| >>> Magyarország |
ALFÖLD | KISALFÖLD | NY-I PEREMVIDÉK |DTÚLI-DSÁG | DTÚLI-KHG | ÉSZAKI-KHG
|
4.1.11. Kis-Balaton-medence 4.1.12. Nagyberek 4.1.13. Somogyi parti sík 4.1.14. Balaton |
4.1.15. Balatoni-Riviéra 4.1.16. Tapolcai-medence 4.1.17. Keszthelyi-Riviéra |
|
4.2.11. Nyugat-Külső-Somogy 4.2.12. Kelet-Külső-Somogy |
4.2.13. Dél-Külső-Somogy |
|
4.3.11. Marcali-hát 4.3.12. Kelet-Belső-Somogy |
4.3.13. Nyugat-Belső-Somogy 4.3.14. Közép-Dráva-völgy |
4.4. Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék
ALFÖLD | KISALFÖLD | NY-I PEREMVIDÉK |DTÚLI-DSÁG | DTÚLI-KHG | ÉSZAKI-KHG
4. Dunántúli-dombság
4.1. Balaton-medence
4.1.11. Kis-Balaton-medence
Eredetileg nagyobbrészt lápos-mocsaras terület, amely a különböző emberi beavatkozások (lecsapolás, tőzegbányászat, elárasztás, stb.) következtében jelentősen átalakult. A még ma is közel természetes nádasok, keskenylevelű gyékényesek jellegzetes lápi faja a lápi csalán (Urtica kioviensis), ingólápokon a villás sás (Carex pseudocyperus) és gyilkos csomorika (Cicuta virosa). Ritkábban a nádi boglárka (Ranunculus lingua) is megtalálható. A zsombékalkotó sások között leggyakoribb a zsombéksás (Carex elata), ritkább a rostostövű sás (Carex appropinquata). A terület egy pontján megjelenik a tengeri szittyó (Juncus maritimus). Elárasztott medrekben, nagyobb csatornákban gazdag hínárnövényzet alakul ki, egyebek között a kolokán (Stratiotes aloides) állományaival. Nagy területet foglal el a kiszárított lápok kotuján felverődött gyomnövényzet, az egykori vegetáció maradványa helyenként a télisás (Cladium mariscus). Az erősen ingadozó vízállású részeken mételykórós mocsarak díszlenek. Kedvező tápanyagellátás mellett gyakoriak a széleslevelű gyékényesek, kisebb kálmos (Acorus calamus) állományok is megtelepedtek. Mocsárréteken, legelőkön nő a pókbangó (Ophrys sphegodes), vitéz kosbor (Orchis militaris). Magasabb térszintű területek egy részét kaszálórétként hasznosítják, de gyakoribb a szántóföldi művelés.
Fajszám: 500-600; védett fajok száma: ?; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 5.
LÁJER Konrád
4. Dunántúli-dombság
4.1. Balaton-medence
4.1.12. Nagyberek
A terület mélyebb fekvésű részeinek potenciális vegetációját nádasok, télisásosok, zsombékos és egyéb magassásosok, valamint üde láprétek képezhetik. A kevésbé bolygatott helyeken ezek ma is megtalálhatók. Fűzlápok és égeres mocsárerdők is kialakultak. A lápok jellegzetes növényei a lápi csalán (Urtica kioviensis), tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), mocsári lednek (Lathyrus palustris), nádi boglárka (Ranunculus lingua). A csatornák mentén nádasok, gyékényesek, vízi harmatkásások, ágas békabuzogányosok, keskenylevelű békakorsó (Berula erecta) állományok fejlődnek, a nagyobbakban fejlett rögzült hínárt találunk. Kisebb árkokban mételykórós állományok díszlenek. Az erősen ingadozó vízállású területeken pántlikafüves állományok alakultak ki. A víz visszahúzódása után fejlődő keserűfüves mocsári gyomtársulásokban nádfojtó aranka (Cuscuta australis) nő. Télisásos-csátés láprétek is előfordulnak, bennük békapitypang (Leontodon saxatilis) és mocsári kosbor (Orchis palustris). Ezekből vízszint-csökkenés és sófelhalmozódás révén sziki őszirózsás kormos csátésok fejlődnek. A sziki őszirózsa (Aster tripolium subsp. pannonicus) mellett a folyamatot jelzi a tengeri szittyó (Juncus maritimus), sziki útifű (Plantago maritima), közönséges mézpázsit (Puccinellia distans) megjelenése. Sziki kákásokban és környékükön nő az árokvirág (Samolus valerandi). Kisebb foltokban tengeri szittyós állományok díszlenek. Nedves réteken nő a nyúlánk ibolya (Viola elatior). A kiszárított lápterületek jelentős részben elgyomosodtak. Elterjedtek a (főként réti csenkeszes és sédbúzás) mocsárrétek. Kisebb foltokban kékperjés rétek is előfordulnak. A Balaton partját egykor kiterjedt nádasok kísérték, ezek mára visszaszorulóban vannak. Egyes vízfolyások mentén kialakult termőhelyek már inkább keményfaliget-jellegűek. Gyakoriak a nemesnyár-ültetvények, akácosok, erdei- és feketefenyvesek. Nagy területet foglalnak el a szántóföldi kultúrák.
Gyakori élőhelyek: OB, B1a, OC, OA; közepesen gyakori élőhelyek: B1b, RB, P2a, B5, RC, D34, B4, J2; ritka élőhelyek: E1, P45, BA, J5, B2, K1a, A23, A1, L2b, RA, H5a, P2b, D2, L2a.
Fajszám: 500-600; védett fajok száma: kevesebb mint 20; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 5.
LÁJER Konrád
4. Dunántúli-dombság
4.1. Balaton-medence
4.1.13. Somogyi parti sík
A Balaton déli és nyugati partvidéke a tó egykori ártere, melyet tavaszonként rendszeresen elöntött. A Balaton hordalékából, turzásaiból felépült homokos part mögött jöttek létre a berkek, melyeket a déli magaspart egyes szakaszai (Zamárdi, Földvári-domb) választanak el egymástól. A 20. században a homokos part szinte teljes egészében fürdőteleppé alakult: part túlnyomó részét kikövezték, a síkot kiparcellázták, a déli magaspartok növényzetét belterületi parkokká alakították.
A lápi és más érzékeny fajok sokszor másodlagos élőhelyeken fordulnak elő, pl. régi anyagnyerőhelyek mélyedéseiben találhatunk kormos csátét (Schoenus nigricans) vagy orchideákat. A valamikor állományalkotó tengeri szittyó (Juncus maritimus) és vékony káka (Schoenoplectus pungens) már csak töredék populációkkal rendelkezik. A kenesei löszfalakra települt növényzet a mezőföldi löszpusztákkal rokon, legnevezetesebb faja a tátorján (Crambe tataria), de fontos a cseplesz meggy (Prunus fruticosa), törpemandula (P. tenella), heverő seprűfű (Bassia prostrata), buglyos zanót (Chamaecytisus austriacus), csikófark (Ephedra distachya), magyar zsálya (Salvia aethiopis), lózsálya (S. verticillata), harasztos káposzta (Brassica elongata).
A vízben álló nádasok, part menti bokorfüzesek és fűz-nyár ligeterdők lakott területek elé és közé szorultak. A nagyobb nádas és magassásos állományok az üdülőövezet mögött, az egykor nagy kiterjedésű télisásosok mellett maradtak fenn, ezt a sávot viszont átvágta az autópálya. A mocsárréteken a gyepes sédbúza (Deschampsia caespitosa) és a nádképű csenkesz (Festuca arundinacea) az állományalkotó. A tölgy-kőris-szil ligeterdők nyoma néhány nagytermetű kocsányos tölgy (Quercus robur).
A művelés visszaszorulása és az élőhelyek felaprítása következtében nagy az inváziós terhelés: különösen az ezüstfa (Elaeagnus angustifolia) és a magas aranyvessző (Solidago gigantea) jelenléte meghatározó.
BÓDIS Judit
4. Dunántúli-dombság
4.1. Balaton-medence
4.1.14. Balaton
Legnagyobb kiterjedésű természetes tavunk az emberi beavatkozások (pl. Sió-zsilip megépítése, berkek lecsapolása, a parti nádas öv megszüntetése, partvédő művek kiépítése, vízszennyezések) következtében csak részlegesen őrizte meg a többségében hínár- és a parti zonációhoz tartozó eredeti vegetációtípusait. A balatoni hínárok zömét a legyökerező hínáros békaszőlő (Potamogeton perfoliatus) alkotja, sokszor süllőhínár- (Myriophyllum) és tüskéshínár- (Najas) fajokkal. A hínárnövényzet eloszlása és mennyisége – évtizedes időléptékben – igen változó. A nyílt víz felől, a nádasok előtt, azok öblözeteiben jellemzők a víz színén szétterülő fajok: békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae), fehér tündérrózsa (Nymphaea alba), vízitök (Nuphar lutea), sulyom (Trapa natans). Vízben alámerülő értékes növények a kolokán (Stratiotes aloides) és a rencefajok (Utricularia spp.). A nád (Phragmites australis), bodnározó gyékény (Typha latifolia), keskenylevelű gyékény (T. angustifolia), tavi káka (Schoenoplectus lacustris) uralta nádasok területe az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent, ma már csak a tó 2,1%-t borítják. Szép állományaik az északi parton Zánka mellett, a Szigligeti-, a Bázsai-, a Csopaki-, és a Kerekedi-öbölben maradtak fenn. Ezekben lápi fajok is vannak (télisás – Cladium mariscus, tőzegpáfrány – Thelypteris palustris) és a partszegély szukcessziósorozatának elemei is mind megtalálhatók bennük. Megritkult ugyanakkor a forrásmoha (Fontinalis antypyretica), problémát jelent az inváziós süntök (Echinocystis lobata). A csak időszakosan víz alá kerülő nádasok sokkal fajgazdagabbak (nádi boglárka – Ranunculus lingua, gázló – Hydrocotile vulgaris), mint az állandóan elöntött állományok. A nádas és a magassásos öv gyakran széles sávban egymásra csúszik. Leggyakoribb sásfaj a mocsári sás (Carex acutiformis).
