NY-MAGYARORSZÁGI PEREMVIDÉK - földrajzi kistájak növényzete

ALFÖLD | KISALFÖLD | NY-I PEREMVIDÉK |DTÚLI-DSÁG | DTÚLI-KHG | ÉSZAKI-KHG

 3.1. Alpokalja

 3.2. Sopron–Vasi-síkság

 3.3. Kemeneshát

 3.4. Zalai-dombvidék

ALFÖLD | KISALFÖLD | NY-I PEREMVIDÉK |DTÚLI-DSÁG | DTÚLI-KHG | ÉSZAKI-KHG

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.1. Alpokalja
3.1.11. Soproni-hegység

A hegység potenciális erdőterület, kis kiterjedésű természetes gyepek léte sem valószínű. Klímazonális vegetációtípusát üde lomberdők jelentik: a Brennbergbánya–Görbehalom vonalig bükkösök, innét keletre gyertyános-kocsánytalan tölgyesek. Számottevő a mészkerülő lomberdők kiterjedése. A hegységperem nevezetes kultúrállományai a szelídgesztenyések. A telepített fenyves állományok borítják ma az erdőterület több mint 50%-át, a fenyőfajoknak őshonosan csekély térfoglalása volt. Az inváziós terhelés alacsony, leginkább a határsávi akácosok említhetők.
A hegység erdei évszázadokig igen erős emberi hatásnak voltak kitéve, emiatt gyertyános-tölgyesek és bükkösök alig rendelkeznek természetszerű állományokkal. Az acidofil erdők másodlagosan nagy területeket foglaltak el, a hegységperem erdei kiligetesedtek, elfüvesedtek. A völgyek égerligetei helyén kaszálóréteket alakítottak ki, a kaszálás felhagyása után helyükön ismét égeresek jöttek létre. Ezzel párhuzamosan a kaszáló- és láprétek szinte teljesen eltűntek.
Az erdei flórában hangsúlyos szerepük van a nyugat-dunántúli elemeknek (erdei ciklámen – Cyclamen purpurascens, erdei galaj – Galium sylvaticum, magyar varfű – Knautia drymeia), a hegység egészén jellemző az acidofil fajok (fekete áfonya – Vaccinium myrtillus, fehér perjeszittyó – Luzula luzuloides) beszivárgása a mezofil lomberdőkbe. A montán-szubalpin fajok előfordulása a belső, hűvös völgyekre korlátozódik (struccpáfrány – Matteuccia struthiopteris, havasi palástfű – Alchemilla glabra, berki lizinka – Lysimachia nemorum), közülük több fontos faj (narancsszínű aggófű – Tephroseris aurantiaca, árnika – Arnica montana) eltűnt. A szárazabb hegységperemen számos xerotherm elem bukkan fel (molyhos tölgy – Quercus pubescens, fekete kökörcsin – Pulsatilla nigricans, bugás veronika – Pseudolysimachion spurium), ezek gócpontja a Harkai-kúp és az Istenszéke térsége.
Gyakori élőhelyek: K2, K5, K7b, L4a; közepesen gyakori élőhelyek: J5, L2a, P45; ritka élőhelyek: B5, D1, D2, D34, D5, E1, E2, E34, E5, H4, J2, J6, K7a, P2a, P7.
Fajszám: 1000-1200; védett fajok száma: 80-100; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1.

KIRÁLY Gergely

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.1. Alpokalja
3.1.12. Fertőmelléki-dombság

A dombság potenciális vegetációtípusát gyertyános-kocsánytalan tölgyesek és cseres-tölgyesek jelentik, de a geológiai adottságok következtében számottevő az edafikus erdőtársulások (mészkedvelő tölgyesek, ill. – főleg a terület déli részén – mészkerülő tölgyesek és mészkerülő gyertyános-tölgyesek) részaránya is. Északi kitettségben fragmentálisan extrazonális bükkösök és sziklaerdők alakultak ki. A dombságot kettéosztó Kőhidai-medencét egykor láp- és ligeterdei növényzet uralhatta.
A dombság régi kultúrtáj, az emberi hatások minden vegetációs egységen éreztetik hatásukat. Az erdő nagy része sarjeredetű, s az egykor kíméletlen erdőhasználatnak köszönhetően számos tisztás, erdőszegély, szárazabb tölgyes állomány alakult ki. Ugyancsak a tájhasználatnak (pl. a kőfejtőknek) köszönhetik létüket a sziklagyepek és sztyepprétek. A leromlott erdők, ill. gyepek helyén sokfelé fenyőt és akácot telepítettek. A Kőhidai-medence lápi vegetációjából, a lecsapolások és a talajvízkutak miatt csak töredékek maradtak fenn, ezek egyike, a Kistómalmi-láprét még így is az egyik legértékesebb lápunk.
A flóra alpokalji jellegét az üde lomberdei (magyar varfű – Knautia drymeia, erdei galaj – Galium sylvaticum) és a mészkerülő erdei (csarab – Calluna vulgaris, kövi pimpó – Potentilla rupestris) fajok is érzékeltetik, ezeknél azonban erősebb alpokperemi hatást tükröznek a sziklai fajok (tarka nádtippan – Calamagrostis varia, szíveslevelű gubóvirág – Globularia cordifolia, sziklai benge – Rhamnus saxatilis). A száraz tölgyesekben és gyepekben számos, a középhegységekre jellemző faj (borzas len – Linum hirsutum, erdei szellőrózsa – Anemone sylvestris) fordul elő. A láprétmaradványok hidegkori reliktum-fajokat őriznek (hagymaburok – Liparis loeselii, lápi hízóka – Pinguicula vulgaris, lisztes kankalin – Primula farinosa, fekete fűz – Salix myrsinifolia).
Gyakori élőhelyek: K2, L2A; közepesen gyakori élőhelyek: G2, H2, H4, OC, OB, K5, K7b, L1, L4a, M8; ritka élőhelyek: A1, A23, A5, B1a, B2, B4, B5, C1, D1, D2, D34, D5, E1, J1a, P2a, P2b, J5, LY2, RB, RC.
Fajszám: 1000-1200; védett fajok száma: 100-120; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2.

KIRÁLY Gergely

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.1. Alpokalja
3.1.13. Soproni-medence

