ALFÖLD - földrajzi kistájak növényzete

A kistáj a Duna–Tisza köze északi nyúlványa, potenciális növényzete erdőssztyepp. A Duna parti részeken vízhez kötött, azonális élőhelytípusok alakultak ki. A terület nagy részét mezőgazdasági területek, homok- és kavicsbányák, települések foglalják el. A természetes-természetközeli növényzet a kistáj 6%-án maradt fenn. A táj jelentős része ártér, a zátonyok pionír növényzete és a teljes folyóparti zonáció – bokorfüzesek, puhafa- és keményfaligetek – megtalálható, ez utóbbiaknak csak maradványai vannak. A fűz-nyár ligeterdők egy része jó állapotú (nyári tőzike – Leucojum aestivum, ligeti csillagvirág – Scilla vindobonensis, ligeti szőlő – Vitis sylvestris), de az intenzív használat (turizmus) miatt sokfelé degradáltak, másutt nemesnyárasokat telepítettek helyükre. A ligeterdők szegélyében ártéri kaszálókat, mocsár-, ritkán lápréteket találunk (szibériai nőszirom – Iris sibirica, kígyónyelv – Ophioglossum vulgatum). A Duna kiságában – részben a folyószabályozás miatt – szigetek alakultak ki holtágakkal. A sziget belsejének késői holocén, erősen meszes futóhomokján és a pesti oldal egyes területein az alföldi homoki növényzet jellemző: nyílt homokpusztagyepek (magyar csenkesz – Festuca vaginata, rákosi csenkesz – Festuca × wagneri, csikófark – Ephedra distachya, homoki nőszirom – Iris arenaria, homoki kikerics – Colchicum arenarium, Újpestnél: homoktövis – Hippophaë rhamnoides), zárt homoki sztyepprétek (homoki árvalányhaj – Stipa borysthenica, szártalan csüdfű – Astragalus exscapus). Helyenként homoki tölgyes zárványok találhatók akácosok, erdeifenyő- és nyártelepítések között. A homoki flórára jellemzők a középhegységi dolomitról lehúzódó szubmediterrán fajok (pézsmahagyma – Allium moschatum, kisfészkű hangyabogáncs – Jurinea mollis). Előfordulnak a homok pannóniai bennszülöttjei (homoki varjúháj – Sedum hillebrandtii, homoki bakszakáll – Tragopogon floccosus, homoki fátyolvirág – Gypsophila fastigiata subsp. arenaria).

Gyakori élőhelyek: OB, OC, J3, J4; közepesen gyakori élőhelyek: D34, G1, H5b, RA, RB; ritka élőhelyek: A1, B1a, B1b, B2, B3, B5, D2, D6, OA, P2a, P2b, L5, J6, M4, M5, P7.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

CSOMÓS Ágnes

1. Alföld
1.1. Dunamenti-síkság
1.1.12. Pesti hordalékkúp-síkság

Jelentős hányadát települések és mezőgazdasági területek foglalják el. A kistáj meghatározó – a Duna–Tisza közi hátságéval egyező – potenciális vegetációjának, a nyílt homokpuszta-gyepeknek, homoki sztyeppréteknek, homoki tölgyeseknek és nyáras-borókásoknak csak kicsiny, töredékes állományai maradtak fönn (Csévharaszt, Dunakeszi, sződi Debegió-hegy, vácrátóti Tece, Gödi-láprét), helyükön zömmel akác- és fenyőültetvények vannak. A keményfaligetek eltűntek, de a mélyebb térszínek növényzetének – zsombékosok, rétlápok, kékperjés rétek, mocsárrétek, fűzlápok, nádas mocsarak – is csak hírmondója maradt (Csévharaszt, Gödi-láprét, csömöri Réti-dűlő, sződi Kocsma-rét, dunakeszi tőzegtavak, Naplás-tó, Merzse-mocsár, soroksári Sós-mocsár). A homoki gyepek jellemző, nevezetes alkotói: magyar csenkesz (Festuca vaginata), rákosi csenkesz (Festuca × wagneri), homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica), báránypirosító (Alkanna tinctoria), homoki nőszirom (Iris arenaria), homoki fátyolvirág (Gypsophila fastigiata subsp. arenaria), homoki kikerics (Colchicum arenarium), csikófark (Ephedra distachya), szártalan csüdfű (Astragalus exscapus). Fokozottan védett bennszülött a Pótharasztról leírt tartós szegfű (Dianthus diutinus). A csévharaszti tölgyes maradványokban molyhos tölgy (Quercus pubescens) és gyertyán (Carpinus betulus) is előfordul. A nedves élőhelyek fontos, megritkult fajai: lápi, barna és zsombéksás (Carex davalliana, C. hostiana, C. elata), keskenylevelű és széleslevelű gyapjúsás (Eriophorum angustifolium, E. latifolium), szibériai nőszirom (Iris sibirica), kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), kormos csáté (Schoenus nigricans), fehér zászpa (Veratrum album), tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum). Az endemikus magyar mézpázsit (Puccinellia pannonica) a Kispest helyén levő szikes réteken élt.

Gyakori élőhelyek: OC, H5b, OB, RB, B1a; közepesen gyakori élőhelyek: D34, RA, G1, L5, E1, H5a, P2b, D2, M5, P2a, OA, J1a; ritka élőhelyek: J4, BA, B5, M4, D1, B1b, P45, P7, RC, B3, A1, B4, A3a, B2, D5.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, kései meggy (Prunus serotina) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

SZOLLÁT György

1. Alföld
1.1. Dunamenti-síkság
1.1.21. Csepeli-sík

Jelentősen átalakított mezőgazdasági táj, fragmentált, 20%-nyi természetes és féltermészetes növényzettel. Potenciális növényzete a Duna-mentén ártéri ligeterdő és mocsár, a mentett ártéren keményfaliget és láperdő (mocsárrétek mozaikjával), a Turjánvidéken keményfaliget, láprét-láperdő, zárt alföldi tölgyes, Apaj–Kunszentmiklós térségében szikes puszta. Ny-on a táj meghatározó eleme a Duna hullámtér többé-kevésbé összefüggő ártéri növényzete. Ettől K-re a Duna-szabályozás és a belvízrendezés a területet jórészt megfosztotta felszíni vizeitől, a nedves rétek visszaszorultak. Délen a meglévő ősi szikesek mellett a meszes-szódás talajon másodlagos szikesedés indult meg. A regenerációs potenciál a hullámtéren az inváziós fertőzöttség függvényében jó-közepes, a szikes pusztákon és Turjánvidéken jó. A flóra a változatos élőhelyek következtében gazdag. Aktuális növényzetében jellemzők: puhafa- és keményfaligetek és utóbbiak fehérnyáras származékai (Duna jobb part, Csepel-sziget: fekete galagonya – Crataegus nigra, téli zsurló – Equisetum hyemale, hóvirág – Galanthus nivalis, nyári tőzike – Leucojum aestivum), ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis), ligeti szőlő (Vitis sylvestris); kőrises égerláp, csátés és kékperjés láprétek (Turjánvidék: mézgás éger – Alnus glutinosa, magyar kőris – Fraxinus angustifolia subsp. danubialis, kornistárnics – Gentiana pneumonanthe, pókbangó – Ophrys sphegodes); nádas úszólápok (Soroksári-Duna: tőzegpáfrány – Thelypteris palustris, lápi csalán – Urtica kioviensis); szikes rétek, ürmös szikespuszták (sziki üröm – Artemisia santonicum, magyar sóvirág – Limonium gmelinii), vaksziknövényzet (pozsgás zsázsa – Lepidium crassifolium, magyar sóballa – Suaeda pannonica) (Kunszentmiklós, Apaj); homokpusztagyepek (Csepel-sziget: magyar csenkesz – Festuca vaginata).

Gyakori élőhelyek: F2, F1a, OC, B1a, RB, OB, H5b, J6; közepesen gyakori élőhelyek: OA, J4, F1b, J2, D2, B1b, B6, RC, F4, P2a, D34, H5a, G1, B5, BA; ritka élőhelyek: RA, F5, J3, D1, L5, P2b, A1, M5, P45, J1a, D6, A5, A3a, A23, B3, B2, E1.

Fajszám: 1000-1200; védett fajok száma 100-120; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 4, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 4, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 4, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 2, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, kései meggy (Prunus serotina) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 5.

GERGELY Attila, MÁTÉ András, VIDÉKI Róbert

1. Alföld
1.1. Dunamenti-síkság
1.1.22. Solti-sík

Jelentősen átalakított mezőgazdasági táj, fragmentáltan elhelyezkedő 23%-nyi természetes és féltermészetes növényzettel. Potenciális növényzete a Duna mentén ártéri ligeterdő és mocsár, a mentett ártéren zárt keményfaliget és láperdő, mocsárrétek mozaikjával, Újsolt–Szabadszállás–Akasztó térségében szikes élőhelyekkel, a Turjánvidéken keményfaliget, láprétekkel és láperdőkkel. Nyugaton a tájszerkezet meghatározó eleme a Duna hullámterének több helyen megszakadó ártéri növényzete. A folyószabályozás és a belvízrendezés a vidék bizonyos részein csökkentette a felszíni vízborítás mértékét és idejét, a mocsarak visszaszorultak. A löszsztyeppréti növényzet töredékesen maradt fenn.
A flóra a változatos élőhelyek következtében gazdag. Aktuális növényzetében jellemzők: Puhafa- és keményfaligetek (téli zsurló – Equisetum hyemale, ligeti szőlő – Vitis sylvestris, fekete galagonya – Crataegus nigra, ligeti csillagvirág – Scilla vindobonensis, hóvirág – Galanthus nivalis), melyek nagy részét mára átalakították, helyükön faültetvényeket találunk. A szoloncsák szikesek különböző típusai: Sós-ér menti szikesek (mindhárom sóballafaj – Suaeda spp., sziksófű – Salicornia prostrata), szikes tavak láncolata, vakszik, szikfok növényzettel (Szabadszállás–Akasztó: sziki mézpázsit – Puccinellia limosa, magyar sóballa – Suaeda pannonica, pozsgás zsázsa – Lepidium crassifolium). Szikesekből kiemelkedő löszsztyepprétek (érdes csüdfű – Astragalus asper, osztrák zsálya – Salvia austriaca, pusztai csenkesz – Festuca rupicola), illetve a kőrises égerlápok, csátés és kékperjés láprétek (Turjánvidék: magyar kőris – Fraxinus angustifolia subsp. danubialis, kornistárnics – Gentiana pneumonanthe, keskenylevelű gyapjúsás – Eriophorum angustifolium). A regenerációs potenciál a hullámtéren az inváziós fertőzöttség függvényében jó–közepes, a szikes pusztákon és Turjánvidéken jó, a löszsztyeppréti növényzeté gyenge.

Gyakori élőhelyek: F2, B1a, B6, F4, OB, F1a; közepesen gyakori élőhelyek: OC, F5, A5, D34, J4, OA, D2, RC, RB, J3; ritka élőhelyek: F1b, H5a, J6, RA, A3a, A4, A1, D1, J2, B5, B1b, B4, I1, I2, L5, P2a, D6, B2, B3, H5b.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 3-4, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 4, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, kései meggy (Prunus serotina) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

MÁTÉ András, VIDÉKI Róbert

1. Alföld
1.1. Dunamenti-síkság
1.1.23. Kalocsai-Sárköz

A táj egykori növényzete a Duna mentén ártéri erdő és mocsár, a mentett ártéren keményfaligetek, a Duna-erekben mocsári növényzet. A nyílt ártéren Duna meanderek különböző vizes élőhelyeinek sokasága volt jelen (legnagyobb megmaradt mederrész a Szelidi-tó). A kanyargó víztestek között a kiterjedt hátakon száraz sztyeppi és erdőssztyepp-vegetáció uralkodhatott. A táj északi részén egy szikes zóna következik (Felsőerek, Homokmégy környéke), végül a homokhátsághoz közeledve a Duna–Tisza köze legnagyobb lápvidéke, az Őrjeg terül el.
A Duna hullámtér ártéri növényzete a szabályozások miatt elkeskenyedett, degradált, leginkább puhafás ligeterdővel, a parton és a szigeteken bokorfüzesekkel (mandulalevelű fűz – Salix triandra), a magasabb térszíneken keményfás ligeterdő maradványokkal (ligeti csillagvirág – Scilla vindobonensis, hóvirág – Galanthus nivalis, zöldes sarkvirág – Platanthera chlorantha). Az ártéri rétek ritkák, a gátak tövében vannak túlélő foltjai. A Duna menti kőzetlisztes hát korábbi száraz tölgyesei teljesen, sztyepprétjei szinte teljesen elpusztultak (buglyos kocsord – Peucedanum alsaticum). A szikesek fajgazdagok, különösen Felsőerek térségében. Fejlettek a szoloncsák szikfokok (pozsgás zsázsa – Lepidium crassifolium), vakszikek, kelet felé egyre több az ürmöspuszta. Szikes tavak itt már nincsenek. A hátakon különleges rétsztyeppeket találunk (réti iszalag – Clematis integrifolia, fátyolos nőszirom – Iris spuria, festő zsoltina – Serratula tinctoria). Az Őrjegben gyakoriak a különböző mértékben kiszárított zsombékosok (zsombéksás – Carex elata, mocsári kocsord – Peucedanum palustre), lápos nádasok, a láprétek ritkák. A kaszálás és legelés alól felhagyott gyepeken spontán füzesek és telepített ültetvények vannak. A dunántúli oldalon Madocsánál szép löszgyepek maradtak (parlagi rózsa – Rosa gallica, egyszerű borkóró – Thalictrum simplex, pusztai kakascímer – Rhinanthus borbasii, szennyes ínfű – Ajuga laxmannii).

Gyakori élőhelyek: BA, B1a, F1a, F2, B6, J4, OB, RB, P2a; közepesen gyakori élőhelyek: B1b, B4, B5, D34, D5, H5a, J3, RA, RD; ritka élőhelyek: A1, A4, B2, B3, D2, D6, F4, F5, H5b, I1, J1a, J2, J6, OA, OC, P2b, RC.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 3, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 4, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

MOLNÁR Zsolt, FARKAS Sándor, MÁTÉ András

1. Alföld
1.1. Dunamenti-síkság
1.1.24. Tolnai-Sárköz

A Duna egykori ártere ma döntő részben ármentett és belvíz-mentesített kultúrtáj. A megmaradt hullámtéren található azonban Közép-Európa legnagyobb ártéri erdeje, Gemenc. Területén a természetes erdőket elsősorban tölgy-kőris-szil liget- és fehérnyárliget-állományok (ligeti csillagvirág – Scilla vindobonensis, fürtös gyűrűvirág – Carpesium abrotanoides, borostás sás – Carex strigosa, ligeti szőlő – Vitis sylvestris, nyári tőzike – Leucojum aestivum, sarkvirágfajok – Platanthera spp., kígyónyelv – Ophioglossum vulgatum) képviselik. A fehérfűz-ligetek visszaszorultak, még kisebb arányban jellemzők a feketenyár-ligetek; helyüket főleg ültevények (nemes nyár, nemes fűz) foglalják el. Az ártér magasabb szintjein feketedió- és akáctelepítések is gyakoriak. A gyertyános-kocsányos tölgyes a hullámtéren nem jellemző, az ármentett oldalon is csak kevés állomány maradt fenn. A Duna homokzátonyain és feltöltődő mellékágak, holtágak menti iszapon bokorfüzesek fejlődnek. A víz visszahúzódása után az iszapfelszíneken pionír törpekákás társulások jelennek meg (iszappalka – Cyperus michelianus, iszaprojt – Limosella aquatica, iszapfű – Lindernia procumbens). Az ártér bennszülött faja a fekete galagonya (Crataegus nigra), mely több erdőtársulásban is előfordul, ill. önálló cserjést is alkot. A holtágakban gazdag hínárnövényzet (tündérfátyol – Nymphoides peltata, fehér tündérrózsa – Nymphaea alba, vízitök – Nuphar lutea, sulyom – Trapa natans, rucaöröm – Salvinia natans) és fejlett parti zonáció (tavikákás, gyékényes, nádas, nyílfüves, magassásos) jellemző. A vizenyős területeken magassásrétek, nádasok, magaskórósok (kisfészkű aszat – Cirsium brachycephalum) is gyakoriak, néhol lápi jelleggel (szibériai nőszirom – Iris sibirica, lápi csalán – Urtica kioviensis, békaliliom – Hottonia palustris). A kaszált vagy legeltetett ártéri mocsárrétek (réti iszalag – Clematis integrifolia, mocsári aggófű – Senecio paludosus, gyíkpohár – Blackstonia acuminata, kornistárnics – Gentiana pneumonanthe) és fás legelők egyre fogyatkoznak.

Gyakori élőhelyek: J6, J4, RB, OB, RC, OC; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, B5, J3, A1, P2b, RA, P2a, D6, B2, D34, OA; ritka élőhelyek: P45, BA, H5a, E1, I1 A23, B3, H5b, A3a, D5, F3, G1, J2, I2, H4, J5, A4, D2.

Fajszám: 600-700; védett fajok száma 30-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 4, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 3, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 3, Solidago spp 3.

DÉNES Andrea, LÁJER Konrád

1. Alföld
1.1. Dunamenti-síkság
1.1.25. Mohácsi-sziget

A kistáj nagy része potenciális erdőterület. Nagyobb része ma már mezőgazdasági művelés alatt áll, természetközeli növényzet inkább csak a Duna mentén maradt meg. Ez utóbbit is jelentősen befolyásolja az intenzív erdő- és vadgazdálkodás. A természetes erdőtársulások közül legjelentősebbek a tölgy-kőris-szil ligeterdők, az alacsonyabb ártéri szinteket fűz- és nyárligetek foglalják el. E természetes kép helyett azonban gyakran a helyükre telepített kultúrerdőket (feketediósokat, nemesnyárasokat, akácosokat, vagy fehérfűz-, fehérnyár-, néhol kocsányostölgy-ültetvényeket) találunk. A fűzligetek jellemző növénye a nyári tőzike (Leucojum aestivum). A tölgy-kőris-szil ligeterdőkben nő a ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis), kígyónyelv (Ophioglossum vulgatum), kotuliliom (Fritillaria meleagris). Jellegzetes liánjuk a délies elterjedésű jerikói lonc (Lonicera caprifolium) és ritkán a ligeti szőlő (Vitis sylvestris). Több orchideafaj közt talán legjellemzőbb a békakonty (Listera ovata) előfordulása, gyakori a zöldes sarkvirág (Platanthera chlorantha). Nyíltabb részeken, erdőszéleken gyakori a fürtös gyűrűvirág (Carpesium abrotanoides). Az egykori ligeterdők irtása nyomán mocsárrétek jöttek létre, feltűnő védett növényük a réti iszalag (Clematis integrifolia). A holtágakban gazdag hínárnövényzetet találunk, többé-kevésbé fejlett parti zonációval. Néhol kisebb foltokban nő a vízi lófark (Hippuris vulgaris), csak egy helyen a békaliliom (Hottonia palustris). A Duna medrében sajátos törpekákás növényzet alakul ki (barna palka – Cyperus fuscus, csomós palka – C. glomeratus, iszappalka – C. michelianus, iszapgyopár – Gnaphalium uliginosum, iszaprojt – Limosella aquatica, vándor veronika – Veronica peregrina). Az ártérből kiemelkedő löszdombokon sztyeppnövényzet maradványait találjuk (pusztai csenkesz – Festuca rupicola, apró nőszirom – Iris pumila, ligeti zsálya – Salvia nemorosa, sarlós gamandor – Teucrium chamaedrys, ékes vasvirág – Xeranthemum annuum).

Gyakori élőhelyek: J6, J4, BA, RB, P2a; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, A1, OB, D34, J3, B5, H5b, RC, D6; ritka élőhelyek: OC, P2b, B2, B3, A3a, K1a, A23, A4, OA, RA, B1b, I1, B6, D6, H5a, P7.

Fajszám: 500-600; védett fajok száma 30-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 4, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 3, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 2, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

LÁJER Konrád

1. Alföld
1.1. Dunamenti-síkság
1.1.26. Mohácsi teraszos sík

A kistáj nagy része potenciális erdőterület. Nagyobb része ma már mezőgazdasági művelés alatt áll, természetközeli növényzet inkább csak a Duna mentén maradt meg. Ez utóbbit is jelentősen befolyásolja az intenzív erdő- és vadgazdálkodás. A természetes erdőtársulások közül legjelentősebbek a tölgy-kőris-szil ligeterdők, az alacsonyabb ártéri szinteket fűz- és nyárligetek foglalják el. E természetes kép helyett azonban gyakran a helyükre telepített kultúrerdőket (feketediósokat, nemesnyárasokat, akácosokat, vagy fehérfűz-, fehérnyár-, néhol kocsányostölgy-ültetvényeket) találunk. A fűzligetek jellemző növénye a nyári tőzike (Leucojum aestivum). A tölgy-kőris-szil ligeterdőkben nő a borostás sás (Carex strigosa), ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis), kígyónyelv (Ophioglossum vulgatum). Jellegzetes liánjuk a ligeti szőlő (Vitis sylvestris) és a délies elterjedésű jerikói lonc (Lonicera caprifolium). Több orchideafaj közt talán legjellemzőbb a békakonty (Listera ovata) előfordulása, gyakori a zöldes sarkvirág (Platanthera chlorantha). Az alsó Duna-ártér endemikus faja a fekete galagonya (Crataegus nigra). Nyíltabb részeken, erdőszéleken gyakori a fürtös gyűrűvirág (Carpesium abrotanoides). Az egykori ligeterdők irtása nyomán mocsárrétek jöttek létre. Itt fordul elő a réti iszalag (Clematis integrifolia), néhol a mocsári aggófű (Senecio paludosus) és szibériai nőszirom (Iris sibirica). A holtágakban gazdag hínárnövényzetet találunk, többé-kevésbé fejlett parti zonációval. Néhol virágkákás mocsarak alakulnak ki, kisebb foltokban nő a vízi lófark (Hippuris vulgaris), úszó szigeteket alkot a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris). Belvizes szántókon megjelenik a henye füzény (Lythrum tribracteatum), mocsarakban a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum). A Duna medrében sajátos törpekákás növényzet alakul ki (barna palka – Cyperus fuscus, csomós palka – C. glomeratus, iszappalka – C. michelianus, iszapgyopár – Gnaphalium uliginosum, iszaprojt – Limosella aquatica, vándor veronika – Veronica peregrina).

Gyakori élőhelyek: J6, OB, J4, D34; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, E1, A1, RB, P2a, B5, J3, J2, J1a, I1; ritka élőhelyek: OA, B3, B2, D6, K1a, RC, B4, A23, OC, BA, RA, A3a, A4, B1b, P2b.

Fajszám: 500-600; védett fajok száma 30-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 4, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 3, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

LÁJER Konrád

1. Alföld
1.2. Duna–Tisza közi síkvidék
1.2.11. Gerje–Perje-sík

Jellemzően agrártáj, ennek ellenére figyelemre méltóan sokféle természetes növényzettel. A táj fás növényzete tájidegen fafajokból álló ültetvény, a füves puszták azonban mozaikosak, változatosak. A térség É–ÉNy-i részén található homokbucka-vidék eredeti növényzetéből a faültetvények miatt alig maradt valami (a nyílt és zárt homoki gyepeken: homoki vértő – Onosma arenaria, kései szegfű – Dianthus serotinus, báránypirosító – Alkanna tinctoria, borzas len – Linum hirsutum, homoki és érdes csüdfű – Astragalus varius, A. asper). A vízfolyásokban a mocsári-vízparti növényzet fajgazdag (érdekesség a szárnyas görvélyfű – Scrophularia umbrosa).
A vízfolyások mentén nagyobb nádasok, nem zsombékoló magassásrétek találhatók. Szoloncsák és szolonyec szikesek egyaránt előfordulnak (erdélyi útifű – Plantago schwarzenbergiana, kisfészkű aszat – Cirsium brachycephalum, sziki varjúháj – Sedum caespitosum), közülük a szikes tavak iszap- és vaksziknövényzete figyelemre méltó (sziki ballagófű – Salsola soda, magyar sóballa – Suaeda pannonica), pl. Jászkarajenő környékén.
Kötött talajú lösz- és homoki sztyepprétjei országosan is kiemelkedő értéket jelentenek (szártalan csüdfű – Astragalus exscapus, apró nőszirom – Iris pumila, közönséges borkóró – Thalictrum minus, csuklyás ibolya – Viola ambigua, sárga hagyma – Allium flavum).

Gyakori élőhelyek: B1a, D34, F1a, F1b, F2, OB, OC, RB, RD; közepesen gyakori élőhelyek: B2, B3, B5, B6, BA, D5, F4, H5a, H5b, P2b, RA; ritka élőhelyek: A3a, F5, G1, M6, P2b, RC.

Özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 4, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 5, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 4, kései meggy (Prunus serotina) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

URBÁN Sándor

1. Alföld
1.2. Duna–Tisza közi síkvidék
1.2.12. Pilis–Alpári-homokhát

Ma már jellemzően kultúrtáj. Északnyugati részén a Monor–Irsai-dombság dombsora itt olvad bele a Duna–Tisza közére jellemző homokbucka-vidékbe, amely keletre a Tisza völgyével zárul. A dombsági részek sztyepprétjei (szártalan csüdfű – Astragalus exscapus, tarka sáfrány – Crocus reticulatus) és sztyeppcserjései (törpemandula – Prunus tenella), majd a homokhátság homokpuszta-gyepjei (báránypirosító – Alkanna tinctoria, homoki kikerics – Colchicum arenarium, tartós és kései szegfű – Dianthus diutinus, D. serotinus, homoki vértő – Onosma arenaria, fekete kökörcsin – Pulsatilla nigricans) és homoki sztyepprétjei (szártalan csüdfű – Astragalus exscapus, pókbangó – Ophrys sphegodes, homoki kocsord – Peucedanum arenarium), a homoki tölgyesek (nagyezerjófű – Dictamnus albus, tarka nőszirom – Iris variegata), a zárt kocsányos tölgyesek, a cserjés erdőszegélyek, a szikesek (sziki ballagófű – Salsola soda), a szikes tavak (magyar sóballa – Suaeda pannonica), a kékperjés láprétek (gyíkpohár – Blackstonia acuminata, fehér zászpa – Veratrum album), a mocsárrétek, a sásrétek (télisás – Cladium mariscus) és a vízfolyásokat kísérő magaskórósok (szárnyas görvélyfű – Scrophularia umbrosa), majd az ártéri élőhelyek jellemzők a tájra. Lápjaiban túlélt a nádi boglárka (Ranunculus lingua), buglyos szegfű (Dianthus superbus), kornistárnics (Gentiana pneumonanthe). A homokterületeken az egyedi ősi erdők maradványait (pl. Nagykőrös, Pusztavacs: szagos galaj – Galium odoratum, enyves zsálya – Salvia glutinosa, nagyezerjófű – Dictamnus albus, bársonyos kakukkszegfű – Lychnis coronaria, fürtös homokliliom – Anthericum liliago, magas gubóvirág – Globularia punctata) faültetvények veszik körül. A lepelhomokkal borított térségekben már szántók uralják a tájat.

Gyakori élőhelyek: D34, F1a, F1b, G1, L5, M4, OC, OB, RC, RD; közepesen gyakori élőhelyek: B5, B6, BA, D6, F2, F4, F5, H5a, H5b, J4, M8, P2a, P2b, RB, RA; ritka élőhelyek: B1a, B2, B3, B4, D2, D5, J2, M5, M6, OA.

Özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 5, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 5, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, kései meggy (Prunus serotina) 5, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 5.

URBÁN Sándor

1. Alföld
1.2. Duna–Tisza közi síkvidék
1.2.13. Kiskunsági-homokhát

A kistáj zöme vízbeszivárgási terület fragmentált természetes növényzettel, a mélyedésekben középszintű, a homokhátságot nyugatról határoló, a lecsapolások ellenére vízben gazdag Turjánvidéken regionális kiáramlási területekkel, a mélyedésekben kisebb, ősi szikesekkel. A táj a holocénben folyamatosan erdőssztyepp-jellegű volt. Az Alföld egyik legfajgazdagabb, jó regenerációs képességű területe. Flórája erősen kötődik a középhegységihez, endemizmusokban gazdag. A gyepek nagy része extenzíven használt. A mai erdők 95%-a ültetvény.
Jellemzők a kiszáradó, de regenerációképes kékperjés és kormos csátés (ritkán forrásos, üde) láprétek, magassásosok, zsombékosok (mocsári sás – Carex acutiformis, zsombéksás – C. elata, dárdás nádtippan – Calamagrostis canescens), a fűzlápok (rekettyefűz – Salix cinerea, tőzegpáfrány – Thelypteris palustris), és ritkák a láperdők lápi hínárral (mézgás éger – Alnus glutinosa, magyar kőris – Fraxinus angustifolia subsp. danubialis, békaliliom – Hottonia palustris), a maradvány homoki sztyepprétek (élesmosófű – Chrysopogon gryllus, rákosi csenkesz – Festuca × wagneri, tollas szálkaperje – Brachypodium pinnatum, mezei zsálya – Salvia pratensis, szarvaskocsord – Peucedanum cervaria), a nyílt homokpusztagyep (magyar csenkesz – Festuca vaginata, homoki árvalányhaj – Stipa borysthenica, kései szegfű – Dianthus serotinus), a homoki nyáras-borókások és a kiszáradó, akácosodó homoki és gyöngyvirágos tölgyesek (erdei szellőrózsa – Anemone sylvestris, gyöngyvirág – Convallaria majalis). Kiemelt fontosságú lápréti-sztyeppréti fajok: óriás útifű (Plantago maxima), mocsári kardvirág (Gladiolus palustris), bangófajok (Ophrys spp.); homoki fajok: homoki nőszirom (Iris arenaria), homoki kocsord (Peucedanum arenarium), csikófark (Ephedra distachya). Kipusztult fajok: osztrák sárkányfű (Dracocephalum austriacum), leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), csipkés gyöngyvessző (Spiraea crenata), tartós szegfű (Dianthus diutinus).

Gyakori élőhelyek: OC, D2, G1, D34, B1a, B4, B5; közepesen gyakori élőhelyek: H5b, M5, J1a, B1b, F2, OB, P2b, RA, B3; ritka élőhelyek: H5a, F1b, L5, RB, P2a, J6, B6, M4, OA, D1, RC, J2, F1a, F4, A4, A1, A23, A3a, F5, H4, D6, B2, A5.

Fajszám: 1000-1200; védett fajok száma: 120 felett; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 5, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2-3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 5, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, kései meggy (Prunus serotina) 4, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3-4.

VIDÉKI Róbert, MÁTÉ András, MOLNÁR Zsolt

1. Alföld
1.2. Duna–Tisza közi síkvidék
1.2.14. Bugaci-homokhát

Változó mértékben átalakított homoki kultúrtáj kis, helyenként közepes összborítású természetes, féltermészetes növényzettel. Potenciális növényzete erdőssztyepp-jellegű volt, amelynek maradványai a homoki nyárasok, tölgyesek, homokpusztagyepek. Flórája endemizmusokban gazdag.
Jellemzők a nyílt homokpusztagyepek (magyar csenkesz – Festuca vaginata, homoki árvalányhaj – Stipa borysthenica, báránypirosító – Alkanna tinctoria, kék szamárkenyér – Echinops ruthenicus), a homoki nyáras-borókások (közönséges boróka – Juniperus communis, fehér nyár – Populus alba). A mélyebb fekvésű területeken mocsárrétek, kiszáradó kékperjés láprétek, magassásosok, zsombékosok (mocsári sás – Carex acutiformis, zsombéksás – C. elata) mozaikolva a fragmentálisan fennmaradt fűzlápokkal, láperdők lápi hínárral (rekettyefűz – Salix cinerea, mézgás éger – Alnus glutinosa, magyar kőris – Fraxinus angustifolia subsp. danubialis) és szikes tavak, mézpázsitos szikfokok, szikes mocsarak, rétek (sziki mézpázsit – Puccinellia limosa, zsióka – Bolboschoenus maritimus, magyar sóvirág – Limonium gmelinii). Kiemelt fontosságú homoki fajok: tartós szegfű (Dianthus diutinus), gyapjas csüdfű (Astragalus dasyanthus), bugaci nőszőfű (Epipactis bugacensis), homoki kikerics (Colchicum arenarium), homoki nőszirom (Iris arenaria), csikófark (Ephedra distachya), lápi fajok: békaliliom (Hottonia palustris), lápi csalán (Urtica kioviensis), tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), vidrafű (Menyanthes trifoliata), sziki fajok: sziki őszirózsa (Aster tripolium subsp. pannonicus). Kipusztult a lápi békabuzogány (Sparganium minimum). Az özöngyomok elsősorban a másodlagos homoki élőhelyeken és a bolygatott vizes élőhelyeken terjednek. A regenerációs potenciál a homoki élőhelyeken az inváziós fertőzöttség függvényében gyenge–közepes, a vizes élőhelyeken és a szikes pusztákon a vízellátottságtól függően közepes–jó.

Gyakori élőhelyek: G1, OC, D2, M5; közepesen gyakori élőhelyek: H5b, B1a, D34, B1b, J2, F2, P2a, P2b, F4, B5, A1, B3, RA; ritka élőhelyek: J6, F1b, J1a, B6, F5, M4, B4, RC, P45, D6.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 80-100; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 4, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 5, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, kései meggy (Prunus serotina) 3, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3-4.

VIDÉKI Róbert, MÁTÉ András

1. Alföld
1.2. Duna–Tisza közi síkvidék
1.2.15. Dorozsma–Majsai-homokhát

A kistáj a Kiskunsági-homokhát keleti lejtőjén, annak regionális kiáramlási zónájában található, de lokális beszivárgási területek is előfordulnak itt. A terület potenciális vegetációja erdőssztyepp jellegű. A művelésre alkalmas, magasabb fekvésű területeket (kb. 70%) szinte teljes egészében feltörték, keleten szántókat, gyümölcsösöket, nyugatabbra inkább erdőültetvényeket létesítettek.
A szélbarázdákban (a semlyékekben) és néhány maradékgerinchez kötődő pusztafolton a természetközeli vegetáció jó állapotban maradt fenn, ma is extenzíven legeltetik, kaszálják vagy felhagyták. A semlyékek északnyugati részein (láprétfő) kékperjés és kormos csátés láprétek, a mélyebb területeken magassásosok, zsombékosok (mocsári sás – Carex acutiformis, zsombéksás – C. elata), nádasok vannak. A szélbarázdák délkeleti lefolyástalan részein (szikalj) szoloncsákos fehértippanos (Agrostis stolonifera) szikes rétek, mézpázsitos szikfokok találhatók. A Kiskunsági-homokhát felől a Tisza felé haladva a szikesek aránya nő a láprétek rovására. A semlyékeken belüli maradékgerincek a feltört területek vegetációjához hasonló homoki sztyepprétek fragmentumait őrizték meg.
A fajgazdag sztyepprétek domináns faja az élesmosófű (Chrysopogon gryllus), nevezetes az egyhajúvirág (Bulbocodium vernum), a tarka sáfrány (Crocus reticulatus), a tarka nőszirom (Iris variegata) és a poloskaszagú kosbor (Orchis coriophora); az átmeneti állományokban fordul elő a mocsári kardvirág (Gladiolus palustris), tömeges lehet itt a vitézvirág (Anacamptis pyramidalis), pókbangó (Ophrys sphegodes). A kékperjések értékes fajai a szibériai nőszirom (Iris sibirica), a fehér zászpa (Veratrum album), a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), a fehérmájvirág (Parnassia palustris). A szikes réteken tömeges a mocsári kosbor (Orchis palustris), kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), vaksziken a pozsgás zsázsa (Lepidium crassifolium), néhol a magyar sóballa (Suaeda pannonica).

Gyakori élőhelyek: H5b, D2, F2, B6, B1a, RB, OC; közepesen gyakori élőhelyek: F4, BA, D34, RA, B5, F5; ritka élőhelyek: G1, B2, B4, A5, J1a, A23, B1b, P2a, P2b, M4, M5, J2, B3, D1, D5, P7, A1, A4, OB.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 50-70; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 2, kései meggy (Prunus serotina) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1.

MARGÓCZI Katalin, ARADI Eszter

1. Alföld
1.2. Duna–Tisza közi síkvidék
1.2.16. Kiskunsági-löszöshát

A kistáj aktuális vegetációmintázatát a lösz, valamint a löszös homok alkotta hátak sztyepprétjei és a beléjük ékelt ősmedrek padkás ősszikesei határozzák meg. A lösz és a homok összefogazódása a kistáj pereme felé egyre jellemzőbb, amely a homoki flóra- és vegetációelemek megjelenését idézi elő. A löszhátak potenciális erdőssztyepp-vegetációjából a nyílt lösztölgyes teljesen eltűnt, az erdősültség igen alacsony. Az egykori extenzív legelőgazdálkodás helyett ma a szántóföldi művelés jellemző, a természetes vegetáció a szikes mélyedésekben maradt fenn. A sztyepprétek regenerációs képessége közepes, a szikeseké jónak tekinthető.
Növényföldrajzilag inkább a Tiszántúlhoz tartozik, de egy kelet–nyugati gradiens mentén a Duna–Tisza köze flóraelemei is megjelennek. A sztyepprétek döntően löszsztyepprétek (pusztai csenkesz – Festuca rupicola, ligeti zsálya – Salvia nemorosa, osztrák zsálya – Salvia austriaca, kisvirágú csüdfű – Astragalus austriacus, koloncos legyezőfű – Filipendula vulgaris, deres galaj – Galium glaucum), amelyek az ürmöspusztákkal (veresnadrág-csenkesz – Festuca pseudovina, sziki üröm – Artemisia santonicum), szikes rétekkel (réti ecsetpázsit – Alopecurus pratensis, magyar sóvirág – Limonium gmelinii) együtt tiszántúli jellegűek. A legszikesebb élőhelyek a mézpázsitos szikfok (sziki mézpázsit – Puccinellia limosa, pozsgás zsázsa – Lepidium crassifolium) és a vakszik (bárányparéj – Camphorosma annua, pozsgás zsázsa – Lepidium crassifolium, parti laboda – Atriplex littoralis) inkább Duna–Tisza közi jellegűek, de sok az átmeneti állomány. A tartósabb vízborítású laposokra szikes mocsarak (zsióka – Bolboschoenus maritimus, nád – Phragmites australis) jellemzők. Kiemelt fontosságú, ritka, védett fajok a löszgyepekben: tarka sáfrány (Crocus reticulatus), vetővirág (Sternbergia colchiciflora), érdes csüdfű (Astragalus asper); a szikesekben: fátyolos nőszirom (Iris spuria), erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana), sziki varjúháj (Sedum caespitosum).

Gyakori élőhelyek: H5a, F2, F4, B6, F1a, F5; közepesen gyakori élőhelyek: H5b, B1a, RB, RC, BA, OC; ritka élőhelyek: A1, A3a, A5, B3, B2, B5, I2, D2, P2a, P2b, M2, M4, M5, L5, RA, OA.

Fajszám: kevesebb mint 400; védett fajok száma 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 3.

DEÁK József Áron

1. Alföld
1.3. Bácskai-síkvidék
1.3.11. Illancs

A kistáj arculata kettős: keleti felén vastag homokrétegek az uralkodók, míg a nyugati peremén húzódó magaspart, ill. az DK–ÉNy-i lefutású löszvölgyek a meghatározók. A korábban erdőtlen, homokbuckás legelőkkel ellentétben a kistáj nyugati szegélyét képező löszmagaspart tetejét évszázadokkal ezelőtt művelésbe fogták, emiatt természetközeli élőhelyek csak a meredek partoldalon és a völgyek oldalain találhatók. A 19. századtól foltokban megjelenő erdőültetvények napjainkra döntően meghatározzák a kistáj képét (elsősorban akácosok és fenyvesek). Így az eredeti homoki vegetáció jórészt megsemmisült. Az inváziós fertőzöttség a szőlők-gyümölcsösök felhagyásával keletkezett homoki parlagokon és az erdőültetvényekben magas. A fragmentált, természetszerű foltok élőhelyei a nyílt homokpusztagyepek (magyar csenkesz – Festuca vaginata, homoki árvalányhaj – Stipa borysthenica, báránypirosító – Alkanna tinctoria, kései szegfű – Dianthus serotinus, homoki vértő – Onosma arenaria, homoki imola – Centaurea arenaria, homoki kikerics – Colchicum arenarium), a homoki sztyepprétek (pusztai csenkesz – Festuca rupicola, kunkorgó árvalányhaj – Stipa capillata, élesmosófű – Chrysopogon gryllus, tavaszi hérics – Adonis vernalis, pézsma- és sárga hagyma – Allium moschatum, A. flavum, pusztai meténg – Vinca herbacea), a löszsztyepprétek (pusztai csenkesz – Festuca rupicola, kései pitypang – Taraxacum serotinum, szártalan csüdfű – Astragalus exscapus, karcsú orbáncfű – Hypericum elegans), félszáraz irtásrétek (tollas szálkaperje – Brachypodium pinnatum, buglyos kocsord – Peucedanum alsaticum, foltos véreslapu – Hypochoeris maculata, tarka nőszirom – Iris variegata, cseplesz meggy – Prunus fruticosa, törpemandula Prunus tenella).

Gyakori élőhelyek: G1, OC, P2b, RB, RC; közepesen gyakori élőhelyek: H5a, H5b, M5, OB; ritka élőhelyek: H4, M4.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 4, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 5, kései meggy (Prunus serotina) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

PÁNDI Ildikó

1. Alföld
1.3. Bácskai-síkvidék
1.3.12. Bácskai löszös síkság

A kistáj a kitűnő talaj miatt javarészt beszántott, a főként peremhelyzetű homokvidékeken nagy területeket borítanak a felhagyott szőlők helyén kialakult fajszegény parlagok és a telepített, főleg tájidegen fajokból álló erdők. A növényzetet alapvetően a lösz és homok különböző arányú átmenetei határozzák meg. A szikes tavakat gyakran lecsapolták, medrüket ma általában szikes rét tölti ki. Az inváziós fertőzöttség különösen a homokvidékeken jelentős, regenerációs képesség a vízi, sziki élőhelyeket leszámítva gyenge.
A korábban meghatározó löszpusztarétek mára egy-két megmaradt legelőn kívül, egykori szikes tavak partfalaira, mezsgyékre szorultak vissza (jellegzetes fajaik: szennyes ínfű – Ajuga laxmannii, tavaszi hérics – Adonis vernalis, pécsvidéki aszat – Cirsium boujartii, buglyos zanót – Chamaecytisus austriacus, vöröslő buvákfű – Bupleurum affine, karcsú orbáncfű – Hypericum elegans, selymes boglárka – Ranunculus illyricus, a gyapjas gyűszűvirág – Digitalis lanata – őshonossága vitatott, eltűnt: kónya zsálya – Salvia nutans). Az erdőssztyepprétek (magyar kutyatej – Euphorbia glareosa) és a löszfalnövényzet jelenléte jellegzetes, de állományaik viszonylag fajszegények, a sztyeppcserjések (törpemandula – Prunus tenella) szinte teljesen eltűntek. Az eredeti homoki vegetáció csaknem teljesen megsemmisült (érdes csüdfű – Astragalus asper, tarka sáfrány – Crocus reticulatus, egyhajúvirág Bulbocodium vernum). A szikesek gyakran jó állapotúak (kisfészkű aszat – Cirsium brachycephalum, csátés sás – Carex divisa, sokvirágú habszegfű – Silene multiflora, kisvirágú pozdor – Scorzonera parviflora, fogas somkóró – Melilotus dentatus, sziki pitypang – Taraxacum bessarabicum). Kevés a kékperjés láprét (mocsári nőszőfű – Epipactis palustris). Az erek növényzete (keskenylevelű békakorsó – Berula erecta) és az azokat kísérő mocsárrétek jó állapotúak. A ritkább gyomok közül jellegzetes a légyfogó (Myagrum perfoliatum) és az olasz atracél (Anchusa italica).

Gyakori élőhelyek: OC, RB, F2, B1a, D34; közepesen gyakori élőhelyek: BA, B5, B6, G1, OB, H5b, RC, F4, H5a, P2a, RA; ritka élőhelyek: D6, F5, OA, P2b, B2, H4, D2, M4, J1a, A1, B3, I2, I1, J6, A5, M6.

Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 4, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 3, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

CSATHÓ András István

1. Alföld
1.4. Mezőföld
1.4.11. Érd–Ercsi-hátság

A kistáj a hátságokon potenciálisan erdőssztyepp-terület, a vízfolyások mentén vizes élőhelyek mozaikja. A klímazonális vegetáció lösz-erdőssztyepp. Az ősi növénytakaró több mint 90%-a megsemmisült. A jelenlegi növényzet zömében mezőgazdasági kultúrtájba ágyazott, fragmentált, gyakran elszigetelt partfalakra, lejtőkre, sáncokra, tumulusokra, mezsgyékre visszaszorult lösz-, ill. vízfolyásokat szegélyező vízparti vegetáció. Az Észak-Mezőföld legfajgazdagabb és legjobb regenerációképességű területe.
Jellemző a löszfaltársulás, löszpusztagyep, ritkábban a löszcserjés előfordulása. Az északias lejtőket tollas szálkaperjés erdőssztyepprét, a felhagyott kisparcellákat szekunder löszpusztagyepek, a sóskúti homokbánya környékét homoki sztyepprétek borítják. A zavart élőhelyeken megjelenhetnek a kökény-galagonya-fekete bodza cserjések, esetenként az akác- és bálványfaerdők. A patakokat nádas és gyékényes mocsarak, magaskórós vegetáció és mocsárrétek, a Duna-partot bokorfüzesek, ill. puhafa- és keményfaligetek maradványai kísérik. Unikális élőhely a löszpusztai tölgyes.
Fajgazdag kistáj? kimagasló a számos szubmediterrán, pontusi elemet őrző löszflóra (pl. heverő seprűfű – Bassia prostrata, csikófark – Ephedra distachya, bugás macskamenta – Nepeta nuda, macskahere – Phlomis tuberosa, cseplesz meggy – Prunus fruticosa, törpemandula – Prunus tenella, vetővirág – Sternbergia colchiciflora). A szálkaperjés rétsztyeppben az erdőssztyeppfajok, a homoki sztyepprétekben a fekete kökörcsin (Pulsatilla nigricans), kisavanyodott foltjaiban a borjúpázsit (Anthoxanthum odoratum) tömeges. Az árterekre jellemző a koratavaszi geofiton aszpektus, később a gyöngyvirág (Convallaria majalis), nyári tőzike (Leucojum aestivum). A kistáj unikális növényei a deres szádor (Orobanche caesia), zöldike (Coeloglossum viride), bíboros sallangvirág (Himantoglossum caprinum).

Gyakori élőhelyek: OB, OC, D34; közepesen gyakori élőhelyek: RC, RB, H5a, B1a, P2b, BA, OA, D6, P2a; ritka élőhelyek: RA, H3a, H4, B3, E1, I2, B5, M8, B2, J4, L2x, A1

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2.

KÁLLAYNÉ Szerényi Júlia

1. Alföld
1.4. Mezőföld
1.4.12. Váli-víz síkja

A kistáj klímazonális vegetációja a löszerdőssztyepp és a cseres-tölgyes. Potenciális növényzete az északi peremterületeken dombvidéki elegyes tölgyes, a belsőbb löszhátakon löszerdőssztyepp, a vízfolyások mentén vizes élőhelyek együttese. Jelenleg a nagytáblás szántókkal körülvett, mezsgyékre, vasúti töltések oldalára, meredek lejtőkre visszaszorult lösznövényzet, valamint a szabályozott patakmedreket követő vízparti növényzet a meghatározó. Az északias lejtők gyakran birkalegelők, a völgyaljak kaszálók, marhalegelők.
A gyepek nagyrésze jellegtelen szárazgyep, részben cserjésedő löszpusztagyep, ill. löszlegelő. Fajgazdag löszpusztagyepek elsősorban a mezsgyéken maradtak fenn. A löszpusztai cserjés és tollas szálkaperjés erdőssztyepprét előfordulása szórványos. Jellemzők a tájidegen fafajokból álló ültetvények, galagonyás-kökényes cserjések, néhol a telepített tölgyesek. A vízfolyásokat nádasok, mocsarak, a Váli-víz mellett 600-800 m széles, mikromozaikos, enyhén szikesedő mocsárrétek, üde gyepek, valamint rekettyefüzesek és öreg fűz-nyár ligeterdők szegélyezik.
A löszpusztagyepek jellemző alkotói az általános szárazgyepi fajok: fenyérfű (Bothriochloa ischaemum), vékony csenkesz (Festuca valesiaca), szálas perje (Poa angustifolia)? löszpusztai elemek: kései pitypang (Taraxacum serotinum), csuklyás ibolya (Viola ambigua). Elszórtan a csillagőszirózsa (Aster amellus), buglyos zanót (Chamaecytisus austriacus), selymes dárdahere (Dorycnium germanicum), bugás macskamenta (Nepeta nuda), buglyos kocsord (Peucedanum alsaticum), sugaras zsoltina (Serratula radiata) is fellelhető. Egyes akácosok gazdagok koratavaszi geofitonokban. A vízi, vízparti növényzetben gyakori a sziki cickafark (Achillea asplenifolia), virágkáka (Butomus umbellatus), mocsári gólyahír (Caltha palustris), kisfészkű és szürke aszat (Cirsium brachycephalum, C. canum), mocsári nőszirom (Iris pseudacorus).

Gyakori élőhelyek: OB, OC; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, RC, D34, D6, H5a; ritka élőhelyek: P2a, RB, P2b, RA, B3, B2, B5, J4, H4.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, Solidago spp 4.

