| >>> Magyarország |
ALFÖLD | KISALFÖLD | NY-I PEREMVIDÉK |DTÚLI-DSÁG | DTÚLI-KHG | ÉSZAKI-KHG
5.2. Vértes–Velencei-hegyvidék
ALFÖLD | KISALFÖLD | NY-I PEREMVIDÉK |DTÚLI-DSÁG | DTÚLI-KHG | ÉSZAKI-KHG
5. Dunántúli-középhegység
5.1. Bakonyvidék
5.1.11. Tátika-csoport
A kistájat természetes körülmények között alapvetően üde erdők borítanák. Ezek ma már csak a hegy-dombvidéki jellegű részeken jellemzők. A magasabb bükkösök, fényben gazdagabb és bükkel többé-kevésbé elegyes gyertyános-kocsánytalan tölgyesek találhatók. A hegylábi, alacsonyabb térszíneken egykor inkább gyertyán és kocsányos tölgy uralta erdők lehettek, ezek helyén azonban napjainkban többnyire elegyetlen vagy kevés gyertyánt tartalmazó cseres és kocsányos tölgyesek állnak. A szárazabb, fényben gazdagabb tölgyesek ritkák, elsősorban a meredekebb, délies oldalakon jelentkeznek. A kistáj keleti felén mészkerülő jellegű tölgyesek is nőnek. A Tátikán sziklásabb, nyíltabb növényzetet is találunk. A kistáj alacsonyan fekvő részeit egykor borító erdőknek hírmondója is alig maradt, helyükön szántókat, parlagokat, jellegtelen gyepeket, mocsárréteket alakítottak ki.
A terület erdeit korábban 40-80 éves vágásfordulóval kezelték, a tölgyet és a bükköt előnyben részesítették, a gyertyánt és a nyírt irtották. A talaj fokozott védelme érdekében korlátozták a legeltetést, makkoltatást. A Tátikán korábban vár volt, így a hegy régebben erdőtlen volt, csak később erdősödött vissza. Napjainkban is nagy területeket fenyeget a kőbányászat. A természetes növényzetet üde erdei fajok uralják (szagos galaj – Galium odoratum, bükksás – Carex pilosa, medvehagyma – Allium ursinum, olocsáncsillaghúr – Stellaria holostea, sárgaárvacsalán – Lamium galeobdolon). Említést érdemel még a Tátika néhány sziklalakó faja (nagylevelű és fekete madárbirs – Cotoneaster tomentosus, C. niger, nyugati pikkelypáfrány – Asplenium ceterach, sziklaiternye – Aurinia saxatilis). A fényigényes, szárazságtűrő fajok ritkák (bablevelű varjúháj – Sedum maximum, sátoros margitvirág – Tanacetum corymbosum, nagyezerjófű – Dictamnus albus). Az inváziós fajok elsősorban az erdőtömbök szélén és a nedves síkvidéki részeken terjednek.
Gyakori élőhelyek: K2, K5, K1a, OC, OB, D34; közepesen gyakori élőhelyek: E1, RB, L4a, L2a, J5, D2, RC, H4, B1a, P2b, P2a; ritka élőhelyek: P45, L1, B5, LY2, LY4, M1, L2b, E2, J1a, E5, H3a, B2.
Fajszám: 800-900; védett fajok száma: 30-40; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 2.
BÖLÖNI János, BAUER Norbert
5. Dunántúli-középhegység
5.1. Bakonyvidék
5.1.12. Keszthelyi-fennsík
A kistáj növényzetét kettősség jellemzi. A magasabb tetőkön, északias oldalakban, völgyekben a 19. században még bükkösök uralkodtak. Mára a bükkösök helyét részben bükkelegyes származékerdők, telepített faállományok vették át. Jelentős a különféle, elsősorban gyertyános-tölgyes jellegű üde erdők kiterjedése. Jellegzetesek a hegységben a meredek oldalakban, sziklás talajon előforduló bükkös sziklaerdők.
A déli oldalakat, a hegység déli részének nagyobb részét fényben gazdag, szárazabb tölgyesek uralják. A csertölgy a mélyebb talajú részeken kocsánytalan tölggyel, a sekélyebb talajokon molyhos tölggyel és virágos kőrissel alkot erdőket. A legsekélyebb talajokon erdő – szárazgyep mozaikok (bokorerdőket) találhatók, ahol a gyepes komponenst a dolomiton kialakuló jellegzetes sziklás gyepek (sziklafüves lejtősztyeppek, dolomit sziklagyepek) alkotják. A korábbi tájhasználat a sekély, dolomitos talajon sokfelé okozta az erdőtakaró pusztulását, ezt a 20. században elsősorban feketefenyővel pótolták, így a hegységben sokfelé találunk telepített fenyveseket.
A kistáj gazdag sziklagyepi és száraz erdei flórával rendelkezik (szőke oroszlánfog – Leontodon incanus, magyar gurgolya – Seseli leucospermum, deres csenkesz – Festuca pallens, gombos varjúköröm – Phyteuma orbiculare, illetve bajuszoskásafű – Piptatherum virescens, bársonyos tüdőfű – Pulmonaria mollis, fekete zászpa – Veratrum nigrum). Jelentős a szubmediterrán elterjedésű fajok (bokros koronafürt – Hippocrepis emerus, szúrós csodabogyó – Ruscus aculeatus, pirítógyökér – Tamus communis) fajok száma és kiemelést érdemelnek a sziklaerdők fajai is (cifra kankalin – Primula auricula, fehér sás – Carex alba, tarka nádtippan – Calamagrostis varia, lila csenkesz – Festuca amethystina). Növényföldrajzi érdekesség a délkelet-európai erdőkre jellemző keleti zergevirág (Doronicum orientale) (Balatonederics).
Gyakori élőhelyek: L1, L2a, K5, K2; közepesen gyakori élőhelyek: M1, H2, G2, LY3, LY2, LY4, RC; ritka élőhelyek: H1, H4, H3a, K1a, P45, D1, D2, B2, B5, B1a, OB, RB.
Fajszám: 1000-1200; védett fajok száma: 80-100; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 2.
BÖLÖNI János, BAUER Norbert
5. Dunántúli-középhegység
5.1. Bakonyvidék
5.1.21. Badacsony–Gulács-csoport
A Badacsony és a Fekete-hegy közt húzódó bazaltvonulat területét egykor erdők borították. A hegylábi területeken és a többé-kevésbé szigetszerűen elkülönülő hegyek "szoknyáin", lankásabb lejtőin az egykor uralkodó tölgyesek helyén mezőgazdasági területeket alakítottak ki. A meleg lejtőkön a római kortól jellemző a szőlőművelés, a síkon a szántó- és gyepgazdálkodás. A jelenlegi erdőtakaró nagyrészt a szőlők feletti részekre korlátozódik, a cseres-kocsánytalan és molyhos tölgyesek mellett, az üdébb termőhelyeken gyertyános-tölgyes, bükkös foltokkal. A domborzati adottságok miatt az edafikus társulások kiterjedése számottevő, a délies letöréseken bokorerdőkkel (molyhos tölgy – Quercus pubescens, sajmeggy – Prunus mahaleb), sztyepprét, sziklagyep tisztásokkal (sziklai csenkesz – Festuca pseudodalmatica, sziklaiternye – Aurinia saxatilis, balatoni galaj – Galium austriacum). A platóperemek alatti periglaciális törmeléklejtőket hárs-kőris erdők, napsütötte, nyílt részeken kopár zuzmóvegetáció, törmeléklejtő-gyepek fedik. A Fekete-hegy platójának tavai lápi növényzetet (dárdás nádtippan – Calamagrostis canescens, tőzegpáfrány – Thelypteris palustris) őriznek. Jelentős területen történt feketefenyő-telepítés, sok a jellegtelen akácos állomány. Növényföldrajzi szempontból fontosak az atlanti-mediterrán színező-elemek (pirítógyökér – Tamus communis, borostyán-szádor – Orobanche hederae), illetve xerotherm élőhelyek más melegkedvelő növényei (magas borsó – Pisum elatius, koronás galambbegy – Valerianella coronata, dudatönk – Physocaulis nodosus, cseh tyúktaréj – Gagea bohemica, csigamoha – Leptodon smithii, piramismoha – Pyramidula tetragona). A sziklavegetáció ritka reliktumokat is őriz: fürtös kőtörőfű (Saxifraga paniculata), sziklai dercevirág (Cardaminopsis petraea) (Csobánc), cselling (Notholaena marantae), Lumnitzer-szegfű (Dianthus plumarius subsp. lumnitzeri) (Szent György-hegy). Az Örsi-hegy vöröshomokkövén mészkerülő erdők is jellemzők. A Balatonicum területén itt találjuk a legkeletibb csarabos (csarab – Calluna vulgaris, dunántúli sás – Carex fritschii) előfordulást.
Gyakori élőhelyek: L2a, K2, OC, OB, P2b; közepesen gyakori élőhelyek: L1, LY2, K5, M1, RC, RD, P2a, LY4, H2, H3a, E1, D34, B1a; ritka élőhelyek: L4a, L4b, A1, A23, B5, B4, D2, E34, E5, G1, G3, H4, I4, P45.
Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4, akác (Robinia pseudoacacia) 4, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.
BAUER Norbert, BÖLÖNI János
5.1. Bakonyvidék
5.1.22. Balaton-felvidék és kismedencéi
A Balaton-felvidék potenciális erdőterület, de az évezredes emberi jelenlétnek köszönhetően a művelésre alkalmas medencékben a szántó- és gyepgazdálkodás, a meleg hegyoldalakon a szőlő- és gyümölcstermesztés vált meghatározóvá. A mészkő hegyeken molyhos-tölgyesek (molyhos tölgy – Quercus pubescens, virágos kőris – Fraxinus ornus, bokros koronafürt – Hippocrepis emerus, sziklai sás – Carex halleriana, nagyezerjófű – Dictamnus albus, pusztai szélfű – Mercurialis ovata, pázsitos nőszirom – Iris graminea, pilisi bükköny – Vicia sparsiflora), a pedimenteken, fejlettebb talajtakarójú részeken cseres-tölgyesek jellemzők, melyeket az évszázadokon át jellemző erdei legeltetés, illetve az erdőgazdálkodás hatásai változó mértékben alakítottak. A többnyire ugyancsak sokrétűen hasznosított mezofil erdők (gyertyános-tölgyesek, néhány ponton bükkösök), kis térfoglalásúak, flórájukat néhány a Délnyugat-Dunántúlra jellemző elem tarkítja (májvirág – Hepatica nobilis, délvidéki perjeszittyó – Luzula forsteri, tarka lednek – Lathyrus venetus). Értékes edafikus társulások a déli lejtők szubmediterrán és endemikus fajokban gazdag karszt-bokorerdei (cserszömörce – Cotinus coggygria, sárga koronafürt – Coronilla coronata, nizzai zörgőfű – Crepis nicaënsis, gatyás saláta – Lactuca viminea), dolomit-sziklagyepjei (magyar gurgolya – Seseli leucospermum, kékes borkóró – Thalictrum pseudominus, deres csenkesz – Festuca pallens, délvidéki árvalányhaj – Stipa eriocaulis, sulyoktáska – Aethionema saxatile, ezüstös útifű – Plantago argentea) és lejtősztyeppjei (lappangó sás – Carex humilis, magyar szegfű – Dianthus pontederae, sárga iglice – Ononis pusilla, Orlay-murok – Orlaya grandiflora, borzas szulák – Convolvulus cantabrica, vetővirág – Sternbergia colchiciflora, őszi csillagvirág – Prospero elisae, vitézvirág – Anacamptis pyramidalis). A dolomit karszterdei itt fragmentálisabbak. A vöröshomokkő hegyeken mészkerülő-tölgyeseket is találunk. A Pécselyi- és Káli-medencében alföldi, erdőssztyepp-fajok (réti őszirózsa – Aster sedifolius, bárányüröm – Artemisia pontica, hengeres peremizs – Inula germanica) találtak menedéket; a csátés-, szittyós- és kékperjés-láprétek lokálisan jelentős ritkaságokat (lisztes kankalin – Primula farinosa, illatos hagyma – Allium suaveolens) őriznek.
Gyakori élőhelyek: L1, L2a, M1, K2, OC, P2b H2, H3a; közepesen gyakori élőhelyek: K5, RC, P2a, G2, H4, E1, OB, D2, D34, B5, B1a; ritka élőhelyek: A1, A4, F5, B2, B4, D1, E2, E34, J1a, J2, J5, L4a, L4b, M7, M8, RB, LY2, LY4, P45.