A medence peremrészeit egykor cseres-tölgyesek (keleti és déli perem), ill. gyertyános-tölgyesek (nyugati perem) borították, míg belsejében főként ligeterdei, fragmentálisan pedig láperdei és mocsári növényzet uralkodott. Másodlagosan nagy területen jöttek létre gyeptársulások (pl. kaszálórétek), de ezeket a kultúra később nagyrészt felfalta.
Napjainkra nagy részét települések, iparterületek, valamint közlekedési létesítmények foglalják el, a természetszerű vegetáció főként az országhatár közelében, félreeső helyeken, apró foltokon maradt fenn. Jelentősebb erdő csupán Kópháza mellett található. Érdekesség a Harkai-kúp gneisz kiemelkedése, mészkerülő és sziklai vegetációja. Fontosak, de erősen pusztulóban vannak a terület régen kiterjedt láprétjei, illetve száraz, cserjés mezsgyéi, erdőszegélyei. Nagyobb kiterjedésűek a különböző másodlagos gyepek, amelyekre a közeljövőben sokfelé beépítés vár. Az özönfajok térhódítása még nem jelentős, több gyeptípusban azonban jelentős a természetes szukcesszió okozta eljellegtelenedés.
A flórát minden jelentősebb vegetációtípusban az Alpokalja és a Kisalföld közötti átmenet jellemzi, de még az előbbi fő súlyával. E kettősségre példa, hogy a lápréteken havasi palástfű (Alchemilla glabra), bibircses kutyatej (Euphorbia verrucosa) mellett sziki szittyó (Juncus gerardii), mocsári lednek (Lathyrus palustris) nő. A Harkai-kúpon csarabos szélén fekete kökörcsin (Pulsatilla nigricans), szürke gurgolya (Seseli osseum) található. A harkai fás legelő gyepjeiben pusztai lengefű (Aira caryophyllea), pillás zöldhúr (Sagina ciliata), de macskahere (Phlomis tuberosa) és tavaszi hérics (Adonis vernalis) is él. Érdekes színfolt a Kópháza melletti szántók sziki jellegű növényközössége (sziki őszirózsa – Aster tripolium subsp. pannonicus, vastag bajuszfű – Heleochloa schoenoides).
Gyakori élőhelyek: OB, OC; közepesen gyakori élőhelyek: K2, L2a, P45, RB; ritka élőhelyek: B5, D1, D2, D34, D5, E1, E2, E34, E5, H4, J5, L4a, OA, P2a, P2b.
Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2.

KIRÁLY Gergely

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.1. Alpokalja
3.1.21. Kőszegi-hegység

A hegység potenciális erdőterület, természetes fátlan társulások főleg sziklákon alakulhattak ki. A vegetációban választóvonalat jelent a fő gerinc (Írottkő – Pintér-tető), ettől északra főleg bükkösök, délre főleg gyertyános-tölgyesek vannak, de 600 m tszf. m. felett mindenütt a bükkösök dominálnak. A hegység déli oldalán említésre érdemesek a különböző sziklaerdők. A hegységperem nevezetes kultúrállományai a szelídgesztenyések. A telepített fenyves állományok ma az erdőterület több mint 30%-át borítják, a fenyőfajoknak őshonosan csekély térfoglalása volt. Az inváziós terhelés alacsony.
Az egykori erdőkiélés főleg a peremrészeken hagyott erős nyomokat, főleg Velem és Bozsok felett sok a sarjerdő. A fenyvesítés elsősorban az északi részen, a korábbi hercegi birtokokon jelentős. Az egykor kiterjedt hegyi rétek, kaszálók mára már nagyrészt eltűntek, beerdősültek, viszont a hegylábon még akadnak kiemelkedően fontos állományaik. A peremrészek féltermészetes élőhelyei (gesztenyések, gyümölcsösök) ma is kiterjedtek, de leromlásuk felgyorsult.
A flóra összetételében hazánkban itt érezhető legerősebben az Alpok hatása. A dealpin elemek között sziklalakó (keskenylevelű hölgymál – Hieracium staticifolium, osztrák tarsóka – Thlaspi goesingense), hegyi réti (fehér sáfrány – Crocus albiflorus, havasalji tarsóka – Thlaspi alpestre), valamint fenyő-, ill. lomberdei fajok (bordapáfrány – Blechnum spicant, széleslevelű harangvirág – Campanula latifolia, hármaslevelű kakukktorma – Cardamine trifolia, fecsketárnics – Gentiana asclepiadea) is vannak. A szárazabb hegylábi társulásokban figyelemreméltó a már középhegységi hatást tükröző nagyezerjófű (Dictamnus albus), adriai sallangvirág (Himantoglossum adriaticum), molyhos tölgy (Quercus pubescens) jelenléte. A terület láprétjeinek értékét a hegyi tárnicska (Gentianella austriaca) és az eltűnt lápi hízóka (Pinguicula vulgaris) mutatja, közvetlenül a határ túloldalán már kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) és havasi törpegyapjúsás (Trichophorum alpinum) is élt.
Gyakori élőhelyek: K2, K5, K7b, L4a; közepesen gyakori élőhelyek: J5, H4, K7a, P45; ritka élőhelyek: B5, D1, D2, D34, D5, E1, E2, E34, E5, I4, J2, L2a, LY2, LY3, LY4, P2a, P2b, P7, RB, RC.
Fajszám: 1000-1200; védett fajok száma: 100-120; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 2, kései meggy (Prunus serotina) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2.

KIRÁLY Gergely

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.1. Alpokalja
3.1.22.Vas-hegy és Kőszeghegyalja

Viszonylag homogén vegetációjú, átmeneti sáv a Kőszegi-hegység és előterének dombvidékei közt. Potenciális vegetációját zömmel (gyakran mészkerülő jellegű, néhol erdeifenyő-elegyes) gyertyános-kocsánytalan tölgyesek jelentik, keleti felén már cseres-tölgyesekkel, északi oldalakon kisebb bükkösökkel. Kivételes színfoltot jelent a Vas-hegy hazai részének tömbje, sziklai társulásokkal. A kisebb folyók mellett égerligetek és (egykor) keményfás ligeterdők álltak.
A kistáj mai képében igen jelentős a jellegtelen, fajszegény gyertyános-tölgyes származékok aránya. Erdészeti prioritás a fenyőfajok mesterséges elegyítése vagy elegyetlen telepítése – ennek eredményeként az utóbbi 50 évben egész erdőtömbök alakultak át teljes mértékben. A hagyományos gazdálkodást idéző füves, nyílt tölgyeseknek mára hírmondója is alig maradt. A még fél évszázada is fejlett rétgazdálkodás teljesen megszűnt, s a rétek vagy beerdősültek, vagy gyakran szántóvá váltak. Elsősorban a vízközeli élőhelyek inváziós fertőzöttsége nagyon jelentős.
A terület flórájában még vannak bizonyos dealpin fajok (hamvas éger – Alnus incana, szőrös baraboly – Chaerophyllum hirsutum, fehér sáfrány – Crocus albiflorus), főleg a folyók mellett leereszkedve. Számos értékes acidofil faj tükrözi vissza a geológiai adottságokat (dunántúli sás – Carex fritschii, porosz bordamag – Laserpitium pruthenicum, kereklevelű körtike – Pyrola rotundifolia), ezek azonban erősen visszaszorulóban vannak. Különleges fajok gyűjtőhelye a hűvös Pinka-szurdok (csipkeharaszt – Selaginella helvetica, erdei csillaghúr – Stellaria nemorum) és a környező palahegyek xerotherm növényzete (északi fodorka – Asplenium septentrionale, sovány veronika – Veronica dillenii). Országosan is kiemelkedőek a Kőszeg melletti tőzegmohás lápok és egyéb lápi társulások (gyepes sás – Carex caespitosa, tőzegmohafajok – Sphagnum spp., gyapjúsásfajok – Eriophorum spp.).
Gyakori élőhelyek: K2, OB, OC, K7b; közepesen gyakori élőhelyek: L2a, RB, RC, D34, P2a, P2b, E1, K5; ritka élőhelyek: H2, J5, B2, B1a, B5, I4, G3, RA, BA, OA, D34, D5, H4, A1, N13
Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

KIRÁLY Gergely

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.1. Alpokalja
3.1.23. Pinka-sík