KÁLLAYNÉ Szerényi Júlia

1. Alföld
1.4. Mezőföld
1.4.21. Közép-Mezőföld

A kistáj az erdőssztyepp-zóna része, keleti irányban erősödő kontinentális jelleggel. A löszplató nagy része potenciális erdőterület. Az évszázadok óta művelt tájban ma legjellemzőbbek a nagytáblás szántók. A természetközeli vegetáció maradványai a hullámos felszínbe bevágódó kisebb löszvölgyekben, a többszörösen elágazó völgyrendszerekben, a homokos talpú laposokban maradtak fenn, valamint gyakran a szántók közti mezsgyék is őrzik az egykori flórát. A kistáj egyes részeiben a természetközeli élőhelyfoltok összefüggő hálózatata őriz jelentős élőhelyi sokféleséget.
A meredek völgyoldalakon ősi löszpusztagyepek, félszáraz (szálkaperjés) erdőssztyepprétek, a szakadópartokon félsivatagi jellegű löszfalnövényzet él (heverő seprűfűvel – Bassia prostrata). A fásszárú növényzet főként akácosokból és más tájidegen fafajok ültetvényeiből áll. Lösztölgyes-fragmentum alig maradt, de törpemandulás cserjések még több ponton előfordulnak. Gyakoriak a galagonyás cserjések, melyek a legeltetés nagyarányú felhagyása miatt a gyepek rovására terjednek. A völgyaljakban nádas mocsarak, magassásrétek, kaszált, ritkán legeltetett üde és kiszáradó mocsárrétek, néhol kicsi ártéri ligeterdők maradtak meg. Homokos talajon kékperjés láprétek és szikes társulások is előfordulnak.
A száraz és a félszáraz löszsztyepprétek országos viszonylatban is kiemelkedően fajgazdagok. A tájegység unikális növénye a borzas macskamenta (Nepeta parviflora); de előfordul a tátorján (Crambe tataria), a bugás veronika (Pseudolysimachion spurium), jellemzők a peremizsfajok (Inula spp.) (6 faj), a csüdfűfajok (Astragalus spp.) (6 faj), a szennyes ínfű (Ajuga laxmannii), karcsú orbáncfű (Hypericum elegans), csillagőszirózsa (Aster amellus), délen a festő csülleng (Isatis tinctoria). A kevésbé kötött talajú sztyepprétek növénye a gyapjas csüdfű (Astragalus dasyanthus).

Gyakori élőhelyek: D34, B1a, RC, H5a, OC, OB, RB, H5b; közepesen gyakori élőhelyek: P2b, P2a, F2, E1, B3, D6, J6, B2, B5, H4, B6, OA, F5; ritka élőhelyek: J4, RA, F1a, F1b, J1a, I2, I1, F4, J3, BA, D2, A1, L2x, A5, D1, G1, P7, M6, M8, M2.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, kései meggy (Prunus serotina) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

HORVÁTH András, KÁLLAYNÉ Szerényi Júlia

1. Alföld
1.4. Mezőföld
1.4.22. Velencei-medence

A Velencei-tóra a több mint 200 éve elkezdett lecsapolások előtt szinte az egész kistájra kiterjedő nyílt vízi és nádas élőhelyek mozaikja volt jellemző. A vízszint csökkenésével az egykor nagy kiterjedésű tó nyugati részén, a mai Dinnyési Fertő területén a nádas, szikes mocsári vegetáció mellett szikesedő nedves és száraz gyepek és nem szikesedő mezofil homoki és löszgyepfoltok alakultak ki. A mai tó kelet-nyugati irányú vegetációs különbségeit a relatív lefolyástalanságból eredő, kelet felé történő egyre erősödő szikesedése okozza. Nádasok ma már csak a tó 40%-át borítják, a keleti medencében partra kifutó, a tó ökológiai rendszerét védő nádasok már csak elvétve találhatók. A vízben álló fajszegény nádasokat nyugat felé tőzegképző úszó nádasok, keskenylevelű gyékényesek váltják föl. Ezek központi területein rekettyés fűzlápok zárt és nyíltabb állományai élnek. A rekettyefűz (Salix cinerea) mellett gyakori a fehér nyár (Populus alba), ritkán kutyabenge (Frangula alnus) és bibircses nyír (Betula pendula) is előfordul.
Az ország legnagyobb hagymaburok- (Liparis loeselii) állománya a Velencei-tó úszólápjain található (eltérően a faj Nyugat-Európában általános lápréti előfordulásaitól). Az úszólápok további kiemelt fajai: tőzegmohafajok (Sphagnum spp.), tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana), mocsári nőszőfű (Epipactis palustris), mocsári csorbóka (Sonchus palustris), télisás (Cladium mariscus), rostostövű sás (Carex appropinquata). Egybefüggő állományokat csak ritkán és főleg a nyugati medencében képező gyakoribb hínárfajok: Chara ceratophylla, közönséges rence (Utricularia vulgaris), fésűs békaszőlő (Potamogeton pectinatus), nagy tüskéshínár (Najas marina). A keleti medence feltételezhetően melegkori reliktum faja a tengermelléki káka (Schoenoplectus litoralis). Kihaltak a körtikefajok (Pyrola spp.), egyes tőzegmohafajok és a lápi csalán (Urtica kioviensis).

Gyakori élőhelyek: B1a, B1b, B6, D34; közepesen gyakori élőhelyek: OB, RB, OC, H3a, B5, D6, P2a; ritka élőhelyek: F2, P2b, Rc, F1a, H5a, A23, B3, F5, RA, B2, D2.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, ezüstfa – (Elaeagnus angustifolia) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 1, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2.

ILLYÉS Zoltán

1. Alföld
1.4. Mezőföld
1.4.23. Sárrét

Flórája és vegetációja alapján egyaránt átmeneti jelleget mutató, középhegység-peremi potenciális erdőssztyepp-terület, mélyebb fekvésű részein lápi- és mocsári vegetációval. A ma nagyrészt jelentősen degradált, ill. főleg mezőgazdasági területként hasznosított tájban, a természetközeli vegetáció elszigetelt foltokban maradt fenn. Klímazonális vegetációtípusa a tatárjuharos-lösztölgyes, ill. más hegylábi- és dombvidéki elegyes tölgyesek, melyek ma fragmentális állományok vagy az erdőgazdálkodás során átalakított, eljellegtelenedett (pl. Nádasdladány, Füle) erdők. Fajgazdag erdőssztyepp-flóra elsősorban – az évszázadok óta legfeljebb extenzíven hasznosított (legeltetés, üdébb völgytalpakon kaszálás) – löszvölgyekben maradt fenn. A löszpusztagyepek számos típusa (pusztai csenkesz – Festuca rupicola, pusztai és csinos árvalányhaj – Stipa pennata, S. pulcherrima), a félszáraz gyepek és a sztyeppcserjések őrzik a pannon és kontinentális sztyeppterületek fajainak zömét (szennyes ínfű – Ajuga laxmannii, csuklyás ibolya – Viola ambigua, sugaras zsoltina – Serratula radiata, kései pitypang – Taraxacum serotinum, pusztai meténg – Vinca herbacea, leánykökörcsin – Pulsatilla grandis, budai imola – Centaurea sadleriana, cseplesz meggy – Prunus fruticosa, törpemandula – P. tenella, gór habszegfű – Silene bupleuroides, változó gurgolya – Seseli varium, csajkavirág – Oxytropis pilosa, harasztos káposzta – Brassica elongata, erdei szellőrózsa – Anemone sylvestris, taréjos búzafű – Agropyron pectiniforme, macskahere – Phlomis tuberosa). A kistáj paleozoós kőzetek alkotta kiemelkedésein (főleg a Szár-hegy devon mészkő platóján) különlegesség a középhegységi szubmediterrán sziklagyep-fajok (deres csenkesz – Festuca pallens, ezüstaszott – Paronychia cephalotes, szirtőr – Hornungia petraea, borzas szulák – Convolvulus cantabrica, sziklai üröm – Artemisia alba), ill. a mészkedvelő-tölgyes szigetszerű megjelenése. Növényföldrajzilag jelentősek a mélyebb fekvésű – lecsapolt, elgyomosodott, tőzegbányászat áldozatául esett – részek fennmaradt láprétfoltjai (fátyolos nőszirom – Iris spuria, lápi nyúlfarkfű – Sesleria uliginosa) és fragmentális szikesei (sziki őszirózsa – Aster tripolium subsp. pannonicus, sziki útifű – Plantago maritima) is.

Gyakori élőhelyek: OC, P2b, L2a, RC, OB, B1a; közepesen gyakori élőhelyek: H5a, H4, E1, BA, P2a, RB; ritka élőhelyek: A3a, B5, D2, D34, I1, J1a, M2, M6, L1, G2, H3a, K1a, P45.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 5.

BAUER Norbert, CSOMÓS Ágnes

1. Alföld
1.4. Mezőföld
1.4.24. Sárvíz-völgy

A Sárvíz többnyire laza szerkezetű, homokos folyóvízi hordalékán a természetközeli vegetáció változatos komplexe alakult ki, mely 500 m és 5 km közötti szélességben összefüggő folyosót képez a Sárréttől a Dunáig. A természetközeli élőhelyek a táj meghatározó elemei, általában fajgazdagok, regenerációs képességük nagy. A kötöttebb és a lecsapolások következtében már csak időszakosan belvizes talajokon szántóföldek vannak. Az egykori rizsföldeken ma regenerálódott vagy felülvetett mocsárréteket találunk. A korabeli mocsarak egy részéből halastavakat hoztak létre. A fásszárú növényzetet többnyire ültetvények képviselik (nemesnyárasok és akácosok), de vannak ültetett kocsányos tölgyesek is, és az egykori ártéri ligeterdők fragmentumai is fennmaradtak.
A Sárvíz közelében és a holtágak mentén főként édesvízű mocsarak és mocsárrétek helyezkednek el. Ebben a sávban figyelhetők meg a puhafa- és a keményfaligeterdő-foltok (ligeti csillagvirág – Scilla vindobonensis). A folyóvizektől távolabb ősi szikes élőhelyek maradtak fenn, melyek a lecsapolások következtében elterjedtek. A Sárvíz-völgy északi felén kiterjedt, főként szoloncsák talajú, padkás szikes mozaikok találhatók. Jellemző szikes társulások: szikes mocsarak (kisfészkű aszat – Cirsium brachycephalum), szikes rétek (bagolyfű – Glaux maritima, pókbangó – Ophrys sphegodes), ürmöspuszták (magyar sóvirág – Limonium gmelinii), vakszikek és szikfokok (pozsgás zsázsa – Lepidium crassifolium), szikes erek (egérfarkfű – Myosurus minimus), szikes tavak (sziksófű – Salicornia prostrata). Szolonyec szikesek főként a Rétszilasi-laposban jellemzők. A padkatetők és a magasabb térszínek humuszos homoktalajain fajgazdag homoki sztyepprétek, Vajtánál zárt homoki tölgyes, a Sárvíz-völgy peremén néhol löszgyepek fordulnak elő.

Gyakori élőhelyek: D34, B1a, F2, OC, OB, RC, H5b; közepesen gyakori élőhelyek: RA, H5a, B5, RB, P2a, BA, B6, OA, A1, E1, P2b, L5, J6, J3; ritka élőhelyek: H4, B3, J1a, F1a, J2, F5, A5, F1b, F4, B2, I2, D2, D6, B4, H2, K1a, M8, P7, D1, A23, J5.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 3, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

HORVÁTH András

1. Alföld
1.4. Mezőföld
1.4.25. Dél-Mezőföld

A tájegység mind az alapkőzet, mind a geomorfológia, mind a tájhasználati módok szerint változatos, ezért növényzete is komplex. Igen sok a szántó, kiterjedtek az akácosok és telepített fenyvesek. A természetközeli vegetáció főleg a Tengelici-homokvidék buckáin és buckaközi mélyedéseiben maradt fenn. A kistáj keleti peremén néhány löszvölgy található; ezekben, valamint a Györkönyi-löszháton és a Dunaszentgyörgyi-gerincen löszsztyepprétek maradtak fenn.
A homokbuckás területeken homoki és lápi növényzet alkot mozaikot a faültetvényekkel. Legelterjedtebb a homoki legelő, melynek néhány foltja több tíz hektár kiterjedésű. Az évelő homoki gyepekben jellemző a magyar csenkesz (Festuca vaginata) és a homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica), a kevésbé zavart állományok fajokban gazdagok (pl. homoki varjúháj – Sedum hillebrandtii, fekete kökörcsin – Pulsatilla nigricans, homoki nőszirom – Iris arenaria, naprózsa – Fumana procumbens, báránypirosító – Alkanna tinctoria); a nyílt gyepek és a zárt sztyepprétek egyaránt jelen vannak. Néhol előfordul az ezüstperje (Corynephorus canescens). A homoki erdők unikális maradvány állományai a fajgazdag gyöngyvirágos tölgyesek és kisebb gyertyános állományok. A buckaközi mélyedésekben reliktum fajokat (pl. zergeboglár – Trollius europaeus, rostostövű sás – Carex appropinquata, fehérmájvirág – Parnassia palustris) rejtő zsombéklápok, üde és kiszáradó láprétek, valamint fűzlápok tenyésznek. Gyakoriak a magassásrétek. Az égeres és kőrises láperdők kisebb foltjaiban szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana) és békakonty (Listera ovata) él. A löszterületek sztyepprétjeit egykor intenzíven legeltették, közepesen fajgazdagok, ma többnyire cserjésednek. Néhány helyen fellelhetők a lösztölgyes erdők kisebb maradvány állományai.

Gyakori élőhelyek: OC, H5b, D34, RB, P2b, G1, P2a; közepesen gyakori élőhelyek: OB, RC, B1a, D2, L5, RA, F2, J1a, J2, B5, H4, M8, J6, BA; ritka élőhelyek: H5a, K1a, J5, OA, B1b, I2, A1, B3, L2x, B2, J4, B4, A3a, D5, A23, B6, J3, I1, P7.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 5, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

HORVÁTH András, FARKAS Sándor

1. Alföld
1.4. Mezőföld
1.4.31.Enyingi-hát

Az Enyingi-hát növényföldrajzilag nem különíthető el a Káloz–Igari-háttól. Az erdőssztyepp-régió határánál foglal helyet, egykori flórájában az erdőssztyepp- és pusztai fajokon kívül az erdei elemek nagy arányban voltak jelen. A természetközeli vegetáció töredékei a mélyebb térszíneken, a völgyaljakban, illetve az ültetvényekkel be nem telepített löszvölgy-oldalakon maradtak fenn.
Évszázadok óta erősen átalakított tájegység, szinte teljes egészében mezőgazdasági művelés alatt áll. A nagytáblás szántók uralta tájban a természetközeli vegetációnak alig jut szerep. A löszplató hullámos felszínén klímazonális a lösztölgyes, de állományait már évszázadokkal ezelőttig kiirtották. A fásszárú vegetációs egységeket ma főként akácosok és nemesnyárasok képviselik. A természetközeli fátlan vegetáció erősen fragmentált, főként a tájegységet átszelő Cinca-Csíkgát-patak völgyében és oldalágaiban jelenik meg. A mocsarak helyén többfelé halastavakat hoztak létre.
A mocsarakat nádasok és kisebb magassásos foltok képviselik. A Cinca-Csíkgát-patak völgye északi részén kiterjedt (részben másodlagos), kaszált mocsárrét állományok találhatók. A mocsarak és mocsárrétek fajkészletét az általánosan elterjedt fajok jellemzik (nád – Phragmites australis, bodnározó gyékény – Typha latifolia, mocsári sás – Carex acutiformis, a réteken: csomós ebír – Dactylis glomerata, szürke aszat – Cirsium canum, réti peremizs – Inula britannica, réti boglárka – Ranunculus acris). A völgyek lejtőin szórványosan száraz és félszáraz löszsztyepprétek fordulnak elő, fajaik a gyakoribb sztyepprét- és erdőssztyepp-növények közül kerülnek ki (pusztai csenkesz – Festuca rupicola, kunkorgó árvalányhaj – Stipa capillata, magyar kutyatej – Euphorbia glareosa, mezei zsálya – Salvia pratensis, sarlós gamandor – Teucrium chamaedrys, tollas szálkaperje – Brachypodium pinnatum), a karakterisztikus elemek ritkák (pl. hengeres peremizs – Inula germanica). A gyepeket jelenleg alig legeltetik, erősen cserjésednek.

Gyakori élőhelyek: B1a, OB, RB; közepesen gyakori élőhelyek: D34, H4, RC, RA, H5a; ritka élőhelyek: P2a, A1, BA, OC, P2b, OA, A3a, B5, J5.

Fajszám: kevesebb mint 400; védett fajok száma: kevesebb mint 20; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

HORVÁTH András

1. Alföld
1.4. Mezőföld
1.4.32. Káloz–Igari löszhátak

A tájegység az erdőssztyepp-zóna része, a löszplató nagy része potenciálisan erdős terület; azonban legnagyobb részét ma művelt területek, főként nagytáblás szántóföldek borítják. A természetes és természetközeli növényzet fragmentált (átlagosan néhány hektáros) foltokban maradt fenn, lösz-sztyepprétek, mocsarak, mocsárrétek képviselik. Értékesebb, regenerációra képes vegetáció főként a Bozót-patak völgyében, az abból kiágazó löszvölgyekben, valamint a tájegység déli részén, a Sió-völgyébe torkolló völgyrendszerekben él. A fásszárú vegetáció leggyakrabban akácos ültetvényekből áll, de fennmaradtak a tájra egykor jellemző lösztölgyes erdők kicsiny foltjai, valamint az ártéri ligeterdők, a mocsárerdők, a patakmenti füzesek és a fűzlápok fragmentumai is. Elterjedtek, és jelenleg is terjednek a galagonyás és kökényes cserjések.
A száraz löszpusztagyepek állományai fajgazdagok, a jellegzetes elemek jelen vannak (kései pitypang – Taraxacum serotinum, magyar kutyatej – Euphorbia glareosa). A félszáraz löszgyepekben további sztyepprét-fajok élnek (sugaras zsoltina – Serratula radiata, borzas peremizs – Inula hirta), és erdőssztyepp-elemekben is gazdagok (erdei szellőrózsa – Anemone sylvestris, tarka sáfrány – Crocus reticulatus). A kistáj délnyugati része felé erősödik a flóra kollin-montán jellege, az erdei fajok aránya megemelkedik (pl. fekete zászpa – Veratrum nigrum, erdei borkóró – Thalictrum aquilegiifolium, magyar zergevirág – Doronicum hungaricum, bogláros szellőrózsa – Anemone ranunculoides, törpe keltike – Corydalis pumila), melyek unikális lösztölgyes-fragmentumokban élnek. Az erdők peremén további erdőssztyepp-fajok figyelhetők meg (macskahere – Phlomis tuberosa, nagyezerjófű – Dictamnus albus, törpemandula – Prunus tenella). A völgyalji mocsarakat nádasok, kisebb arányban gyékényesek, tavikákások, illetve magassásrétek képviselik. A mocsárrétek közepesen fajgazdagok, jellemző bennük a szürke aszat (Cirsium canum).

Gyakori élőhelyek: RC, B1a, D34, E1, H5a; közepesen gyakori élőhelyek: OB, RB, OC, BA, P2a, P2b, B5, J6; ritka élőhelyek: OA, RA, M2, H4, B3, J3, A1, A23, J1a, J2, B2, L2x.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

HORVÁTH András

1. Alföld
1.4. Mezőföld
1.4.33. Sió-völgy

A Sió egykor meanderező medre helyett ma már csatorna szállítja a vizet, a völgy korabeli mocsarait, mocsár- és láprétjeit vízlevezető árkokkal jelentős részben kiszárították. A lecsapolások miatt csak időszakosan belvizes területeken szántók terülnek el. Újabban a mocsarak egy részéből halastavakat alakítottak ki. Jelen vannak a különböző faültetvények: a laposokban főként nemesnyárasok, a löszplató peremén akácosok. Az intenzív tájátalakítás miatt a sió-völgyi ökológiai folyosó helyenként igen keskeny, de még sokfelé megfigyelhetők a természetközeli élőhelyek jó állapotú, fajgazdag maradványai. A Sió alluviumán kívül a kistájhoz tartoznak a nyugat-mezőföldi lösztábla peremi löszvölgyeinek alsó szakaszai, az erdőssztyepp fragmentumaival.
A mocsarakban egykor megtalálható volt a gyilkos csomorika (Cicuta virosa) és a kolokán (Stratiotes aloides). A nádasokhoz rendszerint magassásrétek csatlakoznak. A mocsárrétek általában jó regenerációs képességűek és fajgazdagok (pl. szürke aszat – Cirsium canum, közönséges lizinka – Lysimachia vulgaris, keskenylevelű aggófű – Senecio erucifolius, fekete nadálytő – Symphytum officinale), a magasabb térszíneken egyes foltjaik kiszáradtak. A Siótól távolabbi pangó vízű talajokon helyenként üde láprétek élnek, melyekben előfordul a széleslevelű és a keskenylevelű gyapjúsás (Eriophorum latifolium, E. angustifolium), muharsás (Carex panicea), kétlaki macskagyökér (Valeriana dioica). A réteket többnyire kaszálják, a szárazabbakat néhol legeltetik. A kisebb csatornák és árkok (holtágak) mentén az egykori ligeterdők maradvány fasorai is fellelhetők (bennük magyar kőris – Fraxinus angustifolia subsp. danubialis, fekete nyár – Populus nigra, mézgás éger – Alnus glutinosa). A löszplató peremének völgyeiben igen fajgazdag xerofil és xeromezofil löszsztyepprétek, szép szegélycserjések (pl. bugás veronikával – Pseudolysimachion spurium), valamint a tatárjuharos lösztölgyes unikális fragmentumai figyelhetők meg.

Gyakori élőhelyek: B1a, D34, H5a, OC; közepesen gyakori élőhelyek: P2b, OB, B5, BA, D6, P2a, E1, H4, RB; ritka élőhelyek: M2, J3, D1, L2x, M8, OA, RA, J5, J4, M6, B2, H5b.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

HORVÁTH András

1. Alföld
1.5. Drávamenti-síkság
1.5.11. Dráva-sík

A szlavón tölgyesiről is híres, vízjárta, ősi Dráva ártér a folyószabályozás, ármentesítés óta jelentősen átalakult. Fragmentálódott természetes vegetációjában megmaradt nagyobb erdőtömböket szubmontán szubmediterrán elemekben (borostás sás – Carex strigosa, szúrós csodabogyó – Ruscus aculeatus, szártalan kankalin – Primula vulgaris, pirítógyökér – Tamus communis, ligeti szőlő – Vitis sylvestris) gazdag tölgy-kőris-szil ligetek és gyertyános-kocsányos tölgyesek alkotják. Ezek a keményfás erdők elsősorban a mentett oldalon jellemzők. Mind a mentett oldalon, mind a töredékére csökkent hullámtéren gyakoriak az ültevények (nemesnyár és -fűz, akác). Természetes állapotú fűzliget (nyári tőzike – Leucojum aestivum, kálmos – Acorus calamus) és fehér nyár-liget (fürtös gyűrűvirág – Carpesium abrotanoides, kotuliliom – Fritillaria meleagris, téli zsurló – Equisetum hyemale) a hullámtéren és a holtágak mentén még előfordul néhány helyen, a feketenyár-ligetekre azonban csak fragmentumok utalnak. A feltöltődési szukcesszió különböző stádiumait megjelenítő holtágak lápi növényzete: fűzlápok, láperdők (békaliliom – Hottonia palustris, lápi csalán – Urtica kioviensis, nádi boglárka – Ranunculus lingua, nyúlánk sás – Carex elongata, zsombéksás – C. elata, keserű kakukktorma – Cardamine amara), ingóláp (tőzegpáfrány – Thelypteris palustris, keskenylevelű gyékény – Typha angustifolia), valamint változatos hínár- (vízidara – Wolffia arrhiza, villás májmoha – Riccia fluitans, kis rence – Utricularia minor, tündérfátyol – Nymphoides peltata, fehér tündérrózsa – Nymphaea alba) nádas-, magassás társulások és a pionír iszapvegetáció (háromporzós látonya – Elatine triandra, iszapfű – Lindernia procumbens) idézik leginkább az ősi drávai tájat. Az évszázados legeltető állattartás, kaszálás megszűntével a táj mocsár- és láprétjeiből (mocsári nőszőfű – Epipactis palustris, pompás kosbor – Orchis elegans, kornistárnics – Gentiana pneumonanthe, gyíkhagyma – Allium angulosum, ördögharaptafű – Succisa pratensis), fás legelőiből már csak egy-két utolsó képviselő maradt.

Gyakori élőhelyek: K1a, RB, J6, A1, D34; közepesen gyakori élőhelyek: P2a RC, B1a, OB, OC, B5, J2, P2b, P45, RA, J1a, A3a, B2; ritka élőhelyek: BA, J3, J4, A23, J5, B1b, M8, I1, OA, D6, B4, E1, P7, B3, A4.