Gyakori élőhelyek: B1a, A3a; közepesen gyakori élőhelyek: RB, P2a, RA, B5, B4; ritka élőhelyek: OB, D34, J1a, P2b, J4, A1, A23, B1b, B2, B3.
Fajszám: kevesebb mint 400; védett fajok száma: kevesebb mint 20; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo):1, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.
BÓDIS Judit, SZEGLET Péter
4. Dunántúli-dombság
4.1. Balaton-medence
4.1.15. Balatoni-Riviéra
A klímazonálisan jórészt erdőssztyepp-övbe tartozó terület ma jellemzően félkultúr-táj (szép példa erre Tihany). Feltűnő a déli, szubmediterrán jellegű fajok magas aránya. A hagyományos gyümölcskultúra – a szőlőn kívül sok más délvidéki faj is (pl. füge, levendula) – az eredeti szárazságtűrő növényzet maradékával páratlan egységbe fonódott össze. A gazdálkodással való felhagyás folyamatos, üdülőterületté alakul a hegyoldal is. A falvak feletti egykor nagy kiterjedésű legelők most erdősödnek be. A tópartot kísérő magassásossokból és nedves rétekből csak fragmentumok maradtak. Kemény alapkőzeten zonális az egykor nagy kiterjedésű mészkedvelő tölgyes, a hegytetőkön és enyhén északias lejtésű oldalakon kocsánytalan tölggyel. A délies lejtőkön egy szárazabb, molyhos tölgy és virágos kőris uralta változat nő sárga koronafürttel (Coronilla coronata). Ezek fajgazdag sziklafüves lejtősztyepprétekkel és cserszömörcés foltokkal váltakoznak (legszebben a Balatonarács feletti hegyeken). Az extrazonális gyertyános-tölgyes állományokat is xeroterm elemek (bajuszoskásafű – Piptatherum virescens, bokros koronafürt – Hippocrepis emerus) színezik. Az elegyes karszterdő elszegényedve idáig hatol le. A flóra gazdag déli elterjedésű, nemegyszer ritka növényekben (őszi csillagvirág – Prospero elisae, borzas szulák – Convolvulus cantabrica, vetővirág – Sternbergia colchiciflora). Permi vörös homokkövön perjeszittyós mészkerülő tölgyesek tenyésznek déli elemekkel (virágos kőris – Fraxinus ornus, cserszömörce – Cotinus coggygria), kiritkuló gyepszinttel és csupasz mohás foltokkal. Az északi oldalakon a rekettyés tölgyesben uralomra jutnak az acidofil fajok. A mészkerülő tölgyesek leromlása csarabosokhoz vezet (Ábrahámhegy – Kisörs).
Gyakori élőhelyek: B1a, L1, M1, H4, P2a, P2b, OB, OC, RA, RB, RC, RD; közepesen gyakori élőhelyek: B5, D34, L2a, L4a, L4b, H2, E1; ritka élőhelyek: A3a, B1b, B3, B4, D2, K2, LY2, LY4, G2, H3a, I1, OA, P7, J1a.
Fajszám: 1000-1200; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, zöld juhar (Acer negundo):1 gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.
BÓDIS Judit
4. Dunántúli-dombság
4.1. Balaton-medence
4.1.16. Tapolcai-medence
Eredetileg gazdag lápvegetáció borította, amely azonban a csatornázás és vízelvezetés, majd a környező bányák víztelenítésével bekövetkezett talajvízszint-csökkenés hatására visszaszorult. A domináns lápréti fajok még előfordulnak, különösen a kormos csáté (Schoenus nigricans), néhol lápi nyúlfarkfű (Sesleria uliginosa), télisás (Cladium mariscus), nagy szittyó (Juncus subnodulosus), nagyon ritka a lápi sás (Carex davalliana). Több jellegzetes lápréti faj (köztük a havasi hízóka – Pinguicula alpina) kipusztult. Az üde láprétek helyét kékperjés és kaszálórétek foglalták el, majd sztyeppesedés indult meg, illetve gyakoriak a gyomos, zavart gyepek és legelők. Eltűnőben a lisztes kankalin (Primula farinosa), van még szarvas és illatos hagyma (Allium carinatum, A. suaveolens), buglyos szegfű (Dianthus superbus), mocsári lednek (Lathyrus palustris), fehér zászpa (Veratrum album). A terület jelentős részben szántóföldi művelés alatt áll.
Mai állapotában a medence aljának potenciális vegetációja feltehetően cseres-tölgyes, a patakok mentén keményfaliget. A bazalthegy-tetők zonális társulása gyertyános-tölgyes. Az északi lejtőkön, extrazonálisan bükkös is előfordulhatott. A mozgó törmeléken törmelékkötő gyep, cserjés, majd bokorerdő díszlik. A beerdősülési folyamat itt zárt juhar-hárs sziklaerdő kialakulásához vezet. Az erdők aljnövényzetét délies elemek, mint a májvirág (Hepatica nobilis) és pirítógyökér (Tamus communis) színezik. A szelídgesztenye (Castanea sativa) őshonossága kérdéses, mai állományai másodlagosak. A természetes erdőtársulások helyett ma már gyakran akácosokat és kisebb részben feketefenyő-állományokat találunk, illetve a hegyek lejtőit nagyrészt szőlőültetvények borítják. A sziklákon szilikát sziklagyepek jellemzők, itt nő a sziklaiternye (Aurinia saxatilis), Lumnitzer-szegfű (Dianthus plumarius subsp. lumnitzeri), nyugati pikkelypáfrány (Asplenium ceterach), a Csobáncon a fürtös kőtörőfű (Saxifraga paniculata). Egyedül itt található hazánkban a cselling (Notholaena marantae) (Szentgyörgy-hegy).
Gyakori élőhelyek: B1a, B5, OA, OB; közepesen gyakori élőhelyek: OC, BA, D2, D34, E1, G3, P2a, P2b, RC; ritka élőhelyek: B1b, A1, A3a, B2, B3, D5, D6, H3a, I4, M7, M8, K2, L1, L2a, M1, LY2, P7, RA.
Fajszám: 700-800; védett fajok száma: 100-120; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.
LÁJER Konrád
4. Dunántúli-dombság
4.1. Balaton-medence
4.1.17. Keszthelyi-Riviéra
Vegetációját a domborzati viszonyok és a mikroklíma határozzák meg, az extrazonalitás jelentősége nagy. Erős a kultúrhatás, ősidők óta lakott a parti sáv. A dolomitgerinceken és déli lejtőkön a száraz tölgyesek, cserszömörcés karsztbokorerdők kis sziklagyep foltokkal váltakoztak. A legeltetés miatt a 20. század elejére az erdők erősen visszahúzódtak, nagy területeken alakultak ki dolomitkopárok. Az erdőterületek újbóli növelése érdekében a kopárokat szinte teljes egészében betelepítették feketefenyővel. A hegység partra néző vonulatát meghatározó feketefenyő ültetvények mostanra pusztulóban vannak, alattuk főleg virágos kőrisből álló újulat nőtt fel. A homorú hegyoldalakon folytatott hagyományos szőlő- és gyümölcstermesztés eltűnőben van.
A fenyvesítés ellenére helyenként jó természetességi állapotban maradtak fenn a déli lejtők – a Keszthelyi-hegységben megszokott – xeroterm vegetáció-típusai: sziklagyepek, bokorerdők, száraz tölgyesek (legszebben a cserszegi Gyötrősön, a gyenesi Ló-hegyen, és a Becei-ugratón). A flóra speciális jellegét a montán (szőke oroszlánfog – Leontodon incanus) és az atlanti-mediterrán (pirítógyökér – Tamus communis, szúrós csodabogyó – Ruscus aculeatus, adriai sallangvirág – Himantoglossum adriaticum) elemek adják.