Viszonylag homogén, a szomszédes kistájaktól nem sokban eltérő növényzetű terület. Potenciális vegetációját zömmel (gyakran mészkerülő jellegű, egyes helyeken erdeifenyő-elegyes) gyertyános-kocsánytalan és -kocsányos tölgyesek jelentik, keleti felén néhol már cseres-tölgyesekkel, néhány völgyben bükkösökkel. A kisebb folyók mellett égerligetek és keményfás ligeterdők álltak, de ezeket a folyószabályozás szinte teljesen eltűntette.
A kistáj mai képében igen jelentős a jellegtelen, fajszegény gyertyánostölgyes-származékok aránya. Erdészeti prioritás a fenyőfajok mesterséges elegyítése vagy elegyetlen telepítése – ennek eredményeként az utóbbi 50 évben egész erdőtömbök alakultak át teljesen fenyvessé. Az erdők egy része korábban felhagyott szántók vagy gyepek helyére települt. A hagyományos gazdálkodást idéző füves, nyílt tölgyeseknek mára hírmondója is alig maradt (ilyen maradvány található Ják és Szentpéterfa között). A még fél évszázada is fejlett rétgazdálkodás teljesen megszűnt, s a rétek vagy beerdősültek, vagy szántóvá váltak. Elsősorban a vízközeli élőhelyek inváziós fertőzöttsége jelentős.
A kistájban dealpin elemek a Pinka mellett fordulnak elő (hamvas éger – Alnus incana, erdei csillaghúr – Stellaria nemorum). Erdőszegélyekben, természetszerű tölgyes fragmentumokban értékes fajok (dunántúli sás – Carex fritschii, buglyos szegfű – Dianthus superbus, réti kardvirág – Gladiolus imbricatus) élnek, ezek azonban élőhelyeikkel együtt eltűnőben vannak. Az Alpokalján szokatlan módon fragmentálisan száraz tölgyes elemek (tarka gyöngyperje – Melica picta, epergyöngyike – Muscari botryoides) is felbukkannak. Fontos higrofil fajok a bánsági sás (Carex buekii), sárga sásliliom (Hemerocallis lilio-asphodelus), míg a pionír gyepekből a törpe galaj (Galium pumilum) és rigószegfű (Moenchia mantica) említhető.
Gyakori élőhelyek: K2, L2a, K1a, K7b; közepesen gyakori élőhelyek: OC, RB, RC, OB, P2b, D34, P2a; ritka élőhelyek: RA, J5, OA, J4, E1, B1a, B5, D2, D5, BA, E2, A3a, D6, A23, A1
Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

KIRÁLY Gergely

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.1. Alpokalja
3.1.31. Felső-Őrség

Alacsony dombvidék jellege ellenére vegetációja számos hegyvidéki vonással bír, amelyet a tagolt felszín következtében gazdag mikrodomborzat is támogat. Így a Strém, illetve a Rábába futó patakok völgyeinek északias letörésein bükkösök, míg plakor-helyzetben gyertyános-kocsánytalan tölgyesek uralkodnak (ezekben a természetes fenyőelegy valószínűleg csekély lehetett), néhány dombélen talán cseres-tölgyesek is lehettek. A számos völgy alján égerligetek és (egykor) keményfás ligeterdők alakultak ki.
A kistáj erdei mára jelentős mértékben átalakultak, elszegényedtek. Magas a telepített fenyves monokultúrák aránya, az utóbb 10 évben kialakított vadaskertek szintén nagy területen vezetnek erős terheléshez. A rétgazdálkodás néhány nagyobb völgy (Nemesmedves, Magyarbüks, Rönök térségében) kivételével megszűnt, a fajgazdag irtásgyepek helyén ma már majdnem mindenhol erdő áll.
A Felső-Őrség flórája kimondottan gazdag montán elemekben. Ezek részben a bükkösökhöz (farkasölő sisakvirág – Aconitum vulparia, farkasboroszlán – Daphne mezereum, fecsketárnics – Gentiana asclepiadea), részben égerligetekhez (tündérfürt – Aruncus dioicus, erdei madárhúr – Cerastium sylvaticum, fiókás tyúktaréj – Gagea spathacea) kötődnek, de számos faj (kenyérbél-cickafark – Achillea ptarmica, réti palástfű – Alchemilla xanthochlora, árnyéki sás – Carex umbrosa, sárga sásliliom – Hemerocallis lilio-asphodelus) él réteken és magassásosokban is. A volt határsáv pionír növényzetében sok mészkerülő faj található meg (csarab – Calluna vulgaris, körtikefajok – Pyrola spp., kapcsos korpafű – Lycopodium clavatum), ezek a jövőben várhatóan visszaszorulnak. Érdekes, hogy több szubmediterrán jellegű faj (borostás sás – Carex strigosa, zalai bükköny – Vicia oroboides) hazai előfordulásának egyik szélső pontja a kistájban van.
Gyakori élőhelyek: K2, K5, RC; közepesen gyakori élőhelyek: E1, OB, RB, K1a, K7b, J5; ritka élőhelyek: B5, P2a, D2, D34, OA, J1a, N13
Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

KIRÁLY Gergely

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.1. Alpokalja
3.1.32. Vasi-Hegyhát

A kistáj potenciális erdőterület, kis kiterjedésű természetes gyepek léte sem valószínű. Klímazonális vegetációtípusát montán bükkösök jelentik, melyek átmenetet képeznek a szubmediterrán bükkösök felé. A patakvölgyekben kis kiterjedésben természetes lucos állományok és hegyvidéki égerligetek képezték az eredeti vegetációt. Napjainkban jelentős kiterjedéssel bírnak a fenyőelegyes tölgyesek. A jellegzetes szórványtelepülések környékén az erdőirtások nyomán hegyi szárazrétek alakultak ki. A források környéki tőzegmohás lápok tovább hangsúlyozzák a kistáj montán karakterét. A kultúrállományok ma is csekély kiterjedésűek. Az erdei haszonvételek (legeltetés, avargyűjtés, szálalás) elegyes állományokat alakítottak ki, melyekbe az ásványi talajfelszínt kedvelő fajok (erdeifenyő – Pinus sylvestris, csarab – Calluna vulgaris, körtikefajok – Pyrola spp.) települtek be. Az acidofil erdők másodlagosan nagy területeket foglalnak el, nagy részük a rétek és szántók beerdősülésével jött létre. Az erdei flórában hangsúlyos szerepük van a nyugat-dunántúli elemeknek (erdei ciklámen – Cyclamen purpurascens, szártalan kankalin – Primula vulgaris, magyar varfű – Knautia drymeia), de megjelennek a szubmediterrán fajok is (zalai bükköny – Vicia oroboides, kakasmandikó – Erythronium dens-canis), a kistáj egészén jellemző az acidofil fajok (fekete áfonya – Vaccinium myrtillus, fehér perjeszittyó – Luzula luzuloides) beszivárgása a mezofil lomberdőkbe. A montán-szubalpin fajok előfordulása szinte minden élőhelyen jellemző (réti palástfű – Alchemilla xanthochlora, árnika – Arnica montana, havasi éger – Alnus viridis). A hegyi szárazréteken többnyire a mészkerülő fajok dominálnak (hegyi kakukkfű – Thymus pulegoides, fonalas csenkesz – Festuca tenuifolia, rigószegfű – Moenchia mantica), a legeltetés felhagyásával egyes jellemző fajok (pl. szőrfű – Nardus stricta) visszaszorulása figyelhető meg. A tőzegmohás forráslápok jellegzetes, ritka faja a kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia).
Gyakori élőhelyek: K2, K5, N13, B5, E2, J5, RC, RB; közepesen gyakori élőhelyek: D2, D34, P2b, E1, K1a, K7b, L4a, OA, OB; ritka élőhelyek: D1, D2, B4, C1, D5, E34, E5.
Fajszám: 1000-1200; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.