Fajszám: 1000-1200; védett fajok száma: több mint 120; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4, akác (Robinia pseudoacacia) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 2, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, zöld juhar (Acer negundo) 1.
BAUER Norbert, BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.1. Bakonyvidék
5.1.23. Vilonyai-hegyek
A Balaton-felvidék keleti, legszárazabb dombsági területének dolomithegyeit és fiatal üledékekkel fedett hegylábfelszínét egykor hegységperemi erdőssztyepp-növényzet borította, nyílt és zárt száraz tölgyesekkel. A kistáj növényzetét szubmediterrán molyhos tölgyesek (molyhos tölgy – Quercus pubescens, virágos kőris – Fraxinus ornus, cserszömörce – Cotinus coggygria) és erdőgazdálkodási szempontból értékesebb hegylábi-dombvidéki elegyes tölgyesek (tölgyfajok – Quercus spp., juharfajok – Acer spp., mezei szil – Ulmus minor) uralták. Ezek maradványai (Peremartoni-, Cseri-erdő) nagyrészt erősen átalakítottak, illetve a természetes erdőterület jelentős részén évszázadok óta extenzív (később különösen a szántókon intenzív) mezőgazdasági hasznosítás (legeltetés, szőlő- és gyümölcs-termesztés) jellemző. A többnyire jellegtelen száraz gyepeket változó intenzitással ma is legeltetik. A dolomithegyeken a természetközeli sziklagyepek (deres csenkesz – Festuca pallens, délvidéki árvalányhaj – Stipa eriocaulis) és sziklafüves-lejtősztyeppek (lappangó sás – Carex humilis, élesmosófű – Chrysopogon gryllus) jelenleg is jelentős felületeket borítanak, értékes pannon (magyar gurgolya – Seseli leucospermum, Szent István-szegfű – Dianthus plumarius subsp. regis-stephani) és szubmediterrán (őszi csillagvirág – Prospero elisae, sziklai üröm – Artemisia alba, ezüstös útifű – Plantago argentea, fanyarka – Amelanchier ovalis, pézsmahagyma – Allium moschatum) színező elemekkel. Az alföldi jellegű erdőssztyepp-fajok (szennyes ínfű – Ajuga laxmannii, sugaras zsoltina – Serratula radiata, kései pitypang – Taraxacum serotinum, gór habszegfű – Silene bupleuroides, macskahere – Phlomis tuberosa, pusztai meténg – Vinca herbacea) főleg a kötöttebb (löszös, agyagos) talajok zárt száraz gyepjeihez, cserjéseihez kapcsolódnak. Vizes élőhelyekben igen szegény terület; a bakonyi karsztvizeket elvezető vízfolyások mentén és a Sárrét felé eső iparterületen pusztulóban lévő láprétfoltok (lápi nyúlfarkfű – Sesleria uliginosa, kékperje – Molinia caerulea) és jellegtelen lágyszárú növényzet jellemző.
Gyakori élőhelyek: L1, OC, P2b, G2, H2, RC; közepesen gyakori élőhelyek: M1, H4, L2a, L2x, OA, B1a; ritka élőhelyek: B4, D2, E1, P2a, M7, OB, H5a, P45, P7, RB.
Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 40-60; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.
BAUER Norbert, BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.1. Bakonyvidék
5.1.31. Veszprém–Nagyvázsonyi-medence
Növényzete alapján átmeneti terület a Bakony és a Balaton-felvidék közt. Egykor száraz tölgyesek uralta táj, de fiatal üledékekkel fedett részein – cseres-tölgyesek helyén – ma szántóföldeket találunk. A sekélyebb talajokon, rendzinákon jellemző molyhos tölgyesek és származékaik, a legeltetés miatt változó állapotú sztyepprétek nagyobb arányban maradtak fenn a művelésre alkalmatlan alacsony dolomit-fennsíkon, ill. a dombszerű sasbérceken (Szár-h., Öreg-Kátyó). Reliktumokban gazdag dolomitvegetáció a Séd-völgy sziklás peremein és a mikroklímatikus zugokban gazdag aszóvölgyekben (Tekeres-v., Mina-v., Kőház-verem) jellemző. A ritka szurdokerdei (erdei békaszem – Omphalodes scorpioides) és elegyes-karszterdei (mohos csitri – Moehringia muscosa, henye boroszlán – Daphne cneorum, gombos varjúköröm – Phyteuma orbiculare) elemek és az extrazonális bükkösök jelenléte figyelemre méltó. Jellegzetesek a pannon-szubmediterrán sziklagyepek (magyar gurgolya – Seseli leucospermum, Szent István-szegfű – Dianthus plumarius subsp. regis-stephani, kékes borkóró – Thalictrum pseudominus, balatoni galaj – Galium austriacum, délvidéki árvalányhaj – Stipa eriocaulis, ezüstaszott – Paronychia cephalotes, ezüstös útifű – Plantago argentea), karsztbokorerdők (cserszömörce – Cotinus coggygria, feketegyökér – Scorzonera hispanica, őszi csillagvirág – Prospero elisae), a lösz- ill. homoklepellel fedett felszínek alföldi vonásokat mutató sztyepprétjei (homoki nőszirom – Iris arenaria, homoki vértő – Onosma arenaria, szomorú estike – Hesperis tristis, őszi füzértekercs – Spiranthes spiralis). A Nagyvázsony és Nemesvámos körül jellemző gyertyános- és cseres-tölgyesek (tavaszi kankalin – Primula veris, bozontos csukóka – Scutellaria columnae, epergyöngyike – Muscari botryoides) közül, a Dunántúlon csak itt található réti kardvirág (Gladiolus imbricatus) előfordulás okán relevánsak a Kab-hegy lábának vízállásos cseres-tölgyesei, valamint lápi flórát (tőzegmohafajok – Sphagnum spp., békaliliom – Hottonia palustris, dárdás nádtippan – Calamagrostis canescens, rekettyefűz – Salix cinerea) és vegetációt (magassásos, zsombékos, fűzláp) őrző tavai (Öcsi-tó, Nagy-Sás-tó).
Gyakori élőhelyek: L2a, L1, K2, OC, P2b H2,; közepesen gyakori élőhelyek: K5, RC, RD, M1, G2, H3a, H4, OB, OA, P2a,; ritka élőhelyek: A1, A4, B1a, B5, B4, D2, D34, E1, E34, H1, I4, J1a, M8, LY2, LY4, P45.
Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 80-100; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4, akác (Robinia pseudoacacia) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 2, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.
BAUER Norbert, BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.1. Bakonyvidék
5.1.32. Kab-hegy–Agártető-csoport
Alapvetően napjainkban is erdős kistáj, a gyepek és a szántók aránya alacsony. Az uralkodó vegetációtípust északon a bükkösök jelentik, ehhez kisebb arányban és inkább délebben gyertyános tölgyesek csatlakoznak. Száraz tölgyesek elsősorban a kistáj keleti és déli részén jellemzők: keleten, dolomiton mészkedvelő tölgyesek (molyhos tölggyel), a Kab-hegy és az Agár-tető déli oldalán cseres-kocsánytalan tölgyesek. Gyakoriak a jellegtelen állományok. Érdekesek az erdőkkel körülvett kis tavak (Kab-hegy) és nedves-üde rétek (Kab-hegy, Agár-tető: kékperje – Molinia caerulea, kornistárnics – Gentiana pneumonanthe, őszi vérfű – Sanguisorba officinalis, sárga sásliliom – Hemerocallis lilio-asphodelus, nyúlkömény – Selinum carvifolia, lápi pitypang – Taraxacum palustre, szibériai nőszirom – Iris sibirica). A kistáj északkeleti részén, Szentgál közelében már a Keleti-Bakonyra és a Vértesre jellemző, dolomiton kialakult erdőmozaik található (bükkös sziklaerdőkkel). Itt ismert hazánk legjelentősebb tiszafa (Taxus baccata) előfordulása. A flóra meghatározói az erdei fajok, így az üde erdőkben szagos galaj (Galium odoratum), medvehagyma (Allium ursinum), erdei ibolya (Viola sylvestris), erdei szélfű (Mercurialis perennis), erdei tisztesfű (Stachys sylvatica), farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia), a fényben gazdag tölgyes állományokban: baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia), borzas ibolya (Viola hirta), erdei szamóca (Fragaria vesca), felemáslevelű csenkesz (Festuca heterophylla), egyvirágú gyöngyperje (Melica uniflora), erdei gyöngyköles (Buglossoides purpureo-coerulea), méreggyilok (Vincetoxicum hirundinaria).
Az erdők korábbi tulajdonviszonyaiban, használatában és jelenlegi képében is észrevehető különbség van a kistáj keleti és nyugati része közt. A nyugati rész alapvetően nagybirtokosi tulajdonban volt (pl. Zichy család), így erdei szabályos nyiladékkal szabdalt, többnyire homogén szerkezetű szálerdők. A keleti rész nemesi közbirtokosságoké (pl. Szentgál, Nemesvámos) volt, itt korábban a szabályozatlan és mértéktelen fahasználat volt a jellemző. Ez eredményezte, hogy itt döntően változatosabb szerkezetű, de rosszabb növekedésű sarjerdők találhatók.
Gyakori élőhelyek: K5, K2, L1, L2a, RC; közepesen gyakori élőhelyek: OB, OC, P45, H3a, P2b, H4, RB, LY4, E1, E2, LY2, RA, P2a; ritka élőhelyek: J5, D34, H2, G2, LY3, H1, M1, D2, LY1, B5, B1a, H5a, D5, B4, J1a, A1, A3a.
Fajszám: 900-1000; védett fajok száma: 70-80; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 1, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 3.
BÖLÖNI János, BAUER Norbert
5.1. Bakonyvidék
5.1.33. Sümeg–Tapolcai-hát
Növényzet szempontjából három, élesen elkülönülő részre osztható kistáj. Keleten, Sáska körül aprózódó dolomiton kialakult száraz gyepi vegetáció a meghatározó (nyílt sziklagyepek, sziklafüves lejtősztyeppek, félszáraz gyepek: lappangó sás – Carex humilis, deres csenkesz – Festuca pallens, sudár rozsnok – Bromus erectus, borzas szulák – Convolvulus cantabrica). A gyepeket csak kisebb molyhos tölgyes erdőfoltok tarkítják.
A középső kavicsos talajú dombvidéket tölgyesek és származékaik borítják. Eredetileg cseres-kocsányos és cseres-kocsánytalan tölgyesek, kisebb arányban gyertyános tölgyesek és mészkerülő tölgyesek (fekete áfonya – Vaccinium myrtillus, csarab – Calluna vulgaris) alkothatták a természetes vegetációt. A jelenlegi erdők ezek többé-kevésbé elszegényedett származékai, sok a csertölgy uralta állomány. Az erdők között megjelennek a forrásos, vizenyős részek (zsombéksás – Carex elata, kornistárnics – Gentiana pneumonanthe, lápi nyúlfarkfű – Sesleria uliginosa). A kisebb területen itt is előforduló dolomiton mészkedvelő tölgyes foltok is megfigyelhetők.
A Sümeg és Csabrendek között található hegytömbön igen változatos erdős vegetáció található, a délies oldalakban molyhos tölgyesek, a tetőkön bükkösök, gyertyános tölgyesek és sok fafajú elegyes erdők jellemzők (medvehagyma – Allium ursinum, májvirág – Hepatica nobilis, tavaszi csillagvirág – Scilla bifolia, bozontos csukóka – Scutellaria columnae). Kis foltokban bükkös sziklaerdő jellegű állományok is vannak, mészkedvelő, sziklai fajokkal (fehér sás – Carex alba, bokros koronafürt – Hippocrepis emerus). A hegylábat délen részben befenyvesített száraz gyepek, bokorerdők (tavaszi hérics – Adonis vernalis, kökörcsinfajok – Pulsatilla spp., kisfészkű hangyabogáncs – Jurinea mollis, déli szentperje – Hierochloë australis, sárga koronafürt – Coronilla coronata, árvalányhajfajok – Stipa spp., lenfajok – Linum spp., csillagőszirózsa – Aster amellus), északon elsősorban akácosok jellemzik.
Gyakori élőhelyek: L2a, L2b, H2, L1, K2 OC, OB; közepesen gyakori élőhelyek: G2, K5, H4, L4a, H3a, D34, B1a, E1, P2b, RC, RB; ritka élőhelyek: LY4, J5, P2a, LY2, L4b, D2, K1a, D1, B5, E2, P45, E5, D5, M1, J1a, H5b, RA, OA.