A hegység délnyugati előterében homoki gyepek, másutt a Balaton felé egyre nedvesebb kaszálórétek, sásosok voltak. A homoki vegetációból leromlott pusztai csenkeszes (Festuca rupicola) gyepek, a kaszálókból, magassásossokból töredékek maradtak. Néhány idős fa alapján valószínűsíthető a lapos hátakon a tölgy-kőris-szil ligeterdők egykori jelenléte. Az eredeti fűz-nyár ligeterdőkből semmi sem maradt, torz újjáéledésük a parti nádas-sásos sávot teljesen tönkretévő iszaptározókban valósult meg.
Gyakori élőhelyek: E1, H4, OB, OC, RB; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, B5, P2a, P2b, RD; ritka élőhelyek: B4, D2, D34, G2, H2, H5b, L1, M1, P7.
Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, zöld juhar (Acer negundo) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.
BÓDIS Judit
4. Dunántúli-dombság
4.2. Külső-Somogy
4.2.11. Nyugat-Külső-Somogy
A kistáj potenciális erdőterület. A természetes erdőtársulások megmaradt állományai nagyobbrészt gyertyános-tölgyesek, északias kitettségű völgyekben bükkösök. Egyes állományokban gyakori a májvirág (Hepatica nobilis), szártalan kankalin (Primula vulgaris) szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus), pirítógyökér (Tamus communis), kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum), Ritka orchidea a piros madársisak (Cephalanthera rubra). Délies kitettségben mészkedvelő tölgyesek fejlődnek, gyepszintjükben nő az bajuszoskásafű (Piptatherum virescens). Meredek lejtőkön megjelenik a cserszömörce (Cotinus coggygria). Erdőszéleken él a bókoló gyűrűvirág (Carpesium cernuum), nagyezerjófű (Dictamnus albus), tarka nőszirom (Iris variegata), mezei aggófű (Tephroseris integrifolius). A természetes erdőtársulások helyén igen gyakran akácosokat, erdei- és feketefenyveseket és más kultúrerdőket, valamint jellegtelen származékerdőket találunk, illetve jelentős a mezőgazdasági kultúrák aránya. Erdőssztyepp-foltokon szarvasgyökér (Tordylium maximum) is előfordul. Látránynál a homoki sztyepprét különböző degradáltsági fokú változatai alakultak ki. Kevésbé bolygatott állományaiban gyepalkotó a pusztai csenkesz (Festuca rupicola), ritkábban a magyar csenkesz (Festuca vaginata). A homokpusztagyepek maradványfajai a homoki ternye (Alyssum tortuosum), szúrós hölgymál (Hieracium echioides), homoki szalmagyopár (Helichrysum arenarium), őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis) és fekete kökörcsin (Pulsatilla nigricans). Helyenként átszivárgásos, illetve forráslápok alakultak ki. Szittyós és csátés láprétek jellegzetes faja a fehérmájvirág (Parnassia palustris), mocsári nőszőfű (Epipactis palustris), széleslevelű gyapjúsás (Eriophorum latifolium), tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), helyenként rostostövű sás (Carex appropinquata). Kékperjés réteken nő a buglyos szegfű (Dianthus superbus), hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata). Vízfolyások mentén patakparti nádasok (köztük rizsfű- – Leersia oryzoides – állományok), magassásosok (néhol bugás sás – Carex paniculata), helyenként csermelyaszatosok díszlenek.
Gyakori élőhelyek: K2, RC, K1a, OC, RB, L2a; közepesen gyakori élőhelyek: OB, B1a, P2a, P2b, B5, K5, D34, H5a, E1, RA, L2b; ritka élőhelyek: J5, OA, E2, H5b, J6, J2, L1, D5, L2x, J1a, H4, M8, B1b, B3, BA, D2, A1.
Fajszám: 700-800; védett fajok száma 30-40; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.
LÁJER Konrád
4. Dunántúli-dombság
4.2. Külső-Somogy
4.2.12. Kelet-Külső-Somogy
Jelentős mértékben átalakított, töredékesen fennmaradt félszáraz és üde tölgyesekből, mocsarakból, rétekből, löszgyepekből, döntő részben mezőgazdasági területekből és faültetvényekből álló dombvidéki kultúrtáj. A lösz alapkőzeten kialakuló talajok kiváló adottságainak és a kedvező relief viszonyoknak következtében az erdők aránya évszázadok óta alacsony. A terület nagyobb része a zárt tölgyesek övébe tartozik, a keleti, észak-keleti szélen, délies kitettségben az erdőssztyepp-jelleg felerősödik. A magasabb fekvésű részeken, északias kitettségben bükkösöket is találunk. Az egész kistájban egy halvány szubmediterrán hatás még érzékelhető (illatos hunyor – Helleborus odorus, pirítógyökér – Tamus communis, erdei rózsa – Rosa arvensis, ezüst hárs – Tilia tomentosa). Az erdőssztyepp-tölgyesek (molyhos tölgy – Quercus pubescens, tatár juhar – Acer tataricum, tarka sáfrány – Crocus reticulatus, erdei szellőrózsa – Anemone sylvestris, fekete zászpa – Veratrum nigrum, tavaszi hérics – Adonis vernalis, pusztai meténg – Vinca herbacea) mára szinte teljesen eltűntek, a megmaradtak erősen degradáltak. A terület kiemelkedő értékei a szubkontinentális és szubmediterrán fajokkal színezett, magasfüvű löszgyep-fragmentumok (élesmosófű – Chrysopogon gryllus, pécsvidéki aszat – Cirsium boujartii, francia lucerna – Medicago monspeliaca, szennyes ínfű – Ajuga laxmannii, kék atracél – Anchusa barrelieri, kisvirágú csüdfű – Astragalus austriacus, csuklyás ibolya – Viola ambigua). A patakokat kísérő mocsaras, lápos területeken még felbukkan a bugás sás (Carex paniculata), keskenylevelű gyapjúsás (Eriophorum angustifolium), forrásperje (Catabrosa aquatica), halovány aszat (Cirsium oleraceum). Gyakoriak a fajszegény, degradált, rontott erdők és általános a nem őshonos fajok terjeszkedése. A völgyalji halastó-rendszerek környékén gyakoriak a mocsaras és vizes élőhelyek, azonban alig akad özöngyomoktól mentes állomány. A másodlagos gyepek és egykori legelők intenzíven cserjésednek. A gyomflóra gazdag.
Gyakori élőhelyek: K2, L2a, RC, OC, B1a, P2b, K1a; közepesen gyakori élőhelyek: OB, H5a, P2a, RB, D34, K5, E1, L2b, L1, RA, B5, OA, H4; ritka élőhelyek: P45, P7, J2, BA, D6, J6, L5, M8, M2, J1a, B2, D5, J5, A23, B4, A1, B3, I2.
Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1-2, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4-5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4-5.
CSIKY János
4. Dunántúli-dombság
4.2. Külső-Somogy
4.2.13. Dél-Külső-Somogy
Mezőgazdasági szempontból kiváló adottságú, ezért évszázadok óta művelt, erősen átalakított, döntő részben a zárt tölgyesek övébe tartozó, alacsony dombvidéki terület. Somogy legkevésbé erdősült kistája. A lösszel borított platók, völgyek üde tölgyeseiből alig maradt hírmondó, zavart állományaikban azonban számos értékes, de sokszor vitatott származású növényt találunk (téltemető – Eranthis hyemalis, illír sáfrány – Crocus tommasinianus, magyar tölgy – Quercus frainetto). A kistáj keleti felében az erdőssztyepp-jelleg felerősödik, az erdőkből azonban itt is csak töredékek maradtak fenn (molyhos tölgy – Quercus pubescens, tatár juhar – Acer tataricum, törpe keltike – Corydalis pumila, epergyöngyike – Muscari botryoides, tavaszi hérics – Adonis vernalis, pusztai meténg – Vinca herbacea). Az egykor intenzíven legeltetett, meredek oldalakon a magasfüvű, szubmediterrán jellegű löszgyepek értékes maradványait találjuk (felálló zabfű – Avenula adsurgens, élesmosófű – Chrysopogon gryllus, pécsvidéki aszat – Cirsium boujartii, sárga bükköny – Vicia lutea, borzas, árlevelű és hegyi len – Linum hirsutum, L. tenuifolium, L. austriacum), sajnos a cserjésedés miatt visszaszorulóban vannak. A mocsarakat és égereseket a völgyekben gyakran halastó-fűzérek helyettesítik. A tavak szegélyén közepes természetességű, másodlagos magassásosok, nádasok, hínarasok alakultak ki (mocsári és parti sás – Carex acutiformis, C. riparia, mocsári csorbóka – Sonchus palustris, keskenylevelű gyékény – Typha angustifolia, tócsagazfajok – Ceratophyllum spp., közönséges rence – Utricularia vulgaris, forrásperje – Catabrosa aquatica). A Kaposvár melletti nedves rétek éke a szibériai nőszirom (Iris sibirica) és a csillagos nárcisz (Narcissus angustifolius). Az élőhelyek regenerációs képessége a túlzott fragmentáltság következtében általában gyenge, az özöngyomok viszont igen sikeresen terjeszkednek. Gyomflórája közepesen gazdag.