MESTERHÁZY Attila

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.2. Sopron–Vasi-síkság
3.2.11. Ikva-sík

A kistáj potenciális vegetációjában cseres-kocsánytalan tölgyesek dominálnak, nyugati részén gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, Fertődnél körül pedig gyertyános-kocsányos-tölgyesek is előfordulnak. A Fertőre néző dombokon régen talán mészkedvelő erdők vagy lösztölgyesek, az Ikva völgyében pedig ligeterdők is lehettek, de ezek gyakorlatilag teljesen eltűntek. Déli részén Ebergőc mellett egy lápteknő, Muzsajnál kötött talajú cseres-kocsányos tölgyesek színesítik a képet.
Az Ikva-sík nagy részét ma szántók foglalják el, Balf körül jelentős a szőlőművelés. Az egykori kiterjedt legeltetés és makkoltatás az erdők nagy részén ma is érezhető, sok a sarj állomány. A területen ma 5 jelentősebb erdőtömb található, ezekben különösen az akác folyton növekvő részesedése ad okot aggodalomra. Természetszerű gyep a tájban alig van, a jelentősebbnek mondható Fertőboz feletti letörések gyepjeit az akác térhódítása fenyegeti.
A Nagycenki- és Peresztegi-erdőkben még megfigyelhető az Alpokalja flórahatása (csarab – Calluna vulgaris, fehér perjeszittyó – Luzula luzuloides, szártalan kankalin – Primula vulgaris), de már itt is sok a száraz tölgyes faj (nagyezerjófű – Dictamnus albus, barkócafa – Sorbus torminalis). A xerotherm elemek tárháza található Fertőboznál, amely gazdagságában (tavaszi hérics – Adonis vernalis, sárga len – Linum flavum, bugás macskamenta – Nepeta nuda) a Fertőmelléki-dombsort idézi. Fertőd környékén már kisalföldi, ligeterdei (medvehagyma – Allium ursinum, ligeti csillagvirág – Scilla vindobonensis) és mocsári (télisás – Cladium mariscus, gyűrűs borgyökér – Oenanthe silaifolia) elemek is felbukkannak. Az ebergőci láprét reliktumai (lapp ujjaskosbor – Dactylorhiza lapponica, széleslevelű gyapjúsás – Eriophorum latifolium, fehér zászpa – Veratrum album) viszont az alpokalji lápok gazdagságát idézik.
Gyakori élőhelyek: OB, L2a, RC, OC; közepesen gyakori élőhelyek: L2b, RB, K1a, K2, B1a, D34, D2, RA; ritka élőhelyek: J5, LY2, L2b, BA, B5, E1, P2a, LY1, OA, P2b, H5a, D5, H4, L1, A3a, I1.
Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 1, kései meggy (Prunus serotina) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

KIRÁLY Gergely – KIRÁLY Angéla

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.2. Sopron–Vasi-síkság
3.2.12. Répce-sík

A Répce-sík vegetációját a makroklíma mellett a sajátos edafikus tényezők és a tájhasználat is befolyásolta, s ezek függvényében egyes kisebb részei egymástól eléggé eltérőek. A Répce völgyét ligeterdők borították, ezek közül kevés maradt fenn (ilyen a híres csáfordi Tőzikés-erdő is), inváziós terhelése magas. A határmenti sáv savanyú talajain gyertyános-tölgyesek alakultak ki, itt ma is magas az erdőborítás, bár sok a telepített fenyves és akácos. A Csepreg és Újkér közötti rész egykori zárt erdei szinte teljesen eltűntek, ma alföldi jellegű agrártáj. Iván, Csapod és Vitnyéd térségére az ún "cseri tölgyesek" jellemzők, ahol az egykori erdei legeltetés szerkezet- és fajkészlet-alakító hatása ma is megfigyelhető. A táj amúgy sem sok gyepje az utóbbi 50 évben nagyon megfogyatkozott. Nedves rétek ma csak a Répce mellett vannak, míg a szárazabb kavicsteraszok egykori legelőinek többsége beerdősült vagy beerdősítették – általában erdeifenyővel és akáccal.
A Répce mente montán fajai (galambvirág – Isopyrum thalictroides, gyapjas boglárka – Ranunculus lanuginosus, nyugati csillagvirág – Scilla drunensis) sokáig leereszkednek, rétjei ma is fajgazdagok (buglyos szegfű – Dianthus superbus, szibériai nőszirom – Iris sibirica). A határszéli erdőkben több faj (magyar varfű – Knautia drymeia, kövi pimpó – Potentilla rupestris, szártalan kankalin – Primula vulgaris) még alpokalji hatást jelez. A "cseri talajok" a pionírok (kasika-káka – Isolepis setacea, tavaszi forrásfű – Montia arvensis, egércsenkesz-fajok –Vulpia spp.), mocsári növények (hólyagos sás – Carex vesicaria, fekete szittyó – Juncus atratus) és száraz tölgyes elemek (parlagi rózsa – Rosa gallica, vitéz bükköny – Vicia cassubica) furcsa egymásmellettiségét eredményezik. Szigetszerűen (Iván, Vitnyéd) a szikesek növényei (sziki üröm – Artemisia santonicum, molyhos őszirózsa – Aster canus, sziki kocsord – Peucedanum officinale) is előfordulnak.
Gyakori élőhelyek: L2a, OC, L2b, RC, D34, K2; közepesen gyakori élőhelyek: OB, J6, F2, P2b, H4, RB, B5, J4, D2, P2a, K1a, J5; ritka élőhelyek: RA, A1, BA, B3, F1b, F3, E1, H5a, B1a, B2, K7b, OA, D5, F1a, F5, I1, A3a, B4, D6, D2.
Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 4, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.

KIRÁLY Gergely – KIRÁLY Angéla

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.2. Sopron–Vasi-síkság
3.2.13. Gyöngyös-sík