Fajszám: 800-1000; védett fajok száma 40-50; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 3, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

DÉNES Andrea, ORTMANNÉ Ajkai Adrienne

1. Alföld
1.5. Drávamenti-síkság
1.5.12. Fekete-víz síkja

A Fekete-víz és Pécsi-víz korábban egymással és a Drávával összefüggő "vadvízországot" alkotó rendszere. Ma ár- és belvízmentesített terület, jelentős részben művelt táj, ahol egyre nagyobb teret hódítanak az akácültetvények. A szántók között megmaradt néhány nagyobb erdőtömböt gyertyános kocsányos-tölgyes (ligeti csillagvirág – Scilla vindobonensis, farkasboroszlán – Daphne mezereum, májvirág – Hepatica nobilis, széleslevelű nőszőfű – Epipactis helleborine, kotuliliom – Fritillaria meleagris, békakonty – Listera ovata, kétlevelű sarkvirág – Platanthera bifolia, bársonyos görvélyfű – Scrophularia scopolii) állományok uralják. Korábban a bükk is gyakoribb lehetett a tájon; ennek emléke, pl. a Szentegáti-erdő bükköse. Flórájuk jellemzője számos szubmontán és szubmediterrán faj (borostás sás – Carex strigosa, jerikói lonc – Lonicera caprifolium, díszes vesepáfrány – Polystichum setiferum, szártalan kankalin – Primula vulgaris, szúrós csodabogyó – Ruscus aculeatus, pirítógyökér – Tamus communis, ezüst hárs – Tilia tomentosa, ligeti szőlő – Vitis sylvestris) gyakori jelenléte. Jellemző táji elemek az egyre szaporodó mesterséges tavak. A legelők és különösen a fás-legelők (Zádori-legelő 150 idős fával) az évszázados ártéri gazdálkodás emlékei, különleges táji értékek. A sokszor fajgazdag mocsárrétek (pompás, poloskaszagú és agárkosbor – Orchis elegans, O. coriophora, O. morio, hússzínű ujjaskosbor – Dactylorhiza incarnata, szibériai nőszirom – Iris sibirica, nyári tőzike – Leucojum aestivum), kiszáradó láprétek (kornistárnics – Gentiana pneumonanthe, fehér zászpa – Veratrum album, serevényfűz – Salix rosmarinifolia, gyíkhagyma – Allium angulosum, ördögharaptafű – Succisa pratensis), kaszálók (aranyzab – Trisetum flavescens, rigószegfű – Moenchia mantica, kígyónyelv – Ophioglossum vulgatum), a magasabb térszínek sztyeppesedő rétjei (szarvaskocsord – Peucedanum cervaria, parlagi rózsa – Rosa gallica, magyar szegfű – Dianthus pontederae, pusztai csenkesz – Festuca rupicola, koloncos legyezőfű – Filipendula vulgaris) egyre fogyatkoznak. Az iszapos, pionír felszíneken még sok ritkaság él (mételyfű – Marsilea quadrifolia, henye füzény – Lythrum tribracteatum, tavaszi forrásfű – Montia arvensis).

Gyakori élőhelyek: K1a, E1, J6, RC; közepesen gyakori élőhelyek: RB, D34, P2b, P2a, OB, OC, B1a, J2; ritka élőhelyek: B5, RA, BA, J1a, M8, D6, D2, J5, P45, B2, OA, A23, A3a, A1, B3.

Fajszám: 800-1000; védett fajok száma 40-50; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2. bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2. tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 3, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

DÉNES Andrea, ORTMANNÉ Ajkai Adrienne, CSIKY János

1. Alföld
1.5. Drávamenti-síkság
1.5.13. Nyárád–Harkányi-sík

Erősen átalakított, szántók borította agrártáj. Eredeti növényzete gyertyános-tölgyes (bükksás – Carex pilosa, turbánliliom – Lilium martagon, kétlevelű sarkvirág – Platanthera bifolia, farkasszőlő – Paris quadrifolia, medvehagyma – Allium ursinum), ami nyugatról kelet felé haladva egyre több lösztölgyes jelleget mutat (pl. molyhos tölgy – Quercus pubescens, húsos som – Cornus mas, gombos zanót – Chamaecytisus supinus, pázsitos nőszirom – Iris graminea, epergyöngyike – Muscari botryoides, tarka gyöngyperje – Melica picta, pettyegetett lizinka – Lysimachia punctata). Az alacsonyan fekvő erdők szubmediterrán jellege még felismerhető (pl. illatos hunyor – Helleborus odorus, pirítógyökér – Tamus communis, jerikói lonc – Lonicera caprifolium, szőrös rekettye – Genista ovata, gömbtermésű sárma – Ornithogalum sphaerocarpum, csőrös boglárka – Ranunculus psilostachys). Az erdei vegetáció ma már csak elszigetelt foltokban maradt fenn (Egyházasharaszti, Beremend, Töttös, Majs), gyakoriak a rontott erdők és az akác-, nemesnyár- és fenyőültetvények. A szárazabb részeken, sokszor öreg temetők környékén, apró, szubmediterrán hatást tükröző löszgyep-fragmentumok is felbukkannak (szennyes ínfű – Ajuga laxmannii, borzas ibolya – Viola hirta, rozsdás gyűszűvirág – Digitalis ferruginea, pécsvidéki aszat – Cirsium boujartii, bíboros szádor – Orobanche purpurea). Az erőteljesen feltöltődő morotvákban és környékükön még igen gazdag lápi (tőzegpáfrány – Thelypteris palustris, dárdás nádtippan – Calamagrostis canescens, kolokán – Stratiotes aloides, rucaöröm – Salvinia natans, lápi csalán – Urtica kioviensis), mocsári (kisfészkű aszat – Cirsium brachycephalum, nádi boglárka – Ranunculus lingua, mocsári csorbóka – Sonchus palustris, bördős borgyökér – Oenanthe fistulosa, rizsfű – Leersia oryzoides, forrásperje – Catabrosa aquatica, hosszú palka – Cyperus longus), szikesedő réti (zsióka – Bolboschoenus maritimus, csátés sás – Carex divisa, évelő árpa – Hordeum secalinum, gyűrűs borgyökér – Oenanthe silaifolia) és pionír iszapvegetáció (mételyfű – Marsilea quadrifolia, magyar látonya – Elatine hungarica, henye füzény – Lythrum tribracteatum, iszapfű – Lindernia procumbens, változékony mocsárhúr – Callitriche cophocarpa) tenyészik. A szabályozott vízfolyások mentén többnyire fajszegény vízi, vízparti növényzet, magassásosok és mocsárrétek találhatók. Gyomflórája közepesen gazdag.

Gyakori élőhelyek: RC, RB, E1, K1a, P2a; közepesen gyakori élőhelyek: L2a, OB, OC, J2, B1a, RA, P2b, B5, K2, D34; ritka élőhelyek: P45, BA, J4, OA, B2, H5a, D2, J1a, B3, D6, A1, A23, A3a, A5, B1b, B6, D5, H5b, I1, L2x.

Fajszám: 800-1000; védett fajok száma 40-50; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2-3, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 3, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

CSIKY János, ORTMANNÉ Ajkai Adrienne

1. Alföld
1.6. Felső-Tiszavidék
1.6.11. Beregi-sík

A kistáj eredetileg a Tisza összefüggő erdővel borított ártere. Az erdőket számos vízfolyás és holt meder tarkította. Meghatározóak voltak a ligeterdők, gyertyános-tölgyesek. A gyepek, szántók, települések erdőirtással alakultak ki. A kistáj erdősültsége az utóbbi évek erdősítései nyomán ismét nő, kedvezőnek mondható (őshonos) fafajösszetétellel.
A fennmaradt erdőket főleg tölgy-kőris-szil ligeterdők és alföldi gyertyános-tölgyesek alkotják. Mélyebb fekvésben jellemzők az égeres láperdők, a folyók mentén a puhafás ligeterdők. A gyepek közül jellemzők a mocsárrétek (ecsetpázsitosok, réti csenkeszesek), legelők, néhol hernyópázsittal tarkítva. A hajdani medrekben magassásos, zsombékos, harmatkásás, fűzlápos, kolokános, láposodásra hajlamos mocsári vegetációt találunk, helyenként úszóláp képződéssel. Különlegességek a tőzegmohás (részben dagadó-) lápok, amelyek morotva eredetűek. A romvulkánok (Tarpai- és Kaszonyi-hegy) vegetációja eltérő, ezüsthársas – dárdáskaréjú kocsánytalan tölgyessel, lejtősztyepp-fragmentumokkal.
Az erdei flóra gazdag hegyvidéki elemekben (kapotnyak – Asarum europaeum, erdei sárgaárvacsalán – Galeobdolon luteum, bükk – Fagus sylvatica), dús geofiton aszpektussal (kárpáti sáfrány – Crocus heuffelianus, fiókás tyúktaréj – Gagea spathacea, erdélyi csillagvirág – Scilla kladnii). A gyepekben az erdőssztyepp-fajok (szarvaskocsord – Peucedanum cervaria, parlagi rózsa – Rosa gallica, sziki kocsord – Peucedanum officinale, réti őszirózsa – Aster sedifolius) láp- és mocsárréti elemekkel (kornistárnics – Gentiana pneumonanthe, őszi vérfű – Sanguisorba officinalis, gyíkvirág – Cnidium dubium, kotuliliom – Fritillaria meleagris) keverednek. A lápok flóráját több északi faj színezi: tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccus), tőzegkosbor (Hammarbya paludosa), tarajos pajzsika (Dryopteris cristata), hüvelyes gyapjúsás (Eriophorum vaginatum), tőzegeper (Comarum palustre), szőrös nyír (Betula pubescens), babér- és füles fűz (Salix pentandra, S. aurita).

Gyakori élőhelyek: OB, D34, RC, K1a, J6, OA; közepesen gyakori élőhelyek: B2, B5, BA, OC, J3, P2a, P2b, J4, P45, RB; ritka élőhelyek: A1, A23, A4, B1a, B3, B4, D6, I1, J1a, J1b, J2, B1b, C23.

Fajszám: 1000-1200; védett fajok száma: 80-100; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3-4; selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 3, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 1, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, kései meggy (Prunus serotina) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

LESKU Balázs

1. Alföld
1.6. Felső-Tiszavidék
1.6.12. Szatmári-sík

A kistáj a Tisza és mellékfolyóinak ártere, hajdanán erdővel borított táj. Uralkodók voltak a ligeterdők és a gyertyános-tölgyesek; a gyepek, szántók és települések erdőirtással alakultak ki. A vízfolyások meghatározók voltak a növényzet kialakulásában. A Szatmári-sík jelentős részét az Ecsedi-láp területe foglalta el. Az alapvetően alföldi kistáj flórájában számos elem utal a kárpáti kapcsolatokra. A kistáj jelentős része már szántó és gyep, de erdősültsége az utóbbi évek erdőtelepítései nyomán növekszik.
A fennmaradt erdőtömböket főleg tölgy-kőris-szil ligeterdők és alföldi gyertyános-tölgyesek, valamint származékaik alkotják. Mélyebb fekvésben jellemzők az égeres láperdők, a folyók mentén a puhafás ligeterdők. A gyepek döntően másodlagosak, jellemzők a mocsárrét és mezofil jellegű ecsetpázsitos, csenkeszes rétek, legelők, helyenként enyhén szikesedő jelleggel. A hajdani Ecsedi-láp eredeti vegetációja gyakorlatilag eltűnt.
Az erdei flóra gazdag hegyvidéki jellegű elemekben, dús geofiton aszpektussal (pl. kárpáti sáfrány – Crocus heuffelianus, fiókás tyúktaréj – Gagea spathacea). A folyók mentén megjelennek a felsőbb szakaszok növényei (Teleki-virág – Telekia speciosa, struccpáfrány – Matteuccia struthiopteris, aranyos veselke – Chrysosplenium alternifolium, vörös acsalapu – Petasites hybridus). A gyepek flórájában a közönséges fajokat láp-, mocsárréti elemek (kornistárnics – Gentiana pneumonanthe, őszi vérfű – Sanguisorba officinalis, réti iszalag – Clematis integrifolia) tarkítják, néhol erdőssztyepp-fajokkal (sziki kocsord – Peucedanum officinale, réti őszirózsa – Aster sedifolius).

Gyakori élőhelyek: OB, D34, RC, K1a, OA; közepesen gyakori élőhelyek: J6, B2, B5, BA, OC, J3, P2a, P2b, J4, RA, RB; ritka élőhelyek: P45, A1, A23, A4, B1a, B3, B4, D6, I1, J1a, J2.

Fajszám: 1000-1200; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3-4; selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 4, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 1, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, kései meggy (Prunus serotina) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

LESKU Balázs

1. Alföld
1.6. Felső-Tiszavidék
1.6.13. Bodrogköz

A Bodrogköz potenciális erdőterület (mélyebb térszinteken fűz-nyár ligeterdők, égeres-kőrises mocsár- és láperdők, tölgy-kőris-szil ligeterdők, a folyóhátakon, homokszigeteken gyertyános tölgyesek, alföldi zárt kocsányos tölgyesek); további jellegzetessége a vízhez kötődő élőhelyek gazdagsága. Az erdőirtásokat, ármentesítéseket leginkább a lápok és az erdők sínylették meg. Az egykori erdők helyén jórészt szántók, ill. fajszegény ültetvények, a lecsapolt lápok helyén szántók, nagy kiterjedésű rétek, másodlagos mocsarak vannak. Természetszerű növényzetét a Tisza és a Bodrog holtágaiban, kubikgödreiben, a bodrogzugi nyílt ártér és a mentett oldal tavaiban, erekben, csatornákban fajgazdag mocsári- és hínártársulások (mételykóró – Oenanthe aquatica, rucaöröm – Salvinia natans, sulyom – Trapa natans, fehér tündérrózsa – Nymphaea alba, békaliliom – Hottonia palustris, tündérfátyol – Nymphoides peltata); a vízpartokat szegélyező mocsarak, láposodó foltok (nádi boglárka – Ranunculus lingua, mocsári lednek – Lathyrus palustris, gyilkos csomorika – Cicuta virosa, debreceni torma – Armoracia macrocarpa, nyári tőzike – Leucojum aestivum, mocsári aggófű – Senecio paludosus); a mocsárrétek, láprétek (kornistárnics – Gentiana pneumonanthe, szibériai nőszirom – Iris sibirica, réti iszalag – Clematis integrifolia) jelentik. A folyókat bokorfüzesek és fűz- és nyárfajok dominálta ligeterdők kísérik. A hullámtérben jelentős az özönfajok borítása. A magasabb térszíneken a kőris-szil ligeterdők állományai húzódnak. A montán elemeket (bükksás – Carex pilosa, gyertyán – Carpinus betulus, erdei varázslófű – Circaea lutetiana) tartalmazó gyertyános-tölgyesek a Bodrogköz több pontján (Long-erdő, Ricse-Révleányvár, Mosonnai-erdő) fellelhetők, a Long-erdőben bükkel.

Gyakori élőhelyek: B1a, B2, B5, D34, OB, P2a, RB, közepesen elterjedt élőhelyek: A23; B1b, B3, BA, D6, H5b, J4, J6, OA, OC, P2b RA, RC; ritka élőhelyek: A1, B4, I1, J2, J3, J5, K1a, L5, P45, P7.

Fajszám: 700-800; védett fajok száma 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 5, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 4, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

TUBA Zoltán, SZIRMAI Orsolya, GYARMATHY Magdolna

1. Alföld
1.6. Felső-Tiszavidék
1.6.14. Rétköz

A 19. század végi vízrendezéseket követően alapvetően átalakult növényzetű kistáj. A terület legnagyobb részét eredetileg kitevő síkláp, valamint a rétek, mocsarak és tölgyerdők helyén ma túlnyomórészt szántóföldek vannak. Természetközeli vegetáció csak a legmagasabb talajvízszintű területeken található (ezeknek is csak kis része ősfolytonos növényzetű), valamint a holtágakban. Erdőterületei a hullámtér kivételével ültetettek. A belvizes parlagokon jellemző a mocsarak viszonylag gyors regenerációja, míg száraz homokon több helyen jellegtelen száraz gyepek alakulnak ki.
A viszonylag jelentős kiterjedésben található üde gyepek többsége fajszegény másodlagos mocsárrét-származék (réti ecsetpázsit – Alopecurus pratensis, fehér tippan Agrostis stolonifera, veresnadrág-csenkesz Festuca pseudovina, réti csenkesz – Festuca pratensis), a kistáj nyugati oldalán helyenként szikes jelleggel (kisfészkű aszat – Cirsium brachycephalum). A jobb állapotú réteken szórványos a pompás kosbor (Orchis elegans) és a Tisza-parti margitvirág (Chrysanthemum serotinum). Mélyebb részeken jellemzők a nádas, gyékényes és magassásos (mocsári, parti és éles sás – Carex acutiformis, C. riparia, C. acuta) mocsarak. Ezek többnyire degradált állományok, de a kistáj keleti felén nagyobb, természetesebb, lápi elemeket is (zsombéksás – Carex elata, békaliliom – Hottonia palustris, bánsági sás – Carex buekii, mocsári lednek – Lathyrus palustris) őrző foltok is jellemzők. Az üde-nedves területeken a táj meghatározói a kisebb nagyobb füzes ligetek, facsoportok. Nyílt homoki és zártabb száraz gyepek csak kis foltokban vannak, ezek másodlagos fajszegény állományok. Az özönfajok főleg parlagokon, faültetvényekben vannak előretörőben.
A Tisza menti természetszerű puhafás állományokba ékelődve fragmentálisan keményfaligetek (szagos galaj – Galium odoratum, erdei ibolya – Viola sylvestris) is fellelhetők.

Gyakori élőhelyek: OB, B1a, D34; közepesen gyakori élőhelyek: OA, OC, B5; P2a, RA; ritka élőhelyek: B2, B3, B4, RB, RC, J3, J4, I1, A1, H5b.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 4, selyemkóró (Asclepias syriaca) 4, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, kései meggy (Prunus serotina) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

SZIGETVÁRI Csaba, LESKU Balázs

1. Alföld
1.7. Közép-Tiszavidék
1.7.11. Taktaköz

A Tisza, Takta és Sajó által befolyásolt egykori ártéri terület, jelenleg dominánsan szántóföldi hasznosítású. Potenciális vegetációját a kőris-szil ligeterdők határozzák meg, a Tisza mentén puhaligetekkel, az egykori medermaradványokban magassásosokkal, nádasokkal, Prügy és Taktabáj között homoki és tatárjuharos tölgyesek komplexével, Szerencs-Bekecs előterében pedig szikesekkel.
Ma kb. 20%-t fedi természetközeli vegetáció. Az aktuális növényzetére jellemző, hogy a Tisza és Takta mentén a puhafaligetek (nyári tőzike – Leucojum aestivum, ligeti szőlő – Vitis sylvestris) töredékesek, helyükön nemesnyáras és -füzes telepítések találhatók. A keményfaliget-foszlányokban montán fajok (madárfészek – Neottia nidus-avis, erdei tisztesfű – Stachys sylvatica) is fennmaradtak. A holtágakban, morotvákban a hínárvegetáción túl (rucaöröm – Salvinia natans, sulyom – Trapa natans, fehér tündérrózsa – Nymphaea alba) értékes úszóláp-szigetek is fejlődtek (tőzegpáfrány – Thelypteris palustris, gyilkos csomorika – Cicuta virosa, villás sás – Carex pseudocyperus). A mélyebb fekvésű területeken ma is vannak mocsárrétek és magassásosok (debreceni torma – Armoracia macrocarpa, pompás kosbor – Orchis elegans, mocsári csorbóka – Sonchus palustris, Tisza-parti margitvirág – Chrysanthemum serotinum), rekettyefüzesek és fűzlápok (kígyónyelv – Ophioglossum vulgatum, szálkás pajzsika – Dryopteris carthusiana), de reliktum jellegű szikes erdei rétek (sziki kocsord – Peucedanum officinale, réti őszirózsa – Aster sedifolius, fátyolos nőszirom – Iris spuria) is megőrződtek. Az egykor elterjedt löszpusztagyepek erősen degradált állományai csak elvétve fordulnak elő az övzátonyok tetején. A kiskörei erőmű okozta talajvízszint-növekedés miatt bekövetkezett talajfelszín-közeli sófelhalmozódás másodlagos szikes rétek kialakulásához vezetett (magyar sóvirág – Limonium gmelinii).

Gyakori élőhelyek: D34, OB, B1a, OC, F2, F1b, B5; közepesen gyakori élőhelyek: J4, P2a, J6, B2, BA, RB, RC, A1, A23, B3; ritka élőhelyek: J1a, A3a, H5a, F1a, B1b, J3, E1, P2b, H3a, D6, F3, L5, OA, B6.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1.

HUDÁK Katalin

1. Alföld
1.7. Közép-Tiszavidék
1.7.12. Borsodi-ártér

A táj a Tisza egykori ártere, annak hullámtéri és mentett része. Potenciálisan ligeterdei, ártéri mocsári táj, meanderező, morotvákat képző folyóval. A táj déli része tartósan mesterségesen elárasztott ártér (Tisza-tó), gazdag természetközeli hínár-, mocsári és részben láposodó növényzettel (sulyom – Trapa natans, tündérfátyol – Nymphoides peltata, gyilkos csomorika – Cicuta virosa). Polgárig a Tisza mente ártéri növényzete szegényesebb.
A hullámtér erdei fűz-nyár ligeterdők, ill. zömmel legfeljebb 150 éve telepített, spontán regenerálódó füzesek, nyárasok, mindkét típusban igen sok özönnövénnyel. Az erdőszéleken, mocsarak szegélyén fajgazdag magaskórósok alakultak ki (debreceni torma – Armoracia macrocarpa, Tisza-parti margitvirág – Chrysanthemum serotinum, nyári tőzike – Leucojum aestivum, mocsári aggófű – Senecio paludosus). E tájban vannak a Közép-Tisza-vidék talán legszebb mocsárrétjei Kesznyétennél. A Tiszabábolna környéki rétek jellegtelenebbek, a tiszadorogmaiak részben kiszáradtak (kornistárnics – Gentiana pneumonanthe, debreceni torma – Armoracia macrocarpa, buglyos boglárka – Ranunculus polyphyllus). A kaszálás, legelés alól felhagyott réteket a gyalogakác állományai nőtték be. Kesznyétennél láposodó morotvákban úszólápok alakultak ki sok lápi fajjal. Ősi keményfás ligeterdő alig maradt, ugyanakkor vannak szép, sokfafajú, telepített állományok a táj északi részén. Ez a táj őrzi az egyik legjobb állapotú hazai sziki tölgyes – kocsordos rétsztyepp-mozaikot Újszentmargita mellett (molyhos tölgy – Quercus pubescens, tatár juhar – Acer tataricum, magyar zergevirág – Doronicum hungaricum, réti őszirózsa – Aster sedifolius, sziki kocsord – Peucedanum officinale, sziki lórom – Rumex pseudonatronatus, lápi fajokkal: zsombéksás – Carex elata, dárdás nádtippan – Calamagrostis canescens).
A mentett oldalon ártéri rétekből kiszáradt cickórós szikes puszták és maradvány mocsarak húzódnak. A belvizes szántókon fajgazdag a törpekákás iszapnövényzet (látonyafajok – Elatine spp., iszapfű – Lindernia procumbens).

Gyakori élőhelyek: D34, D6, J3, J4, RD; közepesen gyakori élőhelyek: A1, A23, A3a, B1a, B2, B3, B5, BA, F1b, F2, F3, OB, P2a, RA, RB; ritka élőhelyek: B1b, D5, F1a, F4, F5, H5a, I1, J6, M3, OA, OC, P2b, P45, P7, RC.

Fajszám: 700-800; védett fajok száma: 30-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 4, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 5, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 4, akác (Robinia pseudoacacia) 1, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1.

MOLNÁR Zsolt, MOLNÁR Attila
1. Alföld
1.7. Közép-Tiszavidék
1.7.13. Hevesi-ártér

A Tisza egykori árterét foglalja magába, melynek ártéri és mentett oldali részének növényzete ma eltérő jellegeket mutat. A mesterségesen kialakított, jó regenerációs képességgel bíró Tisza-tó (Kiskörei-víztározó) gazdag hínár-, lápi- és mocsári komplexekben, ahol az eutróf tavi-, az áramló vízi- és a disztróf tavi élőhelyek együttesen fordulnak elő. A tó kb. 14%-át a sulymos hínár alkotja, mely terjedőben van. Az erdőket jobbára jellegtelen fűzligetek, ill. kultúrnyárasok jelentik, a keményfás ligeterdők szinte teljesen felszámolódtak. A gyalogakác hatalmas összefüggő állományokat alkot, mellyel a kezeletlen mocsárrétek és a fűzligetek erős degradációját okozza. Az ármentett részen a csatornák mentén találunk fragmentált vizes élőhelyeket, míg a jobbára másodlagos szikesedést mutató gyepek igen kis kiterjedést érnek el (2%). A nagy kiterjedésű szántók mélyedéseiben jelentékeny törpekákás iszapnövényzet alakulhat ki.
A flórában jellemzők a síkvidéki elterjedésű hínárfajok (fehér tündérrózsa – Nymphaea alba, vízitök – Nuphar lutea, tündérfátyol – Nymphoides peltata, sulyom – Trapa natans, békaszőlőfajok – Potamogeton spp.). A lápi élőhelyek regenerálódását jelzik az alábbi fajok előretörése: zsombéksás (Carex elata), gyilkos csomorika (Cicuta virosa), kolokán (Stratiotes aloides). Unikális jellegű a szegélytársulásokhoz köthető, ritka kunsági bükköny (Vicia biennis). Pannon endemizmus a debreceni torma (Armoracia macrocarpa), mely sokszor együtt fordul elő a Tisza-parti margitvirággal (Chrysanthemum serotinum). A ligeterdők és ártéri rétek maradványnövénye a nyári tőzike (Leucojum aestivum). A szikes(edő) fragmentumokban jellemző a réti őszirózsa (Aster sedifolius), míg a sziki varjúháj (Sedum caespitosum) és a seprűparéj (Bassia sedoides) ritka. Az iszapnövényzet képviselői közül kiemelendők: henye füzény (Lythrum tribracteatum), iszapfű (Lindernia procumbens), látonyafajok (Elatine spp.).