Gyakori élőhelyek: K2, L2a, OB, D34, RB; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, B5, RC, P2b, BA, P2a, OC, A1, E1, K1a; ritka élőhelyek: OA, RA, H5a, A3a, P45, D5, H4, L1, B2, P7, B3, C1, I1, I2.
Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1-2, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1-2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1-2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4-5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4-5.
CSIKY János
4. Dunántúli-dombság
4.3. Belső-Somogy
4.3.11. Marcali-hát
A kistáj döntő részben potenciális erdőterület. A természetes erdőtársulások főleg gyertyános-tölgyesek, a Nagyberek felé tölgy-kőris-szil ligeterdő is előfordul. Jellegzetes növényük a farkasboroszlán (Daphne mezereum), májvirág (Hepatica nobilis), szártalan kankalin (Primula vulgaris), ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis), pirítógyökér (Tamus communis). Töredékesen cseres-tölgyessel is találkozhatunk. A korábbi erdők helyén nagyon ritkán még előfordul a genyőte (Asphodelus albus). Nagyobb területarányban szerepelnek a kultúrerdők: akácosok, erdei-, fekete- és lucfenyvesek, illetve a jellegtelen származékerdők. A mélyedésekben helyenként láposodó tavak alakultak ki, néhol fejlett lebegő hínárral, az egyikben kandicshínár (Aldrovanda vesiculosa) is nő. A parti zonációban elterjedtek a keskeny- és széleslevelű gyékényes, ágas békabuzogányos, parti sásos állományok. Többfelé találkozunk mocsári sásossal. Előfordul még zsombéksásos, fűzláp és égeres láperdő is. Kisebb foltokban állományalkotó a télisás (Cladium mariscus). Egyes szivárgó vizű termőhelyeken fragmentális láprét-maradványok vannak, ezekben keskenylevelű gyapjúsás (Eriophorum angustifolium), környékükön bugás sás (Carex paniculata) és fehér zászpa (Veratrum album) is nő. Az egykori üde láprétek domináns fajai közül még a nagy szittyó (Juncus subnodulosus) fordul elő. Egyes vízfolyások mentén kaszálással, illetve legeltetéssel fenntartott réti csenkeszes és sédbúzás mocsárrétek vannak. Utóbbiak védett növénye a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata). Gyakoriak a másodlagos, jellegtelen gyepek. A Balaton partját nádasok szegélyezik, ezek leromlóban, visszaszorulóban vannak. Jelentős területeket foglalnak el a szántóföldi és kertészeti kultúrák. A Marót-völgyi csatorna mentén az egykori, mára kiszárított lápok kotuján nagy kiterjedésű gyomos területek alakultak ki.
Gyakori élőhelyek: K2, RC, K1a, E1, L2a; közepesen gyakori élőhelyek: RB, OB, D34, L2b, OC, P2a, P2b, P45, B1a, K5, J5; ritka élőhelyek: D5, J2, B5, RA, P7, H5b, OA, H5a, A1, J6, A23, B3, BA, I1, J1a, A5, A3a, B2, B4.
Fajszám: 700-800; védett fajok száma: 40-50; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.
LÁJER Konrád
4. Dunántúli-dombság
4.3. Belső-Somogy
4.3.12. Kelet-Belső-Somogy
A területre a homokon kialakult erdők és a buckaközi mélyedésekben létrejött lápok jellemzők. A homoki gyepek az ember tájátalakító tevékenységét megelőzően kis kiterjedésűek voltak. A humuszos homoktalajok jellemző erdőtársulásai a gyertyános-kocsányos tölgyesek és kisebb kiterjedésben a keményfaligetek. Ma már (aljnövényzetüket és a faállományt tekintve is) jórészt fajszegények. A kis kiterjedésű homoki bükkösök és a szárazabb területekre jellemző cseres-kocsányos tölgyesek utolsó állományai várhatóan tovább degradálódnak. Napjainkra jórészt kultúrtájjá alakult a vidék: rossz termőképességű szántók; akácosok, telepített erdeifenyvesek és más homogén kultúrerdők. Erdőirtással tájképileg értékes kaszálók és fás legelők jöttek létre, melyek spontán erdősülnek. A felhagyott szántók helyén kialakuló másodlagos gyepek fajszegények. Az észak-déli lefutású patakvölgyekben számos halastófűzért hoztak létre (gyakran láprétek pusztulását okozva).
A flóra fontos, jellemző elemei: égeres láperdőkben királypáfrány (Osmunda regalis), fűzlevelű gyöngyvessző (Spiraea salicifolia), tóalma (Ludwigia palustris), békaliliom (Hottonia palustris), lápi csalán (Urtica kioviensis); gyertyános-kocsányos tölgyesekben epergyöngyike (Muscari botryoides), árnyékvirág (Maianthemum bifolium), halvány sáfrány (Crocus vittatus), szártalan kankalin (Primula vulgaris); cseres-kocsányos tölgyesekben tarka nőszirom (Iris variegata), fehér pimpó (Potentilla alba), kardos madársisak (Cephalanthera longifolia); lápréteken kenyérbél-cickafark (Achillea ptarmica), fehér zászpa (Veratrum album); pionír homoki gyepekben rejtőke (Teesdalia nudicaulis), balti szegfű (Dianthus arenarius subsp. borossicus), homoki csibehúr (Spergula pentandra). Eltűnt a tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens), vidrafű (Menyanthes trifoliata), lápi hízóka (Pinguicula vulgaris). A teljes talajelőkészítéssel felújított erdőkben, felhagyott szántókon és nedves élőhelyeken az özöngyomok nagyon elterjedtek.
Gyakori élőhelyek: OC, RC, K1a, J5, L2b, J2, OB; közepesen gyakori élőhelyek: D34, E1, P45, H5b, P2b, B1a, J6, B5, K2, P2a, L2a, H5a, L5, D5; ritka élőhelyek: B1b, B4, E2, RA, G1, D2, M8, A1, E34, B2, I1, K7b, B3, BA, J1a, P7, A23, K5, H4, A4, D6.
Fajszám: 1000-1200; védett fajok száma: 100-120; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 4, kései meggy (Prunus serotina) 5, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.
PFEIFFER Norbert
4. Dunántúli-dombság
4.3. Belső-Somogy
4.3.13. Nyugat-Belső-Somogy
A kistáj nagy része potenciális erdőterület. Természetes erdőtársulásai főként gyertyános-tölgyesek, kisebb részben bükkösök. Gyepszintjükben helyenként együtt fordul elő az erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens), árnyékvirág (Maianthemum bifolium), szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus). További délies elem a pirítógyökér (Tamus communis). Cseres-kocsányos tölgyesekben jellemző a genyőte (Asphodelus albus), azok nedvesebb, nyíltabb részein a sárga sásliliom (Hemerocallis lilio-asphodelus). A kisavanyodó erdőszéleken megjelenik a kapcsos korpafű (Lycopodium clavatum). A vízfolyások mentén keményfás ligeterdők is vannak, borostás sással (Carex strigosa). A buckaközi mélyedésekben gyakoriak az égeres láperdők, melyekben általános a békaliliom (Hottonia palustris), tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana), helyenként a lápi csalán (Urtica kioviensis). A természetes erdőtársulások helyén ma már sok helyen kulturerdők, így akácosok, erdei- és feketefenyvesek, lucfenyvesek, illetve ültetvényszerű égeresek vannak. Aránylag fejlett a lápi vegetáció. Legjelentősebb láptó a Baláta-tó, ahol zsombékosok, nádasok, dárdás nádtippanos és tőzegmohás fűzlápok, tőzegmohás égerlápok díszlenek. Jellegzetes lápi növényei a kandicshínár (Aldrovanda vesiculosa), szívlevelű hídőr (Caldesia parnassifolia), vidrafű (Menyanthes trifoliata), tőzegeper (Comarum palustre). Több kisebb (főleg zsombékos) láp tarkítja a területet, amelyekben helyenként rostostövű sás (Carex appropinquata), északi sás (Carex hartmannii), gyapjasmagvú sás (Carex lasiocarpa), és több tőzegmoha-faj mellett keskenylevelű tőzegmoha (Sphagnum cuspidatum) is nő. A legszárazabb homokon ezüstperjés gyepek díszlenek, ezekben helyenként tömeges a rejtőke (Teesdalia nudicaulis). Környékükön homoki legelők vannak kígyónyelvvel (Ophioglossum vulgatum) és szőrfűgyep-foltokkal. Az üdébb erdők irtása nyomán mocsárrétek alakultak ki, ezeken néhol szibériai nőszirom (Iris sibirica) és buglyos szegfű (Dianthus superbus), a kistáj két pontján fekete sás (Carex nigra) nő.
Gyakori élőhelyek: K1a, J5, L2b, RB, RC, OB, P45; közepesen gyakori élőhelyek: D34, J2, H5b, OC, P2a, E1, B5, P2b, B1a, K2, B4, BA, J1a; ritka élőhelyek: D2, L2a, B2, J4, J6, RA, OA, D5, A5, B1b, P7, H5a, K5, A1, A23, G1, A4, B3.
Fajszám: 700-800; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.