Fajszám: 700-800; védett fajok száma: 40-50; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 1, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 3.
BÖLÖNI János, BAUER Norbert
5. Dunántúli-középhegység
5.1. Bakonyvidék
5.1.34. Devecseri-Bakonyalja
Az eredetileg cseres-tölgyesek uralta kistáj jelenlegi erdősültsége is magas, de a nagyobb erdőtömbök (Sárosfői-, Felső-Nyirádi-, Kolontári-erdő) mellett jelentős a mezőgazdasági hasznosítású (szántók, legelők) és iparterületek részaránya is. A kistáj növényföldrajzi szempontból a Zalai flórajáráshoz tartozik. Az erdők túlnyomó része ma erdészetileg kezelt, egykorú, egyszintű elegyetlen, vagy alig elegyes állomány. A kavicshátak természetszerűbb cseres-kocsányos tölgyesei (genyőte – Asphodelus albus, keskenylevelű tüdőfű – Pulmonaria angustifolia, halvány harangvirág – Campanula cervicaria, tarka nőszirom – Iris variegata, gömbtermésű sárma – Ornithogalum sphaerocarpum, bársonyos kakukkszegfű – Lychnis coronaria), az üdébb termőhelyeken gyertyános-kocsányos tölgyesei (farkasszőlő – Paris quadrifolia, szártalan kankalin – Primula vulgaris, magyar varfű – Knautia drymeia, szálkás pajzsika – Dryopteris carthusiana, békakonty – Listera ovata), de különösen a mélyebb fekvésű részek vízállásos, kékperjés cseres-tölgyesei azonban igen értékes flórát őriznek (nádképű kékperje – Molinia arundinacea, mocsári kardvirág – Gladiolus palustris, fehér zászpa – Veratrum album, szarvas hagyma – Allium carinatum). A főleg Nyirád környékén fennmaradt lápi vegetációtípusok – magassásos, zsombékos és láprét-társulások – botanikai értékeik (lápi békabuzogány – Sparganium minimum, gyíkvirág – Cnidium dubium, északi, Buxbaum-, gyapjasmagvú és árnyéki sás – Carex hartmannii, C. buxbaumii, C. lasiocarpa, C. umbrosa) alapján országos léptékben kimagasló jelentőségűek. A régóta, de változó mértékben legeltetett, zárt száraz gyepek (élesmosófű – Chrysopogon gryllus, citromkocsord – Peucedanum oreoselinum, kékcsillag – Jasione montana, szürkés ördögszem – Scabiosa canescens), kisebb mészkerülő hegyirétek és csarabos fenyérek (szőrfű – Nardus stricta, háromfogfű – Sieglingia decumbens, csarab – Calluna vulgaris, sovány ibolya – Viola canina, dunántúli sás – Carex fritschii) főleg a homok- és kavicsdombokon találhatók, borókások, pionír nyír- és erdeifenyő-állományok közt. Az atlantikus elterjedésű magas fényperje (Koeleria pyramidata) hazánkban csak a Felsőnyirádi-erdőből ismert.
Gyakori élőhelyek: L2b, K1a, RC, RD, OC, OB, P2b; közepesen gyakori élőhelyek: M1, J5, K2, L2a, P2a, E1, D2, D34, B5, B1a, H4, P45, OA; ritka élőhelyek: A1, B4, D1, D5, E2, E34, L1.
Fajszám: 600-800; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 5, akác (Robinia pseudoacacia) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 2, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1, zöld juhar (Acer negundo) 1, gyalogakác (Amorpha fruticosa) 1.
BAUER Norbert, BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.1. Bakonyvidék
5.1.41. Öreg-Bakony
Nagyrészt üde erdővel borított kistáj, a Dunántúl legnagyobb egybefüggő, gazdag aljnövényzetű bükköseit találjuk itt (medvehagyma – Allium ursinum, erdei madársóska – Oxalis acetosella, hölgypáfrány – Athyrium filix-femina, erdei pajzsika – Dryopteris filix-mas, bükksás – Carex pilosa, erdei sás – C. sylvatica, békabogyó – Actaea spicata, szártalan kankalin – Primula vulgaris). A bakonyi bükkösök jellemző örökzöld cserjéje az atlanti-szubmediterrán babérboroszlán (Daphne laureola), a további szubmediterrán elterjedésű fajok közül több itt éri el hazai elterjedésének északi határát (lónyelvű csodabogyó – Ruscus hypoglossum, tarka lednek – Lathyrus venetus).
A bükkösök uralta tájba eltérő növényzetű szigetek ékelődnek. A mély, meredekfalú, kőtörmelékes völgyek hűvös alján szurdokerdők vannak (erdei holdviola – Lunaria rediviva, farkasölő sisakvirág – Aconitum vulparia, gímpáfrány – Phyllitis scolopendrium), amelyek a Dunántúlon itt a leggyakoribbak. A szurdokerdők szikláin magashegységi fajok élnek (mohos csitri – Moehringia muscosa, havasi ribiszke – Ribes alpinum, zöld fodorka – Asplenium viride). A meredek, délies oldalakban tölgyes "melegszigetek" jelennek meg. A kisebbek jellemző fafaja a cser- és kocsánytalan tölgy, a nagyobbakban a molyhos tölgy jut vezető szerephez. A tölgyes foltok több meleg- és fénykedvelő fajt rejtenek (bajuszoskásafű – Piptatherum virescens, bíboros kosbor – Orchis purpurea, nyugati pikkelypáfrány – Asplenium ceterach, pirítógyökér – Tamus communis) és hazánkban csak itt fordul elő egy mediterrán árvalányhajfaj (szálkás árvalányhaj – Stipa bromoides). A nagyobb tölgyes szigetek (Öreg-Szarvad-árok, Cuha-völgy) növényzete különlegesen változatos, ezek hársas és bükkös sziklaerdőket, szárazgyep- és bokorerdő-fragmentumokat is tartalmaznak.
A kistáj nyugati, illetve keleti–délkeleti sávjának növényzet némileg eltérő. Nyugaton a bükkösök gyertyános-tölgyesekkel egészülnek ki, délkeleten pedig a Keleti-Bakonyra jellemző, igen változatos növényzetet figyelhető meg, sok az Öreg-Bakony többi részéről többnyire hiányzó fajjal.
Gyakori élőhelyek: K5, K2; közepesen gyakori élőhelyek: L1, L2a, K1a, LY4, E1, E2, J5, P45, OB, OC, RC, RB; ritka élőhelyek: LY3, M1, H3a, E34, LY2, LY1, P2a, P2b, D5, D34, B5, B4, B2, D2, G2, H2, H4, B1a, I4, J2, RA.
Fajszám: több mint 1200; védett fajok száma: 80-100; özönfajok: tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 1.
BÖLÖNI János, BAUER Norbert
5. Dunántúli-középhegység
5.1. Bakonyvidék
5.1.42. Bakonyi-kismedencék
A kismedencék lakott szigeteket képeznek az erdőkkel borított Bakonyban. Növényzetük korábban a környékhez hasonlóan erdős volt, ma azonban elsősorban a kultúrtáj a meghatározó. A szántók és települések mellett kisebb arányban erdőfoltok és regenerálódó növényzetű gyepes-cserjés részek fekszenek. Az erdőfoltok részben a patakokat kísérő égeres ártéri erdők (mézgás éger – Alnus glutinosa, podagrafű – Aegopium podagraria, farkasszőlő – Paris quadrifolia, aranyos veselke – Chrysosplenium alternifolium, keserű kakukktorma – Cardamine amara, fehér zászpa – Veratrum album), részben a korábbi bükkösök maradványai: sarj gyertyánosok, legelőerdők. Az erdőfoltok és a patakvölgyek a kistáj legtermészetesebb darabjai, az erdők sok erdei fajt őriznek (hóvirág – Galanthus nivalis, bükksás – Carex pilosa, szagos galaj – Galium odoratum, farkasölő sisakvirág – Aconitum vulparia, karéjos vesepáfrány – Polystichum aculeatum), a patakokat az erdők mellett jellegzetes vízparti növényzet kíséri (acsalapus magaskórósok, cserjések, mocsaras foltok, zsombékosok, kisebb rétek – vörös acsalapu – Petasites hybridus, bugás sás – Carex paniculata).
A jelenlegi gyepek szinte mind felhagyott szántókon alakultak ki, ezért gyakran jellegtelenek. Az idősebbek már több-kevesebb, a hegyi rétekre jellemző fajt is tartalmaznak (rigószegfű – Moenchia mantica, szártalan bábakalács – Carlina acaulis, réti szegfű – Dianthus deltoides, Szent László-tárnics – Gentiana cruciata, réti margitvirág – Chrysanthemum leucanthemum, rojtostárnics – Gentianopsis ciliata). A gyepeket gyakran nem kezelik, így kaszálás és legeltetés hiányában avarosodnak, cserjésednek, erdősödnek.
Gyakori élőhelyek: nincsenek; közepesen gyakori élőhelyek: K5, K2, P45, E1, E2, J5, RC, P2a, P2b, K1a, OB, OC; ritka élőhelyek: LY1, LY2, K1a, RB, D34, D5, B4, B5, H4, B2, P7, RA.
Fajszám: 400-500; védett fajok száma: 20-30; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 1.
BÖLÖNI János, BAUER Norbert
5. Dunántúli-középhegység
5.1. Bakonyvidék
5.1.43. Keleti-Bakony
Északon és északnyugaton a domborzat egyenletesen lejt a Tési-fennsíkról a Gaja völgyébe, a klíma kiegyenlített, itt üde erdők (bükkösök, gyertyános tölgyesek) jellemzők. A déli és keleti részek összegyűrt felszíne igen változékony klímával párosul: a Tési-fennsíkon még a bükkösöknek megfelelő, a 10 km-re lévő Várpalotán már a zárt erdő kialakulásához sem elég a csapadék. Emiatt a növényzet is igen változékony. Jellemző a sokféle élőhelytípus kis területen való mozaikos megjelenése. A magasabb részeken bükkösök, bükkös sziklaerdők, fajgazdag elegyes tölgyesek váltakoznak egymással. A délies oldalakon ezt száraz gyepek és elegyes tölgyesek mozaikja váltja fel: sziklagyepek, sztyeppek, bokorerdők, mészkedvelő és cseres-kocsánytalan. A meredekfalú völgyekben mindez még jobban összekeveredik. E rész flórája is nagyon gazdag, üde és száraz erdei, száraz gyepi, sziklagyepi és sziklaerdei fajok egyaránt nagy mennyiségben fordulnak elő. A sziklaerdei fajok közül többnek (mohos csitri – Moehringia muscosa, piros madárbirs – Cotoneaster integerrimus, hosszúlevelű buvákfű – Bupleurum longifolium) itt van a hazai elterjedési súlypontja (további kiemelt fontosságú fajok: cifra kankalin – Primula auricula, szürke bogáncs – Carduus glaucus, tarka nádtippan – Calamagrostis varia). A sziklagyepi fajok gazdagsága is jelentős (magyar gurgolya – Seseli leucospermum, gombos varjúköröm – Phyteuma orbiculare, keserű pacsirtafű – Polygala amara, kövér daravirág – Draba lasiocarpa, henye boroszlán – Daphne cneorum, terpedt koronafürt – Coronilla vaginalis). A hegyláb felé az erdők egyre nyíltabbá válnak, s egyre nagyobb kiterjedésben fordulnak elő a különféle száraz gyepek, számos ritka (fénylő zsoltina – Serratula lycopifolia, bodzaszagú ujjaskosbor – Dactylorhiza sambucina, méhbangó – Ophrys apifera) és gyakori (kisfészkű hangyabogáncs – Jurinea mollis, ezüstös útifű – Plantago argentea, árlevelű len – Linum tenuifolium, árvalányhajfajok – Stipa spp.) fajjal. Ennek a tájtípusnak a legszebb példája a Baglyas-hegy. Várpalota környékén már a löszös talajra jellemző sztyeppek is előfordulnak (sugaras zsoltina – Serratula radiata, szennyes ínfű – Ajuga laxmannii).
Gyakori élőhelyek: K5, K2, L1, L2a, H2, H3a, LY4, OC, P2b, RC; közepesen gyakori élőhelyek: LY3, H4, G2, P45, M1, E1, E2, OB; ritka élőhelyek: LY2, J5, LY1, H1, H5a, B1a, D34, D5, B5, P2a, I4, M7, M8, D2, D1, K7a, L4a, I2, B3, A1, RB, RA.