Gyakori élőhelyek: A1, A23, B1a, RB; közepesen gyakori élőhelyek: A3a, BA, D34, OA, OB, J4, RA; ritka élőhelyek: B2, B3, B4, B6, F1a, F1b, F2, F4, H5a, I1, J3, RC.

Fajszám: 700-800; védett fajok száma: 30-40; özönfajok: gyalogakác (Amorpha fruticosa) 5, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 4, zöld juhar (Acer negundo) 4, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1.

SCHMOTZER András

1. Alföld
1.7. Közép-Tiszavidék
1.7.14. Szolnoki-ártér

A klímazonális vegetáció erdőssztyepp. Az ármentett terület és a hullámtér flórája és vegetációja élesen különbözik. Az előbbi potenciális vegetációja erdőssztyepp, a hullámtéré erdő–mocsár mozaik (erdő túlsúllyal). Az ármentes területeken másodlagos szikes gyepek sorakoznak. A degradált löszgyepek a települések magaslataihoz kötődnek. Egykori folyóhátak ívein gyakran jó állapotú löszfalnövényzet található. A mentett ártéren találjuk a parlagokon is jól regenerálódó, de fajszegény sziki magaskórósokat. Az inváziós terhelés a hullámtéren magas, az ármentes területeken alacsony.
A parton olykor jól fejlett bokorfüzesek vannak. A mélyen bevágódott folyómedret és az árvízvédelmi töltést szegélyező fűz-nyár erdők gyep- és cserjeszintje erdei fajokban rendkívül szegény. Ritka, részben alkalmi megtelepedők: széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine), Tisza-parti margitvirág (Chrysanthemum serotinum), gyöngyvirág (Convallaria majalis), vérehulló fecskefű (Chelidonium majus), göcsös görvélyfű (Scrophularia nodosa). A keményfás ártéri erdők telepítettek és fajszegények. A hullámtéren a nemesnyár- és nemesfűz-ültetvények az erdővel borított területek több mint 60%-át elfoglalják. Az inváziós fafajok előretörése sokfelé megfigyelhető. Szolnoktól délre a homokhátság és az ártér peremén felfűzött láprétek és fűzlápok két apró folt kivételével megsemmisültek. A hullámtér fátlan élőhelyei közül a kaszált (ritkán legeltetéssel) mocsárrétek (csikorka – Gratiola officinalis, sárga borkóró – Thalictrum flavum, réti iszalag – Clematis integrifolia) kiterjedése a használat elmaradásával folyamatosan csökken, helyükön zárt gyalogakácos jelenik meg. Az iszapvegetáció értékes fajai a hullámtéren: tekert csüdfű (Astragalus contortuplicatus), a mentett oldali belvizes szántókon: iszapfű (Lindernia procumbens), látonyafajok (Elatine spp.)

Gyakori élőhelyek: OC, D34, J4, RC, F1b; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, OB, BA, B3, OA, A1, F2, RB, B2; ritka élőhelyek: H5a, RA, F3, J3, F1a, B5, L5, A3a, B6, F5, D6, F4, P2b, F2, I2, J1a, J6.

Fajszám: 500-600; védett fajok száma: 15-20; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 5, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 5, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 1, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2, Vitis riparia 2.

HORVÁTH Dénes, URBÁN Sándor

1. Alföld
1.7. Közép-Tiszavidék
1.7.15. Jászság

A döntően szántók uralta kistáj vegetációját hajdan mocsarakkal, lápokkal, sekély tavakkal mozaikos puha- és keményfás ligeterdők uralták. A flórája a középhegységihez csak gyengén kötődik. Jelenleg szolonyec sziki legelők és rétek, alföldi mocsárrétek, kisebb mocsarak és a javarészt ültetvény jellegű származék-erdők jellemzők. Mindannyian igen fajszegények. A gyepekben a szikesedés kisebb mértékű a cickórósok gyakoriak, padkásodás csak szórványosan fordul elő (bajuszpázsit – Crypsis aculeata, bárányparéj – Camphorosma annua). Az álló és folyóvizeket, csatornákat szalagszerű mocsarak (mocsári, éles és parti sás – Carex acutiformis, C. acuta, C. riparia) és itt-ott enyhén szikes mocsárrétek kísérik, melyekben néhol tömeges a fátyolos nőszirom (Iris spuria) és a réti iszalag (Clematis integrifolia). Lösznövényzet (macskahere – Phlomis tuberosa, buglyos kocsord – Peucedanum alsaticum, pusztai gyújtoványfű – Linaria biebersteinii, taréjos búzafű – Agropyron pectiniforme, parlagi rózsa – Rosa gallica) és homoki növényzet (homoki habszegfű – Silene conica, homoki pipitér – Anthemis ruthenica, mezei üröm – Artemisia campestris, pusztai, homoki és hegyi ternye – Alyssum turkestanicum, A. tortuosum, A. montanum subsp. gmelinii) inkább mezsgyéken, kunhalmokon, gátakon, felhagyott, ill. extenzív gyümölcsösökben maradt meg legtöbbször erősen degradált formában. Puhafás (nyári tőzike – Leucojum aestivum, komlóképű aranka – Cuscuta lupuliformis) és keményfás ligeterdő maradványok (gyöngyvirág – Convallaria majalis, széleslevelű és fürtös salamonpecsét – Polygonatum latifolium, P. multiflorum) főleg a Zagyva mentén (Jásztelek, Újszász) találhatók. Az alföldi kocsányos tölgyesek (salátaboglárka – Ranunculus ficaria, kardos és fehér madársisak – Cephalantera longifolia, C. damasonium, Tallós-nőszőfű – Epipactis tallosii, őszi kikerics – Colchicum autumnale, magas gyöngyperje – Melica altissima, magas zsombor – Sisymbrium strictissimum), ill. a sziki tölgyesek és sziki erdőspusztarétek (bárányüröm – Artemisia pontica, sziki kocsord – Peucedanum officinale, réti őszirózsa – Aster sedifolius) igen ritkák. A tátorján (Crambe tataria) kihalt.

Gyakori élőhelyek: F1b, BA, D34, F2; közepesen gyakori élőhelyek: J4, J6, B1a, F1a; ritka élőhelyek: A1, A23, A3a, B2, B3, B5, B6, D2, D6, F3, F4, F5, H5a, H5b, J3, L5, M3, P7

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özöngyomok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 3, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 1, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, kései meggy (Prunus serotina) 3, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

NAGY János, URBÁN Sándor, TÓTH Tamás

1. Alföld
1.7. Közép-Tiszavidék
1.7.21. Tiszafüred–Kunhegyesi-sík

Mint a legtöbb hordalékkúp táj, ez is legnagyobb részt agrársivatag. A terület potenciális növényzetének legnagyobb része mocsarakkal mozaikos lösznövényzet volt, főleg löszpusztagyepekkel és löszcserjésekkel. Jelenleg nádasok, szolonyec sziki rétek, fajszegény magassásrétek és ültetvény jellegű erdők jellemzők. Flórájának középhegységi kapcsolatai gyengék. A szikesedés kisebb mértékű, csak szolonyeces típusok fordulnak elő, a padkásodás igen ritka. Több a cickórós, mint az ürmös gyep (bárányparéj – Camphorosma annua, heverő seprűfű – Bassia prostrata, seprűparéj – Bassia sedoides). Sziki tölgyesek maradványaira (pl. Körtvélyes Tiszaigar – Tiszaörs között) inkább csak lágyszárú fajok utalnak (sziki kocsord – Peucedanum officinale, réti őszirózsa – Aster sedifolius, bárányüröm – Artemisia pontica, fátyolos nőszirom – Iris spuria). Homoki legelő (kunkorgó árvalányhaj – Stipa capillata, szártalan és kisvirágú csüdfű – Astragalus exscapus, A. austriacus) és lösznövényzet (pusztai gyújtoványfű – Linaria biebersteinii, macskahere – Phlomis tuberosa, kecskebúza – Aegilops cylindrica, taréjos búzafű – Agropyron pectiniforme) kevés, degradált, maradványaik inkább mezsgyéken, kunhalmokon, gátakon, felhagyott vagy extenzív gyümölcsösökben maradtak meg. A rétek főként ecsetpázsitosak. A mocsárréteken és mocsarakban mocsári, parti, bókoló és csátés sás (Carex acutiformis, C. riparia, C. melanostachya, C. divisa), kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), keserű édesgyökér (Glycyrrhiza echinata) jellemzők. A terület belvizes szántóinak iszapnövénzete gazdag (pocsolya-, háromporzós, magyar és csigásmagvú látonya – Elatine alsinastrum, E. triandra, E. hungarica, E. hydropiper, iszaprojt – Limosella aquatica, iszapfű – Lindernia procumbens, henye káka – Schoenoplectus supinus). A ligeterdő-maradványok szórványos előfordulásúak (kunsági bükköny – Vicia biennis, télizöld meténg – Vinca minor, gyöngyvirág – Convallaria majalis, nyári tőzike – Leucojum aestivum, széleslevelű és Tallós-nőszőfű – Epipactis helleborine, E. tallosii, fehér és kardos madársisak – Cephalanthera damasonium, C. longifolia). Kipusztult fajok: tátorján (Crambe tataria), piros kígyószisz (Echium maculatum), pusztai árvalányhaj (Stipa pennata).

Élőhelyi adatok: gyakori élőhelyek: F1b, F2, D34, BA; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, F1a, F3, B2, B5, H5a; ritka élőhelyek: D6, J4, A1, F5, P2a, F4, J6, B3, M6, B4, A23.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, kései meggy (Prunus serotina) 1.

MOLNÁR Attila, TÓTH Tamás, NAGY János

1. Alföld
1.7. Közép-Tiszavidék
1.7.22. Szolnok–Túri-sík

A szántók uralta kistáj potenciális növényzetének képét a löszpusztagyepekkel és löszcserjésekkel mozaikos mocsarak határozták meg. A szórványos természetközeli növényzetét ma főleg a kistáj szegélyeiben sziki rétek, nádasok, fajszegény magassásrétek, nagyobb vízterek hínár vegetációja és ültetvény jellegű erdők képviselik. Flórájának középhegységi kapcsolata gyenge. Szolonyeces típusú szikesek fordulnak elő, a padkásodás igen ritka (pl. Kecskeri-legelő). Több a cickórós, mint az ürmös gyep (bárányparéj – Camphorosma annua, seprűparéj – Bassia sedoides, heverő seprűfű – Bassia prostrata, szikárszik – Petrosimonia triandra, sziki ballagófű – Salsola soda). A puhafaligetek (nyári tőzike – Leucojum aestivum), mezofil lomberdők (gyöngyvirág – Convallaria majalis, erdei estike – Hesperis sylvestris, zöldes sás – Carex divulsa, nehézszagú gólyaorr – Geranium robertianum, édeslevelű csüdfű – Astragalus glycyphyllus, zsidócseresznye – Physalis alkekengi) valamint a tatárjuharos- és sziki tölgyesek maradványai (pl. Kisújszállás: Öregerdő) inkább csak lágyszárú növényzetükben lelhetők fel (bérci here – Trifolium alpestre, parlagi rózsa – Rosa gallica, sziki és buglyos kocsord – Peucedanum officinale, P. alsaticum, réti őszirózsa – Aster sedifolius). A diverz löszpuszta- és erdőssztyepp-vegetáció (macskahere – Phlomis tuberosa, gór habszegfű – Silene bupleuroides, törpemandula – Prunus tenella, szennyes ínfű – Ajuga laxmannii, karcsú orbáncfű – Hypericum elegans, pusztai gyújtoványfű – Linaria biebersteinii) főként mezsgyéken, kunhalmokon, gátakon, ill. extenzív gyümölcsösökben maradt fenn. A rétek főként ecsetpázsitosak. A mocsárréteken és mocsarakban a gyakoribb sásfajok mellett a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), keserű édesgyökér (Glycyrrhiza echinata) jellemző, a zsiókások szórványosak. A terület iszapnövényzete gazdag (látonyafajok – Elatine spp., iszaprojt – Limosella aquatica, iszapfű – Lindernia procumbens, henye káka – Schoenoplectus supinus), hínárvegetációja értékes. Sok a kipusztult faj: óriás útifű (Plantago maxima), tátorján (Crambe tataria), pusztai árvalányhaj (Stipa pennata), dunai szegfű (Dianthus collinus), hólyagos here (Trifolium vesiculosum), hegyi kökörcsin (Pulsatilla montana).

Gyakori élőhelyek: F1b, F2, D34, BA; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, F1a, F3, B2, B5, H5a, I1; ritka élőhelyek: D6, J4, A1, F5, P2a, F4, J6, B3, M6, B4, A23, P7, I2.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özöngyomok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1.

TÓTH Tamás, MOLNÁR Attila, NAGY János

1. Alföld
1.7. Közép-Tiszavidék
1.7.23. Tiszazug

Klímazonális vegetációja a kontinentális erdőssztyepp, melynek képviselői homokon a homoki tölgyesek és sztyepprétek, csernozjomon a tatárjuharos tölgyesek és löszpusztarétek voltak. A holocén öntésterekbe benyúló jégkori teraszokon sziki erdőssztyepp, míg a magas ártéren keményfás ligeterdő honolt. A természetes vegetáció helyén ma jórészt szántók és természközeli, másodlagos élőhelyek találhatók. A homokbuckák szőlő-ültetvényei közt homoki gyomvegetáció él. A sziki erdőssztyeppre a megmaradt sziki és buglyos kocsord (Peucedanum officinale, P. alsaticum), réti őszirózsa (Aster sedifolius), bárányüröm (Artemisia pontica) jellemezte magaskórósok utalnak (pl. Tiszainoka, Hangácsi-gyep). Jó fajkészletű lösznövényzet (taréjos búzafű – Agropyron pectiniforme, kisvirágú csüdfű – Astragalus austriacus, horgas bogáncs – Carduus hamulosus, sarlós gamandor – Teucrium chamaedrys, pusztai gyújtoványfű – Linaria biebersteinii, ebfojtó müge – Asperula cynanchica, hengeres peremizs – Inula germanica), szikes gyepek között, kunhalmokon, mezsgyéken maradt fenn. Szikes vegetáció homokon (deflációs medencékben, pl. Csépai-fertő), magas ártéren (óholocén medermaradványokban, pl. Gyalupuszta) és szabályozások után kiszáradt öntésterületeken (pl. Szelevényi szikesek) egyaránt előfordul (kipusztult faja a lenlevelű füzény – Lythrum linifolium). Utóbbin a vegetáció típusok gyakorta átmeneti jellegűek. Az ürmös gyepek között a vakszik gyengén fejlett mikrodomborzatú (heverő seprűfű – Bassia prostrata, seprűparéj – Bassia sedoides), az ecsetpázsitosok fajkészlete is az ártéri és sziki rétek közötti átmenetre utal (pl. Kunszentmárton, Istvánháza-puszta). A mocsarakban jellemző a nádas-gyékényes, a zsiókás és pántlikafüves vegetáció, szárazódó helyzetben a siskanádtippanos, a tarackbúzás-ecsetpázsitos és a bókoló sás (Carex melanostachya) uralta magassásos. Magasabb térszinten cickórós puszta és rétsztyepp-vegetáció dominál. A kistájra jellemzők az asztatikus vízterek, sziki hínárral.

Gyakori élőhelyek: B1a, F1b, F2; közepesen gyakori élőhelyek: BA, B5, B6, D34, F1a, F4, F5, H5a, I1; ritka élőhelyek: A1, A3a, A5, B2, B3, D6, D34, F3, H5b, L5, M6, RA.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özöngyomok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1.

TÓTH Tamás

1. Alföld
1.7. Közép-Tiszavidék
1.7.31. Hortobágy

A kontinens legnagyobb összefüggő szikese. Potenciális növényzete 30-40 ezer év óta nyílt, sztyeppi, a szolonyec sziki fajok folyamatos jelenlétével. A kistáj északi részén, egykori nagyobb mocsár helyén agrársivatag van, a keleti és nyugati tájperemen helokrén források, kisebb lápfoltok és szoloncsák szikesedés ismert.
Ma és a múltban is a szolonyec szikesek társulásai uralkodók, azok teljes palettájával. Leggyakoribb legelőtársulásai az ürmös és cickafarkos szikes puszták, a réttársulásokból az ecsetpázsitos és a hernyópázsitos a legjellemzőbb. Az egykori nagy mocsarakból mára nagyobb kiterjedésben csak a Kunkápolnás belseje maradt meg. A sziki erdősztyepp maradványai a középső és északi részeken kiterjedtebbek, a legérintetlenebb hazai reprezentáns is itt van, bioszféra rezervátum magterületen. Jellemző fajok a füves és kopár sziki élőhelyeken: seprűparéj (Bassia sedoides), pusztai tyúktaréj (Gagea szovitzii), henye kunkor (Heliotropium supinum), sziksófű (Salicornia prostrata), sziki ballagófű (Salsola soda), erdélyi sóballa (Suaeda salinaria), henye vasfű (Verbena supina), iszapnövényzetben: magyar látonya (Elatine hungarica), szikes réteken: magas tarackbúza (Elymus elongatus), debreceni torma (Armoracia macrocarpa), sziki nefelejcs (Myosotis sicula), sziki erdőssztyeppeken: dárdás nádtippan (Calamagrostis canescens), magyar zergevirág (Doronicum hungaricum), sziki lórom (Rumex pseudonatronatus), nyugati csillagvirág (Scilla drunensis), száraz gyepekben: nemes cickafark (Achillea nobilis), hengeres peremizs (Inula germanica), pusztai gyújtoványfű (Linaria biebersteinii), macskahere (Phlomis tuberosa), medúzafű (Taeniatherium asperum), hólyagos here (Trifolium vesiculosum). Sok a kipusztult taxon: szennyes ínfű (Ajuga laxmannii), pusztai ternye (Alyssum turkestanicum), kék atracél (Anchusa barrelieri), macskatalp (Antennaria dioica), tátorján (Crambe tataria), piros kígyószisz (Echium maculatum), apró nőszirom (Iris pumila), szibériai nőszirom (Iris sibirica), parlagi atracél (Anchusa arvensis), gyepes nefelejcs (Myosotis caespitosa), kajla zsálya (Salvia × betonicifolia), magyar sóballa (Suaeda pannonica), fogaslevelű bükköny (Vicia narbonensis subsp. serratifolia), pusztai meténg (Vinca herbacea).

Gyakori élőhelyek: B1a, B2, B6, BA, F1a, F1b, F2; közepesen gyakori élőhelyek: A1, A23, B3, B5, F3, F4, F5, H5a, OA, OB, OC, RB, RC; ritka élőhelyek: B1b, J4, P2b, M3, M6.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3-4; amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1.

MOLNÁR Attila

1. Alföld
1.8. Alsó-Tiszavidék
1.8.11. Marosszög

A táj a Maros fiatal alluviumán helyezkedik el, ahol a hullámtér és a mentett oldal vegetációja különbözik egymástól. Az élőhelyek regenerációs képessége jó, de a mocsárréteké és ártéri erdőké az özöngyomok miatt közepes.
A Maroson a folyó intenzív meanderezése, a zátony és szigetképződés miatt fellelhető az üde pionír zátonynövényzet (henye pimpó – Potentilla supina, sárga palka – Cyperus flavescens, henye káka – Schoenoplectus supinus) és a bokorfüzes (fehér fűz – Salix alba, mandulalevelű fűz – S. triandra). Ezek gyorsan átalakulnak fűz-nyár ligeterdőkké (fehér fűz – Salix alba, fehér és fekete nyár – Populus alba, P. nigra, ligeti csillagvirág – Scilla vindobonensis), amely a hullámtér fő potenciális vegetációja. A gyorsan feltöltődő hullámtéri morotvák jellemző élőhelyei a magassásosok (éles sás – Carex acuta), a zsiókás, nádas mocsarak, ártéri ruderális közösségek (lapulevelű keserűfű – Persicaria lapathifolia, subás farkasfog – Bidens tripartitus). Az extenzíven művelt mocsárréteket (réti ecsetpázsit – Alopecurus pratensis, réti füzény – Lythrum salicaria) döntően beerdősítették, beszántották, apró parcellás vegyes művelés alá vonták. A fajszegény, részben telepített keményfás ártéri erdők aránya magas. Az ártéri extenzív gyümölcsösök számos ősi fajtát rejtenek. Az elmúlt évtizedben a nem kezelt gyepek, szántók, gyümölcsösök, valamint valamennyi erdő özöngyomokkal fertőződött.
A mentett oldal jelentős része becsatornázott szántó. A folyószabályzás után kialakult másodlagos szikeseket enyhén sós szikes rétek (réti ecsetpázsit – Alopecurus pratensis, sziki here – Trifolium angulatum), cickórós puszták (veresnadrág-csenkesz – Festuca pseudovina, pusztai cickafark – Achillea setacea), rétsztyeppek (réti őszirózsa – Aster sedifolius) alkotják. Regenerálódó sziki erdősztyepp Ferencszállásnál van. Déli faja a földbentermő here (Trifolium subterraneum).

Gyakori élőhelyek: F2, BA, J4, OB, D34, B1a; közepesen gyakori élőhelyek: H5a, I1, RB, RC, F1b, F3, B2, B6; ritka élőhelyek: F1a, B3, P2b, F4, A1, B5, J3, J6, L5, P2a, D6, F5, I2, A5, RA, P7, OA, OC.

Fajszám: kevesebb mint 400; védett fajok száma: kevesebb mint 20; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, Ailanthus altissima 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 5, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 5, akác (Robinia pseudoacacia) 1.

DEÁK József Áron

1. Alföld
1.8. Alsó-Tiszavidék
1.8.12. Dél-Tisza-völgy

A kistáj zöme holocén ártér, ahol a vegetáció mintázata a vízgazdálkodás, a morfológia és a tájhasználat függvénye. A legtöbb élőhely regenerációs képessége jó, a mocsárréteké és az ártéri erdőké az özöngyomok miatt közepes. A hullámtér fő potenciális vegetációja ligeterdő. Ma már csak a fűz-nyár ligetek (fehér fűz – Salix alba, fehér és fekete nyár – Populus alba, P. nigra, nyári tőzike – Leucojum aestivum) kiterjedtek, a keményfás erdők aránya alacsony. Gyakoriak a nemesnyár-telepítések. A kezeletlen gyepek, szántók özöngyomokkal borítottak (gyalogakác – Amorpha fruticosa, amerikai kőris – Fraxinus pennsylvanica), e fajok az erdőkben is elszaporodtak. A hullámtéren jellemzők a morotvák, kubikok mételykórós–virágkákás mocsarai (nyílfű – Sagittaria sagittifolia), az eutróf hínár (sulyom – Trapa natans, rucaöröm – Salvinia natans), továbbá a magassásosok (éles sás – Carex acuta), az ecsetpázsitos mocsárrétek (fényes borkóró – Thalictrum lucidum, gyíkhagyma – Allium angulosum), az ártéri ruderáliák (lapulevelű keserűfű – Persicaria lapathifolia, subás farkasfog – Bidens tripartitus), az üde szegélytársulások (Tisza-parti margitvirág – Chrysanthemum serotinum, lómenta – Mentha longifolia) és iszapnövényzet (látonyafajok – Elatine spp., henye füzény – Lythrum tribracteatum). A védtöltésen gyakori a réti iszalag (Clematis integrifolia). Unikálisak a Tőserdő lápi élőhelyei: éger- és fűzláp (békaliliom – Hottonia palustris, lápi csalán – Urtica kioviensis), tündérrózsás láptavi hínár. A mentett oldal jelentős része becsatornázott szántó. A holtágakban jellemzők a hínarasok és nádas-gyékényes mocsarak. A mentett oldalon az ecsetpázsitosok mellett szikes rétek, cickórós puszták és rétsztyeppek (réti őszirózsa – Aster sedifolius, sziki kocsord – Peucedanum officinale) jellemzők. Egyedi a hódmezővásárhelyi Nagyszigeten a mételyfű (Marsilea quadrifolia) és földbentermő here (Trifolium subterraneum) előfordulása. A löszhát-tanúfelszíneken és homokhátakon szórványosan löszsztyepprétek, homoki sztyepprétek és tiszántúli típusú ősszikesek találhatók.

