Földrajzi nagytájaink természetességének összehasonlításából kitűnik (BÖLÖNI et al. 2008), hogy amennyiben csak a megmaradt növényzet természetességét nézzük, akkor az Alföld helyzete nem rosszabb a hegy- és különösen a dombvidékeinknél, szembetűnő viszont a Kisalföld degradáltsága. A többi nagytájunk között nincs lényeges különbség, a 4-es és 5-ös természetességű élőhelyek aránya 35-38% közötti. Kiemelendő ezen belül, hogy az 5-ös természetességű élőhelyek aránya magasan az Alföldön a legnagyobb (6,5%), viszont sehol máshol nem éri el a 2%-ot. Ugyanakkor a leggyengébb természetességű élőhelyek kiterjedésének az aránya is a sík vidékeinken (Alföld, Kisalföld), valamint a Dél-Dunántúlon a legmagasabb (20-23%).
| A természetességi kategóriák területaránya (%) a MEGMARADT növényzeten belül |
| Földrajzi nagytájak | 2-es | 3-as | 4-es | 5-ös | 4 és 5 együtt | A nagytáj területe |
| Alföld | 20,9 | 43,3 | 29,3 | 6,5 | 35,8 | 583.332 ha |
| Kisalföld | 23,0 | 53,9 | 21,6 | 1,5 | 23,1 | 47.694 ha |
| Nyugat-Dunántúl | 12,2 | 50,8 | 35,4 | 1,5 | 36,9 | 125.564 ha |
| Dél-Dunántúl | 20,0 | 44,9 | 34,0 | 1,1 | 35,1 | 186.659 ha |
| Dunántúli-középhegység | 12,1 | 49,6 | 37,0 | 1,3 | 38,3 | 179.804 ha |
| Északi-középhegység | 13,6 | 49,8 | 35,6 | 1,0 | 36,6 | 332.008 ha |
Annak, hogy a természetes állapotú élőhelyek kiterjedése nagyobb az Alföldön, két oka van: az egyik, hogy az Alföldön a megmaradtakon belül nagy a szélsőséges talajú élőhelyek (elsősorban a szikesek) aránya, amelyek mezőgazdasági termelésre kevésbé alkalmasak, így megmenekültek a vegetáció drasztikus átalakításától; a másik, hogy az Alföld maradék növényzetében sok, gyorsan regenerálódni képes élőhely van (elsősorban a mocsarak és a hínárnövényzet), ami lehetővé tette, hogy a MÉTA felmérés során a megmaradt alföldi növényzetet viszonylag jó állapotban találjuk.
Amennyiben viszont azt is tekintetbe vesszük, hogy mennyi a megmaradt, természetes-féltermészetes növényzettel borított terület részaránya a nagytájban, akkor a kép már árnyaltabb. A Kisalföldön a természetes élőhelyek kiterjedése nem éri el a táj területének 10%-át, addig ez az érték a középhegységekben 30% fölé emelkedik. Mindez tükröződik a jobb természetességű területek kiterjedésében is. Míg a Kisalföld területének alig több, mint 2%-án találunk jobb természetességű élőhelyeket (4-es és 5-ös természetesség együtt), addig ugyanez az Alföldön csaknem eléri az 5%-ot, az alapvetően dombvidéki tájainknál (Nyugat- és Dél-Dunántúl) 6-7%, a középhegységekben pedig ez az érték 12-13% körül alakul.
| A természetességi kategóriák területaránya (%) a NAGYTÁJ teljes területéhez viszonyítva |
| Földrajzi nagytájak | 2-es | 3-as | 4-es | 5-ös | 4 és 5 együtt | Növényzeti örökség a táj %-ában |
| Alföld | 2,7 | 5,5 | 3,7 | 0,8 | 4,6 | 12,8 % |
| Kisalföld | 2,2 | 5,1 | 2,1 | 0,1 | 2,2 | 9,5 % |
| Nyugat-Dunántúl | 2,2 | 9,3 | 6,5 | 0,3 | 6,7 | 18,3 % |
| Dél-Dunántúl | 3,3 | 7,5 | 5,7 | 0,2 | 5,9 | 16,7 % |
| Dunántúli-középhegység | 3,7 | 15,2 | 11,3 | 0,4 | 11,7 | 30,6 % |
| Északi-középhegység | 4,8 | 17,5 | 12,5 | 0,4 | 12,9 | 35,2 % |
A természetességi adatokat vegetációtájanként összegezve, kétféle térképet készítettünk. Az elsőn csak a máig fennmaradt növényzet (a növényzeti örökség) állapotát, természetességének átlagát ábrázoltuk. A növényzeti örökség magashegyeinkben, erdős dombvidékeinken és alföldi szikes tájainkon a legjobb természetességi állapotú.
A második térképen a teljes táj természetességét mutatjuk (azaz beszámítjuk a szántóterületeket és a településeket is). Ekkor a legkevésbé átalakított középhegységi és dél-nyugat-dunántúli erdős tájak, az összefüggő, nagy természetes foltokkal bíró alföldi lápi és szikes tájak kapják a legmagasabb értékeket, míg az alföldi löszhátak és a szárazabb dombvidékek „kultúrsivatagjai” a legkisebbeket.
A két térkép eltérései jól mutatják: nem mindegy, hogy csak a fennmaradt növényzet alapján ítélünk meg egy tájat, vagy pedig az elpusztult növényzetet is figyelembe vesszük az értékeléskor. Például a löszhátak az első térképen azért kaptak magas értékeket, mert bár a táj zömét egykor borító löszsztyeppek szinte eltűntek, a hátak medencéiben túlélt szikesek gyakran jó természetességűek.