Fajszám: több mint 1200; védett fajok száma: 80-100; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 1.
BÖLÖNI János, BAUER Norbert
5. Dunántúli-középhegység
5.1. Bakonyvidék
5.1.44. Veszprém-Devecseri-árok
A kistáj területének természetes növénytakaróját fényben gazdag cseres- és molyhos tölgyesek uralták, a keleti részeken ("Veszprém–Várpalotai-fennsík") feltehetően nagyobb természetes sziklagyep–sztyepprét tisztásokkal. A másodlagos szárazgyepek területe az erdőterületek rovására antropogén hatások (a 20. századig szabályozatlan erdőhasználat, legeltetés, mezőgazdasági, illetve katonai hasznosítás) miatt számottevően megnőtt. A kistáj területén egy kelet–nyugati irányú klímatikus gradiens húzódik, mely a növényzet változásában is tetten érhető. Az eredetileg molyhos tölgyesek és sztyepprétek uralta, szárazabb keleti részen jellemző pannon, balkáni és erdőssztyepp-fajok (törpemandula – Prunus tenella, Borbás-kerep – Lotus borbasii, magyar kutyatej – Euphorbia glareosa, magas kígyószisz – Echium italicum, pompás ökörfarkkóró – Verbascum speciosum, buglyos zanót – Chamaecytisus austriacus), illetve szubmediterrán elemek (őszi csillagvirág – Prospero elisae, sulyoktáska – Aethionema saxatile, borzas szulák – Convolvulus cantabrica) nyugat felé haladva fokozatosan (Várpalotától Márkóig) megritkulnak, illetve eltűnnek. Az aszóvölgyek sziklás peremein néhol értékes dolomitflóra (magyar gurgolya – Seseli leucospermum, Szent István-szegfű – Dianthus plumarius subsp. regis-stephani, kékes borkóró – Thalictrum pseudominus), a mélyebb fekvésű, karsztforrásos részeken (Bánta, Miklád) néhány láprét-töredék (lápi nyúlfarkfű – Sesleria uliginosa, szibériai nőszirom – Iris sibirica, kornistárnics – Gentiana pneumonanthe) maradt fenn. A kistáj nyugati, csapadékosabb részén már inkább a Bakonyaljára jellemző növényzetet találunk, a kavicshátakon cseres-tölgyes (felemáslevelű csenkesz – Festuca heterophylla, fehér pimpó – Potentilla alba, genyőte – Asphodelus albus), üde termőhelyeken a bakonyi völgyeket idéző gyertyános-tölgyes (medvehagyma – Allium ursinum, szagos galaj – Galium odoratum, magyar varfű – Knautia drymeia) erdőkkel (Herendtől Ajkáig). Ma itt jelentős az intenzív művelésű mezőgazdasági és iparterületek térfoglalása, jellegtelen másodlagos vegetációval.
Gyakori élőhelyek: L1, L2a, K2, OC, H2, H3a, P2b; közepesen gyakori élőhelyek: L2b, M1, J5, K5, RC, RB, RD, P2a, G2, H5a, E1, OB, D2, D34; ritka élőhelyek: A1, B1a, B3, B5, D1, D5, H1, H4, I1, I4, J1a, K7a, LY1, LY2, LY3, LY4, M6, M7, M8, P45.
Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 80-100; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4, akác (Robinia pseudoacacia) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 3, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 1.
BAUER Norbert, BÖLÖNI János
5.1. Bakonyvidék
5.1.51. Pápai-Bakonyalja
Potenciális erdőtáj, a kavicsos-homokos dombokon eredetileg cseres-tölgyesekkel, mezofil termőhelyen gyertyános-tölgyesekkel, patakok mentén égeresekkel. A kistáj erdőtakarójának jó részét elvesztette, jelenleg a mezőgazdasági hasznosítás dominál, a megmaradt erdőkben az intenzív erdőgazdálkodás miatt gyakoriak a jelentősen átalakított, keménylombos, gyakran fenyőelegyes állományok. A DNy-dunántúlihoz hasonló, atlanti-mediterrán elemeket őrző, természetszerű erdőfoltokat a Széki-erdő és Kupi-erdő területén találunk. A cseres-tölgyesekben genyőte (Asphodelus albus), seprűzanót (Sarothamnus scoparius), pirítógyökér (Tamus communis), sváb rekettye (Genista germanica), szögletes kutyatej (Euphorbia angulata), gyertyános-tölgyesekben szártalan kankalin (Primula vulgaris), medvehagyma (Allium ursinum), lokálisan halvány sáfrány (Crocus vittatus) (Kup) előfordulásokkal. A növényföldrajzilag figyelemre méltó, hegységperemi karsztforrásokhoz kötődő, üde- és kiszáradó-láprétek, láperdő-maradványok ritkaságok sorát őrzik (illatos hagyma – Allium suaveolens, magyar lednek – Lathyrus pannonicus, alacsony pozdor – Scorzonera humilis, gyapjúsásfajok – Eriophorum spp., sárga sásliliom – Hemerocallis lilio-asphodelus, zergeboglár – Trollius europaeus). A nedves termőhelyek többségén a gyepterületeket évszázadok óta kaszálással illetve legeltetéssel tartják fenn (kaszáló- és mocsárrétek), lokálisan (Bakonytamásinál) nyári tőzike (Leucojum aestivum) előfordulással. A száraz termőhelyek gyepjei másodlagosak. Mésztelen homokon (Nagytevel) érdekes az atlantikus jellegű homoki vegetáció (ezüstperje – Corynephorus canescens, kékcsillag – Jasione montana, kacúros véreslapu – Hypochoeris radicata), meszes homokon a pannon homokpusztagyepek (magyar csenkesz – Festuca vaginata, pusztai kutyatej – Euphorbia seguieriana, fényes poloskamag – Corispermum nitidum), ritkaságokkal (balti szegfű – Dianthus arenarius subsp. borossicus, homoki kocsord – Peucedanum arenarium, homoki porcfű – Polygonum arenarium), Fenyőfő és Bakonyszentlászló körül homoki erdeifenyves előfordulással ("Fenyőfői Ősfenyves").
Gyakori élőhelyek: L2b, L2a, RC, RD, OC, E1; közepesen gyakori élőhelyek: J5, K1a, K2, P2a, P2b, D2, D34, OB, G1, H4; ritka élőhelyek: N2, A1, B1a, B5, B4, D1, D5, I1, I4, E34, L1, P45, OA.
Fajszám: 800-1000; védett fajok száma: 60-80; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 5, akác (Robinia pseudoacacia) 3, japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.) 2, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, zöld juhar (Acer negundo) 1-2, amerikai alkörmös (Phytolacca americana) 1-2, kisvirágú nebáncsvirág (Impatiens parviflora) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 1, tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.) 1.
BAUER Norbert, BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.1. Bakonyvidék
5.1.52. Pannonhalmi-dombság
Az egykor csaknem teljesen erdővel borított kistájon ma már csak a három dombsoron találunk faállományokat. A legnagyobb kiterjedést a különféle jellegtelen tölgyesek és ültetvények (akácosok) érik el. A kevés természetesebb erdőt a dombok völgyeiben gyertyánelegyes kocsánytalan és kocsányos tölgyesek, itt-ott ritkább fajokkal (bókoló gyűrűvirág – Carpesium cernuum, fehér madársisak – Cephalanthera damasonium), a dombtetőkön fényben gazdagabb, cser, kocsányos és/vagy kocsánytalan tölgyek alkotta erdők jelentik (tarka nőszirom – Iris variegata, bozontos csukóka – Scutellaria columnae, nagyezerjófű – Dictamnus albus, tavaszi hérics – Adonis vernalis).
A dombok déli oldalain sokfelé kiskertek és felhagyott szőlők között találjuk a száraz gyepek kevés maradványát, néhány ponton értékes félszáraz gyepekkel, cserjésekkel (fürtös zörgőfű – Crepis praemorsa, szögletes kutyatej – Euphorbia angulata, kisfészkű hangyabogáncs – Jurinea mollis, buglyos zanót – Chamaecytisus austriacus, erdei szellőrózsa – Anemone sylvestris, bunkós hagyma – Allium sphaerocephalon, sárga len – Linum flavum, méhbangó – Ophrys apifera, pókbangó – Ophrys sphegodes, tarka kosbor – Orchis tridentata, vitéz kosbor – Orchis militaris). A dombsorok közötti sík, egykor galériaerdőkkel borított ártereken szántók vannak, a vízfolyásokat minimális mennyiségű, meglehetősen degradált vízparti növényzet kíséri, néhol fajgazdagabb kaszáló- és mocsárrétekkel (réti ecsetpázsit – Alopecurus pratensis, réti kakukkszegfű Lychnis flos-cuculi, kömény – Carum carvi).
Gyakori élőhelyek: RC, L2b, L2a, OC; közepesen gyakori élőhelyek: K2, RB, P2a, P2b, B1a, OB; ritka élőhelyek: H5a, H5b, H4, D34, E1, K1a, RA, J5, B5, OA, M8.
Fajszám: 500-600; védett fajok száma: 10-20; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 4.
BÖLÖNI János, BAUER Norbert
5. Dunántúli-középhegység
5.1. Bakonyvidék
5.1.53. Súri-Bakonyalja
A kistáj természetes körülmények között csaknem teljesen erdővel borított lenne, mára az erdőtakaró felszakadozott, elsősorban a szélesebb patakvölgyekből hiányzik (jelenleg a faállománnyal borított terület nem éri el a kistáj felét). A megmaradt erdők között sok a jellegtelen, fajszegény állomány. A természetesebb állományok többnyire üde, gyertyános erdők, kocsányos és / vagy kocsánytalan tölggyel (de gyakran a csertölgy szerepe is jelentős). Nyugaton bükkösök is kialakultak. A patakokat gyakran kísérik égerligetek, ritkábban magassásosok, mocsárrétek és eljellegtelenedett gyepek. A gyertyános-tölgyesek, bükkösök és égeresek több, hegyvidéki jellegű, üde-nedves erdőkre jellemző fajt őriznek (berki szellőrózsa – Anemone nemorosa, farkasölő sisakvirág – Aconitum vulparia, fehér zászpa – Veratrum album, farkasszőlő – Paris quadrifolia, hóvirág – Galanthus nivalis, szártalan kankalin – Primula vulgaris, keserű kakukktorma – Cardamine amara, sápadt sás – Carex pallescens).
A hegytetőkön, délies domboldalakon fényben gazdag tölgyesek állnak, sok cserrel, kevesebb kocsánytalan és/vagy kocsányos tölggyel. A tölgyesek gyepszintje többnyire fajokban nem gazdag, az igazi száraz tölgyes fajok ritkák (tarka nőszirom – Iris variegata), inkább általános és üde erdei fajok jellemzők (egyvirágú gyöngyperje – Melica uniflora, ligeti perje – Poa nemoralis, hagymás fogas-ír – Dentaria bulbifera, gumós nadálytő – Symphytum tuberosum, baracklevelű harangvirág – Campanula persicifolia). A Bakonycsernye és Réde környéki dombokon másodlagos száraz gyepek találhatók, néhány löszpusztagyepi elemmel (kései pitypang – Taraxacum serotinum, taréjos búzafű – Agropyron pectiniforme, buglyos zanót – Chamaecytisus austriacus, vöröslő buvákfű – Bupleurum affine, zsályafajok – Salvia spp.).
Gyakori élőhelyek: K2, L2a, J5, RC, OC; közepesen gyakori élőhelyek: K5, L2b, K1a, P2a, P2b, E1, RB, OA, OB; ritka élőhelyek: B1a, B5, D34, B2, B4, D5, RA, H4, H5a, A1, M8.
Fajszám: 500-600; védett fajok száma: 10-20; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 4.
BÖLÖNI János, BAUER Norbert
5. Dunántúli-középhegység
5.2. Vértes–Velencei-hegyvidék
5.2.11. Bársonyos
A kistáj déli, dombvidéki jellegű részén a meghatározó vegetációtípust erdők alkotják. A sok telepített faállomány és jellegtelen gyepszintű, csertölgy alkotta erdő mellett még ma is találunk karakteres fajkészletű tölgyeseket (gyöngyvirág – Convallaria majalis, szagos galaj – Galium odoratum, keltikefajok – Corydalis spp.). Ezek többnyire cser és kocsányos tölgy alkotta, fényben gazdag állományok, kisebb részben gyertyános kocsányos tölgyesek. A patakok mellett égeres ártéri erdők találhatók. A kis kiterjedésű erdei élőhelyek közül kiemelhetők a bükkösök, a nyílt homoki tölgyes foltok és a fás legelők.