Vegetációját tekintve átmeneti jellegű terület, ahol nyugatról kelet felé haladva a potenciális vegetációban a gyertyános-tölgyesek helyét cseres-tölgyesek veszik át. Északi részén már kisalföldi jellegű gyertyános-kocsányos tölgyesek, Vát és Porpác térségében cseres-kocsányos tölgyesek is vannak. A gyakran változó vízgazdálkodású, savanyú talajok természetes módon is a tölgyfajoknak kedveznek, e tendenciát (az elegyfafajok hiányát) az erdőgazdálkodás is erősítette.
A kistáj gyeptársulásai másodlagosak, mára mind jó állapotú nedves és üde kaszálók, mind a szárazabb gyepek erősen megfogyatkoztak, a feltörések, mesterséges erdősítések és természetes szukcesszió következtében. A kisebb folyók, patakok melletti ligeterdők szinte kivétel nélkül megsemmisültek, a vízfolyásokat kísérő növényzetet ma özönnövények uralják. Szombathely térsége a mezőgazdálkodás számára alkalmas talajok miatt csaknem erdőtlenné vált, jelentős erdőtömbök csak kötöttebb talajokon (Acsád és Porpác körül) maradtak fenn, de ezekben is sok a telepített fenyves.
Flórája eléggé elszegényedett, de még megtalálhatók és általában meghatározók az Alpokalja elemei. Ilyenek az üde erdőkben a völgycsillag (Astrantia major), erdei galaj (Galium sylvaticum), magyar varfű (Knautia drymeia), pettyegetett lizinka (Lysimachia punctata), acidofil szegélyekben a dunántúli sás (Carex fritschii), szakállas orbáncfű (Hypericum barbatum), halvány perjeszittyó (Luzula pallescens), nedves réteken az északi sás (Carex hartmannii), buglyos szegfű (Dianthus superbus), sárga kígyókapor (Silaum silaus). Fontosak az egykori legelők, katonai gyakorlóterek pionírjai (lengefűfajok – Aira spp., kékcsillag – Jasione montana, egércsenkesz-fajok – Vulpia spp.) és iszapnövényei (látonyafajok – Elatine spp., gömböstermésű szittyó – Juncus sphaerocarpus, békaboglárka – Ranunculus flammula). Keleti részén már alföldi jellegű fajok is felbukkannak (kisvirágú kakukktorma – Cardamine parviflora, télisás – Cladium mariscus, mocsári kutyatej – Euphorbia palustris).
Gyakori élőhelyek: OC, L2b, E1, K2, K1a; közepesen gyakori élőhelyek: P2b, D34, OB, RC, RB, RA, J6, P2a, BA; ritka élőhelyek: P7, J1a, B1a, P45, B2, B5, OA, J4, A3a, A1, D2, E2, A23, J2, J5.
Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 1, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.

KIRÁLY Gergely

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.2. Sopron–Vasi-síkság
3.2.14. Rábai teraszos sík

A kistáj potenciális erdőterület, kis kiterjedésű természetes gyepek léte sem valószínű. Klímazonális vegetációtípusát gyertyános-tölgyesek jelentik. A kistáj északnyugati szélein mészkerülő lomberdők is megtalálhatók.
A kistáj élőhelyei már évszázadok során intenzív emberi hatásoknak kitett, a gyertyános-tölgyesek alig rendelkeznek természetszerű állományokkal. Az erdők jelentős részét már több száz éve kiirtották, helyükön szántóföldi művelést folytattak vagy legeltettek. A rossz talajadottság miatt később több szántót beerdősítettek, ugyanígy tűntek el a települések közelében lévő legelők is. Ma az erdőterület majdnem felét telepített akácosok alkotják.
Az erdei flórában hangsúlyos szerepük van a nyugat-dunántúli elemeknek (erdei galaj – Galium sylvaticum, magyar varfű – Knautia drymeia, szártalan kankalin – Primula vulgaris), melyekbe az északi részeken acidofil fajok (sváb rekettye – Genista germanica, gombos zanót – Chamaecytisus supinus) szivárognak be. Az erdei legeltetéssel xerotherm fajok is megjelentek a kiligetesedett állományokban (szakállas orbáncfű – Hypericum barbatum, szögletes kutyatej – Euphorbia angulata), de napjainkban e használati mód megszűnésével a gyertyános-tölgyes elemek térhódítása figyelhető meg.
Gyakori élőhelyek: K1a, E1, K2, D34; közepesen gyakori élőhelyek: RB, RC, OB, J6, B4; ritka élőhelyek: OC, RA, J4, J5, P7.
Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 3, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.

MESTERHÁZY Attila

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.2. Sopron–Vasi-síkság
3.2.15. Rába-völgy

A kistáj potenciális erdőterület, kis kiterjedésű természetes gyepek léte sem valószínű. A Rába partjai mentén fűz-nyár ligetek, a folyótól távolabb tölgy-kőris-szil ligetek, míg a folyó zátonyain bokorfüzesek a jellemző természetes élőhelyek. A holtágak és a befolyó kisvizek környezetében égerligetek alakultak ki. Az aktuális erdei vegetációban jelen vannak az akác és a nemesnyár ültetvényszerű állományai, melyek a gátakkal védett hullámtéren nagy kiterjedésűek.
A Rába-völgy vegetációja sokáig őrizte természetes arculatát, de az 1800-as években kezdődött folyószabályozással a Sárvár feletti szakasz természetes élőhelyei a hullámtérre szorultak vissza. Az erdők jelentős részét kaszálórétekké és legelőkké alakították át, majd később helyükön szántóföldi gazdálkodást folytattak. A növekvő szántóterületek ellenére még napjainkra is jelentős mocsár- és kaszálórétek maradtak fenn. A területre jellemzők a holtágak és a kavicsbányatavak, melyek néhol jó természetességű hínár- és mocsári vegetációnak adnak otthont.
A Rába menti ártéri erdőkben a ligeterdei fajok dominálnak (tavaszi tőzike – Leucojum vernum, hóvirág – Galanthus nivalis, bogláros szellőrózsa – Anemone ranunculoides), de a folyó mentén dealpin fajok is leereszkednek (hamvas éger – Alnus incana, pajzstok – Peltaria alliacea, téli zsurló – Equisetum hyemale). Kaszálórétek kiemelt növénytani értékei a kotuliliom (Fritillaria meleagris), szibériai nőszirom (Iris sibirica) és kornistárnics(Gentiana pneumonanthe).
Gyakori élőhelyek: J4, D34, OB, RB, J6; közepesen gyakori élőhelyek: J5, L2a, K2, E2, OC; ritka élőhelyek: P2b, B2, J2, A1, I1.
Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 2.

MESTERHÁZY Attila

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.3. Kemeneshát
3.3.11. Alsó-Kemeneshát

A dombság potenciális erdőterület, kis kiterjedésű gyepek a sekély, rossz talajadottságú területeken előfordulhattak. Klímazonális vegetációtípusát száraz és félszáraz lomberdők jelentik, az északi letöréseken üdébb változatok is előfordultak. Az északi letörésen (az Egervölgy–Sárvár vonalig) bükkösök, völgyekben gyertyános-kocsányos tölgyesek, plakor helyzetben cseres-tölgyesek jellemzők. A dombvidék jellegzetes társulása a Bögöte–Ostffyasszonyfa közt ma már csak foltokban megtalálható genyőtés cseres-tölgyes. A telepített fenyves és akácos állományok ma az erdőterület több mint 70%-át borítják, az inváziós terhelés az akác jelentős térfoglalásának következtében számottevő.
A dombvidék növényzete régóta jelentős emberi hatásnak kitett. A maradék erdők az erőteljes legelés miatt kiligetesedtek. A legeltetés miatt még az 1900-as évek közepén csak néhány jelentősebb erdőtömb volt. Az állattartás visszaszorulásával a területet intenzíven erdősítették, ezzel párhuzamosan a gyepek és szántók kiterjedése nagymértékben lecsökkent.
A flórában egyaránt megtalálhatók a nyugat-dunántúli (csarab – Calluna vulgaris, magyar varfű – Knautia drymeia, szártalan kankalin – Primula vulgaris) és a szubmediterrán (délvidéki perjeszittyó – Luzula forsteri, genyőte – Asphodelus albus) elemek. A szárazabb déli részeken számos xerotherm elem bukkan fel (molyhos tölgy – Quercus pubescens, fekete kökörcsin – Pulsatilla nigricans, tarka nőszirom – Iris variegata). Kontinentális fajok főleg a lösszel borított területeken találhatók meg (tavaszi hérics – Adonis vernalis, pusztai kutyatej – Euphorbia seguieriana, tarka sáfrány – Crocus reticulatus).
Gyakori élőhelyek: RC, K1a, OB, L2b, K2; közepesen gyakori élőhelyek: K5, E1, E2, J6, P7; ritka élőhelyek: B1a, J5, M1, J2, J4.
Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 5, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.

