Hazai tájaink természetessége

Nyomtatóbarát változatPDF version

Földrajzi nagytájaink természetességének összehasonlításából kitűnik (BÖLÖNI et al. 2008), hogy amennyiben csak a megmaradt növényzet természetességét nézzük, akkor az Alföld helyzete nem rosszabb a hegy- és különösen a dombvidékeinknél, szembetűnő viszont a Kisalföld degradáltsága. A többi nagytájunk között nincs lényeges különbség, a 4-es és 5-ös természetességű élőhelyek aránya 35-38% közötti. Kiemelendő ezen belül, hogy az 5-ös természetességű élőhelyek aránya magasan az Alföldön a legnagyobb (6,5%), viszont sehol máshol nem éri el a 2%-ot. Ugyanakkor a leggyengébb természetességű élőhelyek kiterjedésének az aránya is a sík vidékeinken (Alföld, Kisalföld), valamint a Dél-Dunántúlon a legmagasabb (20-23%).

A természetességi kategóriák területaránya (%) a MEGMARADT növényzeten belül
Földrajzi nagytájak 2-es 3-as 4-es 5-ös 4 és 5 együtt A nagytáj területe
Alföld 20,9 43,3 29,3 6,5 35,8 583.332 ha
Kisalföld 23,0 53,9 21,6 1,5 23,1 47.694 ha
Nyugat-Dunántúl 12,2 50,8 35,4 1,5 36,9 125.564 ha
Dél-Dunántúl 20,0 44,9 34,0 1,1 35,1 186.659 ha
Dunántúli-középhegység 12,1 49,6 37,0 1,3 38,3 179.804 ha
Északi-középhegység 13,6 49,8 35,6 1,0 36,6 332.008 ha

Annak, hogy a természetes állapotú élőhelyek kiterjedése nagyobb az Alföldön, két oka van: az egyik, hogy az Alföldön a megmaradtakon belül nagy a szélsőséges talajú élőhelyek (elsősorban a szikesek) aránya, amelyek mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmasak, így megmenekültek a vegetáció drasztikus átalakításától; a másik, hogy az Alföld maradék növényzetében sok, gyorsan regenerálódni képes élőhely van (elsősorban a mocsarak és a hínárnövényzet), ami lehetővé tette, hogy a MÉTA felmérés során a megmaradt alföldi növényzetet viszonylag jó állapotban találjuk.

Amennyiben viszont azt is tekintetbe vesszük, hogy mennyi a megmaradt, természetes-féltermészetes növényzettel borított terület részaránya a nagytájban, akkor a kép már árnyaltabb. A Kisalföldön a természetes élőhelyek kiterjedése nem éri el a táj területének 10%-át, addig ez az érték a középhegységekben 30% fölé emelkedik. Mindez tükröződik a jobb természetességű területek kiterjedésében is. Míg a Kisalföld területének alig több, mint 2%-án találunk jobb természetességű élőhelyeket (4-es és 5-ös természetesség együtt), addig ugyanez az Alföldön csaknem eléri az 5%-ot, az alapvetően dombvidéki tájainknál (Nyugat- és Dél-Dunántúl) 6-7%, a középhegységekben pedig ez az érték 12-13% körül alakul.

A természetességi kategóriák területaránya (%) a NAGYTÁJ teljes területéhez viszonyítva
Földrajzi nagytájak 2-es 3-as 4-es 5-ös 4 és 5 együtt Növényzeti örökség a táj %-ában
Alföld 2,7 5,5 3,7 0,8 4,6 12,8 %
Kisalföld 2,2 5,1 2,1 0,1 2,2 9,5 %
Nyugat-Dunántúl 2,2 9,3 6,5 0,3 6,7 18,3 %
Dél-Dunántúl 3,3 7,5 5,7 0,2 5,9 16,7 %
Dunántúli-középhegység 3,7 15,2 11,3 0,4 11,7 30,6 %
Északi-középhegység 4,8 17,5 12,5 0,4 12,9 35,2 %

A természetességi adatokat vegetációtájanként összegezve, kétféle térképet készítettünk. Az elsőn csak a máig fennmaradt növényzet (a növényzeti örökség) állapotát, természetességének átlagát ábrázoltuk. A növényzeti örökség magashegyeinkben, erdős dombvidékeinken és alföldi szikes tájainkon a legjobb természetességi állapotú.

A második térképen a teljes táj természetességét mutatjuk (azaz beszámítjuk a szántóterületeket és a településeket is). Ekkor a legkevésbé átalakított középhegységi és dél-nyugat-dunántúli erdős tájak, az összefüggő, nagy természetes foltokkal bíró alföldi lápi és szikes tájak kapják a legmagasabb értékeket, míg az alföldi löszhátak és a szárazabb dombvidékek „kultúrsivatagjai” a legkisebbeket.

A két térkép eltérései jól mutatják: nem mindegy, hogy csak a fennmaradt növényzet alapján ítélünk meg egy tájat, vagy pedig az elpusztult növényzetet is figyelembe vesszük az értékeléskor. Például a löszhátak az első térképen azért kaptak magas értékeket, mert bár a táj zömét egykor borító löszsztyeppek szinte eltűntek, a hátak medencéiben túlélt szikesek gyakran jó természetességűek.