Az északi részt kultúrtáj uralja, szántóföldekkel, településekkel. A kis kiterjedésben megmaradt természetesebb növényzetű foltok többnyire különféle gyepek. Homoki sztyepprétek, kisebb nyílt homoki gyep fragmentumok a kistáj déli, erdős felén is megtalálhatók, de itt, az északi részen ez számít a leggyakoribb természetes élőhelynek (homoki árvalányhaj – Stipa borysthenica, magyar csenkesz – Festuca vaginata, aranyfürt – Aster linosyris, kökörcsinfajok – Pulsatilla spp.). A száraz homoki gyepek mellett említést érdemelnek a löszös részek száraz gyepei (macskahere – Phlomis tuberosa, hengeres peremizs – Inula germanica, pusztai meténg – Vinca herbacea, tavaszi hérics – Adonis vernalis, kései pitypang – Taraxacum serotinum) és a patakokat helyenként kísérő üde-nedves növényzet (nádasok, mocsár- és sásrétek, forrásos helyek – fehér zászpa – Veratrum album, tőzegpáfrány – Thelypteris palustris, kornistárnics – Gentiana pneumonanthe, zsombéksás – Carex elata, keserű kakukktorma – Cardamine amara).
Gyakori élőhelyek: L2b, RC, K1a, H5b; közepesen gyakori élőhelyek: J5, B1a, D34, P45, H5a, G1, H4, RB, P2b, OB; ritka élőhelyek: K5, B5, B3, B4, P2a, J1a, RA, M8, D1, D2, J2, D5, A23.
Fajszám: 500-600; védett fajok száma: 10-20; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 4.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.2. Vértes–Velencei-hegyvidék
5.2.12. Által-ér-völgy
Az Által-ér völgyét egykor erdős vegetáció uralhatta, amely a völgyben ártéri jellegű erdőkből, a környező dombokon különféle tölgyesekből állhatott. Mára ebből igen kevés maradt. Az ártéri erdőket néhány kis égeres képviseli. A kistáj szélein néhol kisebb-nagyobb tölgyes-maradványokat találunk, de ezek között sok a jellegtelen, csertölgy alkotta állomány. A kevesebb természetközelibb erdőt cseres- és gyertyános-tölgyesek jelentik.
A vízfolyások mellett többfelé kisebb-nagyobb vízi-vízparti vegetációmozaik képződött. Ezt a nagyobb kiterjedésű, változatosabb növényzetű foltokon nádasok, sás- és mocsárrétek alkotják, amelyek ritkább vízparti élőhelyekkel egészülhetnek ki (pl. zsombékosok, kékperjések, patakparti magaskórósok – fehér zászpa – Veratrum album, keserű kakukktorma – Cardamine amara, kornistárnics – Gentiana pneumonanthe, lápi nyúlfarkfű – Sesleria uliginosa).
Az Által-értől kissé távolabbi, jobbára felszántott területeken kisebb kiterjedésben különféle száraz gyepek (nyílt homoki gyepek, homoki sztyepprétek, löszgyepek, erdőssztyepprétek) maradtak fenn (homoki kocsord – Peucedanum arenarium, kékcsillag – Jasione montana, csillagőszirózsa – Aster amellus, buglyos zanót – Chamaecytisus austriacus, tavaszi hérics – Adonis vernalis, tömjénillat – Libanotis pyrenaica). Említést érdemel még a néhány nyílt homokitölgyes- és fáslegelő-maradvány.
Gyakori élőhelyek: L2b, L2a, RC, K1a, K2, H5b; közepesen gyakori élőhelyek: J5, RB, P2b, OB, D34, P45, M4, B1a, H5a; ritka élőhelyek: L2x, OC, P2a, G1, H4, D1, E1, B5, RA, J2, A1, B2, B3, B4, D2, D5, D6.
Fajszám: 500-600; védett fajok száma: 10-20; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, bálványfa (Ailanthus altissima) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 4.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.2. Vértes–Velencei-hegyvidék
5.2.13. Móri-árok
A Móri-árok eredeti növényzetéből szinte semmi nem maradt. Nagyobb mennyiségben üde-nedves és száraz gyepeket találunk, de ezek egy része is jellegtelen. A természetesebb gyepek közül a mocsárrétek és a löszön kialakult száraz gyepek érnek el nagyobb kiterjedést. Így alföldi jellegű, többnyire leromlott mocsárrét-fragmentumok vannak a Velegi-vízfolyás és a Móri-víz mellett (réti ecsetpázsit – Alopecurus pratensis, vesszős füzény – Lythrum virgatum, korcs here – Trifolium hybridum, kúszó boglárka – Ranunculus repens). A móri szőlők közt, illetve a Bodajk és Tárnokpuszta közti dombokon többnyire legeltetett, jellegtelen, száraz gyepek, cserjések találhatók, itt-ott szárazgyep-fajokkal (buglyos zanót – Chamaecytisus austriacus, tavaszi hérics – Adonis vernalis, bunkós hagyma – Allium sphaerocephalon, kőtörőszegfű – Petrorhagia saxifraga, homoki gurgolya – Seseli annuum, pusztai árvalányhaj – Stipa pennata, kései pitypang – Taraxacum serotinum, közönséges borkóró – Thalictrum minus, lecsepült veronika – Veronica prostrata, élesmosófű – Chrysopogon gryllus, sudár rozsnok – Bromus erectus, hegyi here – Trifolium montanum ), illetve néhol száraz tölgyes elemekkel (baracklevelű harangvirág – Campanula persicifolia). Természetesebb erdők csak elszórtan, a táj peremén vannak, minimális kiterjedésben.
Gyakori élőhelyek: nincsenek; közepesen gyakori élőhelyek: D34, H5a, OB, OC, RC, P2b; ritka élőhelyek: E1, P2a, RB, B1a, P7, D5, RA, B5, K1a, K2, L1, L2a, L2b, H3a, H2.
Fajszám: 500-600; védett fajok száma: 10-20; özönfajok: tájidegen őszirózsa-fajok (Aster spp.). 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 3.
BÖLÖNI János, BAUER Norbert
5. Dunántúli-középhegység
5.2. Vértes–Velencei-hegyvidék
5.2.21. Vértes-fennsík
A Vértes-fennsík kis és nagy léptékben is igen változatos növényzetű kistáj. Míg az északnyugati részen az üde erdő, elsősorban a bükkös és a gyertyános-tölgyes a leggyakoribb élőhely, addig a délkeleti sávban zárt mészkedvelő tölgyesek, bokorerdők és száraz, sziklás talajú gyepek (sziklagyepek, sziklafüves lejtőgyepek, sztyepprétek) mozaikja az uralkodó. Az északnyugati és a délkeleti sáv közötti, mély völgyekkel sűrűn szabdalt, igen változatos felszínre a két szélső sávra jellemző vegetáció keveredése jellemző. Itt gyakran egymáshoz közel látunk bükkösöket és száraz erdőket, gyepeket.
Elsősorban a középső, változatos domborzatú és vegetációjú részen jelennek meg a Dunántúli-középhegység dolomitból álló részére különösen jellemző, kis területen belül is igen változatos erdők: bükkösök, különféle sok fafajú elegyes erdők mozaikolnak cser- és kocsánytalan vagy molyhos tölgyben gazdag állományokkal. Nem hiányoznak a kőtörmelékes talajú erdők sem (elsősorban törmeléklejtő-erdők, bükkös sziklaerdők, utóbbiak a Keleti-Bakony mellett a Dunántúlon itt fordulnak elő a legnagyobb kiterjedésben). A legsekélyebb talajú részeken ebben a középső sávban is megjelennek a száraz, sziklás talajú gyepek és a bokorerdők.
A vegetációhoz hasonlóan gazdag a kistáj flórája is. A magasabb részeken inkább az üde erdei fajok (kapotnyak – Asarum europaeum, szagos galaj – Galium odoratum, erdei szélfű – Mercurialis perennis), a délies oldalakra a száraz erdők és gyepek fajai (bajuszoskásafű – Piptatherum virescens, erdei gyöngyköles – Buglossoides purpureo-coerulea, nagyezerjófű – Dictamnus albus, délvidéki árvalányhaj – Stipa eriocaulis) a jellemzők. Különös figyelmet érdemelnek a nyílt és zárt dolomit sziklagyepek, sziklafalak jellegzetes növényei (magyar gurgolya – Seseli leucospermum, deres csenkesz – Festuca pallens, kövér daravirág – Draba lasiocarpa, henye boroszlán – Daphne cneorum, terpedt koronafürt – Coronilla vaginalis, gombos varjúköröm – Phyteuma orbiculare, cifra kankalin – Primula auricula) és a hegység bennszülött berkenye-kisfajai.
Gyakori élőhelyek: L1, K5, K2, L2a; közepesen gyakori élőhelyek: LY3, LY4, H4, M1, H2, H3a, G2, LY2, OC, P2b, RC; ritka élőhelyek: H1, L2x, P45, E1, M7, M8, OB, RB, I4, RA, H5b.
Fajszám: több mint 1200; védett fajok száma: 80-100; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 1.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.2. Vértes–Velencei-hegyvidék
5.2.22. Vértes peremvidéke
Növényzetét tekintve nem egységes kistáj. Egykor az északnyugati rész vegetációját nagy kiterjedésű üde erdők, főleg gyertyános tölgyesek, kisebb részben bükkösök uralták. Mára ezek kiterjedése alaposan lecsökkent, helyüket szántók és csertölgy uralta állományok vették át. Az északnyugati rész sok kis vízfolyását gyakran kísérik égerligetek. A szárazabb dombtetőkön cseres-tölgyesek találhatók, a sziklás részeken pedig a Vértes déli részére jellemző vegetáció jelenik meg, de az Által-érhez közeledve kis foltokban már a homoki vegetáció is előfordul.
A délkeleti rész vegetációja alapvetően eltér az északnyugatiétól. Itt az üde erdők gyakorlatilag hiányoznak. A hegység peremén, ahol többnyire sziklás a talaj, a dolomithegyek délies oldalaira jellemző vegetációmozaikot találunk. Mészkedvelő tölgyesek, bokorerdők váltakoznak sziklagyepekkel, sziklafüves lejtőkkel, ritkábban kőtörmelékes, hársakban és kőrisekben gazdag erdőkkel. A hegylábon és az ehhez kapcsolódó sík részeken a legnagyobb kiterjedésű élőhelytípust már a szántók jelentik. A természetesebb vegetáció maradványait elsősorban a különféle száraz gyepek jelentik (sziklagyepek, sziklafüves lejtősztyeppek, ritkábban löszgyepek is), erdők itt már csak kisebb foltokban vannak (bokorerdők, mészkedvelő tölgyesek).
Az északnyugati rész flórájában az üde erdei fajok a legfontosabbak, de jellemzők a patakparti erdei fajok is (fehér zászpa – Veratrum album, keserű kakukktorma – Cardamine amara, kétlaki macskagyökér – Valeriana dioica). A délkeleti részen nagy mennyiségben jelennek meg a különféle száraz- és sziklagyepi fajok (lappangó sás – Carex humilis, élesmosófű – Chrysopogon gryllus, árvalányhajfajok – Stipa spp., apró nőszirom – Iris pumila, homoki nőszirom – I. arenaria, kökörcsinfajok – Pulsatilla spp., tavaszi hérics – Adonis vernalis, deres csenkesz – Festuca pallens, vetővirág – Sternbergia colchiciflora, fehéres csüdfű – Astragalus vesicarus, magyar gurgolya – Seseli leucospermum, kövér daravirág – Draba lasiocarpa, sulyoktáska – Aethionema saxatile).
Gyakori élőhelyek: K2, L2a, L2b, K5, H3a, L1, RC, P2b; közepesen gyakori élőhelyek: H2, P2b, H5a, H5b, H4, G2, M1, K1a, J5; ritka élőhelyek: E1, RB, B1a, D34, D5, H1, P45, L2x, OB, P2a, M4, G1, J2, A1, A23, D2, B2, B4, B5, M6, M7, M8.