MESTERHÁZY Attila

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.3. Kemeneshát
3.3.12. Felső-Kemeneshát

A kistáj jellemző potenciális erdővegetációját a lomberdők alkotják, gyepek csak a Sárvíz mentén fordultak elő. Klímazonális vegetációtípusát bükkösök és gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, patakvölgyekben pedig égerligetek alkotják. Jellemzők a mészkerülő lomberdők. A vízállások környékén kis kiterjedésű tőzegmohás erdeifenyvesek jöttek létre. A telepített fenyves állományok ma az erdőterület több mint 60%-át borítják, a fenyőfajoknak őshonosan csekély térfoglalása volt. Akácültetvények leginkább a kistáj szárazabb keleti területein találhatók. Az inváziós terhelés közepes.
Az évszázados emberi hatások miatt a kistáj erdeiben alig találkozunk természetszerű állományokkal. A nagy kiterjedésű fenyőelegyes-tölgyesek mind másodlagosan alakultak ki. Az erdei legeltetés során az erdőállományok kiligetesedtek. A legeltetés felhagyásával napjainkban a gyertyános-tölgyes elemek lassú beszivárgása figyelhető meg az erdőkbe. A nyílt legelőket később erdeifenyővel és akáccal telepítettek be. Kaszálórétek és láprétek a Sárvíz völgyében voltak jellemzők, de mára ezek nagyrészt beerdősültek. A flóra zömét a nyugat-dunántúli fajok alkotják (erdei ciklámen – Cyclamen purpurascens, szártalan kankalin – Primula vulgaris, magyar varfű – Knautia drymeia), de az atlantikus (csarab – Calluna vulgaris) és a szubmediterrán fajok (genyőte – Asphodelus albus, májvirág – Hepatica nobilis) is megtalálhatók. A korábbi tájhasználat (erdei legeltetés, alomgyűjtés) visszaszorulásával több fontos faj (szakállas orbáncfű – Hypericum barbatum, részegkorpafű – Huperzia selago, körtikefajok – Pyrola spp.) eltűnt a területről. A szárazabb déli részen több xerotherm elem is felbukkan (egyenes iszalag – Clematis recta, fekete kökörcsin – Pulsatilla nigricans).
Gyakori élőhelyek: K2, RB, L2a, L2b, K5; közepesen gyakori élőhelyek: P7, J5, E1, OC, D2; ritka élőhelyek: L4a, D1, J6, H4, J2.
Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4, akác (Robinia pseudoacacia) 4, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.

MESTERHÁZY Attila

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.4. Zalai-dombvidék
3.4.11. Felső-Zala-völgy

A kistáj potenciális erdőterület, kis kiterjedésű természetes gyepek a völgy alsó, kiszélesedő szakaszain előfordulhattak. Klímazonális vegetációtípusát a völgyoldalon bükkösök és gyertyános-tölgyesek, a folyó mentén égerligetek, a magasabb térszíneken keményfaligetek jelentik. Ma a völgyben viszonylag kevés erdő található (főleg ligeterdő-származékok), a letörések ma is nagyrészt erdővel borítottak. A völgyben több fontos közlekedési létesítmény fut.
Az ember természetátalakító hatása a szélesebb és lankásabb alsó szakaszon volt a jelentősebb, itt a ligeterdők kivágásával kaszálókat, majd szántókat alakítottak ki. Ennek ellenére a gyepek térfoglalása még itt is jelentős, de igazán nagy kaszálóréteket a középső és felső szakaszon találhatunk. Az erdei flórában hangsúlyos szerepük van a nyugat-dunántúli elemeknek (erdei ciklámen – Cyclamen purpurascens, erdei galaj – Galium sylvaticum, magyar varfű – Knautia drymeia), a bükkösökben szubmediterrán elemek (kakasmandikó – Erythronium dens-canis, pirítógyökér – Tamus communis, zalai bükköny – Vicia oroboides) jelennek meg. A nedves rétek színező florisztikai értékei a szibériai nőszirom (Iris sibirica), sárga sásliliom (Hemerocallis lilio-asphodelus), foltos orbáncfű (Hypericum dubium), bánsági sás (Carex buekii).
Gyakori élőhelyek: E1, K2, J5, OC, OB; közepesen gyakori élőhelyek: RC, E2, B5, D2, K5; ritka élőhelyek: J2, J6, H4, B3, A1.
Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4, akác (Robinia pseudoacacia) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.

MESTERHÁZY Attila

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.4. Zalai-dombvidék
3.4.12. Kerka-vidék (Hetés)

A kistáj potenciális erdőterület, kis kiterjedésű természetes gyepek léte sem valószínű. Klímazonális vegetációtípusát üde lomberdők jelentik: bükkösök és gyertyános-kocsánytalan tölgyesek. Lenti környékén a Kerka mentén jelentős volt a keményfaligetek térfoglalása, a kisebb patakokat égerligetek kísérték. Számottevő a mészkerülő fenyőelegyes-tölgyesek kiterjedése, bár eredetileg az erdeifenyő csekély térfoglalással volt jelen a térségben. Elszórtan találkozhatunk telepített fenyvesekkel, az akácosok kiterjedése sem számottevő.
A kistáj növényzete jelentős mértékben átalakított, főleg a központi, sík területeken. Az erdőket nagyrészt kiirtották, helyükön szántók találhatók. A Kerka mentén nedves kaszálóréteket és kékperjés lápréteket találhatunk, felhagyásukkal egyes özönnövények (magas aranyvessző – Solidago gigantea) és magaskórós fajok (bánsági sás – Carex buekii, kékperje – Molinia caereulea) elszaporodtak. A bükkösökben hangsúlyosak a nyugat-dunántúli elemeknek (erdei ciklámen – Cyclamen purpurascens, szártalan kankalin – Primula vulgaris, magyar varfű – Knautia drymeia), a kistáj déli részén szubmediterrán fajok is előfordulnak (magasszárú kocsord – Peucedanum verticillare, zalai bükköny – Vicia oroboides, pirítógyökér – Tamus communis). A fenyőelegyes-tölgyesekben jellemzők az acidofil fajok (fekete áfonya – Vaccinium myrtillus, csarab – Calluna vulgaris, kereklevelű galaj – Galium rotundifolium). Állományaik a hagyományos erdőhasználat (szálalás, avargyűjtés) megszűnésével átalakultak, az ezekhez kötődő fajok (avarvirág – Goodyera repens, körtikefajok – Pyrola spp. kapcsos korpafű – Lycopodium clavatum) jelentősen visszaszorultak vagy eltűntek. A maradék keményfaligetekben jellemzők a ligeterdei fajok (tavaszi tőzike – Leucojum vernum, ligeti csillagvirág – Scilla vindobonensis, bogláros szellőrózsa – Anemone ranunculoides).
Gyakori élőhelyek: K2, K5, K1a, OC, RB; közepesen gyakori élőhelyek: J5, OB, RC, E1, B5; ritka élőhelyek: N13, OA, B1a, B4, J2.
Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.