LÁJER Konrád
4. Dunántúli-dombság
4.3. Belső-Somogy
4.3.14. Közép-Dráva-völgy
A kistáj nagy része erdőtenyészet számára alkalmas. Magyarországon egyedülálló illír bükkösök, gyertyános-tölgyesek alakultak ki. Zákány és Őrtilos környékén unikális fajaik a pofók árvacsalán (Lamium orvala), a hármaslevelű fogas-ír (Dentaria trifolia) és a hármaslevelű szellőrózsa (Anemone trifolia), de egyéb hegyvidéki növényritkaságok, mint az osztrák zergevirág (Doronicum austriacum) és a völgycsillag (Astrantia major) is előfordulnak. Gyakoribb, jellemző faj az árnyékvirág (Maianthemum bifolium), farkasszőlő (Paris quadrifolia), turbánliliom (Lilium martagon). Egy Bélavár melletti bükkösben keleti zergevirág (Doronicum orientale) nő. Elsősorban keményfaligetekben él a ligeti és nyugati csillagvirág (Scilla vindobonensis, S. drunensis), berki szellőrózsa (Anemone nemorosa), tavaszi tőzike (Leucojum vernum), békakonty (Listera ovata), borostás sás (Carex strigosa). A nyárligetekben helyenként tömeges a téli zsurló (Equisetum hyemale), fűzligetekben a nyári tőzike (Leucojum aestivum). Erdőszegélyeken jellegzetes a magasszárú kocsord (Peucedanum verticillare). A keményfaligetek irtása nyomán kialakult mocsár- és kékperjés réteken, csermelyaszatosokban rostostövű sás (Carex appropinquata), kotuliliom (Fritillaria meleagris), szibériai nőszirom (Iris sibirica), kígyónyelv (Ophioglossum vulgatum), fehér zászpa (Veratrum album) is nő. Helyenként tömeges a bördős borgyökér (Oenanthe fistulosa). A magaspart alján fakadó forrásoknál több helyen Cardaminetum amarae díszlik, a vizüket elvezető árkokban a vízitorma (Nasturtium officinale) állományai élnek. A holtágakban gazdag hínárnövényzetet találunk. Gyakoriak a magassásosok, helyenként domináns a csőrös sás (Carex rostrata), bugás sás (Carex paniculata). A villás sás (Carex pseudocyperus) állományaihoz nádi boglárka (Ranunculus lingua) társul. Egyes mocsári sásosokban tömeges a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris). Égerlápokban emellett szálkás pajzsika (Dryopteris carthusiana), békaliliom (Hottonia palustris), bugás sás (Carex paniculata) is nő. Törpekákás növényzet tagja az iszappalka (Cyperus michelianus), kasika-káka (Isolepis setacea), henye káka (Schoenoplectus supinus). A Dráva zátonyain csigolyafűz (Salix purpurea) cserjés-bozótos állománya alakul ki, amelyet parti fűz (Salix elaeagnos) és csermelyciprus (Myricaria germanica) kísér.
Gyakori élőhelyek: B5, J3, P2a, J4, K1a; közepesen gyakori élőhelyek: A1, A23, A3a, B1a, B2, B3, BA, D34, D6, E1, I1, OA, OB, J6, K5, RB; ritka élőhelyek: A4, B4, C1, D2, I4, J1a, J2, P45, RA.
Fajszám: 900-1000; védett fajok száma: 80-100; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) 2, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, kései meggy (Prunus serotina) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.
LÁJER Konrád
4. Dunántúli-dombság
4.4. Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék
4.4.11. Mecsek-hegység
A terület közel 70%-át erdő borítja, melynek nagyobb része, őshonos fafajokból áll. Számos társulás csak itt és a közeli Villányi-hegységben fordul elő (pl. ezüsthársas törmeléklejtő-erdők és szurdokerdők). A patakokban bővelkedő völgyekben égerligetek és a forrásgyepek kicsiny foltjai találhatók. Jellemzők a szubmediterrán és a balkáni fajok: illatos hunyor (Helleborus odorus), töviskés lucerna (Medicago rigidula), aranyos baraboly (Chaerophyllum aureum), olasz müge (Asperula taurina), ezüstös útifű (Plantago argentea), kispárlófű (Aremonia agrimonoides), keleti zergevirág (Doronicum orientale), dalmát csenkesz (Festuca dalmatica), baranyai peremizs (Inula spiraeifolia), lónyelvű és szúrós csodabogyó (Ruscus hypoglossum, R. aculeatus), majomkosbor (Orchis simia), szarvas bangó (Ophrys oestrifera). Az Északi-középhegységet idézi a méregölő sisakvirág (Aconitum anthora), berkipimpó (Waldsteinia geoides) és sziklai gyöngyvessző (Spiraea media) Pécs feletti együttes előfordulása. A hegység nyugati felében, perm és triász kori homokkövön a mészkerülő és szubatlanti (pelyvás pajzsika – Dryopteris affinis, vörös áfonya – Vaccinium vitis-idaea, csarab – Calluna vulgaris, homoki csibehúr – Spergula pentandra), keleti felében a szubkontinentális jelleg erősödik fel (sárga len – Linum flavum, szennyes ínfű – Ajuga laxmannii, kék atracél – Anchusa barrelieri). Sziklagyepekben és sziklabevonat-társulásokban szegény. A Keleti-Mecsek peremén foltokban még megtalálhatók a szubmediterrán jellegű löszgyepek (felálló zabfű – Avenula adsurgens, pécsvidéki aszat – Cirsium boujartii, tarka kosbor – Orchis tridentata). Legelők, mocsár- és kaszálórétek a területen szórványosak (aranyzab – Trisetum flavescens, rigószegfű – Moenchia mantica, agárkosbor – Orchis morio, őszi füzértekercs – Spiranthes spiralis), a hagyományos művelés visszaszorulásával lassan becserjésednek. Több faj hazánkban csak itt fordul elő (ráncos aranka – Cuscuta approximata, havasi tisztesfű – Stachys alpina, Heuffel-zanót – Chamaecytisus heuffelii, bánáti bazsarózsa – Paeonia banatica). Gyomflórája igen gazdag.
Gyakori élőhelyek: K2, K5, L2a, OC, P2b, L1, RC, E1; közepesen gyakori élőhelyek: L4a, LY2, K7b, OB, P2a, J5, P45, K7a, LY1, LY4, M1, H4, H5a, D5, L4b; ritka élőhelyek: RB, P7, E2, H3a, RA, L2x, M8, E34, E5, B5, BA, B1a, D34, A1, A3a, A5, G2, H1, H2, I4, I1, I2, J2, M6, M7, B3, B4, C1, G3.
Fajszám: több mint 1200; védett fajok száma: több mint 120; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1-2, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1-2, akác (Robinia pseudoacacia) 4-5, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4.
TÓTH István Zsolt, CSIKY János, KEVEY Balázs
4. Dunántúli-dombság
4.4. Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék
4.4.12. Baranyai-Hegyhát
A kistáj mintegy felét erdők borítják, ám ennek jelentős hányadát ültetett, nem őshonos fajokat tartalmazó állományok teszik ki (akácosok, erdei- és feketefenyvesek, feketediósok, nemesnyárasok). A természetes állományokban a Mecsekre is jellemző erdőtársulások találhatók: ezüsthársas bükkösök és gyertyános-tölgyesek (szártalan kankalin – Primula vulgaris, májvirág – Hepatica nobilis, farkasboroszlán – Daphne mezereum), extrazonális bükkösök, szurdokerdők (piros mécsvirág – Silene dioica, gímpáfrány – Phyllitis scolopendrium, díszes és karéjos vesepáfrány – Polystichum setiferum, P. acuelatum, pajzsikafajok – Dryopteris spp.), mészkedvelő és mészkerülő tölgyesek, cseres-tölgyesek, kisebb foltokban felnyíló molyhos tölgyesek. A patakokat égerligetek, magassásosok, mocsárrétek és magaskórósok (csermelyaszat – Cirsium rivulare, közönséges erdeikáka – Scirpus sylvaticus) kísérik. A Völgységi-patak mentén vörös acsalapun (Petasites hybridus) él a Dél-Dunántúlon csak itt előforduló martilapu-szádor (Orobanche flava). Mocsárréteken gyakori az örménygyökér (Inula helenium) a legeltetett gyepekben nem ritka a Szent László-tárnics (Gentiana cruciata). Az őshonos fafajokat tartalmazó erdőkben, jellemzők a szubmediterrán és a balkáni fajok: illatos hunyor (Helleborus odorus) (amelyet egyes helyeken felvált a kisvirágú hunyor – Helleborus dumetorum), olasz müge (Asperula taurina), tarka lednek (Lathyrus venetus), pirítógyökér (Tamus communis), lónyelvű és szúrós csodabogyó (Ruscus hypoglossum, R. aculeatus). Abaliget környékén értékes szárazgyep-fragmentumok találhatók (tarka és bíboros kosbor – Orchis tridentata, O. purpurea, leánykökörcsin – Pulsatilla grandis, árlevelű len – Linum tenuifolium). A domboldalakon üde kaszálók díszlenek (pelyhes zabfű – Avenula pubescens, aranyzab – Trisetum flavescens, kacstalan lednek – Lathyrus nissolia, rigószegfű – Moenchia mantica, őszi kikerics – Colchicum autumnale, bánsági imola – Centaurea banatica). Gyomflóráját ritka szubmediterrán elemek színesítik (levéltelen lednek – Lathyrus aphaca, fogaslevelű bükköny – Vicia narbonensis, nagy ugarpalástfű – Aphanes arvensis).