Gyakori élőhelyek: J4, F2, B1a, D34, OB, BA; közepesen gyakori élőhelyek: F1a, H5a, A1, B3, B5, B6, F1b, F4, J3, J6, RC, RB, OA, OC, RA, L5; ritka élőhelyek: A23, B2, F3, D6, I1, J1a, F2, F5, H5b, A3a, P2b, P7, P2a, A5, I2.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 5, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 5, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2.

DEÁK József Áron

1. Alföld1.9. Észak-alföldi hordalékkúp síkság
1.9.11. Hatvani-sík

A táj potenciális vegetációja sokféle: lösztölgyesek, tölgy-kőris-szil ligeterdők, fűz-nyár ligetek, valamint mocsarak, mocsár- és láprétek, homoki gyepek, löszpusztagyepek és szikesek mozaikjaiként jellemezhető. Mára a természetes vegetáció helyét jórészt szántók, ültetvényszerű erdők, valamint infrastrukturális elemek foglalják el. A táj északi és középső részén még nagyobb kiterjedésben maradtak fenn fűz-nyár ligetek és mocsárrétek (vesszős füzény – Lythrum virgatum, szürke aszat – Cirsium canum, réti iszalag – Clematis integrifolia, fátyolos nőszirom – Iris spuria, nyári tőzike – Leucojum aestivum). A szolonyec-rétsztyepp maradványokat a réti őszirózsa (Aster sedifolius) jelzi. Ritka homokisztyepprét-maradvány található Tura mellett sok védett növénnyel (homoki árvalányhaj – Stipa borysthenica, homoki kocsord – Peucedanum arenarium, homoki nőszirom – Iris arenaria, egyhajúvirág – Bulbocodium vernum). Galgahévíz és Boldog közelében tőzeges láprétek is fennmaradtak ritka fajokkal (Jávorka-fényperje – Koeleria javorkae, szibériai nőszirom – Iris sibirica). A Tóalmás határában található homoki sztyeppréteken szártalan csüdfű (Astragalus exscapus), tarka nőszirom (Iris variegata), pókbangó (Ophrys sphegodes), sömörös kosbor (Orchis ustulata) él. A táj déli részén, Nagykáta környékén nagy kiterjedésű nádas mocsarak és mocsárrétek (nádi boglárka – Ranunculus lingua, mocsári csorbóka – Sonchus palustris, mocsári aggófű – Senecio paludosus), illetve kiterjedt szikes legelők húzódnak. Egymás mellett fordulnak elő a vakszikes foltok (sziki varjúháj – Sedum caespitosum), fajgazdag löszgyepek (tavaszi hérics – Adonis vernalis, selymes peremizs – Inula oculus-christi, nagy pacsirtafű – Polygala major) és sziki magaskórósok (sziki kocsord – Peucedanum officinale, sziki lórom – Rumex pseudonatronatus, ill. hazánk egyik legnagyobb fátyolosnőszirom- – Iris spuria – állománya). Kisebb foltokban kékperjés láprétekkel is találkozhatunk (szibériai nőszirom – Iris sibirica, fehér zászpa – Veratrum album, kornistárnics – Gentiana pneumonanthe).

Gyakori élőhelyek: D34, J4, OC, RC, RB; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, B2, B6, BA, F1, F2, H5a, H5b, OB; ritka élőhelyek: A2, B5, D1, D2, D5, F3, F4, G1, H4, J6, L5, OA.

Fajszám: 1000-1100; védett fajok száma: 50-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, kései meggy (Prunus serotina) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

VIDRA Tamás, MESTER Zsolt

1. Alföld1.9. Észak-alföldi hordalékkúp síkság
1.9.12. Tápióvidék

A táj vegetációját a domborzati, talajtani adottságok két markánsan elkülönülő részre osztják. A Felső- és Alsó-Tápió árterületének vízhatás alatt álló részein az egykor lényegesen kiterjedtebb lápi vegetáció maradványaként láprétek, mocsárrétek, fűz-nyár ligetek, illetve kisebb égeresek maradtak fenn, míg a vízfolyásokat kísérő homokos hordalékkúpon itt-ott fellelhetők az egykor nagy területeket borító homoki gyepek, homoki nyárasok állományai. Természetszerű erdő ma már alig van, helyüket szinte teljesen nemesnyárból, akácból és erdei fenyőből álló gazdasági ültetvények foglalták el. Az egykor igen elterjedt gyöngyvirágos tölgyesek utolsó, négy hektáros (!) foltját Tápióság határában találjuk. A tápiószecsői halastó mellett több helyen láthatunk üde lápréteket (lápi sás – Carex davalliana, széleslevelű és keskenylevelű gyapjúsás – Eriophorum latifolium, E. angustifolium és zsombékosokat zsombék- és rostostövű sás – Carex elata, C. appropinquata). A legnagyobb összefüggő természetszerű élőhely a Tápióbicske és Tápióság között húzódó Nagy-rét, ahol kiszáradó kékperjés láprétek (szibériai nőszirom – Iris sibirica, fehér zászpa – Veratrum album, kornistárnics – Gentiana pneumonanthe), alföldi mocsárrétek (fátyolos nőszirom – Iris spuria, kisfészkű aszat – Cirsium brachycephalum) és zárt homokpusztagyepek (pókbangó – Ophrys sphegodes, érdes csüdfű – Astragalus asper, budai imola – Centaurea sadleriana) együtt fordulnak elő. A Tápiók árterületéből kiemelkedő homokbuckákon mintegy féltucat helyen maradtak fenn nyílt homoki gyepek (pl. Nagykáta: Cseh-domb, Szentmártonkáta: Gicei-hegy), ahol számos védett faj él (homoki kikerics – Colchicum arenarium, homoki nőszirom – Iris arenaria, homoki varjúháj – Sedum hillebrandtii, kései szegfű – Dianthus serotinus). A sok évszázados legeltetéses gazdálkodás hatására néhol nagyobb homoki legelőket is láthatunk (Erdőszőlő, tápiószecsői Égeres-legelő).

Gyakori élőhelyek: D34, F1a, F2, G1, H5a, OB, OC, RB; közepesen gyakori élőhelyek: A1, B1a, B2, B3, B6, D2, F1b, F3, H5b, J4, P2a, P2b, RA, RD; ritka élőhelyek: A23, A3a, A5, B1b, B4, B5, D5, D6, F4, F5, H4, L5, M4, M5, M6, OA, RC.

Fajszám: 800-900; védett fajok száma: 30-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 5, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1, kései meggy (Prunus serotina) 3, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2.

VIDRA Tamás

1. Alföld1.9. Észak-alföldi hordalékkúp síkság
1.9.21. Gyöngyösi-sík

Fragmentális természetközeli gyepekkel (10%) tarkított kultúrtáj, ahol az erdők aránya igen alacsony (1,5%). A kistáj északi részén a hegylábperem flóra- és vegetációgazdagító hatása még érvényesül (Csörsz-árok, határmezsgyék). A gyepek délebbre jórészt szikesedő legelők és kaszálók, helyenként szikeserdei magaskórósokkal. A táj keleti és délnyugati részén a homoki vegetáció a jellemző, gyepek inkább csak délen maradtak fenn az érintkező jászsági kistájjal rokonítható növényzettel. A mezofil – sok esetben kollin – jellegű flóraelemek a vízfolyások mentén (Tarna, Tarnóca, Bene-p., Ágói-p., Külső-Mérges) hatolnak délre. A ligeterdők jobbára teljesen felszámolódtak, kuriózumként kisebb égerliget maradt fenn (Kál). A kistáj telepített erdei sokszor értékes erdőssztyeppfoltokat őriztek meg. Ártéri jelleggel kevert lösztölgyes maradványa a jászdózsai Pap-erdő. Özönnövények a vízfolyások mentén, illetve a homoki parlagokon és kultúrerdőkben jelentősek.
A hegylábperemi löszvegetáció maradványa a Janka-tarsóka (Thlaspi jankae), dunai szegfű (Dianthus collinus), piros kígyószisz (Echium maculatum), pázsitlevelű homokhúr (Arenaria procera) és pusztai meténg (Vinca herbacea). Jóval gyakoribb, általánosan elterjedt a macskahere (Phlomis tuberosa) és nyúlánk sárma (Ornithogalum pyramidale). Erdőkben helyenként a tatár juhar (Acer tataricum), magas gyöngyperje (Melica altissima) és parlagi rózsa (Rosa gallica) is fennmaradt, míg egykori vízfolyások mellett jelentős állománya van a sziki kocsord (Peucedanum officinale), réti őszirózsa (Aster sedifolius) és fátyolos nőszirom (Iris spuria) fajoknak. Szikeseken jellemző a kígyófark (Pholiurus pannonicus), sziki és pusztai here (Trifolium angulatum, T. retusum). Szórványos előfordulású homoki fajok: homoki útifű (Plantago indica), fehér pemetefű (Marrubium peregrinum), buglyos here (Trifolium diffusum). Patakok mentén, mocsárréteken gyakori a réti iszalag (Clematis integrifolia), jellemző lehet az őszi kikerics (Colchicum autumnale), fényes borkóró (Thalictrum lucidum).

Gyakori élőhelyek: D34, OC, OB, F1b, F2; közepesen gyakori élőhelyek: F3, H5a, B1a, RB, BA, RC; ritka élőhelyek: H5b, H4, OA, B5, J4, L5, F1a, RA, P2a, B3, A3a, B2, B6, F5, J5.

Fajszám: 600-700; védett fajok száma: 20-25; özönfajok: selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, zöld juhar (Acer negundo) 2, kései meggy (Prunus serotina) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 2.

SCHMOTZER András

1. Alföld1.9. Észak-alföldi hordalékkúp síkság
1.9.22. Hevesi-sík

Átmeneti növényzetű táj, jelentős arányban kultúrterületekkel (80%). A táj északi része az érintkező hegylábperemmel mutat rokonságot, bár növényzete igen fragmentált, jobbára meredek teraszletörésekre (pl. kerecsendi Lógó-part), antropogén sáncokra (Csörsz-árok) és mezsgyékre szorítkozik. A kerecsendi Berek-erdő a hegylábperemi – alföldi lösztölgyesek "locus classicus"-a, gyertyános-tölgyes foltokkal is. A táj nyugati részén (a Kál–Jászszentandrás tengely mentén) a Hevesi-homokhát egykor értékes homoki vegetációja mára teljesen megszűnt, a Hanyi-ér forrásánál (Erdőtelek) ma is megtalálható az égerláp maradványa. A táj déli–nyugati része már gyepekben gazdagabb, jobbára szikespusztai táj, kevés elsődleges szikes foltot is feltételezhetünk (Jászapáti, Pély, Sarud térségében), míg a magasabb löszhátaknál a másodlagos szikesedés révén kialakult cickórós gyepek fordulnak elő jelentős arányban.
A hegylábperemi sztyepp- és erdőssztyepp-fajok a táj északi részére koncentrálódnak, előfordulásuk a tájban igazi kuriózum: leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), piros kígyószisz (Echium maculatum), nagyezerjófű (Dictamnus albus), epergyöngyike (Muscari botryoides), hosszúlevelű árvalányhaj (Stipa tirsa), Janka-tarsóka (Thlaspi jankae), bugás veronika (Pseudolysimachion spurium). Számos löszelem a szikespusztai tájban löszhátakon és mezsgyéken is fennmarad: macskahere (Phlomis tuberosa), hengeres peremizs (Inula germanica), közönséges borkóró (Thalictrum minus). Jellemző szikes fajok: réti őszirózsa (Aster sedifolius), sziki varjúháj (Sedum caespitosum), sziki boglárka (Ranunculus lateriflorus), a sziki magaskórósokban fátyolos nőszirom (Iris spuria) és sziki kocsord (Peucedanum officinale). Belvizes szántókon és mocsarak szegélyében gazdag iszapnövényzet tenyészik: látonyafajok (Elatine spp.), iszapfű (Lindernia procumbens), henye vasfű (Verbena supina). Telepített tölgyesei helyenként gazdag orchidea-flórával rendelkeznek: madársisakfajok (Cephalanthera spp.), Tallós- és széleslevelű nőszőfű (Epipactis tallosii, E. helleborine). Az özöngyomok elsősorban a homokterületeken és a vízfolyások mentén terjednek.

Gyakori élőhelyek: F2, F1b, F1a, OC; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, D34, H5a, F4, OB, RB, RC, BA, B5; ritka élőhelyek: B2, B3, B6, F3, F5, A1, A23, RA, P2a, P2b, P45, M6, H4, H5b, J2, J5.

Fajszám: 700-800; védett fajok száma: 45-55; özönfajok: selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 3, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 2.

SCHMOTZER András

1. Alföld1.9. Észak-alföldi hordalékkúp síkság
1.9.31. Borsodi-mezőség

A tájban jelentős kiterjedésű gyepeket találunk (kb. 25%), melyek megoszlása jellemző térbeli anomáliát mutat. Délkeleten a Tisza egykori magas árterén erekkel és övzátonyokkal sűrűn behálózott pusztai rész található. A gyepek száma és kiterjedése ezzel szemben nyugati irányban jelentősen lecsökken, a Bükkalja peremén, a löszplatókon a természetes vegetáció teljesen felaprózódott. Az egykori morotvákkal tarkított pusztán jelentős kiterjedést érnek el a vizes élőhelyek (hínártársulások, mocsarak, mocsárrétek), melyek természetes fluktuációját és regenerációját a klimatikus viszonyokon kívül a vizes rekonstrukciós munkák is elősegítik. Víznyomta szántókon gazdag iszapnövényzet tenyészik. Szolonyec szikesei jelentősek, változatos megjelenésűek. Az erdőket jobbára fűzligetek és telepített tölgyesek képviselik (sok esetben értékes orchideaflórával).
Egykori sziki erdőssztyepp erdeje erősen degradálódott, viszont sziki magaskórósai még természetesek (Szil-puszta): réti őszirózsa (Aster sedifolius), aranyfürt (Aster linosyris), sziki kocsord (Peucedanum officinale) karakterfajokkal. A hínarak közül kiemelendő a fehér tündérrózsa (Nymphaea alba), kolokán (Stratiotes aloides), rucaöröm (Salvinia natans), míg mocsárréteken, kaszálókon előfordul a zsombéksás (Carex elata), a kétsoros sás (Carex disticha), a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) és a fátyolos nőszirom (Iris spuria) is. Lösznövényzete jelentős, a löszhátakon az alábbi karakterfajokkal: macskahere (Phlomis tuberosa), hengeres peremizs (Inula germanica), hasznos tisztesfű (Stachys recta), tavaszi hérics (Adonis vernalis), agárkosbor (Orchis morio). A Bükkalja felé kollin fajokkal gazdagszik a löszvegetáció: dunai szegfű (Dianthus collinus), koloncos lednek (Lathyrus lacteus), pusztai árvalányhaj (Stipa pennata). Száraz szikeseken fordul elő a heverő seprűfű (Bassia prostrata), sziki és erdélyi útifű (Plantago maritima, P. schwarzenbergiana), míg szikes mocsarak értékes eleme a buglyos boglárka (Ranunculus polyphyllus) és kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum). Özönnövényei közül a csatornák mentén terjedő gyalogakác okozza a legjelentősebb problémát.

Gyakori élőhelyek: F2, F1b, F1a, OB, B1a, H5a; közepesen gyakori élőhelyek: OC, RC, P2a, BA, B6, I1; ritka élőhelyek: OA, J4, M3, D6, L5, RA, RB, F3, F5, A1, A3a, A23, P2b, B2, B3.

Fajszám: 700-800; védett fajok száma: 40-45; özönfajok: gyalogakác (Amorpha fruticosa):3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, zöld juhar (Acer negundo) 2.

SCHMOTZER András

1. Alföld1.9. Észak-alföldi hordalékkúp síkság
1.9.32. Sajó–Hernád-sík

A táj potenciális növényzetét a Sajó és a Hernád alacsony árterein fűz-nyár ligetek, a magasabb térszíneken tölgy-kőris-szil ligetek jelentik. A tatárjuharos lösztölgyesek jelentősebb foltjai a Sajó-Hernád torkolattól É-ÉK-re és a Bükkalja alföldi peremein nőttek. A sziki tölgyesek a táj déli, délkeleti, Tisza menti részein alakulhattak ki.
Ma a táj túlnyomó része mezőgazdasági terület, nagytáblás szántóföldi kultúrákkal. A puhafás fűz-nyár ártéri erdők gyakorlatilag csak a vízfolyások keskeny sávján maradtak meg (fehér fűz – Salix alba, csöregefűz – S. fragilis, elvétve fekete nyár – Populus nigra – idős példányai), állományaikat sokfelé nemesnyárasokkal váltották fel, tömegesek az özönfajok. A keményfás ártéri erdők mára megmaradt, erősen átalakult foltjai a Belegrád melletti Kemelyi-erdő és a girincsi Nagy-erdő. A Sajóládi-erdőt gyakorlatilag letermelték. Jellemzők a spontán terjedő és a telepített idegenhonos fajok (vörös tölgy – Quercus rubra, fekete dió – Juglans nigra, bálványfa – Ailanthus altissima, akác – Robinia pseudoacacia). Értékesebb lágyszárúak a fehér madársisak (Cephalanthera damasonium), orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis), odvas keltike (Corydalis cava), erdei tyúktaréj (Gagea lutea), szagos galaj (Galium odoratum).
A táj déli területein szikes gyepek (főként cickórós puszták) vannak, melyekbe ürmöspuszta-foltok keverednek. A löszös területeket a macskahere (Phlomis tuberosa), ligeti zsálya (Salvia nemorosa), hengeres peremizs (Inula germanica), dunai szegfű (Dianthus collinus), Janka-tarsóka (Thlaspi jankae) jelzik (olykor csillagőszirózsa – Aster amellus, tarka imola – Centaurea triumfettii, magyar zergevirág – Doronicum hungaricum, magyar nőszirom – Iris aphylla subsp. hungarica, nagyvirágú gyíkfű – Prunella grandiflora – előfordulásával).
A táj jellegzetességei a nagy kiterjedésű kavicsbányatavak, a bolygatás intenzitásától és a felhagyás időtartamától függő másodlagos növényzettel.

Gyakori élőhelyek: P2a, OB, OC, J4, F1a, F1b, D34; közepesen gyakori élőhelyek: P2b, B1a, OA, H4, RB, D6, F2, L2x, RC, E1, RA, L5, I1; ritka élőhelyek: B5, B6, M3, A23, D1, F5, I2, P7, A1, A4, J3, J5, A3a, K1a, M6, A5, B2, H5a, J6, J2, D5.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: kevesebb mint 20; özönfajok: akác (Robinia pseudoacacia) 3, zöld juhar (Acer negundo) 3, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1.

BARATI Sándor, HUDÁK Katalin

1. Alföld1.9. Észak-alföldi hordalékkúp síkság
1.9.33. Harangod

A táj szinte egészét szántóföldek foglalják el, csupán 1-2%-nyi területét fedi természetesebb növénytakaró. Potenciális vegetációja tatárjuharos lösztölgyes, kiegészülve a magaspart löszgyepfoltjaival, a kisebb patakok mentén kőris-szil ligetekkel, a Hernád mentén fűz-nyár ligetekkel.
Az évszázadok óta jelentős emberi hatás miatt csupán a Hernád menti üde legelők, mocsárrétek, törékeny füzesek, bokorfüzesek mozaikja és a vizenyős patakvölgyek nádasai, sásosai, valamint a magaspart néhány kisebb foltjának lösznövényzete természetszerű, de állományaik változó mértékben degradálódtak. Az egykori lösztölgyesek és löszgyepek gyakorlatilag eltűntek. A magaspart erdei helyén akácosok és telepített tölgyesek, valamint jelentős kiterjedésű területeken felhagyott "szőlőhegyek" sorjáznak.
Az ártéri mocsár- és kaszálórétek értékes fajai a réti iszalag (Clematis integrifolia) és gyíkhagyma (Allium angulosum), a gesztelyi Nagy-réten és Hernádkak határában őszi vérfű (Sanguisorba officinalis), a hernádnémeti Gyalog-legelőn kövér aggófű (Senecio doria). A szárazabb területek flórája az erőteljes zavarás miatt jelentős hányadban gyomjellegű és tág tűrésű fajokból áll (pl. fenyérfű – Bothriochloa ischaemum, tejoltó galaj – Galium verum, zsályafajok – Salvia spp.), de mellettük macskahere (Phlomis tuberosa), piros kígyószisz (Echium maculatum), dunai szegfű (Dianthus collinus), Janka-tarsóka (Thlaspi jankae) és szürke gurgolya (Seseli osseum) is előfordul. A térség igazi florisztikai kuriózuma a tátorján (Crambe tataria).

Gyakori élőhelyek: OC, P2b, OB, J4; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, D34, H5a, J3, RB, P2a; ritka élőhelyek: B5, H4, M2, M6, D5, I1, I2.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: kevesebb mint 20; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, süntök (Echinocystis lobata) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1.

HUDÁK Katalin

1. Alföld
1.10. Nyírség
1.10.11. Közép-Nyírség

A táj túlnyomórészt mezőgazdaságilag művelt potenciális erdőterület. Az évszázados használat során szinte teljesen eltűnt lomboserdők mellett a legszárazabb buckahátak nyílt gyepi vegetációja, valamint a mélyedések lápmedencéinek és vízhatású völgyeinek, és a táj nyugati felében jellemző szikesek növényzete ősfolytonos. Erdei kevés kivétellel ültetvényszerűek (akác). A ritkán lakott területekre jellemző parlagokon a száraz és üde gyepek regenerációja korlátozott. A táj északi hatoda a szabályozásokig a Tisza öntésterülete volt, növényzete a Rétközéhez hasonló.
A természetszerű homoki erdőmaradványok gyöngyvirágos- és gyertyános-kocsányos tölgyesek, kisebb részben keményfaligetek és pusztai tölgyesek származékai. A mélyedésekben jellemzők a lápi jellegű mocsárrétek és sásosok, kisebb zsombékosokkal, kékperjés rétekkel, magaskórósokkal és leromlott, elnádasodott származékaikkal. A táj nyugati felének tómedreiben a szoloncsák sziki vegetáció teljes zonációja megtalálható. Hajdúhadháznál jó állapotú homokpusztagyepek vannak, máshol csak leromlott fragmentumaik.
Erdeiben az alföldi erdők fajai mellett fontosak a hegyvidéki elemek (ujjas keltike – Corydalis solida, fehér perjeszittyó – Luzula luzuloides), az erdőssztyepp-elemek (magyar nőszirom – Iris aphylla subsp. hungarica) ritkák. Mocsár- és lápréteken jellemző a pompás kosbor (Orchis elegans), kiemelt fontosságú a réti angyalgyökér (Angelica palustris), fehér zászpa (Veratrum album), szibériai nőszirom (Iris sibirica). Szikesei pannon és keleti fajokban kissé szegényebbek az Alföld többi szikesénél. Savanyú homokgyepjein kiemelendő a magyar kökörcsin (Pulsatilla flavescens) és a balti szegfű (Dianthus arenarius subsp. borussicus).

Gyakori élőhelyek: D34, OB, OC; közepesen gyakori élőhelyek: B5, B4, B1a, OA, P2a, J1a, F2, F4, B6; G1, RA, RB; ritka élőhelyek: L5, K1a, M4, J6, RC, D2, D5, D6, F1a, F1b, F5, B1b, B2, B3, A1, A23, A3a, A5, I1, H5b, H5a, P45.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 4, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 3, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 3, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 3, kései meggy (Prunus serotina) 5, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

SZIGETVÁRI Csaba

1. Alföld
1.10. Nyírség
1.10.12. Északkelet-Nyírség

A kistáj potenciális erdőterület, de a homoki erdők helyén jelenleg többnyire szántók, gyümölcsösök és települések jellemzők. Nagy részén a természetesebb élőhelyek csak mozaikosan jelennek meg az agrártájban. A természetszerű erdők aránya minimális (csak a kistáj nyugati határán lévő Baktai-erdő jelentősebb kiterjedésű), jellemzők az ültetvények (akác, nemes nyár, fenyők). A térségi szárazodás miatt az üde és vizes élőhelyek visszaszorulóban vannak. A gyepek főleg másodlagos homoki legelők és jellegtelen üde rétek. A kistáj északnyugati részén a Rétközhöz hasonló élőhelyek is megjelennek.
A kevés természetszerű erdőmaradvány a gyöngyvirágos-, gyertyános-kocsányos és pusztai tölgyesek származéka. A buckaközi mélyedésekben jellemzőbbek a lápi jellegű mocsárrétek, magassásosok és rekettyefüzes fűzlápok (főleg a kistáj szélein), illetve ezekből kialakult, leromlott, elnádasodott üde gyepek, sásosok, keleti peremen apró égerlápok. A Vajai-tó úszólápjai különleges értéket jelentenek. A száraz homoki gyepek jellemzően (leromló) homoki legelők. Az özöngyomok az erdőkben és gyepekben is előretörőben vannak.
Erdeiben az erdei fajok visszaszorulóban vannak. Mocsár- és lápréteken jellemző a pompás kosbor (Orchis elegans), kiemelt fontosságú a réti angyalgyökér (Angelica palustris) (Petneháza), a Vajai-tó úszólápjain a hagymaburok (Liparis loeselii) (eltűnőben) és a tarajos pajzsika (Dryopteris cristata). Csatornákban keskenylevelű békakorsó (Berula erecta) többfelé él, a mocsári csorbóka (Sonchus palustris) és a mocsári lednek (Lathyrus palustris) előfordulása a Rétköz átnyúló részeihez kötődik. Homoki gyepekben néhol előfordul a horgas bogáncs (Carduus hamulosus).