MESTERHÁZY Attila

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.4. Zalai-dombvidék
3.4.13. Közép-Zalai-dombság (Göcsej)

A dombvidék potenciális erdőterület, a szélesebb patakvölgyekben kis kiterjedésű természetes gyepek valószínűsíthetők. Klímazonális vegetációtípusát üde lomberdők jelentik: legjellemzőbbek a bükkösök, a völgytalpakban gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, a patakok mentén égerligetek. Számottevő a mészkerülő lomberdők kiterjedése. A telepített fenyves és akácos állományok ma az erdőterület több mint 50%-át borítják (az erdeifenyőnek őshonosan csekély térfoglalása volt). Petőhenye környékén reliktumnak tekintett mészkedvelő erdeifenyvesek vannak.
Az évszázados gazdálkodás hatására a bükkösök visszaszorulása figyelhető meg, ezzel párhuzamosan a másodlagos mészkerülő gyertyános- és fenyőelegyes-tölgyesek térhódítása ment végbe. A völgyek égerligetei helyén kaszálóréteket alakítottak ki, a kaszálás felhagyása után helyükön ismét égeresek jöttek létre, a kaszáló- és láprétek szinte teljesen eltűntek. Az erdei flórában jelentősek a nyugat-dunántúli (erdei ciklámen – Cyclamen purpurascens, erdei galaj – Galium sylvaticum, szártalan kankalin – Primula vulgaris), a bükkösökben a szubmediterrán elemek (tarka lednek – Lathyrus venetus, zalai bükköny – Vicia oroboides, pirítógyökér – Tamus communis) aránya. A kistáj egészén jellemző az acidofil fajok (fekete áfonya – Vaccinium myrtillus, fehér perjeszittyó – Luzula luzuloides) beszivárgása a mezofil lomberdőkbe. A montán-szubalpin fajok (zergeboglár – Trollius europaeus) előfordulása a hűvös patakvölgyekre korlátozódik. A szárazabb déli oldalakon számos xerotherm elem bukkan fel (borzas peremizs – Inula hirta, egyenes iszalag – Clematis recta, tarka nőszirom – Iris variegata), a kistáj északi részén a löszös lerakódásokon mészkedvelő fajok (sárga len – Linum flavum, cseplesz meggy – Prunus fruticosa) jelennek meg.
Gyakori élőhelyek: K5, K2, OB, RC, J5; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, E1, OC, RB, B5; ritka élőhelyek: RA, D2, H4, OA, D5.
Fajszám: 1000-1200; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4, akác (Robinia pseudoacacia) 3, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 1.

MESTERHÁZY Attila

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.4. Zalai-dombvidék
3.4.21. Egerszeg–Letenyei-dombság

A dombvidék potenciális erdőterület, természetes gyepek léte valószínűtlen. A terület jelentős részén bükkösök, de a völgyaljakban gyertyános-tölgyesek és égerligetek is kialakultak. Jellegzetesek a települések környékén található gyümölcsösök. Az inváziós terhelés alacsony, többnyire a zártkertek környékén és a völgyekben találkozhatunk nem őshonos fajokkal.
A dombság erdei többnyire ma is jó természetességűek, bár az intenzív erdőgazdálkodás és a nem őshonos fafajok előtérbe helyezése átalakította az eredeti erdőtársulásokat. A völgyekben a kaszálórétek, a dombokon a zártkertek értek el jelentős térfoglalást. A völgyalji kaszálóréteket ma többnyire már nem kezelik, beerdősültek vagy erdősítették őket. Több esetben másodlagosan a bükkösök helyén mészkerülő jellegű erdők alakultak ki.
Az erdei flórában hangsúlyos szerepük van a nyugat-dunántúli elemeknek (erdei ciklámen – Cyclamen purpurascens, erdei galaj – Galium sylvaticum, magyar varfű – Knautia drymeia) és a szubmediterrán fajoknak (zalai bükköny – Vicia oroboides, tarka lednek – Lathyrus venetus, pirítógyökér – Tamus communis).
Gyakori élőhelyek: K2, K5, OB, RC, J5 közepesen gyakori élőhelyek: K1a, RB, E1, P7, H4 ritka élőhelyek: B5, OA, RA, D5, J2.
Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.

MESTERHÁZY Attila

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.4. Zalai-dombvidék
3.4.22. Principális-völgy

A kistáj főként potenciális erdőterület, de előfordulnak természetes gyepek is (a kistáj döntő része lefolyástalan volt, így hidrológiai okokból nem tudott beerdősülni). Klímazonális vegetációtípusát üde lomberdők jelentik: a völgyoldalak magasabb régióiban bükkösök, az alacsonyabb térszíneken gyertyános-tölgyesek. A völgyoldali bükkösök gyepszintjében szubmediterrán elemek fordulnak elő (pirítógyökér – Tamus communis, zalai bükköny – Vicia oroboides), nyugat-dunántúli fajok mellett (magyar varfű – Knautia drymeia, télizöld meténg – Vinca minor). A kistáj déli részén egykor keményfaligetek is voltak. A gyeptársulások közül kiemelendők az üde láprétek, valamint a zsombékosok és magassásosok.
Az eredeti erdők mintegy 2/3-át kiirtották. Ültevényszerű erdőt keveset találunk, főleg a völgyoldalak és a települések környékén vannak akácosok. A völgy intenzív használata a Principális- és a Foglár-csatorna megépítésével kezdődött. Az egykor kiterjedt télisásosok a lecsapolással maradéktalanul megsemmisültek, ekkor pusztult ki több hidegkori reliktum (pl. lápi hízóka – Pinguicula vulgaris). A lápréteket lecsapolták, a helyükön kialakult nedves réteket többnyire kaszálták. A csatornapartokon másodlagos égeresek fejlődtek ki. A tőzegkitermelés során nyíltvízi élőhelyek alakultak ki. A nedves réteket ma többnyire már nem kezelik, állományaik jelentősen degradálódtak, özönnövényekkel terheltek. A másodlagosan kialakult nedves rétek eléggé fajszegények (mocsári sás – Carex acutiformis, réti imola – Centaurea jacea, csermelyaszat – Cirsium rivulare).
Gyakori élőhelyek: D34, OB, OC, E1, K1a; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, J5, K5, K2, RB; ritka élőhelyek: B4, D2, P7, OA, J2.
Fajszám: 400-600; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.

MESTERHÁZY Attila

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.4. Zalai-dombvidék
3.4.23. Zalaapáti-hát

A kistáj potenciális erdőterület, természetes gyepek Nagykanizsa és Sormás között fordultak elő. Klímazonális vegetációtípusát szubmediterrán bükkösök jelentik, melyek az alacsonyabb térszíneken gyertyános-tölgyesekbe mennek át. A patakvölgyekben égerligetek alakultak ki. A telepített faállományok kiterjedése alacsony, említésre méltóak a Nagykanizsa környéki erdeifenyő- és akácültetvények, ugyancsak ebben a térségben jó természetességű keményfaligeteket találunk. A bükkösök többsége még ma is jó természetességű, az irtásrétek többsége viszont napjainkra beerdősült. A dombtetőkön szórványosan megjelenő cseres-tölgyesek másodlagosak. Régen kiterjedt irtásrétek voltak a települések környékén, ahol legeltettek, majd később gyümölcsösöket, zártkerteket alakítottak ki.
A bükkösökben szubmediterrán elemek (kakasmandikó – Erythronium dens-canis, pirítógyökér – Tamus communis, zalai bükköny – Vicia oroboides) jelennek meg. Jellegzetesek a Nagykanizsa és Sormás térségében megjelenő meszes homokpuszták (magyar csenkesz – Festuca vaginata, kék szamárkenyér – Echinops ruthenicus, homoki vértő – Onosma arenaria), melyek dél felé kisavanyodnak és megnő az atlanti-szubatlanti fajok (rejtőke – Teesdalia nudicaulis, ezüstperje – Corynephorus canescens) aránya. A homokbuckák mélyedéseiben üde láprétek voltak, melyek kiszáradva kékperjés láprétekké alakultak át, állományaikból több értékes faj kipusztult (tőzegeper – Comarum palustre, nyári füzértekercs – Spiranthes aestivalis).
Gyakori élőhelyek: K2, K5, L2a, J5, K1a; közepesen gyakori élőhelyek: L2b, P7, OC, D34, RB; ritka élőhelyek: RA, RC, D5, OA, J4.
Fajszám: 800-100; védett fajok száma: 40-60; özönfajok aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.

