Táji biodiverzitás indikátorok

A biodiverzitás mutatószámok (indikátorok) fejlesztésének fő célja, hogy objektív képet kaphassunk a körülöttünk lévő természeti világ állapotáról, változásairól. Mindez egyfajta visszajelzést jelenthet a társadalom és a gazdaság felé tájaink ökológiai fenntarthatóságáról. Ilyen visszajelzés nélkül értelmes stratégiai döntéshozás, rövid és hosszú távú tudatos tervezés nem létezhet. Ahogy a társadalom és a gazdaság számos szakterületének esetében jól működő, bejáratott mutatószámok (pl. GDP, munkanélküliségi ráta, közlekedési és bűnügyi statisztikák) segítik a döntéshozókat beavatkozásaik hatásainak megtervezésében és ellenőrzésében, ugyanúgy az élő természeti környezet esetében is szükség van hasonló mérőszámokra. Kissé pongyola megfogalmazással az élő természet állapotával kapcsolatos mutatószámokat összefoglalóan „biodiverzitás indikátoroknak” nevezik.

A bioszféra állapotának és a benne zajló folyamatoknak a tudományosan megalapozott, ámde mégis közérthető indikátorokkal való leírását már régen igénylik az ökológusok és a döntéshozók. A feladat azonban egyáltalán nem könnyű. A természet egy meglehetősen komplex rendszert alkot, számtalan késleltetett folyamattal és visszacsatolási mechanizmussal, bonyolult térbeli mintázatokkal és folyamatokkal. Egy ilyen rendszer esetében az állapotok és a folyamatok megragadása, és egy-két változóba való sűrítése különösen nehéz. Ennek ellenére már számos próbálkozás történt mind nemzetközi, mind hazai szinten értelmes és használható biodiverzitás-indikátorok kijelölésére. 
A biodiverzitás indikátorok fejlesztésének egyik legjelentősebb korlátja a megfelelő adatok hiánya. A MÉTA adatbázis és a hozzá kapcsolódó módszertani fejlesztések, melyek fokozatosan beépülnek a magyarországi ökológiai monitorozási gyakorlatba, egy nemzetközileg is jelentős, új típusú adatforrást nyitottak meg a biodiverzitás-indikátorok fejlesztése előtt. Mindezek alapján áttekintjük, hogy milyen indikátorok (azaz szakmailag megalapozott, hiteles módon sűrített ökológiai információk) származtathatók a MÉTA adatbázisból a nagyközönség, valamint a szakpolitikai döntéshozás széleskörű használatára.

Az indikátorok típusai

Az ökológiai állapot leírására használható mérőszámok sokféleképpen csoportosíthatóak. Vannak olyanok, melyek az alkalmazott információsűrítésnek megfelelően alkalmasak egy-egy élőhely vagy élőhelyek tetszőlegesen definiált csoportjainak állapotleírására, míg mások kizárólag egy-egy élőhely-csoportra vagy az egész tájra értelmezhetőek (tematikus szint). Az indikátorok térbeli felbontása általában rugalmasan skálázható, ekkor a nagyobb területekre vonatkozó értékek megegyeznek a kisebb részterületek (általában) területtel súlyozott átlagával. Léteznek azonban olyan eredendően lokális indikátorok is, amikor a térbeli átlagolás ugyan lehetséges, de a szakpolitika vagy akár a nagyközönség számára is az indikátor térbeli mintázatának közvetlen (térképi) ábrázolása sokkal több információt nyújt, mint az átlagolt mérőszám (tipikusan ilyenek az élőhelyek hálózatának térbeli struktúráját feltáró tájökológiai indikátorok). Attól függően, hogy az egyes mutatószámok a tájban található természetes élőhelyeknek döntően a mennyiségét, a minőségét, a mintázatát vagy esetleg ezek valamilyen összetett kombinációját sűríti egy számba, érdemes megkülönböztetni mennyiségi, minőségi, mintázati és összetett indikátorokat is.