Fajszám: 900-1000; védett fajok száma: 60-70; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 3, akác (Robinia pseudoacacia) 4.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.2. Vértes–Velencei-hegyvidék
5.2.23. Gánti-medence
Nagymértékben felszántott kistáj, bár mára a szántók többségének művelését felhagyták. Az így kialakult parlagokon jellegtelen gyepeket találunk, amit többnyire legeltetéssel hasznosítanak. Az egykori természetes növényzet maradványait csak a medence szélein találjuk. E maradványokat elsősorban különféle száraz (mészkedvelő és cseres-kocsánytalan) tölgyesek és cserjésedő vágásterületeik jelentik. Érdekes a borsóképű lednek (Lathyrus pisiformis) előfordulása. A tölgyesek néhány figyelemre méltó faja: magyar zergevirág (Doronicum hungaricum), fekete zászpa (Veratrum nigrum), szarvaskocsord (Peucedanum cervaria), fehér pimpó (Potentilla alba), magyar lednek (Lathyrus pannonicus), parlagi rózsa (Rosa gallica). Ezekhez csatlakoznak elsősorban a medence délkeleti szélén – ahol meredekebb, völgyekkel szabdalt domboldalak vannak – különféle száraz, köves talajú gyepek (elsősorban sziklafüves lejtősztyeppek) (deres csenkesz – Festuca pallens, sziklai üröm – Artemisia alba, keserű pacsirtafű – Polygala amara, tarka imola – Centaurea triumfettii, lappangó sás – Carex humilis).
Gyakori élőhelyek: L1, L2a, RC, OC, P2b; közepesen gyakori élőhelyek: H2, H3a, H4; ritka élőhelyek: H1, G2, M1, P2a, P45, E1, M8.
Fajszám: 500-600; védett fajok száma: 20-30; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.2. Vértes–Velencei-hegyvidék
5.2.31. Zámolyi-medence
Az egykor vizes élőhelyekkel borított Zámolyi-medencét mára nagyrészt felszántották (a természetesebb növényzettel borított rész aránya 25%). A medence növényzetére legnagyobb hatást a hegylábon feltörő és a felszínről összefolyó vizek gyakorolták. Az egykor vizekben bővelkedő terület napjainkban mesterséges és természetes okokból kiszáradóban van. Ehhez legnagyobb mértékben a lecsapolások (csatornázások) és a korábbi bányászat okozta vízkiemelések járultak hozzá. Így az egykori lápi-mocsári-vízi növényzet megritkult. Mindezek mellett a medence legmélyebb részén napjainkig is jelentős területeken maradtak meg a zsombékosok, láp- és mocsárrétek (zsombéksás – Carex elata, lápi nyúlfarkfű – Sesleria uliginosa, gyapjúsásfajok – Eriophorum spp., vidrafű – Menyanthes trifoliata, kormos csáté – Schoenus nigricans, fátyolos nőszirom – Iris spuria). A rétek gazdagok orchideafajokban is: poloskaszagú, mocsári és vitéz kosbor (Orchis coriophora, O. palustris, O. militaris), pókbangó (Ophrys sphegodes), hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata). A szikesedő mocsárréteken előfordul a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum) és sziki őszirózsa (Aster tripolium subsp. pannonicus). A magasabb részek felé haladva a gyepek mind szárazabbá válnak, itt már szikesedő réteket és löszgyepszerű füves területeket találunk, de sok a jellegtelen, fajszegény gyep és a szántó is. A gyepes részeken jelenleg hagyományos gazdálkodás (kaszálás, marhalegeltetés) folyik, elősegítve a természetesebb élőhelyek fennmaradását. A medence peremének magasabban fekvő részei szántóföldi művelés alatt vannak.
Gyakori élőhelyek: D34, D2, H5a, OB, OC; közepesen gyakori élőhelyek: B5, RB, RC, E1, B6, B1a; ritka élőhelyek: P2a, J1a, F2, B4, RA, A23, OA.
Fajszám: 400-500; védett fajok száma: 20-30; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 2.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.2. Vértes–Velencei-hegyvidék
5.2.32. Sörédi-hát
Az egykor alapvetően elegyes lösztölgyesekkel fedett kistáj nagy része manapság szántóföld, a fragmentáltan található természetesebb vegetáció maradéka nem éri el a 10%-ot. A kevés vegetáció közül legjelentősebbek az egykori lösztölgyes jellegű erdők és ezek tisztásainak maradványai. Ezek mindig a mezőföldiekhez hasonlóan a fennsík jellegű részekbe bevágódott völgyek mentén maradtak fenn (pl. Aszal- és Nagy-völgy). Az Aszal-völgyben a löszgyepek, erdőssztyepprétek találhatók nagyobb kiterjedésben, itt számos szárazgyepi faj (magyar kutyatej – Euphorbia glareosa, macskahere – Phlomis tuberosa, hengeres peremizs – Inula germanica, tavaszi hérics – Adonis vernalis, sárga len – Linum flavum, szarvaskocsord – Peucedanum cervaria) mellett ezeknek a gyepeknek a jellegzetes cserjéit (cseplesz meggy – Prunus fruticosa, törpemandula – P. tenella, jajrózsa – Rosa spinosissima) is megtaláljuk. A Nagy-völgyben a löszön kialakult erdők kiterjedése számottevő.
Gyakori élőhelyek: nincsenek; közepesen gyakori élőhelyek: L2x, H5a, H4, P2b, OC, RC; ritka élőhelyek: M2, RB, RA, B1a, D34, E1, OB, B2, P2a, K1a, H5b.
Fajszám: 400-500; védett fajok száma: 20-30; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.2. Vértes–Velencei-hegyvidék
5.2.33. Lovasberényi-hát
Egykor nyílt és zárt lösztölgyesek uralta táj lehetett, kisebb szárazgyep-foltokkal, a szélesebb patakvölgyekben ártéri erdőkkel. Napjainkra ebből kevés maradt. Az erdőket két nagyobb és néhány kisebb erdőfolt képviseli, sok jellegtelen állománnyal és akácossal. A karakteresebb erdők többnyire a löszön kialakuló elegyes tölgyesekre hasonlítanak (tölgyfajok – Quercus spp., mezei juhar – Acer campestre, virágos kőris – Fraxinus ornus, magas kőris – F. excelsior, mezei szil – Ulmus minor, húsos som – Cornus mas, kányabangita – Viburnum opulus), gyepszintjükben üde, többnyire kora tavaszi (keltikefajok – Corydalis spp., kisvirágú hunyor – Helleborus dumetorum, salátaboglárka – Ranunculus ficaria) és száraz erdei fajokkal (bajuszoskásafű – Piptatherum virescens, baracklevelű harangvirág – Campanula persicifolia), de előfordulnak már a mészkedvelő tölgyesekre emlékeztető erdők is. A legfajgazdagabb, ligetes lösztölgyesek a Csaplári-erdőben maradtak (cserszömörce – Cotinus coggygria, erdei gyöngyköles – Buglossoides purpureo-coerulea, gyöngyvirág – Convallaria majalis, fekete lednek – Lathyrus niger, sugaras zsoltina – Serratula radiata, selymes peremizs – Inula oculus-christi, hengeres peremizs – I. germanica, apró nőszirom – Iris pumila, macskahere – Phlomis tuberosa). Az erdők legnagyobb része azonban idegenhonos fafajok uralta állomány.
A gyepes vegetáció leginkább a löszbe vágódott völgyek oldalain maradt fenn, ahol – a ritka erdőfoltok mellett – cserjések és száraz gyepek találhatók. A délies oldalakat löszpusztagyepek maradványi jellemzik (buglyos zanót – Chamaecytisus austriacus, tavaszi hérics – Adonis vernalis, pusztai meténg – Vinca herbacea, aranyfürt – Aster linosyris, kései pitypang – Taraxacum serotinum). Az északias oldalakban található erdőssztyepprétek számos, ebben a tájtípusban ritka fajt őriznek (piros gólyaorr – Geranium sanguineum, magyar aszat – Cirsium pannonicum, szarvaskocsord – Peucedanum cervaria, sátoros margitvirág – Tanacetum corymbosum, bérci here – Trifolium alpestre, bakfű – Stachys officinalis). A nagyobb patakok mellett vízpartra jellemző vegetáció is előfordul (vízparti mocsarak, nádasok, mocsárrétek, sásrétek, pionír füzesek).
Gyakori élőhelyek: RC, OC; közepesen gyakori élőhelyek: D34, B1a, OB, P2b, L2x, L1, H5a, P2b, RB, P2a; ritka élőhelyek: B5, RA, J5, H4, D6, B3, B2, M2, J6, H5b, A1, M8.
Fajszám: 400-500; védett fajok száma: 20-30; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.2. Vértes–Velencei-hegyvidék
5.2.34. Velencei-hegység
A kistájat nagyobb részt ma is erdők borítják, ezek között azonban a leggyakoribbak az akácosok és a jellegtelen gyepszintű tölgyesek. A karakteres erdők a völgyekben gyertyános-kocsánytalan és -kocsányos tölgyesek, a déli oldalakon és tetőkön – a talajnak megfelelően – mészkedvelő tölgyesek, elegyes lösztölgyesek, cseres-kocsánytalan tölgyesek. A legsekélyebb, gránitos talajokon kisebb foltokat alkothatnak a mohában gazdag mészkerülő tölgyesek is. Az üde erdők fajai a Velencei-hegységben kifejezetten ritkák (erdei szélfű – Mercurialis perennis, keltikefajok – Corydalis spp., tavaszi csillagvirág – Scilla bifolia agg., salátaboglárka – Ranunculus ficaria, kisvirágú hunyor – Helleborus dumetorum), de a száraz erdei fajok gazdagsága is alatta marad a vártnak (bajuszoskásafű – Piptatherum virescens, erdei gyöngyköles – Buglossoides purpureo-coerulea, soktérdű salamonpecsét – Polygonatum odoratum, bársonyos kakukkszegfű – Lychnis coronaria, magyar zergevirág – Doronicum hungaricum). A legtöbb erdő alját általános és gyakran zavarástűrő erdei fajok uralják. A legszárazabb, ligetes erdőkben néhány száraz gyepi faj is megjelenik (szennyes ínfű – Ajuga laxmannii, tavaszi hérics – Adonis vernalis, koloncos legyezőfű – Filipendula vulgaris, pusztai meténg – Vinca herbacea).
A hegység belseje alapvetően ma is zárt erdővel borított, a peremek felé azonban egyre több és nagyobb kiterjedésű köves talajú, száraz gyepet találunk (élesmosófű – Chrysopogon gryllus, árvalányhajfajok – Stipa spp., selymes peremizs – Inula oculus-christi, fekete kökörcsin – Pulsatilla nigricans, cseh tyúktaréj – Gagea bohemica). A gránitos rész köves, felnyíló gyepjei mészkerülő fajokban gazdagabbak (kékcsillag – Jasione montana, gyapjas penészvirág – Filago arvensis). A kistáj peremén már löszön kialakult pusztagyepek is előfordulnak (vetővirág – Sternbergia colchiciflora, hengeres peremizs – Inula germanica, tavaszi hérics – Adonis vernalis). A hegységben több kisebb forrás fakad, ezeket gyakran mocsaras foltok kísérik (kékperje – Molinia caerulea, szürkekáka – Scirpoides holoschoenus, gyepes sédbúza – Deschampsia caespitosa, vízi menta – Mentha aquatica, csikorka – Gratiola officinalis).
Gyakori élőhelyek: RC, L2x, L2a, H3a, OC; közepesen gyakori élőhelyek: L1, K2, H5a, P2b, RB, D34, L4a, L4b; ritka élőhelyek: B1a, K1a, LY4, H4, RA, OB, P45, M8, M2, D2, M1, G3, B5, M6, M7, P7.
Fajszám: 700-800; védett fajok száma: 30-40; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.3. Dunazug-hegyvidék
5.3.11. Nyugati-Gerecse
A kistáj északi és déli fele növényzeti szempontból meglehetősen különbözik egymástól. Az északi rész növényzete erős hasonlóságot mutat a Központi-Gerecsével. A felszántott hegylábi sávot kivéve még ma is üde erdők, elsősorban különféle gyertyánelegyes erdők és kisebb mértékben bükkösök uralják, üde erdei fajokkal (szagos galaj – Galium odoratum, hagymás fogas-ír – Dentaria bulbifera, erdei ibolya – Viola sylvestris, változó boglárka – Ranunculus auricomus, fürtös salamonpecsét – Polygonatum multiflorum, a bükkösökben néhol farkasszőlő – Paris quadrifolia, enyves zsálya – Salvia glutinosa, békabogyó – Actaea spicata – is). Nem ritkák a törmeléklejtő-erdők sem (jellegzetesebb fajaik: csillogó gólyaorr – Geranium lucidum, tavaszi görvélyfű – Scrophularia vernalis, erdei békaszem – Omphalodes scorpioides), de jelentős kiterjedésűek a mészkedvelő tölgyesek, a bokorerdők és a száraz, köves talajú gyepek (sziklagyepek, lejtősztyepprétek) is.