Gyakori élőhelyek: OB, OC; OA, B5; közepesen gyakori élőhelyek: D34, B1a, P2a, J1a, RA, RB, RC, P2a; ritka élőhelyek: A1, A23, L5, B2, B4, BA, G1, B1b, D6, H5b, J2, K1a, P45.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 4, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 3, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 2, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 3, kései meggy (Prunus serotina) 5, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

LESKU Balázs

1. Alföld
1.10. Nyírség
1.10.13. Délkelet-Nyírség

Hajdanán alapvetően homoki erdőkkel borított potenciális erdőterület. Emberi hatásra a vegetáció átalakult, jelentős a szántók, gyümölcsösök, települések kiterjedése. Jellemző a mozaikos tájszerkezet és vegetáció. Az ősi növényzetet főleg a buckaközi lápok, néhány erdőmaradvány és homoki gyep őrzi. Alföldi viszonylatban jelentős az erdők kiterjedése, ezek nagy része azonban ültetvény (főleg akácos). A szárazodás mellett az özöngyomok jelentik a legfőbb problémát.
A természetszerű homoki erdőmaradványok gyöngyvirágos-tölgyesek, átalakult keményfaligetek, a buckatetőkön pusztai tölgyesek származékai. A buckaközi mélyedésekben jellemzők a láp- és mocsárrétek, magassásosok, kisebb kiterjedésben zsombékosokkal, kékperjésekkel, lápi magaskórósokkal és degradálódó származékaikkal. A lápos "nyírvízlaposok" jellemzői a fűzlápok, néhol babérfüzes nyírlápokkal tarkítva, a kistáj keleti peremén égerlápok. A homokpusztagyepek, sztyepprétek, homoki legelők az erdőssztyeppek átalakult maradványai, a nyílt homoki gyepek (magyar csenkesz – Festuca vaginata, ezüstperje – Corynephorus canescens) fragmentálisak.
Az erdőkben több hegyvidéki (turbánliliom – Lilium martagon, medvehagyma – Allium ursinum, erdei kutyatej – Euphorbia amygdaloides) és balkáni (ezüst hárs – Tilia tomentosa) elem figyelhető meg. Fontosak a homoki erdőssztyeppek és gyepek fajai: tátogó, magyar és leánykökörcsin (Pulsatilla patens, P. flavescens, P. grandis), magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica), balti szegfű (Dianthus arenarius subsp. borussicus), erdélyi csormolya (Melampyrum bihariense), piros gólyaorr (Geranium sanguineum). Mocsárréteken, lápokban kiemelendők: réti angyalgyökér (Angelica palustris), fehér zászpa (Veratrum album), szibériai nőszirom (Iris sibirica), zergeboglár (Trollius europaeus), tőzegeper (Comarum palustre), babérfűz (Salix pentandra), vidrafű (Menyanthes trifoliata), gyepes és rostostövű sás (Carex caespitosa, C. appropinquata).

Gyakori élőhelyek: OB, RC, L5, D34; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, B5, OA, OC, J1a, P2a, P2b, RC, RA; ritka élőhelyek: A1, A4, B2, B3, B4, BA, D2, D5, G1, H5b, J1b, J2, J6, K1a, M4, P45, RB.

Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 4, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 3, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 3, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 3, kései meggy (Prunus serotina) 5, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

LESKU Balázs

1. Alföld
1.10. Nyírség
1.10.14. Dél-Nyírség

Alföldi viszonylatban magas erdősültségű kistáj, de a homoki tölgyeseket jórészt felváltották az ültetvények (főleg akácosok). A többé-kevésbé összefüggő erdőségeket mezőgazdasági területek tagolják. A savanyú homok által meghatározott alapkőzet, talaj és domborzat itt is jellegzetes "nyírségi" tájszerkezetet alakított ki. Az ősi növényzetet az erdők mellett a buckaközi lápok és a homoki gyepek őrzik. A térségi vízhiány mellett az özöngyomok terjedése több élőhelyen problémát jelent.
A természetszerű homoki erdőmaradványokat gyöngyvirágos- és pusztai tölgyesek változatos mozaikjai, az üdébb részeken átalakult keményfaligetek adják. A buckaközi mélyedésekben jellemzők a láp- és mocsárrétek, lápmaradványok (magassásosok, zsombékosok, rekettyés fűzlápok, néhol babérfüzes nyírlápok). A homokpusztagyepek, homoki legelők az erdőssztyeppek átalakult maradványai, a másodlagos nyílt homoki gyepek (magyar csenkesz – Festuca vaginata, ezüstperje – Corynephorus canescens) többfelé jellemzők.
Az erdőkben az erdei fajok mellett jellemzők a szegélyek, tisztások erdőssztyepp-elemei, melyek a homoki gyepekkel gyakran közösek (tarka sáfrány – Crocus reticulatus, egyhajúvirág – Bulbocodium vernum, nagyezerjófű – Dictamnus albus, szürke veronika – Pseudolysimachion incanum, epergyöngyike – Muscari botryoides, magyar kökörcsin – Pulsatilla flavescens, magyar nőszirom – Iris aphylla subsp. hungarica, erdélyi csormolya – Melampyrum bihariense, inkább csak gyepekben: balti szegfű – Dianthus arenarius subsp. borussicus, homoki nőszirom – Iris arenaria). A lápokon, üde élőhelyeken kiemelendők: réti angyalgyökér (Angelica palustris), fehér zászpa (Veratrum album), szibériai nőszirom (Iris sibirica), zergeboglár (Trollius europaeus), hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata), pompás kosbor (Orchis elegans), széleslevelű és keskenylevelű gyapjúsás (Eriophorum latifolium, E. angustifolium). Peremén unikális a rezes hölgymál (Hieracium aurantiacum) előfordulása.

Gyakori élőhelyek: OC, OB, D34, L5, RC; közepesen gyakori élőhelyek: G1, B1a, OA, J1a, P2a, B5, J6, P2b, D6, RB, D2, B2, BA, B4, RA, H5b; ritka élőhelyek: M4, A1, D5, B1b, J5, J1b, A23, B3, J2, D1, K1a, P45.

Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 3, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 2, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 3, kései meggy (Prunus serotina) 5, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

LESKU Balázs

1. Alföld
1.10. Nyírség
1.10.21. Nyugati- vagy Löszös-Nyírség

Évszázadok óta mezőgazdasági művelés alatt álló, vízben szegény, változatos domborzatú terület. A természetes növényzet túlélői a kisebb laposok vízállásos mélyedéseiben, illetve néhány mezsgyén, kunhalmon maradtak meg. A táj erdőterületei kivétel nélkül ültetettek, a gyepek túlnyomó része másodlagos, intenzíven használt. A potenciális vegetáció zömét kitevő erdőspuszta elemei nyomokban is alig maradtak meg. A mélyebb részek szikes vegetációja ősfolytonosnak tekinthető, de jelentősen elszegényedett. A parlagok aránya elenyésző.
A táj gyepeinek többsége másodlagos, jellegtelen száraz vagy enyhén szikes, üde gyep. Legkarakteresebb a szikes tómedrekben megmaradt szoloncsák (Nyírtelek, Nyíregyháza – Felsősima), illetve szolonyec (Tiszaeszlár – Bashalom) sziki vegetáció zonációját őrző növényzet. A zömében eljellegtelenedett (nádasodott) szikes mocsarakat mézpázsitos szikfokok, bajuszpázsitos vakszikfoltok, fehér tippanos sziki rétek és szikes puszták maradványai övezik. Csak a táj nyugati peremén jelenik meg a hernyópázsitos és ecsetpázsitos szolonyec sziki rét és a padkás vegetációs mozaik. Néhány mezsgyén ismertek a száraz sztyepprétek erősen degradált foltjai.
Flórájának összetételét a nyírségi és a hajdúsági elemek erősen elszegényedett kombinációja határozza meg. Az erdőspusztai vegetációt néhány, a tájban igen ritka faj képviseli: kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata), törpemandula (Prunus tenella), parlagi rózsa (Rosa gallica), cingár gombafű (Androsace elongata), közönséges borkóró (Thalictrum minus). A szikeseken a jellemző specialista fajok meghatározók (sziki őszirózsa –Aster tripolium subsp. pannonicus, sziki üröm – Artemisia santonicum, kisfészkű aszat – Cirsium brachycephalum, vékony útifű – Plantago tenuiflora). Az özöngyomok térfoglalása jelentéktelen.

Gyakori élőhelyek: nincsenek; közepesen gyakori élőhelyek: OB, OC; ritka élőhelyek: B1a, OA, B6, F4, F2, F5, F1a, F1b, B5, B2, B3, D34, RA, RB, RC, P2a, P2b, A1, A23, H5a.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: kevesebb mint 20; özönfajok: akác (Robinia pseudoacacia) 2, Eleagnus angustifolia 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 1.

SZIGETVÁRI Csaba

1. Alföld
1.11. Hajdúság
1.11.11. Hajdúhát

A mai alkati vegetációban érdemi homoki növényzet az északi, deflációs területen (ahol a nyírségi homokot csak vékony löszlepel fedi) sem maradt fenn. A táj nagy részén a deráziós formákkal tarkított löszplató növényzete jellemző (az általában igen mély – 5-25 m – talajvíz miatt kevesebb lösztölgyes, több pusztai cserjés és löszpuszta lehetett egykor uralkodó), melynek maradványai elsősorban mezsgyéken és néhány kurgánon, de néha löszlegelőkön is fellelhetők. A deráziós mélyedésekben szolonyec szikesek, szoloncsák szikesek és szikes tavak, üde rétek és mocsarak találhatók. A kistáj déli részén, a Hortobágy felé eső szegély olykor láposodik is (helokrén források). Klasszikus agrársivatag, már az I. katonai felmérés térképei is annak tüntetik fel. Természetes erdő nincs, a völgyekben fűz- és nyárligetek, máshol faültetvények vannak, itt-ott erdei fajokkal. A flóra pusztulása az elmúlt évtizedekben már nem volt számottevő, kivéve a városok körüli beépítéseket. Florisztikailag fontos fajok a kopár sziki élőhelyeken: sziki ballagófű (Salsola soda), sziki pitypang (Taraxacum bessarabicum), üde réteken: szép zörgőfű (Crepis pulchra), mezei gólyaorr (Geranium pratense), sárga kígyókapor (Silaum silaus), erdei maradványnövényzetben: kislevelű nőszőfű (Epipactis microphylla), Tallós-nőszőfű (Epipactis tallosii), száraz gyepekben: élesmosófű (Chrysopogon gryllus), öldöklő aszat (Cirsium furiens), hengeres peremizs (Inula germanica), pusztai gyújtoványfű (Linaria biebersteinii), macskahere (Phlomis tuberosa), rekenyő (Rapistrum perenne), kései pitypang (Taraxacum serotinum). Kipusztult a szártalan csüdfű (Astragalus exscapus), tátorján (Crambe tataria), gyepes nefelejcs (Myosotis caespitosa), csajkavirág (Oxytropis pilosa), keleti békakorsó (Sium sisaroideum).

Gyakori élőhelyek: B6, F1b, D34, F4, OC; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, B2, B3, B5, F1a, F5, OA, OB, RB, RC; ritka élőhelyek: B1b, D6, F2, H5a, J3, J4.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özöngyomok: nincs meghatározó özöngyom.

MOLNÁR Attila

1. Alföld
1.11. Hajdúság
1.11.12. Dél-Hajdúság

Alapvetően agrársivatag, északi és déli peremein nagyobb szikes legelőkkel, utóbbinál sztyepptál eredetű szikes tavakkal. A Hajdúságnak a Hajdúhátnál egyhangúbb felszínén a deráziós völgyek lankásabbak, és szinte mind elszikesedett (kis részben ez szódás-szoloncsákos szikest jelent), a Kösely völgyrendszerében mély vízű mocsarak és nádas-gyékényes úszólápok vannak. Az alkati vegetáció nagyobb foltjait ezek és a néhány tíztől néhány száz hektáros szolonyec szikes puszták teszik ki, melyek jó részét ma már nem legeltetik. A lösznövényzet máig elég fajgazdag, noha az egyes mezsgyék területe általában kicsi, és viszonylag zavartak is. A lösznövényzet őrzői ezek és néhány kurgán, melyek közül egyesek a vegetációja meglepően ép. A táj szikes tavainak nagy részét elvesztette, de még mindig sok értékes maradvány van. Ma Hajdúszoboszló és Debrecen terjeszkedése és a kihasználatlan gyepek felszámolása jelenti a fő veszélyforrást. Florisztikailag fontos fajok: a kopár és füves sziki élőhelyeken pozsgás zsázsa (Lepidium crassifolium), erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana), magyar sóballa (Suaeda pannonica), sziki pitypang (Taraxacum bessarabicum); sziki erdősztyepp-maradványokon: fátyolos nőszirom (Iris spuria); úszólápokon: villás sás (Carex pseudocyperus), tőzegpáfrány (Thelypteris palustris); üde réteken: csátés sás (Carex divisa); száraz gyepekben: tavaszi hérics (Adonis vernalis), kék atracél (Anchusa barrelieri), fehér zanót (Chamaecytisus albus), hengeres peremizs (Inula germanica), festő csülleng (Isatis tinctoria), pusztai gyújtoványfű (Linaria biebersteinii), macskahere (Phlomis tuberosa), törpemandula (Prunus tenella), rekenyő (Rapistrum perenne), gór habszegfű (Silene bupleuroides), karcsú zsombor (Sisymbrium polymorphum). Kipusztult a szennyes ínfű (Ajuga laxmannii), öldöklő aszat (Cirsium furiens), tátorján (Crambe tataria), kései pitypang (Taraxacum serotinum).

Gyakori élőhelyek: B1a, F1a, F1b, F5, OC; közepesen gyakori élőhelyek: B2, B3, B5, B6, F4, OA, OB; ritka élőhelyek: B1b, D6, F2, H5a, RB, RC.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: kevesebb mint 20; özönfajok: gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2.

MOLNÁR Attila

1. Alföld
1.12. Berettyó–Körösvidék
1.12.11. Dévaványai-sík

A Dévaványai-sík potenciális erdőssztyepptáj, azonban az évezredes emberi tevékenység során a természetközeli fás vegetáció a folyók ártereire húzódott vissza. Az ártéri puhafás ligeterdőknek maradtak fenn kisebb állományai, de a mai erdők túlnyomó része nemesnyár-ültetvény. A terület mintegy 30%-át szikes gyepek borítják, gyakran jelentős összefüggő foltokban. Kis kiterjedésben löszgyepeket is megfigyelhetünk. A táj a holocénben valószínűleg folyamatosan erdőssztyepp illetve szikes sztyepp-jellegű volt. A szikes sztyeppek ritka reliktumfaja a pontusi pusztai tyúktaréj (Gagea szovitzii). Az endemikus fajok száma alacsony, kiemelendő az erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana).
Jellemzők az ürmös szikesek, sok pillangósvirágú fajjal (karcsú kerep – Lotus angustissimus, sziki, cérna-, sávos, pusztai és sudár here – Trifolium angulatum, T. micranthum, T. striatum, T. retusum, T. strictum), a vakszikesek (bárányparéj – Camphorosma annua, seprűparéj – Bassia sedoides), a sziki ecsetpázsitosok (kisvirágú kakukktorma – Cardamine parviflora, kisfészkű aszat – Cirsium brachycephalum, pocsolyalátonya – Elatine alsinastrum, hosszúkocsányú és sugaras víziboglárka – Ranunculus baudotii, R. radians, buglyos boglárka – R. polyphyllus), a löszgyepek (macskahere – Phlomis tuberosa), a sziki magaskórósok (bárányüröm – Artemisia pontica, réti őszirózsa – Aster sedifolius, sziki kocsord – Peucedanum officinale), valamint a mezsgyék (nyúlánk sárma – Ornithogalum pyramidale) és töltések növényzete (kecskebúza – Aegilops cylindrica, taréjos búzafű – Agropyron pectiniforme, cingár gombafű – Androsace elongata, sáfrányos imola – Centaurea solstitialis, heverő seprűfű – Bassia prostrata). A szikesek ritka adventív faja az egyenes forrásfű (Montia linearis). A folyók és kisebb vízfolyások gazdag hínárvegetációval rendelkeznek (sulyom – Trapa natans, tündérfátyol – Nymphoides peltata). Kipusztult fajok: debreceni torma – Armoracia macrocarpa, lápi galaj – Galium uliginosum, mételyfű – Marsilea quadrifolia. Az özöngyomok elsősorban a folyók árterein és a csatornák mentén terjednek.

Gyakori élőhelyek: F1a, F1b, F2, RC; közepesen gyakori élőhelyek: B5, B2, F3, H5a, BA, RB, B3, A1, F5, OC; ritka élőhelyek: B1a, D34, F4, OB, A3a, I2, J4, OA, J3, M3, D6, B6, RA, A5, L5, P2b.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 1.

JAKAB Gusztáv

1. Alföld
1.12. Berettyó–Körösvidék
1.12.12. Nagy-Sárrét

A táj potenciálisan ártér, egyes részein padkás szikesekkel, erdőssztyepp-foltokkal, sziki tölgyesekkel tarkítva. A növényzet szempontjából két részre bontható. Egy része medence jellegű, ahol a mélyebb fekvésű részeken (az egykori nagy kiterjedésű mocsarak helyén) szántókkal és fragmentált természetszerű növényzettel találkozunk. Többi részét a Sárrétet tápláló egykori folyómedrek, hátjaik és magasabban fekvő térszintek, szigetek növényzete borítja, itt szikes gyepek, mocsarak, a holtmedrekben szántók, mezsgyék mozaikja határozza meg a táj arculatát. Elszórva telepített erdők (főleg kocsányos tölgy, akác) figyelhetők meg. A gyepek nagy része legeltetett vagy kaszált.
Jellemzők a tavasszal, vízzel jól ellátott, nyárra kiszáradó ecsetpázsitos rétek (réti ecsetpázsit – Alopecurus pratensis, fehér tippan – Agrostis stolonifera, hernyópázsit – Beckmannia eruciformis, sziki kányafű – Rorippa kerneri), mélyebben fekvő részein mocsarak, magassásosok (mocsári kutyatej – Euphorbia palustris, kisfészkű aszat – Cirsium brachycephalum, parti sás – Carex riparia). Nagy kiterjedésűek a cickórós füves puszták, ürmös puszták. A padkás szikesek szép kifejlődésűek (erdélyi és vékony útifű – Plantago schwarzenbergiana, P. tenuiflora, kígyófark – Pholiurus pannonicus, magyar sóvirág – Limonium gmelinii), kocsordos-őszirózsás sziki magaskórósok (sziki kocsord – Peucedanum officinale, réti őszirózsa – Aster sedifolius), néhol sztyepprétfoltok (koloncos legyezőfű –Filipendula vulgaris, taréjos búzafű – Agropyron pectiniforme). A nagyobb vízfolyások és csatornák növényzetének értékesebb fajai: fehér tündérrózsa (Nymphaea alba), vízitök (Nuphar lutea), sulyom (Trapa natans), rucaöröm (Salvinia natans), nyílfű (Sagittaria sagittifolia).

Gyakori élőhelyek: F2, F1a, F1b, RC; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, F5, OC, BA, F4, H5a, B6; ritka élőhelyek: A1, A23, A5, B2, B3, B5, D34, P2b, L5, F3, OB, OA.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: kevesebb mint 20; özönfajok: akác (Robinia pseudoacacia) 4, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, zöld juhar (Acer negundo) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 3.

HOFFMANN Károly

1. Alföld
1.12. Berettyó–Körösvidék
1.12.13. Berettyó–Kálló köze

A táj jellegzetessége, hogy a Nyírség homokja és a Hajdúság löszfoltjai itt szikesekkel találkoznak. Szikesei alapvetően szolonyecesek, a sztyepptálakban szódás szoloncsák található (bajuszpázsit – Crypsis aculeata, magyar sóballa – Suaeda pannonica). Viszonylag sokfelé vannak fajgazdag, kocsordos rétsztyeppek (aranyfürt – Aster linosyris, fátyolos nőszirom – Iris spuria). A löszgyepek általában fragmentáltak, fajszegények (tavaszi hérics – Adonis vernalis, erdei lednek – Lathyrus sylvestris, buglyos kocsord – Peucedanum alsaticum, kövér aggófű – Senecio doria, változó gurgolya – Seseli varium, nagy nyúlkapor – Trinia ramosissima). Kevésbé szikes mocsárréteken pompás kosbor (Orchis elegans) és sokvirágú habszegfű (Silene multiflora) említhető.
A sziki tölgyes-erdősztyepp különleges és fajgazdag reprezentánsa a hencidai Csere-erdő, amely értékes elemekben gazdag (magyar zergevirág – Doronicum hungaricum, réti kardvirág – Gladiolus imbricatus, pázsitos nőszirom – Iris graminea, bördős borgyökér – Oenanthe fistulosa).
Az Ér és Berettyó közén nagyszámú helokrén forrás fakad (keskenylevelű békakorsó – Berula erecta, mocsári gólyahír – Caltha palustris), láposodó zsombéksásokkal, gyékényes állományokban a kandicshínár (Aldrovanda vesiculosa) és a kolokán (Stratiotes aloides) is előkerült. A pocsaji Tövises kimondottan fajgazdag: a régi Szamos-morotva északi fele úszó fűzláp és úszó zsombékos sásláp (zsombéksás – Carex elata, bugás sás – Carex paniculata), benne a Crisicum területén máshol ismeretlen (vidrafű – Menyanthes trifoliata, füles fűz – Salix aurita) vagy nagyon ritka (gyilkos csomorika – Cicuta virosa, nádi boglárka – Ranunculus lingua, lápi csalán – Urtica kioviensis) fajokkal. A Bajonta területén kékperjések alakultak ki (Jávorka-fényperje – Koeleria javorkae). A ligeterdő-maradványokat őrző telepített tölgyesekben ujjas keltike (Corydalis solida) máig él. Kihalt fajok: piros kígyószisz (Echium maculatum), sziki ballagófű (Salsola soda).

Gyakori élőhelyek: F1b, F2, B1a, F1a, OC, D34; közepesen gyakori élőhelyek: OB, RC, B2, F5, B5, B6, F4, F3, BA, J1a, P2a, L5; ritka élőhelyek: B3, P2b, H5a, J6, RB, OA, B1b, D2, M3, G1, D6, RA, J3, A23, M2, A5, A1, B4.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1.

JÓZSA Árpád Csaba, ENYEDI Róbert, BARANYI Tamás

1. Alföld
1.12. Berettyó–Körösvidék
1.12.14. Érmelléki löszös hát

A kistáj csekély kiterjedésű hazai részén magasabb fekvésű löszös plató-halomvidék és rétegvizes forrásfakadókkal ellátott völgyfőkből eredő deráziós völgyek, valamint löszmélyutak jellemzők. Ezeket kivéve platóhelyzetben a talajvíz mindenhol mélyen helyezkedik el. Álmosd – Bagamér körül az üledékben a homokfrakció növekszik. Javarészt agrársivatag, a száraz gyepek maradványai halmokon és a Pocsaji-kapunál, a vizes élőhelyek az Ér forráságainál (pl. Keskeny-Ér, bagaméri források), valamint a Kálló-vízrendszer tározóin (Álmosd – Kokad) találhatók meg. Néhány erdei faj faültetvényekben maradt fenn. Száraz gyepekben él a tavaszi hérics (Adonis vernalis), élesmosófű (Chrysopogon gryllus), öldöklő aszat (Cirsium furiens), magas kígyószisz (Echium italicum), bugás macskamenta (Nepeta nuda), nagy és recés szádor (Orobanche elatior, O. reticulata), selymes boglárka (Ranunculus illyricus), kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata), fogaslevelű bükköny (Vicia narbonensis subsp. serratifolia). Erdőkben lazavirágú nefelejcs (Myosotis sparsiflora), nedves réteken árpasás (Carex hordeistichos), mezei gólyaorr (Geranium pratense), mocsarak-lápokon keskenylevelű békakorsó (Berula erecta), rostostövű sás (Carex appropinquata), zsombéksás (Carex elata), békaliliom (Hottonia palustris), mocsári orbáncfű (Hypericum tetrapterum), vidrafű (Menyanthes trifoliata), nádi boglárka (Ranunculus lingua) érdemel említést. Kipusztult a nagyezerjófű (Dictamnus albus), piros kígyószisz (Echium maculatum), pusztai árvalányhaj (Stipa pennata).