A MÉTA adatbázis segítségével számítható legfontosabb biodiverzitás indikátorok

Az indikátorok számításához jó kiindulóalapot nyújthat mind a MÉTA adatbázis, mind pedig a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) keretében folytatott élőhely-térképezés. Az előbbi előnye a részletes (országos) térbeli lefedettség, míg az utóbbié a rendszeresen ismételt újrafelvételezések (az NBmR 8 évenként újratérképezésre kerül keretében az ország területének ~3 %-a). Ennek megfelelően nemcsak az indikátort, hanem az adatforrást is lehetőség van mindig az adott kérdésnek megfelelően megválasztani: ha a térbeli részletesség a fontosabb (pl. konkrét lokális kérdések esetén vagy térbeli mintázat elemzésekor), akkor inkább a MÉTA, míg ha a változások időbeliségének követése a fontosabb, akkor az NBmR adataihoz érdemes fordulni. A következő táblázatban röviden összefoglaljuk a legfontosabb MÉTA-alapú biodiverzitás indikátorokat, majd utána egyenként némileg részletesebben is végigvesszük őket.

1. Élőhelyek területe valamely élőhely (pl. Á-NÉR, Natura 2000) vagy élőhelycsoport (pl. erdőtípusok, zonális erdők, vizes élőhelyek) összterülete vagy területaránya adott térségben vagy országosan. Mint igen általános mutatószám kompatibilis több CBD és EU mennyiségi mutatószámmal. Ugyanakkor hazai felhasználásakor lehetséges (és sokszor érdemes is) a MÉTA (és az NBmR) sokkal finomabb élőhelyi felosztásának a használata. Érdemes megemlíteni, hogy a MÉTA adatbázisból néhány speciális élőhelyre (parlagok, özöngyomokkal borított terület) vonatkozó adatok is kiolvashatók, melyek a táji folyamatok irányát, az élővilágra ható terhelések erősségét jelző indikátorokként különösen érdekesek lehetnek.

2. Élőhelyek átlagos természetessége: Az egyes élőhelyek különböző mértékben degradálódhattak, vannak olyan élőhely-előfordulások, melyek csaknem az eredeti állapotukban (fajgazdagság és szerkezet) maradtak fenn a tájban, míg más esetekben a növényzet már szinte teljesen megsemmisült, és csak egy-egy jellegzetes túlélő faj árulkodik, hogy mi lehetett itt egykor. A növényzet természetességéről a MÉTA felmérés (és a hasonló módszerrel dolgozó NBmR térképezések is) közvetlen terepi adatokat gyűjtött. A sorrendi (ordinális) skálán megadott természetesség-értékekre többféle középérték számítható, akár élőhelyenként külön-külön, akár több élőhely adatait összevonva (élőhelycsoport). Ugyanakkor a számítható középértékek mindegyike kifogásolható valamilyen szempontból: a (területtel súlyozott) számtani közép (=„átlag”) elvileg nem alkalmazható ordinális adatokra (bár a gyakorlatban sokszor alkalmazzák, lásd pl. iskolai osztályzatok), a medián és a módus rugalmasabb, de lényegesen kisebb felbontást ad. A súlyozott átlagszámítás egy továbbfejlesztett verziója Természeti Tőke Index-ben burkoltan megtalálható, így az átlagos természetesség helyett ezt a változót ajánljuk az élőhelyek természetességét is figyelembe vevő általános tájékozódásra.

3. A természetes / természetközeli növényzet aránya (élőhelyek értékőrzése): Egyes élőhelyek, élőhely-csoportok természetességét leíró minőségi mutatószám, mely a legtermészetesebb előfordulások területét viszonyítja az összes előfordulás területéhez (pl. szentélyek, azaz 5-ös természetességű foltok aránya). A tájak növényzetének természetességét bemutató cikkünk például erre az indikátorra koncentrálva mutatja be hazánkat.

 
4. Természeti Tőke Index (Natural Capital Index, NCI): Mennyiségi és minőségi szempontokat egyaránt figyelembe vevő, és igény szerint rugalmasan a komponenseire bontható indikátor. A minőséggel súlyozott területösszegzésen alapuló, a pillanatnyi állapotot az egykori zavartalan állapothoz viszonyító mérőszám nemzetközi előzmények alapján a MÉTA adatbázis adatstruktúrájára lett kidolgozva. Véleményünk szerint ez a mutatószám, szabványosíthatósága és mérhetősége, valamint egyszerűsége, és jó kommunikálhatósága okán nagy jövő előtt áll.