A déli rész növényzete a Vértes déli-délkeleti részének vegetációjára hasonlít. Itt már a száraz tölgyeseké, bokorerdőké, sziklás talajú gyepeké a vezető szerep, az üde erdők ritkábbak. A kistájra jellemzők a kiterjedt mészkedvelő tölgyes és bokorerdő-állományok (bajuszoskásafű – Piptatherum virescens, nagyezerjófű – Dictamnus albus, tarka nőszirom – Iris variegata, erdei gyöngyköles – Buglossoides purpureo-coerulea, tavaszi kankalin – Primula veris), a gazdag dolomitvegetáció (nyílt és zárt dolomitsziklagyep, sziklafüves lejtősztyepp). Sok a Vértessel közös szikla- és szárazgyepi faj (sulyoktáska – Aethionema saxatile, kövér daravirág – Draba lasiocarpa, magyar gurgolya – Seseli leucospermum, korongpár – Biscutella laevigata), amelyek a Gerecséből máshonnan hiányoznak. Nagy kiterjedésűek a molyhos tölgyesekkel és a gyertyánosokkal gyakran mozaikosan előforduló cseres-tölgyesek is (sok cser- és kevesebb kocsánytalan tölggyel, többnyire nem nagyon karakteres gyepszinttel – borsfű – Clinopodium vulgare, sátoros margitvirág – Tanacetum corymbosum, méreggyilok – Vincetoxicum hirundinaria, sárga gyűszűvirág – Digitalis grandiflora).
Gyakori élőhelyek: K2, L1, L2a, RC, OC; közepesen gyakori élőhelyek: K5, M1, H3a, H2, G2, LY2, LY4, P2b; ritka élőhelyek: P2a, OB, H1, H4, B1a, B5, E1, D34, J5, RA, P45, RB.
Fajszám: 1100-1200; védett fajok száma: 40-50; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 1, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.3. Dunazug-hegyvidék
5.3.12. Központi-Gerecse
A Központi-Gerecse napjainkban is alapvetően erdőkkel borított kistáj, növényzete nagy hasonlóságot mutat a Gerecse nyugati részével. Bükkösök elsősorban északias oldalakban fordulnak elő, viszonylag kisebb kiterjedésben. A völgyekben többnyire gyertyános tölgyesek nőnek, amelyekben a kocsánytalan tölgy mellett jellemzően előfordul több-kevesebb csertölgy is. Sok a gyertyán uralta állomány. A gyertyános erdők jellemző fajai többnyire megegyeznek a Nyugat-Gerecse hasonló erdeinek fajaival (szagos galaj – Galium odoratum, hagymás fogas-ír – Dentaria bulbifera, változó boglárka – Ranunculus auricomus, fürtös salamonpecsét – Polygonatum multiflorum, orvosi tüdőfű – Pulmonaria officinalis, erdei sárgaárvacsalán – Galeobdolon luteum, farkasölő sisakvirág – Aconitum vulparia). A kőtörmelékes, meredek oldalakat gyakran hársak, juharok és magas kőris uralta törmeléklejtő-erdők fedik (erdei szélfű – Mercurialis perennis, olocsáncsillaghúr – Stellaria holostea, csillogó gólyaorr – Geranium lucidum, erdei békaszem – Omphalodes scorpioides, tavaszi görvélyfű – Scrophularia vernalis).
A délies oldalakon és a hegyláb felé eső alacsonyabb területeken már inkább tölgyeseket találunk: cseres- tölgyeseket, sok cserrel, kevesebb kocsánytalan tölggyel, mészkedvelő tölgyeseket, ritkábban bokorerdőket, sziklás talajú száraz gyepeket. A Központi-Gerecsében mészköveken kialakult sziklagyepek jellemzők (Orlay-murok – Orlaya grandiflora, apró nőszirom – Iris pumila, sárga kövirózsa – Jovibarba hirta, nyugati pikkelypáfrány – Asplenium ceterach), ezekből hiányoznak a Déli-Gerecse dolomit-fajai. Kiemelendő értékük továbbá a magyarföldi husáng (Ferula sadleriana) (Pisznice). A mészkő platók növényzete igen változatos: lehet bükkös, gyertyános tölgyes, ritkábban cseres- és mészkedvelő tölgyesek is, de gyakoriak az igen elegyes, alacsony erdők is, amelyekben eltérő ökológiai igényű fajok elegyednek egymással – ezt minden bizonnyal a változó, de többnyire sekély talaj és az évszázados erdőhasználat együttesen okozhatta.
Gyakori élőhelyek: K2, LY4, L2a, L1, RC; közepesen gyakori élőhelyek: K5, LY2, H3a, P2b; ritka élőhelyek: G2, P2a, OB, H4, B1a, B5, E1, J5, RA, P45, RB.
Fajszám: 800-900; védett fajok száma: 30-40; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.3. Dunazug-hegyvidék
5.3.13. Keleti-Gerecse
A kistáj növényzete sokban hasonlít a Mezőföldére, de kisebb területen megtalálható a középhegységre jellemző vegetáció is. A kistájat ma már szántók uralják, közöttük a természetes vegetáció maradványainak legjellegzetesebb (és legkiterjedtebb) képviselői a löszgyepek és az erdőssztyepprétek. A kistáj mai mértékű fátlansága az évszázados emberi hatásokra vezethető vissza, de a száraz gyepi fajok itteni nagy gyakorisága jelzi, hogy a vidéket feltehetőleg hajdan sem csak zárt erdők boríthatták. Valószínűleg a meredek déli lejtőkön az erdő felnyílt, ilyen helyeken fordulhattak elő a gyakran keleties elterjedésű sztyepp- és erdőssztyepp-fajok (vetővirág – Sternbergia colchiciflora, piros kígyószisz – Echium maculatum, sugaras zsoltina – Serratula radiata, macskahere – Phlomis tuberosa, festő csülleng – Isatis tinctoria, kései pitypang – Taraxacum serotinum, tavaszi hérics – Adonis vernalis), amelyek az erdőirtásokkal nyertek nagyobb életteret – majd a gyepfeltörésekkel újra visszaszorultak. A löszös, laza üledéken kialakult elegyes tölgyesekből már sokkal kevesebb maradt.
A nagy kiterjedésű laza üledékkel fedett tájban szigetszerűen kiemelkedő mészkő hegyek vegetációja és flórája hegyvidéki jellegű, itt a délies oldalakat lejtősztyeppek, sziklagyepek, bokorerdők, mészkedvelő tölgyesek fedik, míg az északiasakon gyertyános-tölgyesek, ritkán bükkösök jelennek meg. A köves sztyepplejtők flórája a löszgyepekéhez hasonlóan gazdag (borzas vértő – Onosma visianii, deres csenkesz – Festuca pallens, fehéres csüdfű – Astragalus vesicarius, pusztai meténg – Vinca herbacea, árlevelű len – Linum tenuifolium). Cseres-tölgyesek leginkább a Központi-Gerecsével szomszédos, lösszel fedett dombokon fordulnak elő. A jelenleginél jóval nagyobb szerepe lehetett a patakokat kísérő nedves élőhelyeknek (ártéri erdők, sásosok, nedves-üde rétek), amelyek mára jelentősen megritkultak.
Gyakori élőhelyek: H5a, H3a, L2a, RC, OC; közepesen gyakori élőhelyek: H4, L2x, P2b, L1, B1a; ritka élőhelyek: H2, G2, P2a, D34, RB, RA, OB, K2, M1, M6, K1a, LY4, B5, I2, B2, M8.
Fajszám: 800-900; védett fajok száma: 50-60; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 4.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.3. Dunazug-hegyvidék
5.3.14. Gerecsei kismedencék
A mélyebb talajú, egykor tölgyesekkel és ártéri erdőkkel borított kismedencéket ma már szinte teljes mértékben szántók és parlagok uralják, természetesebb vegetációra utaló foltok alig maradtak. Ezek közül a peremeken különféle tölgyesek (elsősorban mészkedvelő- és cseres-kocsánytalan tölgyesek), a medencék belsejében kisebb löszsztyepp és lösztölgyes jellegű fragmentumok érdemelnek említést. A sok kisvízfolyást egykor gazdag vízparti üde-nedves vegetáció kísérhette. Ez döntően szintén a múlté, csak kisebb foltokon maradtak nádasok, sásosok, mocsárrétek.
Gyakori élőhelyek: nincsenek; közepesen gyakori élőhelyek: L2a, L1, RC, P2b; ritka élőhelyek: L2x, H5a, H4, H3a, B1a, RB, K1a, B2, B5, D34, OC, OB, OA.
Fajszám: 400-500; védett fajok száma: 20-30; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 2, akác (Robinia pseudoacacia) 4.
BÖLÖNI János
5.3. Dunazug-hegyvidék
5.3.21. Etyeki-dombság
A Mezőföldre emlékeztető növényzetű kistáj. Egykor nagyrészt zárt és nyílt tölgyesek boríthatták, jelenleg a szántóföldek uralják. A szántók között kis foltokban maradt meg a természetesebb növényzet. Jelentősebb erdőket csak a kistáj közepén találunk, ezeket nagyobb részt akácosok, jellegtelen aljnövényzetű tölgyesek és kőrisesek alkotják. A kisebb kiterjedésű karakteresebb rész a lösztölgyesekre és a mészkedvelő tölgyesekre hasonlít. A mezőföldihez hasonló löszvölgyek rejtik a löszgyep- és erdőssztyepprét-maradványokat (kései pitypang – Taraxacum serotinum, hengeres peremizs – Inula germanica, tavaszi hérics – Adonis vernalis, pusztai meténg – Vinca herbacea, csuklyás ibolya – Viola ambigua, macskahere – Phlomis tuberosa, szarvaskocsord – Peucedanum cervaria, csillagőszirózsa – Aster amellus). Etyek mellett köves talajú sztyeppek is előfordulnak. A vizeket többfelé nagyobb kiterjedésű nádasok övezik. Említést érdemel még az alföldi jellegű tájakon ritka égeres ártéri erdő jelenléte (Alcsút).
Gyakori élőhelyek: RC, OC, OB, B1a; közepesen gyakori élőhelyek: L2x, P2b, H5a, H4, D34, RB, RA; ritka élőhelyek: L1, J5, H3a, P45, B5, P2a, M6, D6.
Fajszám: 400-500; védett fajok száma: 20-30; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.3. Dunazug-hegyvidék
5.3.22. Zsámbéki-medence
Természetszerű vegetációt alig tartalmazó, csaknem teljesen felszántott kistáj. Egykor ligetes tölgyesek, erdő-gyep mozaikok, a vízfolyások mellett ártéri jellegű erdők boríthatták. Mára szárazgyep-fragmentumok és néhány erősen leromlott vízparti élőhelyfolt maradt. Száraz gyepek köves és laza (löszös) talajon is előfordulnak (lejtőgyepek, löszgyepek, erdőssztyepprétek – hengeres peremizs – Inula germanica, tavaszi hérics – Adonis vernalis, sarlós buvákfű – Bupleurum falcatum, aranyfürt – Aster linosyris, csillagőszirózsa – Aster amellus, szarvaskocsord – Peucedanum cervaria, kék szamárkenyér – Echinops ruthenicus). A vízparti növényzet maradékát elsősorban nádas foltok jelentik.
Gyakori élőhelyek: nincsenek; közepesen gyakori élőhelyek: nincsenek; ritka élőhelyek: H3a, H5a, H4, B1a, OC, D34, OB, P2b, P2a, RB, RA, B2.