Gyakori élőhelyek: nincsenek (agrársivatag); közepesen gyakori élőhelyek: H5a, OA, OB, OC, RC, J1a; ritka élőhelyek: B1a, B1b, B2, B3, B4, D34.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 10-20; özönfajok: szerbtövisfajok (Xanthium spp.) 1.

JÓZSA Árpád Csaba, ENYEDI Róbert, BARANYI Tamás

1. Alföld
1.12. Berettyó–Körösvidék
1.12.21. Bihari-sík

Régi folyómedrekkel tarkított, kissé hullámos síkság. A vízhálózat sűrű, jellemzők a mára többé-kevésbé szabályozott erek (Ölyvös, Barát-ér, Kutas-ér, Kis-Körös). A vízfolyások mentén puha- és keményfás ligeterdők húzódtak, ezek maradványai keskeny folyóparti fűz-nyár sávok, illetve jellegtelen kocsányos tölgyesek (keleti kontyvirág – Arum orientale, kardos madársisak – Cephalanthera longifolia, ligeti szőlő – Vitis sylvestris). Az erdők természetessége és az erdei fajok aránya a (határon túli) hegyekhez közeledve nő. A szolonyec szikes növényzet jellegzetes (karcsú kerep – Lotus angustissimus, erdélyi útifű – Plantago schwarzenbergiana, sziki nefelejcs – Myosotis sicula, mocsári csillaghúr – Stellaria palustris, henye vasfű – Verbena supina, henye kunkor – Heliotropium supinum), feltűnőek a sziki erdősztyepp-maradványok (fátyolos nőszirom – Iris spuria, buglyos kocsord – Peucedanum alsaticum, sziki kocsord – Peucedanum officinale). A szikesek egy része másodlagos, csekély vagy hiányzó padkásodással, halofitonok nélkül. Nagyobb szikes mocsár kevés van, Furta – Vekerd térségében több, sós vízű vízállás található. A kistáj keleti peremén nem szikesedő mocsárrétek jelennek meg (őszi kikerics – Colchicum autumnale, kornistárnics – Gentiana pneumonanthe, pompás kosbor – Orchis elegans), sőt zsombéksásosok is. A keleti perem édesvízű mocsarainak, ereinek vízi növényvilága nem szikes (békaliliom – Hottonia palustris, kolokán – Stratiotes aloides). Érdekes, keleties elemek a szümcső (Bunias orientalis), öldöklő aszat (Cirsium furiens), dunai szegfű (Dianthus collinus). Kipusztult a kandicshínár (Aldrovanda vesiculosa), debreceni torma (Armoracia macrocarpa), egyhajúvirág (Bulbocodium vernum).

Gyakori élőhelyek: F1b, F2, F1a, OC, RC, D34; közepesen gyakori élőhelyek: H5a, B1a, OB, B2, B5, F4, BA, L5, F5, F3; ritka élőhelyek: J6, P2b, P2a, J3, OA, RB, D6, B6, B3, A23, A1, RA, B4, M3.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1.

JÓZSA Árpád Csaba, ENYEDI Róbert, BARANYI Tamás

1. Alföld
1.12. Berettyó–Körösvidék
1.12.22. Kis-Sárrét

Az erdélyi hegyekből lezúduló folyók a Kis-Sárréten a vízszabályozások előtt hatalmas mocsarakat és nyílt vizeket alkottak, köztük szárazulatokkal. Ma jellemzők a kiszáradó, de regenerációképes nádasok, gyékényesek, magassásrétek, zsiókás, kákás mocsarak. A potenciális vegetáció maradványaiból jelentős területet foglalnak el a szikes rétek, ürmöspuszták, cickórós gyepek és a száraz gyepek. A gyepek nagy része extenzíven használt, a felhagyott szántók egy részén erdőtelepítések kezdődtek, ill. folytatódnak. A telepített erdők jelentős része kocsányos tölgyes, csertölggyel és magyar kőrissel elegyes.
Jellemző ill. értékes fajok: a magassásosokban villás sás (Carex pseudocyperus), kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), a mocsarakban rucaöröm (Salvinia natans), sulyom (Trapa natans), tündérfátyol (Nymphoides peltata), kolokán (Stratoites aloides). Mocsár- és kaszálóréteken medvetalp (Heracleum sphodylium), merevszőrű boglárka (Ranunculus strigulosus), réti iszalag (Clematis integrifolia), örménygyökér (Inula helenium), mocsári kosbor (Orchis palustris), hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata), szürke aszat (Cirsium canum), réti legyezőfű (Filipendula ulmaria), festő zsoltina (Serratula tinctoria). Kiszáradó fűzláp maradványokban rekettyefűz (Salix cinerea), orvosi macskagyökér (Valeriana officinalis). Szikes réteken: hernyópázsit (Beckmannia eruciformis), karcsú kerep (Lotus angustissimus), erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana). A rétiőszirózsás–szikikocsordos réteken: sziki kocsord (Peucedanum officinale), réti őszirózsa (Aster sedifolius), fátyolos nőszirom (Iris spuria), aranyfürt (Aster linosyris). A rétsztyeppeken a hegylábi flóra áthúzódó fajai a borjúpázsit (Anthoxanthum odoratum), öldöklő aszat (Cirsium furiens), rezgőpázsit (Briza media), pirosló here (Trifolium rubens), macskahere (Phlomis tuberosa), bunkós hagyma (Allium sphaerocephalon), bakfű (Stachys officinalis), fogaslevelű bükköny (Vicia narbonensis subsp. serratifolia) parlagi rózsa (Rosa gallica). Erdők maradványfajai a szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana), változó boglárka (Ranunculus auricomus), magas gyöngyperje (Melica altissima), ligeti szőlő (Vitis sylvestris), szagos galaj (Galium odoratum), kányabangita (Viburnum opulus). Kipusztult a mocsári aggófű (Senecio paludosus), nádi boglárka (Ranunculus lingua), gyilkos csomorika (Cicuta virosa), mocsári aszat (Cirsium palustre), tőzegpáfrány (Thelypteris palustris).

Gyakori élőhelyek: F2, F1a, OC, F1b, RC, B1a; közepesen gyakori élőhelyek: H5a, D34, B5, OA, RB, OB, P2b, A1, F3, J3, B2; ritka élőhelyek: F5, A3a, L5, F4, J4, RA, A23, D6, B3, B6, J6, M3, P7, B1b, J1a.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3.

KERTÉSZ Éva

1. Alföld
1.12. Berettyó–Körösvidék
1.12.23. Körösmenti-sík

Növényzeti szempontból nem egységes táj. A Sebes- és a Hármas-Köröstől északra eső felének vegetációja hasonló a Békési- és Dévaványai-síkhoz: potenciális erdőssztyepp, ahol az emberi tevékenység a természetközeli vegetációt jelentősen visszaszorította. Az ártereken ecsetpázsitos kaszálórétek és puhafás ligeterdők maradtak fenn (réti iszalag – Clematis integrifolia, nyári tőzike – Leucojum aestivum). Az erdők döntő része nemesnyár-ültetvény. Kis kiterjedésben szikes gyepeket is megfigyelhetünk.
A táj déli felén az államhatár irányában egyre nagyobb kiterjedésben jelennek meg a szikes gyepek és az összefüggő erdők. Gyulától ÉK-re nagy kiterjedésű tölgy-kőris-szil ligeterdők találhatók, melyekre jellemző az Erdélyi-szigethegység felől leszivárgó montán, mezofil lomberdei fajok (medvehagyma – Allium ursinum, bogláros és berki szellőrózsa – Anemone ranunculoides, A. nemorosa, odvas és ujjas keltike – Corydalis cava, C. solida, kapotnyak – Asarum europaeum, ligeti csillagvirág – Scilla vindobonensis, bársonyos görvélyfű – Scrophularia scopolii, podagrafű – Aegopodium podagraria, pirítógyökér – Tamus communis) megjelenése.
Jellemzők az ürmös szikesek (karcsú kerep – Lotus angustissimus, sziki here – Trifolium angulatum, erdélyi útifű – Plantago schwarzenbergiana), vakszikesek (seprűparéj – Bassia sedoides, bárányparéj – Camphorosma annua), sziki ecsetpázsitosok (kisfészkű aszat – Cirsium brachycephalum), sziki tölgyesek (erdei gyöngyköles – Buglossoides purpureo-coerulea, magas gyöngyperje – Melica altissima), löszmezsgyék (taréjos búzafű – Agropyron pectiniforme, nyúlánk sárma – Ornithogalum pyramidale) és töltések növényzete (heverő seprűfű – Bassia prostrata, sáfrányos imola – Centaurea solstitialis). Elterjedtek a sziki magaskórósok (réti őszirózsa – Aster sedifolius, fátyolos nőszirom – Iris spuria, sziki kocsord – Peucedanum officinale, sziki lórom – Rumex pseudonatronatus). Gazdag a csatornák és csatornapartok növényzete (tündérfátyol – Nymphoides peltata, rucaöröm – Salvinia natans, mocsári aggófű – Senecio paludosus, sulyom – Trapa natans, közönséges rence – Utricularia vulgaris). Az özöngyomok főleg ártereken, csatornák mentén terjednek. Kipusztult fajok: Tisza-parti margitvirág (Chrysanthemum serotinum), kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), havasi szittyó (Juncus alpinus).

Gyakori élőhelyek: RC, F2, F1b, F1a, J4, OC, BA; közepesen gyakori élőhelyek: L5, B1a, P2b, RB, J6, D6, F3, A1, A3a, J3; ritka élőhelyek: B2, B3, B5, H5a, OA, OB, D34, RA, F5, M3, M6, P2a, B6, I1, I2, F4, A23, A5, M2.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 5, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 4, akác (Robinia pseudoacacia) 1.

JAKAB Gusztáv

1. Alföld
1.13. Körös–Maros köze
1.13.11. Csanádi-hát

A legnagyobb arányban felszántott kistájaink egyike, a természetszerű növényzet erősen fragmentált. Az eredeti löszsztyepp-vegetáció maradványait jellemzően az utak, közigazgatási határok, erek mentén húzódó mezsgyék őrzik. Az erdők túlnyomó többsége fiatal, fajszegény, de az erdei fajok terjedése érzékelhető. A vízi, vízparti élőhelyek esetében az erek (pl. Száraz-ér) jelentősége kiemelkedő. A legeltetés drasztikus visszaszorulása és a vegyszerezés számos, korábban gyakori gyomnövény erőteljes megritkulását, eltűnését idézte elő. A táj regenerációs képessége igen gyenge, az inváziós terhelés aránylag alacsony.
A Csanádi-hát legfőbb növénytani értékét a löszpusztarét-maradványok jelentik (szennyes ínfű – Ajuga laxmannii, gór habszegfű – Silene bupleuroides, vetővirág – Sternbergia colchiciflora, kék atracél – Anchusa barrelieri, mirigyes kakascímer – Rhinanthus rumelicus, csajkavirág – Oxytropis pilosa, horgas bogáncs – Carduus hamulosus, magyar kutyatej – Euphorbia glareosa, karcsú orbáncfű – Hypericum elegans, pusztai meténg – Vinca herbacea, hengeres peremizs – Inula germanica, nyúlánk sárma – Ornithogalum pyramidale, üdébb, réties típusokban: kövér aggófű – Senecio doria, buglyos kocsord – Peucedanum alsaticum). A sztyeppcserjések (törpemandula – Prunus tenella, parlagi rózsa – Rosa gallica) is szinte kizárólag mezsgyéken éltek túl. A tájon kevés szikes található, főleg a keleti részen, a jobb szikes fajok ritkák. Kis területet borítanak a sziki magaskórósok (réti őszirózsa – Aster sedifolius, bárányüröm – Artemisia pontica, karcsú kerep – Lotus angustissimus). Egyes években a szántóföldi laposokban fajgazdag iszapnövényzet jelenik meg (henye füzény – Lythrum tribracteatum, iszapfű – Lindernia procumbens, henye káka – Schoenoplectus supinus). Eltűnt fajok: festő csülleng (Isatis tinctoria), kereklevelű buvákfű (Bupleurum rotundifolium), úti imola (Centaurea calcitrapa), sármányvirág (Sideritis montana). Az özöngyomok közül jellegzetes a parlagi rézgyom (Iva xanthiifolia), amely nagy területeket borít.

Gyakori élőhelyek: OC, RC, B1a, H5a, BA; közepesen gyakori élőhelyek: P2b, F2, F1b, B6, RB, OB, B5, A1, D34; ritka élőhelyek: L5, D6, RA, F3, OA, P2a, B2, I1, J6, B3, F4, F1a, M6, F5.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 3, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1.

CSATHÓ András István

1. Alföld
1.13. Körös–Maros köze
1.13.12. Békési-hát

A hajdan jellemző löszsztyepp-vegetációt az igen jó minőségű csernozjom talaj miatt szinte teljes egészében felszántották, mára szántók és lakott területek uralják az erősen fragmentált tájat. Szikeseket főleg Orosházától délre és a táj keleti részén találunk. Természetes vízfolyások csak elvétve fordulnak elő. Erdőben szegény vidék, a kevés ültetett erdő is javarészt jellegtelen. A táj regenerációs képessége rossz. Az özönnövény-fertőzöttség aránylag alacsony.
A löszpusztagyepek mára kis zárványokként mezsgyékre, földvárra, szikes környezetből kiemelkedő padkákra szorultak vissza (kiemelkedő fajai az endemikus, az országban csak itt előforduló erdélyi hérics – Adonis × hybrida – és a kónya zsálya – Salvia nutans, továbbá jellegzetes a szennyes ínfű – Ajuga laxmannii, kék atracél – Anchusa barrelieri, vetővirág – Sternbergia colchiciflora, karcsú orbáncfű – Hypericum elegans, macskahere – Phlomis tuberosa, tavaszi hérics – Adonis vernalis, selymes boglárka – Ranunculus illyricus, pusztai gyújtoványfű – Linaria biebersteinii, bérci here – Trifolium alpestre, nyúlánk sárma – Ornithogalum pyramidale). A sztyeppcserjések szintén csak kis fragmentumokban maradtak fenn (parlagi rózsa – Rosa gallica, törpemandula – Prunus tenella). A szikesek jellemző élőhelye a szikes rét (buglyos boglárka – Ranunculus polyphyllus, sziki kányafű – Rorippa kerneri, kisfészkű aszat – Cirsium brachycephalum), az ürmöspuszta (erdélyi útifű – Plantago schwarzenbergiana, sziki varjúháj – Sedum caespitosum, egyvirágú here – Trifolium ornithopodioides), a mézpázsitos szikfok, a vaksziknövényzet (sziki ballagófű – Salsola soda, magyar sóballa – Suaeda pannonica, magyar palka – Cyperus pannonicus), a cickórós puszta és a sziki magaskórós (bárányüröm – Artemisia pontica, réti őszirózsa – Aster sedifolius). A belvizes szántók is értékes iszapnövényzetnek adhatnak otthont (iszapfű – Lindernia procumbens, henye káka – Schoenoplectus supinus). Kipusztult többek között a csajkavirág (Oxytropis pilosa), festő csülleng (Isatis tinctoria).

Gyakori élőhelyek: F2, OC, F1a, RC, H5a; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, BA, B6, RB, F4, P2b, F1b, OB, L5; ritka élőhelyek: J6, D34, RA, B5, F3, F5, P45, OA, A1, A3a, P2a, B2, D6, B3, I1, A5, M6.

CSATHÓ András István, JAKAB Gusztáv

1. Alföld
1.13. Körös–Maros köze
1.13.21. Békési-sík

A Békési-sík potenciális erdőssztyepp–löszsztyepp táj, azonban az évezredes emberi tevékenység során a természetközeli vegetáció szinte teljesen eltűnt. A terület mintegy 95%-át szántóföldek és lakott területek borítják. A kis kiterjedésű erdők túlnyomó többsége nemesnyár- és akácültetvény. Szikes gyepeket elsősorban a táj délkeleti végén, Békéscsabától délre találunk. Flóratörténeti és természetvédelmi szempontból jelentősek a löszmezsgyék, számos pontusi-pannon (szennyes ínfű – Ajuga laxmannii, kónya zsálya – Salvia nutans, pusztai meténg – Vinca herbacea) és mediterrán (vetővirág – Sternbergia colchiciflora) löszpusztai fajjal.
A fennmaradt természetes élőhelyfoltokon jellemzők az ürmös szikesek (sziki, cérna-, és egyvirágú here – Trifolium angulatum, T. micranthum, T. ornithopodioides, erdélyi útifű – Plantago schwarzenbergiana), vakszikesek (bárányparéj – Camphorosma annua, seprűparéj – Bassia sedoides, sziksófű – Salicornia prostrata, erdélyi sóballa – Suaeda salinaria), sziki ecsetpázsitosok (kisfészkű aszat – Cirsium brachycephalum, buglyos boglárka – Ranunculus polyphyllus), sziki magaskórósok (bárányüröm – Artemisia pontica, réti őszirózsa – Aster sedifolius, sziki kocsord – Peucedanum officinale). Gazdag a löszmezsgyék (kenderziliz – Althaea cannabina, törpemandula – Prunus tenella, nyúlánk sárma – Ornithogalum pyramidale, vajszínű here – Trifolium ochroleucon, csajkavirág – Oxytropis pilosa) és a töltések növényzete (nagy gombafű – Androsace maxima, sáfrányos imola – Centaurea solstitialis, réti iszalag – Clematis integrifolia). Jellemző a területen a rizstermesztés. A rizsföldek jellegzetes fajai a pocsolyalátonya (Elatine alsinastrum), háromporzós látonya (E. triandra), iszapfű (Lindernia procumbens) és henye káka (Schoenoplectus supinus). Az ártereken ecsetpázsitos kaszálóréteket és ártéri fűz-nyár ligeteket találunk. Az özöngyomok elsősorban a mezsgyéken és a csatornák mentén terjednek. Kipusztult fajok: tavaszi hérics (Adonis vernalis), tekert csüdfű (Astragalus contortuplicatus), nagyezerjófű (Dictamnus albus), vízi lófark (Hippuris vulgaris), festő csülleng (Isatis tinctoria), mételyfű (Marsilea quadrifolia), mocsári aggófű (Senecio paludosus), hólyagos here (Trifolium vesiculosum).

Gyakori élőhelyek: B6, OC; közepesen gyakori élőhelyek: H5a, F1a, F1b, RA; ritka élőhelyek: F2, RC, D34, BA, B1a, J4, OB, RB, F4, P2b, A1, J6, OA, B2, B3, P2a, A3a, F5, B5, F3, J3, D6, M6, A23, P7, A5, I1, I2.

Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 4, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 3, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 1.

JAKAB Gusztáv

1. Alföld
1.13. Körös–Maros köze
1.13.22. Csongrádi-sík

A táj intenzíven művelt, ligeterdők és a zonális erdősztyepp-löszpuszta vegetáció eltűntek. Az erdők hírmondói (széleslevelű salamonpecsét – Polygonatum latifolium, nehézszagú gólyaorr – Geranium robertianum, bogláros szellőrózsa – Anemone ranunculoides) az alluviális peremvidék természetszerűbb tölgyeseiben (derekegyházi, mezőhegyesi erdők), a löszvegetáció emlékei (parlagi rózsa – Rosa gallica, selymes boglárka – Ranunculus illyricus, törpemandula – Prunus tenella, kunkorgó árvalányhaj – Stipa capillata) mezsgyéken, kunhalmokon maradtak fenn. Az északi–nyugati tájrész hordalékhátakkal gátalt medence-láncolatának (Cserebökény, Lapistó-Fertő, Rárós-puszta) szikesedő mocsarai, rétjei még őrzik ártéri jellegüket. A szárazabb térszinteket cickórós puszták, rétsztyeppek és fajszegény löszvegetáció borítják. A sziki erdősztyeppek helyét a réti őszirózsa (Aster sedifolius) dominálta sziki magaskórósok jelzik. A déli–keleti tájrészen, lefolyástalan depressziókban a pleisztocén óta endogén módon fejlődő löszpusztarétekkel mozaikoló szolonyec szikeseket találunk (Csanádi-puszták). A vegetáció ősiségére az endemizmusok megléte és a fajgazdaság (vetővirág – Sternbergia colchiciflora, erdélyi útifű – Plantago schwarzenbergiana, pusztai csillagvirág – Prospero paratheticum, ill. tavaszi hérics – Adonis vernalis, kék atracél – Anchusa barrelieri, kései pitypang – Taraxacum serotinum) utal. A keleti peremen feltöltődött ősi folyómedrek szikes tavi vegetációjának (sziki sóballa – Suadea maritima, bajuszpázsit – Crypsis aculeata, sziki ballagófű – Salsola soda) legszebb példája a kardoskúti Fehér-tó, szoloncsákos sziki réttel (réti sás – Carex distans, kisvirágú pozdor – Scorzonera parviflora, sziki pitypang – Taraxacum bessarabicum). Hínarasok (fehér tündérrózsa – Nymphaea alba, sugaras víziboglárka – Ranunculus radians) és az asztatikus vízterek iszapvegetációja diverz (látonyafajok – Elatine spp., iszapfű – Lindernia procumbens, henye vasfű – Verbena supina, henye füzény – Lythrum tribracteatum). Unikális a földbentermő here (Trifolium subterraneum) Mártély mellett. Kipusztult fajok: tátorján (Crambe tataria), kónya zsálya (Salvia nutans), kolokán (Stratiotes aloides), fehérmájvirág (Parnassia palustris), csajkavirág (Oxytropis pilosa), szennyes ínfű (Ajuga laxmannii), Trifolium lappaceum.

Gyakori élőhelyek: A1, A3a, B1a, BA, D34, F2, F1b; közepesen gyakori élőhelyek: A23, B2, B3, B5, B6, F1a, F5, H5a, J4, OC, RA, RB, RC; ritka élőhelyek: A5, D6, F3, I2, F4, J3, M6, J6, P45.

Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 4, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.), 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 4, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.
TÓTH Tamás

1. Alföld
1.13. Körös–Maros köze
1.13.23. Körösszög

Északon és keleten a Maros hordalékkúp-perem és a mentett oldali magas ártér természetes vegetációja jórészt eltűnt, helyét intenzív szántók foglalják el. A zonális erdőssztyepp-löszpuszta fajai (vörösszárú pimpó – Potentilla heptaphylla, parlagi rózsa – Rosa gallica, horgas bogáncs – Carduus hamulosus) mezsgyéken, gátakon, kunhalmokon maradtak fenn. Telepített tölgyesek fajszegény sziki erdőssztyepp növényzettel (réti őszirózsa – Aster sedifolius, bárányüröm – Artemisia pontica) a hátság alluviális határain találhatók (Bábockai-erdő). A Körös hullámterét puhafaligetek, telepített nyárasok, ecsetpázsitos rétek (réti iszalag – Clematis integrifolia, fényes borkóró – Thalictrum lucidum, gyíkhagyma – Allium angulosum), kubikok-holtágak eutróf hínarasai (rucaöröm – Salvinia natans – és sulyom – Trapa natans) és mocsári növényzete (virágkáka – Butomus, nyílfű – Sagittaria) jellemzik. Délen a holocén öntésterület és a tagolt felszínű óalluviális peremvidék találkozásánál nagy kiterjedésű természetes élőhely-mozaik maradt fenn (Tőke-puszta). Itt a szabályozásokig vízjárta, szikesedő laposok ecsetpázsitosai, nádas-harmatkásás mocsarai még nem vesztették el ártéri jellegüket. A magasabb térszinteket cickórós puszta és rétsztyepp-vegetáció borítja. Az ártérből kiemelkedő, pleisztocén rögökön sztyepprétek (magyar szegfű – Dianthus pontederae, lenlevelű zsellérke – Thesium linophyllon, ebfojtó müge – Asperula cynanchica, koloncos legyezőfű – Filipendula vulgaris, hengeres peremizs – Inula germanica, kunkorgó árvalányhaj – Stipa capillata) és vakszikes-ürmös puszta foltok (gyakori a sziki varjúháj – Sedum caespitosum) mozaikolnak. A részben ármentes helyzet, a fejlett mikrodomborzat és a fajkészlet ősi szikesedésre utal. Az érhálózat hínárvegetációja fajgazdag (Kurca: fehér tündérrózsa – Nymphaea alba, tündérfátyol – Nymphoides peltata). Asztatikus vízterek iszapján jellemző a Nanocyperion-vegetáció (látonyafajok – Elatine spp., henye füzény – Lythrum tribracteatum, tekert csüdfű – Astragalus contortuplicatus).

Gyakori élőhelyek: A1, A3a, B1a, BA, D34, F2, F1b; közepesen gyakori élőhelyek: A23, A5, B2, B3, B5, B6, F1a, F5, H5a, I1, J4, OC, RA, RB, RC; ritka élőhelyek: D6, F3, I2, F4, J3, M3, M6, J6, P45.

Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 4, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.), 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 4, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

TÓTH Tamás

Kapcsolódó oldalak

Magyarország földrajzi kistájainak növényzete

Magyarország földrajzi kistájbeosztása (MTA FKI) - GIS

Kapcsolódó publikációk

Király, Molnár, Bölöni, Csiky és Vojtkó (2008) Magyarország földrajzi kistájainak ...