5. Élőhelyi sokféleség: Több különféle sokféleségi (diverzitási) mérőszám létezik, melyek egyaránt kiszámíthatóak a MÉTA adatbázisra, és különböző helyzetekben és célokra egyaránt ajánlhatóak lehetnek. A legegyszerűbb ilyen mérőszám az adott területen előforduló élőhelyek egyszerű (darab)száma. Némileg árnyaltabb, érzékenyebb mutatószámot kapunk, ha az egyes élőhelyek területét is figyelembe vesszük, és ezekre számítunk valamilyen (pl. Shannon-féle) diverzitási indexet. Súlyozásra az egyes élőhelytípusok területe mellett az azok által képviselt természeti tőke is használható (természeti tőke diverzitás).

6. Strukturális táji kapcsoltság (átjárhatóság) a hasonló fajoknak otthont adó élőhely-csoportok foltjainak táji mintázatát, a folthálózat lokális átjárhatóságát, illetve elszigeteltségét jellemző indikátor. Számítására többféle tájökológiai index is használható, mi a Hanski (1994) majd Vos et al (2000) által javasolt konnektivitási index mellett tettük le a voksunkat, mely szerint a fajok terjedési képessége exponenciálisan csökken a távolság függvényében (Czúcz et al., submitted). A függvénnyel a táj átjárhatósága különböző terjedőképességű fajok számára egyaránt értelmezhető. A számított értékek a táj lokális átjárhatóságát (az adott folt szerepét az ökológiai hálózatban) számszerűsítik. Ezek a számok az igények szerint átlagolhatók nagyobb területre, vagy, ami talán még hasznosabb, térképen ábrázolva lehetőséget nyújtanak térbeli mintázatelemzésre, és ökológiai hálózatok tervezésére. A táj átjárhatóságának várhatóan kitüntetett szerepe lesz az élővilág éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásában.

Javasolt indikátorkészlet

Mint már írtuk, általános esetben az a legszerencsésebb, ha egy kisszámú szakmailag releváns és intuitíven értelmezhető változó szolgálhat a nagyközönség és a döntéshozók tájékoztatására. Ebből a szempontból a fentiek közül a leginkább ajánlható „első számú” tájékoztató biodiverzitás indikátor a természeti tőke index (NCIlin), mellyel mindezek okán egy külön írásban részletesebben is foglalkozunk. Ez az inidikátor (NCIlin) egy mennyiségi és minőségi szempontokat lineárisan ötvöző, általános „funkcionális” szempontból jellemzi a tájat. Ezen kívül még számos érdekes vizsgálati szempont létezik, melyekhez a további indikátorok nyújthatnak támpontot. Ha például egy konkrét élőhelytípus (vagy élőhelycsoport) van a vizsgálat fókuszában, akkor a legjobb indikátor az adott élőhely (ill. csoport) területe és átlagos természetessége lehet (vagy esetleg az élőhelyre jutó „természeti tőke”, mely tulajdonképpen ezek egyfajta kombinációját jelenti). A kiugró értékek jelenlétét, az ezekben bekövetkező változásokat sem jelzi eléggé a „sima” (lineárisan számolt) természeti tőke index (NCIlin) – erre a célra sokkal alkalmasabb például az élőhelyek „értékőrzése”, illetve az exponenciális súlyozással számolt NCIexp. Ha pedig a térbeli vagy a tematikus mintázat szempontjai az érdekesek, akkor a konnektivitás vagy az élőhely-diverzitás lesznek a legérdekesebb változók.

Összességében tehát a következő változók ajánlhatók tájak jellemzésére a MÉTA adatbázis alapján:
 

• NCIlin – az ökológiai fenntarthatóság általános indikátora (általános célú táji / regionális vizsgálódásra, összehasonlításokra) 
• Élőhelyek értékőrzése, NCIexp – kiemelkedő természeti értékek (szentélyterületek) jelenléte, degradációja 
• Élőhelyi sokféleség – az élőhelyek változatosságának jellemzésére az egyes tájakon belül 
• Konnektivitás – az egyes élőhely-előfordulások elszigeteltségének, az élőhely-hálózatok átjárhatóságának vizsgálatára. 

A táji biodiverzitás indikátorokról írt, angol nyelven megjelent cikkünk magyar nyelvű változata itt olvasható.