Gyakori élőhelyek: K2, K5, P2b, OC, L2a, H4; közepesen gyakori élőhelyek: E1, RC, H5a, OB, P45, P2a, J5, D5, RB, J2, K1a; ritka élőhelyek: B5, P7, L1, LY1, E2, B1a, LY2, L2x, D34, L2b, RA, BA, K7b, OA, D6, I2, LY4.
Fajszám: 700-800; védett fajok 40-50; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 4, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.
TÓTH István Zsolt, CSIKY János
4. Dunántúli-dombság
4.4. Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék
4.4.21. Völgység
A kistájban közel 70%-os a szántók aránya és a 20%-ot alig haladja meg az erdősültség. Az őshonos fafajokból álló állományok az erdős területeknek csak a felét teszik ki, a többi ültetett fenyves és akácos. A patakokat kísérő egykori sásosok helyén telepített nemesnyárasok is vannak. A kistájlehatárolás miatt a Keleti-Mecsek É-i része a Völgységhez tartozik, olyan érdekes szurdokerdei fajjal, mint az erdei holdviola (Lunaria rediviva). Ezen a területen vált két hunyorfaj (Helleborus spp.): Kárász határában, egy helyen már a kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum) jellemző. A természetes erdőtársulások között, nagyon kis területen bükkösöket is találunk, de az uralkódó társulások a gyertyános- és a cseres-tölgyesek. Az egyes területeken (pl. Nagymányok és Bonyhád között) a Völgységi-patakot égerligetek és füzesek kísérik. A természetközeli erdőkben szubmediterrán jellegű fajok élnek: nagyezerjófű (Dictamnus albus), bársonyos kakukkszegfű (Lychnis coronaria), szártalan kankalin (Primula vulgaris), epergyöngyike (Muscari botryoides), lónyelvű és szúrós csodabogyó (Ruscus hypoglossum, R. aculeatus), májvirág (Hepatica nobilis), borostás sás (Carex strigosa), pirítógyökér (Tamus communis), gérbics (Limodorum abortivum). Érdekes elem a Lengyeli-erdőben a Nyugat-Dunántúlon jellemző erdei galaj (Galium sylvaticum). A löszgyepmaradványokon és meredek, útmenti rézsükön több helyen él még a tavaszi hérics (Adonis vernalis), Kárász határában a csillagőszirózsa (Aster amellus), leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), Aparhant mellett a kései pitypang (Taraxacum serotinum), pécsvidéki aszat (Cirsium boujartii). A völgyalji mocsaras területeken fordul elő a hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata), forrásperje (Catabrosa aquatica), rezgő sás (Carex brizoides), mocsári csorbóka (Sonchus palustris). A kistáj ültetett nemesnyárasaiban több helyen megtelepedett a Tallós-nőszőfű (Epipactis tallosii).
Gyakori élőhelyek: K2, L2a, P2b, OC, B1a; közepesen gyakori élőhelyek: H5a, RB, OB, E1, B5, RC, P2a, K5, RA, D34, H4; ritka élőhelyek: L2x, D5, BA, J6, A1, J5, D6, P45, K1a, LY1, L1, P7, J3, OA, I2, C1.
Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-50; özönfajok: akác (Robinia pseudoacacia) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 3; aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3; zöld juhar (Acer negundo) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3.
TÓTH István Zsolt, CSIKY János
4. Dunántúli-dombság
4.4. Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék
4.4.22. Tolnai-hegyhát
A kistáj döntő részén (70%) szántókat találunk, az erdők részesedése alig több mint 20%. A természetes erdők kisebb részben bükkösök, legnagyobb részben gyertyános- és cseres-tölgyesek, amelyekben gyakoriak a szubmediterrán elemek (pirítógyökér – Tamus communis, jerikói lonc – Lonicera caprifolium, gérbics – Limodorum abortivum, bársonyos kakukkszegfű – Lychnis coronaria, szártalan kankalin – Primula vulgaris, szúrós csodabogyó – Ruscus aculeatus). Az akác térhódítása veszedelmes mértéket öltött. Kisszékely és Nagyszékely környéki erdőkben jelenik meg nagyobb kiterjedésben a molyhos-tölgyes (molyhos tölgy – Quercus pubescens, tatár juhar – Acer tataricum, hólyagfa – Staphylea pinnata, törpe keltike – Corydalis pumila, bajuszoskásafű – Piptatherum virescens, pusztai szélfű – Mercurialis ovata), de ezek az erdők a letermelés után nehezen újulnak, a túltartott vadállomány is gátolja regenerálódásukat. A kistáj É-i részén, melegkedvelő tölgyesekben, erdőszegélyekben még sok érdekesség maradt meg (fekete zászpa – Veratrum nigrum, késeiperje – Cleistogenes serotina, magyar zergevirág – Doronicum hungaricum, nagyezerjófű – Dictamnus albus, epergyöngyike – Muscari botryoides, nyugati csillagvirág – Scilla drunensis, bársonyos kakukkszegfű – Lychnis coronaria, tarka nőszirom – Iris variegata). A hegyháton éri el elterjedésének északkeleti határát az illatos hunyor (Helleborus odorus). A legelőként hasznosított domboldalakon szubmediterrán jellegű löszgyepek húzódnak (pusztai meténg – Vinca herbacea, érdes csüdfű – Astragalus asper, tavaszi hérics – Adonis vernalis, árvalányhajfajok – Stipa spp., homoki szádor – Orobanche arenaria, borzas len – Linum hirsutum, selymes boglárka – Ranunculus illyricus, apró nőszirom – Iris pumila, bíboros kosbor – Orchis purpurea, pécsvidéki aszat – Cirsium boujartii, sárga hagyma – Allium flavum). A völgyekben kanyargó vízfolyások mentén, halastórendszerek környékén még sok értékes faj lelhető fel (közönséges rence – Utricularia vulgaris, forrásperje – Catabrosa aquatica, mocsári csorbóka – Sonchus palustris). Gyomflórája közepesen gazdag, értékes eleme az érdes komócsin (Phleum paniculatum).
Gyakori élőhelyek: L2a, H5a, P2b, K2, OC, L2x, OB, RC; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, P2a, RB, D34, B5, E1, K1a, RA, L1, H4, D6, OA; ritka élőhelyek: M6, H5b, P7, J3, L2b, L5, BA, P45, B3, J1a, J5, M8, B4, D5, J2, J4, B2, A1, A23, I2.
Fajszám: 800-900; védett fajok száma: 40-50; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 5, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.
TÓTH István Zsolt, CSIKY János
4. Dunántúli-dombság
4.4. Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék
4.4.23. Szekszárdi-dombság
A kistáj jellemző erdőtársulásai a gyertyános-tölgyesek és cseres-tölgyesek, de extrazonálisan még bükkösök és foltszerűen molyhos tölgyesek is előfordulnak. A terület erdősültsége közel 30%-os, de ebből jelentős hányaddal részesednek a nem őshonos fajokból álló ültetvények: akácosok, erdei- és feketefenyvesek, feketediósok, nemesnyárasok, kisebb foltokban lucfenyvesek. A molyhos tölgyesekben számos szubmediterrán növény (pirítógyökér – Tamus communis, jerikói lonc – Lonicera caprifolium, nagyezerjófű – Dictamnus albus, bársonyos kakukkszegfű – Lychnis coronaria, epergyöngyike – Muscari botryoides, pázsitos nőszirom – Iris graminea, gérbics – Limodorum abortivum) fordul elő. A múlt század elején ebben a társulásban élhetett a már kipusztult bíboros sallangvirág (Himantoglossum caprinum) is. Szekszárd határában, gyertyános-tölgyesben él a szubmediterrán keleti zergevirág (Doronicum orientale). A tájban löszgyepfoltok is előfordulnak, a következő ritka fajokkal: szennyes ínfű (Ajuga laxmannii), kisfészkű hangyabogáncs (Jurinea mollis), leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), fekete kökörcsin (P. nigricans), fehéres csüdfű (Astragalus vesicarius subsp. albidus). Kakasd határában termetes boróka- (Juniperus communis) egyedekkel tarkított legelők találhatók, amelyeket a becserjésedés veszélyeztet. A terület további értékes védett növénye a gyapjas gyűszűvirág (Digitalis lanata), amely a homoktövishez (Hippophaë rhamnoides) hasonlóan, feltételezhetően telepítés útján került a dombságra.
Gyakori élőhelyek: K2, OC, H4, L2a; közepesen gyakori élőhelyek: RC, P2b, RB, B1a, OB, K5, E1, D34; ritka élőhelyek: L1, B5, P2a, RA, H5a, J5, D5, D6, K1a, P7, A1, J2, OA.
