeresen elöntött területek ártéren: a gyomosodás mértéke az elöntés gyakoriságától és időtartamától függ, így minél alacsonyabb térszínen vagyunk a folyóhoz képest, a kialakuló füzes annál gyorsabban jelenik meg, és annál kevésbé degradált. (Ez csak megszorításokkal igaz persze.)
Minél nedvesebb, üdébb a terület, a regenerációs erő annál nagyobb. (Ez az előző szemponttal elég érdekesen kombinálódhat.)
· Egész Őrség: a felhagyott területeken az erdők spontán módon is gyorsan regenerálódnak, ha az eredeti talaj megvan.
· Turján-vidéki szántókon: ha felhagyják őket, a vizes mélyedésekben a mocsári, kiszáradó lápi növényzet nagyon gyorsan, 5-6 év alatt szinte degradálatlan formában kialakulhat Orchis laxiflora-val, Juncus-okkal, Cirsium brachycephalum-mal.
Minél tápanyagszegényebb a terület, annál kevésbé gyomosodik, és annál fajgazdagabb lehet. A nedves homokbányafelszínek – mint pl. a székesfehérvári és dorogi orchideás bányák – igen fajgazdagok lehetnek, és alig gyomosodnak, ha a víz oligotróf. Hasonló a helyzet egyes dolomitbányákkal is (pl. Balatonudvari), bár ezek általában már gyomosabbak.
Néhány példa ötkategóriás számértékekkel (a mi adatgyűjtésünk durvább (hármas) skálát használ):
· Őrség: az erdő gyorsan és jól újul, az erdőállományoknak akácszegélyük nincs. Bolygatásra jöhet a Solidago és a szeder, és ez az erdő alatt megmaradhat, de sosem domináns. RP: 4-5
· Őrség: üde kaszálórét, ha kaszálják, fajgazdag (Molinia, mellette még számos fűfaj, Dianthus superbus, Gentiana, Betonica stb.), ha nem kaszálják, degradálódásra hajlamos: Tanacetum, Solidago, Cirsium arvense stb. A regenerációs potenciált ide is értelmezzük, saccoljuk, annak ellenére, hogy ez nem potenciális, hanem mesterségesen kialakított és fenntartott élőhelytípus, amelynek a természetes növényzetben általában csak fragmentumai vannak. Az előző esetre RP: 3-4
· Zalai erdők zöme, tölgyesek és bükkösök: az adott klimatikus viszonyok között elég jól kialakulnak, belül nem gyomosak, de kívül a szegélyük mindenütt akácból áll. RP: 4
· Szekunder vagy bolygatott löszgyepek, pl. Mezőföld zöme, Vácduka stb.: az alapfajkészlet (Festuca rupicola, Salviá-k stb.) megvannak, de a „jobb” sztyeppfajok (Ajuga laxmannii, Vinca herbacea, Anemone sylvestris stb.) hiányoznak nagy területről. Visszaköltözésük belátható időn belül nem is várható. RP: 3
· Fóti-Somlyó északias oldala: fajgazdag homoki gyep, amely galagonyával cserjésedik. A kedvező állapot itt a sztyepplejtő, a galagonyásodás degradációs jelenség, és nem az eredeti erdő (vagy volt vagy nem) iniciális stádiuma. RP:3
· Békés megyei felhagyott szántók, helyükön gyomtenger: a terület túl tápanyaggazdag, nem regenerálódik. RP: 1
· Békés és Szolnok megyei felhagyott szántók, vizes mélyedések, belvizes területek, szikesedő részek: a terület gyomos marad, de „jó” fajokkal, pl. Aster punctatus-szal, Myosurus-szal, esetleg kis Epilobium- és Lythrum-fajokkal is. RP: 2, 3
· Nagy-Dunai puhafaligetek fás gyomnövényzettel (Acer negundo, Amorpha, esetleg még amerikai kőris, eperfa stb.): spontán és gyorsan kialakul, de a gyomfák a természetes fajoknál egy kicsit életerősebbek, jobban terjednek. RP: 3
· Szekunder szárazgyepek, sztyeppek a Veszprémi-plató környékén: eredetileg száraz tölgyesek, de ezeket rég leirtották, az egykori talaj még a síkabb részeken is erodálódott. Most szekunder, sztyepp jellegű gyep található itt – a dolomit miatt – sok jó fajjal, de a terület szekunder voltát az Agrimonia és a sok ökörfarkkóró jól mutatja. Az ilyen helyek természetvédelmi szempontból jók és értékesek lehetnek, regenerációs potenciáljuk viszont határozottan rossz, hosszú időre így stabilizálódnak, még legeltetés nélkül is. RP: 1-2
Jó = jól regenerálódik
Köz = közepesen, lassan, nem teljesen regenerálódik
Kicsi = igen kis mértékben vagy nem regenerálódik
NH = nincs hol regenerálódnia
Mindhárom esetben bekarikázással.
Kétségeinket, kérdéseinket, egyedi eseteket, tapasztalatainkat.
Ide írjuk az adott élőhellyel kapcsolatos megjegyzéseinket.
Itt a vége a diverz hazai tájat dokumentálni kívánó vegetációtérképezési módszer leírásának. Kérjük/kérünk, hogy olvassa el / olvasd el még egyszer az útmutatót, hogy ismerethiányból fakadó heterogenitás ne terhelje adatbázisunkat.
Ha bármilyen kérdése(d) merül fel, fordulj(on) a térségfelelőshöz vagy az egyes részek szerzőihez vagy Molnár Zsolthoz.
Vácrátót, 2003. június 18.
A Felmérés-előkészítő munkacsoport nevében
Molnár Zsolt és a térségfelelősök