Fajszám: 300-400; védett fajok száma: 10-20; özönfajok: aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.3. Dunazug-hegyvidék
5.3.31. Budai-hegyek
A Budai-hegységben a nagyobb kiterjedésű lakott területek és kisebb szántók mellett jelentős a természetesebb vegetáció kiterjedése. A természetes növényzetet erdők uralják, de nagy a száraz gyepek kiterjedése is. Az évszázados erdőhasználat miatt sok a sarjerdő és a megváltoztatott fafajösszetételű állomány. Ugyanakkor hazánkban Budapest II. és XII. kerületében a legnagyobb a 120 évesnél idősebb erdők aránya. Ez azzal is magyarázható, hogy a Normafa és környéke régóta kedvelt kirándulóhely. A magasabb részeken gyertyános-tölgyesek és kisebb arányban bükkösök jellemzők, de sok a változatos fafajösszetételű erdő, ahol hársak, kőrisek, tölgyek, juharok, gyertyán és bükk együtt fordulnak elő. Kiemelésre érdemesek az északias kitettségű, sziklás részeken megjelenő bükkös sziklaerdők és a törmeléklejtő-erdők. Az alacsonyabb részeket, délies oldalakat fényben gazdag cseres-kocsánytalan és mészkedvelő tölgyesek borítják. Különösen a hegység peremén jellemzők a nyílt sziklagyepekkel, lejtősztyeppekkel, bokorerdőkkel borított részek. Az északias oldalak felső részén kis foltokat képezhetnek zárt sziklagyepek. A homokkő kibukkanásokon megjelennek a mohában gazdag mészkerülő tölgyesek is.
A hegység flórája kiemelkedően gazdag, különösen igaz ez a sziklás, száraz gyepek növényvilágára (deres csenkesz – Festuca pallens, szürke napvirág – Helianthemum canum, délvidéki árvalányhaj – Stipa eriocaulis, borzas vértő – Onosma visianii, Szent István-szegfű – Dianthus plumarius subsp. regis-stephani). Itt él a hegység bennszülött faja, a pilisi len (Linum dolomiticum), de jelentősek a pannon bennszülöttek is (magyar méreggyilok – Vincetoxicum pannonicum, magyar gurgolya – Seseli leucospermum). Különösen a zárt sziklagyepekben és a sziklaerdőkben fordulnak elő magashegységi fajok (budai nyúlfarkfű – Sesleria sadleriana, kövér daravirág – Draba lasiocarpa, gombos varjúköröm – Phyteuma orbiculare, szürke bogáncs – Carduus glaucus, terpedt koronafürt – Coronilla vaginalis, hosszúlevelű buvákfű – Bupleurum longifolium).
Gyakori élőhelyek: K2, L2a, L1, K5, RC, OC; közepesen gyakori élőhelyek: H3a, LY2, LY4, M1, P2b, RB, H2, G2, H4, H1, L4a, L4b, E1; ritka élőhelyek: LY3, H5a, H5b, OB, B1a, D34, P2a, M8, OA, P7, RA, M6, B2, B3, D6, M7, G3.
Fajszám: több mint 1200; védett fajok száma: 80-100; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 3, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 4.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.3. Dunazug-hegyvidék
5.3.32. Tétényi-fennsík
Jelentős részben beépített illetve felszántott kistáj, a természetesebb vegetációval borított terület nem éri el a 20%-ot és jelenleg is fogyatkozóban van. A mészkőfennsík nagy részén zárt és ligetes molyhos tölgyes erdők adták az eredeti növényzet nagyobb részét, amelyekhez más tölgyesek csatlakoztak (cseres-, gyertyános- és lösztölgyesek). Ezek maradványait elsősorban a kistáj középső és nyugati részén találjuk (magyar zergevirág – Doronicum hungaricum, bajuszoskásafű – Piptatherum virescens, nagyezerjófű – Dictamnus albus). Jelentős még a köves talajú száraz gyepek kiterjedése, ezekben a sziklagyepek és a félszáraz irtásrétek jellegei keverednek – mindez megmutatkozik fajkészletükben is (sudár rozsnok – Bromus erectus, deres csenkesz – Festuca pallens, szarvaskocsord – Peucedanum cervaria, sarlós buvákfű – Bupleurum falcatum, sárga len – Linum flavum). A törökbálinti keserűsós források körüli szikes növényzet mára jóformán eltűnt.
Gyakori élőhelyek: H2, L1, L2a, P2b, OC, RC; közepesen gyakori élőhelyek: H4, G2, L2x, K2; ritka élőhelyek: H5a, H3a, B1a, D34, LY4, M1, OA, RA, RB, P2a, F1b.
Fajszám: 600-700; védett fajok száma: 30-40; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.3. Dunazug-hegyvidék
5.3.33. Budaörsi- és Budakeszi-medence
Az egykor erdős medencét évezredek óta műveli az ember, mára természetes növényzetét gyakorlatilag elvesztette, helyét települések, nagyüzemi (de részben már nem művelt) szőlők és szántók vették át. A természetszerű vegetáció maradványai leginkább a peremeken találhatók – ezek azonban inkább már a Budai-hegységhez illetve a Tétényi-fennsíkhoz tartoznak. Még talán a legkiterjedtebbek a jellegtelen száraz gyepek és cserjések. A medencében kis szigeteket alkotó mészkő illetve dolomitkibukkanások növényzete a legépebb, legértékesebb: ezeket sziklagyepek, lejtősztyepprétek, néhol bokorerdők, mészkedvelő tölgyesek fedik. Ezeken a kis szigeteken több faj megtalálható azok közül, amelyek a Budai-hegységben a hasonló élőhelyeken jellemzők (Szent István-szegfű – Dianthus plumarius subsp. regis-stephani, apró nőszirom – Iris pumila, sziklai perje – Poa badensis, kisfészkű hangyabogáncs – Jurinea mollis, sárga kövirózsa – Jovibarba hirta, deres csenkesz – Festuca pallens). A két kismedence határán a cseres-tölgyeseknek is fellehető egy kisebb maradványfoltja (magyar zergevirág – Doronicum hungaricum). A budaörsi völgyben néhol még megtaláljuk az egykori nagy kiterjedésű vizes élőhelyek maradványait (pusztuló nádasok formájában) és néhol a mindig is kis kiterjedésű szikesek is felismerhetők.
Gyakori élőhelyek: nincsenek; közepesen gyakori élőhelyek: OC, P2b, L2a, B1a; ritka élőhelyek: H2, H3a, G2, M1, L1, RB, RC, OB, H4, P7, H5a, D34.
Fajszám: 600-700; védett fajok száma: 20-30; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.3. Dunazug-hegyvidék
5.3.41. Pilisi-hegyek
A Pilis ma is többségében erdővel borított hegyvidék. A hegység növényzetének majd minden tagja megfigyelhető a Pilis-hegy tömbjén. A leggyakoribbak az üde erdők: a magasabb tetőkön és az északias kitettségű oldalakon bükkösök és gyertyános-tölgyesek találhatók. A délies oldalakra fényben gazdag tölgyesek jellemzők: a lankás oldalakat cseres-kocsánytalan tölgyesek borítják, a meredekebb részek jellegzetes élőhelye a mészkedvelő tölgyes, míg a legmeredekebb, sziklás déli lejtőkön megjelennek a bokorerdők és a száraz gyepek (sziklagyepek, lejtősztyeppek). A hegy északi és keleti meredek letörését változatos, sziklás-köves talajú erdők mozaikja fedi (szikla-, törmeléklejtő- és szurdokerdők). A hegyvonulat keleti, alacsonyabb részén hasonló, de kissé kevésbé változatos vegetáció található, ahol már a száraz erdők a leggyakoribbak. Ahol a hárshegyi homokkő felszínre kerül, ott mészkerülő tölgyesek is kialakultak. A kistáj nyugati felén a Pilis mindinkább ellaposodik, egyre alacsonyabbá válik, itt ma már száraz tölgyesek és gyepek (elsősorban lejtősztyeppek és erdőssztyepprétek) uralkodnak.
A hegységnek mind az üde erdei, mind a száraz erdei és gyepi flórája gazdag. Legjelentősebb növénye a Kárpát-medencei bennszülött magyarföldi husáng (Ferula sadleriana), amelynek legerősebb hazai populációja a Pilis-tető sziklás gyepjeiben és az erdők szegélyében él. A magashegységi hegyi tarsóka (Thlaspi montanum ) egyetlen hazai állománya is a Pilisben található. A Dunántúli-középhegység nagytájban (mivel a Visegrádi-hegység már az Északi-középhegység nagytájhoz tartozik) itt a leggyakoribbak az olyan fajok, amelyek elterjedésének súlypontja hazánkban már a Dunától keletre van (pirosló hunyor – Helleborus purpurascens, méregölő sisakvirág – Aconitum anthora, berkipimpó – Waldsteinia geoides, sziklai gyöngyvessző – Spiraea media, magyar bogáncs – Carduus collinus).
Gyakori élőhelyek: K2, K5, L2a, L1, OC; közepesen gyakori élőhelyek: LY2, LY4, M1, H3a, P2b, RB, G2, H4, L4a, L4b, E1; ritka élőhelyek: LY3, LY1, H5a, H5b, OB, B1a, B1b, D34, P2a, H1, H2, P45, B2, M7, D5, D6, J5, M6, B5, D2, M8.
Fajszám: több mint 1200; védett fajok száma: 70-80; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 1, akác (Robinia pseudoacacia) 3.
BÖLÖNI János
5. Dunántúli-középhegység
5.3. Dunazug-hegyvidék
5.3.42. Pilisi medencék
A kistáj nagy része régóta lakott terület, régi közlekedési útvonal halad itt. A jelentős emberi tevékenység a kistáj természetszerű növényzetét kisebb, szigetszerű foltokra szorította vissza. Kis kiterjedése és fragmentáltsága ellenére a természetes növényzet maradéka igen változatos. A síkvidéki részeken különösen északon alföldi jellegű, homokon kialakult élőhelyeket, szórtan homoki gyepeket (magyar csenkesz – Festuca vaginata, kései szegfű – Dianthus serotinus, naprózsa – Fumana procumbens, homoki varjúháj – Sedum hillebrandtii, fényes poloskamag – Corispermum nitidum), sőt ligetes, homoki tölgyes jellegű erdőfoltot (Pilisjászfalu) is találunk. A patakok mellett, forrásos részeken még ma is megtaláljuk a korábbi nagyobb kiterjedésű lápi-mocsári növényzet maradványait: zsombéksásosokat, láp-, sás- és mocsárréteket, nádasokat (zsombék- és bugás sás – Carex elata, C. paniculata, kékperje – Molinia caerulea, lápi nyúlfarkfű – Sesleria uliginosa, kormos csáté – Schoenus nigricans, sziki kígyófű – Triglochin maritimum, ördögharaptafű – Succisa pratensis).
A magasabb részeken, elsősorban a medencék peremén a környező kistájakra jellemző változatos növényzet átnyúló darabjait és szigeteit találjuk: különféle, elsősorban cseres- és mészkedvelő (baracklevelű harangvirág – Campanula persicifolia, sátoros margitvirág – Tanacetum corymbosum, erdei szamóca – Fragaria vesca, felemáslevelű csenkesz – Festuca heterophylla, egyvirágú gyöngyperje – Melica uniflora, fehér pimpó – Potentilla alba, illetve bajuszoskásafű – Piptatherum virescens, egyenes iszalag – Clematis recta, magyar zergevirág – Doronicum hungaricum, nagyezerjófű – Dictamnus albus), ritkábban gyertyános- és mészkerülő tölgyeseket, bokorerdőket (sárga koronafürt – Coronilla coronata, méregölő sisakvirág – Aconitum anthora), sziklás, száraz gyepeket (mészkedvelő sziklagyepeket, lejtősztyeppréteket – deres csenkesz – Festuca pallens, sárga kövirózsa – Jovibarba hirta, magyar bogáncs – Carduus collinus, borzas szulák – Convolvulus cantabrica, tavaszi hérics – Adonis vernalis, apró nőszirom – Iris pumila, tarka imola – Centaurea triumfettii), erdőssztyeppréteket (csillagőszirózsa – Aster amellus, szarvaskocsord – Peucedanum cervaria), néhol löszpusztagyepeket is.
Gyakori élőhelyek: L2a, L1, B1a, RC; közepesen gyakori élőhelyek: K2, H4, H3a, H5a, H5b, RB, OB, P2b; ritka élőhelyek: M1, LY2, B2, G1, G2, H2, K5, L4a, P45, OA, D34, D2, B4, B5, P2a, RA, D5, D6, LY4, M4, L2x, M6, M7.
Fajszám: 700-800; védett fajok száma: 40-50; özönfajok: bálványfa (Ailanthus altissima) 2, selyemkóró (Asclepias syriaca) 2, aranyvessző-fajok (Solidago spp.) 4, akác (Robinia pseudoacacia) 4.
BÖLÖNI János
ALFÖLD | KISALFÖLD | NY-I PEREMVIDÉK |DTÚLI-DSÁG | DTÚLI-KHG | ÉSZAKI-KHG