MESTERHÁZY Attila

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.4. Zalai-dombvidék
3.4.24. Alsó-Zala-völgy

A kistáj potenciális erdőterület, kis kiterjedésű természetes gyepek a türjei kaptúra völgyében és a Kis-Balatonnal érintkező szakaszon előfordulhattak. Klímazonális vegetációtípusát a felső szakaszokon bükkösök, az alsón a gyertyános-tölgyesek jelentik. A Zala mentén égerligetek, a magasabb térszíneken keményfaligetek, gyertyános-kocsányos tölgyesek alkották a potenciális vegetációt. A kistáj északi és keleti részén az erdők jelentős része ma telepített állományokból áll, melyek többnyire akácosok, míg a meredekebb nyugati és déli lejtőkön lévő erdők természetesebb képet mutatnak.
Az ember természetátalakító hatása inkább a szélesebb és lankás alsó szakaszon volt a jelentős, itt a ligeterdők kivágásával kaszálókat, majd az utóbbi évtizedekben szántókat alakítottak ki. A gyepek térfoglalása Zalacsány és Zalaegerszeg közt jelentős, az alsó szakasz rétjeit szinte teljesen feltörték. A megmaradt gyepek jelentős része kezelés hiányában cserjésedésnek indult. A Zala folyó szabályozása jelentős szerepet játszott a kistáj élőhelyeinek átalakulásában.
A bükkösökben szubmediterrán elemek (pirítógyökér – Tamus communis, szúrós csodabogyó – Ruscus aculeatus) jelennek meg. A gyertyános-tölgyesekben meghatározó az acidofil fajok jelenléte. A kistáj rétjei többnyire a nedves kaszálórétek közé sorolhatók, jellemző fajai a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), és az őszi vérfű (Sanguisorba officinalis), a felső szakaszokon néhol tömeges a védett kotuliliom (Fritillaria meleagris). Türje környékén még napjainkban is jó állapotú kékperjés láprétek díszlenek, melyek értékes elemei az illatos hagyma (Allium suaveolens), alacsony pozdor (Scorzonera humilis), szibériai nőszirom (Iris sibirica).
Gyakori élőhelyek: E1, K2, J5, OC, OB közepesen gyakori élőhelyek: RC, E2, B5, D2, K5 ritka élőhelyek: J2, J6, H4, B3, A1.
Fajszám: 500-700; védett fajok száma: 20-40; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4, akác (Robinia pseudoacacia) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.

MESTERHÁZY Attila

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.4. Zalai-dombvidék
3.4.25. Zalavári-hát

A kistáj potenciális erdőterület, ahol természetes gyeptársulások előfordulása valószínűtlen. Klímazonális vegetációtípusát nagyrészt a bükkösök jelentik, gyertyános-tölgyesek eredetileg csak a patakvölgyekben voltak. A kistáj platóin ma több helyen mészkerülő gyertyános-tölgyeseket találunk. Telepített faállományok közül említésre méltók az akácosok.
A kistáj erdőterületei az évszázadok során mind minőségben, mind mennyiségben jelentős veszteséget szenvedtek, helyükön szőlőültetvényeket, zártkerteket vagy szántókat találunk. A kistájban napjainkban is kevés a parlagterület.
A bükkösökben még megtalálhatók a nyugat-dunántúli elemek (magyar varfű – Knautia drymeia, bókoló fogas-ír – Dentaria enneaphyllos), de már hiányoznak a szubmediterrán karakterfajok. A patakmenti égerligetekben jellemző az erdei madársóska – Oxalis acetosella, berki szellőrózsa – Anemone nemorosa, árnyékvirág – Maianthemum bifolium.
Gyakori élőhelyek: L2a, OB, P7, L2b, RB; közepesen gyakori élőhelyek: OC, E1, B5, K2, E2; ritka élőhelyek: B2, B4, D5, H1, M1.
Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.

MESTERHÁZY Attila

3. Nyugat-magyarországi-peremvidék
3.4. Zalai-dombvidék
3.4.31. Mura-balparti sík

A Mura partjai mentén fűz-nyár ligetek, a folyótól távolabb tölgy-kőris-szil ligetek, míg a folyó zátonyain bokorfüzesek a jellemző természetes élőhelyek. A holtágak és a befolyó kisvizek környezetében égerligetek alakultak ki. Az őrtilosi Szentmihályhegy oldalában illír bükkösök tették még változatosabbá a kistáj potenciális vegetációját. Az aktuális erdei vegetációban jelen vannak az akác- és nemesnyár-ültetvények, melyeknek viszonylag csekély térfoglalásúak.
A síkság erdeit a szántóföldi művelés érdekében már régen kiirtották, a Mura szabályozásával az erdők és a másodlagos üde-nedves gyepek a hullámtérre szorultak vissza. A töltéseken kívüli gyepek maradványait az utóbbi évtizedekben szántották fel. A hullámtér nagy részén napjainkra szűnt meg a gyepgazdálkodás, a rétek helyén nagy kiterjedésű aranyvessző-állományokat és faültetvényeket találunk. A Mura menti kavicsbányászat során több természetközeli élőhely semmisült meg.
Az erdei flórában a ligeterdei elemeknek dominálnak (hóvirág – Galanthus nivalis, bogláros szellőrózsa – Anemone ranunculoides, nyári tőzike – Leucojum aestivum), több nyugat-dunántúli faj is előfordul (magyar varfű – Knautia drymeia, erdei galaj – Galium sylvaticum, szártalan kankalin – Primula vulgaris). Az őrtilosi Szentmihályhegy bükköseinek hazánkban unikális illír fajai a pofók árvacsalán (Lamium orvala), hármaslevelű szellőrózsa (Anemone trifolia) és hármaslevelű fogas-ír (Dentaria trifolia). A folyó mentén számos hegyvidéki faj (parti fűz – Salix elaeagnos, csermelyciprus – Myricaria germanica, csipkeharaszt – Selaginella helvetica) is lejutott a síkságra.
Gyakori élőhelyek: J4, K5, K2, OC, J5; közepesen gyakori élőhelyek: OA, OB, P2a, A23, E1; ritka élőhelyek: A4, H4, I1, D5, R1
.
Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1., tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 3, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 1.

MESTERHÁZY Attila
ALFÖLD | KISALFÖLD | NY-I PEREMVIDÉK |DTÚLI-DSÁG | DTÚLI-KHG |ÉSZAKI-KHG