Magyarországon a MÉTA Program felmérése és becslése alapján az összes természetes, természetközeli és degradált növényzet 1.800.000 hektár, 19,4%. Ezen belül a természetes és természetközeli növényzet 1.200.000 hektár, 12,9%.
A 35 hektáros felmérési egységek (MÉTA hatszögek) 62%-a tartalmaz, legalább töredéknyi növényzetet, míg 38%-a csak agrár, ültetvény, ipari és települési kultúrtáj, ahol az eredeti ökoszisztémákból hírmondó sem maradt (HORVÁTH et al. 2008).
Ezek azok az önfenntartó területek, amelyektől költségráfordítások nélkül is igazi ökoszisztéma szolgáltatásokat kapunk, amelyek biztosítják egy táj egészséges ökológiai működését. Minél nagyobb egy tájban a természetközeli területek aránya, azt - az ökológiai fenntarthatóság szempontjából - annál kedvezőbbnek tartjuk.
Mindezek miatt fontos tudnunk, hogy ez a megmaradt, nem egészen 20% "természet" hol, milyen mértékben található meg - milyen a megmaradt természetközeli növényzet mintázata?
A MÉTA adatbázis többféle lehetőséget biztosít ennek vizsgálatára. Itt két térképet mutatunk be, a vegetációs tájanként kiszámolt természetközeli növényzettel való átlagos borítottságot, valamint a MÉTA-kvadrátonként számítottat.
Kevés tájegységünkben magasabb a természetközeli növényzet borítása 50%-nál. Elsősorban a középhegységek erdősültebb részei és az Alföld hortobágyi területe tartozik ide. Az ország vegetációs tájainak nagy része csak 10-30% között tartalmaz természetközeli területeket, meglehetősen fragmentáltan (a térbeli kiegyenlítetlenség a következő térképen jól látszik, de részletesebb felbontás mellett ez még nyilvánvalóbb). A kisalföldi, alföldi agrártájak jelentős részén nincs, vagy alig van természetközeli állapot.
Ezek a térképek a növényzeti örökség egyik fontos, de csak egyetlen jellemzőjét mutatják (ti. a természetközeli területek kiterjedésének részarányát). Ennél árnyaltabb képet mutatnak a növényzet alapú természeti tőke index térképek.