Fajszám: 500-600; védett fajok száma: 50-60; özönfajok: akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, Acer negudo 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3.
TÓTH István Zsolt
4. Dunántúli-dombság
4.4. Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék
4.4.31. Pécsi-síkság
Az erdőirtások, a lecsapolások, a szántók területi növekedése, valamint Pécs terjeszkedése miatt a kistáj szinte teljes egészében kultúrtájjá változott. Potenciális vegetációja tölgy-kőris-szil ligeterdő, gyertyános-tölgyes és égerláp, amelyek helyén sokfelé nemesnyár-, éger-, a szárazabb részeken pedig akácültetvények létesültek. Néhány töredék maradt csak fenn a valaha gyakoribb fehérfűz-ligetekből (nyári tőzike – Leucojum aestivum, mocsári gólyahír – Caltha palustris, mocsári nőszirom – Iris pseudacorus), a gyertyános-tölgyesek egykori létére néhány faj (kisvirágú hunyor – Helleborus dumetorum, szártalan kankalin – Primula vulgaris, ligeti csillagvirág – Scilla vindobonensis) jelenléte utal. A Pécsi-víz mentén (pl. Göjényi-rétek) kisebb kiterjedésű mocsárrétek (zsombék- muhar- és bugás sás – Carex elata, C. panicea, C. paniculata, réti iszalag – Clematis integrifolia, hússzínű ujjaskosbor – Dactylorhiza incarnata, csikorka – Gratiola officinalis, mocsári lednek – Lathyrus palustris, poloskaszagú és pompás kosbor – Orchis coriophora, O. elegans), kiszáradó láprétek (kornistárnics – Gentiana pneumonanthe, festő zsoltina – Serratula tinctoria, ördögharaptafű – Succisa pratensis) és rekettyefűz- (Salix cinerea) cserjések találhatók. Több kiveszett faj (keskenylevelű gyapjúsás – Eriophorum angustifolium, illatos bibircsvirág – Gymnadenia odoratissima, vidrafű – Menyanthes trifoliata, zergeboglár – Trollius europaeus) utal az egykor gazdagabb lápi növényzetre. Az üde rétek (molyhos őszirózsa – Aster canus, méhbangó – Ophrys apifera, pompás kosbor – Orchis elegans) legeltetés, kaszálás hiányában gyomosodnak, erdősödnek, eltűnőben vannak. A térségben patakparti (óriás zsurló – Equisetum telmateia, vörös acsalapu – Petasites hybridus) és lápi magaskórósok (mocsári gólyahír – Caltha palustris, örménygyökér – Inula helenium, szibériai nőszirom – Iris sibirica) is előfordulnak. Gyakoriak a nádasok, gyékényesek és magassásosok. A szárazabb foltokon megjelenhetnek száraztölgyes- és sztyeppfajok is (pázsitos nőszirom – Iris graminea, szarvaskocsord – Peucedanum cervaria, magyar szegfű – Dianthus pontederae). A folyóvizek mentén jelentős az inváziós fajok (napraforgófajok –Helianthus spp., japán komló – Humulus scandens) terjedése.
Gyakori élőhelyek: B5, OA, OB, P2a, P2b, RB, RD; közepesen gyakori élőhelyek: B1a, BA, D2, D34, D5, E1, H4, OC; ritka élőhelyek: A1, B2, H5a, K2, RA, RC.
Fajszám: 700-800; védett fajok száma: 50-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.
PÁL Róbert, PURGER Dragica, DÉNES Andrea
4. Dunántúli-dombság
4.4. Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék
4.4.32.Geresdi-dombság
A dombság területén az erdők aránya igen magas, 60%-os, ám jelentős a nem őshonos fajokból álló, telepített akácosok, erdei- és feketefenyvesek részesedése. Kisebb arányban feketedió-, nemesnyár-, lucfenyő- és vöröstölgy-ültetvényekkel is találkozhatunk. Az őshonos fajokból álló erdők a változatos domborzat miatt igen sokszínűek. A hűvös, párás mikroklímájú északi oldalakon gyertyános-tölgyesek és bükkösök tenyésznek. Szurdokvölgyekben él a díszes vesepáfrány (Polystichum setiferum) és a karéjos vesepáfrány (P. aculeatum). A Dél-Dunántúlon csak az Apáti-erdőben fordul elő a bókoló keltike (Corydalis intermedia). Egy gránit kibúvásos, sziklás völgyben a fekete fodorka (Asplenium adiantum-nigrum) is felbukkan. A patakok mentén helyenként égerligetek (Bátaapáti mellett borostás sás – Carex strigosa) és mocsárrétek találhatók. A déli oldalakon és tető-helyzetben cseres-tölgyesek és kisebb foltokban molyhos-tölgyes erdők tenyésznek, (Fazekasbodánál terem a magyar zergevirág – Doronicum hungaricum). Az egész területre jellemző a szubmediterrán fajok magas aránya: keleti zergevirág (Doronicum orientale), jerikói lonc (Lonicera caprifolium), pirítógyökér (Tamus communis), nagyezerjófű (Dictamnus albus), gérbics (Limodorum abortivum), bársonyos kakukkszegfű (Lychnis coronaria), epergyöngyike (Muscari botryoides), szúrós és lónyelvű csodabogyó (Ruscus aculeatus, R. hypoglossum). A kistájban löszgyeptöredékek is vannak (szennyes ínfű – Ajuga laxmannii, tavaszi hérics – Adonis vernalis, kései pitypang – Taraxacum serotinum). Bátaapáti határában jelentős kiterjedésű legeltetett gyepek is előfordulnak (árlevelű és borzas len – Linum tenuifolium, L. hirsutum, Szent László-tárnics – Gentiana cruciata), amelyeket a becserjésedés, az akác, gyalogakác és bálványfa spontán terjedése veszélyeztet.
Gyakori élőhelyek: K2, L2a, OC; közepesen gyakori élőhelyek: P2b, RC, H4, OB, E1, K7b, RB, P45, K5; ritka élőhelyek: D34, B1a, K7a, P2a, RA, B5, L1, LY1, J5, H5a, BA, D5.
Fajszám: 700-800; védett fajok száma 40-50; özönfajok: gyalogakác (Amorpha fruticosa) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 4, zöld juhar (Acer negundo) 3.
TÓTH István Zsolt
4. Dunántúli-dombság
4.4. Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék
4.4.33. Villányi-hegység
A hegység kis területű, a római kortól művelt, sűrűn lakott történelmi borvidék. A természetes növényzet a hegység központi részén (Tenkes, Csukma), ill. keleti tagjain (Fekete-hegy, Szársomlyó) maradt meg összefüggően, máshol kisebb-nagyobb fragmentumokban. A hegylábi löszlejtőkön nagy területű szőlőültetvények, akácosok, a déli sziklás lejtőkön pedig néhol feketefenyvesek váltották fel a természetes vegetációt. A hegység klímazonális társulása a cseres-tölgyes, amely csak kisebb platókon és a kevésbé meredek északi lejtőkön fordul elő. Jellemző az ezüsthársas gyertyános-tölgyes, melynek állományaiba bükkös, ill. szurdokerdő és törmeléklejtő-erdő fragmentumok ékelődnek. A hegységet északról szegélyező patakokat nádas, magassásos társulások mellett mocsárrétek és mezofil kaszálók kísérik. A déli sziklás lejtők mozaikosan megjelenő, balkáni jellegű vegetációját mészkedvelő tölgyes, karsztbokorerdő, sziklagyep- és lejtősztyepp társulások változatos, gazdag állományai képviselik. Egyedülálló a fokozottan védett Szársomlyó-hegy sziklai növényzete. A legeltetés megszűntével a hegység sok gyepje, különösen a hegylábiak fokozatosan eltűnnek; helyükön igen jelentős tájidegen fajok (akác, bálványfa, feketefenyő) térhódítása. A hegység flórájában meghatározó a szubmediterrán és az illír fajok jelenléte, karakterisztikus jelentőségűek: dalmát csenkesz (Festuca dalmatica), magyar méreggyilok (Vincetoxicum pannonicum), mecseki varjúháj (Sedum neglectum subsp. sopianae), baranyai peremizs (Inula spiraeifolia), bíboros sallangvirág (Himantoglossum caprinum), szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus), olasz müge (Asperula taurina), rozsdás gyűszűvirág (Digitalis ferruginea), valamint a nálunk csak itt élő magyar kikerics (Colchicum hungaricum), bakszarvú lepkeszeg (Trigonella gladiata), korongos lucerna (Medicago orbicularis), apró szádor (Orobanche nana), fali kövirózsa (Sempervivum tectorum), a mohák közül a zsákos zacskósmoha (Asterella saccata).
Gyakori élőhelyek: L2a, K2, RC, OC, M1, H3a; közepesen gyakori élőhelyek: P2b, RA, L1, H2, G2; ritka élőhelyek: K5, LY2, LY1, E1, J5, B1a, RB, OB, LY4.
Fajszám: 1000-1200; védett fajok száma: 100-120; özönfajok: akác (Robinia pseudoacacia) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 3.
DÉNES Andrea
4. Dunántúli-dombság
4.4. Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék
4.4.34. Dél-Baranyai-dombság
A kistáj napjainkban kultúrtájnak tekinthető, megmaradt, fragmentálódott természetes vegetációja viszont változatos. Klímazonális növényzete cseres-tölgyes, a Karasica völgyétől keletre eső területek potenciális erdőtársulása már a tatárjuharos lösztölgyes. A lösztölgyesek egykori létére utal néhány jellemző faj (szennyes ínfű – Ajuga laxmannii, sárgás sás – Carex michelii, magas gyöngyperje – Melica altissima), továbbá xerotherm pusztai elemek (tavaszi hérics – Adonis vernalis, kék atracél – Anchusa barrelieri, kései pitypang – Taraxacum serotinum, erdélyi gyöngyperje – Melica transsilvanica, pusztai kutyatej – Euphorbia seguieriana), amelyek itt érik el elterjedésük nyugati vagy déli határát, valamint a kontinentális sztyeppcserjések (cseplesz meggy – Prunus fruticosa, törpemandula – P. tenella, parlagi rózsa – Rosa gallica) növényei. Illír jellegű, a mecseki állományokhoz hasonló cseres-kocsánytalan tölgyesek, gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, helyenként bükkösök (pl. Ófalu) és szurdokerdő fragmentumok (pl. Erdősmecske) is kialakultak. A kistájban gyakoriak az akácosok és az ültetett fenyvesek. A megmaradt löszgyepek és erdőssztyepprétek szétszórt apró foltjaiban a következő ritka fajok fordulnak elő: gyapjas gyűszűvirág (Digitalis lanata), bíboros sallangvirág (Himantoglossum caprinum), őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis). A völgyaljakban magaskórósok (örménygyökér – Inula helenium, réti legyezőfű – Filipendula ulmaria), magassásrétek, mocsárrétek (szibériai nőszirom – Iris sibirica, pompás kosbor – Orchis elegans, hússzínű ujjaskosbor – Dactylorhiza incarnata, nyári tőzike – Leucojum aestivum) találhatók. Helyenként kaszálóréteket tartanak fenn. A legelők nagy részét felhagyták, ezért becserjésedtek. Számos szubmediterrán jellegű növényfaj (olasz atracél – Anchusa italica, kispárlófű – Aremonia agrimonoides, pécsvidéki aszat – Cirsium boujartii, illatos hunyor – Helleborus odorus, jerikói lonc – Lonicera caprifolium, szúrós csodabogyó – Ruscus aculeatus, pirítógyökér – Tamus communis, ezüst hárs – Tilia tomentosa) jellemző a kistájra.
Gyakori élőhelyek: B1a, B5, D34, H4, H5a, P2a, P2b, RB, RC, RD; közepesen gyakori élőhelyek: BA, D5, E1, K2, L2a, OA, OB, OC, M6; ritka élőhelyek: A1, D2, I2, J5, K5, K7a, L1, L2x, LY1, P45, P7.
Fajszám: 700-800; védett fajok száma: 50-60; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo): 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca): 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 2, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2.
PURGER Dragica, PÁL Róbert, DÉNES Andrea
4. Dunántúli-dombság
4.4. Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék
4.4.41. Észak-Zselic
A Dél-Dunántúl leginkább montán jellegű dombvidéki kistája, melynek jelentős részét őshonos erdőségek borítják. Meghatározó klímazonális növényzete ezüsthársas bükkös, kevésbé csapadékos részein és fagyzugos völgyekben gyertyános-kocsánytalan tölgyesek találhatók. A dombság peremi részein valaha cseres-tölgyesek, sőt foltokban molyhos tölgyesek is előfordultak, de a települések és zártkertek kiterjedésével ezek nagyrészt eltűntek, csak északkeleten maradtak fenn állomány-töredékeik. A dombságból kifutó állandó vizű patakok menti égerligetek, égeres mocsárerdők és tölgy-kőris-szil ligetek erősen fragmentálódtak, sőt a helyükön kialakult mocsár- és láprétek nagy része is megsemmisült, helyettük szántók, vadföldek, mesterséges halastó-rendszerek vagy csatornává mélyített medrek körüli jellegtelen növényzet található. A Kapos-völgy rétjei nagyrészt degradálódtak, de közepes természetességű foltok előfordulnak (mocsári kosbor – Orchis palustris, hússzínű ujjaskosbor – Dactylorhiza incarnata). A dombsági irtásrétek a legeltetés és kaszálás megszűnése után nagyrészt beerdősültek, de maradvány-foltjaikon néhány ritka növényfaj megtalálható (pókbangó – Ophrys sphegodes, tarka kosbor – Orchis tridentata, agárkosbor – Orchis morio, Szent László-tárnics – Gentiana cruciata). A táj regenerációs potenciálja erős, a spontán cserjésedés-erdősülés gyors. Az erdei flóra jellegzetességeit főként a szubmediterrán elterjedésű növényfajok adják. Nyugat-balkáni és kelet-alpesi fajai a zalai bükköny (Vicia oroboides), kakasmandikó (Erythronium dens-canis), nyugati csillagvirág (Scilla drunensis), erdei ciklámen (Cyclamen purpurascens). Balkáni fajok a szúrós és lónyelvű csodabogyó (Ruscus aculeatus, R. hypoglossum), pirítógyökér (Tamus communis), kispárlófű (Aremonia agrimonoides).
Gyakori élőhelyek: K2, K5, OC, RC, P2b, L2a; közepesen gyakori élőhelyek: P7, E2, RB, J5, K1a, OB, H5a, A1, H4, B1a; ritka élőhelyek: OA, RA, B5, E1, P2a, BA, D34, M8, D5, A23, B2, J2, B3, P45, K7a, LY1, C1, B4, D5, E2.
Fajszám: 1000-1100; védett fajok száma: 80-100; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2.
JUHÁSZ Magdolna
4. Dunántúli-dombság
4.4. Mecsek és Tolna–Baranyai-dombvidék
4.4.42. Dél-Zselic
A dél felé egyre alacsonyabb tájban a dombhátak nagy része mezőgazdasági terület, a természetes növényzet maradványai főként völgyekben és meredek oldalakon találhatók. Klímazonális társulása a gyertyános-kocsánytalan tölgyes, mellette északon nagyobb szerepet kapnak az ezüsthársas bükkösök, dél felé pedig a ligeterdők (égerliget, égeres mocsárerdő, keményfaliget; foltjaikban ligeti szőlő – Vitis sylvestris, nyári tőzike – Leucojum aestivum). Cseres-tölgyes erdők délkeleten és délies kitettségben voltak, helyüket főként szőlők és zártkertek foglalták el, maradvány állományaiban még fellelhető a sárgás sás (Carex michelii), bíboros kosbor (Orchis purpurea). A völgyekbe települt falvak körül egykor virágzó extenzív gazdálkodás folyt, a hatalmas kiterjedésű felhagyott legelők és kaszálók (aranyzab – Trisetum flavescens, nyúlánk sárma – Ornithogalum pyramidale) a táj mai képének meghatározó elemei. Szivárgó vizű völgyekben patakparti (vörös acsalapu – Petasites hybridus) és lápi magaskórósok (mocsári gólyahír – Caltha palustris, örménygyökér – Inula helenium), zsombékosok (bugás sás – Carex paniculata, zsombéksás – Carex elata) is előfordulnak, a szélesebb völgyszakaszokon gyakran halastó-rendszerek találhatók. A kistáj déli részén a síkságba futó lapos dombhátak és széles völgytalpak alkotta szelíden hullámos felszínű tájban sztyeppesedő rétek (pusztai csenkesz – Festuca rupicola, sömörös és poloskaszagú kosbor – Orchis ustulata, O. coriophora, Szent László-tárnics – Gentiana cruciata) és mocsárrétek (pompás kosbor – Orchis elegans, hússzínű ujjaskosbor – Dactylorhiza incarnata) alkotják az egykori erdők helyén kialakult növényzetet. Az erdei flóra jellemző fajai főként szubmediterrán és illír elemek. Az üde erdők karakterisztikus növényei a kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum), kakasmandikó (Erythronium dens-canis), tarka lednek (Lathyrus venetus), délvidéki perjeszittyó (Luzula forsteri), kisvirágú pimpó (Potentilla micrantha), bársonyos görvélyfű (Scrophularia scopolii), kispárlófű (Aremonia agrimonoides).
Gyakori élőhelyek: K2, K5, OC, E1, RC; közepesen gyakori élőhelyek: P2b, K1a, RB, P2a, OB, RA, L2a, J5, B1a, B5; ritka élőhelyek: E2, P7, P45, H5a, BA, LY2, D34, A1, L2b, L2x, M8, J1a, D5, H4, I2, B4.
Fajszám: 1000-1100; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: zöld juhar (Acer negundo) 1, bálványfa (Ailanthus altissima) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3.
JUHÁSZ Magdolna, CSIKY János
ALFÖLD | KISALFÖLD | NY-I PEREMVIDÉK |DTÚLI-DSÁG | DTÚLI-KHG | ÉSZAKI-KHG